Magyar Köztársaság Kormánya

J/448..számú

B E S Z Á M O L O

AZ ORSZÁGGYÜLÉSNEK

AZ ÁLLAMI VAGYONÜGYNÖKSÉG 1993. évi tevékenységérôl

Elôadó: dr. Békesi László

pénzügyminiszter

Budapest, 1995. január

Az idôlegesen állami tulajdonban lévô vagyon értékesítésérôl,

hasznosításáról és védelmérôl szóló 1992. évi LIV. törvény 19. szakasza

értelmében a Kormány évente - az elôzô évi állami költségvetés végrehajtásáról

szóló törvényjavaslat elôterjesztésével egyidejûleg - köteles az

Országgyûlésnek beszámolni az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) tevékenységérôl, a

hozzá tartozó állami vagyon alakulásáról, hasznosításának eredményérôl és a

Vagyonpolitikai Irányelvek végrehajtásáról.

Jelen elôterjesztés az ÁVÜ elmúlt évi tevékenységét elemzi, figyelembe

véve az 1993. évi Vagyonpolitikai Irányelvekben, illetve a költségvetési

törvényben rá vonatkozó elôírásokat.

Budapest, 1994. szeptember " ."

dr. Békesi László

HATÁROZATI JAVASLAT

A Kormány elfogadja az Állami Vagyonügynökség 1993. évi tevékenységérõl szóló

beszámolót, és egyidejûleg az Országgyülés elé terjeszti.

Felelõs: pénzügyminiszter

Határidõ: azonnal

BESZÁMOLÓ

AZ ÁLLAMI VAGYONÜGYNÖKSÉG 1993. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRÕL

Tartalomjegyzék

1. Az 1993. évi privatizáció fô jellemzôi

1.1. A privatizáció néhány figyelmet érdemlô feszültségpontja

2. A privatizációs stratégia változásai

3. A privatizációs folyamat jogszabályi keretei

4. A privatizáció eredményei és helyzete 1993. végén, a privatizációs

folyamat jellemzôi

4.1. Az ÁVÜ vagyonának értéke

4.2. A privatizáció folyama

4.3. A privatizációból származó bevételek és kiadások alakulása

4.4. A külföldi és belföldi tôkebefektetések

4.5. Az önprivatizációs program

4.5.1. Tôkebevonás a privatizáció során

4.6. A kedvezményes, keresletteremtô értékesítési technikák

4.7. Az ÁVÜ szerepe a nyilvános részvénykibocsátásokban

4.8. Csôd, felszámolási eljárások

4.9. Alapítói és tulajdonosi jogok gyakorlása

4.10. Társasági tulajdon: többségi tulajdoni részek kezelése

4.11. Társasági tulajdon: kisebbségi tulajdoni részek kezelése

4.12. Osztalékpolitika

4.13. Vagyonátadási kötelezettségek

4.14. Garanciális kötelezettségek

4.15. Az adóskonszolidáció terhei

4.16. A pénzügyi reorganizációban való részvétel

4.17. Regionális befektetési társaságok alapítása

4.18. Ingatlanalapok

4.19. Kárpótlás és privatizáció

4.20. Pályázati kiírások

4.21. Oligopolisztikus és monopol törekvések kezelése

4.22. A tanácsadók szerepe és alkalmazása

4.23. A privatizáció szabályozottsága, nyilvánossága

5. Az ÁVÜ privatizációt segítô szervezeteinek tevékenysége

6. Privatizáció hatása a gazdasági folyamatokra

7. Foglalkoztatási helyzet és bérkiáramlás

8. A belsô ellenôrzés megállapításai

Mellékletek

Bevezetés

Az Állami Vagyonügynökség 1993. évi gazdálkodását alapvetôen a

többszörösen módosított, 1993. évi állami költségvetésrôl szóló 1992. évi

LXXX. tv. határozta meg, a privatizációról szóló 1992. évi LIV. tv. elôírásai

mellett. A törvényi kötelezettségként elôírt 1993. évi Vagyonpolitikai

Irányelvek ténylegesen csak az év utolsó hetében kerültek elfogadásra.

A törvényi szabályozás ezen kettôsségét felerôsítette a jogszabályi

környezet tartós, tendenciózus változásai, olyan új feladatok cetálása, mint a

vállalatok kötelezô átalakulása és átalakítása, közel 900 vállalat hatásköri

bevonása, a kisbefektetôi részvényvásárlási program kidolgozása, a hitel- és

adóskonszolidációs folyamat megkezdése.

A jelentôs mértékben átalakult gazdasági környezet következtében olyan új

hatások is érték a privatizáció folyamatát, mint a vállalati csôd- és

felszámolási eljárások nagyarányú beindulása, amely egyik oldalról gátolta,

illetve felgyorsította a "kezelôi" privatizációt, másik oldalról pedig

ellehetetlenítette azt, illetve - a csôdtörvény alkalmazásával - részlegesen,

de az ÁVÜ hatáskörén kívül valósította meg.

Az eladások, értékesítések elmúlt évi hatalmas volumene mellett új

problémák is felvetôdtek, amely a költségvetési és egyéb befizetési

kötelezettségek teljesítését is gátolták: a tervezetthez képest erôteljesen

visszaszorult a készpénzes vásárlások aránya.

Jelen beszámoló az 1993. évi folyamatokat elemzi, de itt is szükséges

felhívni a figyelmet arra, hogy az elmúlt évben még csak közepes intenzitással

megmutatkozó problémák 1994-re gyakorlatilag kezelhetetlenné váltak. Egyebek

között ez is indokolja az új Kormány azon törekvését, hogy az ÁVÜ és az ÁV Rt.

összevonásával újraszabályozza a privatizáció jogi és intézményi kereteit.

1. Az 1993. évi privatizáció fô jellemzôi

Az 1993. évi privatizáció - az 1992. évben megteremtett jogi, gazdasági és

intézményi hátterében a következôk történtek:

- 1993 végéig az állami vállalatok mintegy 90%-ának átalakulása megtörtént és

ebbôl közel 60% az elmúlt évben valósult meg.(A fennmaradt 10% a privatizációs

törvény módosításával megteremtett lehetôség alapján 1994. március 31-ig

átalakult vagy végelszámolás alatt áll.)

- a privatizált vagyon 40%-a 1993-ban került értékesítésre, 2/3 részében f.

évi tranzakció következtében;

- a tulajdont szerzett befektetôk 2/3-része belföldi magánszemélyekbôl,

illetve társaságaikból került ki. (Ez az arány 1991-ben: 20%, 1992-ben: 40%

volt.)

- az értékesítési bevétel mintegy 5%-kal haladta meg az 1992. évit, belsô

összetétele a kedvezményes fizetési formák alkalmazásával jelentôsen módosult.

Csökkent a készpénzbevétel (Ft és deviza), ugyanakkor több mint kétszeresére

növekedett a hitelbôl származó bevétel és mintegy hatszorosára az elfogadott

kárpótlási jegy értéke.

- lezárult az egyszerûsített privatizációs eljárás (önprivatizáció), melynek

keretében 1993-ban 215 állami vállalat alakult át és 281 társaság teljes vagy

részleges privatizációja valósult meg.

- tovább folytatódott az ágazati-szakmai privatizációs koncepciókon alapuló

decentralizáció. A szakmai jelleg érvényesítését az ÁVÜ új Szervezeti és

Mûködési Szabályzata alapján létrehozott Privatizációs Ágazati Bizottságok

mûködése és az ÁVÜ munkájának ágazati alapokra történô átszervezése

biztosította.

- az 1992. évben létrehozott értékesítési technikák széles körû térnyerése

hozzájárult a privatizáció gyorsításához.. Az 1992. évi 7 esettel szemben

1993-ban 122 társaság került értékesítésre MRP program keretében, többségében

MRP-MBO konzorcium részére. Az ÁVÜ a kétszer eredménytelenül pályáztatott

cégek privatizációjánál 9 esetben a lízinget alkalmazta.

- a privatizációs eszköztár bôvítéseképpen kidolgozásra került a

részletfizetési konstrukció, a tömeges privatizációt szolgáló Kedvezményes

Részvényvásárlási Program és a reorganizációs célú menedzserszerzõdések

rendszere.

- fokozottabban figyelembevételre kerültek az ún. nem ár jellegû tényezôk, a

piac és a versenyvédelmi szempontok, a környezetvédelmi elvárások, a

munkahelyek megôrzése, a tôkeemelés és az ehhez kapcsolódó beruházások,

fejlesztések elômozdítása, a hazai termék és alapanyagfelhasználási

preferenciák alkalmazása a privatizációs pályázatok és a megkötött szerzôdések

tekintetében egyaránt.

- feladatot jelentett a kárpótlási jegy értékállóságának megôrzése. Ennek

módszeréül elsôsorban a kárpótlási jegyért felkínált vagyon folyamatos

biztosítását, a kárpótlási jegy elôlegutalvány bevezetését választotta az ÁVÜ.

Legnagyobb hatása a tömeges kárpótlási jegy-részvénycsere akciónak volt.

- a privatizáció 1993-ban összekapcsolódott a magyar tôkepiac fejlesztésével.

Több, jónevû, eredményes társaság a privatizáció során került tôzsdei

bevezetésre. Részvényeik egy része a másodlagos forgalomban magyar és külföldi

intézményi befektetôk konkrét vásárlását is kiváltotta.

- a privatizáció nyilvánosságának megteremtése érdekében létrejött az ÁVÜ

marketing adatbázis, szélesedett a sajtó és a PR tevékenység, létrejöttek a

vidéki információs irodák.

- a privatizációt körülvevô társadalmi kontroll azt is eredményezte, hogy

ezzel párhuzamosan növekedett a bejelentések, az interpellációk száma,

amelyeket a belsô ellenôrzés vizsgált ki.

- a privatizációs bevételek egy részének - a Vagyonpolitikai Irányelvek

szerinti - felhasználása (a privatizációs készpénzbevételek csökkenô

mértékének megfelelôen) - részben valósult meg. (Reorganizációs céllal

vállalatoknak, társaságoknak, állami alapoknak, Kisvállalkozói Garancia

Alapnak történtek átutalások, ingatlanalapokba, regionális fejlesztési

társaságokba történtek befektetések.)

1.1 A privatizáció néhány, figyelmet érdemlô feszültségpontja

1. A privatizáció gyorsításáról hozott kormányhatározat útmutatása szerint

1993-ban áttörést kellett elérni a privatizáció kiterjedésében, a folyamat

visszafordíthatatlan jellegének garantálásában. Az ÁVÜ anyagi és emberi

erôforrásainak döntô hányadát e feladat teljesítése kötötte le, ezáltal

kevesebb figyelem összpontosult a még nem értékesített vagyon menedzselésére,

értékmegôrzésének biztosítására.

A "feljavítás" fázisának hangsúlyozása nem jelenti egyben a privatizáció

leállítását, vagy egyfajta vég nélküli elhúzását sem. Sôt, az ún.

adóskonszolidáció elômunkálatai, amelyekre lényegében csupán a privatizáció

elsô három éve után került csak sor, nem elhúzni, hanem minden valószínûség

szerint gyorsítani fogják az érintett cégek privatizációját.

2. A folyamatosan megszületô kárpótlási törvények értelmében egyre több

kárpótlási jegy kibocsátására kerül sor. A kárpótlási jegyek forgalomba

kerülése és privatizációs fizetôeszközként való funkcionálása jelentôs

mértékben hozzájárult a privatizációs aktivitás növekedéséhez. Az elkövetkezô

idôszakban azonban gondokat okozhat a még fel nem használt kárpótlási

jegyekkel szembeni kellôen vonzó kínálat megteremtése. (Annyi már eddig is

bizonyos, hogy a kárpótlási jegyek értékösszege valószínûleg meg fogja haladni

a 220 milliárd Ft-ot).

3. Az ÁVÜ által értékesítésre felkínált vagyonportfólióban megnôtt a

kisebbségi tulajdonhányad aránya. Ennek hátterében az a szándék húzódott meg,

hogy tartalékolásra kerüljenek a vagyonátadásra szánt értékpapírok. Mivel a

potenciális vevôk elsôsorban többségi tulajdonhányadot szeretnének vásárolni,

a kisebbségi tulajdonhányadok a vagyonátadás meghiúsulása esetén, az újbóli

értékesítés során eleve leértékelôdnek. A nem kívánatos leértékelôdés

elkerülése érdekében, minél elôbb rendezni szükséges a kisebbségi

tulajdonjogok gyakorlatának kérdését, és a kisebbségvédelmet illetôen

megfelelô szabályozást célszerû életbe léptetni.

4. A privatizációs tranzakciók során csak kisebb mértékben érvényesültek a

foglalkoztatási érdekek. Ez nem okozott különösebb foglalkoztatási

feszültségeket, mivel zömében a "jobb" cégek kerültek eladásra. 1993-ban a

foglalkoztatási érdekek elsôsorban az MRP szervezetek tulajdonszerzésének

növekvô számában érvényesültek. Tényként kell figyelembe venni, hogy a még nem

privatizált cégeknél a foglalkoztatási érdekek erôteljesebben is sérültek.

5. Az értékesítésre még nem került vagyont egyre nagyobb arányban környezeti

károk, környezetvédelmi kockázatok terhelik. Elsôsorban a reorganizáció,

illetve a vagyonkezelés során, de az értékesítési pályázati kiírások

elôkészítése során is az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítani azon jogi

szabályozási, finanszírozási és szerzôdéses konstrukciók alkalmazására, melyek

- gazdaságilag is ésszerû mértékben és ütemben - javítják az érintett vagyon

értékesítési esélyeit.

6. A privatizáció gyakorlati lebonyolításában továbbra is fennállnak

joghézagok és az esetlegesen egymásnak is ellentmondó törvényi szabályozások.

Leginkább az önkormányzatokkal kerül konfliktushelyzetbe e téren az Állami

Vagyonügynökség privatizációs tevékenysége.

A magánosítást a közvetlen privatizációs törvényeken kívül (1992. évi LIII.

tv., 1992. évi LIV. tv. és 1992. LV.tv.) számos más, új törvény, vagy

törvénymódosítás szabályozza. A gyakorlati munka során esetenként problémát

jelent e jogszabályok kellô összhangjának (pl. földtörvény, bányászati

törvény), vagy magának a jogszabálynak (pl. kincstári tv.) hiánya, illetve

egy-egy, a törvényekben tapasztalható joghézag megléte.

2. A privatizációs stratégia változásai

A privatizációs piacon a kereslet és kínálat arányai nagymértékben a kínálat

javára tolódtak el.

Az állami vagyon kelendôbb részének nagyobb hányada 1990-1992. között

értékesítésre került, vagy az ún. tartós állami tulajdon körébe sorolódott.

1992 második felére a korábban kidolgozott privatizációs stratégia módosítása

következett be a privatizáció felgyorsítása érdekében. Ez elsôsorban a

készpénzbevétel prioritásáról való lemondást, valamint keresletélénkítô

eszközök bevezetését és fokozott alkalmazását jelentette.

1992 ôszén életbe léptetett új privatizációs törvénycsomag az Állami

Vagyonügynökség munkáját jelentôs mértékben érintette, hiszen ezáltal került

az ÁVÜ portfóliójába valamennyi, még állami vállalat. Ez a változás nemcsak a

privatizáció jellegét változtatta meg, hanem az ÁVÜ kontroll szerepe mellé

alapítói, tulajdonosi, privatizációt kezdeményezô és irányító funkciót

zárkóztatott fel. Mindez szükségessé tette, hogy a Vagyonügynökség alapítói és

tulajdonosi feladatait kiszélesítse és a többségi állami tulajdonú társaságok

mellett ellássa a még állami tulajdonban lévô vállalatok felügyeletét is. 1

A privatizációs stratégiaváltással összhangban az ÁVÜ elkészítette az ágazati

fejlesztési koncepciókat annak érdekében, hogy a privatizációs tranzakciók

során a szakmapolitikai érdekek kellôen beépüljenek. A pályázatok kiírásában

az ÁVÜ versenyvédelmi diszpreferenciákat alkalmazott és törekedett továbbá a

decentralizáció végrehajtására is.

A kamat és futamidô változtatásával jelentôsen javultak az E-hitel

alkalmazásának feltételei és ezekhez a feltételekhez alkalmazkodott az MRP

feltételrendszere is. Az ÁVÜ bevezette a privatizációs lízinget, mint új

értékesítési formát, és kidolgozásra került az 1994 elején bevezetett

részletfizetési technika, manager szerzôdés és a kisbefektetôi

részvényvásárlási program.

A keresletfejlesztô privatizációs technikák következtében a csökkenô

érdeklôdést mutató külföldi befektetôk helyére a belföldi tulajdonosok léptek

be. A kereslet élénkítés vázolt változása a bevétel struktúrájában a

halasztott fizetési módok (hitelek) arányának növekedésével járt együtt a

romló minôségû portfólióösszetétel mellett.

1993 közepétôl egy kínálatjavító intézkedés sorozat, az úgynevezett

adóskonszolidációs program indult el: a rossz hitelek mértékéig megtörtént a

bankok "feltôkésítése", egyben egyedi megítélés alapján sor kerülhet a

programba bevont vállalati adósságok nagyrészének leírására, illetve a

pénzügyi reorganizáció módszereinek alkalmazására. A gyorsított

adóskonszolidációba bevont 55 vállalatból 47 gazdálkodó tartozik az Állami

Vagyonügynökséghez, ebbôl 39-el kapcsolatban kezdôdtek el a tárgyalások.

Jegyzett tôkéjük 34 Mrd forint, rövid és hosszú lejáratú kötelezettségük ennek

majdnem duplája, 61 Mrd Ft. Az adóskonszolidációval érintett létszám eléri a

40.000 fôt. A gyorsított adóskonszolídáció megvalósítása az egyeztetési

mechanizmusok bonyolultsága miatt áthúzódott 1994-re és mind a mai napig nem

került lezárásra.

Az eddig vázolt kereslet- és kínálatjavító technikák mellett is számítani kell

arra, hogy az állami vagyon bizonyos hányada középtávon alkalmatlan az üzleti

típusú privatizációra. Olyan esetekben, amikor az értékesítésre meghirdetett

cégek üzleti értéke minimális, vagy közel áll a nullához, úgynevezett

vagyonfeljavító, vagyonkezelô technikák alkalmazása válik szükségessé, illetve

bizonyos esetekben elkerülhetetlen a felszámolás.

____________________

1Kivéve azokat a vállalatokat, ahol a törvény más állami vagyonkezelôkhöz

telepítette a tulajdonosi jogokat.

3. A privatizációs folyamat jogszabályi keretei

Az ÁVÜ mûködésének jogi alapját 1993-ban is az idôlegesen állami tulajdonban

lévô vagyon értékesítésérôl, hasznosításáról és védelmérôl szóló 1992. évi LIV

tv. határozta meg.

Az évközben bekövetkezett jogszabály-módosítások nem érintették a

privatizációval összefüggésben kialakított koncepciót, céljuk a magánosítás

gyorsítása, a befektetési kör bôvítése, a folyamat áttekinthetôségének

megteremtése és a munka során szerzett kedvezô tapasztalatok érvényesítése

volt.

Ennek megfelelôen:

- A privatizációs törvény (1992. évi LIV tv.) nyilvános pályázatra vonatkozó

elôírásánál a határidôk 15 napról 30 napra emelkedtek, és meghatározásra

kerültek a hirdetési kötelezettség teljesítésének formái is.

- Módosultak az E-hitel és részletfizetés, MRP hitel és részletfizetés

feltételei. A saját pénzforrás mértékét az egy fôre jutó átlagos vagyonrész 5

M Ft feletti értékénél egységesen 100.000 Ft-ban állapítja meg (a korábbi

850.000 Ft helyett). A hitel és részletfizetés futamidejét (legfeljebb) 10

évrôl 15 évre, a türelmi idôt (legfeljebb) 2 évrôl 3 évre emelte. (1993. évi

XLIII tv.)

- Az 1993. évi Vagyonpolitikai Irányelvek (elfogadva 1993. december 14-én)

szintén könnyítéseket tartalmaz a munkavállalói tulajdonszerzés körében. Pl.

az állami vállalatból átalakult társaság tulajdonrészének értékesítése során a

csökkentett vételár részletekben megvalósuló kiegyenlítése esetén a korábbi

25% helyett csak 15% a készpénz igény, azonos törlesztési idô mellett.

(98/1993.(XII.14.)OGY hat.)

- A VPI külön pontban (II. fejezet 2.3 pont) meghatározta a privatizáció

nyilvánosságával kapcsolatos követelményeket, a megfelelô statisztikai,

illetôleg információs rendszer építésének szükségességét.

- Az 1994. évi költségvetésrôl rendelkezô 1993. évi CXI. tv. módosította a

Priv.Tv. 61. paragrafusát. Lényegében, azok a vállalatok, amelyek gazdasági

társasággá történô átalakulásukat 1993. június 30-ig nem kezdték meg, az

eredetileg meghatározott 1993. december 31-i határidô helyett 1994. március

31-ig kötelesek a társasági szerzôdést vagy az alapító okiratot elkészíteni.

Ez a szabály lényegesen könnyített az ÁVÜ évvégi munkatorlódásának

kezelésében.

- Ugyancsak az 1993. évi CXI. tv. (78. paragrafusa) írja elô, hogy az APEH

vagy a VPO - a pénzügyminiszter elôzetes hozzájárulásával - 1994. december 31-

ig a bankkonszolidációban részt vevô pénzintézeteknél a pénzintézetekrôl szóló

1991. évi LXIX. törvény 28. paragrafusában meghatározott, minôsített hitellel

rendelkezô adós kérelmére, az 1993. december 31-ig keletkezett adó-, vám-,

vámkezelési díj- és kamattartozása - a helyi adótartozás kivételével - fejében

tulajdonrészt (üzletrészt, részvényt) fogadhat el, amely tekintetében a

tulajdonosi jogokat az ÁV Rt. és az ÁVÜ gyakorolja.

- Az 1993. évi állami költségvetésrôl szóló 1992. évi LXXX tv. kimondta, hogy

az ÁVÜ kezelésében lévô részvények után az 1993. évben kifizetésre kerülô

állami vagyon hozadéka a központi költségvetés bevételét képezi.

- Módosításra került a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény

néhány elôírása is. Ezek rendelkeznek a társaságok átalakulásánál esetleg

bekövetkezô vagyonértékelések kezelésérôl, pontosítják a társaságok

végelszámolásánál követendô eljárást, megtiltják a vezetô tisztségviselôk és

FB tagok díjazását a felszámolási eljárás alatt. Kimondja a módosítás, hogy a

gazdasági társaság megszûnését követô két évig nem lehet más gazdasági

társaság vezetô tisztségviselôje az, aki olyan gazdasági társaságnál töltött

be a társaság felszámolásának kezdô napját megelôzô két évben legalább egy

évig vezetô tisztséget, amelyet a felszámolás során úgy szüntetnek meg, hogy

köztartozásait nem egyenlítette ki.

4. A privatizáció helyzete 1993 végén, a privatizációs folyamat

jellemzôi

4.1 Az ÁVÜ vagyonának értéke

Az ÁVÜ vagyonának értéke,

(a saját vagyonban)

Mrd Ft

1. tábla

1992. december 31

1993. december 31

Vállalatok 305,14

119,57

575,23

Társaságok 382,92

Elvont vagyon 4,11 7,71

Összesen: 884,48 510,20

Társaságok száma, vagyona

Az Állami Vagyonügynökséghez tartozó még át nem alakított 150 vállalat vagyona

74,25 milliárd Ft. volt, a végelszámolás alatt lévô vállalatok vagyona 45,32

milliárd Ft-ot tett ki.

(lásd.: 2. sz. tábla )

Az ÁVÜ 1993 végén a hozzá tartozó társaságok saját vagyonában 382.92 milliárd

Ft tulajdonnal rendelkezett. Az Állami Vagyonügynökséghez 1993. december 31-én

730 társaság tartozott. (lásd 3. tábla)

Az ÁVÜ- höz tartozó gazdálkodó szervezetek saját vagyona

Vállalatok száma, vagyona

2. tábla

1992. XII. 31 1993. XII. 31

saját vagyon saját vagyon

mrd Ft.

db mrd Ft. db

Vállalatok 770 302.74 150 74.25

Végelszámolás alatt levô vállalatok 7 2.40 100 45.32

Összesen: 777 305,14 250 119,57

Felszámolás alatt levô vállalatok 171 81.92 267 99.25

Társaságok száma, vagyona

3. tábla

1992 XII. 31

1993. XII. 31

ÁVÜ tulajdon ÁVÜ tulajdon

saját vagyon értéke saját vagyon értéke

mrd Ft mrd Ft

db db

Társaságok 620 575.23 730 382.92

Az ÁVÜ 1990. évi létrehozásakor az állami vagyon tulajdonosi jogait a

minisztériumokon és önkormányzatokon kívül a vállalatoknál megalakult

testületek gyakorolták. Az ÁVÜ-t az 1992. LIV. tv. (1992. augusztus)

hatalmazta fel az állami alapítású, illetve önkormányzati volt tanácsi

alapítású vállalatok esetében a tulajdonosi jogok közvetlen gyakorlására. Az

ÁVÜ számára csak az 1992. december 31. állapotnak megfelelôen nyílt mód arra,

hogy tulajdonosi jogosítványa alapján teljes körûen számba vegye a hozzá

tartozó gazdálkodó egységek vagyonát. (A 4. számú melléklet ábrázolja a

privatizáció teljes folyamatára vonatkozó helyzetképet.)

4.2 A privatizáció tényei 1993-ban

1993-ban elsôsorban a privatizáció következtében, másrészt jelentõs számú

ipari társaságnak, így például a villamosenergia-ipari társaságoknak az ÁV

Rt.-hez kerülésével az ÁVÜ kezelésében maradó vagyon értéke jelentôsen

csökkent. (Ezen portfólió valós piaci értéke a jelenlegi privatizációs

feltételek, kedvezmények, illetve makrogazdasági helyzet mellett mintegy 350

milliárd forintra becsülhetô.)

A megmaradt állami vagyont három részre lehet osztani

a/ a következô egy-másfél évben privatizálható cégek,

b/ az alacsony privatizációs eséllyel rendelkezô cégek,

c/ a csôd- és felszámolás közvetlen veszélyének kitett vállalatok, társaságok.

Az egyes csoportokban az értékesítési átlagár eltérôen alakult.

A vagyoni értékét csökkenti a kisebbségi tulajdonhányadot megtestesítô

részvények alulértékeltsége az értékesítések kapcsán, illetve az un. spontán

privatizáció hatására kialakult elôvásárlási, illetve az átadott irányítási

jogok.

Élénk kereslet mutatkozott továbbra is a hazai piacra termelô cégek iránt,

különösen azon a területen ahol biztos és kiegyenlített keresletre lehet

számítani, pl. tejipar. Továbbra is érvényesült az a tendencia, hogy az

összeomló keleti piacra exportáló cégek nehezen értékesíthetôk (pl.

baromfiipari társaságok).

4.3 A privatizációból származó bevételek és kiadások alakulása

Az Országgyûlés 1993. december 14-i ülésén elfogadta a 98/1993 (XII. 24.) Ogy.

h. 1993. évi Vagyonpolitikai Irányelvekrôl szóló határozatát. A

Vagyonpolitikai Irányelvekrôl az Országgyûlés annak ismeretében döntött, hogy

egyrészt az állami vagyon értékesítése piackonform módszerekkel történik,

másrészt arra számítva, hogy a kedvezményes tulajdonszerzési lehetôségek

részaránya dinamikusan növekszik, tehát a készpénzbevételek képzôdését

jelentôs bizonytalanság jellemzi.

Ennek tudatában a Parlament a privatizációs készpénzbevételek felhasználására

fontossági rangsort állapított meg, azokat a területeket preferálták, amelyek

elsôsorban a további privatizációs értékesítést segítik, az állami alapok

finanszírozását biztosítják, illetve a gazdaságfejlesztést, a növekedés

alapjainak a megerôsítését szolgálják.

Az ÁVÜ-höz befolyó készpénzbevételek felhasználásának sorrendjét az 1993. évi

VPI a következôkben állapította meg: 1./ az állami vagyon értékesítésével

összefüggô, jogszabályokban rögzített közvetlen kiadások, 2./ az állami

alapokhoz történô hozzájárulás, 3./ a privatizációs folyamat kiszélesítéséhez,

folyamatos fenntartásához szükséges ráfordítások, 4./ a gazdaság fejlesztését,

a vállalkozói szféra megerôsödését elômozdító kiadások, 5./ a közvetlen

költségvetési befizetés.

A Vagyonpolitikai Irányelvekben megfogalmazottak e téren összességükben

kétharmadrészt teljesültek. A készpénzbevételek csökkenéséhez jelentôsen

hozzájárult az E-hitellel és kárpótlási jeggyel történô kivásárlás arányának

növekedése

.

Bevételek (millió Ft)

4. tábla

1991 1992 1993

Vagyonhozadék

osztalék 909,6 4.361,0 2.258,0

bérleti díj 9,7 219,0 152,0

Értékesítésbôl

deviza 24.605,4 40.982,0 24.440,0

forint

/készpénz / 4.842,3 17.514,0 16.320,0

Hitel 1.013,4 9.074,0 21.721,0

Kárpótlási jegy - 2.263,0 13.040,0

Összes bevétel 31.380,4 74.413,0 77.931,0

A bevétel összetétele az elmúlt három év alatt jelentôsen megváltozott. 1991-

ben a deviza aránya bevételen belül 78% volt, ez 1992-ben volumenében nôtt, de

arányában 55%-ra csökkent, 1993-ban mind volumenében, mind arányában csökkent

(31%-ra). Helyére a hitel és kárpótlási jegyes bevételtípusok zárkóztak fel,

amelyek aránya 1993-ban már együttesen 45%-ot tett ki. A kedvezményes

finanszírozási formák nagyban hozzájárultak a hazai befektetôk számának

növeléséhez.

Az 1993. évi készpénzbevétel 57,7 % -ban teljesült, amelynek alapvetõ okai :

1. az értékes cégek jelentôs része az ÁV Rt.-hez került

2. az értékesített vagyon leértékelôdött,

3. nôtt a kedvezményes belföldi (MRP, alkalmazotti) kivásárlás.

Az értékesítés bevétele 1993-ban 77,92 Mrd Ft volt. A bevételek megoszlása a

következôképpen alakult:

A bevételek megoszlása 1993-ban

5. tábla

deviza bevétel 31,0%

forint bevétel 20,0%

hitel bevétel 28,0%

kárpótlási jegy bevétel 17,0%

osztalék 3,0%

bérleti díj 1,0%

Az egységnyi árbevétel (szerzôdés értéke jegyzett tôke ill. saját vagyon)

fajlagos csökkenésének tendenciáját (7. sz. melléklet) értékelve a következô

figyelhetô meg:

1992. II. negyedévi mélypont után a jegyzett tôke értéke lassan egyenletes

emelkedést mutat. Ez azonban nem éri el az 1990-1991-es magas értékeket. A két

görbe közötti tartomány a jegyzett tôke, illetve a saját tôke közötti

különbséget mutatja. Az 1990-91-es magas érték arra a közismert tényre

vezethetô vissza, hogy ebben az idôszakban fôként a jó vállalatok értékesítése

történ meg. A saját tôke és a jegyzett tôke eltérésének változásai részben az

objektív közgazdasági tényezôkre, részben viszont a vállalatok átalakuláskori

tôkeszerkezetének meghatározásában mutatkozó bizonytalanságokra vezethetô

vissza. A nagy ingadozások az egyes idôszakok között azt mutatják, hogy egy-

egy idôszak eredményét egy-egy nagyvállalat sikeres, vagy kevésbé sikeres

(névérték feletti, vagy alatti) értékesítése döntôen befolyásolta. 1992-ben az

ÁVÜ kidolgozta az átalakulások során meghatározott tôkeszerkezet

kialakításának metodikáját (saját tôke, jegyzett tôke arány) és ettôl kezdve a

két görbe közötti tartomány alakulása többé kevésbé egyenletes képet mutat. Az

1993. évtôl lassan emelkedô névérték feletti értékesítés az E-hitelre és a

kárpótlási jegyre történô eladások számának növekedésével magyarázható, ebben

az esetben ugyanis, az ár puhább korlátnak bizonyul, mint a készpénzes

eladások vonatkozásában.

Kiadások

1993 - ban a készpénz bevételek tervezettôl történô jelentôs elmaradása miatt

a kiadási tételek is természetesen csökkentek. (Lásd.: 1. melléklet)

Elmaradt a tervezettôl az állami alapokhoz való hozzájárulás mértéke, a

tervezett 22 Mrd Ft helyett a befizetés csak 4,5 Mrd Ft volt. A Kisvállalkozói

Garancia Alap feltöltéséhez való hozzájárulást is jelentôs elmaradás jellemzi

(4 Mrd Ft helyett a befizetés csak 2 Mrd Ft).

A költségvetésnek történô befizetés teljesítési aránya hasonlóan alakult. A

Vagyonpolitikai Irányelvekben utolsók között rangsorolt költségvetésnek

történô befizetés az eredeti 5,34 Mrd Ft helyett 2,61 Mrd Ft-ban teljesült.

Az ÁVÜ bevételeinek felhasználása a hatályos VPI szerint valósult meg. 1993-

ban nehezítette a szervezet munkáját, hogy a VPI-t csak december közepén

fogadta el az Országgyûlés, tehát csak a tervezetekben megfogalmazott kiadási

elôírányzatokra támaszkodhatott, amely - jellegébôl adódóan - több

bizonytalansági tényezôt tartalmazott. Az állami alapok javára való átutalás

elsôsorban a bevételek elmaradása miatt realizálódott igen kis mértékben és

ezen belül is a készpénzbevételek, mint az átutalás alapjául szolgáló

eszközök, jelentôs elmaradása okozott fennakadást.

4.4. A külföldi és belföldi tôkebefektetések

1994. januárjában 356 társaságban volt külföldi részesedés (a zöldmezôs

beruházásokat kivéve), összesen 199 milliárd forint értékben.

A privatizációs bevételek alakulásából látható, hogy 1992-ig dinamikusan

emelkedtek a privatizációból származó készpénzbevételek, amelynek fô elemét a

beáramló deviza alkotta. 1993-ban a devizabevételek visszaestek az 1991. évi

szintre. Ez csak részben vezethetô vissza a külföldi érdeklôdés csökkenésére,

másik eleme a külföldiek önálló telephely alapítása és ezáltal hazai

befektetôként - azok kedvezményeit kihasználva - immár kárpótlási jeggyel

történô fizetéssel jelennek meg a privatizációs piacon.

A befektetôk között 1993-ban már jelentôsebb arányban voltak jelen a belföldi

befektetôk. A befektetôk származása is jellegzetesen ágazati sajátosságokat

mutat. A söripar, szállodaipar, dohányipar, cementipar, papíripar, hûtôipar,

tejipar a budapesti élelmiszerkereskedelem iránt elsôsorban a külföldiek

érdeklôdtek, míg a kereskedelem, építôipar, textil-, bôr-, cipôipar,

feldolgozóipar fôként a hazai befektetôk tulajdonszerzési terepe volt.

A külföldi részesedés átlagos hányada a vegyes vállalatokra vetítve 66 %, ami

a külföldi érdekeltségek erôs magyarországi elkötelezettségét mutatja. A

külföldi befektetôk általában többségi tulajdon megszerzésére törekszenek.

A többségi tulajdon kivásárlása után a legnépszerûbb, a külföldi befektetôk

körében a 100%-os tulajdonszerzés, azonban ez alacsonyabb (660 milliós)

tranzakciós érték mellett valósul meg. Jellemzô az is, hogy a külföldi

befektetôk a magyar államot szívesen elfogadják társtulajdonosnak, de a hazai

magánbefektetôkkel nem szívesen társulnak.

A külföldi befektetôk között a nagy invesztíciót igénylô privatizációban

pénzügyi, illetve intézményi befektetôk jelentek meg, például a szállodák, és

a dohányipar esetében. Emellett jelentôs volt a szakmai befektetôk megjelenése

elsôsorban a sörgyárak, cementgyárak és a papírgyárak privatizációjában.

Az alkalmazott értékesítési technikákban a készpénzes kivásárlás a nagy

tranzakciókra és külföldi befektetôkre volt jellemzô. Jóllehet a külföldi

befektetôk készpénzzel fizettek, a készpénz forrása általában hitel volt, de

történt családi vagyonból, hitel felvétele nélkül is privatizáció.

Külföldi befektetések

6. tábla

Befektetések megoszlása országok szerint

Társaságok Befektetések Külföldi részesedés2

száma száma (saját tôkébôl, Mrd Ft-ban)

Ausztria 101 127 43.18 23.18%

Németország 70 83 34.71 18,63%

USA 23 28 18.73 10.06%

Hollandia 13 15 18.29 9.82%

Franciaország 34 34 17.73 9.52%

U.K. 28 32 12.88 6.91%

Svédország 8 12 9.67 5.19%

Svájc 11 13 8.98 4.82%

Belgium 7 10 5.84 3.14%

FÁK 13 14 5.24 2.81%

Olaszország 20 21 3.89 2.09%

Egyéb 28 32 7.13 3.83%

Összesen 356 421 186.27 100.00%

4.4.1. Tôkebevonás a privatizáció során

Az ÁVÜ által végzett privatizációban eddig 117,28 MrdFt. pótlólagos

tôkebevonás valósult meg.

Megoszlása és mértéke a következô:

belföldi külföldi

forrásból (MrdFt.)

alapításkor 16,29 16,41

átalakuláskor 11,14 24,73

tôkeemelés révén 26,94 21,77

____________________

2 Tartalmazza a vagyonvédelmi értékesítést és apportot, alapításkori

befektetéseket, elvont vagyon értékesítéseket, tôkeemelést. részvény- és

üzletrész eladásokat. ( nem tartalmazza a " zöldmezôs " beruházásokat.)

--------------------------------------------------------------------

összesen 54,37 62,91

4.5 Az önprivatizációs program 1993.

1. A program jellemzô vonásai

Az önprivatizációs program alapvetô céljai, így a kis- és közepes vállalatok

tömeges privatizációja, a piaci alapokon a szakértôk által végzett

privatizáció 1993-ban is megvalósultak.

Az év során közel 300 szervezet értékesítése kezdôdött meg nyilvános

pályáztatás útján. Az önprivatizáció szakértôk bevonásával zajlott le.

Az önprivatizációs program tehermentesítette az ÁVÜ-t, és nagyszámú

kisvállalatot vont be egyidejûleg a privatizáció folyamatába és ezáltal

tömeges méretûvé vált a privatizáció.

A program korábbi szakaszát az állami vállalatok társasággá alakulása

jellemezte, 1993-ban egyre inkább a tényleges privatizáció - az üzletrészek,

részvények értékesítése - vált jellemzôvé.

Az önprivatizáció során a belföldi befektetôk szerepe volt meghatározó. Ennek

keretében a dolgozók is - egyénileg, vagy MRP szervezet útján - jelentôs

tulajdoni hányadhoz jutottak. A privatizációt jelentôsen segítette az E-hitel

igénybevétele és a kárpótlási jegyek felhasználási lehetôsége.

2. Az önprivatizációs program fôbb számszerû tényei 1993-ban:

Az önprivatizációs program keretében 1993-ban 215 állami vállalat alakult

társasággá. A létrejött társaságok saját vagyona mintegy 36 Mrd Ft.

Az év során 281 cég teljes, vagy részleges privatizációjára került sor. Az

értékesített állami tulajdon névértéke 25.844,3 ezer Ft volt, melyhez az új

tulajdonosok 21.002,6 ezer Ft-ért jutottak. (A kivásárlás árszintje tehát

81,3%.)

Az értékesített állami tulajdon döntô többsége belföldi vevôre talált. Csupán

5 cég - részbeni vagy teljes megvásárlásában - vett részt külföldi. A

belföldi vevôkörben a dolgozók jelentôs tulajdoni hányadot szereztek.

1993-ban az önprivatizációban értékesítésre került állami vagyon tulajdonosi

megoszlása:

Dolgozók összesen 9.832.2 eFt 38%

Ezen belül:

MRP 6.014.4 eFt 23%

Belföldi befektetôk15.277.8 eFt 59%

Külföldi befektetôk 734.3 eFt 3%

A vételár kiegyenlítésének megoszlása a következô volt:

Készpénz 33.8%

E-hitel 37.5%

Kárpótlási jegy 25.0%

Dolgozói kedvezmény 3.7%

Meg kell jegyezni, hogy a programba soroltak közül nem minden szervezet

gazdálkodása, vagyoni helyzete volt alkalmas az átalakulásra, privatizációra.

Az év során 25 szervezettel szemben indult csôdeljárás és mintegy 60 - fôként

kisebb, néhány millió Ft vagyonnal rendelkezô - szervezet került a

megszüntetettek (felszámoltak, végelszámoltak) körébe.

Bár az önprivatizációs program 1993. december 31-ével befejezôdött, a

befejezetlen ügyek és tranzakciók (pályázatok, értékesítések, elszámolások,

stb.) lezárására a szakértôk - egyedi engedélyek alapján - lehetôséget kaptak.

4.6 A kedvezményes, keresletteremtô értékesítési technikák

A hazai befektetôket támogató technikák fajták szerint a következôképpen

alakultak:

7. tábla

Értékesítések

1991 1992 1993

MRP:

darab - 7 122

érték (Mrd Ft) - 2.13 22,44

Lízing:

darab - - 9

érték (Mrd Ft) - - 3.02

E-Hitel:

érték (Mrd Ft) 1.01 9.07 21.70

Kárpótlási jegy:

címletérték (Mrd Ft) - 2.2 13,040

A belföldi befektetôk vásárlásai általában a kedvezményes privatizációs

technikák alkalmazásával történtek. Legjellemzôbb az E-hitel igénybevétele

volt, ettôl némileg elmarad a kárpótlási jegyek felhasználása. Az E-hitel és

az MBO alkalmazhatóságához jelentôs mértékben hozzájárult az e technikákhoz

kapcsolódó hitel feltételrendszerének nagymértékû javítása, a befektetôk

számára kedvezôbbé tétele.

A belföldi befektetôk gyakori privatizációs technikájává vált az MRP-MBO által

alakított konzorciumokon keresztül történô kivásárlás. A Vagyonpolitikai

Irányelvekben megfogalmazott dolgozói kedvezmény sok esetben komoly elônyt

nyújtott az árversenyben a többi befektetôvel szemben. A kárpótlási jegy

megjelenése szintén a belföldi befektetôk elônyét növelte a külföldiekkel

szemben. A kívülálló belföldi befektetôk általában a szakmai befektetôk

körébôl kerültek ki.

Az ÁVÜ Igazgatótanácsa a Vagyonpolitikai Irányelvekben nyújtható dolgozói

kedvezmények feltételrendszerét pontosította és némileg szigorította. A

kedvezményszámítás egyik korlátja, a létszám alapján képezhetô 12 havi bruttó

alapbérnek megfelelô összeg helyébe egy egységesebb (a minimálbér 140%-ának

létszámmal szorzott összegét) feltételt léptetett, és korlátozta az

egyénenként igénybe vehetô felsôhatárt (az éves minimálbér 5-szörösében).

Sikeresen lezárult a lízing kísérleti szakasza, és sor került a technika

szélesebb körû bevezetésére.

1993-ban 38 társasággal kapcsolatban kezdeményezte az ÁVÜ a lízing

alkalmazását, és 9 esetben került sor lízingszerzôdés aláírására. A lízinggel

érintett törzsbetét értéke 3 Mrd forint. A vállalt lízingdíj 2,5 Mrd forint, a

lekötött biztosítékok összértéke 154 millió forint. A tapasztalatok alapján a

technika továbbfejlesztésére és kisebb finomítására is sor került.

A lízinggel kapcsolatos tapasztalatok a következôkben összegezhetôk. A lízing

versenyt gerjeszt, amit jól jellemez, hogy 23 cég esetében a megelôzô

pályázatokra összesen 5 ajánlat érkezett, addig a lízinges pályázatra 64

ajánlat futott be. A lízing esetében fôként a beépített reorganizációs

kényszer miatt, elsôsorban a belsô pályázók ajánlata megalapozottabb. A lízing

a vezetôi kivásárlás egyik fô terepévé vált. Lízingtörlesztés címén a

társaságokból történô tôkekivonás az 1992-es árbevétel 5%-át tette ki.

A kedvezményes privatizációs technikák csak a vállalatok bizonyos körénél

alkalmazhatók. Fôként annál a vállalati körnél, ahol nincs szükség jelentôs

tôkebevonásra, illetve a tôke és munka helyettesíthetõsége nagymértékben

fennáll. Alkalmazásának hátránya lehet a tulajdonosi szerkezet hosszú idôre

történô rögzítése is, hiszen amíg a törlesztés (E-hitel, MRP) be nem fejezôdik

a kialakult tulajdonosi szerkezet és vezetési struktúra állandósulhat.

Munkahelyek megôrzése tekintetében a kedvezményes privatizációs technikák még

némi "túlbiztosítást is" jelentenek.

A részletfizetési konstrukció, mint vásárlási technika. Szükségességét a

kisebbségi vagyonrészek védelme, illetve az indokolta, hogy az E-hitel és a

kárpótlási jegyek vásárlására nyújtott hitel felvétele fejében a bankok 100-

150 %-os jelzálogot kötnek ki, ami egyrészt a kisebbségi portfólió

leértékelôdésével jár, másrészt a mûködéshez szükséges további hitelek

felvételét akadályozza.

4.7 Az ÁVÜ szerepe a nyilvános részvénykibocsátásokban

1993 elején az ÁVÜ vezetése 20 céget választott ki, ahol célszerûnek tartotta

megvizsgálni a nyilvános ajánlattétel és a tôzsdei bevezetés lehetôségét. Egy

szakmai bizottság állította össze a tôzsdei bevezetésekhez kapcsolódó

általános szempontrendszert, majd ennek alapján minôsítette a listán szereplô

cégeket, és javaslatot tett a tôzsdén bevezetésre kerülôkre.

A privatizációs folyamat 1993 elôtt, néhány sikeres ún. nagy akción, valamint

a kárpótlási jegyek tôzsdei bevezetése eddig kevésbé támogatta a tôkepiac

fejlôdését. A társaságok legjobb áron való értékesítésének, a maximális

nyereség elérésének és a megfelelô szakmai háttér kialakításának szándéka

logikusan vezetett el a zártkörû alapítású gazdasági társaságok pályáztatási

rendszeréhez. A folyamatot erôsítette az a tény is, hogy a nyilvános

ajánlattétellel és tôzsdén keresztül való értékesítésnél nem garantálható

automatikusan a stratégiai befektetô kiválasztása.

Szükségessé vált azonban a cégek átalakítására, privatizálására vonatkozó

technikák körének bôvítése, új alternatívák kidolgozása az alábbi okok miatt:

- Valószínûsíthetôen a szakmai befektetôk érdeklôdését felkeltô cégek száma

csökken.

- Bôvül azon cégek köre, amelyek esetében szakmai befektetô már megvásárolta

az állami részvénycsomag jelentôs hányadát és a fennmaradó ÁVÜ tulajdoni

hányadot kell értékesíteni.

- A privatizációs folyamatnak hozzá kell járulnia a hazai tôkepiac

élénkítéséhez.

- A nyilvános részvénykibocsájtás alkalmas a kisbefektetôk bevonására, de a

nem szavazó részvények értékesítésére nem nyílik lehetôség.

- Megköveteli a részletes és megalapozott információk nyújtását.

- Hozzájárul a tôkepiac kialakulásához, a másodlagos forgalom élénkítéséhez,

ezáltal bátorítja a hazai és külföldi intézményi befektetôk megjelenését.

- Az egyébként attraktív, de a piaci dekonjunktúra miatt nem értékesíthetô

cégek esetében kiegészítôje lehet az eddigi technikának abban a tekintetben,

hogy nyilvános társaság esetében is szükséges stratégiai befektetô

megkeresése illetve pályáztatása, akár a többségi rész eladásával, vagy a

jog biztosításával.

- A már döntôen értékesített cég nyilvánossá tételét követôen biztosítható az

ÁVÜ portfólióban maradt rész értékesítése.

A kialakított szempontrendszernek megfelelôen 6 cég bizonyult tôzsdei

bevezetésre alkalmasnak, három bizonyos tényezôk megváltoztatását követôen

tôzsdére érettnek, öt pedig alkalmasnak a tulajdonosi szerkezetben történô

alapvetô változtatások után. Hat cég bevezetése teljes mértékben elutasításra

került.

4.8 Csôd, felszámolási eljárások

Az állami tulajdon magánosítását illetôen a felszámolási eljárás alá került

vagyon is magánkézbe, azaz értékesítésre kerül. Bár a folyamat végpontja

azonos, azonban a végeredménye jelentôsen eltér a szokásos privatizációtól,

ugyanis:

- a privatizációból kevés bevétel származik. A vállalati felszámolásból eredô

bevételek elsôsorban a hitelezôknek jutnak, abból az ÁVÜ -nek nem származik

bevétele.

- a privatizációs tranzakciók során értékesített társaságoknak nem kell

átmenniük egy olyan mértékû leépülési folyamaton, mint a felszámolás alá

került társaságoknak. Ebbôl adódóan a szükségszerû veszteségek is jóval

kisebbek.

- a privatizáció során értékesített cégek általában hamarabb jutnak

tôkeinjekcióhoz, ebbôl következôen reorganizációjuk is hamarabb indulhat meg.

A felszámolásra került vállalatok esetében meglehetôsen ritka eset

egybenmaradásuk, és arra lehet számítani, hogy a megmaradt vagyont

darabonként adják el, a foglalkoztatás addigi szervezett formája pedig

megszûnik.

A privatizáció és a felszámolás közé ékelôdik a végelszámolás gyakorlata,

amikor a tulajdonos a vagyonvesztési folyamatokat megállítja a gazdálkodás

megszüntetésével. Ebben az esetben kilátás van arra, hogy a tulajdonos, jelen

esetben az állam, hozzájusson tulajdona részbeni, vagy teljes ellenértékéhez.

A végelszámolásra vonatkozó döntéseket körültekintô elôkészítés alapozza meg.

A végelszámolás lefolytatása is bonyolult, elhúzódó folyamat. A végelszámolás

alatt álló társaságok és vállalatok száma 1993 év végén 101 volt.

A vállalatok és társaságok megoszlása a felszámolandó cégek között 91,1%

vállalat - 8,9 % társaság, még rosszabb mint a végelszámolás alatt állók

esetében, hiszen a vállalatok és társaságok megoszlása a végelszámolás alatt

álló cégek között 99,1% vállalat - 0,9 % társaság volt 1993. december 31-én. A

két érték együttesen jelzés a "maradék" vállalati portfólió minôségi

összetételére vonatkozóan.

A végelszámolandó cégek között sok az un. kiürült központ, ami azt jelenti,

hogy itt döntôen nem alapvetô termelési tevékenységek megszüntetése

következik be.

4.9 Alapítói és tulajdonosi jogok gyakorlása

Jelentôs feladatot jelentett az ÁVÜ-höz alapítói jogon tartozó vállalatok

regisztrálása, nyilvántartásuk, adataik elemzése, tevékenységük ellenôrzése.

Kidolgozásra és megvalósításra került az ÁVÜ monitoring rendszere, amely

negyedévenként ellenôrzi a vállalatok pénzügyi helyzetét. Kidolgozás alatt áll

továbbá a monitoring rendszer alapján történô beavatkozások kritériumainak

kialakítása.

A tulajdonosi szerepvállalás igen sok feladatot jelent, miután a társasági

formában mûködô cégek helyzete sok estben azonnali beavatkozást igényel.

Az ÁVÜ részérôl a társaságok megmentése jelentôs erôfeszítéseket igényel,

ugyanakkor a megtett lépések nem mindig sikeresek, megítélésük számos esetben

kritikus.

A végelszámolandó cégek esetében rendkívül sok vagyonvédelmi ügyet kell

bonyolítani, számos esetben milliárdos értékekrôl kell dönteni. (Pl. a

cementipar és a papíripar esetében). A nagy ingatlan- és egyéb vagyonnal

rendelkezô vállalatok kapcsán a vállalati biztosok hetente adtak be újabb

értékesítési szerzôdéseket annak érdekében, hogy a vállalatok a felszámolást

elkerüljék. A vállalati biztosokra ezekben az esetekben igen nagy felelôsség

hárul és hozzáállásuk, hozzáértésük milliárdos vagyon sorsát döntheti el. A

vállalati biztosok ráadásul az esetek jelentôs részében igen bonyolult és

ellentmondásos helyzetet örököltek, ami részben a korábbi management

leváltásának alapvetô indokát is képezte.

Az állami vállalatok és társaságok tulajdonosi ellenôrzésekor a figyelem

kiterjedt a mûködés jogszerûségének vizsgálatára, valamint a vagyonvédelemmel

és vagyonnal való gazdálkodás megítélésére és ellenôrzésére. Ez a negyedéves

controlling jelentések, valamint az ellenôrzési terveknek megfelelô

ellenôrzések lefolytatásán keresztül valósult meg.

Az ellenôrzések általános tanulságaként megállapítható, hogy a vállalati,

társasági vezetôk az állami vagyont számos esetben nem kellô gondossággal

kezelték, illetve mûködtették. Igy többek között a vagyont indokolatlanul

megterhelték: gazdálkodásuk során az ésszerû kockázatvállalás mértékéhez

viszonyítva túlszerzôdtek, vagy egyértelmûen olyan ügyleteket bonyolítottak,

amelyek a partnervállalkozások érdekeit szolgálták. Az állami

vagyonellenôrzésekben feltárt ilyen formájú leértékelôdésében, tehát a

társasági vezetôk felelôssége legtöbb esetben vitathatatlan. Mindezek

munkajogi, személyi konzekvenciáit az ÁVÜ érvényesítette.

4.10 Társasági tulajdon: a többségi tulajdoni részek kezelése

Az állam tulajdonosi jogait az ÁVÜ a társaságok esetében a közgyûléseken

keresztül gyakorolja. A vállalatok társasággá történô átalakításakor az

alapító okirat, alapszabály elkészítésekor az az alapelv, hogy közgyûlési

hatáskörbe tartozzanak mindazon kérdések eldöntése, amelyek az 1992. évi LIV.

törvény vagyonvédelmi rendelkezései alá tartoznak, (pl: ingatlanok

értékesítése). Az értékhatárok kialakítása az adott vállalat

"nagyságrendjének" figyelembevételével történik a folyamatos mûködés

biztosíthatósága érdekében.

A többségi állami tulajdonban lévô gazdasági társaságok és az államigazgatási

felügyelet alatt álló vállalatok tisztségviselôivel kapcsolatos személyzeti és

nyilvántartási feladatokat az ÁVÜ látja el. A tisztségviselôk kiválasztása az

illetékes minisztériumokkal egyeztetetten történt meg. Megkezdôdött a vezetôk

minôsítése is.

PHARE tematika és finanszírozás alapján elkészült a vezetô tisztségviselôkkel

kapcsolatos képzési terv.

A társaság menedzsmentjének érdekeltsége az ügyvezetô igazgató alapbérének és

prémiumkiírásának közgyûlési hatáskörben tartásával valósul meg. Az alapbér a

társaságok saját tôkéjéhez kötött általánosan alkalmazott nomenklatúra alapján

kerül meghatározásra. A prémiumkiírás általában két alapvetô célt határoz meg,

az egyik a cég rentábilis mûködtetése, a másik a privatizáció realizálása.

Eseti jelleggel az ügyintézô részt vesz a társaság vezetô testületeinek

(igazgatóság, felügyelô bizottság) ülésein. Problémák felmerülése során

idôközi jelentést kér az ÁVÜ a társaságok felügyelô bizottságaitól.

A tulajdonosi jogosítványok gyakorlásánál a vezérlô szempontot a társaság

mûködôképességének fenntartása alkotja.

Az ellenôrzések során a privatizációs folyamat két döntô momentumának, az

átalakulásnak és az értékesítésnek ellenôrzése játszott szerepet. Alapvetô

fontosságú a vagyonértékelések formai és tartalmi szempontú megfelelôsége.

Döntô jelentôségû, hogy a privatizációs értékesítések során az alkalmazott

pályázati eljárások megfeleljenek a törvényekben megfogalmazott elôírásoknak,

illetve a törvények alapján megfogalmazott és az ÁVÜ pályáztatási rendjében

meghatározott elôírásoknak.

A privatizációs stratégia kialakításánál komoly tényezô volt az elôminôsítési

rendszer. A koncepció kidolgozásával, az adott cég átvilágításával és a

háttértényezôk feltárásával a tanácsadó sok esetben komoly segítséget nyújtott

a stratégiai koncepció kiválasztásában.

4.11 Társasági tulajdon: kisebbségi tulajdoni részek kezelése

Az év elsô felében az adott cégben meglévô teljes ÁVÜ tulajdon értékesítése

volt a jellemzô, a második félévben az ÁVÜ általános gyakorlata az egyszerû

többséget biztosító tulajdoni hányad elidegenítése lett.

Az Állami Vagyonügynökség Igazgatótanácsa 1993. júniusban döntött arról, hogy

az ÁVÜ tulajdonában lévô társaságokból 50%+1 szavazatot kell meghirdetni a

tranzakciós igazgatóságoknak tekintettel arra, hogy az ÁVÜ fennálló

vagyonátadási kötelezettségei egyébként nem teljesíthetôk. Az IT döntést

követôen az esetek többségében ténylegesen csak az 50%+1 szavazat került

meghírdetésre.

A kereskedelem területén egyedi mérlegelés alapján, az Igazgatótanács

jóváhagyásával nagyobb részvénycsomagok is meghirdetésre kerültek, általában a

kisebb jegyzett tôkéjû cégeknél, illetve ott, ahol az ÁVÜ tulajdonában lévô

részvények hányada 50-70% között mozgott. A társaságokban megmaradó állami

tulajdon 25%-át jellemzôen kárpótlási jegy ellenében történô értékesítésre

tartalékolták, az élelmiszeriparban - elsôsorban - a mezôgazdasági termelôk

részére.

A kisebbségi tulajdonrészek portfóliója eredetileg a kárpótlási és

vagyonátadási, továbbá társaságalapítási és más állami kötelezettségek

teljesítésének "árualapját" képezte. A kisebbségi portfólió jelentôs része a

korábbi idôszakban több ok miatt "befagyott". A kárpótlás céljából

mechanikusan elkülönített, a törvényben elôírt mértékû vagyonrészek

többségükben nyilvánosan nem voltak felajánlhatók, illetve a többségi

részesedésre kiírt pályázatot megelôzôen, a pályázattól függetlenül nem voltak

értékesíthetôk. A különféle állami kötelezettségek teljesítésére szolgáló

portfóliók átadása pedig a vagyonátadás nem kielégítô szabályozása, és a

jogosult és kötelezett felek érdekei miatt elhúzódott. E gyakorlat

felszámolása csak lassan indulhatott meg, mert bizonytalanság volt

tapasztalható a privatizációs és a vagyonátadási valamint a kárpótlási

prioritások viszonyának elrendezésében. Az ÁVÜ sok esetben kénytelen volt

azokat a részesedéseket is értékesíteni, amelyek eredetileg állami

kötelezettségek teljesítésére voltak elkülönítve, mely értékesítések

elmaradása esetén ezek a vagyonrészek jelentôs értékvesztést szenvedtek volna

el. 1993. folyamán a kisebbségi tulajdonrészek portfólióba rendezése és

értékesítésének elôkészítése megindult. Ez a folyamat több ízben is megakadt,

mert a többségi tulajdonosok eddigi kényelmes pozíciója veszélybe került, és a

kisebbségi tulajdonrészek igen alacsony áron való megszerzése is kérdésessé

vált. A kisebbségi részesedések konfliktusa végigkísérte az 1993-as évet és

csak 1994-ben került sor a kisebbségi portfólió kezelésének intézményes

szabályozására.

4.12 Osztalékpolitika

Minden tulajdonos számára, így az ÁVÜ számára is fontos kérdés az

osztalékfizetési politika. Figyelembe véve az ÁVÜ portfólióját, a hagyományos

követelmények, szempontok csak részben érvényesülhetnek. A recessziós piaci

közeg, az ÁVÜ portfóliójának már vázolt okok következtében lezajlódó

folyamatos romlása miatt a vagyonvesztés a jellemzô. Mindez magyarázza egy

egységes osztalékpolitika kialakításának nehézségeit és

megkérdôjelezhetôségét.

Azon társaságok esetében, ahol jelentôs osztalékfizetési lehetôségre volt

alkalom, ott a vállalatvezetés javaslatának áttekintése után, a privatizációs

tranzakció közeledtével az egyedi, speciális szempontok figyelembevételével

hozott döntést az Állami Vagyonügynökség. Természetesen a tranzakciók során az

ÁVÜ az áralku során beszámítja az elért, illetve a közeljövôben elérhetô

osztalékot. Az 1992-re Állami Számvevôszék által végrehajtott vizsgálat

megállapításainak következtében kialakított gyakorlat szerint, amennyiben az

eladásra az osztalékfizetés elôtt kerül sor, úgy az ÁVÜ értelemszerûen

ragaszkodik annak szerzôdésbe foglalásához, hogy az osztalékot ki és mekkora

összegben kaphatja meg. Természetesen abban az esetben, ha a befektetô igényt

tart az osztalékra ez értelemszerûen magasabb eladási ár érvényesítése

irányába hat.

Az ÁVÜ ügyvezetô igazgatója 1993. április 8-án, belsô utasításban határozta

meg az ÁVÜ-t illetô, 1992. év után járó osztalék-politikára vonatkozó

elôírásait, amit a közgyûléseken, illetve a taggyûléseken az ÁVÜ képviselôinek

érvényesíteniük kellett. Az utasítás szerint a tranzakciós igazgatóságok

jogosultak annak eldöntésére, hogy az osztalékot részben, vagy teljes

egészében elvonják, vagy a privatizáció elôsegítése, illetve a csôdhelyzet

vagy a felszámolás megakadályozása érdekében visszaforgassák az adott

társaságokba.

Az ÁVÜ Igazgatótanácsa 1994. március 22-én foglalkozott az 1993. évi

osztalékpolitikával. Ennek megfelelôen a társaságok jegyzett tôkéjének

nagysága és a keletkezett mérleg szerinti eredmény függvényében az ÁVÜ

ügyvezetése, illetve meghatározott eredménytömeg alatt az illetékes

tranzakciós igazgató dönti el, hogy a közgyûlésen résztvevô ÁVÜ képviselô

milyen módon szavazzon az osztalék fizetésrôl. (1 MFt alatti nyereségnél az

ÁVÜ nem vonja el az osztalékot, a privatizációs pályáztatás alatt álló

társaságtól, illetve 1-5 millió Ft mérleg szerinti eredmény esetén minden

esetben elvonja az osztalékot, fejlesztési vagy reorganizációs célú

felhasználás esetén a jegyzett tôke nagyságától függôen 20-70 %-os elvonást

alkalmaz.

Osztalékbevételek

(millió Ft.)

8. tábla

1991 1992 1993

Osztalék 909,6 4.361 2.258

Az elmúlt évek során erôteljesen csökkent a pozitív mérleget elérô vállalatok

száma, illetve növekedett a negatív eredményûeké, amelyek sem adófizetési

kötelezettségüknek, sem elvárt osztalékpolitikának nem tudtak eleget tenni.

Legerôteljesebb változás 1991. és 1992. évek között következett be, amikor

például a reprezentációs körben kiválasztott 111 vállalat közül a

veszteségesek száma 50%-al emelkedett. Ez a romló tendencia az ÁVÜ 1993. évi

bevételeit erôteljesen (drasztikusan) rontotta.

4.13 Vagyonátadási kötelezettségek

A privatizációs kínálatot jelentôs vagyonátadási kötelezettség terheli az

1992. évi X. törvényben megfogalmazottak szerint, amely a társadalombiztosítás

javára szóló, összességében mintegy 300 milliárd forintos vagyonátadási

kötelezettséget jelent.

A vagyonátadási kötelezettség azonban nem pusztán az ÁVÜ által kezelt vagyont

érinti, hanem az ÁV Rt.-hez tartozó tartós állami tulajdonban lévô cégek

vagyonának (mintegy 1000-1200 milliárd) értékesítésre kerülô hányadát is.

A vagyonátadási kötelezettség egyik legnagyobb problémája az, hogy a

potenciális tulajdonos csak jó jövedelmezôségû, hasznot hozó vagyon

átvételében érdekelt. Ilyen kedvezô tulajdonságokkal viszont az állami

vagyonnak csak 4-5%-a rendelkezik. A vagyon túlnyomó hányada 1993-ban

veszteséget termelt.3

A Társadalombiztosítás részére történô vagyonátadás érdekében az Állami

Vagyonügynökség 1993. december 31-el bezáródó feladattervet dolgozott ki,

amelyben kötelezettséget vállalt arra, hogy az általa kiválasztott 40 Mrd Ft

névértékû vagyoni kört 1993. november 30-ig egyezteti a

társadalombiztosítással. (A Kormány 3257/93. sz. határozatának végrehajtása )

____________________

3 Az 1993 év végi controlling jelentések alapján a veszteséges társaságok

aránya 6o.6 % volt.

Az Állami Vagyonügynökség a 40 Mrd Ft névértékû vagyon többségét a hálózati

áramszolgáltató társaságokból különítette el. Az ÁVÜ ezen társaságokból 15 %-

os, mintegy 35,8 Mrd Ft névértékû részvény átadását; a Paksi Atomerômû Rt-bôl

2,13 %-os, mintegy 2,7 Mrd Ft névértékû részvény átadását; egyéb társaságokból

1,49 Mrd Ft névértékû részvény átadását tervezte.

A feladattervnek megfelelôen az ÁVÜ a biztosítási önkormányzatok tulajdonosi

jogait gyakorló hivatali szervek, az Országos Nyugdíjbiztosítási Fôigazgatóság

(ONYF) és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) rendelkezésére

bocsátotta a kiválasztott társaságokról.

Az áVÜ feladatterve szerint a Társadalombiztosításnak az átadott információk

ismeretében 1993. november 15-ig kellett volna nyilatkoznia arról, hogy a

Vagyonügynökség által kiválasztott társaságokban kíván-e részesedést szerezni,

illetôleg megfelel-e a felajánlott részesedési arány. Ezt követôen kerülhetett

volna sor a vagyonátadási szerzôdés megkötésére (1993. november 30-ig),

illetôleg a konkrét vagyonátadás lebonyolítására (1993. december 31-ig).

Idôközben azonban a Kormány 1993. november 12-ei hatállyal módosította a

126/1992. (VIII. 28.) sz. Korm. rendeletet, amellyel az ÁV Rt-hez sorolta az

MVM Rt. erômûvi, alaphálózati és áramszolgáltatói alrészvénytársaságait. Igy

gyakorlatilag az ÁVÜ által felajánlott vagyonrész tulnyomóan az ÁV Rt-hez

került.

A fenti körülményekre tekintettel az ÁVÜ a korábbi Kormányhatározatban és az

ÁVÜ Igazgatótanácsi határozatban rögzített, 1993. évre vonatkozó 40 Mrd Ft-os

vagyonátadásból 375 M Ft-ot, 1994. május közepéig további 276 M Ft-ot,

összesen eddig 651 M Ft értékû részvénycsomagot adott át a

Társadalombiztosítás részére. Az átadás csekély mértékében továbbá az is

szerepet játszott, hogy a TB a felajánlott portfóliót nem tartotta

megfelelônek.

Az 1993. évi Vagyonpolitikai Irányelvek szerint az ÁVÜ-nek 5,100 MFt-os

portfólió átadási kötelezettsége van a MÁV Rt. felé. A portfólió elkülönítése

még nem történt meg, mivel egyrészt az ÁVÜ a már korábban felmerült

kötelezettségeket sem tudta teljesíteni, másrészt a MÁV Rt. részére olyan

portfólió összeállítása szükséges, amelyet a MÁV Rt. - tartozásai fejében - a

társadalombiztosítás részére továbbadhat.

Összegzésül megállapítható, hogy a vagyonátadási kötelezettségek ÁVÜ részérôl

történô teljesítését a jogi szabályozatlanság, valamint a privatizációs és a

vagyonátadási célrendszer ellentmondása rendkívüli módon megnehezítette. Az

ÁVÜ döntô részben "maradékelvû" portfóliót kínált fel a

társadalombiztosításnak, amely eleve nem volt alkalmas a szükséges hozam

biztosítására. A társadalombiztosítás pedig nem volt kötelezhetô arra, hogy

bármely felajánlott portfóliót diktált áron átvegyen. A Vagyonpolitikai

Irányelvekben meghúzódó ellentmondások, célkonfliktusok pedig arra ösztönözték

az ÁVÜ-t, hogy a vagyonátadási folyamatot a privatizációs érdekekre

tekintettel idôrôl idôre lelassítsa. A törvényi szabályozás ugyanakkor

semmilyen garanciát nem nyújtott arra, hogy az átadott vagyon értéke

megôrízhetô, felelôsen kezelhetô. A társadalombiztosítás vagyonkezelési

rendszerének, befektetési politikájának ma is fennálló szabályozatlansága

mindvégig kérdésessé tette a vagyon hasznosításának ezt a formáját. A

kárpótlás priorizálása 1993-ban végképp megkérdôjelezte, hogy az ÁVÜ eleget

tud-e tenni vagyonátadási kötelelezettségének, ugyanakkor szakértôi szinten

kiterjedt egyeztetések és tárgyalások folytak, keresve a vagyonátadási

döntéselôkészítés megfelelô módszereit.

4.14. Garanciális kötelezettségek

Az Állami Vagyonügynökség 1991. óta vállal garanciális kötelezettségeket a

privatizáció elôsegítése érdekében. Az 1993. év végéig elvállalt

kötelezettségek felsô határa összesen 52,3 milliárd Ft.

Az 1991-ben vállalt 18 garancia értéke 19,1 milliárd Ft., amely összegbôl

1993-ban került kifizetésre 246 millió Ft., jelenleg fennáll 13 garancia 11,2

milliárd Ft. értékben.

Az 1992-ben vállalt 57 garancia értéke 19,7 milliárd Ft., amely összegbôl

1993-ban került kifizetésre 3.100 millió Ft., jelenleg fennáll 18 garancia 7,7

milliárd Ft. értékben.

Az 1993-ban vállalt 87 garancia értéke 13,4 milliárd Ft., amely összegbôl 300

millió Ft. került kifizetésre, jelenleg fennáll 62 garancia 12,217 milliárd

Ft. értékben.

(A vállalt garanciák típusonkénti és évek szerinti bontását tartalmazza a 8.

sz. melléklet.)

1993-ban a kifizetések csaknem felét (43 %-át) a vagyonelvonással kapcsolatos

kötelezettségek tették ki, 6 esetben került sor kifizetésre. A

vagyonelvonással kapcsolatos garanciavállalások száma jelentôs növekedést

mutat, 1991-ben 1 esetben, 1992-ben 17 esetben, 1993-ban 33 esetben történt

kötelezettség vállalás.

A vagyonelvonások típusú kötelezettség abban különbözik a többi típustól, hogy

vállalásánál nincsen döntési helyzet, ha az elvonás megtörtént, a

kötelezettséget automatikusan vonja maga után, mégpedig az eljárási rendben

rögzített algoritmus szerinti összeggel.

Környezetvédelmi károkért 1993-ban 2 esetben összesen 37 millió Ft-ot kellett

kifizetni, a vállalások összege 1991-ben volt a legmagasabb, a nagy cégek

külföldi befektetôk részére értékesített szerzôdésekben, 7,3 milliárd Ft.

1992-ben 707 millió Ft., 1993-ban pedig 500 millió Ft. volt a vállalás ebben a

típusban, és jelentôs része, 5,5 milliárd Ft. jelenleg is fennáll, 4 milliárd

Ft. 1996-ban, 500 millió Ft. 1998-ban "jár le".

Nagyságrendben második helyen áll kifizetésben a hitelgaranciák csoportja, ide

sorolva a rövidlejáratú, hosszúlejáratú hitelgaranciákat és a készfizetô

kezességet. Összesen 870 millió Ft. került 1993-ban kifizetésre, és jelenleg

fennáll 4 milliárd Ft. kötelezettség, melynek mintegy 50%-a 1994-ben jár le.

A hitelgaranciák bekövetkezésének idejével legkönnyebb számolni, mert ezeknek

a típusoknak a kifizetésére minden esetben az érvényességi idôtartam végén

kerül sor.

Az általános garancia vállalások csökkenô tendenciát mutatnak, 1991-ben 4

milliárd, 1992-ben 2 milliárd, 1993-ban 230 millió Ft. értékben történt

vállalás. Beállási valószínûségük alacsony, összesen 140 millió Ft. került

kifizetésre, de érvényességük hosszútávú, 1996-1997-ig érvényesek, kevés eset

magas összegekkel.

Az alkalmazottakkal kapcsolatos kötelezettségek általában rövid határidô alatt

beállnak vagy megszûnnek, mert a privatizált vállalat dolgozóinak

végkielégítését, elônyugdíját kell kifizetni belôle. Jelenleg nincs is

fennálló kötelezettség ebben a kategóriában.

Legkevésbé lehet megbecsülni a pervesztés, kártalanítás típusú garanciák

bekövetkezését..

Mûködésre vonatkozó és hatósági engedélyek típusban nem volt kifizetés.

Adó- és társadalombiztosítási tartozásokért vállalt garanciákra egy esetben

történt kifizetés, a vállalt összeg 80%-a 1995. és 1996. évi lejáratú.

A nem részletezett kötelezettségvállalások típus alatt a következôk

szerepelnek: Jogi garancia, mérleg garancia, pénzügyi garancia, korábbi

szerzôdéses tartozások, permentesség, valamint több garanciatípus együttes

szereplése. Részarányuk nem határozható meg.

Az E-hitelre eladott bérleti jogok mögötti garanciák becsült értéket

tartalmaznak. Kifizetés alig történt, fedezetként a bérleti jog szolgál.

Az összes típusra eddig együtt kifizetett összegeket tekintve a kifizetés éve

szerint: 1991-ben 0 Ft., 1992-ben 5,8 milliárd Ft. és 1993-ban 3,6 milliárd

Ft. került kifizetésre.

A kifizetett, megszûnt és lejárt garanciális kötelezettségek levonása után

jelenleg 31 milliárd Ft. kötelezettség áll fenn.

A még fennálló összes kötelezettségek lejárati évek szerinti megoszlása

jelentôs ingadozást mutat: 1994-ben 6,7 milliárd, 1995-ben 3,3 milliárd, 1996-

ban 11,7 milliárd, 1997-ben 2,4 milliárd és az azt követô években 7 milliárd

Ft.

4.15 Az adóskonszolidáció terhei

Az ÁVÜ adóskonszolidációba bevont 13 vállalat illetve társaság esetében a

Pénzügyminisztériumtól átvett engedményezési megállapodás szerint 17,5 MrdFt-

nyi követelésállományt. Ennek a követelésállománynak és a biztosítékainak a

sorsát várhatóan az Igazgatótanács az egyes cégek helyzetét hosszabb távra

meghatározó reorganizációs döntések alkalmával rendezi.

Az ÁVÜ vagyonmérlegébe bekerülô követelésállomány várhatóan névleges piaci

értéket képvisel csak, hiszen a követelés behajtása több esetben felszámolást

jelentene a szervezet számára. A privatizációt az teszi általában lehetôvé

ezeknél a cégeknél, ha az ÁVÜ lemondana követelésérôl, annak egy részérôl.

A gyorsított adóskonszolidációba 39 társaság tartozik. Konszolidációjuk 1993-

ban a szabályok szerint megindult, de a vártnál lassabban zajlik. Lezárása

áthúzódik 1994-re.

4.16 A pénzügyi reorganizációban való részvétel

Az ÁVÜ a hozzátartozó vállalatai és társaságai finanszírozásban való

részvétele 1993-ban két módon nyilvánult meg.

A nehéz helyzetû vállalatoknál az ÁVÜ reorganizációs finanszírozást

biztosított 6 Mrd Ft értékben a Vagyonpolitikai Irányelvek által

meghatározottan, amely 17 vállalat között került felhasználásra.

Ezen tranzakciók az ÁVÜ közvetlen készpénzes finanszírozását jelentették. Meg

kell azonban jegyezni, hogy a reorganizációt jóval nagyobb mértékben szolgálta

a vagyonvédelmi ügyekbôl származó bevételek az illetô vállalatra történô

engedményezése. Ugyancsak a reorganizációt szolgálták a termeléshez

szükségtelen ingatlanok, egyéb vagyonelemek társaságnál történô tartása.

Ezeket a vagyonelemeket a társaság értékesítheti, és a bevételek az illetô

társaság reorganizációját szolgálják. (Igy pl: a csepeli társaságok vagyonában

megtalálható ingatlanok értékesítésével biztosítható tartós finanszírozásuk.)

Közvetett reorganizációs finanszírozásként fogható fel az állami gazdaságok

decentralizált privatizációja keretében eladott egységek ellenértéke is, amely

összesen mintegy 10 Mrd Ft-nyi értékben prognosztizálható és reorganizációs

célokra a gazdaságoknál marad.

A finanszírozásban való részvétel másik módja a garanciavállalás, amely

jelenthet készfizetô kezességvállalását a Vagyonügynökség részérôl, vagy a

vagyonelvonást követô kezesi felelôsség vállalását (az 1992. évi LIV. törvény

53. paragrafusának megfelelôen).

A felmerülô garanciális igények - érthetô okokból - a ténylegesen nyújthatónál

jóval magasabbak. Ennek oka a gazdálkodó szervek túlhitelezettsége, illetve a

hitelnyújtók értékelési szemszögébôl az ÁVÜ garancia minôsítése.

Több esetben az ÁVÜ garancia vállalása biztosította a társaságoknál a

munkabérek kifizetését, illetve a felszámolás elkerülését.

4.17 Regionális befektetési társaságok alapítása

A Regionális Befektetési Társaságok alapításának elsôdleges célja az adott

térség gazdasági potenciáljának fejlesztése. Kiemelt célként szerepel a

társaságok alapításánál a kisvállalkozások támogatása.

Az Igazgatótanács 1992. december 18-i ülésén elvi hozzájárulását adta a

befektetési részvénytársaságok megalapításához azzal a feltétellel, hogy

ezekben az ÁVÜ tulajdoni aránya 25%+1 szavazat legyen. Az ÁVÜ a társaságok

alapítását társasági tulajdonrészek, ingatlanok apportálásával, valamint

készpénz bevitelével biztosítja.

Elsôként a Dél-Alföldi Regionális Társaság került megalapításra 440 MFt

törzstôkével, amelyet 1993. decemberében a tulajdonosok kb. 730 MFt-ra

emeltek. Az ÁVÜ a Szegedi Élelmiszerkereskedelmi Rt. és az Univerzál

Kereskedelmi Rt. társaságonként 25%+1 szavazatot megtestesítô, együttesen

236,66 MFt névértékû és 226,58 MFt üzleti értékû részvényeit apportálta a

társaságba.

Várhatóan 1994-ben további 6 regionális társaság kerül megalapításra.

4.18 Ingatlanalapok

Az ÁVÜ által létrehozott elsô ingatlan befektetési alap képes különféle

vagyontárgyak együttes szakszerû kezelésére. Ez a megoldás csökkenti a

kisbefektetôk kockázatát, ezért is került bevonásra a kárpótlással történô

privatizációs folyamatba.

További befektetési alapok létrehozása elé csak a felhasználható

ingatlanvagyon nagysága gördít akadályt. A Pillér Elsô Ingatlanbefektetési

Alap befektetési jegyeinek az értékesítése a kárpótlási jegyek piacán játszott

szerepet, ugyanis a befektetési jegyek mintegy 80-85%-át eredeti kárpótlásra

jogosult vásárolta meg és az értékesítés második ütemében már jelentôs

túljegyzés volt regisztrálható.

4.19 Kárpótlás és a privatizáció

A kárpótlási jegyek a tôzsdei forgalmat meghatározó likvid szereplôkké léptek

elô és bonyolult, olykor követhetetlen tranzakciók során jutnak el a végsô

felhasználóhoz, illetve kerülnek ki forgalomból.

A kárpótlási jegy privatizációs célú felhasználása voltaképpen egy további

kedvezményes technika megjelenését tette lehetôvé, hiszen a durván 50 %-os

árcsökkentô tényezô az értékesítések felgyorsulását eredményezte. A kárpótlás

a privatizációs keresletet bôvítô eszközbôl egyre inkább a privatizációt

felgyorsító eszközzé vált.

Az összes felhasznált kárpótlási jegy4 65%-át a minôsített tulajdoni többség,

ill. a 100%-os kivásárláskor használták fel, elsôsorban nem az eredeti

kárpótoltak.

A kárpótlási piac egyensúlyát alapvetôen a kibocsátás és a végsô felhasználás

volumene és idôbeni alakulása határozza meg. A kárpótlási törvények alapján

esedékes, összesen 220 milliárd Ft. kárpótlási jegy emisszióból 1993 végéig

mintegy 90 Mrd Ft címletértéknyi mennyiség került kibocsájtásra. Végleges

felhasználásra azonban csak mintegy 17 Mrd Ft címletérték került. A piaci

egyensúly megteremtése - elsôsorban a kínálati oldal erôsítésével - egyre

sürgetôbb feladat.

Az ÁVÜ egyik kiemelt feladata a kárpótlási jeggyel szembeni kínálat

figyelemmel kisérése, kínálat teremtése és ezáltal - a lehetôségekhez képest -

az árfolyam stabilizálása.

____________________

4 kamattal növelt cimletértéken

A kárpótlási jegyek 1993-ban történt felhasználását illetôen az ÁVÜ törekedett

az értékesítésre kerülô tulajdon bizonyos (20%-os) hányadának kárpótlási jegy

ellenében történô értékesítésére.

A kárpótlási jegyek kumulált felhasználását tekintve 1993. december 31-ig

összesen 15,3 milliárd Ft címletértékû kárpótlási jegyet vont be az Állami

Vagyonügynökség. Ezen összeget csökkenti az Önkormányzatoknak kiadott, 49,2

millió Ft címletértékû kárpótlási jegy.

Az Állami Vagyonügynökség a nyilvános kárpótlási jegy - részvény csereakció

keretében közel 6,1 milliárd Ft névértékû részvényt tudott értékesíteni.

A nyilvános kárpótlási jegy - részvény csereakciónál az átlagos cserearány az

1993. december közepi összesített adatokkal számolva 1,21 volt, azaz egy

10.000 Ft-os címletértékû kárpótlási jegyért átlagosan egy 12,100 Ft névértékû

részvényhez lehetett hozzájutni.

Ez az 1993. év eleji adattól (1,18) elhanyagolható mértékben tér el. Abban az

idõszakban (1992. december-1993. december), amikor a kárpótlási jegy hivatalos

névértéke mintegy 20%-kal emelkedett, a kárpótlási jegy részvénycserék átlagos

cserearánya csak 3%-os csökkenést mutatott.

Ezen minimális eltérésbôl két alapvetô következtetés vonható le:

1. A korábbiaknál értékesebb részvények kerültek piacra, ezáltal magasabb

eladási árfolyam vált realizálhatóvá.

2. A vásárlók elfogadták az ÁVÜ által kialakított cserarányokat és úgy

gondolták, hogy érdemes a kárpótlási jegyet az azonnali értékesítés és

alternatív befektetési forma választása helyett állami tulajdonú

befektetésre konvertálni.

A leírtak alapján a kárpótlási jegy 1993. I. félévi árfolyam esését -

amely július-augusztus folyamán csúcsosodott ki - sikerült megfordítani, és

jelentôs forgalomnövekedés mellett 700 Ft. körüli árfolyamra "feltornászni".

4.20 Pályázati kiírások

Az általános értékesítési technika 1993-ban a pályázatok útján történô

értékesítés volt. A pályázatok legtöbb esetben nyilvános pályázatok voltak, de

iparpolitikai célok esetén az ÁVÜ törekedett a privatizációs pályázatok

feltételeit úgy megfogalmazni, hogy egyes befektetôk, egyes szakmákban, vagy

területeken ne jussanak olyan nagyságú vagyonhoz, amely piaci erôfölényhez, a

verseny korlátozásához vezetne.

Az ÁVÜ tevékenysége során számos tapasztalatot szerzett a pályázatok

nyerteseinek üzleti megbízhatóságáról, korrektségérôl. Ezen információknak az

összegyûjtésével és felhasználásával is meg kívánja akadályozni a

megbízhatatlan befektetôk, illetve a hamis adatokkal jelentkezô személyek,

valamint a bûncselekményekbôl származó tôke behatolását a gazdasági élet

jelentôs területeire.

Az ÁVÜ Tender Iroda véglegesíti - a tranzakciós ügyintézôk, vagy tanácsadók

elôkészitése után - mind az ÁVÜ által közvetlenül kiírt pályázatokot, mind

pedig a vagyonvédelmi ügyként, vagy a többségi állami tulajdonú társaságoktól

érkezô tender tervezeteket az általa kifejlesztett minta alapján.

A pályázatok kapcsán ellentétes érvek merülnek fel:

1) egyik oldalon az a törekvés amely a pályázat során elképzelhetô minden

problémára a legpontosabb szabályrendszer kialakítását kívánja elôírni, és

az attól való minden eltérést megtiltana, míg,

2) a másik törekvés az ÁVÜ üzleti érdekeit elsôdlegesnek tekintve, laza

szabályok kialakítását tartja indokoltnak, amely lehetôvé teszi a rugalmas

pályáztatást.

E két törekvés között még nem sikerült egyértelmû egyensúlyt találni, amit

kifejez az ÁVÜ pályázati rendjének többszöri módosítása is.

Folyamatos érdeklôdés kiséri a pályáztatás kapcsán a nyílt és a zárt

pályázatok arányának alakulását. 1993-ban zártkörû pályázat kiírására

túlnyomó részben azokban az esetekben került sor, ha már elôzôleg technikai

okok miatt eredménytelenné nyilvánítottak egy nyílt pályázatot és az azon

résztvevôket, illetve a pályázati anyagot átvett érdeklôdôket hívták meg

újólagos versenyeztetés céljából.

Elvont vagyon értékesítésére, valamint ÁVÜ tulajdonrésszel rendelkezô

cégekre 1993.-ban kiírt privatizációs pályázatok

9. tábla

Ágazat Meghirde- Pályázatok száma Nyílt Zárt Sike- Siker- Lezá-

tett cégek száma res telen ratlan

Mezôgazdaság, Vadgazdálkodás

és Erdôgazdálkodás

11 19 19 0 8 9 2

Bányászat 2 3 3 0 0 3 0

Feldolgozóipar 272 372 368 4 209 126 37

Villamosenergia-,

gáz-, hô- és vízel-

látás 1 1 1 0 0 0 1

Építôipar 33 41 40 1 31 9 1

Kereskedelem, köz-

úti jármû és köz-

szükségleti cikk javítás

128 162 161 1 104 43 15

Szállás-helyszolgáltatás és

vendéglátás 16 20 20 0 13 5 2

Szállítás, raktározás,

posta és távközlés 7 8 8 0 6 1 1

Ingatlanügyek, bérbe

adás és gazd. tev. segítô

szolg. 50 66 66 0 41 18 7

Oktatás 2 2 2 0 2 0 0

Egyéb közösségi, társadal

mi és személyi szolgálta

tás 16 18 18 0 14 3 1

Elvont vagyon értékesítése

15 24 24 0 21 2 1

Mindösszesen: 553 736 728 6 449 219 68

Jellemzô tapasztalat, hogy a privatizációs értékesítési pályáztatások során a

vesztes fél a hozott döntéssel nem ért egyet, s bejelentést tesz a pályáztatás

szabályszerûségét illetôen.

4.21 Oligopolisztikus és monopol törekvések kezelése

Oligopolisztikus és monopol törekvések egyes iparágakban, vagy egy speciális

vállalathoz kötötten voltak megfigyelhetôk. Elsôsorban érvényes ez a

söriparra, ahol zárt meghívásos pályázatra is sor került, vagy nyilvános

pályázat esetén korlátozó feltételek kerültek megfogalmazásra.

A másik alkalmazott ellenlépés a prekvalifikációs pályázatok kiírása.

4.22 A tanácsadók szerepe és alkalmazása

Az állami vállalatok gazdasági társasággá történô átalakulását az ÁVÜ

különbözô módon végzi.

Az ÁVÜ az országos jelentôségû, jelentôs vagyonnal rendelkezô cégeket egyedi

pályáztatás alapján kiválasztott szakértôi cégek bevonásával alakítja át és

privatizálja. Ebben az esetben a szakértôk, tanácsadók díját és költségeit az

ÁVÜ fizeti. Néhány speciális esetben, mint például a cég részvényeinek

kibocsátása, majd tôzsdei bevezetése esetén az ÁVÜ szintén tanácsadó

segítségét vette igénybe.

Az ÁVÜ kis és közepes vállatok esetében az úgynevezett önprivatizációs

megoldást alkalmazza. Ebben az esetben az Igazgatótanács által meghatározott

állami vállalatok átalakulása és teljes körû, vagy részleges értékesítése a

tanácsadói pályázat eredményeképpen összeállított, szakértô névjegyzékben

szereplô tanácsadó cégek igénybevételével valósult meg. A Vagyonügynökség a

névjegyzékben szereplô és általa kiválasztott tanácsadóval un. keretszerzôdést

köt és a tanácsadó jogosult arra, hogy egyedi szerzôdést kössön a vállalattal,

annak gazdasági társasággá történô átalakítása és értékesítése céljából. Ennek

a megoldásnak az is a sajátossága, hogy a tanácsadót a vállalat fizeti, az ÁVÜ

csak a vállalat sikeres privatizációja esetén térít - bevétel arányosan -

bizományosi dijat, illetve prémiumot.

Az önprivatizációs program megvalósításában az ÁVÜ által alapított PRI-MAN

Privatizációt Menedzselô Kft játszik jelentôs szerepet. A kft. megbízási

szerzôdés alapján ellátja a vállalati kezdeményezésû egyszerûsített,

privatizációs program bonyolításához szükséges szervezési, koordinációs és

ellenôrzési feladatokat, ill. mûködteti a szükséges információs rendszert.

Az Állami Vagyonügynökség által kifizetett szakértôi, tanácsadói díjak összege

1993-ban 1.061 M Ft volt, ami 344 M Ft-tal (25%-al) volt kevesebb mint 1992-

ben.

Az ÁVÜ ezen felül egyedi pályáztatással alkalmaz tanácsadó, szakértô cégeket

vagyonértékelésre, könyvvizsgálatra, értékesítésre, jogi tanácsadásra,

vagyonkezelésre, marketing- és cégátvilágításra. A vagyonügynökség 1993-ban

97 tanácsadó cég, ill. tanácsadó részére 600 M Ft-ot fizetett ki, melyek a

privatizáció során közvetlenül 162 gazdasági szervezetnél végezték

feladataikat.

Az ÁVÜ-nek 1993-ban 25.700 M Ft volt a devizabevétele. Ennek 54%-a, azaz

összesen 13.800 M Ft a tanácsadó cégek közremûködésének eredménye. E bevételek

közel 30%-a, mintegy 400 M Ft négy tanácsadó cég bevételébôl származik.

A tanácsadói díjak zömét az ÁVÜ a privatizációs bevételekbôl fizeti, ezek

minden esetben készpénz kiadást jelentenek. (Mivel a bevételeknek egyre

növekvô hányadát adják az E-hiteles, részletfizetéses és kárpótlási jegyes

fizetési formák, ezért szûkül a tanácsadásra fordítható források aránya is.)

Az 1993. évben végrehajtott ÁSZ vizsgálatot követôen az év második felében

költségtakarékosságból az ÁVÜ csökkentette a tanácsadók foglalkoztatását és

döntôen maga hírdette meg a cégeket.

A tanácsadók kiválasztása nyílt verseny keretében történik. Kivételt képez a

PHARE finanszírozás, mert ilyenkor a PHARE speciális elôírásait kell

alkalmazni. Zárt, meghívásos pályázat egyedi esetekben fordul elô, a feladat

speciális volta miatt (pl. tôzsdei bevezetés).

A tanácsadók szakmai tevékenységének megítélése vegyes képet mutat. A legtöbb

tanácsadó vagyonértékelésben, átalakulásban szerzett tapasztalatot, ugyanakkor

a tényleges privatizációban nem. A munka jellege jelentôsen eltér attól a

gyakorlattól, amelyet korábban az átalakulások során szereztek. A másik

probléma az hogy, jóval magasabbak követelmények a privatizáció folyamata

során. A magasabb követelményeket egyrészrôl az eladó ÁVÜ, másrészrôl a pénzét

kockáztató befektetô támasztja a tanácsadóval szemben, akik korábban a

vállalati management "puhább" igényeihez szoktak hozzá. Ezen okok miatt nagy

jelentôsége van a megfelelô tanácsadó kiválasztásának, hiszen egy jó tanácsadó

az illetô tranzakció sikere szempontjából jelentôs hatással bír.

A megfelelô információk biztosítása a befektetôk részére, a befektetôk

felkutatása, az elôzetes tárgyalások szervezése mind olyan tényezô, melyek a

végsô sikert alapvetôen befolyásolják. A jó tanácsadó kiküszöbölheti azt a

problémát is, hogy a management esetleges ellenérdekeltsége a befektetôket

elriassza.

A tanácsadói "piacon" ma már túlkínálat tapasztalható, és ez az ajánlati

áraikban is megmutatkozik. A vállalási ár csökkenô tendenciát mutat, 2-5% közé

tehetô a sikerdíj. A privatizációs megbízásoknál érzékelhetô, hogy a tanácsadó

alapvetôen a sikerdíjban érdekelt, a fix díj pedig minimális legyen, illetve

sikeres tranzakció esetében a fix díj a sikerdíjból levonásra kerüljön. A

tanácsadó részére kifizetendô díjnak ma már nem képezi alapját olyan bevétel,

amely nem valóságos bevétel, (pl. a dolgozói kivásárlások esetében igénybe

vett Vagyonpolitikai Irányelvekben biztositott kedvezmények). Törekvések

mutatkoztak továbbá a költségtérítések csökkentésére is az ÁVÜ kedvezményes

hirdetési konstrukcióinak igénybevétele hatására.

4.23. A privatizáció szabályozottsága, nyilvánossága

4.23.1. Az ÁVÜ szervezeti és döntési rendszere

Több olyan elem jelent meg az ÁVÜ munkájában 1993-ban, amelyek a privatizációt

nemcsak szakszerûbbé, szabályozottabbá tették, hanem növelték a privatizáció

nyilvánosságát és ezzel hozzájárultak kedvezôbb társadalmi megítéléséhez és

elfogadásához is. Ezek közül ki kell emelni:

- a háromszintû döntési rendszer következetes alkalmazását, amely a fontosabb

döntések során a döntéseket és felelôsséget testületivé tette. A három vezetô

testület a Privatizációs Ágazati Bizottság, a Vezetôi Értekezlet és az

Igazgatótanács munkája döntôen a privatizációba bevont vagyoni érték nagysága

alapján különül el. E három szint ugyanakkor hierarchikus rendben helyezkedik

el egymás fölött, nevezetesen minden IT döntést megtárgyal a másik két

testület is. A privatizációs tevékenység szabályozottá tétele sajátos módon

kapcsolódik a vezetôi testületek munkájához, ezen belül döntési szabadságához.

Az egyes pályázatok kiírásában rögzített pontozási rendszer pl. sok esetben

megköti az IT vagy a Privatizációs Bizottság kezét a döntések meghozatalát

illetôen, a vezetô testületi mérlegelések tekintetében, ugyanakkor csökkenti a

szubjektivizmus lehetôségét. A kényes egyensúly megteremtését a vezetô

testületek döntési szabadsága és a szervezeti mûködés szabályozottsága között

a pályázati rendszer további finomításával lehet elérni.

- a szervezeti rendszer változtatását, amelyben az ellenôrzési funkció

erôteljesebbé válása feltétlenül a privatizáció jogszerûségének növekedése

irányába hatott.

- a sajtó marketing funkció erôsödését, ami nemcsak erôteljesebb

reklámtevékenységben jelent meg, hanem abban is, hogy a Marketing Adatbázis

kiépítésével jelentôsen nôtt a befektetni szándékozók és általában az

érdeklôdô állampolgárok tájékozódásának lehetôsége.

- a pályáztatás általános alkalmazását és a pályázatokkal kapcsolatban

megjelent hirdetéseket,amelyek szintén a privatizáció nyilvánosságát növelték.

4.23.2 A privatizáció nyilvánossága

A nyilvánosság biztosításával az ÁVÜ elérte, hogy az újságok, valamint a TV és

rádió a privatizációs folyamatokat sokoldalúan, tárgyszerûen mutassák be. A

fizetett hirdetésként megjelentett anyagok, riportok bôvítették az információ

kínálatot.

Az ÁVÜ folyamatosan tájékoztatást adott a külföldi érdeklôdôk (szakmai

befektetôk, bankok, tanácsadó cégek, követségek, kirendeltségek, kutatók,

újságírók, egyetemi diákcsoportok) részére a magyarországi privatizáció

helyzetérôl, jellemzôirôl.

Kapcsolatot tartott mindazon nemzetközi szervezetekkel, amelyek valamilyen

módon, (finanszírozásban való részvétel, technical assistance stb.)

kapcsolódnak a magyar privatizációs folyamathoz.

Kialakításra került a megyei irodák rendszere. A szervezetek rendelkeznek az

alapvetô infrastruktúrával és valamennyi megyeközpontban hatékonyan mûködnek.

Létrejött az ÁVÜ Marketing Adatbázis, amely 1993. októberétôl mûködik és

magyar, német és angol nyelven kérhetô le információ.

Tovább bôvült a számítógépes hálózat, több modullal bôvült a Privatizációs

Információs Rendszer. Az év folyamán lehetségessé vált a privatizációs

technikák rendszerbeni követése. Felállításra került a szerzôdéstár,

megtörtént a szerzôdésfigyelési rendszer feltöltése és megkezdôdött annak

müködtetése.

5. Az ÁVÜ privatizációt segítô szervezeteinek tevékenysége

Az ÁVÜ szervezeti tevékenysége az év folyamán szabályozottabbá és

koordináltabbá vált. Kiépültek mindazon szervezetek, amelyek nem a

privatizáció közvetlen irányitását végzik, de háttértevékenységükkel,

hozzájárulnak, annak sikeréhez a folyamat egységesebbé, jogszerûbbé tételével,

megvalósítják a precíz dokumentációt és visszakereshetôséget, biztosítják a

privatizáció nyilvánosságát, szigorú ellenôrzést valósítanak meg az

értékesitési folyamat felett és végzik a megfelelô vagyon kezelését.

1993 során megkezdôdött a privatizáció közgazdasági összefüggéseinek elemzése,

részben külsô kutatóintézeti segítséggel, részben belsô szakemberek által

elvégzett elemzésekkel.

Folyamatos volt az együttmûködés és kapcsolattartás, valamint a képviselet

ellátása az ÉT Privatizációs Bizottságában.

Az ÁVÜ a Parlamenthez a privatizációért felelôs tárca nélküli miniszter

személyén keresztül kapcsolódott, továbbá részt vett a privatizációt érintô

témák parlamenti bizottsági üléseken történô megtárgyalásán. Közremûködött a

miniszter Kormány által elôírt feladatainak kidolgozásában, többek között a

hitel-és adós- konszolidáció, a kedvezményes tulajdonszerzést elôsegítô

technikák, a privatizációhoz kapcsolódó egyedi intézkedések, és jogszabályok

elôkészítésében, és a Vagyonpolitikai Irányelvek témakörében. 1993-ban 16

parlamenti interpelláció érintette az ÁVÜ-t, amelybôl 3-at nem fogadott el a

Parlament.

Az ÁVÜ a kormányzati szervek munkájához a miniszter személyén, illetve a

Kabinet Irodán keresztül kapcsolódott.

Az áVÜ kezdeményezte az 1992. évi LIV törvény módosítását a

kényszerátalakulásokkal kapcsolatban. (A törvénymódosítás eredményeként az

eredetileg december 31-i átalakulási határidô 1994 március 31-re módosult.)

Az önálló feladattervvel rendelkezô belsô ellenôrzési iroda ellenôrizte a PIR

adatbázist, a költségvetési igazgatóság kifizetéseinek jogosságát, a Belvárosi

Irodaház Kft-t, a reklám és propaganda költségeket, a levelezési rendet, az IT

határozatok végrehajtását. További ellenôrzési tervükben szerepel a kárpótlási

jegyre történô értékesítés folyamatának ellenôrzése, nyilvántartása,

elszámolása, tárolása, a kárpótlási jegyek megsemmisítése, a privatizációs

pénztár pénzforgalmának ellenôrzése, bizonylatolásának ellenôrzése, a Pillér

kötvényhez kapcsolódó költségek elemzése, a Prudent Invest mûködésének

ellenôrzése, valamint a gépkocsihasználat ellenôrzése.

Miután a privatizációs törvénycsomag az ÁVÜ-höz helyezte a még állami

vállalatok portfolióját és ezáltal értelemszerûen megnôttek a vagyonkezelés

feladatok, 1993 tavaszán sor került a Vagyonügynökség szervezeti

struktúrájának átalakítására is: új Szervezeti és Mûködési Szabályzat került

kidolgozásra. Felállításra kerültek az ágazati privatizációs igazgatóságok,

valamint a Privatizációs Ágazati Bizottságok.

Az ÁVÜ tevékenységének jellege, a privatizáció egész folyamata során, sokat

változott, alakult. Részben egy tanulási folyamat részese, amelyet a

privatizációs gyakorlat, a privatizáció résztvevôinek együttmûködése és

közvetetten a társadalom különbözô rétegeinek a privatizációról alkotott

véleménye csiszolt és alakított. A változások másik részét a

gazdaságirányítási döntések következtében beállott funkció és

feladatmódosulások eredményezték.

6. Privatizáció hatása a gazdasági folyamatokra5

A privatizált társaságok mind fejlôdésüket, mind hatékonysági mutatóikat

tekintve eredményesebbek, mint a nem privatizált társaik.

____________________

55. A fejezetben megfogalmazodó megállapodások a Privatizációs Kutatóintézet

privatizált vállalatok körében elvégzett kérdôíves adatfelvétellel

végrehajtott kutatásból származnak. Részletesen adatokkal dokumentálva

megtalálható: Privatizációs Kutatóintézet Jelentés a magyar privatizációról

1993. I. félév.

Ennek több oka lehet. Feltétlenül az okok között szerepel az egyébként jó

vállalatok kiválasztása és megvásárlása a külföldi befektetôk részérôl. A

fejlôdés lehetôségeit ezt követôen a privatizáció eredményeként kapott többlet

tôke teremtette meg.

A privatizált vállalatok saját tôkéje több mint három és félszeresére nôtt

1989-92 között, amiben fô szerepet a privatizáció nyomán beáramló külföldi

tôke játszotta, hiszen a nyereségkondíciói ennek a vállalati körnek is igen

szerények voltak.

A privatizált cégek elsôsorban adósságaik csökkentésére törekedtek. 1992-ben

az összes befektetett eszköz 20 %-át fedezték hitellel, míg a nemzetgazdasági

átlag 31% volt.

Az érintett társaságok elsôsorban rövidlejáratú, forgóeszköz hiteleket vettek

fel, szemben a nem privatizált cégekkel. Ez utóbbiak esetében a beruházások

reálértéke nem csökkent, igaz, hogy nem is nôtt. Félnek az eladósodástól,

beruházásaik során elsôsorban a sajáterôre támaszkodnak. Likviditási gondjaik

megoldódásával a privatizált cégek külsô kapcsolataikban korrektebbé váltak,

fizetési fegyelmük nôtt.

A foglalkoztatási szint e társasági körben, az 1989-es értékhez viszonyítva

85%-ra esett vissza, de a túlfoglalkoztatástól megszabadulva létszámuk

stabilizálódott. A privatizált cégek gazdálkodása némileg jövedelmezôbbé, de

mindenképpen racionálisabbá és takarékosabbá vált. Ott ahol saját 1989-es

szintjükhöz képest visszaesés mutatkozik, ez kisebb, mint az általános ágazati

visszaesés.

A privatizált társaságok hatékonyabb fejlôdését segíti elô az is, hogy a

managementjük gyorsabb, hatékonyabb döntéseket hoz, az új megoldások iránt

fogékonyabbak.

7. Foglalkoztatási helyzet és bérkiáramlás

Bér- és létszámhelyzet a többségi ÁVÜ-höz tartozó társaságoknál

(1993. december 3.)

10. tábla

Társaságok száma db. Jegyzett tôke eFt Bérköltség eFt Adózott eredm., 1993 Személyi ráfordítások Létszám 1993

(többségi) eFt 1993 eFt

ÁVÜ 476 188 110 517 - -27 440 907 74 294 111 185 552

többségi

A vizsgált 476 többségi ÁVÜ tulajdonú társaságnál 185 ezernél többen dolgoztak

1993-ban.

A bérkiáramlás és a létszámváltozás elemzését egy négyes csoportosítás

keretében végeztük:

A portfóliót nyereséges és veszteséges társaságokra osztva (a szétválasztás

kritériuma az adózott eredmény nagysága volt 1993-ban)

vizsgáltuk a nyereséges cégeket

1) ahol nôttek a személyi ráfordítások, illetve az átlagkeresetek,

2) ahol csökkentek a személyi ráfordítások, illetve átlagkeresetek,

a veszteséges cégeket,

3) ahol nôttek a személyi ráfordítások, illetve az átlagkeresetek,

4) ahol csökkentek a személyi ráfordítások, illetve átlagkeresetek.

A vizsgált állami tulajdonú társaságok fôbb adatai

1993. december 31

11. tábla

Állami Vagyonügynökség többségi Személyes ráford. Létszámváltozás %

tulajdonú társaságai Társaságok száma változása %

VESZTESÉGES TÁRSASÁGOK, SZEMÉLYES

KIF. NÖTT 78 25 -11

NYERESÉGES TÁRSASÁGOK, SZEMÉLYES

KIF. NÖTT 85 25 -6

VESZTESÉGES TÁRSASÁGOK, SZEMÉLYES

KIF.CSÖKKENT 240 -17 -20

NYERESÉGES TÁRSASÁGOK, SZEMÉLYES

KIF. CSÖKKENT 73 -10 -11

ÖSSZESEN: 476 17 -14

Veszteséges, személyi ráfordításokat növelô cégek

78 olyan társaság van többségi ÁVÜ tulajdonban amely 1993-ban veszteséges volt

és ennek ellenére a személyi kifizetései nôttek:

A személyi kifizetések volumenében 2,9 mrd forinttal, 25 százalékkal

növekedtek ami 89 ezer Ft fejenkénti növekedést jelent.

A társaságoknak ebben a körében a foglalkoztatottak száma 3827 fôvel, több

mint 10 százalékkal csökkent.

Miközben e 78 veszteséges társaság a személyi jellegû kifizetéseit majd 3

milliárd forinttal növelte az alaptevékenységét sem volt képes a minimális

eredményességgel ellátni. E társasági körben mind 1992-ben, mind 1993-ban az

üzemi tevékenység eredménye negatív volt és 1993-ban a 78 cég összesen -2, 4

mrd Ft -ot produkált.

E vállalati kör mérlegszerinti vesztesége 1992-ben is már közel 7 mrd Ft volt.

A társaságok helyzete csak romlott 1993-ra, e kör mérlegszerinti vesztesége

több mint 1 mrd Ft-al nôtt.

A nyereséges és a veszteséges társaságok száma amelyek növelték a személyes

ráfordításaikat 1993-ban közel azonos.

Az egy fôre jutó személyes ráfordítások szintje között alig van eltérés

aszerint, hogy a társaságok nyereségesek, vagy veszteségesek. A nyereséges

társaságoknál az egy fôre jutó személyes ráfordítások összege 1993-ban 474 eFt

volt ami 22 ezer forinttal haladta csak meg a veszteséges társaságok átlagát.

A két vállalati kört összehasonlítva az egy fôre jutó személyes ráfordítások

növekedésében is alig van különbség.

A veszteséges cégek az egy fôre jutó kifizetéseiket is nagyobb mértékben, 39

százalékkal tudták növelni mint a nyereséges társaságok, ahol az egy fôre jutó

kifizetések ennél alacsonyabb ütemben, 33 százalékkal növekedtek.

Mindez arra utal, hogy a bérek munkaerô-piaci jellege rendkívül erôs, nagy az

inflációt ellensúlyozni képes jövedelemnövekedésre való törekvés, illetve a

veszteséges cégeknek is meg kell fizetni a munkaerô árát.

Nyereséges, a személyi kifizetéseket növelô cégek

85 olyan társaság volt többségi ÁVÜ tulajdonban 1993-ban, amely nyereséges

volt és a személyi kifizetései nôttek

A személyei kifizetések volumenében 4,29 milliárd forinttal, 25 százalékkal

nôttek, ami egy vállalatra vetítve átlagosan 50 millió forintos növekedést

jelentett. Ez a volumen-növekedés fejenkénti 93 ezer forintos növekedést

jelent az adott évben. Míg 1992-ben az egy fôre jutó személyi ráfordítások 356

eFt-t tettek ki addig 1993-ban ez az összeg már 474 eFt volt. A 33 százalékos

növekedés úgy valósult meg, hogy a vizsgált társaságokban a foglalkoztatottak

száma 3092 fôvel, 7 százalékkal csökkent.

Veszteséges, a személyi ráfordításokat csökkentô cégek.

240 olyan társaság volt többségi ÁVÜ tulajdonban 1993-ban, amely veszteséges

és a személyi kifizetései csökkentek.

A társaságok ebben a csoportjában összességében 5,3 mrd Ft-al csökkentek a

személyi kifizetések, amely 17 százalékos csökkenésnek felel meg.

Ez az a társasági kör ahol az adatok a leginkább korlátozottan állnak

rendelkezésre, így itt szorultunk erôsebben feltételezésekre.

Annyi itt is elmondható, hogy a foglalkoztatottak száma ebben a körben

jelentôsen csökkent, (19700 fôvel ) ami közel húsz százalékos leépítést

jelent.

Ebben a cégkörben azok, akik 1993-ban még meg tudták tartani állásukat, azok

is jelentôsen kevesebb jövedelemhez jutottak, hiszen az egy fôre jutó személyi

ráfordítás itt a 335,4 eFt volt. Ez az összeg közel 120 ezer forinttal

alacsonyabb mint a másik vizsgált társasági körben, ahol szintén veszteséget

termeltek a társaságok de a személyes kifizetéseket növelték 1993-ban.

Nyereséges, a személyi ráfordításokat csökkentô cégek

73 olyan társaság volt többségi ÁVÜ tulajdonban 1993-ban, amely nyereséges és

a személyi kifizetései csökkentek

Ez az a társasági kör, amely valójában jövedelemtakarékos gazdálkodást

folytattak.

Ezeknél a cégeknél a személyi ráfordítások összességében 1,24 mrd Ft-al, 10

százalékkal csökkentek 1993 -ban. Ebben a cégkörben az egy fôre jutó személyi

ráfordítások 407 eFt-t tettek ki 1993-ban, ami közel 70 ezer forinttal

alacsonyabb a többi nyereséges cég adatától. Az egy fôre jutó személyes

ráfordítások gyakorlatilag a nominális értéken stagnáltak, hiszen az egy fôre

jutó személyes ráfordítások 1993-ban 102 százalékot tettek ki 1992-höz

viszonyítva.

Ebben a körben is jellemzô a létszámleépítés, közel 12 százalékkal dolgoztak

ezeknél a cégeknél kevesebben 1993-ban mint az elôzô évben.

Jellemzô erre a csoportra, hogy kisebb társaságok tartoznak ide, hiszen a 73

cégbôl 60 társaság 500 fônél kevesebbet foglalkoztatott 1993-ban.

8. A belsô ellenôrzés megállapításai

Az ÁVÜ szervezeti felépítése, döntése mechanizmusa önmagában is biztosítja a

belsô ellenôrzés és kontroll lehetôségét.

Az Állami Vagyonügynökség önálló ellenôrzési szervezete 1991. szeptemberében

jött létre azzal az alapvetô célkitûzéssel, hogy az ügynökségnél folyamatban

lévô, illetve a már végrehajtott privatizációs események ellenôrzésére sor

kerüljön.

1992. augusztus 28-át követôen az ellenôrzési szervezet munkája tovább bôvült.

Meg kellett oldania tulajdonosi kötelezettségeibôl adódó ellenôrzési

feladatokat is.

Az alábbi tevékenységek elvégzésére került sor:

- az állami vállalatoknak a társasággá történô átalakulásig alapító jogon

történô ellenôrzése,

- a privatizációs folyamatok ellenôrzése, amely magába foglalja az Állami

Vagyonügynökség szakmai tevékenységének és a privatizációba bevont szakértôk

tevékenységének vizsgálatát is,

- az Állami Vagyonügynökség belsô folyamatainak és költségvetésének elemzése.

Az 1993. évben végrehajtott fôbb célfeladatok:

1./ Kereskedelmi, vendéglátó, szolgáltató vállalatok ellenõrzése.

A Miskolci Vendéglátó Vállalat privatizációs ügyének képviselôi

interpellációja alapján bebizonyosodott, hogy szükségszerû a kereskedelmi, a

vendéglátó és a szolgáltató vállalatok spontán privatizációs ügyeinek

felülvizsgálata. Ez a feladat 130 vállalat beszámoltatásos, majd ezt követô

egyedi ellenôrzését jelenti. A vizsgálatsorozatba a külsô szakértôk is

bevonásra kerültek.

Az ellenôrzések ezeknél a vizsgálatoknál egy-egy esetben igen jelentôs

vagyonvesztést tárnak fel. A vizsgálatok alapján - ahol lehetôség van -

ezekben az esetekben bírósági eljárások lefolytatását kezdeményezzük, a

spontán privatizációt megelôzô állapot visszaállítása érdekében, illetve a

bûnvádi eljárás lefolytatását kezdeményezzük.

2./ Az Ellenôrzési Igazgatóság 1993. januárjától végzi az Állami

Vagyonügynökség Igazgatótanácsi határozatainak ellenôrzését. A munka nemcsak a

folyamatban lévô IT határozatok teljesítésének vizsgálatára irányul, hanem az

ÁVÜ megalakulásától kezdôdôen hozott valamennyi határozat nyilvántartására és

ellenôrzésére is kiterjed.

3./ 1993. januárjában az Ellenôrzési Igazgatóság szurópróbaszerûen ellenôrizte

a privatizációs bevételekbôl kifizetésre kerülô számlák jogosságát. Az

ellenôrzés kiterjedt a megkötött szerzôdések végrehajtásának folyamatára,

illetve a ténylegesen elvégzett munka minôsítésére is.

4./ 1993. I. félévében kezdôdött el az 1990. évi LXXIV. az elôprivatizációs

törvény hatálya alá tartozó, de nem pályázat során értékesített boltok eladási

körülményeinek vizsgálata. A vizsgálat arra keresi a választ, hogy a

közremûködô szervek a jogszabályi követelményeknek megfelelôen jártak-e el.

1993-ban 228 üzletbôl 97 esetben fejezôdött be a vizsgálat.

5./ Az államigazgatási felügyelet alatt lévô vállalatoknál mûködô felügyelô

bizottságok irányítása. Az ellenôrzési tevékenység magába foglalta a felügyelô

bizottságok által készített jelentések elemzését, illetve az egyes felügyelô

bizottsági üléseken való konkrét részvételt is.

6./ Az ügyvezetés felkérése alapján tételesen ellenôrzésre kerültek az

önprivatizációban közremûködô szakértô cégek számára történt kifizetések,

amennyiben a kifizetés összege meghaladta a 2 millió forintot. Ezen esetekben

is a kifizetés jogszerûsége volt a vizsgálat tárgya, illetve az, hogy a

kifizetés összege arányban áll-e a szakértôi munka mértékével. A vizsgálandó

22 esetbôl 7 db szakértô cég vizsgálatát fejeztük be, (Budapest Holding, Valor

Kft, Portfólió Bank, Corvin Bank, Economix Rt., Daiwa-MKB, Kossuth Holding) és

a vizsgálatok eredményei felhasználásra kerülnek a szakértô cégek munkájának

komplex értékelése során.

7./ 1993-ban az egyes rendôri szervekkel a kapcsolattartás mértéke 1992. évhez

képest jelentôsen megváltozott. Az ügyeket vizsgáló rendôri szervek és az

Ellenôrzési Igazgatóság munkatársai az adott ügyekben együttmûködnek és

kölcsönösen információt nyújtanak.

Vizsgálatok számának növekedésével arányban többszörös lett az olyan feltárás,

ami miatt büntetôeljárást kellett kezdeményezni. Ezért szükségszerûvé vált,

hogy a rendôri szervek vezetôivel is az adott témákban közvetlen

kapcsolattartásra kerüljön sor. Igy személyes kapcsolat alakult ki a

Budapesti Rendôrfôkapitányság Gazdaságvédelmi Fôosztályával, az ORFK Szervezet

Bûnüldözô vezetôivel és a Nemzetbiztonsági Hivatal gazdasági terület felelôs

vezetôivel, illetve az Információs Hivatallal.

Az Állami Vagyonügynökség ellenôrzési tevékenysége és a bûntetôeljárási

joggyakorlat összehangolására komoly törekvés mutatkozik az egyes konkrét

ügyekben és az általános gyakorlat során is.

A rendôri szervek vezetôi és az Állami Vagyonügynökség ügyvezetése között

megtartott tanácskozás alapján létrejött egy operatív bizottság. A bizottság a

gazdaságvédelem területén követendô eljárások elvi kérdéseivel foglalkozik. A

koordináló feladatot az ÁVÜ Ellenôrzési Igazgatósága végzi.

A lefolytatott vizsgálatok számszerû összesítése:

1992. évben 142 db vizsgálat lefolytatására került sor. 12 esetben

bûntetôeljárás megtétele, 54 esetben kártérítési, illetve munkajogi eljárás

kezdeményezése történt meg. A 12 bûntetô eljárásból 3 esetben a nyomozást

megtagadták, 2 esetben a megkezdett nyomozást - büncselekmény alapos

gyanújának hiánya miatt - megszûntették.

További 14 esetben az Ellenôrzési Igazgatóság az adott vállalat

államigazgatási felügyelet alá vonására tett javaslatot. A lefolytatott

vizsgálatok eredményeként 3 szakértôi céget az ÁVÜ Igazgatótanácsa kizárt a

tanácsadói tevékenységi kôrbôl.

1993. évben az Állami Vagyonügynökséghez beérkezett bejelentések száma az

1992. évhez képest megtöbbszörözôdött. 1684 db bejelentés érkezett, s ezek

alapján mintegy 700 vállalatnál, illetve társaságnál került sor vizsgálat

lefolyatására. A megkezdett vizsgálatok száma 1146 volt. 92 esetben az

ellenôrzött gazdálkodó szervezet teljeskörû gazdasági tevékenységének

átvilágítása történt meg. A többi esetben pedig ún. célvizsgálat történt,

amely a bejelentésekben megfogalmazott tények feltárására tért ki. A vizsgálat

összesen 465 társaságot és 124 vállalatot érintett.

Az Ellenôrzési Igazgatóság munkáját 15-20 db külsô szakértô cég is segíti,

melyek között neves ügyvédi irodák és könyvvizsgáló cégek találhatók.

Az Igazgatóság a ráháruló feladatokat 12 érdemi ügyintézôvel végezte. Ez

érdemi ügyintézônként közel 130 db célvizsgálatot, illetve átfogó ellenôrzést

jelent.

A bejelentések 30-40 %-a névtelenül érkezik. Ezek közérdekû állampolgári

bejelentésnek tekintendôk. A névtelen bejelentésekben közölt megállapítások

valódisága érdekében az Ellenôrzési Igazgatóság szintén lefolytatja a

vizsgálatot az Állami Vagyonügynökség tulajdonosi jogosultsága alapján. Az

ezek alapján lefolytatott vizsgálatok jelentôs hányada a bejelentésekben

közölteket megalapozottnak találta.

Az 1993. évben végrehajtott vizsgálatok alapján a rendôrség felé 33 esetben

történt bejelentés megtétele, melyek közül 24 bûnvádi feljelentés volt, 9

pedig jelzés, hogy bûncselekményre utaló magatartás lehetôsége állt fenn.

A 24 bûnvádi feljelentés sorsa az alábbiakban foglalható össze:

A rendôrség, illetve az ügyészség által közvetlenül elrendelt nyomozások közül

4 esetben került sor a nyomozás megszûntetésére.

Ezek közül 2 esetben az Ellenôrzési Igazgatóság panasszal élt, ezekbôl 1

esetben az ügyészség ennek helyt adott.

A rendôrség 12 esetben tagadta meg a nyomozást, amelybôl 5 esetben panasz

beadására került sor, az ügyészség 1 panaszt utasított el. A bûnvádi

feljelentések közül 9 esetben ezideig visszajelzés még nem történt.

A 9 bûncselekményre utaló jelzés közül 1 esetben a rendôrség tájékoztatása

szerint nyomozás megszûntetésére került sor.

Az Ellenôrzési Igazgatóság a rendôrség felé tett bejelentéseken kívül az

alábbi intézkedéseket tette:

- 8 esetben kezdeményezte az adott állami vállalat államigazgatási felügyelet

alá helyezését,

- 3 vizsgálat kapcsán javaslatot tett privatizációs biztos kinevezésére,

- 31 vállalatnál, illetve társaságnál tett javaslatot a vezetés leváltására

(igazgatótanácsi tag, felügyelôbizottsági tag, könyvvizsgáló felmentésére),

- a privatizációs értékesítések vizsgálata során 28 esetben került sor új

pályázat elrendelésére,

- 1 esetben kötelezve lett a vezetô a felvett prémiumának visszafizetésére,

- 1 esetben javasolta a fegyelmi felelôsségrevonást,

- 6 esetben sor került a privatizációs tanácsadó cég kizárására,

- 2 esetben pedig a lefolytatott vizsgálat alapján javaslat történt a

gazdálkodó szervezet végelszámolással való megszûntetésére.

A belsô ellenôrzés új feladatai

1. Befektetôi figyelô program

Az Ellenôrzési Igazgatóság az elmúlt évek során végzett több ezer ellenôrzése

alkalmával vállalkozók és gazdasági társaságok viszonylag nagy számával került

kapcsolatba.

Ezen befektetôkrôl a munkavállalók, a privatizált cég környezete, a hírközlô

szervek tudósításai sokrétû minôsítést adtak. Az Állami Vagyonügynökség több

éves tranzakciós tevékenysége során számos tapasztalatot szerzett a pályázatok

nyerteseinek üzleti megbízhatóságáról, korrektségérôl.

A minôsítések sok esetben olyan tényeket tartalmaztak, amelyek kedvezôtlenül

hatottak a már bonyolított tranzakcióra. Meghiúsította, vagy késleltette a

tenderek elbírálását és a szerzôdéskötéseket, esetenként a szerzôdések

teljesülésében is akadály keletkezett.

Az ÁVÜ a birtokában lévô adatokat a jövôben hasznosítani kívánja a következô

formában:

1.1./ A vállalkozókról és a gazdasági társaságokról meglévô adatait

rendszerezi, minôsíti és karbantartja.

1.2./ A pályáztatás rendjébe beépíti, hogy a pályázók ezen nyilvántartási

rendszerben - elbírálás elôtti ellenôrzésen - essenek át, melynek alapja az

adott pályázat során közölt adatok.

1.3./ A nyilvántartásban lévô bármilyen adat a pályázatból nem kizáró tényezô,

azt csak az elbíráláskor lehet jogilag rögzített keretek között mérlegelni.

A fentiekkel az ÁVÜ szeretné megelôzni, hogy a tapasztalati alapon

megbízhatatlan befektetô, illetve hamis adatokkal jelentkezô, tisztességtelen

szándékú személyek és bûncselekményekbôl származó tôke behatoljon a gazdasági

élet jelentôs területeire.

Uj vonás a folyamat kivitelezésében az, hogy az ellenôrzés ezen formája a

teljes privatizációs területre kiterjed, tehát nem lesz akadálya és

késleltetôje a döntéseknek, hanem gyorsaságánál fogva a döntési mechanizmus

elôsegítôje.

2. Fokozott tulajdonosi ellenôrzés

Az Ellenôrzési Igazgatóság jól felkészült jogászok és elemzô közgazdászok

közremûködésével munkaprogram szerinti folyamatos tulajdonosi ellenôrzéseket

hajt végre.

Bekérésre kerül a - társaságok felügyelô bizottsága által felüljegyzett -

negyedéves kontrolling jelentés, tehát a bejövô adatszolgáltatás után még

idôben megtehetôk a szükséges tulajdonosi döntések.

Kihangsúlyozandó, hogy a tulajdonosi ellenôrzés nem alapvetôen adó, vagy

számviteli szempontból vizsgálja a menedzsment (társaság) mûködését, hanem a

"gondos gazda" tevékenységét elemzi, vizsgálja a meghozott üzleti döntéseket a

megkötött szerzôdések eredményességét.

3./ Lízing értékesítés ellenôrzése

A PRI-MAN Kft-vel együtt kidolgozásra kerülnek a lízing értékesítésre

vonatkozó ellenôrzési feladatok. A tulajdonjog fenntartása mellett lényeges

kérdésnek tekintett, hogy a lízingdíj kitermelése bevétel növekedésbôl, vagy

drasztikus költség racionalizálásból adódik. (További szempontok

létszámleépítés, szerzôdésben kikötött korlátozó intézkedések érvényesítése,

lízing idôszak alatti vagyonvesztés.)

4./ Lezárt tranzakciók kontrollja

Az ellenôrzés két fô irányra koncentrál:

4.1./ Formai ellenôrzés

A lezárt tranzakciók vizsgálata során abból az alapvetô ténybôl kell

kiindulni, hogy a privatizációs folyamatok összetettek, s közöttük idôrendi

sorrendiség van. Lényeges ezen folyamatok dokumentáltsága.

- Átalakulás, azok tartalmi kellékei: vagyonmérleg, vagyonértékelés, alapító

okirat, stb.

- Privatizációs értékesítés folyamata: a privatizációs koncepció, tenderanyag,

pályázati felhívás, privatizációs technika meghatározása, beérkezett

pályázatok, bírálati anyag, adott döntési szinthez kapcsolódó emlékeztetô,

adásvételi szerzôdés.

Az elsôdleges feladat ezen dokumentációk meglétének vizsgálata.

4.2./ Tartalmi ellenôrzés

Nem a döntések felülbírálatára irányuló folyamat! Célja, hogy a meghozott

döntés az eljárási rendnek megfelelôen történt-e.

- Pályáztatás útján történô értékesítés.

- A döntést a döntési jogkörrel rendelkezô hozta-e meg,

- döntés megegyezik-e a megkötött szerzôdéssel.

A szándék a befektetôk bízalmának megnyerése és erôsítése.

Az ellenôrzési rend a korrekt - törvények érvényesülésén alapuló - tranzakciók

megerôsítésére szolgál.

A munkában alkalmazásra kerülnek a Phare által finanszírozott külsô szakértô

szervezetek, melyek szakértôi pályáztatás során tettek eleget alkalmaztatásuk

feltételeinek.

Eleje Honlap