H/5430/18.. szám
Az Országgyûlés
Alkotmány- és igazságügyi Oktatási, tudományos,
bizottságának ifjúsági és
sport bizottságának
a j á n l á s a
a Xénia Láz Egyesület, az Ûrgammák mozgalom és egyes kormányzati,
üzleti és politikai körök, valamint a Magyar Televízió közötti
kapcsolatokkal összefüggõ kérdéseket vizsgáló bizottság felállításáról
szóló H/5430. számú határozati javaslat
r é s z l e t e s
vitájához
Tisztelt Országgyûlés!
Az Országgyûlés Alkotmány- és igazságügyi bizottsága
(továbbiakban: Alkotmányügyi bizottság) - elsõ helyen kijelölt
bizottságként -, valamint az Oktatási, tudományos, ifjúsági és sport
bizottsága (továbbiakban: Oktatási bizottság) megvitatta a Xénia Láz
Egyesület, az Ûrgammák mozgalom és egyes kormányzati, üzleti és
politikai körök, valamint a Magyar Televízió közötti kapcsolatokkal
összefüggõ kérdéseket vizsgáló bizottság felállításáról szóló H/5430.
számon beterjesztett határozati javaslatot, továbbá az ahhoz
benyújtott H/5430/3.-17. számú módosító javaslatokat.
A bizottságok a határozati javaslat elfogadását támogatják, a
módosító javaslatokról pedig az ajánlás szerint foglaltak állást.
Megjegyzés: A határozati javaslat szövegébõl elhagyni
javasolt szöveget [ ] zárójel közé téve, az új szövegrészeket pedig
aláhúzással jelöljük. Ha a módosító javaslatban ettõl eltérõ jelölési
mód szerepel - az egységes elbírálás megkönnyítése érdekében - az
ajánlásban a javaslatot ehhez a jelölési módhoz igazítottuk annak szó
szerinti tartalmára figyelemmel.
Ahol az ajánlás a bizottságok állásfoglalásaként a "nem
támogatja" megjegyzést használja, ott a módosító javaslat a jelenlévõ
képviselõk egyharmadának támogatását megkapta.
Ahol az ajánlás a bizottság nevét nem tartalmazza, ott az adott
bizottság a módosító javaslatról nem foglalt állást.
Amennyiben a módosító javaslat a határozati javaslat §-ainak,
illetve a §-ok bekezdéseinek számozására, vagy a pontok jelölésére is
vonatkozik, a javaslat elfogadása esetén ezek értelemszerûen
megváltoznak a határozati javaslat minden érintett rendelkezésében,
hivatkozásában, az erre történõ külön utalás nélkül is.
A Házszabály 145. § (1) bekezdés b/ pontja szerinti, a
módosító javaslatokra vonatkozó észrevételeket az ajánlás érintett
pontjaihoz fûzött keretes megjegyzések tartalmazzák.
1. Toller László képviselõ a határozati javaslat 2. pontja elsõ
francia bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
"- 1995-1998 között milyen kormányzati támogatást
kapott az Ûrgammák címmel üzleti vállalkozásként létrehozott tv-
sorozat, valamint az arra épülõ [ún.] gyermekmozgalom;"
H/5430/11. és aH/12.. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az
ajánlás 3. és a 8. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a H/5430/9. számú módosító javaslat
indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. támogatja
- az Oktatási biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
- A Kormány képviselõje egyetért
2. Csizmár Gábor képviselõ a határozati javaslat 2. pontja elsõ
francia bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
"- 1995-1998 között milyen [kormányzati] költségvetési
támogatást kapott az Ûrgammák címmel üzleti vállalkozásként
létrehozott tv-sorozat, valamint az arra épülõ ún. gyermekmozgalom;"
Indokolás: Lásd a H/5430/3.. számú módosító javaslat
indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. támogatja
- az Oktatási biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
- A Kormány képviselõje egyetért
3. Toller László képviselõ a határozati javaslat 2. pontja második
francia bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
"- annak megállapítása és tisztázása, hogy milyen
kapcsolat alakult ki a tv-mûsort gyártó Félix Film Kft, az [ún.]
gyermekmozgalomra építve létrehozott Xénia Láz Egyesület, valamint
egyes üzleti és politikai körök között;"
Indokolás: Lásd a H/5430/11. számú módosító javaslat
indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. támogatja
- az Oktatási biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
- A Kormány képviselõje egyetért
4. Toller László képviselõ a határozati javaslat 2. pontja második
francia bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
"- annak megállapítása és tisztázása, hogy milyen
kapcsolat alakult ki a tv-mûsort gyártó Félix Film Kft, az ún.
gyermekmozgalomra építve létrehozott Xénia Láz Egyesület, [valamint
egyes üzleti és politikai körök] között;"
Indokolás: Lásd a H/5430/10. számú módosító javaslat
indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. A módosító
javaslat nem
Házszabály-szerû, ezért a Bizottság nem foglalt állást
(Hsz. 34. § (2) bek. a/ pont).
- az Oktatási biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
- A Kormány képviselõje
5. Csizmár Gábor képviselõ a határozati javaslat 2. pontja második
francia bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
"- annak megállapítása és tisztázása, hogy milyen
kapcsolat alakult ki [a tv-mûsort gyártó Félix Film Kft, az ún.
gyermekmozgalomra építve létrehozott] az Ûrgammák c. tv-sorozat és a
Xénia Láz Egyesület[, valamint egyes üzleti és politikai körök]
között;"
Indokolás: Lásd a H/5430/8.. számú módosító javaslat
indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. A módosító
javaslat nem
Házszabály-szerû, ezért a Bizottság nem foglalt állást
(Hsz. 34. § (2) bek. a/ pont).
- az Oktatási biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
- A Kormány képviselõje
6. Csizmár Gábor képviselõ a határozati javaslat 2. pontja harmadik
francia bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
"- annak tisztázása, hogy [e kapcsolatokkal
összefüggésben megállapítható-e olyan személyi, szervezeti, pénzügyi
vagy politikai összefonódás, amely alkalmas arra, hogy a gyermekek
érdekeire történõ hivatkozással üzleti vagy politikai érdekek
rejtett módon jelenjenek meg a közszolgálati médiában ] az Ûrgammák
c. tv-sorozat gyártása és sugárzása a Magyar Televízió Rt
szabályainak megfelelõen történt-e;"
Indokolás: Lásd a H/5430/4.. számú módosító javaslat
indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. A módosító
javaslat nem
Házszabály-szerû, ezért a Bizottság nem foglalt állást
(Hsz. 34. § (2) bek. a/ pont).
- az Oktatási biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
- A Kormány képviselõje
7. Csizmár Gábor képviselõ a határozati javaslat 2. pontja negyedik
francia bekezdése helyébe a következõ rendelkezést javasolja:
"[- és annak megállapítása, hogy van-e valóságalapja
azon, az írott sajtóban megjelent cikkeknek, amelyek az ún.
gyermekmozgalom, a tv-mûsor gyártói, valamint a szervezett alvilág
közötti kapcsolatokkal foglalkoztak; ]
- annak tisztázása, hogy milyen üzleti és politikai
érdekeket szolgálnak az Ûrgammák c. tv-sorozat gyártóiról és a Xénia
Láz Egyesületrõl megjelent híresztelések;"
Indokolás: Lásd a H/5430/5.. számú módosító javaslat
indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. A módosító
javaslat nem
Házszabály-szerû, ezért a Bizottság nem foglalt állást
(Hsz. 34. § (2) bek. a/ pont).
- az Oktatási biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
- A Kormány képviselõje
8. Toller László képviselõ a határozati javaslat 2. pontja negyedik
francia bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
"- és annak megállapítása, hogy van-e valóságalapja
azon, az írott sajtóban megjelent cikkeknek, amelyek az [ún.]
gyermekmozgalom, a tv-mûsor gyártói, valamint a szervezett alvilág
közötti kapcsolatokkal foglalkoztak; "
Indokolás: Lásd a H/5430/12. számú módosító javaslat
indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. támogatja
- az Oktatási biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
- A Kormány képviselõje egyetért
9. Csizmár Gábor képviselõ a határozati javaslat 2. pontja ötödik
francia bekezdése helyébe a következõ rendelkezést javasolja:
"[- valamint annak tisztázása, hogy a kormány saját
hatáskörében miért nem tett intézkedéseket a nem-kívánatos
jelenségek megelõzése, illetve azok nyilvánosságra kerülése után
megakadályozása érdekében; ]
- annak tisztázása, hogy az Ûrgammák c. tv-sorozat
gyártói gondoskodtak-e arról (és milyen módon), hogy az egyes adások
megfeleljenek a gyermekmûsorok esetében különösen fontos szakmai és
pedagógiai szempontoknak;"
Indokolás: Lásd a H/5430/6.. számú módosító javaslat
indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. A módosító
javaslat nem
Házszabály-szerû, ezért a Bizottság nem foglalt állást
(Hsz. 34. § (2) bek. a/ pont).
- az Oktatási biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
- A Kormány képviselõje
10. Toller László képviselõ a határozati javaslat 2. pontja negyedik
francia bekezdésének az elhagyását javasolja:
"[ - és annak megállapítása, hogy van-e valóságalapja
azon, az írott sajtóban megjelent cikkeknek, amelyek az ún.
gyermekmozgalom, a tv-mûsor gyártói, valamint a szervezett alvilág
közötti kapcsolatokkal foglalkoztak;]"
Indokolás: Lásd a H/5430/13. számú módosító javaslat
indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. A módosító
javaslat nem
Házszabály-szerû, ezért a Bizottság nem foglalt állást
(Hsz. 34. § (2) bek. a/ pont).
- az Oktatási biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
- A Kormány képviselõje
11. Toller László képviselõ a határozati javaslat 4. pontjának a
következõ kiegészítését javasolja:
"A bizottság elnökének, alelnökének és tagjainak
megválasztására a Házbizottság terjeszt elõ javaslatot az
Országgyûlésnek. A bizottság elnöke kormánypárti képviselõ."
Indokolás: Lásd a H/5430/14. számú módosító javaslat
indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. A módosító
javaslat nem
Házszabály-szerû, ezért a Bizottság nem foglalt állást
(Hsz. 36. § (4) bek.).
- az Oktatási biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
- A Kormány képviselõje
12. Csizmár Gábor képviselõ a határozati javaslat 5. pontja elsõ
mondatának a következõ módosítását javasolja:
"5. A bizottság megbízatása kiterjed minden, az e
határozat [1. és] 2. pontját érintõ vizsgálatra, és ennek alapján
esetleg szükségessé váló intézkedésekre vonatkozó javaslattételre."
Indokolás: Lásd a H/5430/7.. számú módosító javaslat
indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. A módosító
javaslat nem
Házszabály-szerû, ezért a Bizottság nem foglalt állást
(Hsz. 34. § (2) bek. a/ pont).
- az Oktatási biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
- A Kormány képviselõje
13. Toller László képviselõ a határozati javaslat 8. pontjának a
következõ kiegészítését javasolja:
"A bizottság megállapításairól 30 napon belül
jelentést készít, melyet az Országgyûlés elé terjeszt."
Indokolás: Lásd a H/5430/15. számú módosító javaslat
indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. támogatja
- az Oktatási biz. egyharmada sem támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
- A Kormány képviselõje egyetért
14. Toller László képviselõ a határozati javaslat 9. pontjának a
következõ módosítását javasolja:
"A bizottság megbízatása az országgyûlési határozat
kihirdetésétõl számított 30 napig [feladatának elvégzéséig] tart."
Indokolás: Lásd a H/5430/16. számú módosító javaslat
indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. támogatja
- az Oktatási biz. egyharmada sem támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
- A Kormány képviselõje egyetért
15. Toller László képviselõ a határozati javaslat 9. pontjának a
következõ módosítását javasolja:
"A bizottság megbízatása az országgyûlés 1998. évi
tavaszi ülésszakának utolsó ülésnapjáig [feladatának elvégzéséig]
tart."
Indokolás: Lásd a H/5430/17. számú módosító javaslat
indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Alkotmányügyi biz. egyharmada sem
támogatja
- az Oktatási biz. támogatja
- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet
- A Kormány képviselõje egyetért
Összeállította: az Országgyûlés Jogi Fõosztálya
Budapest, 1998. február 26.
Dr. Hack Péter s.k., Dr. Jánosi György s.k.,
az Alkotmányügyi bizottság elnöke az Oktatási bizottság
elnöke
Eleje Honlap