ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ1
INTERPELLÁCIÓ
Dr. Lotz Károly közlekedési miniszterhez
Az állami szerepvállalás szükségessége és indokoltsága
a székesfehérvári vízellátás költségeinek viselésében
A Székesfehérvár területén rétegvizekbõl beszerezhetõ vízmennyiség nem
elégséges a város ivóvíz igényeinek kielégítésére. Ezért már az 50-es évektõl
megkezdõdött a várostól északra néhány kilométer távolságbn már elérhetõ
bakonyi karsztvíz felhasználása a város vízellátására, amit a bányászat ekkor
még nem befolyásolt.
A 70-es évek elejétõl a Székesfehérvártól mintegy 12 km-re Kincsesbánya-
Fehérvárcsurgó térségében mûködõ bauxitbánya - a nagy mélységben levõ
bauxitvagyon kitermelése érdekében - aktív vízvédelemre tért át. Ennek során a
fehérvárcsurgói vízaknából 260 m mélységbõl kezdte kitermelni a bánya az
ivóvíz minõségû karsztvizet. Mivel ez az igen nagy mennyiségû (cca. 100
em3/nap) vízkitermelés nagy területre kiterjedõen lesüllyeztette a
karsztvízszintet, ezzel lehetetlenné tette a vízellátási célú egyéb
vízkitermelést. Emiatt a rákhegyi vízakna víztermelésére alapozva a környezõ
térséget, elsõsorban Székesfehérvárt ellátó vízmûrendszert építettek ki több
ütemben, amely a Rákhegyi Regionális Vízmû (RRV) elnevezést kapta. Ezzel
egyidejûleg a Székesfehérvár önálló ellátását szolgáló csóri karsztakna
víztermelése megszûnt, természetesen újabb önálló karsztvízbázis
begteremtésére sem kerülhetett sor, sõt a 80-as években már környezõ
települések (Magyaralmás, Gánt) meglevõ karsztkútjainak víztermelése is
megszûnt a bányászat miatt. Napjainkra Székesfehérvárt döntõ mértékben, míg
további nyolc környezõ községet teljes mértékben az RRV látja el.
A vízkitermelés, szállítás, elosztás és értékesítés 1994-ig három szereplõvel
történt.
A bauxitbánya - elsõsorban a bányászati terek víztelenítése, másodsorban a
kitermelt víz egy részének vízellátási célú értékesítése érdekében -
üzemeltette a vízaknát, azaz kitermelte az ivóvízminõségû karsztvizet. Az
állami tulajdonú Dunántúli Regionális Vízmûvek RT (DRV RT, illetve jogelõdjai)
üzemeltette, s üzemelteti ma is az RRV-t, amely Székesfehérvár fogadó
vízmûtelepére szállítja a vizet.
a város vízmûrendszerét (átemelõit, medencéit, saját kútjait, vízkezelését,
elosztóhálózatát) az önkormányzati alapítású és tulajdonú FEJÉRVÍZ RT (illetve
jogelõdjei) üzemeltette és üzemelteti ma is.
A bánya a kitermelt vizet eladta a DRV-nek a DRV és FEJÉRVÍZ-nek.
A bánya eladási ára szabadár-kategóriába tartozott, s nem volt ismert, hogy
milyen arányban terheltea kitermelés költségeit a bánya a bauxittermelésre,
illetve a vízellátási célú víz értékesítésre.
Ebbeen a helyzetben az elsõ döntõ jelentõségû változás 1992. év végén
következett be.
Ekkor a Bakonyi Bauxitványa KFT bejelentette, hogy 1993. január 1-tõl
bányászati vízvédelmi okokból nem, hane, csak vízellátási céllal kell a vizet
termelnie, s ezért a víztermelés teljes költségét áthárítja a DRV-re. Ez azt
jelentette, hogy - mivel a naponta átlagosan értékesített vízmennyiség csak
megközelítõleg a fele a vízaknában fakadó, s onnan kiemelt mennyiségnek - a
bánya az 1 m3-re kalkulált termelési költség kétszereséért értékesítette ettõl
az idõponttól a vizet.
Miért alakulhatott ki ez a helyzet?
A bányászat során a bánya a föld alatt a kõzeteket megbontotta, részben
elszennyezte, esetleg ma már ellenõrizhetetlen helyeken szennyezõ anyagokat
hagyott hátra, a vízellátás szempontjából szennyezõ anyagot (elsõsorban vasat)
tartalmazõ rétegeket megontotta, a víz által hozzáférhetõvé, kioldhatóvá
tette. A leszívás következtében kialakult kartszvízszintet éppen ezért, azaz a
bánya környezetátalakító tevékenysége miatt nem lehet felengedni, hiszen ha a
vízszint megemelkedne, s elöntené a régi vágatokat, a megbontott rétegeket, a
jelenleg ivóvíz minõségû víz ngy valószínûséggel elszennyezõdne. A vízszintett
pedig úgy lehet lent tartani hogy folyamatosan ki kell emelni napi 58-60 em3
vizet, ami több mint kétszerese a vízellátási célból igényelt mennyiségnek.
Ez tehát azt eredményezi, hogy Székesfehérvár (és további 8 település)
lakossága, közületi fogyasztói kétszer annyi víz kitermelési költségeit
kénytelenek a vízdíjban megfizetni a bányászati tevékenység következtében,
mint amennyi vizet elfogyasztanak!
Ugyancsak a bányászati tevékenység következtében kell a fogyasztónak a 260 m-
es mélységbõl történõ kiemelés költégeit megfizetniük, mivel természetes
körülmények között e mélység feléig sem kellene a vizet leszívni.
A fent leírt helyzet 1994. elejétõl annyiban változott, hogy a Bakonyi
Bauxitbányák KFT - bányászati érdekeltségének megszûnése miatt - a közcélú
cízilétesítmények minõsített vízaknát átadta a DRV RT-nek üzemeltetésre.
Természetesen a DRT RT is kénytelen a hasznosított vízmennyiség több mint
kétszeresét kiemelni, s ennek költségeit tovább hárítani, s a feleslegesen
kiemelt vizet a Gaja-patakba hasítatlanul elvezetni.
A helyzet felszámolására az az elképzelés született, hogy a vízkitermelés
csökkentésével, a vízszintet fel kell engedni, de a várható vízminõségromlás
miatt megelõzõleg egy víztisztító mûvet kell építeni. E célra a Kincsesbányán
meglevõ - eredetileg a fehérvárcsurgói tározó vizét a Péti Nitrogénmûvek
részére tisztítani hivatott, de évek õta üzemen kívül levõ - víztisztítómû
kapacitásbõvítés és intenzifikálás után alkalmassá tehetõ több százmillió
forintos beruházással.
A lakosság kényszerû többletterheit azonban ez sem szünteti meg, hiszen a
víztisztítómû üzemeltetési költségei (fõleg, ha - a víz várható letisztulása
miatt - csak 5-10 év üzemeltetési idõre tervezett mû amortizációs kulcsait is
e rövid élettartamhoz igazítják) elérik, sõt meg is haladhatják a többlet
vízemelés költségeit.
"Cseberbõl vederbe."
A víztisztítómûvet ennek ellenére valósyínûleg meg kell építeni, hiszen
környezetvédelmi szempontból sem tartható fenn sokáig az indokolatlan
karsztvízkitermelés, a tisztítómû nélküli vízszintfelengedés pedig igen nagy
kockázattal jár.
A fentieken túl tovább növelik a vízkitermelés költségeit, s így a vízdíjakat
a bánya által e nem végzett, s most a DRV-re háruló föld alatti biztonsági,
felújítási feladatok, s szivattyúcserék is.
A fentiek alapján egyértelmû, hogy Székesfehérvár fogyasztóinak az állami
érdekeket szolgáló bauxitbányáászat hatásainak következtében kell
többletköltségeket viselniük a vízdíjban. Ez indokolttá teszi, hogy az állam -
függetlenül a mindenkori lakossági vízdíjcsökkentésre szánt költségvetési
céltámogatástól - adjon folyamatos hozzájárulást Székesfehérvár (és a környezõ
8 település) önkormányzatának a vízdíjak olyan szintre történõ csökkentéséhez,
ami akkor állna fenn, ha a bányászati környezetátalakító hatások nem
léteznének. Ezt a hozzájárulást mindaddig fenn kell tartani, amíg a
vízszintfelengedést követõen az esetleg megépített víztisztítómûvet még üzemen
kívül nem lehet helyezni a víz letisztulása következtében. Ekkor átt helyre a
természetes állapot, amikor az állami hozzájárulás megszüntethetõ.
A szükséges hozzájárulás mértéke évi 150 millió Ft körüli értékben határozható
meg.
E hozzájárulsá még egy másik szempont alapján is megindokolható és
fenntartható. A Velencei-tó vízpótlására az RRV-bõl történik. A vízpótló
rendszer kiépült, s azt meg is kell tartani, hiszen egy-két év esetleg
kedvezõbb (csapadékosabb) idõjárása következtében nyilván nem lehet azt
mondani, hogy a tó vízháztartása egyszer, s mindenkorra egyensúlyba került.
Viszont az is elõfordulhat hogy egy-két évig nem kell vízet pótlni a tóba.
(mint ahogy napjainkban is bizonytlana, hogy lesz-e 1995-ben tótöltés).
Az viszont nem várható el Székesfehérvár lakosságától, hogy azokban az
években, amikor nincs vízpótlás egyedül finanszírozzák a vízbázis, s a
vízszállító rendszer amortizációs és fenntartási költséeit, más szóval õk
biztosítsák a teljes rendszer "rendelkezésre állását" a Velencei-tó részére. E
költségek egy részének fedezetére ugyancsak indokolt az állami hozzájárulás.
(Természetesen ha ez a hozzájárulás bekövetkezik a tótöltés nélküli években,
akkor tótöltés esetén csak az üzemeltetés aktuális költségeit kell a töltési
díjban érvényesíteni.) Ezzem megszûnne az a jelenlegi tarthatatlan állapot is,
amikor csak a tó szempotjait képviselõ érdekérvényesítõk ingyenes "természeti
adottságnak" tekintik a székesfehérvári polgárok pénzén kiemelt többlet vizet,
s az e pénzbõl fenntartott RRv-t, s csak a vízpótlás közvetlen üzemeltetési
költségeit akarják megfizetni.
Székesfehérvár, 1995. február 17.
Vancsik Zoltán (MSZP)
Székesfehérvár
1.sz. választókerület