Magyar Köztársaság Kormánya
J/448..számú
B E S Z Á M O L O
AZ ORSZÁGGYÜLÉSNEK
AZ ÁLLAMI VAGYONÜGYNÖKSÉG 1993. évi tevékenységérôl
Elôadó: dr. Békesi László
pénzügyminiszter
Budapest, 1995. január
Az idôlegesen állami tulajdonban lévô vagyon értékesítésérôl,
hasznosításáról és védelmérôl szóló 1992. évi LIV. törvény 19. szakasza
értelmében a Kormány évente - az elôzô évi állami költségvetés végrehajtásáról
szóló törvényjavaslat elôterjesztésével egyidejûleg - köteles az
Országgyûlésnek beszámolni az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) tevékenységérôl, a
hozzá tartozó állami vagyon alakulásáról, hasznosításának eredményérôl és a
Vagyonpolitikai Irányelvek végrehajtásáról.
Jelen elôterjesztés az ÁVÜ elmúlt évi tevékenységét elemzi, figyelembe
véve az 1993. évi Vagyonpolitikai Irányelvekben, illetve a költségvetési
törvényben rá vonatkozó elôírásokat.
Budapest, 1994. szeptember " ."
dr. Békesi László
HATÁROZATI JAVASLAT
A Kormány elfogadja az Állami Vagyonügynökség 1993. évi tevékenységérõl szóló
beszámolót, és egyidejûleg az Országgyülés elé terjeszti.
Felelõs: pénzügyminiszter
Határidõ: azonnal
BESZÁMOLÓ
AZ ÁLLAMI VAGYONÜGYNÖKSÉG 1993. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRÕL
Tartalomjegyzék
1. Az 1993. évi privatizáció fô jellemzôi
1.1. A privatizáció néhány figyelmet érdemlô feszültségpontja
2. A privatizációs stratégia változásai
3. A privatizációs folyamat jogszabályi keretei
4. A privatizáció eredményei és helyzete 1993. végén, a privatizációs
folyamat jellemzôi
4.1. Az ÁVÜ vagyonának értéke
4.2. A privatizáció folyama
4.3. A privatizációból származó bevételek és kiadások alakulása
4.4. A külföldi és belföldi tôkebefektetések
4.5. Az önprivatizációs program
4.5.1. Tôkebevonás a privatizáció során
4.6. A kedvezményes, keresletteremtô értékesítési technikák
4.7. Az ÁVÜ szerepe a nyilvános részvénykibocsátásokban
4.8. Csôd, felszámolási eljárások
4.9. Alapítói és tulajdonosi jogok gyakorlása
4.10. Társasági tulajdon: többségi tulajdoni részek kezelése
4.11. Társasági tulajdon: kisebbségi tulajdoni részek kezelése
4.12. Osztalékpolitika
4.13. Vagyonátadási kötelezettségek
4.14. Garanciális kötelezettségek
4.15. Az adóskonszolidáció terhei
4.16. A pénzügyi reorganizációban való részvétel
4.17. Regionális befektetési társaságok alapítása
4.18. Ingatlanalapok
4.19. Kárpótlás és privatizáció
4.20. Pályázati kiírások
4.21. Oligopolisztikus és monopol törekvések kezelése
4.22. A tanácsadók szerepe és alkalmazása
4.23. A privatizáció szabályozottsága, nyilvánossága
5. Az ÁVÜ privatizációt segítô szervezeteinek tevékenysége
6. Privatizáció hatása a gazdasági folyamatokra
7. Foglalkoztatási helyzet és bérkiáramlás
8. A belsô ellenôrzés megállapításai
Mellékletek
Bevezetés
Az Állami Vagyonügynökség 1993. évi gazdálkodását alapvetôen a
többszörösen módosított, 1993. évi állami költségvetésrôl szóló 1992. évi
LXXX. tv. határozta meg, a privatizációról szóló 1992. évi LIV. tv. elôírásai
mellett. A törvényi kötelezettségként elôírt 1993. évi Vagyonpolitikai
Irányelvek ténylegesen csak az év utolsó hetében kerültek elfogadásra.
A törvényi szabályozás ezen kettôsségét felerôsítette a jogszabályi
környezet tartós, tendenciózus változásai, olyan új feladatok cetálása, mint a
vállalatok kötelezô átalakulása és átalakítása, közel 900 vállalat hatásköri
bevonása, a kisbefektetôi részvényvásárlási program kidolgozása, a hitel- és
adóskonszolidációs folyamat megkezdése.
A jelentôs mértékben átalakult gazdasági környezet következtében olyan új
hatások is érték a privatizáció folyamatát, mint a vállalati csôd- és
felszámolási eljárások nagyarányú beindulása, amely egyik oldalról gátolta,
illetve felgyorsította a "kezelôi" privatizációt, másik oldalról pedig
ellehetetlenítette azt, illetve - a csôdtörvény alkalmazásával - részlegesen,
de az ÁVÜ hatáskörén kívül valósította meg.
Az eladások, értékesítések elmúlt évi hatalmas volumene mellett új
problémák is felvetôdtek, amely a költségvetési és egyéb befizetési
kötelezettségek teljesítését is gátolták: a tervezetthez képest erôteljesen
visszaszorult a készpénzes vásárlások aránya.
Jelen beszámoló az 1993. évi folyamatokat elemzi, de itt is szükséges
felhívni a figyelmet arra, hogy az elmúlt évben még csak közepes intenzitással
megmutatkozó problémák 1994-re gyakorlatilag kezelhetetlenné váltak. Egyebek
között ez is indokolja az új Kormány azon törekvését, hogy az ÁVÜ és az ÁV Rt.
összevonásával újraszabályozza a privatizáció jogi és intézményi kereteit.
1. Az 1993. évi privatizáció fô jellemzôi
Az 1993. évi privatizáció - az 1992. évben megteremtett jogi, gazdasági és
intézményi hátterében a következôk történtek:
- 1993 végéig az állami vállalatok mintegy 90%-ának átalakulása megtörtént és
ebbôl közel 60% az elmúlt évben valósult meg.(A fennmaradt 10% a privatizációs
törvény módosításával megteremtett lehetôség alapján 1994. március 31-ig
átalakult vagy végelszámolás alatt áll.)
- a privatizált vagyon 40%-a 1993-ban került értékesítésre, 2/3 részében f.
évi tranzakció következtében;
- a tulajdont szerzett befektetôk 2/3-része belföldi magánszemélyekbôl,
illetve társaságaikból került ki. (Ez az arány 1991-ben: 20%, 1992-ben: 40%
volt.)
- az értékesítési bevétel mintegy 5%-kal haladta meg az 1992. évit, belsô
összetétele a kedvezményes fizetési formák alkalmazásával jelentôsen módosult.
Csökkent a készpénzbevétel (Ft és deviza), ugyanakkor több mint kétszeresére
növekedett a hitelbôl származó bevétel és mintegy hatszorosára az elfogadott
kárpótlási jegy értéke.
- lezárult az egyszerûsített privatizációs eljárás (önprivatizáció), melynek
keretében 1993-ban 215 állami vállalat alakult át és 281 társaság teljes vagy
részleges privatizációja valósult meg.
- tovább folytatódott az ágazati-szakmai privatizációs koncepciókon alapuló
decentralizáció. A szakmai jelleg érvényesítését az ÁVÜ új Szervezeti és
Mûködési Szabályzata alapján létrehozott Privatizációs Ágazati Bizottságok
mûködése és az ÁVÜ munkájának ágazati alapokra történô átszervezése
biztosította.
- az 1992. évben létrehozott értékesítési technikák széles körû térnyerése
hozzájárult a privatizáció gyorsításához.. Az 1992. évi 7 esettel szemben
1993-ban 122 társaság került értékesítésre MRP program keretében, többségében
MRP-MBO konzorcium részére. Az ÁVÜ a kétszer eredménytelenül pályáztatott
cégek privatizációjánál 9 esetben a lízinget alkalmazta.
- a privatizációs eszköztár bôvítéseképpen kidolgozásra került a
részletfizetési konstrukció, a tömeges privatizációt szolgáló Kedvezményes
Részvényvásárlási Program és a reorganizációs célú menedzserszerzõdések
rendszere.
- fokozottabban figyelembevételre kerültek az ún. nem ár jellegû tényezôk, a
piac és a versenyvédelmi szempontok, a környezetvédelmi elvárások, a
munkahelyek megôrzése, a tôkeemelés és az ehhez kapcsolódó beruházások,
fejlesztések elômozdítása, a hazai termék és alapanyagfelhasználási
preferenciák alkalmazása a privatizációs pályázatok és a megkötött szerzôdések
tekintetében egyaránt.
- feladatot jelentett a kárpótlási jegy értékállóságának megôrzése. Ennek
módszeréül elsôsorban a kárpótlási jegyért felkínált vagyon folyamatos
biztosítását, a kárpótlási jegy elôlegutalvány bevezetését választotta az ÁVÜ.
Legnagyobb hatása a tömeges kárpótlási jegy-részvénycsere akciónak volt.
- a privatizáció 1993-ban összekapcsolódott a magyar tôkepiac fejlesztésével.
Több, jónevû, eredményes társaság a privatizáció során került tôzsdei
bevezetésre. Részvényeik egy része a másodlagos forgalomban magyar és külföldi
intézményi befektetôk konkrét vásárlását is kiváltotta.
- a privatizáció nyilvánosságának megteremtése érdekében létrejött az ÁVÜ
marketing adatbázis, szélesedett a sajtó és a PR tevékenység, létrejöttek a
vidéki információs irodák.
- a privatizációt körülvevô társadalmi kontroll azt is eredményezte, hogy
ezzel párhuzamosan növekedett a bejelentések, az interpellációk száma,
amelyeket a belsô ellenôrzés vizsgált ki.
- a privatizációs bevételek egy részének - a Vagyonpolitikai Irányelvek
szerinti - felhasználása (a privatizációs készpénzbevételek csökkenô
mértékének megfelelôen) - részben valósult meg. (Reorganizációs céllal
vállalatoknak, társaságoknak, állami alapoknak, Kisvállalkozói Garancia
Alapnak történtek átutalások, ingatlanalapokba, regionális fejlesztési
társaságokba történtek befektetések.)
1.1 A privatizáció néhány, figyelmet érdemlô feszültségpontja
1. A privatizáció gyorsításáról hozott kormányhatározat útmutatása szerint
1993-ban áttörést kellett elérni a privatizáció kiterjedésében, a folyamat
visszafordíthatatlan jellegének garantálásában. Az ÁVÜ anyagi és emberi
erôforrásainak döntô hányadát e feladat teljesítése kötötte le, ezáltal
kevesebb figyelem összpontosult a még nem értékesített vagyon menedzselésére,
értékmegôrzésének biztosítására.
A "feljavítás" fázisának hangsúlyozása nem jelenti egyben a privatizáció
leállítását, vagy egyfajta vég nélküli elhúzását sem. Sôt, az ún.
adóskonszolidáció elômunkálatai, amelyekre lényegében csupán a privatizáció
elsô három éve után került csak sor, nem elhúzni, hanem minden valószínûség
szerint gyorsítani fogják az érintett cégek privatizációját.
2. A folyamatosan megszületô kárpótlási törvények értelmében egyre több
kárpótlási jegy kibocsátására kerül sor. A kárpótlási jegyek forgalomba
kerülése és privatizációs fizetôeszközként való funkcionálása jelentôs
mértékben hozzájárult a privatizációs aktivitás növekedéséhez. Az elkövetkezô
idôszakban azonban gondokat okozhat a még fel nem használt kárpótlási
jegyekkel szembeni kellôen vonzó kínálat megteremtése. (Annyi már eddig is
bizonyos, hogy a kárpótlási jegyek értékösszege valószínûleg meg fogja haladni
a 220 milliárd Ft-ot).
3. Az ÁVÜ által értékesítésre felkínált vagyonportfólióban megnôtt a
kisebbségi tulajdonhányad aránya. Ennek hátterében az a szándék húzódott meg,
hogy tartalékolásra kerüljenek a vagyonátadásra szánt értékpapírok. Mivel a
potenciális vevôk elsôsorban többségi tulajdonhányadot szeretnének vásárolni,
a kisebbségi tulajdonhányadok a vagyonátadás meghiúsulása esetén, az újbóli
értékesítés során eleve leértékelôdnek. A nem kívánatos leértékelôdés
elkerülése érdekében, minél elôbb rendezni szükséges a kisebbségi
tulajdonjogok gyakorlatának kérdését, és a kisebbségvédelmet illetôen
megfelelô szabályozást célszerû életbe léptetni.
4. A privatizációs tranzakciók során csak kisebb mértékben érvényesültek a
foglalkoztatási érdekek. Ez nem okozott különösebb foglalkoztatási
feszültségeket, mivel zömében a "jobb" cégek kerültek eladásra. 1993-ban a
foglalkoztatási érdekek elsôsorban az MRP szervezetek tulajdonszerzésének
növekvô számában érvényesültek. Tényként kell figyelembe venni, hogy a még nem
privatizált cégeknél a foglalkoztatási érdekek erôteljesebben is sérültek.
5. Az értékesítésre még nem került vagyont egyre nagyobb arányban környezeti
károk, környezetvédelmi kockázatok terhelik. Elsôsorban a reorganizáció,
illetve a vagyonkezelés során, de az értékesítési pályázati kiírások
elôkészítése során is az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítani azon jogi
szabályozási, finanszírozási és szerzôdéses konstrukciók alkalmazására, melyek
- gazdaságilag is ésszerû mértékben és ütemben - javítják az érintett vagyon
értékesítési esélyeit.
6. A privatizáció gyakorlati lebonyolításában továbbra is fennállnak
joghézagok és az esetlegesen egymásnak is ellentmondó törvényi szabályozások.
Leginkább az önkormányzatokkal kerül konfliktushelyzetbe e téren az Állami
Vagyonügynökség privatizációs tevékenysége.
A magánosítást a közvetlen privatizációs törvényeken kívül (1992. évi LIII.
tv., 1992. évi LIV. tv. és 1992. LV.tv.) számos más, új törvény, vagy
törvénymódosítás szabályozza. A gyakorlati munka során esetenként problémát
jelent e jogszabályok kellô összhangjának (pl. földtörvény, bányászati
törvény), vagy magának a jogszabálynak (pl. kincstári tv.) hiánya, illetve
egy-egy, a törvényekben tapasztalható joghézag megléte.
2. A privatizációs stratégia változásai
A privatizációs piacon a kereslet és kínálat arányai nagymértékben a kínálat
javára tolódtak el.
Az állami vagyon kelendôbb részének nagyobb hányada 1990-1992. között
értékesítésre került, vagy az ún. tartós állami tulajdon körébe sorolódott.
1992 második felére a korábban kidolgozott privatizációs stratégia módosítása
következett be a privatizáció felgyorsítása érdekében. Ez elsôsorban a
készpénzbevétel prioritásáról való lemondást, valamint keresletélénkítô
eszközök bevezetését és fokozott alkalmazását jelentette.
1992 ôszén életbe léptetett új privatizációs törvénycsomag az Állami
Vagyonügynökség munkáját jelentôs mértékben érintette, hiszen ezáltal került
az ÁVÜ portfóliójába valamennyi, még állami vállalat. Ez a változás nemcsak a
privatizáció jellegét változtatta meg, hanem az ÁVÜ kontroll szerepe mellé
alapítói, tulajdonosi, privatizációt kezdeményezô és irányító funkciót
zárkóztatott fel. Mindez szükségessé tette, hogy a Vagyonügynökség alapítói és
tulajdonosi feladatait kiszélesítse és a többségi állami tulajdonú társaságok
mellett ellássa a még állami tulajdonban lévô vállalatok felügyeletét is. 1
A privatizációs stratégiaváltással összhangban az ÁVÜ elkészítette az ágazati
fejlesztési koncepciókat annak érdekében, hogy a privatizációs tranzakciók
során a szakmapolitikai érdekek kellôen beépüljenek. A pályázatok kiírásában
az ÁVÜ versenyvédelmi diszpreferenciákat alkalmazott és törekedett továbbá a
decentralizáció végrehajtására is.
A kamat és futamidô változtatásával jelentôsen javultak az E-hitel
alkalmazásának feltételei és ezekhez a feltételekhez alkalmazkodott az MRP
feltételrendszere is. Az ÁVÜ bevezette a privatizációs lízinget, mint új
értékesítési formát, és kidolgozásra került az 1994 elején bevezetett
részletfizetési technika, manager szerzôdés és a kisbefektetôi
részvényvásárlási program.
A keresletfejlesztô privatizációs technikák következtében a csökkenô
érdeklôdést mutató külföldi befektetôk helyére a belföldi tulajdonosok léptek
be. A kereslet élénkítés vázolt változása a bevétel struktúrájában a
halasztott fizetési módok (hitelek) arányának növekedésével járt együtt a
romló minôségû portfólióösszetétel mellett.
1993 közepétôl egy kínálatjavító intézkedés sorozat, az úgynevezett
adóskonszolidációs program indult el: a rossz hitelek mértékéig megtörtént a
bankok "feltôkésítése", egyben egyedi megítélés alapján sor kerülhet a
programba bevont vállalati adósságok nagyrészének leírására, illetve a
pénzügyi reorganizáció módszereinek alkalmazására. A gyorsított
adóskonszolidációba bevont 55 vállalatból 47 gazdálkodó tartozik az Állami
Vagyonügynökséghez, ebbôl 39-el kapcsolatban kezdôdtek el a tárgyalások.
Jegyzett tôkéjük 34 Mrd forint, rövid és hosszú lejáratú kötelezettségük ennek
majdnem duplája, 61 Mrd Ft. Az adóskonszolidációval érintett létszám eléri a
40.000 fôt. A gyorsított adóskonszolídáció megvalósítása az egyeztetési
mechanizmusok bonyolultsága miatt áthúzódott 1994-re és mind a mai napig nem
került lezárásra.
Az eddig vázolt kereslet- és kínálatjavító technikák mellett is számítani kell
arra, hogy az állami vagyon bizonyos hányada középtávon alkalmatlan az üzleti
típusú privatizációra. Olyan esetekben, amikor az értékesítésre meghirdetett
cégek üzleti értéke minimális, vagy közel áll a nullához, úgynevezett
vagyonfeljavító, vagyonkezelô technikák alkalmazása válik szükségessé, illetve
bizonyos esetekben elkerülhetetlen a felszámolás.
____________________
1Kivéve azokat a vállalatokat, ahol a törvény más állami vagyonkezelôkhöz
telepítette a tulajdonosi jogokat.
3. A privatizációs folyamat jogszabályi keretei
Az ÁVÜ mûködésének jogi alapját 1993-ban is az idôlegesen állami tulajdonban
lévô vagyon értékesítésérôl, hasznosításáról és védelmérôl szóló 1992. évi LIV
tv. határozta meg.
Az évközben bekövetkezett jogszabály-módosítások nem érintették a
privatizációval összefüggésben kialakított koncepciót, céljuk a magánosítás
gyorsítása, a befektetési kör bôvítése, a folyamat áttekinthetôségének
megteremtése és a munka során szerzett kedvezô tapasztalatok érvényesítése
volt.
Ennek megfelelôen:
- A privatizációs törvény (1992. évi LIV tv.) nyilvános pályázatra vonatkozó
elôírásánál a határidôk 15 napról 30 napra emelkedtek, és meghatározásra
kerültek a hirdetési kötelezettség teljesítésének formái is.
- Módosultak az E-hitel és részletfizetés, MRP hitel és részletfizetés
feltételei. A saját pénzforrás mértékét az egy fôre jutó átlagos vagyonrész 5
M Ft feletti értékénél egységesen 100.000 Ft-ban állapítja meg (a korábbi
850.000 Ft helyett). A hitel és részletfizetés futamidejét (legfeljebb) 10
évrôl 15 évre, a türelmi idôt (legfeljebb) 2 évrôl 3 évre emelte. (1993. évi
XLIII tv.)
- Az 1993. évi Vagyonpolitikai Irányelvek (elfogadva 1993. december 14-én)
szintén könnyítéseket tartalmaz a munkavállalói tulajdonszerzés körében. Pl.
az állami vállalatból átalakult társaság tulajdonrészének értékesítése során a
csökkentett vételár részletekben megvalósuló kiegyenlítése esetén a korábbi
25% helyett csak 15% a készpénz igény, azonos törlesztési idô mellett.
(98/1993.(XII.14.)OGY hat.)
- A VPI külön pontban (II. fejezet 2.3 pont) meghatározta a privatizáció
nyilvánosságával kapcsolatos követelményeket, a megfelelô statisztikai,
illetôleg információs rendszer építésének szükségességét.
- Az 1994. évi költségvetésrôl rendelkezô 1993. évi CXI. tv. módosította a
Priv.Tv. 61. paragrafusát. Lényegében, azok a vállalatok, amelyek gazdasági
társasággá történô átalakulásukat 1993. június 30-ig nem kezdték meg, az
eredetileg meghatározott 1993. december 31-i határidô helyett 1994. március
31-ig kötelesek a társasági szerzôdést vagy az alapító okiratot elkészíteni.
Ez a szabály lényegesen könnyített az ÁVÜ évvégi munkatorlódásának
kezelésében.
- Ugyancsak az 1993. évi CXI. tv. (78. paragrafusa) írja elô, hogy az APEH
vagy a VPO - a pénzügyminiszter elôzetes hozzájárulásával - 1994. december 31-
ig a bankkonszolidációban részt vevô pénzintézeteknél a pénzintézetekrôl szóló
1991. évi LXIX. törvény 28. paragrafusában meghatározott, minôsített hitellel
rendelkezô adós kérelmére, az 1993. december 31-ig keletkezett adó-, vám-,
vámkezelési díj- és kamattartozása - a helyi adótartozás kivételével - fejében
tulajdonrészt (üzletrészt, részvényt) fogadhat el, amely tekintetében a
tulajdonosi jogokat az ÁV Rt. és az ÁVÜ gyakorolja.
- Az 1993. évi állami költségvetésrôl szóló 1992. évi LXXX tv. kimondta, hogy
az ÁVÜ kezelésében lévô részvények után az 1993. évben kifizetésre kerülô
állami vagyon hozadéka a központi költségvetés bevételét képezi.
- Módosításra került a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény
néhány elôírása is. Ezek rendelkeznek a társaságok átalakulásánál esetleg
bekövetkezô vagyonértékelések kezelésérôl, pontosítják a társaságok
végelszámolásánál követendô eljárást, megtiltják a vezetô tisztségviselôk és
FB tagok díjazását a felszámolási eljárás alatt. Kimondja a módosítás, hogy a
gazdasági társaság megszûnését követô két évig nem lehet más gazdasági
társaság vezetô tisztségviselôje az, aki olyan gazdasági társaságnál töltött
be a társaság felszámolásának kezdô napját megelôzô két évben legalább egy
évig vezetô tisztséget, amelyet a felszámolás során úgy szüntetnek meg, hogy
köztartozásait nem egyenlítette ki.
4. A privatizáció helyzete 1993 végén, a privatizációs folyamat
jellemzôi
4.1 Az ÁVÜ vagyonának értéke
Az ÁVÜ vagyonának értéke,
(a saját vagyonban)
Mrd Ft
1. tábla
1992. december 31
1993. december 31
Vállalatok 305,14
119,57
575,23
Társaságok 382,92
Elvont vagyon 4,11 7,71
Összesen: 884,48 510,20
Társaságok száma, vagyona
Az Állami Vagyonügynökséghez tartozó még át nem alakított 150 vállalat vagyona
74,25 milliárd Ft. volt, a végelszámolás alatt lévô vállalatok vagyona 45,32
milliárd Ft-ot tett ki.
(lásd.: 2. sz. tábla )
Az ÁVÜ 1993 végén a hozzá tartozó társaságok saját vagyonában 382.92 milliárd
Ft tulajdonnal rendelkezett. Az Állami Vagyonügynökséghez 1993. december 31-én
730 társaság tartozott. (lásd 3. tábla)
Az ÁVÜ- höz tartozó gazdálkodó szervezetek saját vagyona
Vállalatok száma, vagyona
2. tábla
1992. XII. 31 1993. XII. 31
saját vagyon saját vagyon
mrd Ft.
db mrd Ft. db
Vállalatok 770 302.74 150 74.25
Végelszámolás alatt levô vállalatok 7 2.40 100 45.32
Összesen: 777 305,14 250 119,57
Felszámolás alatt levô vállalatok 171 81.92 267 99.25
Társaságok száma, vagyona
3. tábla
1992 XII. 31
1993. XII. 31
ÁVÜ tulajdon ÁVÜ tulajdon
saját vagyon értéke saját vagyon értéke
mrd Ft mrd Ft
db db
Társaságok 620 575.23 730 382.92
Az ÁVÜ 1990. évi létrehozásakor az állami vagyon tulajdonosi jogait a
minisztériumokon és önkormányzatokon kívül a vállalatoknál megalakult
testületek gyakorolták. Az ÁVÜ-t az 1992. LIV. tv. (1992. augusztus)
hatalmazta fel az állami alapítású, illetve önkormányzati volt tanácsi
alapítású vállalatok esetében a tulajdonosi jogok közvetlen gyakorlására. Az
ÁVÜ számára csak az 1992. december 31. állapotnak megfelelôen nyílt mód arra,
hogy tulajdonosi jogosítványa alapján teljes körûen számba vegye a hozzá
tartozó gazdálkodó egységek vagyonát. (A 4. számú melléklet ábrázolja a
privatizáció teljes folyamatára vonatkozó helyzetképet.)
4.2 A privatizáció tényei 1993-ban
1993-ban elsôsorban a privatizáció következtében, másrészt jelentõs számú
ipari társaságnak, így például a villamosenergia-ipari társaságoknak az ÁV
Rt.-hez kerülésével az ÁVÜ kezelésében maradó vagyon értéke jelentôsen
csökkent. (Ezen portfólió valós piaci értéke a jelenlegi privatizációs
feltételek, kedvezmények, illetve makrogazdasági helyzet mellett mintegy 350
milliárd forintra becsülhetô.)
A megmaradt állami vagyont három részre lehet osztani
a/ a következô egy-másfél évben privatizálható cégek,
b/ az alacsony privatizációs eséllyel rendelkezô cégek,
c/ a csôd- és felszámolás közvetlen veszélyének kitett vállalatok, társaságok.
Az egyes csoportokban az értékesítési átlagár eltérôen alakult.
A vagyoni értékét csökkenti a kisebbségi tulajdonhányadot megtestesítô
részvények alulértékeltsége az értékesítések kapcsán, illetve az un. spontán
privatizáció hatására kialakult elôvásárlási, illetve az átadott irányítási
jogok.
Élénk kereslet mutatkozott továbbra is a hazai piacra termelô cégek iránt,
különösen azon a területen ahol biztos és kiegyenlített keresletre lehet
számítani, pl. tejipar. Továbbra is érvényesült az a tendencia, hogy az
összeomló keleti piacra exportáló cégek nehezen értékesíthetôk (pl.
baromfiipari társaságok).
4.3 A privatizációból származó bevételek és kiadások alakulása
Az Országgyûlés 1993. december 14-i ülésén elfogadta a 98/1993 (XII. 24.) Ogy.
h. 1993. évi Vagyonpolitikai Irányelvekrôl szóló határozatát. A
Vagyonpolitikai Irányelvekrôl az Országgyûlés annak ismeretében döntött, hogy
egyrészt az állami vagyon értékesítése piackonform módszerekkel történik,
másrészt arra számítva, hogy a kedvezményes tulajdonszerzési lehetôségek
részaránya dinamikusan növekszik, tehát a készpénzbevételek képzôdését
jelentôs bizonytalanság jellemzi.
Ennek tudatában a Parlament a privatizációs készpénzbevételek felhasználására
fontossági rangsort állapított meg, azokat a területeket preferálták, amelyek
elsôsorban a további privatizációs értékesítést segítik, az állami alapok
finanszírozását biztosítják, illetve a gazdaságfejlesztést, a növekedés
alapjainak a megerôsítését szolgálják.
Az ÁVÜ-höz befolyó készpénzbevételek felhasználásának sorrendjét az 1993. évi
VPI a következôkben állapította meg: 1./ az állami vagyon értékesítésével
összefüggô, jogszabályokban rögzített közvetlen kiadások, 2./ az állami
alapokhoz történô hozzájárulás, 3./ a privatizációs folyamat kiszélesítéséhez,
folyamatos fenntartásához szükséges ráfordítások, 4./ a gazdaság fejlesztését,
a vállalkozói szféra megerôsödését elômozdító kiadások, 5./ a közvetlen
költségvetési befizetés.
A Vagyonpolitikai Irányelvekben megfogalmazottak e téren összességükben
kétharmadrészt teljesültek. A készpénzbevételek csökkenéséhez jelentôsen
hozzájárult az E-hitellel és kárpótlási jeggyel történô kivásárlás arányának
növekedése
.
Bevételek (millió Ft)
4. tábla
1991 1992 1993
Vagyonhozadék
osztalék 909,6 4.361,0 2.258,0
bérleti díj 9,7 219,0 152,0
Értékesítésbôl
deviza 24.605,4 40.982,0 24.440,0
forint
/készpénz / 4.842,3 17.514,0 16.320,0
Hitel 1.013,4 9.074,0 21.721,0
Kárpótlási jegy - 2.263,0 13.040,0
Összes bevétel 31.380,4 74.413,0 77.931,0
A bevétel összetétele az elmúlt három év alatt jelentôsen megváltozott. 1991-
ben a deviza aránya bevételen belül 78% volt, ez 1992-ben volumenében nôtt, de
arányában 55%-ra csökkent, 1993-ban mind volumenében, mind arányában csökkent
(31%-ra). Helyére a hitel és kárpótlási jegyes bevételtípusok zárkóztak fel,
amelyek aránya 1993-ban már együttesen 45%-ot tett ki. A kedvezményes
finanszírozási formák nagyban hozzájárultak a hazai befektetôk számának
növeléséhez.
Az 1993. évi készpénzbevétel 57,7 % -ban teljesült, amelynek alapvetõ okai :
1. az értékes cégek jelentôs része az ÁV Rt.-hez került
2. az értékesített vagyon leértékelôdött,
3. nôtt a kedvezményes belföldi (MRP, alkalmazotti) kivásárlás.
Az értékesítés bevétele 1993-ban 77,92 Mrd Ft volt. A bevételek megoszlása a
következôképpen alakult:
A bevételek megoszlása 1993-ban
5. tábla
deviza bevétel 31,0%
forint bevétel 20,0%
hitel bevétel 28,0%
kárpótlási jegy bevétel 17,0%
osztalék 3,0%
bérleti díj 1,0%
Az egységnyi árbevétel (szerzôdés értéke jegyzett tôke ill. saját vagyon)
fajlagos csökkenésének tendenciáját (7. sz. melléklet) értékelve a következô
figyelhetô meg:
1992. II. negyedévi mélypont után a jegyzett tôke értéke lassan egyenletes
emelkedést mutat. Ez azonban nem éri el az 1990-1991-es magas értékeket. A két
görbe közötti tartomány a jegyzett tôke, illetve a saját tôke közötti
különbséget mutatja. Az 1990-91-es magas érték arra a közismert tényre
vezethetô vissza, hogy ebben az idôszakban fôként a jó vállalatok értékesítése
történ meg. A saját tôke és a jegyzett tôke eltérésének változásai részben az
objektív közgazdasági tényezôkre, részben viszont a vállalatok átalakuláskori
tôkeszerkezetének meghatározásában mutatkozó bizonytalanságokra vezethetô
vissza. A nagy ingadozások az egyes idôszakok között azt mutatják, hogy egy-
egy idôszak eredményét egy-egy nagyvállalat sikeres, vagy kevésbé sikeres
(névérték feletti, vagy alatti) értékesítése döntôen befolyásolta. 1992-ben az
ÁVÜ kidolgozta az átalakulások során meghatározott tôkeszerkezet
kialakításának metodikáját (saját tôke, jegyzett tôke arány) és ettôl kezdve a
két görbe közötti tartomány alakulása többé kevésbé egyenletes képet mutat. Az
1993. évtôl lassan emelkedô névérték feletti értékesítés az E-hitelre és a
kárpótlási jegyre történô eladások számának növekedésével magyarázható, ebben
az esetben ugyanis, az ár puhább korlátnak bizonyul, mint a készpénzes
eladások vonatkozásában.
Kiadások
1993 - ban a készpénz bevételek tervezettôl történô jelentôs elmaradása miatt
a kiadási tételek is természetesen csökkentek. (Lásd.: 1. melléklet)
Elmaradt a tervezettôl az állami alapokhoz való hozzájárulás mértéke, a
tervezett 22 Mrd Ft helyett a befizetés csak 4,5 Mrd Ft volt. A Kisvállalkozói
Garancia Alap feltöltéséhez való hozzájárulást is jelentôs elmaradás jellemzi
(4 Mrd Ft helyett a befizetés csak 2 Mrd Ft).
A költségvetésnek történô befizetés teljesítési aránya hasonlóan alakult. A
Vagyonpolitikai Irányelvekben utolsók között rangsorolt költségvetésnek
történô befizetés az eredeti 5,34 Mrd Ft helyett 2,61 Mrd Ft-ban teljesült.
Az ÁVÜ bevételeinek felhasználása a hatályos VPI szerint valósult meg. 1993-
ban nehezítette a szervezet munkáját, hogy a VPI-t csak december közepén
fogadta el az Országgyûlés, tehát csak a tervezetekben megfogalmazott kiadási
elôírányzatokra támaszkodhatott, amely - jellegébôl adódóan - több
bizonytalansági tényezôt tartalmazott. Az állami alapok javára való átutalás
elsôsorban a bevételek elmaradása miatt realizálódott igen kis mértékben és
ezen belül is a készpénzbevételek, mint az átutalás alapjául szolgáló
eszközök, jelentôs elmaradása okozott fennakadást.
4.4. A külföldi és belföldi tôkebefektetések
1994. januárjában 356 társaságban volt külföldi részesedés (a zöldmezôs
beruházásokat kivéve), összesen 199 milliárd forint értékben.
A privatizációs bevételek alakulásából látható, hogy 1992-ig dinamikusan
emelkedtek a privatizációból származó készpénzbevételek, amelynek fô elemét a
beáramló deviza alkotta. 1993-ban a devizabevételek visszaestek az 1991. évi
szintre. Ez csak részben vezethetô vissza a külföldi érdeklôdés csökkenésére,
másik eleme a külföldiek önálló telephely alapítása és ezáltal hazai
befektetôként - azok kedvezményeit kihasználva - immár kárpótlási jeggyel
történô fizetéssel jelennek meg a privatizációs piacon.
A befektetôk között 1993-ban már jelentôsebb arányban voltak jelen a belföldi
befektetôk. A befektetôk származása is jellegzetesen ágazati sajátosságokat
mutat. A söripar, szállodaipar, dohányipar, cementipar, papíripar, hûtôipar,
tejipar a budapesti élelmiszerkereskedelem iránt elsôsorban a külföldiek
érdeklôdtek, míg a kereskedelem, építôipar, textil-, bôr-, cipôipar,
feldolgozóipar fôként a hazai befektetôk tulajdonszerzési terepe volt.
A külföldi részesedés átlagos hányada a vegyes vállalatokra vetítve 66 %, ami
a külföldi érdekeltségek erôs magyarországi elkötelezettségét mutatja. A
külföldi befektetôk általában többségi tulajdon megszerzésére törekszenek.
A többségi tulajdon kivásárlása után a legnépszerûbb, a külföldi befektetôk
körében a 100%-os tulajdonszerzés, azonban ez alacsonyabb (660 milliós)
tranzakciós érték mellett valósul meg. Jellemzô az is, hogy a külföldi
befektetôk a magyar államot szívesen elfogadják társtulajdonosnak, de a hazai
magánbefektetôkkel nem szívesen társulnak.
A külföldi befektetôk között a nagy invesztíciót igénylô privatizációban
pénzügyi, illetve intézményi befektetôk jelentek meg, például a szállodák, és
a dohányipar esetében. Emellett jelentôs volt a szakmai befektetôk megjelenése
elsôsorban a sörgyárak, cementgyárak és a papírgyárak privatizációjában.
Az alkalmazott értékesítési technikákban a készpénzes kivásárlás a nagy
tranzakciókra és külföldi befektetôkre volt jellemzô. Jóllehet a külföldi
befektetôk készpénzzel fizettek, a készpénz forrása általában hitel volt, de
történt családi vagyonból, hitel felvétele nélkül is privatizáció.
Külföldi befektetések
6. tábla
Befektetések megoszlása országok szerint
Társaságok Befektetések Külföldi részesedés2
száma száma (saját tôkébôl, Mrd Ft-ban)
Ausztria 101 127 43.18 23.18%
Németország 70 83 34.71 18,63%
USA 23 28 18.73 10.06%
Hollandia 13 15 18.29 9.82%
Franciaország 34 34 17.73 9.52%
U.K. 28 32 12.88 6.91%
Svédország 8 12 9.67 5.19%
Svájc 11 13 8.98 4.82%
Belgium 7 10 5.84 3.14%
FÁK 13 14 5.24 2.81%
Olaszország 20 21 3.89 2.09%
Egyéb 28 32 7.13 3.83%
Összesen 356 421 186.27 100.00%
4.4.1. Tôkebevonás a privatizáció során
Az ÁVÜ által végzett privatizációban eddig 117,28 MrdFt. pótlólagos
tôkebevonás valósult meg.
Megoszlása és mértéke a következô:
belföldi külföldi
forrásból (MrdFt.)
alapításkor 16,29 16,41
átalakuláskor 11,14 24,73
tôkeemelés révén 26,94 21,77
____________________
2 Tartalmazza a vagyonvédelmi értékesítést és apportot, alapításkori
befektetéseket, elvont vagyon értékesítéseket, tôkeemelést. részvény- és
üzletrész eladásokat. ( nem tartalmazza a " zöldmezôs " beruházásokat.)
--------------------------------------------------------------------
összesen 54,37 62,91
4.5 Az önprivatizációs program 1993.
1. A program jellemzô vonásai
Az önprivatizációs program alapvetô céljai, így a kis- és közepes vállalatok
tömeges privatizációja, a piaci alapokon a szakértôk által végzett
privatizáció 1993-ban is megvalósultak.
Az év során közel 300 szervezet értékesítése kezdôdött meg nyilvános
pályáztatás útján. Az önprivatizáció szakértôk bevonásával zajlott le.
Az önprivatizációs program tehermentesítette az ÁVÜ-t, és nagyszámú
kisvállalatot vont be egyidejûleg a privatizáció folyamatába és ezáltal
tömeges méretûvé vált a privatizáció.
A program korábbi szakaszát az állami vállalatok társasággá alakulása
jellemezte, 1993-ban egyre inkább a tényleges privatizáció - az üzletrészek,
részvények értékesítése - vált jellemzôvé.
Az önprivatizáció során a belföldi befektetôk szerepe volt meghatározó. Ennek
keretében a dolgozók is - egyénileg, vagy MRP szervezet útján - jelentôs
tulajdoni hányadhoz jutottak. A privatizációt jelentôsen segítette az E-hitel
igénybevétele és a kárpótlási jegyek felhasználási lehetôsége.
2. Az önprivatizációs program fôbb számszerû tényei 1993-ban:
Az önprivatizációs program keretében 1993-ban 215 állami vállalat alakult
társasággá. A létrejött társaságok saját vagyona mintegy 36 Mrd Ft.
Az év során 281 cég teljes, vagy részleges privatizációjára került sor. Az
értékesített állami tulajdon névértéke 25.844,3 ezer Ft volt, melyhez az új
tulajdonosok 21.002,6 ezer Ft-ért jutottak. (A kivásárlás árszintje tehát
81,3%.)
Az értékesített állami tulajdon döntô többsége belföldi vevôre talált. Csupán
5 cég - részbeni vagy teljes megvásárlásában - vett részt külföldi. A
belföldi vevôkörben a dolgozók jelentôs tulajdoni hányadot szereztek.
1993-ban az önprivatizációban értékesítésre került állami vagyon tulajdonosi
megoszlása:
Dolgozók összesen 9.832.2 eFt 38%
Ezen belül:
MRP 6.014.4 eFt 23%
Belföldi befektetôk15.277.8 eFt 59%
Külföldi befektetôk 734.3 eFt 3%
A vételár kiegyenlítésének megoszlása a következô volt:
Készpénz 33.8%
E-hitel 37.5%
Kárpótlási jegy 25.0%
Dolgozói kedvezmény 3.7%
Meg kell jegyezni, hogy a programba soroltak közül nem minden szervezet
gazdálkodása, vagyoni helyzete volt alkalmas az átalakulásra, privatizációra.
Az év során 25 szervezettel szemben indult csôdeljárás és mintegy 60 - fôként
kisebb, néhány millió Ft vagyonnal rendelkezô - szervezet került a
megszüntetettek (felszámoltak, végelszámoltak) körébe.
Bár az önprivatizációs program 1993. december 31-ével befejezôdött, a
befejezetlen ügyek és tranzakciók (pályázatok, értékesítések, elszámolások,
stb.) lezárására a szakértôk - egyedi engedélyek alapján - lehetôséget kaptak.
4.6 A kedvezményes, keresletteremtô értékesítési technikák
A hazai befektetôket támogató technikák fajták szerint a következôképpen
alakultak:
7. tábla
Értékesítések
1991 1992 1993
MRP:
darab - 7 122
érték (Mrd Ft) - 2.13 22,44
Lízing:
darab - - 9
érték (Mrd Ft) - - 3.02
E-Hitel:
érték (Mrd Ft) 1.01 9.07 21.70
Kárpótlási jegy:
címletérték (Mrd Ft) - 2.2 13,040
A belföldi befektetôk vásárlásai általában a kedvezményes privatizációs
technikák alkalmazásával történtek. Legjellemzôbb az E-hitel igénybevétele
volt, ettôl némileg elmarad a kárpótlási jegyek felhasználása. Az E-hitel és
az MBO alkalmazhatóságához jelentôs mértékben hozzájárult az e technikákhoz
kapcsolódó hitel feltételrendszerének nagymértékû javítása, a befektetôk
számára kedvezôbbé tétele.
A belföldi befektetôk gyakori privatizációs technikájává vált az MRP-MBO által
alakított konzorciumokon keresztül történô kivásárlás. A Vagyonpolitikai
Irányelvekben megfogalmazott dolgozói kedvezmény sok esetben komoly elônyt
nyújtott az árversenyben a többi befektetôvel szemben. A kárpótlási jegy
megjelenése szintén a belföldi befektetôk elônyét növelte a külföldiekkel
szemben. A kívülálló belföldi befektetôk általában a szakmai befektetôk
körébôl kerültek ki.
Az ÁVÜ Igazgatótanácsa a Vagyonpolitikai Irányelvekben nyújtható dolgozói
kedvezmények feltételrendszerét pontosította és némileg szigorította. A
kedvezményszámítás egyik korlátja, a létszám alapján képezhetô 12 havi bruttó
alapbérnek megfelelô összeg helyébe egy egységesebb (a minimálbér 140%-ának
létszámmal szorzott összegét) feltételt léptetett, és korlátozta az
egyénenként igénybe vehetô felsôhatárt (az éves minimálbér 5-szörösében).
Sikeresen lezárult a lízing kísérleti szakasza, és sor került a technika
szélesebb körû bevezetésére.
1993-ban 38 társasággal kapcsolatban kezdeményezte az ÁVÜ a lízing
alkalmazását, és 9 esetben került sor lízingszerzôdés aláírására. A lízinggel
érintett törzsbetét értéke 3 Mrd forint. A vállalt lízingdíj 2,5 Mrd forint, a
lekötött biztosítékok összértéke 154 millió forint. A tapasztalatok alapján a
technika továbbfejlesztésére és kisebb finomítására is sor került.
A lízinggel kapcsolatos tapasztalatok a következôkben összegezhetôk. A lízing
versenyt gerjeszt, amit jól jellemez, hogy 23 cég esetében a megelôzô
pályázatokra összesen 5 ajánlat érkezett, addig a lízinges pályázatra 64
ajánlat futott be. A lízing esetében fôként a beépített reorganizációs
kényszer miatt, elsôsorban a belsô pályázók ajánlata megalapozottabb. A lízing
a vezetôi kivásárlás egyik fô terepévé vált. Lízingtörlesztés címén a
társaságokból történô tôkekivonás az 1992-es árbevétel 5%-át tette ki.
A kedvezményes privatizációs technikák csak a vállalatok bizonyos körénél
alkalmazhatók. Fôként annál a vállalati körnél, ahol nincs szükség jelentôs
tôkebevonásra, illetve a tôke és munka helyettesíthetõsége nagymértékben
fennáll. Alkalmazásának hátránya lehet a tulajdonosi szerkezet hosszú idôre
történô rögzítése is, hiszen amíg a törlesztés (E-hitel, MRP) be nem fejezôdik
a kialakult tulajdonosi szerkezet és vezetési struktúra állandósulhat.
Munkahelyek megôrzése tekintetében a kedvezményes privatizációs technikák még
némi "túlbiztosítást is" jelentenek.
A részletfizetési konstrukció, mint vásárlási technika. Szükségességét a
kisebbségi vagyonrészek védelme, illetve az indokolta, hogy az E-hitel és a
kárpótlási jegyek vásárlására nyújtott hitel felvétele fejében a bankok 100-
150 %-os jelzálogot kötnek ki, ami egyrészt a kisebbségi portfólió
leértékelôdésével jár, másrészt a mûködéshez szükséges további hitelek
felvételét akadályozza.
4.7 Az ÁVÜ szerepe a nyilvános részvénykibocsátásokban
1993 elején az ÁVÜ vezetése 20 céget választott ki, ahol célszerûnek tartotta
megvizsgálni a nyilvános ajánlattétel és a tôzsdei bevezetés lehetôségét. Egy
szakmai bizottság állította össze a tôzsdei bevezetésekhez kapcsolódó
általános szempontrendszert, majd ennek alapján minôsítette a listán szereplô
cégeket, és javaslatot tett a tôzsdén bevezetésre kerülôkre.
A privatizációs folyamat 1993 elôtt, néhány sikeres ún. nagy akción, valamint
a kárpótlási jegyek tôzsdei bevezetése eddig kevésbé támogatta a tôkepiac
fejlôdését. A társaságok legjobb áron való értékesítésének, a maximális
nyereség elérésének és a megfelelô szakmai háttér kialakításának szándéka
logikusan vezetett el a zártkörû alapítású gazdasági társaságok pályáztatási
rendszeréhez. A folyamatot erôsítette az a tény is, hogy a nyilvános
ajánlattétellel és tôzsdén keresztül való értékesítésnél nem garantálható
automatikusan a stratégiai befektetô kiválasztása.
Szükségessé vált azonban a cégek átalakítására, privatizálására vonatkozó
technikák körének bôvítése, új alternatívák kidolgozása az alábbi okok miatt:
- Valószínûsíthetôen a szakmai befektetôk érdeklôdését felkeltô cégek száma
csökken.
- Bôvül azon cégek köre, amelyek esetében szakmai befektetô már megvásárolta
az állami részvénycsomag jelentôs hányadát és a fennmaradó ÁVÜ tulajdoni
hányadot kell értékesíteni.
- A privatizációs folyamatnak hozzá kell járulnia a hazai tôkepiac
élénkítéséhez.
- A nyilvános részvénykibocsájtás alkalmas a kisbefektetôk bevonására, de a
nem szavazó részvények értékesítésére nem nyílik lehetôség.
- Megköveteli a részletes és megalapozott információk nyújtását.
- Hozzájárul a tôkepiac kialakulásához, a másodlagos forgalom élénkítéséhez,
ezáltal bátorítja a hazai és külföldi intézményi befektetôk megjelenését.
- Az egyébként attraktív, de a piaci dekonjunktúra miatt nem értékesíthetô
cégek esetében kiegészítôje lehet az eddigi technikának abban a tekintetben,
hogy nyilvános társaság esetében is szükséges stratégiai befektetô
megkeresése illetve pályáztatása, akár a többségi rész eladásával, vagy a
jog biztosításával.
- A már döntôen értékesített cég nyilvánossá tételét követôen biztosítható az
ÁVÜ portfólióban maradt rész értékesítése.
A kialakított szempontrendszernek megfelelôen 6 cég bizonyult tôzsdei
bevezetésre alkalmasnak, három bizonyos tényezôk megváltoztatását követôen
tôzsdére érettnek, öt pedig alkalmasnak a tulajdonosi szerkezetben történô
alapvetô változtatások után. Hat cég bevezetése teljes mértékben elutasításra
került.
4.8 Csôd, felszámolási eljárások
Az állami tulajdon magánosítását illetôen a felszámolási eljárás alá került
vagyon is magánkézbe, azaz értékesítésre kerül. Bár a folyamat végpontja
azonos, azonban a végeredménye jelentôsen eltér a szokásos privatizációtól,
ugyanis:
- a privatizációból kevés bevétel származik. A vállalati felszámolásból eredô
bevételek elsôsorban a hitelezôknek jutnak, abból az ÁVÜ -nek nem származik
bevétele.
- a privatizációs tranzakciók során értékesített társaságoknak nem kell
átmenniük egy olyan mértékû leépülési folyamaton, mint a felszámolás alá
került társaságoknak. Ebbôl adódóan a szükségszerû veszteségek is jóval
kisebbek.
- a privatizáció során értékesített cégek általában hamarabb jutnak
tôkeinjekcióhoz, ebbôl következôen reorganizációjuk is hamarabb indulhat meg.
A felszámolásra került vállalatok esetében meglehetôsen ritka eset
egybenmaradásuk, és arra lehet számítani, hogy a megmaradt vagyont
darabonként adják el, a foglalkoztatás addigi szervezett formája pedig
megszûnik.
A privatizáció és a felszámolás közé ékelôdik a végelszámolás gyakorlata,
amikor a tulajdonos a vagyonvesztési folyamatokat megállítja a gazdálkodás
megszüntetésével. Ebben az esetben kilátás van arra, hogy a tulajdonos, jelen
esetben az állam, hozzájusson tulajdona részbeni, vagy teljes ellenértékéhez.
A végelszámolásra vonatkozó döntéseket körültekintô elôkészítés alapozza meg.
A végelszámolás lefolytatása is bonyolult, elhúzódó folyamat. A végelszámolás
alatt álló társaságok és vállalatok száma 1993 év végén 101 volt.
A vállalatok és társaságok megoszlása a felszámolandó cégek között 91,1%
vállalat - 8,9 % társaság, még rosszabb mint a végelszámolás alatt állók
esetében, hiszen a vállalatok és társaságok megoszlása a végelszámolás alatt
álló cégek között 99,1% vállalat - 0,9 % társaság volt 1993. december 31-én. A
két érték együttesen jelzés a "maradék" vállalati portfólió minôségi
összetételére vonatkozóan.
A végelszámolandó cégek között sok az un. kiürült központ, ami azt jelenti,
hogy itt döntôen nem alapvetô termelési tevékenységek megszüntetése
következik be.
4.9 Alapítói és tulajdonosi jogok gyakorlása
Jelentôs feladatot jelentett az ÁVÜ-höz alapítói jogon tartozó vállalatok
regisztrálása, nyilvántartásuk, adataik elemzése, tevékenységük ellenôrzése.
Kidolgozásra és megvalósításra került az ÁVÜ monitoring rendszere, amely
negyedévenként ellenôrzi a vállalatok pénzügyi helyzetét. Kidolgozás alatt áll
továbbá a monitoring rendszer alapján történô beavatkozások kritériumainak
kialakítása.
A tulajdonosi szerepvállalás igen sok feladatot jelent, miután a társasági
formában mûködô cégek helyzete sok estben azonnali beavatkozást igényel.
Az ÁVÜ részérôl a társaságok megmentése jelentôs erôfeszítéseket igényel,
ugyanakkor a megtett lépések nem mindig sikeresek, megítélésük számos esetben
kritikus.
A végelszámolandó cégek esetében rendkívül sok vagyonvédelmi ügyet kell
bonyolítani, számos esetben milliárdos értékekrôl kell dönteni. (Pl. a
cementipar és a papíripar esetében). A nagy ingatlan- és egyéb vagyonnal
rendelkezô vállalatok kapcsán a vállalati biztosok hetente adtak be újabb
értékesítési szerzôdéseket annak érdekében, hogy a vállalatok a felszámolást
elkerüljék. A vállalati biztosokra ezekben az esetekben igen nagy felelôsség
hárul és hozzáállásuk, hozzáértésük milliárdos vagyon sorsát döntheti el. A
vállalati biztosok ráadásul az esetek jelentôs részében igen bonyolult és
ellentmondásos helyzetet örököltek, ami részben a korábbi management
leváltásának alapvetô indokát is képezte.
Az állami vállalatok és társaságok tulajdonosi ellenôrzésekor a figyelem
kiterjedt a mûködés jogszerûségének vizsgálatára, valamint a vagyonvédelemmel
és vagyonnal való gazdálkodás megítélésére és ellenôrzésére. Ez a negyedéves
controlling jelentések, valamint az ellenôrzési terveknek megfelelô
ellenôrzések lefolytatásán keresztül valósult meg.
Az ellenôrzések általános tanulságaként megállapítható, hogy a vállalati,
társasági vezetôk az állami vagyont számos esetben nem kellô gondossággal
kezelték, illetve mûködtették. Igy többek között a vagyont indokolatlanul
megterhelték: gazdálkodásuk során az ésszerû kockázatvállalás mértékéhez
viszonyítva túlszerzôdtek, vagy egyértelmûen olyan ügyleteket bonyolítottak,
amelyek a partnervállalkozások érdekeit szolgálták. Az állami
vagyonellenôrzésekben feltárt ilyen formájú leértékelôdésében, tehát a
társasági vezetôk felelôssége legtöbb esetben vitathatatlan. Mindezek
munkajogi, személyi konzekvenciáit az ÁVÜ érvényesítette.
4.10 Társasági tulajdon: a többségi tulajdoni részek kezelése
Az állam tulajdonosi jogait az ÁVÜ a társaságok esetében a közgyûléseken
keresztül gyakorolja. A vállalatok társasággá történô átalakításakor az
alapító okirat, alapszabály elkészítésekor az az alapelv, hogy közgyûlési
hatáskörbe tartozzanak mindazon kérdések eldöntése, amelyek az 1992. évi LIV.
törvény vagyonvédelmi rendelkezései alá tartoznak, (pl: ingatlanok
értékesítése). Az értékhatárok kialakítása az adott vállalat
"nagyságrendjének" figyelembevételével történik a folyamatos mûködés
biztosíthatósága érdekében.
A többségi állami tulajdonban lévô gazdasági társaságok és az államigazgatási
felügyelet alatt álló vállalatok tisztségviselôivel kapcsolatos személyzeti és
nyilvántartási feladatokat az ÁVÜ látja el. A tisztségviselôk kiválasztása az
illetékes minisztériumokkal egyeztetetten történt meg. Megkezdôdött a vezetôk
minôsítése is.
PHARE tematika és finanszírozás alapján elkészült a vezetô tisztségviselôkkel
kapcsolatos képzési terv.
A társaság menedzsmentjének érdekeltsége az ügyvezetô igazgató alapbérének és
prémiumkiírásának közgyûlési hatáskörben tartásával valósul meg. Az alapbér a
társaságok saját tôkéjéhez kötött általánosan alkalmazott nomenklatúra alapján
kerül meghatározásra. A prémiumkiírás általában két alapvetô célt határoz meg,
az egyik a cég rentábilis mûködtetése, a másik a privatizáció realizálása.
Eseti jelleggel az ügyintézô részt vesz a társaság vezetô testületeinek
(igazgatóság, felügyelô bizottság) ülésein. Problémák felmerülése során
idôközi jelentést kér az ÁVÜ a társaságok felügyelô bizottságaitól.
A tulajdonosi jogosítványok gyakorlásánál a vezérlô szempontot a társaság
mûködôképességének fenntartása alkotja.
Az ellenôrzések során a privatizációs folyamat két döntô momentumának, az
átalakulásnak és az értékesítésnek ellenôrzése játszott szerepet. Alapvetô
fontosságú a vagyonértékelések formai és tartalmi szempontú megfelelôsége.
Döntô jelentôségû, hogy a privatizációs értékesítések során az alkalmazott
pályázati eljárások megfeleljenek a törvényekben megfogalmazott elôírásoknak,
illetve a törvények alapján megfogalmazott és az ÁVÜ pályáztatási rendjében
meghatározott elôírásoknak.
A privatizációs stratégia kialakításánál komoly tényezô volt az elôminôsítési
rendszer. A koncepció kidolgozásával, az adott cég átvilágításával és a
háttértényezôk feltárásával a tanácsadó sok esetben komoly segítséget nyújtott
a stratégiai koncepció kiválasztásában.
4.11 Társasági tulajdon: kisebbségi tulajdoni részek kezelése
Az év elsô felében az adott cégben meglévô teljes ÁVÜ tulajdon értékesítése
volt a jellemzô, a második félévben az ÁVÜ általános gyakorlata az egyszerû
többséget biztosító tulajdoni hányad elidegenítése lett.
Az Állami Vagyonügynökség Igazgatótanácsa 1993. júniusban döntött arról, hogy
az ÁVÜ tulajdonában lévô társaságokból 50%+1 szavazatot kell meghirdetni a
tranzakciós igazgatóságoknak tekintettel arra, hogy az ÁVÜ fennálló
vagyonátadási kötelezettségei egyébként nem teljesíthetôk. Az IT döntést
követôen az esetek többségében ténylegesen csak az 50%+1 szavazat került
meghírdetésre.
A kereskedelem területén egyedi mérlegelés alapján, az Igazgatótanács
jóváhagyásával nagyobb részvénycsomagok is meghirdetésre kerültek, általában a
kisebb jegyzett tôkéjû cégeknél, illetve ott, ahol az ÁVÜ tulajdonában lévô
részvények hányada 50-70% között mozgott. A társaságokban megmaradó állami
tulajdon 25%-át jellemzôen kárpótlási jegy ellenében történô értékesítésre
tartalékolták, az élelmiszeriparban - elsôsorban - a mezôgazdasági termelôk
részére.
A kisebbségi tulajdonrészek portfóliója eredetileg a kárpótlási és
vagyonátadási, továbbá társaságalapítási és más állami kötelezettségek
teljesítésének "árualapját" képezte. A kisebbségi portfólió jelentôs része a
korábbi idôszakban több ok miatt "befagyott". A kárpótlás céljából
mechanikusan elkülönített, a törvényben elôírt mértékû vagyonrészek
többségükben nyilvánosan nem voltak felajánlhatók, illetve a többségi
részesedésre kiírt pályázatot megelôzôen, a pályázattól függetlenül nem voltak
értékesíthetôk. A különféle állami kötelezettségek teljesítésére szolgáló
portfóliók átadása pedig a vagyonátadás nem kielégítô szabályozása, és a
jogosult és kötelezett felek érdekei miatt elhúzódott. E gyakorlat
felszámolása csak lassan indulhatott meg, mert bizonytalanság volt
tapasztalható a privatizációs és a vagyonátadási valamint a kárpótlási
prioritások viszonyának elrendezésében. Az ÁVÜ sok esetben kénytelen volt
azokat a részesedéseket is értékesíteni, amelyek eredetileg állami
kötelezettségek teljesítésére voltak elkülönítve, mely értékesítések
elmaradása esetén ezek a vagyonrészek jelentôs értékvesztést szenvedtek volna
el. 1993. folyamán a kisebbségi tulajdonrészek portfólióba rendezése és
értékesítésének elôkészítése megindult. Ez a folyamat több ízben is megakadt,
mert a többségi tulajdonosok eddigi kényelmes pozíciója veszélybe került, és a
kisebbségi tulajdonrészek igen alacsony áron való megszerzése is kérdésessé
vált. A kisebbségi részesedések konfliktusa végigkísérte az 1993-as évet és
csak 1994-ben került sor a kisebbségi portfólió kezelésének intézményes
szabályozására.
4.12 Osztalékpolitika
Minden tulajdonos számára, így az ÁVÜ számára is fontos kérdés az
osztalékfizetési politika. Figyelembe véve az ÁVÜ portfólióját, a hagyományos
követelmények, szempontok csak részben érvényesülhetnek. A recessziós piaci
közeg, az ÁVÜ portfóliójának már vázolt okok következtében lezajlódó
folyamatos romlása miatt a vagyonvesztés a jellemzô. Mindez magyarázza egy
egységes osztalékpolitika kialakításának nehézségeit és
megkérdôjelezhetôségét.
Azon társaságok esetében, ahol jelentôs osztalékfizetési lehetôségre volt
alkalom, ott a vállalatvezetés javaslatának áttekintése után, a privatizációs
tranzakció közeledtével az egyedi, speciális szempontok figyelembevételével
hozott döntést az Állami Vagyonügynökség. Természetesen a tranzakciók során az
ÁVÜ az áralku során beszámítja az elért, illetve a közeljövôben elérhetô
osztalékot. Az 1992-re Állami Számvevôszék által végrehajtott vizsgálat
megállapításainak következtében kialakított gyakorlat szerint, amennyiben az
eladásra az osztalékfizetés elôtt kerül sor, úgy az ÁVÜ értelemszerûen
ragaszkodik annak szerzôdésbe foglalásához, hogy az osztalékot ki és mekkora
összegben kaphatja meg. Természetesen abban az esetben, ha a befektetô igényt
tart az osztalékra ez értelemszerûen magasabb eladási ár érvényesítése
irányába hat.
Az ÁVÜ ügyvezetô igazgatója 1993. április 8-án, belsô utasításban határozta
meg az ÁVÜ-t illetô, 1992. év után járó osztalék-politikára vonatkozó
elôírásait, amit a közgyûléseken, illetve a taggyûléseken az ÁVÜ képviselôinek
érvényesíteniük kellett. Az utasítás szerint a tranzakciós igazgatóságok
jogosultak annak eldöntésére, hogy az osztalékot részben, vagy teljes
egészében elvonják, vagy a privatizáció elôsegítése, illetve a csôdhelyzet
vagy a felszámolás megakadályozása érdekében visszaforgassák az adott
társaságokba.
Az ÁVÜ Igazgatótanácsa 1994. március 22-én foglalkozott az 1993. évi
osztalékpolitikával. Ennek megfelelôen a társaságok jegyzett tôkéjének
nagysága és a keletkezett mérleg szerinti eredmény függvényében az ÁVÜ
ügyvezetése, illetve meghatározott eredménytömeg alatt az illetékes
tranzakciós igazgató dönti el, hogy a közgyûlésen résztvevô ÁVÜ képviselô
milyen módon szavazzon az osztalék fizetésrôl. (1 MFt alatti nyereségnél az
ÁVÜ nem vonja el az osztalékot, a privatizációs pályáztatás alatt álló
társaságtól, illetve 1-5 millió Ft mérleg szerinti eredmény esetén minden
esetben elvonja az osztalékot, fejlesztési vagy reorganizációs célú
felhasználás esetén a jegyzett tôke nagyságától függôen 20-70 %-os elvonást
alkalmaz.
Osztalékbevételek
(millió Ft.)
8. tábla
1991 1992 1993
Osztalék 909,6 4.361 2.258
Az elmúlt évek során erôteljesen csökkent a pozitív mérleget elérô vállalatok
száma, illetve növekedett a negatív eredményûeké, amelyek sem adófizetési
kötelezettségüknek, sem elvárt osztalékpolitikának nem tudtak eleget tenni.
Legerôteljesebb változás 1991. és 1992. évek között következett be, amikor
például a reprezentációs körben kiválasztott 111 vállalat közül a
veszteségesek száma 50%-al emelkedett. Ez a romló tendencia az ÁVÜ 1993. évi
bevételeit erôteljesen (drasztikusan) rontotta.
4.13 Vagyonátadási kötelezettségek
A privatizációs kínálatot jelentôs vagyonátadási kötelezettség terheli az
1992. évi X. törvényben megfogalmazottak szerint, amely a társadalombiztosítás
javára szóló, összességében mintegy 300 milliárd forintos vagyonátadási
kötelezettséget jelent.
A vagyonátadási kötelezettség azonban nem pusztán az ÁVÜ által kezelt vagyont
érinti, hanem az ÁV Rt.-hez tartozó tartós állami tulajdonban lévô cégek
vagyonának (mintegy 1000-1200 milliárd) értékesítésre kerülô hányadát is.
A vagyonátadási kötelezettség egyik legnagyobb problémája az, hogy a
potenciális tulajdonos csak jó jövedelmezôségû, hasznot hozó vagyon
átvételében érdekelt. Ilyen kedvezô tulajdonságokkal viszont az állami
vagyonnak csak 4-5%-a rendelkezik. A vagyon túlnyomó hányada 1993-ban
veszteséget termelt.3
A Társadalombiztosítás részére történô vagyonátadás érdekében az Állami
Vagyonügynökség 1993. december 31-el bezáródó feladattervet dolgozott ki,
amelyben kötelezettséget vállalt arra, hogy az általa kiválasztott 40 Mrd Ft
névértékû vagyoni kört 1993. november 30-ig egyezteti a
társadalombiztosítással. (A Kormány 3257/93. sz. határozatának végrehajtása )
____________________
3 Az 1993 év végi controlling jelentések alapján a veszteséges társaságok
aránya 6o.6 % volt.
Az Állami Vagyonügynökség a 40 Mrd Ft névértékû vagyon többségét a hálózati
áramszolgáltató társaságokból különítette el. Az ÁVÜ ezen társaságokból 15 %-
os, mintegy 35,8 Mrd Ft névértékû részvény átadását; a Paksi Atomerômû Rt-bôl
2,13 %-os, mintegy 2,7 Mrd Ft névértékû részvény átadását; egyéb társaságokból
1,49 Mrd Ft névértékû részvény átadását tervezte.
A feladattervnek megfelelôen az ÁVÜ a biztosítási önkormányzatok tulajdonosi
jogait gyakorló hivatali szervek, az Országos Nyugdíjbiztosítási Fôigazgatóság
(ONYF) és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) rendelkezésére
bocsátotta a kiválasztott társaságokról.
Az áVÜ feladatterve szerint a Társadalombiztosításnak az átadott információk
ismeretében 1993. november 15-ig kellett volna nyilatkoznia arról, hogy a
Vagyonügynökség által kiválasztott társaságokban kíván-e részesedést szerezni,
illetôleg megfelel-e a felajánlott részesedési arány. Ezt követôen kerülhetett
volna sor a vagyonátadási szerzôdés megkötésére (1993. november 30-ig),
illetôleg a konkrét vagyonátadás lebonyolítására (1993. december 31-ig).
Idôközben azonban a Kormány 1993. november 12-ei hatállyal módosította a
126/1992. (VIII. 28.) sz. Korm. rendeletet, amellyel az ÁV Rt-hez sorolta az
MVM Rt. erômûvi, alaphálózati és áramszolgáltatói alrészvénytársaságait. Igy
gyakorlatilag az ÁVÜ által felajánlott vagyonrész tulnyomóan az ÁV Rt-hez
került.
A fenti körülményekre tekintettel az ÁVÜ a korábbi Kormányhatározatban és az
ÁVÜ Igazgatótanácsi határozatban rögzített, 1993. évre vonatkozó 40 Mrd Ft-os
vagyonátadásból 375 M Ft-ot, 1994. május közepéig további 276 M Ft-ot,
összesen eddig 651 M Ft értékû részvénycsomagot adott át a
Társadalombiztosítás részére. Az átadás csekély mértékében továbbá az is
szerepet játszott, hogy a TB a felajánlott portfóliót nem tartotta
megfelelônek.
Az 1993. évi Vagyonpolitikai Irányelvek szerint az ÁVÜ-nek 5,100 MFt-os
portfólió átadási kötelezettsége van a MÁV Rt. felé. A portfólió elkülönítése
még nem történt meg, mivel egyrészt az ÁVÜ a már korábban felmerült
kötelezettségeket sem tudta teljesíteni, másrészt a MÁV Rt. részére olyan
portfólió összeállítása szükséges, amelyet a MÁV Rt. - tartozásai fejében - a
társadalombiztosítás részére továbbadhat.
Összegzésül megállapítható, hogy a vagyonátadási kötelezettségek ÁVÜ részérôl
történô teljesítését a jogi szabályozatlanság, valamint a privatizációs és a
vagyonátadási célrendszer ellentmondása rendkívüli módon megnehezítette. Az
ÁVÜ döntô részben "maradékelvû" portfóliót kínált fel a
társadalombiztosításnak, amely eleve nem volt alkalmas a szükséges hozam
biztosítására. A társadalombiztosítás pedig nem volt kötelezhetô arra, hogy
bármely felajánlott portfóliót diktált áron átvegyen. A Vagyonpolitikai
Irányelvekben meghúzódó ellentmondások, célkonfliktusok pedig arra ösztönözték
az ÁVÜ-t, hogy a vagyonátadási folyamatot a privatizációs érdekekre
tekintettel idôrôl idôre lelassítsa. A törvényi szabályozás ugyanakkor
semmilyen garanciát nem nyújtott arra, hogy az átadott vagyon értéke
megôrízhetô, felelôsen kezelhetô. A társadalombiztosítás vagyonkezelési
rendszerének, befektetési politikájának ma is fennálló szabályozatlansága
mindvégig kérdésessé tette a vagyon hasznosításának ezt a formáját. A
kárpótlás priorizálása 1993-ban végképp megkérdôjelezte, hogy az ÁVÜ eleget
tud-e tenni vagyonátadási kötelelezettségének, ugyanakkor szakértôi szinten
kiterjedt egyeztetések és tárgyalások folytak, keresve a vagyonátadási
döntéselôkészítés megfelelô módszereit.
4.14. Garanciális kötelezettségek
Az Állami Vagyonügynökség 1991. óta vállal garanciális kötelezettségeket a
privatizáció elôsegítése érdekében. Az 1993. év végéig elvállalt
kötelezettségek felsô határa összesen 52,3 milliárd Ft.
Az 1991-ben vállalt 18 garancia értéke 19,1 milliárd Ft., amely összegbôl
1993-ban került kifizetésre 246 millió Ft., jelenleg fennáll 13 garancia 11,2
milliárd Ft. értékben.
Az 1992-ben vállalt 57 garancia értéke 19,7 milliárd Ft., amely összegbôl
1993-ban került kifizetésre 3.100 millió Ft., jelenleg fennáll 18 garancia 7,7
milliárd Ft. értékben.
Az 1993-ban vállalt 87 garancia értéke 13,4 milliárd Ft., amely összegbôl 300
millió Ft. került kifizetésre, jelenleg fennáll 62 garancia 12,217 milliárd
Ft. értékben.
(A vállalt garanciák típusonkénti és évek szerinti bontását tartalmazza a 8.
sz. melléklet.)
1993-ban a kifizetések csaknem felét (43 %-át) a vagyonelvonással kapcsolatos
kötelezettségek tették ki, 6 esetben került sor kifizetésre. A
vagyonelvonással kapcsolatos garanciavállalások száma jelentôs növekedést
mutat, 1991-ben 1 esetben, 1992-ben 17 esetben, 1993-ban 33 esetben történt
kötelezettség vállalás.
A vagyonelvonások típusú kötelezettség abban különbözik a többi típustól, hogy
vállalásánál nincsen döntési helyzet, ha az elvonás megtörtént, a
kötelezettséget automatikusan vonja maga után, mégpedig az eljárási rendben
rögzített algoritmus szerinti összeggel.
Környezetvédelmi károkért 1993-ban 2 esetben összesen 37 millió Ft-ot kellett
kifizetni, a vállalások összege 1991-ben volt a legmagasabb, a nagy cégek
külföldi befektetôk részére értékesített szerzôdésekben, 7,3 milliárd Ft.
1992-ben 707 millió Ft., 1993-ban pedig 500 millió Ft. volt a vállalás ebben a
típusban, és jelentôs része, 5,5 milliárd Ft. jelenleg is fennáll, 4 milliárd
Ft. 1996-ban, 500 millió Ft. 1998-ban "jár le".
Nagyságrendben második helyen áll kifizetésben a hitelgaranciák csoportja, ide
sorolva a rövidlejáratú, hosszúlejáratú hitelgaranciákat és a készfizetô
kezességet. Összesen 870 millió Ft. került 1993-ban kifizetésre, és jelenleg
fennáll 4 milliárd Ft. kötelezettség, melynek mintegy 50%-a 1994-ben jár le.
A hitelgaranciák bekövetkezésének idejével legkönnyebb számolni, mert ezeknek
a típusoknak a kifizetésére minden esetben az érvényességi idôtartam végén
kerül sor.
Az általános garancia vállalások csökkenô tendenciát mutatnak, 1991-ben 4
milliárd, 1992-ben 2 milliárd, 1993-ban 230 millió Ft. értékben történt
vállalás. Beállási valószínûségük alacsony, összesen 140 millió Ft. került
kifizetésre, de érvényességük hosszútávú, 1996-1997-ig érvényesek, kevés eset
magas összegekkel.
Az alkalmazottakkal kapcsolatos kötelezettségek általában rövid határidô alatt
beállnak vagy megszûnnek, mert a privatizált vállalat dolgozóinak
végkielégítését, elônyugdíját kell kifizetni belôle. Jelenleg nincs is
fennálló kötelezettség ebben a kategóriában.
Legkevésbé lehet megbecsülni a pervesztés, kártalanítás típusú garanciák
bekövetkezését..
Mûködésre vonatkozó és hatósági engedélyek típusban nem volt kifizetés.
Adó- és társadalombiztosítási tartozásokért vállalt garanciákra egy esetben
történt kifizetés, a vállalt összeg 80%-a 1995. és 1996. évi lejáratú.
A nem részletezett kötelezettségvállalások típus alatt a következôk
szerepelnek: Jogi garancia, mérleg garancia, pénzügyi garancia, korábbi
szerzôdéses tartozások, permentesség, valamint több garanciatípus együttes
szereplése. Részarányuk nem határozható meg.
Az E-hitelre eladott bérleti jogok mögötti garanciák becsült értéket
tartalmaznak. Kifizetés alig történt, fedezetként a bérleti jog szolgál.
Az összes típusra eddig együtt kifizetett összegeket tekintve a kifizetés éve
szerint: 1991-ben 0 Ft., 1992-ben 5,8 milliárd Ft. és 1993-ban 3,6 milliárd
Ft. került kifizetésre.
A kifizetett, megszûnt és lejárt garanciális kötelezettségek levonása után
jelenleg 31 milliárd Ft. kötelezettség áll fenn.
A még fennálló összes kötelezettségek lejárati évek szerinti megoszlása
jelentôs ingadozást mutat: 1994-ben 6,7 milliárd, 1995-ben 3,3 milliárd, 1996-
ban 11,7 milliárd, 1997-ben 2,4 milliárd és az azt követô években 7 milliárd
Ft.
4.15 Az adóskonszolidáció terhei
Az ÁVÜ adóskonszolidációba bevont 13 vállalat illetve társaság esetében a
Pénzügyminisztériumtól átvett engedményezési megállapodás szerint 17,5 MrdFt-
nyi követelésállományt. Ennek a követelésállománynak és a biztosítékainak a
sorsát várhatóan az Igazgatótanács az egyes cégek helyzetét hosszabb távra
meghatározó reorganizációs döntések alkalmával rendezi.
Az ÁVÜ vagyonmérlegébe bekerülô követelésállomány várhatóan névleges piaci
értéket képvisel csak, hiszen a követelés behajtása több esetben felszámolást
jelentene a szervezet számára. A privatizációt az teszi általában lehetôvé
ezeknél a cégeknél, ha az ÁVÜ lemondana követelésérôl, annak egy részérôl.
A gyorsított adóskonszolidációba 39 társaság tartozik. Konszolidációjuk 1993-
ban a szabályok szerint megindult, de a vártnál lassabban zajlik. Lezárása
áthúzódik 1994-re.
4.16 A pénzügyi reorganizációban való részvétel
Az ÁVÜ a hozzátartozó vállalatai és társaságai finanszírozásban való
részvétele 1993-ban két módon nyilvánult meg.
A nehéz helyzetû vállalatoknál az ÁVÜ reorganizációs finanszírozást
biztosított 6 Mrd Ft értékben a Vagyonpolitikai Irányelvek által
meghatározottan, amely 17 vállalat között került felhasználásra.
Ezen tranzakciók az ÁVÜ közvetlen készpénzes finanszírozását jelentették. Meg
kell azonban jegyezni, hogy a reorganizációt jóval nagyobb mértékben szolgálta
a vagyonvédelmi ügyekbôl származó bevételek az illetô vállalatra történô
engedményezése. Ugyancsak a reorganizációt szolgálták a termeléshez
szükségtelen ingatlanok, egyéb vagyonelemek társaságnál történô tartása.
Ezeket a vagyonelemeket a társaság értékesítheti, és a bevételek az illetô
társaság reorganizációját szolgálják. (Igy pl: a csepeli társaságok vagyonában
megtalálható ingatlanok értékesítésével biztosítható tartós finanszírozásuk.)
Közvetett reorganizációs finanszírozásként fogható fel az állami gazdaságok
decentralizált privatizációja keretében eladott egységek ellenértéke is, amely
összesen mintegy 10 Mrd Ft-nyi értékben prognosztizálható és reorganizációs
célokra a gazdaságoknál marad.
A finanszírozásban való részvétel másik módja a garanciavállalás, amely
jelenthet készfizetô kezességvállalását a Vagyonügynökség részérôl, vagy a
vagyonelvonást követô kezesi felelôsség vállalását (az 1992. évi LIV. törvény
53. paragrafusának megfelelôen).
A felmerülô garanciális igények - érthetô okokból - a ténylegesen nyújthatónál
jóval magasabbak. Ennek oka a gazdálkodó szervek túlhitelezettsége, illetve a
hitelnyújtók értékelési szemszögébôl az ÁVÜ garancia minôsítése.
Több esetben az ÁVÜ garancia vállalása biztosította a társaságoknál a
munkabérek kifizetését, illetve a felszámolás elkerülését.
4.17 Regionális befektetési társaságok alapítása
A Regionális Befektetési Társaságok alapításának elsôdleges célja az adott
térség gazdasági potenciáljának fejlesztése. Kiemelt célként szerepel a
társaságok alapításánál a kisvállalkozások támogatása.
Az Igazgatótanács 1992. december 18-i ülésén elvi hozzájárulását adta a
befektetési részvénytársaságok megalapításához azzal a feltétellel, hogy
ezekben az ÁVÜ tulajdoni aránya 25%+1 szavazat legyen. Az ÁVÜ a társaságok
alapítását társasági tulajdonrészek, ingatlanok apportálásával, valamint
készpénz bevitelével biztosítja.
Elsôként a Dél-Alföldi Regionális Társaság került megalapításra 440 MFt
törzstôkével, amelyet 1993. decemberében a tulajdonosok kb. 730 MFt-ra
emeltek. Az ÁVÜ a Szegedi Élelmiszerkereskedelmi Rt. és az Univerzál
Kereskedelmi Rt. társaságonként 25%+1 szavazatot megtestesítô, együttesen
236,66 MFt névértékû és 226,58 MFt üzleti értékû részvényeit apportálta a
társaságba.
Várhatóan 1994-ben további 6 regionális társaság kerül megalapításra.
4.18 Ingatlanalapok
Az ÁVÜ által létrehozott elsô ingatlan befektetési alap képes különféle
vagyontárgyak együttes szakszerû kezelésére. Ez a megoldás csökkenti a
kisbefektetôk kockázatát, ezért is került bevonásra a kárpótlással történô
privatizációs folyamatba.
További befektetési alapok létrehozása elé csak a felhasználható
ingatlanvagyon nagysága gördít akadályt. A Pillér Elsô Ingatlanbefektetési
Alap befektetési jegyeinek az értékesítése a kárpótlási jegyek piacán játszott
szerepet, ugyanis a befektetési jegyek mintegy 80-85%-át eredeti kárpótlásra
jogosult vásárolta meg és az értékesítés második ütemében már jelentôs
túljegyzés volt regisztrálható.
4.19 Kárpótlás és a privatizáció
A kárpótlási jegyek a tôzsdei forgalmat meghatározó likvid szereplôkké léptek
elô és bonyolult, olykor követhetetlen tranzakciók során jutnak el a végsô
felhasználóhoz, illetve kerülnek ki forgalomból.
A kárpótlási jegy privatizációs célú felhasználása voltaképpen egy további
kedvezményes technika megjelenését tette lehetôvé, hiszen a durván 50 %-os
árcsökkentô tényezô az értékesítések felgyorsulását eredményezte. A kárpótlás
a privatizációs keresletet bôvítô eszközbôl egyre inkább a privatizációt
felgyorsító eszközzé vált.
Az összes felhasznált kárpótlási jegy4 65%-át a minôsített tulajdoni többség,
ill. a 100%-os kivásárláskor használták fel, elsôsorban nem az eredeti
kárpótoltak.
A kárpótlási piac egyensúlyát alapvetôen a kibocsátás és a végsô felhasználás
volumene és idôbeni alakulása határozza meg. A kárpótlási törvények alapján
esedékes, összesen 220 milliárd Ft. kárpótlási jegy emisszióból 1993 végéig
mintegy 90 Mrd Ft címletértéknyi mennyiség került kibocsájtásra. Végleges
felhasználásra azonban csak mintegy 17 Mrd Ft címletérték került. A piaci
egyensúly megteremtése - elsôsorban a kínálati oldal erôsítésével - egyre
sürgetôbb feladat.
Az ÁVÜ egyik kiemelt feladata a kárpótlási jeggyel szembeni kínálat
figyelemmel kisérése, kínálat teremtése és ezáltal - a lehetôségekhez képest -
az árfolyam stabilizálása.
____________________
4 kamattal növelt cimletértéken
A kárpótlási jegyek 1993-ban történt felhasználását illetôen az ÁVÜ törekedett
az értékesítésre kerülô tulajdon bizonyos (20%-os) hányadának kárpótlási jegy
ellenében történô értékesítésére.
A kárpótlási jegyek kumulált felhasználását tekintve 1993. december 31-ig
összesen 15,3 milliárd Ft címletértékû kárpótlási jegyet vont be az Állami
Vagyonügynökség. Ezen összeget csökkenti az Önkormányzatoknak kiadott, 49,2
millió Ft címletértékû kárpótlási jegy.
Az Állami Vagyonügynökség a nyilvános kárpótlási jegy - részvény csereakció
keretében közel 6,1 milliárd Ft névértékû részvényt tudott értékesíteni.
A nyilvános kárpótlási jegy - részvény csereakciónál az átlagos cserearány az
1993. december közepi összesített adatokkal számolva 1,21 volt, azaz egy
10.000 Ft-os címletértékû kárpótlási jegyért átlagosan egy 12,100 Ft névértékû
részvényhez lehetett hozzájutni.
Ez az 1993. év eleji adattól (1,18) elhanyagolható mértékben tér el. Abban az
idõszakban (1992. december-1993. december), amikor a kárpótlási jegy hivatalos
névértéke mintegy 20%-kal emelkedett, a kárpótlási jegy részvénycserék átlagos
cserearánya csak 3%-os csökkenést mutatott.
Ezen minimális eltérésbôl két alapvetô következtetés vonható le:
1. A korábbiaknál értékesebb részvények kerültek piacra, ezáltal magasabb
eladási árfolyam vált realizálhatóvá.
2. A vásárlók elfogadták az ÁVÜ által kialakított cserarányokat és úgy
gondolták, hogy érdemes a kárpótlási jegyet az azonnali értékesítés és
alternatív befektetési forma választása helyett állami tulajdonú
befektetésre konvertálni.
A leírtak alapján a kárpótlási jegy 1993. I. félévi árfolyam esését -
amely július-augusztus folyamán csúcsosodott ki - sikerült megfordítani, és
jelentôs forgalomnövekedés mellett 700 Ft. körüli árfolyamra "feltornászni".
4.20 Pályázati kiírások
Az általános értékesítési technika 1993-ban a pályázatok útján történô
értékesítés volt. A pályázatok legtöbb esetben nyilvános pályázatok voltak, de
iparpolitikai célok esetén az ÁVÜ törekedett a privatizációs pályázatok
feltételeit úgy megfogalmazni, hogy egyes befektetôk, egyes szakmákban, vagy
területeken ne jussanak olyan nagyságú vagyonhoz, amely piaci erôfölényhez, a
verseny korlátozásához vezetne.
Az ÁVÜ tevékenysége során számos tapasztalatot szerzett a pályázatok
nyerteseinek üzleti megbízhatóságáról, korrektségérôl. Ezen információknak az
összegyûjtésével és felhasználásával is meg kívánja akadályozni a
megbízhatatlan befektetôk, illetve a hamis adatokkal jelentkezô személyek,
valamint a bûncselekményekbôl származó tôke behatolását a gazdasági élet
jelentôs területeire.
Az ÁVÜ Tender Iroda véglegesíti - a tranzakciós ügyintézôk, vagy tanácsadók
elôkészitése után - mind az ÁVÜ által közvetlenül kiírt pályázatokot, mind
pedig a vagyonvédelmi ügyként, vagy a többségi állami tulajdonú társaságoktól
érkezô tender tervezeteket az általa kifejlesztett minta alapján.
A pályázatok kapcsán ellentétes érvek merülnek fel:
1) egyik oldalon az a törekvés amely a pályázat során elképzelhetô minden
problémára a legpontosabb szabályrendszer kialakítását kívánja elôírni, és
az attól való minden eltérést megtiltana, míg,
2) a másik törekvés az ÁVÜ üzleti érdekeit elsôdlegesnek tekintve, laza
szabályok kialakítását tartja indokoltnak, amely lehetôvé teszi a rugalmas
pályáztatást.
E két törekvés között még nem sikerült egyértelmû egyensúlyt találni, amit
kifejez az ÁVÜ pályázati rendjének többszöri módosítása is.
Folyamatos érdeklôdés kiséri a pályáztatás kapcsán a nyílt és a zárt
pályázatok arányának alakulását. 1993-ban zártkörû pályázat kiírására
túlnyomó részben azokban az esetekben került sor, ha már elôzôleg technikai
okok miatt eredménytelenné nyilvánítottak egy nyílt pályázatot és az azon
résztvevôket, illetve a pályázati anyagot átvett érdeklôdôket hívták meg
újólagos versenyeztetés céljából.
Elvont vagyon értékesítésére, valamint ÁVÜ tulajdonrésszel rendelkezô
cégekre 1993.-ban kiírt privatizációs pályázatok
9. tábla
Ágazat Meghirde- Pályázatok száma Nyílt Zárt Sike- Siker- Lezá-
tett cégek száma res telen ratlan
Mezôgazdaság, Vadgazdálkodás
és Erdôgazdálkodás
11 19 19 0 8 9 2
Bányászat 2 3 3 0 0 3 0
Feldolgozóipar 272 372 368 4 209 126 37
Villamosenergia-,
gáz-, hô- és vízel-
látás 1 1 1 0 0 0 1
Építôipar 33 41 40 1 31 9 1
Kereskedelem, köz-
úti jármû és köz-
szükségleti cikk javítás
128 162 161 1 104 43 15
Szállás-helyszolgáltatás és
vendéglátás 16 20 20 0 13 5 2
Szállítás, raktározás,
posta és távközlés 7 8 8 0 6 1 1
Ingatlanügyek, bérbe
adás és gazd. tev. segítô
szolg. 50 66 66 0 41 18 7
Oktatás 2 2 2 0 2 0 0
Egyéb közösségi, társadal
mi és személyi szolgálta
tás 16 18 18 0 14 3 1
Elvont vagyon értékesítése
15 24 24 0 21 2 1
Mindösszesen: 553 736 728 6 449 219 68
Jellemzô tapasztalat, hogy a privatizációs értékesítési pályáztatások során a
vesztes fél a hozott döntéssel nem ért egyet, s bejelentést tesz a pályáztatás
szabályszerûségét illetôen.
4.21 Oligopolisztikus és monopol törekvések kezelése
Oligopolisztikus és monopol törekvések egyes iparágakban, vagy egy speciális
vállalathoz kötötten voltak megfigyelhetôk. Elsôsorban érvényes ez a
söriparra, ahol zárt meghívásos pályázatra is sor került, vagy nyilvános
pályázat esetén korlátozó feltételek kerültek megfogalmazásra.
A másik alkalmazott ellenlépés a prekvalifikációs pályázatok kiírása.
4.22 A tanácsadók szerepe és alkalmazása
Az állami vállalatok gazdasági társasággá történô átalakulását az ÁVÜ
különbözô módon végzi.
Az ÁVÜ az országos jelentôségû, jelentôs vagyonnal rendelkezô cégeket egyedi
pályáztatás alapján kiválasztott szakértôi cégek bevonásával alakítja át és
privatizálja. Ebben az esetben a szakértôk, tanácsadók díját és költségeit az
ÁVÜ fizeti. Néhány speciális esetben, mint például a cég részvényeinek
kibocsátása, majd tôzsdei bevezetése esetén az ÁVÜ szintén tanácsadó
segítségét vette igénybe.
Az ÁVÜ kis és közepes vállatok esetében az úgynevezett önprivatizációs
megoldást alkalmazza. Ebben az esetben az Igazgatótanács által meghatározott
állami vállalatok átalakulása és teljes körû, vagy részleges értékesítése a
tanácsadói pályázat eredményeképpen összeállított, szakértô névjegyzékben
szereplô tanácsadó cégek igénybevételével valósult meg. A Vagyonügynökség a
névjegyzékben szereplô és általa kiválasztott tanácsadóval un. keretszerzôdést
köt és a tanácsadó jogosult arra, hogy egyedi szerzôdést kössön a vállalattal,
annak gazdasági társasággá történô átalakítása és értékesítése céljából. Ennek
a megoldásnak az is a sajátossága, hogy a tanácsadót a vállalat fizeti, az ÁVÜ
csak a vállalat sikeres privatizációja esetén térít - bevétel arányosan -
bizományosi dijat, illetve prémiumot.
Az önprivatizációs program megvalósításában az ÁVÜ által alapított PRI-MAN
Privatizációt Menedzselô Kft játszik jelentôs szerepet. A kft. megbízási
szerzôdés alapján ellátja a vállalati kezdeményezésû egyszerûsített,
privatizációs program bonyolításához szükséges szervezési, koordinációs és
ellenôrzési feladatokat, ill. mûködteti a szükséges információs rendszert.
Az Állami Vagyonügynökség által kifizetett szakértôi, tanácsadói díjak összege
1993-ban 1.061 M Ft volt, ami 344 M Ft-tal (25%-al) volt kevesebb mint 1992-
ben.
Az ÁVÜ ezen felül egyedi pályáztatással alkalmaz tanácsadó, szakértô cégeket
vagyonértékelésre, könyvvizsgálatra, értékesítésre, jogi tanácsadásra,
vagyonkezelésre, marketing- és cégátvilágításra. A vagyonügynökség 1993-ban
97 tanácsadó cég, ill. tanácsadó részére 600 M Ft-ot fizetett ki, melyek a
privatizáció során közvetlenül 162 gazdasági szervezetnél végezték
feladataikat.
Az ÁVÜ-nek 1993-ban 25.700 M Ft volt a devizabevétele. Ennek 54%-a, azaz
összesen 13.800 M Ft a tanácsadó cégek közremûködésének eredménye. E bevételek
közel 30%-a, mintegy 400 M Ft négy tanácsadó cég bevételébôl származik.
A tanácsadói díjak zömét az ÁVÜ a privatizációs bevételekbôl fizeti, ezek
minden esetben készpénz kiadást jelentenek. (Mivel a bevételeknek egyre
növekvô hányadát adják az E-hiteles, részletfizetéses és kárpótlási jegyes
fizetési formák, ezért szûkül a tanácsadásra fordítható források aránya is.)
Az 1993. évben végrehajtott ÁSZ vizsgálatot követôen az év második felében
költségtakarékosságból az ÁVÜ csökkentette a tanácsadók foglalkoztatását és
döntôen maga hírdette meg a cégeket.
A tanácsadók kiválasztása nyílt verseny keretében történik. Kivételt képez a
PHARE finanszírozás, mert ilyenkor a PHARE speciális elôírásait kell
alkalmazni. Zárt, meghívásos pályázat egyedi esetekben fordul elô, a feladat
speciális volta miatt (pl. tôzsdei bevezetés).
A tanácsadók szakmai tevékenységének megítélése vegyes képet mutat. A legtöbb
tanácsadó vagyonértékelésben, átalakulásban szerzett tapasztalatot, ugyanakkor
a tényleges privatizációban nem. A munka jellege jelentôsen eltér attól a
gyakorlattól, amelyet korábban az átalakulások során szereztek. A másik
probléma az hogy, jóval magasabbak követelmények a privatizáció folyamata
során. A magasabb követelményeket egyrészrôl az eladó ÁVÜ, másrészrôl a pénzét
kockáztató befektetô támasztja a tanácsadóval szemben, akik korábban a
vállalati management "puhább" igényeihez szoktak hozzá. Ezen okok miatt nagy
jelentôsége van a megfelelô tanácsadó kiválasztásának, hiszen egy jó tanácsadó
az illetô tranzakció sikere szempontjából jelentôs hatással bír.
A megfelelô információk biztosítása a befektetôk részére, a befektetôk
felkutatása, az elôzetes tárgyalások szervezése mind olyan tényezô, melyek a
végsô sikert alapvetôen befolyásolják. A jó tanácsadó kiküszöbölheti azt a
problémát is, hogy a management esetleges ellenérdekeltsége a befektetôket
elriassza.
A tanácsadói "piacon" ma már túlkínálat tapasztalható, és ez az ajánlati
áraikban is megmutatkozik. A vállalási ár csökkenô tendenciát mutat, 2-5% közé
tehetô a sikerdíj. A privatizációs megbízásoknál érzékelhetô, hogy a tanácsadó
alapvetôen a sikerdíjban érdekelt, a fix díj pedig minimális legyen, illetve
sikeres tranzakció esetében a fix díj a sikerdíjból levonásra kerüljön. A
tanácsadó részére kifizetendô díjnak ma már nem képezi alapját olyan bevétel,
amely nem valóságos bevétel, (pl. a dolgozói kivásárlások esetében igénybe
vett Vagyonpolitikai Irányelvekben biztositott kedvezmények). Törekvések
mutatkoztak továbbá a költségtérítések csökkentésére is az ÁVÜ kedvezményes
hirdetési konstrukcióinak igénybevétele hatására.
4.23. A privatizáció szabályozottsága, nyilvánossága
4.23.1. Az ÁVÜ szervezeti és döntési rendszere
Több olyan elem jelent meg az ÁVÜ munkájában 1993-ban, amelyek a privatizációt
nemcsak szakszerûbbé, szabályozottabbá tették, hanem növelték a privatizáció
nyilvánosságát és ezzel hozzájárultak kedvezôbb társadalmi megítéléséhez és
elfogadásához is. Ezek közül ki kell emelni:
- a háromszintû döntési rendszer következetes alkalmazását, amely a fontosabb
döntések során a döntéseket és felelôsséget testületivé tette. A három vezetô
testület a Privatizációs Ágazati Bizottság, a Vezetôi Értekezlet és az
Igazgatótanács munkája döntôen a privatizációba bevont vagyoni érték nagysága
alapján különül el. E három szint ugyanakkor hierarchikus rendben helyezkedik
el egymás fölött, nevezetesen minden IT döntést megtárgyal a másik két
testület is. A privatizációs tevékenység szabályozottá tétele sajátos módon
kapcsolódik a vezetôi testületek munkájához, ezen belül döntési szabadságához.
Az egyes pályázatok kiírásában rögzített pontozási rendszer pl. sok esetben
megköti az IT vagy a Privatizációs Bizottság kezét a döntések meghozatalát
illetôen, a vezetô testületi mérlegelések tekintetében, ugyanakkor csökkenti a
szubjektivizmus lehetôségét. A kényes egyensúly megteremtését a vezetô
testületek döntési szabadsága és a szervezeti mûködés szabályozottsága között
a pályázati rendszer további finomításával lehet elérni.
- a szervezeti rendszer változtatását, amelyben az ellenôrzési funkció
erôteljesebbé válása feltétlenül a privatizáció jogszerûségének növekedése
irányába hatott.
- a sajtó marketing funkció erôsödését, ami nemcsak erôteljesebb
reklámtevékenységben jelent meg, hanem abban is, hogy a Marketing Adatbázis
kiépítésével jelentôsen nôtt a befektetni szándékozók és általában az
érdeklôdô állampolgárok tájékozódásának lehetôsége.
- a pályáztatás általános alkalmazását és a pályázatokkal kapcsolatban
megjelent hirdetéseket,amelyek szintén a privatizáció nyilvánosságát növelték.
4.23.2 A privatizáció nyilvánossága
A nyilvánosság biztosításával az ÁVÜ elérte, hogy az újságok, valamint a TV és
rádió a privatizációs folyamatokat sokoldalúan, tárgyszerûen mutassák be. A
fizetett hirdetésként megjelentett anyagok, riportok bôvítették az információ
kínálatot.
Az ÁVÜ folyamatosan tájékoztatást adott a külföldi érdeklôdôk (szakmai
befektetôk, bankok, tanácsadó cégek, követségek, kirendeltségek, kutatók,
újságírók, egyetemi diákcsoportok) részére a magyarországi privatizáció
helyzetérôl, jellemzôirôl.
Kapcsolatot tartott mindazon nemzetközi szervezetekkel, amelyek valamilyen
módon, (finanszírozásban való részvétel, technical assistance stb.)
kapcsolódnak a magyar privatizációs folyamathoz.
Kialakításra került a megyei irodák rendszere. A szervezetek rendelkeznek az
alapvetô infrastruktúrával és valamennyi megyeközpontban hatékonyan mûködnek.
Létrejött az ÁVÜ Marketing Adatbázis, amely 1993. októberétôl mûködik és
magyar, német és angol nyelven kérhetô le információ.
Tovább bôvült a számítógépes hálózat, több modullal bôvült a Privatizációs
Információs Rendszer. Az év folyamán lehetségessé vált a privatizációs
technikák rendszerbeni követése. Felállításra került a szerzôdéstár,
megtörtént a szerzôdésfigyelési rendszer feltöltése és megkezdôdött annak
müködtetése.
5. Az ÁVÜ privatizációt segítô szervezeteinek tevékenysége
Az ÁVÜ szervezeti tevékenysége az év folyamán szabályozottabbá és
koordináltabbá vált. Kiépültek mindazon szervezetek, amelyek nem a
privatizáció közvetlen irányitását végzik, de háttértevékenységükkel,
hozzájárulnak, annak sikeréhez a folyamat egységesebbé, jogszerûbbé tételével,
megvalósítják a precíz dokumentációt és visszakereshetôséget, biztosítják a
privatizáció nyilvánosságát, szigorú ellenôrzést valósítanak meg az
értékesitési folyamat felett és végzik a megfelelô vagyon kezelését.
1993 során megkezdôdött a privatizáció közgazdasági összefüggéseinek elemzése,
részben külsô kutatóintézeti segítséggel, részben belsô szakemberek által
elvégzett elemzésekkel.
Folyamatos volt az együttmûködés és kapcsolattartás, valamint a képviselet
ellátása az ÉT Privatizációs Bizottságában.
Az ÁVÜ a Parlamenthez a privatizációért felelôs tárca nélküli miniszter
személyén keresztül kapcsolódott, továbbá részt vett a privatizációt érintô
témák parlamenti bizottsági üléseken történô megtárgyalásán. Közremûködött a
miniszter Kormány által elôírt feladatainak kidolgozásában, többek között a
hitel-és adós- konszolidáció, a kedvezményes tulajdonszerzést elôsegítô
technikák, a privatizációhoz kapcsolódó egyedi intézkedések, és jogszabályok
elôkészítésében, és a Vagyonpolitikai Irányelvek témakörében. 1993-ban 16
parlamenti interpelláció érintette az ÁVÜ-t, amelybôl 3-at nem fogadott el a
Parlament.
Az ÁVÜ a kormányzati szervek munkájához a miniszter személyén, illetve a
Kabinet Irodán keresztül kapcsolódott.
Az áVÜ kezdeményezte az 1992. évi LIV törvény módosítását a
kényszerátalakulásokkal kapcsolatban. (A törvénymódosítás eredményeként az
eredetileg december 31-i átalakulási határidô 1994 március 31-re módosult.)
Az önálló feladattervvel rendelkezô belsô ellenôrzési iroda ellenôrizte a PIR
adatbázist, a költségvetési igazgatóság kifizetéseinek jogosságát, a Belvárosi
Irodaház Kft-t, a reklám és propaganda költségeket, a levelezési rendet, az IT
határozatok végrehajtását. További ellenôrzési tervükben szerepel a kárpótlási
jegyre történô értékesítés folyamatának ellenôrzése, nyilvántartása,
elszámolása, tárolása, a kárpótlási jegyek megsemmisítése, a privatizációs
pénztár pénzforgalmának ellenôrzése, bizonylatolásának ellenôrzése, a Pillér
kötvényhez kapcsolódó költségek elemzése, a Prudent Invest mûködésének
ellenôrzése, valamint a gépkocsihasználat ellenôrzése.
Miután a privatizációs törvénycsomag az ÁVÜ-höz helyezte a még állami
vállalatok portfolióját és ezáltal értelemszerûen megnôttek a vagyonkezelés
feladatok, 1993 tavaszán sor került a Vagyonügynökség szervezeti
struktúrájának átalakítására is: új Szervezeti és Mûködési Szabályzat került
kidolgozásra. Felállításra kerültek az ágazati privatizációs igazgatóságok,
valamint a Privatizációs Ágazati Bizottságok.
Az ÁVÜ tevékenységének jellege, a privatizáció egész folyamata során, sokat
változott, alakult. Részben egy tanulási folyamat részese, amelyet a
privatizációs gyakorlat, a privatizáció résztvevôinek együttmûködése és
közvetetten a társadalom különbözô rétegeinek a privatizációról alkotott
véleménye csiszolt és alakított. A változások másik részét a
gazdaságirányítási döntések következtében beállott funkció és
feladatmódosulások eredményezték.
6. Privatizáció hatása a gazdasági folyamatokra5
A privatizált társaságok mind fejlôdésüket, mind hatékonysági mutatóikat
tekintve eredményesebbek, mint a nem privatizált társaik.
____________________
55. A fejezetben megfogalmazodó megállapodások a Privatizációs Kutatóintézet
privatizált vállalatok körében elvégzett kérdôíves adatfelvétellel
végrehajtott kutatásból származnak. Részletesen adatokkal dokumentálva
megtalálható: Privatizációs Kutatóintézet Jelentés a magyar privatizációról
1993. I. félév.
Ennek több oka lehet. Feltétlenül az okok között szerepel az egyébként jó
vállalatok kiválasztása és megvásárlása a külföldi befektetôk részérôl. A
fejlôdés lehetôségeit ezt követôen a privatizáció eredményeként kapott többlet
tôke teremtette meg.
A privatizált vállalatok saját tôkéje több mint három és félszeresére nôtt
1989-92 között, amiben fô szerepet a privatizáció nyomán beáramló külföldi
tôke játszotta, hiszen a nyereségkondíciói ennek a vállalati körnek is igen
szerények voltak.
A privatizált cégek elsôsorban adósságaik csökkentésére törekedtek. 1992-ben
az összes befektetett eszköz 20 %-át fedezték hitellel, míg a nemzetgazdasági
átlag 31% volt.
Az érintett társaságok elsôsorban rövidlejáratú, forgóeszköz hiteleket vettek
fel, szemben a nem privatizált cégekkel. Ez utóbbiak esetében a beruházások
reálértéke nem csökkent, igaz, hogy nem is nôtt. Félnek az eladósodástól,
beruházásaik során elsôsorban a sajáterôre támaszkodnak. Likviditási gondjaik
megoldódásával a privatizált cégek külsô kapcsolataikban korrektebbé váltak,
fizetési fegyelmük nôtt.
A foglalkoztatási szint e társasági körben, az 1989-es értékhez viszonyítva
85%-ra esett vissza, de a túlfoglalkoztatástól megszabadulva létszámuk
stabilizálódott. A privatizált cégek gazdálkodása némileg jövedelmezôbbé, de
mindenképpen racionálisabbá és takarékosabbá vált. Ott ahol saját 1989-es
szintjükhöz képest visszaesés mutatkozik, ez kisebb, mint az általános ágazati
visszaesés.
A privatizált társaságok hatékonyabb fejlôdését segíti elô az is, hogy a
managementjük gyorsabb, hatékonyabb döntéseket hoz, az új megoldások iránt
fogékonyabbak.
7. Foglalkoztatási helyzet és bérkiáramlás
Bér- és létszámhelyzet a többségi ÁVÜ-höz tartozó társaságoknál
(1993. december 3.)
10. tábla
Társaságok száma db. Jegyzett tôke eFt Bérköltség eFt Adózott eredm., 1993 Személyi ráfordítások Létszám 1993
(többségi) eFt 1993 eFt
ÁVÜ 476 188 110 517 - -27 440 907 74 294 111 185 552
többségi
A vizsgált 476 többségi ÁVÜ tulajdonú társaságnál 185 ezernél többen dolgoztak
1993-ban.
A bérkiáramlás és a létszámváltozás elemzését egy négyes csoportosítás
keretében végeztük:
A portfóliót nyereséges és veszteséges társaságokra osztva (a szétválasztás
kritériuma az adózott eredmény nagysága volt 1993-ban)
vizsgáltuk a nyereséges cégeket
1) ahol nôttek a személyi ráfordítások, illetve az átlagkeresetek,
2) ahol csökkentek a személyi ráfordítások, illetve átlagkeresetek,
a veszteséges cégeket,
3) ahol nôttek a személyi ráfordítások, illetve az átlagkeresetek,
4) ahol csökkentek a személyi ráfordítások, illetve átlagkeresetek.
A vizsgált állami tulajdonú társaságok fôbb adatai
1993. december 31
11. tábla
Állami Vagyonügynökség többségi Személyes ráford. Létszámváltozás %
tulajdonú társaságai Társaságok száma változása %
VESZTESÉGES TÁRSASÁGOK, SZEMÉLYES
KIF. NÖTT 78 25 -11
NYERESÉGES TÁRSASÁGOK, SZEMÉLYES
KIF. NÖTT 85 25 -6
VESZTESÉGES TÁRSASÁGOK, SZEMÉLYES
KIF.CSÖKKENT 240 -17 -20
NYERESÉGES TÁRSASÁGOK, SZEMÉLYES
KIF. CSÖKKENT 73 -10 -11
ÖSSZESEN: 476 17 -14
Veszteséges, személyi ráfordításokat növelô cégek
78 olyan társaság van többségi ÁVÜ tulajdonban amely 1993-ban veszteséges volt
és ennek ellenére a személyi kifizetései nôttek:
A személyi kifizetések volumenében 2,9 mrd forinttal, 25 százalékkal
növekedtek ami 89 ezer Ft fejenkénti növekedést jelent.
A társaságoknak ebben a körében a foglalkoztatottak száma 3827 fôvel, több
mint 10 százalékkal csökkent.
Miközben e 78 veszteséges társaság a személyi jellegû kifizetéseit majd 3
milliárd forinttal növelte az alaptevékenységét sem volt képes a minimális
eredményességgel ellátni. E társasági körben mind 1992-ben, mind 1993-ban az
üzemi tevékenység eredménye negatív volt és 1993-ban a 78 cég összesen -2, 4
mrd Ft -ot produkált.
E vállalati kör mérlegszerinti vesztesége 1992-ben is már közel 7 mrd Ft volt.
A társaságok helyzete csak romlott 1993-ra, e kör mérlegszerinti vesztesége
több mint 1 mrd Ft-al nôtt.
A nyereséges és a veszteséges társaságok száma amelyek növelték a személyes
ráfordításaikat 1993-ban közel azonos.
Az egy fôre jutó személyes ráfordítások szintje között alig van eltérés
aszerint, hogy a társaságok nyereségesek, vagy veszteségesek. A nyereséges
társaságoknál az egy fôre jutó személyes ráfordítások összege 1993-ban 474 eFt
volt ami 22 ezer forinttal haladta csak meg a veszteséges társaságok átlagát.
A két vállalati kört összehasonlítva az egy fôre jutó személyes ráfordítások
növekedésében is alig van különbség.
A veszteséges cégek az egy fôre jutó kifizetéseiket is nagyobb mértékben, 39
százalékkal tudták növelni mint a nyereséges társaságok, ahol az egy fôre jutó
kifizetések ennél alacsonyabb ütemben, 33 százalékkal növekedtek.
Mindez arra utal, hogy a bérek munkaerô-piaci jellege rendkívül erôs, nagy az
inflációt ellensúlyozni képes jövedelemnövekedésre való törekvés, illetve a
veszteséges cégeknek is meg kell fizetni a munkaerô árát.
Nyereséges, a személyi kifizetéseket növelô cégek
85 olyan társaság volt többségi ÁVÜ tulajdonban 1993-ban, amely nyereséges
volt és a személyi kifizetései nôttek
A személyei kifizetések volumenében 4,29 milliárd forinttal, 25 százalékkal
nôttek, ami egy vállalatra vetítve átlagosan 50 millió forintos növekedést
jelentett. Ez a volumen-növekedés fejenkénti 93 ezer forintos növekedést
jelent az adott évben. Míg 1992-ben az egy fôre jutó személyi ráfordítások 356
eFt-t tettek ki addig 1993-ban ez az összeg már 474 eFt volt. A 33 százalékos
növekedés úgy valósult meg, hogy a vizsgált társaságokban a foglalkoztatottak
száma 3092 fôvel, 7 százalékkal csökkent.
Veszteséges, a személyi ráfordításokat csökkentô cégek.
240 olyan társaság volt többségi ÁVÜ tulajdonban 1993-ban, amely veszteséges
és a személyi kifizetései csökkentek.
A társaságok ebben a csoportjában összességében 5,3 mrd Ft-al csökkentek a
személyi kifizetések, amely 17 százalékos csökkenésnek felel meg.
Ez az a társasági kör ahol az adatok a leginkább korlátozottan állnak
rendelkezésre, így itt szorultunk erôsebben feltételezésekre.
Annyi itt is elmondható, hogy a foglalkoztatottak száma ebben a körben
jelentôsen csökkent, (19700 fôvel ) ami közel húsz százalékos leépítést
jelent.
Ebben a cégkörben azok, akik 1993-ban még meg tudták tartani állásukat, azok
is jelentôsen kevesebb jövedelemhez jutottak, hiszen az egy fôre jutó személyi
ráfordítás itt a 335,4 eFt volt. Ez az összeg közel 120 ezer forinttal
alacsonyabb mint a másik vizsgált társasági körben, ahol szintén veszteséget
termeltek a társaságok de a személyes kifizetéseket növelték 1993-ban.
Nyereséges, a személyi ráfordításokat csökkentô cégek
73 olyan társaság volt többségi ÁVÜ tulajdonban 1993-ban, amely nyereséges és
a személyi kifizetései csökkentek
Ez az a társasági kör, amely valójában jövedelemtakarékos gazdálkodást
folytattak.
Ezeknél a cégeknél a személyi ráfordítások összességében 1,24 mrd Ft-al, 10
százalékkal csökkentek 1993 -ban. Ebben a cégkörben az egy fôre jutó személyi
ráfordítások 407 eFt-t tettek ki 1993-ban, ami közel 70 ezer forinttal
alacsonyabb a többi nyereséges cég adatától. Az egy fôre jutó személyes
ráfordítások gyakorlatilag a nominális értéken stagnáltak, hiszen az egy fôre
jutó személyes ráfordítások 1993-ban 102 százalékot tettek ki 1992-höz
viszonyítva.
Ebben a körben is jellemzô a létszámleépítés, közel 12 százalékkal dolgoztak
ezeknél a cégeknél kevesebben 1993-ban mint az elôzô évben.
Jellemzô erre a csoportra, hogy kisebb társaságok tartoznak ide, hiszen a 73
cégbôl 60 társaság 500 fônél kevesebbet foglalkoztatott 1993-ban.
8. A belsô ellenôrzés megállapításai
Az ÁVÜ szervezeti felépítése, döntése mechanizmusa önmagában is biztosítja a
belsô ellenôrzés és kontroll lehetôségét.
Az Állami Vagyonügynökség önálló ellenôrzési szervezete 1991. szeptemberében
jött létre azzal az alapvetô célkitûzéssel, hogy az ügynökségnél folyamatban
lévô, illetve a már végrehajtott privatizációs események ellenôrzésére sor
kerüljön.
1992. augusztus 28-át követôen az ellenôrzési szervezet munkája tovább bôvült.
Meg kellett oldania tulajdonosi kötelezettségeibôl adódó ellenôrzési
feladatokat is.
Az alábbi tevékenységek elvégzésére került sor:
- az állami vállalatoknak a társasággá történô átalakulásig alapító jogon
történô ellenôrzése,
- a privatizációs folyamatok ellenôrzése, amely magába foglalja az Állami
Vagyonügynökség szakmai tevékenységének és a privatizációba bevont szakértôk
tevékenységének vizsgálatát is,
- az Állami Vagyonügynökség belsô folyamatainak és költségvetésének elemzése.
Az 1993. évben végrehajtott fôbb célfeladatok:
1./ Kereskedelmi, vendéglátó, szolgáltató vállalatok ellenõrzése.
A Miskolci Vendéglátó Vállalat privatizációs ügyének képviselôi
interpellációja alapján bebizonyosodott, hogy szükségszerû a kereskedelmi, a
vendéglátó és a szolgáltató vállalatok spontán privatizációs ügyeinek
felülvizsgálata. Ez a feladat 130 vállalat beszámoltatásos, majd ezt követô
egyedi ellenôrzését jelenti. A vizsgálatsorozatba a külsô szakértôk is
bevonásra kerültek.
Az ellenôrzések ezeknél a vizsgálatoknál egy-egy esetben igen jelentôs
vagyonvesztést tárnak fel. A vizsgálatok alapján - ahol lehetôség van -
ezekben az esetekben bírósági eljárások lefolytatását kezdeményezzük, a
spontán privatizációt megelôzô állapot visszaállítása érdekében, illetve a
bûnvádi eljárás lefolytatását kezdeményezzük.
2./ Az Ellenôrzési Igazgatóság 1993. januárjától végzi az Állami
Vagyonügynökség Igazgatótanácsi határozatainak ellenôrzését. A munka nemcsak a
folyamatban lévô IT határozatok teljesítésének vizsgálatára irányul, hanem az
ÁVÜ megalakulásától kezdôdôen hozott valamennyi határozat nyilvántartására és
ellenôrzésére is kiterjed.
3./ 1993. januárjában az Ellenôrzési Igazgatóság szurópróbaszerûen ellenôrizte
a privatizációs bevételekbôl kifizetésre kerülô számlák jogosságát. Az
ellenôrzés kiterjedt a megkötött szerzôdések végrehajtásának folyamatára,
illetve a ténylegesen elvégzett munka minôsítésére is.
4./ 1993. I. félévében kezdôdött el az 1990. évi LXXIV. az elôprivatizációs
törvény hatálya alá tartozó, de nem pályázat során értékesített boltok eladási
körülményeinek vizsgálata. A vizsgálat arra keresi a választ, hogy a
közremûködô szervek a jogszabályi követelményeknek megfelelôen jártak-e el.
1993-ban 228 üzletbôl 97 esetben fejezôdött be a vizsgálat.
5./ Az államigazgatási felügyelet alatt lévô vállalatoknál mûködô felügyelô
bizottságok irányítása. Az ellenôrzési tevékenység magába foglalta a felügyelô
bizottságok által készített jelentések elemzését, illetve az egyes felügyelô
bizottsági üléseken való konkrét részvételt is.
6./ Az ügyvezetés felkérése alapján tételesen ellenôrzésre kerültek az
önprivatizációban közremûködô szakértô cégek számára történt kifizetések,
amennyiben a kifizetés összege meghaladta a 2 millió forintot. Ezen esetekben
is a kifizetés jogszerûsége volt a vizsgálat tárgya, illetve az, hogy a
kifizetés összege arányban áll-e a szakértôi munka mértékével. A vizsgálandó
22 esetbôl 7 db szakértô cég vizsgálatát fejeztük be, (Budapest Holding, Valor
Kft, Portfólió Bank, Corvin Bank, Economix Rt., Daiwa-MKB, Kossuth Holding) és
a vizsgálatok eredményei felhasználásra kerülnek a szakértô cégek munkájának
komplex értékelése során.
7./ 1993-ban az egyes rendôri szervekkel a kapcsolattartás mértéke 1992. évhez
képest jelentôsen megváltozott. Az ügyeket vizsgáló rendôri szervek és az
Ellenôrzési Igazgatóság munkatársai az adott ügyekben együttmûködnek és
kölcsönösen információt nyújtanak.
Vizsgálatok számának növekedésével arányban többszörös lett az olyan feltárás,
ami miatt büntetôeljárást kellett kezdeményezni. Ezért szükségszerûvé vált,
hogy a rendôri szervek vezetôivel is az adott témákban közvetlen
kapcsolattartásra kerüljön sor. Igy személyes kapcsolat alakult ki a
Budapesti Rendôrfôkapitányság Gazdaságvédelmi Fôosztályával, az ORFK Szervezet
Bûnüldözô vezetôivel és a Nemzetbiztonsági Hivatal gazdasági terület felelôs
vezetôivel, illetve az Információs Hivatallal.
Az Állami Vagyonügynökség ellenôrzési tevékenysége és a bûntetôeljárási
joggyakorlat összehangolására komoly törekvés mutatkozik az egyes konkrét
ügyekben és az általános gyakorlat során is.
A rendôri szervek vezetôi és az Állami Vagyonügynökség ügyvezetése között
megtartott tanácskozás alapján létrejött egy operatív bizottság. A bizottság a
gazdaságvédelem területén követendô eljárások elvi kérdéseivel foglalkozik. A
koordináló feladatot az ÁVÜ Ellenôrzési Igazgatósága végzi.
A lefolytatott vizsgálatok számszerû összesítése:
1992. évben 142 db vizsgálat lefolytatására került sor. 12 esetben
bûntetôeljárás megtétele, 54 esetben kártérítési, illetve munkajogi eljárás
kezdeményezése történt meg. A 12 bûntetô eljárásból 3 esetben a nyomozást
megtagadták, 2 esetben a megkezdett nyomozást - büncselekmény alapos
gyanújának hiánya miatt - megszûntették.
További 14 esetben az Ellenôrzési Igazgatóság az adott vállalat
államigazgatási felügyelet alá vonására tett javaslatot. A lefolytatott
vizsgálatok eredményeként 3 szakértôi céget az ÁVÜ Igazgatótanácsa kizárt a
tanácsadói tevékenységi kôrbôl.
1993. évben az Állami Vagyonügynökséghez beérkezett bejelentések száma az
1992. évhez képest megtöbbszörözôdött. 1684 db bejelentés érkezett, s ezek
alapján mintegy 700 vállalatnál, illetve társaságnál került sor vizsgálat
lefolyatására. A megkezdett vizsgálatok száma 1146 volt. 92 esetben az
ellenôrzött gazdálkodó szervezet teljeskörû gazdasági tevékenységének
átvilágítása történt meg. A többi esetben pedig ún. célvizsgálat történt,
amely a bejelentésekben megfogalmazott tények feltárására tért ki. A vizsgálat
összesen 465 társaságot és 124 vállalatot érintett.
Az Ellenôrzési Igazgatóság munkáját 15-20 db külsô szakértô cég is segíti,
melyek között neves ügyvédi irodák és könyvvizsgáló cégek találhatók.
Az Igazgatóság a ráháruló feladatokat 12 érdemi ügyintézôvel végezte. Ez
érdemi ügyintézônként közel 130 db célvizsgálatot, illetve átfogó ellenôrzést
jelent.
A bejelentések 30-40 %-a névtelenül érkezik. Ezek közérdekû állampolgári
bejelentésnek tekintendôk. A névtelen bejelentésekben közölt megállapítások
valódisága érdekében az Ellenôrzési Igazgatóság szintén lefolytatja a
vizsgálatot az Állami Vagyonügynökség tulajdonosi jogosultsága alapján. Az
ezek alapján lefolytatott vizsgálatok jelentôs hányada a bejelentésekben
közölteket megalapozottnak találta.
Az 1993. évben végrehajtott vizsgálatok alapján a rendôrség felé 33 esetben
történt bejelentés megtétele, melyek közül 24 bûnvádi feljelentés volt, 9
pedig jelzés, hogy bûncselekményre utaló magatartás lehetôsége állt fenn.
A 24 bûnvádi feljelentés sorsa az alábbiakban foglalható össze:
A rendôrség, illetve az ügyészség által közvetlenül elrendelt nyomozások közül
4 esetben került sor a nyomozás megszûntetésére.
Ezek közül 2 esetben az Ellenôrzési Igazgatóság panasszal élt, ezekbôl 1
esetben az ügyészség ennek helyt adott.
A rendôrség 12 esetben tagadta meg a nyomozást, amelybôl 5 esetben panasz
beadására került sor, az ügyészség 1 panaszt utasított el. A bûnvádi
feljelentések közül 9 esetben ezideig visszajelzés még nem történt.
A 9 bûncselekményre utaló jelzés közül 1 esetben a rendôrség tájékoztatása
szerint nyomozás megszûntetésére került sor.
Az Ellenôrzési Igazgatóság a rendôrség felé tett bejelentéseken kívül az
alábbi intézkedéseket tette:
- 8 esetben kezdeményezte az adott állami vállalat államigazgatási felügyelet
alá helyezését,
- 3 vizsgálat kapcsán javaslatot tett privatizációs biztos kinevezésére,
- 31 vállalatnál, illetve társaságnál tett javaslatot a vezetés leváltására
(igazgatótanácsi tag, felügyelôbizottsági tag, könyvvizsgáló felmentésére),
- a privatizációs értékesítések vizsgálata során 28 esetben került sor új
pályázat elrendelésére,
- 1 esetben kötelezve lett a vezetô a felvett prémiumának visszafizetésére,
- 1 esetben javasolta a fegyelmi felelôsségrevonást,
- 6 esetben sor került a privatizációs tanácsadó cég kizárására,
- 2 esetben pedig a lefolytatott vizsgálat alapján javaslat történt a
gazdálkodó szervezet végelszámolással való megszûntetésére.
A belsô ellenôrzés új feladatai
1. Befektetôi figyelô program
Az Ellenôrzési Igazgatóság az elmúlt évek során végzett több ezer ellenôrzése
alkalmával vállalkozók és gazdasági társaságok viszonylag nagy számával került
kapcsolatba.
Ezen befektetôkrôl a munkavállalók, a privatizált cég környezete, a hírközlô
szervek tudósításai sokrétû minôsítést adtak. Az Állami Vagyonügynökség több
éves tranzakciós tevékenysége során számos tapasztalatot szerzett a pályázatok
nyerteseinek üzleti megbízhatóságáról, korrektségérôl.
A minôsítések sok esetben olyan tényeket tartalmaztak, amelyek kedvezôtlenül
hatottak a már bonyolított tranzakcióra. Meghiúsította, vagy késleltette a
tenderek elbírálását és a szerzôdéskötéseket, esetenként a szerzôdések
teljesülésében is akadály keletkezett.
Az ÁVÜ a birtokában lévô adatokat a jövôben hasznosítani kívánja a következô
formában:
1.1./ A vállalkozókról és a gazdasági társaságokról meglévô adatait
rendszerezi, minôsíti és karbantartja.
1.2./ A pályáztatás rendjébe beépíti, hogy a pályázók ezen nyilvántartási
rendszerben - elbírálás elôtti ellenôrzésen - essenek át, melynek alapja az
adott pályázat során közölt adatok.
1.3./ A nyilvántartásban lévô bármilyen adat a pályázatból nem kizáró tényezô,
azt csak az elbíráláskor lehet jogilag rögzített keretek között mérlegelni.
A fentiekkel az ÁVÜ szeretné megelôzni, hogy a tapasztalati alapon
megbízhatatlan befektetô, illetve hamis adatokkal jelentkezô, tisztességtelen
szándékú személyek és bûncselekményekbôl származó tôke behatoljon a gazdasági
élet jelentôs területeire.
Uj vonás a folyamat kivitelezésében az, hogy az ellenôrzés ezen formája a
teljes privatizációs területre kiterjed, tehát nem lesz akadálya és
késleltetôje a döntéseknek, hanem gyorsaságánál fogva a döntési mechanizmus
elôsegítôje.
2. Fokozott tulajdonosi ellenôrzés
Az Ellenôrzési Igazgatóság jól felkészült jogászok és elemzô közgazdászok
közremûködésével munkaprogram szerinti folyamatos tulajdonosi ellenôrzéseket
hajt végre.
Bekérésre kerül a - társaságok felügyelô bizottsága által felüljegyzett -
negyedéves kontrolling jelentés, tehát a bejövô adatszolgáltatás után még
idôben megtehetôk a szükséges tulajdonosi döntések.
Kihangsúlyozandó, hogy a tulajdonosi ellenôrzés nem alapvetôen adó, vagy
számviteli szempontból vizsgálja a menedzsment (társaság) mûködését, hanem a
"gondos gazda" tevékenységét elemzi, vizsgálja a meghozott üzleti döntéseket a
megkötött szerzôdések eredményességét.
3./ Lízing értékesítés ellenôrzése
A PRI-MAN Kft-vel együtt kidolgozásra kerülnek a lízing értékesítésre
vonatkozó ellenôrzési feladatok. A tulajdonjog fenntartása mellett lényeges
kérdésnek tekintett, hogy a lízingdíj kitermelése bevétel növekedésbôl, vagy
drasztikus költség racionalizálásból adódik. (További szempontok
létszámleépítés, szerzôdésben kikötött korlátozó intézkedések érvényesítése,
lízing idôszak alatti vagyonvesztés.)
4./ Lezárt tranzakciók kontrollja
Az ellenôrzés két fô irányra koncentrál:
4.1./ Formai ellenôrzés
A lezárt tranzakciók vizsgálata során abból az alapvetô ténybôl kell
kiindulni, hogy a privatizációs folyamatok összetettek, s közöttük idôrendi
sorrendiség van. Lényeges ezen folyamatok dokumentáltsága.
- Átalakulás, azok tartalmi kellékei: vagyonmérleg, vagyonértékelés, alapító
okirat, stb.
- Privatizációs értékesítés folyamata: a privatizációs koncepció, tenderanyag,
pályázati felhívás, privatizációs technika meghatározása, beérkezett
pályázatok, bírálati anyag, adott döntési szinthez kapcsolódó emlékeztetô,
adásvételi szerzôdés.
Az elsôdleges feladat ezen dokumentációk meglétének vizsgálata.
4.2./ Tartalmi ellenôrzés
Nem a döntések felülbírálatára irányuló folyamat! Célja, hogy a meghozott
döntés az eljárási rendnek megfelelôen történt-e.
- Pályáztatás útján történô értékesítés.
- A döntést a döntési jogkörrel rendelkezô hozta-e meg,
- döntés megegyezik-e a megkötött szerzôdéssel.
A szándék a befektetôk bízalmának megnyerése és erôsítése.
Az ellenôrzési rend a korrekt - törvények érvényesülésén alapuló - tranzakciók
megerôsítésére szolgál.
A munkában alkalmazásra kerülnek a Phare által finanszírozott külsô szakértô
szervezetek, melyek szakértôi pályáztatás során tettek eleget alkalmaztatásuk
feltételeinek.