Módosító javaslat!
Dr. Gál Zoltán úrnak
az Országgyûlés Elnökének
Helyben
Tisztelt Elnök Úr!
A Házszabály 94.§ (1) bekezdése és a 102.§ (1) bekezdése alapján
az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény
módosításáról szóló T/4816.. számú törvényjavaslathoz a következõ
m ó d o s í t ó j a v a s l a t o t
terjesztem elõ:
A 6.§-sal módosítandó Áfa tv. 40.§ (5) bekezdését javasolom törölni.
A 6. § új szövege:
"a 40. § (5) bek. 1998. január elsejével hatályát veszti."
A további szövegrészek változatlanok maradnak.
I n d o k o l á s :
A törölni javasolt szövegrészlet 1997. január elsejével
hatályos. Alkalmazása súlyos hátrányokat rejt magában a gyors és
biztonságos gazdasági életre, emellett egy jelentõs és nagy múltú
polgári jogi intézmény elsorvasztását eredményezheti a
közraktárjegyhez hasonlóan.
Az engedményezés a pénzhiányos gazdaságokban a kvázi-pénz
szerepét tölti be. A kötelmek teljesítése során az ellenszolgáltatás
késedelme az említett gazdaságokban gyakori jelenség. Ekkor a
követelés engedményezése annak a harmadik személynek, aki az eredeti
jogviszony adósával jogviszonyba kerül, feloldhatja az ellenérték
megfizetésének elmaradásából keletkezõ hátrányt és késedelmet,
viszonylag kis költséggel.
A követelés értékének meghatározott százalékáért - amely
százalék a behajthatóság sikerességétõl, azaz a követelés
kockázatosságától függ - a harmadik személy kvázi-pénzhez jut,
amelynek értéke az õ, és az eredeti adós jogviszonyában már teljes
értékû ellenszolgáltatásként funkcionál, ha az engedményezett
követelést e harmadik személy, az engedményes beszámítja.
Az ügylet mindhárom szereplõje jól jár: az eredeti jogviszony
hitelezõje, az engedményezõ azért, mert a már be nem hajthatónak tûnõ
követelés értékének egy részéhez mégis hozzájut, az engedményes azért,
mert egy jogügylettel sikerült értékénél olcsóbban "pénzhez" jutnia
(hiszen míg õ követelését 100 %-ban számíthatja majdan be, addig a
követeléshez elõbb ezen értéknek csupán egy részéért sikerült
hozzájutnia). Azaz megtakarít. S végül az eredeti követelés
kötelezettje, az adós is jól jár: hiszen a nemfizetés okozta
bizalmatlanság enyhíthetõ a beszámítás lehetõségével, s míg e
lehetõség hiányában újabb megrendeléseket nem kapna, addig így a
hosszú távú válságkezelés lehetõsége még adott.
A kifogásolt törvényhely az ÁFA-bevételek növelését szolgálja
a jobb behajthatóság lehetõségének megteremtésével. Ez különösen a
halasztott ÁFA-befizetések esetén érvényes. A bekezdés alapgondolata
ha erkölcsileg nem alapozható meg könnyen, és jogilag is vitatható:
mindaddig, amíg az eladó nem fizeti be ÁFA-tartozását, addig a vevõ
kezesként felel. A kezesi felelõsség megszûnik a vételár teljes
kiegyenlítésével. Garanciák nincsenek.
Ez a szabályozás nyilvánvalóan a felek közt bizalmi alapon
létrejövõ szerzõdéseknek kedvez, hiszen a vevõ csak azzal köt
szerzõdést, akinél biztos lehet abban, hogy az késõbb adótartozását
rendezi. Érdemes megjegyezni, hogy a vevõ ÁFA-visszaigénylésétõl nem
teszi a jogalkotó függõvé a rendelkezés alkalmazását, azaz
megtörténhet az a sajátos eset, hogy a vételárban foglalt ÁFA
megfizetésén túl a kifogásolt törvényhelyre hivatkozva az APEH
ismételten a vevõ ellen fordul az ÁFA-tartalom megfizetése miatt
(természetesen ez az eset részletfizetés esetén jelentkezik). Itt
bukkan fel a bekezdés erkölcsi kifogásolhatósága.
Jogilag is kifogásolható azonban a 40. § (5) bekezdésének
utolsó félmondata, amely a személyi kört sajátosan tovább tágítja:
kimondja ugyanis, hogy az engedményezéssel szerzett követelést
amennyiben beszámítják a vételárba (azaz funkciójának megfelelõen
alkalmazzák), akkor az ellenszolgáltatás megfizetése után is tovább
felel kezesként a vevõ. Akár a világ végezetéig (de legalábbis a
köztartozások behajthatóságának elévüléséig), amennyiben az eladó nem
fizeti meg ÁFA-tartozását.
A jogalkotó nem tett tehát mást, mint az engedményezett
követelés kvázi-pénzként való felhasználását szüntette meg. Senki nem
meri ugyanis vállalni egy követelés átvételét akkor, ha fennáll a
veszély, hogy újabb, eddig figyelembe nem vett költségek
jelentkezhetnek e követeléssel kapcsolatban. Az engedményezés Római
Birodalom óta létezõ klasszikus szabályait egyetlen félmondattal a
magyar jogban halálra ítéltük.
E probléma ugyan a faktoring-cégeket nem érinti (hiszen ott
nem beszámítással érvényesítik elsõsorban a megszerzett követelést,
hanem az adóst "egyéb úton" az eredeti követelés teljesítésére bírják
rá), azonban az engedményezés édesgyermekét, a váltót már igen: itt
sincs ugyanis másról szó, mint a forgalmi élet gyorsítása miatt
megtestesített, papírba foglalt engedményezésrõl, ahol az
engedményezés egyes mellékhatásai nem érvényesülnek, egyéb
jogkövetkezmények azonban igen, amelyek az elõbb említett gyorsításból
fakadnak.
A kérdés: a jogalkotó az értékpapírok e létfontosságú és
veretes fajtáját is meg kívánja e szüntetni, annak alapját, a
pénzhelyettesként való alkalmazhatóságot megtámadva?
Hiányoznak a törvénybõl ugyanakkor a garanciák is: mi a
biztosíték, hogy az adóhatóság érdemben is megkísérelte a behajtást,
részletfizetésrõl, átütemezésrõl tárgyalt-e, vagy egyszeri fizetési
felszólítás után a kezességre vonatkozó szabályok értelmében azonnal
az esetlegesen sokkal jobb piaci pozícióban lévõ vevõ ellen fordul.
Nem is szólva arról az alkotmányos aggályokat is felvetõ
vetületérõl a kifogásolt törvényhelynek, hogy egy már a teljesítéssel
megszûnt polgári jogi jogviszonynak állapít meg a jogalkotó olyan
utóéletet, következményt, ami a Polgári Törvénykönyvben nem található
meg, sõt ami a Ptk. szellemével alapvetõen ütközik.
A teljesítés ugyanis beszámítás útján is megtörténhet,
kivételek nincsenek. Ezek megállapításához magát a Ptk.-t kellett
volna módosítani. A Ptk. értelmezési alapelve ugyanis kimondja, hogy
más polgári jogi jogviszonyokat szabályozó jogszabályok csak a Ptk.-ra
tekintettel szabályozhatnak. Ez disszenzust eredményezett jelen
esetünkben (a két szabályozás ellentétes), ami miatt az ÁFA-törvény
rendelkezése legalábbis aggályos.
Végül fontos kifejteni, hogy a forgalmi élet lassulásához
vezet a kifogásolt törvényhely, ugyanis csak szerzõdési biztosítékok
alkalmazásával lesz érdemes megkötni az egyszerû adásvételi
szerzõdéseket is, esetleg azonnali vételárfizetéssel. Ez pedig a mai
tõkehiányos gazdaságban egyenlõ a részt vevõk jelentõs számának az
üzleti életbõl való likvidálásával. A fent kifejtett elméleti-jogi
kifogásainkat megismételni nem kívánjuk, súlyuk anélkül is nyomasztó.
Végezetül meg kell említeni azt a tényt is, hogy az 1998.
január 1-gyel hatályosulni tervezett módosítás készfizetõ kezesi
felelõsséggé átalakítva a sortartó kezességet a garanciális
kifogásainkat még inkább megalapozza, hiszen a tõkeerõs vevõ esetén az
APEH érdekelt sem lesz az eladótól behajtani az ÁFA tartozást.
Elegendõ tehát igazolnia a hivatalnak a határidõ elmulasztását a
követelése jogosságához, a vevõ pedig futhat a pénze után.
A garanciák elmaradása és a nem kellõ kidolgozottság miatt
indokoltnak látom a bekezdés törlésének indítványozását.
Budapest, 1997. október 13-án
Bogárdi Zoltán
országgyûlési képviselõ
(MDF)
Eleje Honlap