Módosító javaslat!
dr. Gál Zoltán
az Országgyûlés elnökének
HELYBEN
Tisztelt Elnök Úr!
A Házszabály 94. § (1) bekezdése és 102. § (1) bekezdése
alapján a T/4939.. számú, a fogyasztóvédelemrõl szóló
törvényjavaslathoz a következõ;
m ó d o s í t ó j a v a s l a t o t
terjesztem elõ:
A törvényjavaslat VII. fejezet 40. §-át a következõképpen javaslom
módosítani:
"40. §
[(1) A miniszter
a) kidolgozza és jóváhagyásra a Kormány elé terjeszti a
fogyasztóvédelmi politika koncepcióját, javaslatot tesz a
megvalósítás szervezeti és intézményi feltételeire,
b) intézkedéseket tesz, illetve kezdeményez a fogyasztói
jogok védelme és érvényesítése érdekében.
(2) A koncepciónak tartalmaznia kell:
a) az elérni kívánt fogyasztóvédelmi célokat,
b) a célok érdekében végrehajtandó feladatokat, azok
megvalósításának sorrendjét és határidejét,
c) a kitûzött célok megvalósításának eszközeit, ideértve
a pénzügyi igények megjelölését is.
(3) A koncepcióban foglaltakat a gazdaságpolitikai döntések
kialakítása, továbbá a nemzetgazdaság bármely ágában megvalósuló
végrehajtási tevékenység során érvényre kell juttatni.]
(1) A fogyasztók védelme a fogyasztói jogok érvényesítése
érdekében az állam fogyasztói érdekképviseleti rendszert mûködtet és
támogatja a fogyasztói érdekképviseletet ellátó társadalmi szervezetek
érdekérvényesítõ tevékenységét.
(2) A Kormány a fogyasztói érdekek érvényesítének állami
feladatait, azok irányítását, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi
Minisztérium (továbbiakban: minisztérium), a Fogyasztóvédelmi
Fõfelügyelõség és a közigazgatási hivatalokon belül önállóan mûködõ
fogyasztóvédelmi felügyelõségek (továbbiakban: területi
felügyelõségek) útján az önkormányzatok és a fogyasztói
Brdekképviseletet ellátó társadalmi szervezetek bevonásával látja el.
(3) A minisztérium az érintett fogyasztói érdekképviseletet ellátó
társadalmi szervezetek bevonásával:
a) kidolgozza és jóváhagyásra a Kormány elé terjeszti a
fogyasztóvédelmi politika alapelveit, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi
Programot és javaslatot tesz azok megvalósításának szervezeti és
intézményi feltételeire,
b) intézkedéseket tesz, illetve kezdeményez a fogyasztói
jogok védelme és érvényesítése érdekében.
(4) A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Programnak - a Program idõtartamára
vonatkozóan - tartalmaznia kell:
a) az elérni kívánt fogyasztóvédelmi célokat,
b) a célok érdekében végrehajtandó feladatokat, azok
megvalósításának sorrendjét és határidejét,
c) a kitûzött célok megvalósításának eszközeit, ideértve
a pénzügyi igények forrásának tervezett megjelölését is.
(5) A Kormánynak az Országgyûlés elõtt évente be kell
számolnia a Program végrehajtásáról és a végrehajtás során szerzett
tapasztalatokról.
Indokolás
Az eredetileg tervezett szabályozás szerint a fogyasztóvédelem
intézményrendszere nem teljes, ezért javaslom a változtatást.
Budapest, 1997. november 18.
Vancsik Zoltán
MSZP
Eleje Honlap