1
Dr. Gál Zoltán úrnak
a Magyar Országgyûlés elnökének Kérdés: Miért kellett megosztani és
egymással szembefordítani
HELYBEN a hadirokkantak táborát.
Tisztelt Elnök Úr!
Az Alkotmány 27 §-a és a Házszabály 91. § (1) bekezdése alapján Keleti
György honvédelmi miniszter úrhoz az alábbi
k é r d é s t
kívánom intézni:
Azok a magyar állampolgárok, akik e század elején születtek, abban a
szerencsében részesülhettek, hogy két világháborúban is feláldozhatták
életüket és hullathatták vérüket.
A társadalom már kezdettõl fogva elismerte a háborús hõsök érdemeit és
törvényi szinten szabályozta a hadigondozást. A hadigondozásról szóló 1993.
évi VII tv. egészen 1994-ig hatályban volt, de annak rendelkezéseit
alacsonyabb szintû jogszabályok többször módosították és 1945 után jogosultak
ezrétõl politikai okoknál fogva megvonták a rokkantsági ellátmányt.
A rendszerváltást követõen az 1994. évi XLV. tv. átfogóan kívánta
rendezni a hadigondozottak kérdését. A tv 10. szakasz (1) bekezdése azonban az
egyösszegû kártérítést csak azoknak a jogosultaknak részére biztosította,
akiknek 1949 elõtt megállapított hadigondozási ellátását 1949 után szüntették
meg.
Ez az intézkedés diszkriminatív és azt a gondolkodást sugallja, hogy a
háborúban részt vett katonák háborús bûnösök. A rendelkezés folytán olyan
abszurd helyzet állt elõ, hogy az azonos idõben megsebesült bajtársak közül az
egyik megkapta az egyösszegû kártérítést, míg a másik nem.
Most amikor a Második Magyar Hadsereg doni katasztrófájának 50.
évfordulóját méltóképpen és szégyenkezés nélkül ünnepelhettük meg, itt volna
az ideje, hogy a háborúban elesett, vagy megsebesült magyar katonák igazságos
és egyenlõ kárpótlásban részesüljenek.
Kérdésem a miniszter úrhoz:
1., Hogyan kerülhetett bele a Hadigondozási törvénybe, az Alkotmányban is
biztosított jogegyenlõséget sértõ 1949 január 1-i dátum, mely megosztja és
egymással szembefordítja a volt hadifoglyokat.
2., Elismeri-e, hogy végképp szakítani kell azzal a gondolkodásmóddal,
amely szerint minden volt katona bûnös.
3., Mit kíván tenni annak érdekében, hogy az igazságtalan törvény
módosítása megtörténjen és a háborúban elesett, valamint megrokkant
hõsök egyenlõ és igazságos kárpótlást kapjanak.
Tisztelettel:
Budapest, 1995. február 6.
Lányi Zsolt
FKGP
országgyûlési képviselõ