1995. évi .....
törvény
a védett természeti területek védettségi szintjének
helyreállításáról
Az Országgyûlés a környezethez való alkotmányos alapjog maradéktalan
biztosítása érdekében, az állam ezzel kapcsolatos alkotmányos
kötelezettségeinek teljesítése és a természetvédelem jogszabályokkal
biztosított eredeti szintjének helyreállítása céljából a következõ törvényt
alkotja:
1. §
(1) E törvény hatálya - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - azokra a
védett és fokozottan védett, valamint a védelemre tervezett természeti
területekre (a továbbiakban együtt: védett természeti terület) terjed ki,
amelyeket a mezõgazdasági szövetkezet közös használatában álló földterületek
részeként törvény alapján
a) a részarány-földtulajdonosok földjének kiadása, valamint a tagok és
alkalmazottak földhöz juttatása, továbbá a kárpótlási árverés céljából
földalapokba elkülönítettek, vagy
b) az említett földalapokba - a védettségre tekintettel - nem jelöltek
ki.
(2) Nem terjed ki a törvény hatálya az (1) bekezdés a) pontjában
meghatározott azokra a védett természeti területekre, amelyeknek az egyes
földalapokba történõ kijelölésére a szövetkezetekrõl szóló 1992. évi I.
törvény hatálybalépésérõl és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II.
törvény módosításáról rendelkezõ 1992. évi L. törvény 4. §-ában foglalt
módosító, illetve kiegészítõ szabályok alkalmazása nélkül is törvényes
lehetõség volt és a kijelölés az irányadó szabályoknak megfelelõen történt.
2. §
(1) A törvény hatálya alá tartozó és magántulajdonba még nem került
földterületek földalapba történõ kijelölése (1. § (1) bekezdés a) pont) - a 3.
§-ban foglalt kivétellel - e törvény alapján megszûnik.
(2) Ha a földalapok elkülönítése, illetve kijelölése iránti eljárás (a
továbbiakban: kijelölés) folyamatban van, a kijelölést az (1) bekezdésben
említett földterület figyelmen kívül hagyásával kell folytatni.
(3) Ha a kijelölés befejezõdött, a kijelölésre kötelezett az (1)
bekezdésben foglalt földterületek helyett pótlólagos kijelölésre vagy a
kijelölés megismétlésére nem köteles, az érintett földterületek kisajátítása
esetén azonban a kártalanításként kapott összeget az érdekelt részarány-
földtulajdonosok, illetve szövetkezeti tagok és alkalmazottak között - eltérõ
megállapodásuk hiányában - olyan arányban kell felosztani, amilyen arányban
azok a földterület tulajdonjogára - védettség hiányában - a törvény alapján
igényt tarthattak volna.
3. §
A törvény hatálya alá tartozó és a részarány-földtulajdonosok földjének
kiadása, valamint a tagok és alkalmazottak földhöz juttatása céljára szolgáló
földalapba kijelölt az a földterület, amelynek - magántulajdonba kerülése
esetén - a kisajátítása mellõzhetõ lenne (4. § (2)-(3) bekezdés), e törvény
hatályba lépése után magántulajdonba kerülhet, ha a kisajátítás mellõzésének
törvényes feltételei fennállnak, és a tulajdont szerzõ a földterület fekvése
szerint illetékes természetvédelmi, illetõleg nemzeti park igazgatóság (a
továbbiakban: igazgatóság) által megállapított korlátozást írásbeli
nyilatkozatával tudomásul veszi, illetõleg a hatósági elõírások betartására
írásbeli kötelezettséget vállal.
4. §
(1) A törvény hatálya alá tartozó és törvény alapján már magántulajdonba
került földterületeket - a (2)-(3) bekezdésben foglalt kivétellel - e törvény
hatálybalépésétõl számított 10 éven belül az állam javára - az irányadó
jogszabályok szerint - ki kell sajátítani, és az igazgatóság kezelésébe kell
adni. A kisajátítás kezdeményezésére (kérésére) az igazgatóság köteles.
(2) A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter hozzájárulásával a
kisajátítás kérése mellõzhetõ, ha a tájidegen fafajú, mesterséges vagy rontott
erdõk, továbbá fokozott védettség alatt nem álló növény és állatfaj élõhelyéül
szolgáló szántó, kert, szõlõ és gyümölcsös mûvelési ágú, továbbá -
elhelyezkedésénél fogva - csekélyebb jelentõségû természeti értékkel
rendelkezõ földterületek (pl. szántó közé ékelõdött erdõfolt, periférikus,
erõsen zavart területek) esetén az igazgatóság az érintett földterületre
egyébként irányadó védelmi szabályoknál szigorúbb - a természeti károk
bekövetkezésének megelõzésére alkalmas - korlátozást állapít meg.
(3) Mellõzhetõ a kisajátítás akkor is, ha a kisajátítás idõpontjában az
érintett földterület védettsége már megszûnt, vagy védelmi igénye olyan
szintre csökkent, amelyre tekintettel a kisajátítás e törvény hatályba
lépésének idõpontjában nem lett volna indokolt.
(4) Ha a védettségi szint biztosítása érdekében e törvény szerint elõírt
korlátozás az érintett földterület rendeltetésszerû használatát lehetetlenné
teszi vagy jelentõs mértékben akadályozza, az igazgatóság a tulajdonos javára
- a korlátozó rendelkezések elõírásával egyidejûleg - az alkalmazott
korlátozás idejére a korlátozással arányos kártalanítást állapít meg. Ebben az
esetben a tulajdonos az errõl rendelkezõ határozat közlését követõ 90 napon
belül a földterület kisajátítását kérheti. Ilyen kérelem esetén az (1)
bekezdésben foglaltaknak megfelelõen kell eljárni.
5. §
(1) Az 1. § (1) bekezdésének b) pontjában és a 2. § (1) bekezdésében
meghatározott földterületek vonatkozásában - a (2) bekezdés szerinti
eltéréssel és a 4. § (2) bekezdésének kivételével - a 4. §-ban foglalt
rendelkezéseket kell alkalmazni.
(2) A kisajátítást a 4. § (1) bekezdésében foglaltak teljesítését
megelõzõen, legkésõbb azonban a törvény hatálybalépésétõl számított 5 éven
belül kell végrehajtani.
6. §
(1) A 4. és 5. §-ban elõírt kisajátítás pénzügyi fedezetérõl az éves
költségvetési törvényekben kell rendelkezni.
(2) A kisajátítási eljárás megindításáig a természeti károk megelõzése
érdekében szükséges átmeneti intézkedések megtételérõl (ellenõrzés fokozása,
korlátozások elõírása) a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter az
igazgatóságok útján köteles gondoskodni.
7. §
E törvény alkalmazásában
a) magántulajdonba kerültnek minõsül az a földterület, amelyet az
irányadó jogszabályok szerint a kárpótlásra jogosult az árverésen tulajdonul
megszerzett, vagy a földkiadó bizottság - határozatával - a részarány-
földtulajdonos javára magántulajdonként kiadott, illetõleg a részarány-
földtulajdon helyét meghatározta, függetlenül attól, hogy a tulajdonjog
ingatlan-nyilvántartásba történõ bejegyzése megtörtént-e vagy sem,
b) védelemre tervezettnek az a földterület tekinthetõ, amely a
szövetkezetekrõl szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépésérõl és az átmeneti
szabályokról szóló 1992. évi II. törvény (a továbbiakban: Ámt.) 15. §-ának (3)
bekezdése értelmében ilyennek minõsül.
8. §
(1) Ez a törvény a kihirdetését követõ 15. napon lép hatályba. Ezzel
egyidejûleg az Ámt. 19. §-a hatályát veszti.
(2) Felhatalmazást kap a környezetvédelmi és területfejlesztési
miniszter, hogy a pénzügyminiszterrel egyetértésben a 4. § (1) bekezdésében és
a 5. § (2) bekezdésében meghatározott idõtartamon belül a kisajátítás
ütemezését, illetve a kisajátításra kerülõ egyes földterületek kisajátításának
idõpontját rendeletben megállapítsa.
I n d o k o l á s
a védett természeti területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló
törvényjavaslathoz
Általános indokolás
A védett, illetõleg védelemre tervezett természeti területeket a
szövetkezetekrõl szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépésérõl és az átmeneti
szabályok megállapításáról szóló 1992. évi II. törvény (a továbbiakban: Ámt.)
földkijelölésre (földalapképzésre) vonatkozó szabályai (Ámt. 13-19. §) is
érintették. Ebben a körben - természetvédelmi okokból - speciális (szigorúbb)
szabályozást írtak elõ. Az Ámt. 1992. évi L. törvénnyel történõ módosítása
azonban e szabályozási szigort enyhítette, majd a földrendezõ és a földkiadó
bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény (a továbbiakban: Fbt.) 13. § (7)
bekezdésének 4. pontja hatályon kívül helyezte az Ámt. 19. §-át, amely szerint
a szövetkezeti tulajdonban lévõ és a földalapokba ki nem jelölhetõ
természetvédelmi területeket - azonos AK értékû csereterület, ennek hiányában
pénzbeli vagy más módon történõ kártalanítás ellenében - az állam tulajdonába
és a természetvédelmi szervek kezelésébe kell adni.
Az Alkotmánybíróság a 33/1994.(VI.17.) AB határozattal kiegészített
28/1994.(V.20.) AB határozatával (a továbbiakban: alkotmánybírósági határozat)
megállapította, hogy az állam a természetvédelem jogszabályokkal biztosított
szintjét - ha más alapjog vagy alkotmányos érték érvényesítéséhez az
elkerülhetetlenül nem szükséges - nem csökkentheti. Ezért az Ámt. 15. § (1)
bekezdés i) pontjának a fentebb hivatkozott módosítás folytán bekerült "erdõ"
mûvelési ágra vonatkozó részét, valamint a módosított 15. § (4) bekezdését,
továbbá az Fbt. 13. § (7) bekezdésének 4. pontját, mint alkotmányellenes
rendelkezéseket - a hatálybalépésük idõpontjára visszamenõleges hatállyal -
megsemmisítette. Egyúttal felhívta az Országgyûlést, hogy tegyen eleget
jogalkotói feladatának mindazon természetvédelmi oltalom alatt álló és
védelemre tervezett területek tekintetében, amelyekre nézve a megsemmisítés
eredményeként a természet védelemének eredeti szintje nem áll vissza.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmányban biztosított
környezethez való jog (Alk. 18. §) a környezet védelmére és az élet természeti
alapjának fenntartására vonatkozó állami kötelességet jelenti, olyan sajátos
alapjog, amely az állam környezetvédelemre vonatkozó kötelességei
teljesítésének garanciáit emeli az alapjogok szintjére. Ezért a környezethez
való jog intézményes védelmének mértéke nem lehet tetszõleges, annál is
inkább, mert ez a jog az emberi élethez való jog (Alk. 54. § (1) bek.),
valamint a "legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez" való emberi jog
(Alk. 70/D. § (1) bek.) érvényesülésének fizikai feltételeit biztosítja. Ehhez
képest a környezethez való jog védelmét a más jogokéhoz képest is fokozottabb
szigorúsággal kell biztosítani a jogalkotás során. E jog érvényesítése -
alkotmányos szempontból - megköveteli az államtól, hogy az elért védelmi
szinttõl ne lépjen vissza, illetõleg csakis olyan feltételek mellett tehesse
ezt, amikor egyébként az alapjog korlátozásának is helye lehet. További
követelmény az állammal szemben, hogy a preventív védelmi szabályoktól ne
hátráljon vissza a szankciókkal biztosított védelem felé, hacsak ez
elkerülhetetlenül nem szükséges (de ebben az esetben is az arányosság
betartásával).
A kifejtettekhez képest a javaslat célja, hogy - az alkotmányosság
igényeinek megfelelõen - a helyrehozhatatlan természeti károk megelõzése
érdekében megkövetelt eredeti védelmi szint helyreállítására a hatályos
jogszabályokkal összhangban álló, áttekinthetõ, ellentmondásmentes, a
jogalkalmazók széles köre számára érthetõ és követhetõ, ugyanakkor a
természetvédelem differenciált (sok esetben csak egyedileg meghatározható)
igényeinek kielégítésére alkalmas önálló törvényi szabályozást alakítson ki.
A javaslat kizárólag a természetvédelem alkotmányosságán esett csorba
helyreállítását célozza. Ezért a természetvédelem - érintett körön kívül esõ -
rövid vagy hosszabb távon megoldandó gondjainak orvoslására a javaslat nem
vállalkozhat, legfeljebb a védelmi szabályozás kívánatos módjára, technikájára
vonatkozóan szolgáltathat elõremutató példát.
Részletes indokolás
Az 1. §-hoz
A javaslat célja, hogy az alkotmányellenesnek minõsített és
megsemmisített rendelkezések folytán, illetõleg e rendelkezések alkalmazása
által a természeti területek védettségi szintjében bekövetkezett kedvezõtlen
változást helyreállítsa, ezért - a javaslat szerint - a törvény hatálya
kizárólag azokra a földterületekre terjed ki, amelyeket az említett
rendelkezések érintettek, illetve amelyeknek - e rendelkezések alkalmazása
által - védelmi szintje csökkent. Ehhez képest a törvény hatálya alá azok a
védett és védelemre tervezett (ide értve természetesen a nemzetközi egyezmény
hatálya alá tartozó, a fokozottan védett vagy ilyen védelemre tervezett
területeket, valamint a nemzeti parkokat is) földterületek tartoznak,
amelyeket egyrészt a részarány-földtulajdonosi, a tagi és alkalmazotti,
valamint a kárpótlási földalapokba az 1992. évi L. törvény 4. §-ában foglalt,
Ámt-t módosító, illetve kiegészítõ rendelkezések alapján kijelöltek, másrészt
pedig azok, amelyeket az említett földalapokba az Ámt 15. § (1) bekezdés i)
pontja alapján - a védettségre, illetve a védelemre tervezettségre tekintettel
- sem az Ámt. hivatkozott módosítását megelõzõen, sem pedig azt követõen nem
jelöltek ki, és az állami tulajdont képezõ földalap (Ámt. 13. § (3) bekezdés
c) pontja) terhére sem különítettek el (Ámt. 15. § (5) bekezdés). Az elsõnek
említett körbe tartozó földterületekkel kapcsolatos rendelkezéseket a javaslat
2-4. §-a, a másodikként említett körbe tartozókra vonatkozó szabályokat pedig
a javaslat 5. §-a tartalmazza.
A 2. §-hoz
A javaslat rendelkezik a törvény hatálya alá tartozó földterületek
földalapba történõ kijelölésének jogkövetkezményeirõl. A kijelöléshez fûzõdõ
joghatások egyik legfontosabb elemének (nevezetesen annak, hogy a kijelölt
földterületek az irányadó jogszabályok szerint magántulajdonba kerülhetnek)
megszûnésérõl bizonyos körben maga az alkotmánybírósági határozat is
rendelkezett, a megsemmisített jogszabályok alkalmazásával a kárpótlási
földalapba kijelölt földterületek magántulajdonba kerülésének lehetõségét
ugyanis kifejezetten kizárta. A javaslat a további tennivalók egyértelmû
rendezése érdekében ennél tovább megy, amikor általános jelleggel kimondja,
hogy az érintett földterületek földalapba történõ kijelölése (kijelöltsége)
megszûnik. Arra az esetre, ha a kijelölési eljárás még folyamatban van, ez a
szabály értelemszerûen azt jelenti, hogy a kijelölés csak a szóban forgó
földterületek figyelmen kívül hagyásával folytatható.
A kijelölési eljárás addig tekinthetõ folyamatban levõnek, ameddig a
földkijelölés tárgyában még nem született jogerõs határozat, vagy született
ugyan, de annak felülvizsgálata érdekében a bírósághoz fordultak, és a bíróság
elõtti eljárás jogerõs határozattal még nem zárult le, vagy lezárult ugyan, de
a bíróság a közigazgatási határozatot megsemmisítette, és a hatóságot új
eljárásra vagy az eljárás folytatására utasította. Ellenkezõ esetben az
eljárás befejezettnek minõsül.
Ha a kijelölési eljárás - a fentiek szerint - befejezettnek minõsül, a
javaslat fõszabályként úgy rendelkezik, hogy a kijelölésre kötelezett az
érintett földterületek helyett pótlólagos kijelölésre, vagy a kijelölés
megismétlésére nem köteles. A javaslat természetesen nem zárja ki, hogy az
érdekeltek ilyen tartalmú megállapodása esetén a kijelölésre kötelezett vagy
annak jogutódja az érintett földterületek kihagyásával megismételje a
földkijelölést, sõt - ha arra mód van - pótlólagos földkijelölést alkalmazzon,
ilyen kötelezettséget azonban nem ír elõ. Azt azonban kimondja, hogy a
kijelölés alól mentesült földterületek kisajátítása esetén (4-5. §) a
kártalanításként kapott összeget az érdekelt részarány-földtulajdonosok (ide
értve a tagi és alkalmazotti földalapból földtulajdon juttatására jogosultakat
is) között olyan arányban kell felosztani, amilyen arányban azok a földterület
tulajdonjogára - védettség hiányában - az Ámt. 25. §-ának (1)-(2) bekezdése
alapján igényt tarthattak volna. Ez a rendelkezés természetesen nem érinti
azokat a jogosultakat, akik az említett földalapokból már hozzájutottak a
földtulajdonukhoz, hiszen õk ebben a vonatkozásban érdekelteknek már nem
tekinthetõk. Akik azonban érdekeltek, a javaslat elõírásaitól közös
megállapodással eltérhetnek. Megállapodhatnak tehát pl. abban, hogy a
kisajátítási kártalanítás összegét nem, vagy legalábbis nem teljes mértékben,
illetõleg eltérõ arányban osztják fel egymás között. Ez utóbbira adott esetben
okul szolgálhat az is, hogy az érintettek közül egyesek inkább a még
magántulajdonba adható földterületekre, míg mások a kártalanítás összegére
tartanának igényt.
A 3. §-hoz
A 2. §-ban foglalt, a kijelölés joghatásainak megszûnésére vonatkozó
elõírás alól a javaslat viszonylag szûk körben - ahol a magántulajdonba
kerülés elvi lehetõségét maga az alkotmánybírósági határozat sem zárja ki -
kivételt tesz. Eszerint a törvény hatályba lépése után magántulajdonba
kerülhet a törvény hatálya alá tartozó az a - részarány-földtulajdonosi,
valamint a tagi és alkalmazotti földalapba elkülönített - földterület is,
amelynek kisajátítása a javaslat 4. § (2) és (3) bekezdése alapján mellõzhetõ
lenne. A tulajdonba kerülés lehetõségének törvényes feltételei értelemszerûen
azonosak azokkal a feltételekkel, amelyek mellett a kisajátítás is mellõzhetõ,
természetesen - az eltérõ jogi helyzetbõl adódó - azzal a különbséggel, hogy
az érintett földterület tulajdonosává csak az a jogosult válhat, aki a
természetvédelmi szervek által megállapított korlátozást írásbeli
nyilatkozatával tudomásul veszi, vagy a hatóság elõírásainak betartására
kötelezettséget vállal. E kivételes lehetõség biztosításának ésszerû indoka
az, hogy a tulajdon szerzésére jogosultak méltányos érdekeivel szemben
nyilvánvalóan háttérbe szorul a kisajátításhoz fûzõdõ érdek, ha az érintett
földterület tekintetében a védettségi igény szintje olyan csekély, hogy - a
földterület magántulajdonba kerülése esetén - egyébként is a kisajátítás
mellõzése lenne indokolt.
A 4. §-hoz
A törvény hatálya alá tartozó azokat a földterületeket, amelyek az utóbb
alkotmányellenesnek minõsített törvényi rendelkezések alkalmazásával
magántulajdonba kerültek, a javaslatban megfogalmazott fõszabály szerint az
állam javára ki kell sajátítani. Ennek során a kisajátításról szóló
jogszabályokat kell alkalmazni. E szabályok a javaslatban említett
kisajátítás során értelemszerûen azzal az eltéréssel alkalmazandók, hogy a
kisajátítás - éppen annak kötelezõ jellege folytán - nem, illetõleg csak a
javaslatban meghatározott igen szûk körben mellõzhetõ. Ebben az értelemben a
javaslat a kisajátításról szóló jogszabályokban meghatározott kisajátítási
célokon felüli, sajátos kisajátítási okot (jogalapot) határoz meg. A
kisajátítások végrehajtására a javaslat - alapvetõen költségvetési szempontból
- viszonylag hosszabb idõtartamot, a törvény hatálybalépésétõl számított 10
évet ír elõ.
Minthogy nemcsak a földalapokba kijelölt (1. § (1) bekezdés a) pont), de
- a védettségre tekintettel - oda ki nem jelölt földterületek is a törvény
hatálya alá tartoznak (1. § (1) bekezdés b) pont), ez utóbbi földterületek
magántulajdonba kerülése esetén is értelemszerûen e § rendelkezéseit kell
alkalmazni.
A javaslat a kötelezõ kisajátítás mellõzésére mindössze két esetben ad
lehetõséget. Az elsõ esetben több feltétel együttes fennállására van szükség a
kisajátítás mellõzéséhez, a kisajátítás ugyanis csak akkor mellõzhetõ, ha
1) ahhoz a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter hozzájárul,
2) a törvényben tételesen meghatározott csekélyebb védelmi igényû
földterületeket érint,
3) a föld fekvése szerint illetékes természetvédelmi (nemzeti park)
igazgatóság az adott földterületre egyébként irányadó védelmi szabályoknál
szigorúbb, a természeti károk megelõzésére alkalmas korlátozást állapít meg.
A javaslatban meghatározott második esetben a kisajátítástól akkor lehet
eltekinteni, ha annak idõpontjában az érintett földterület védettsége már
megszûnt, vagy védelmi igénye olyan szintre csökkent, amelyre tekintettel a
kisajátítás a törvény szerint egyébként mellõzhetõ lenne. Ez utóbbi eset arra
a körülményre van tekintettel, hogy a kisajátítás tényleges végrehajtásának
idõpontjára a kisajátítással érintett földterület védettségében, védelmi
igényében olyan változások következhetnek be, amelyek a kisajátítást a törvény
szerint egyébként mellõzhetõvé teszik (így pl. az adott földterület utóbb
kikerül a védett földterületek körébõl, vagy azt az elsõként említett
esetkörbe sorolják át, vagy védelemre tervezték ugyan, de védetté
nyilvánítására mégsem kerül sor, illetõleg a védetté nyilvánításra irányuló
elõkészítõ eljárást megszüntetik).
A kisajátítás mellõzése esetén elõfordulhat, hogy a természetvédelmi
szervek által megállapított korlátozások a földterület rendeltetésszerû
használatát lehetetlenné teszik, vagy jelentõs mértékben akadályozzák. Ez a
körülmény a kisajátítást - ha mellõzhetõségének elõbbiekben említett
feltételei fennállnak - önmagában még nem teszi kötelezõvé. Ilyen esetben
azonban a javaslat szerint a korlátozó rendelkezések elõírásával egyidejûleg a
korlátozással arányos kártalanítást kell megállapítani, és a tulajdonosnak
arra is joga van, hogy amennyiben a tulajdonára ilyen körülmények között nem -
a megállapított kompenzáció ellenére sem - tart igényt, úgy annak
kisajátítását kérje. Ha a tulajdonos a kártalanítást megállapító határozat
közlését követõ 90 napon belül a kisajátítást választja, az érintett
földterület tekintetében a kötelezõ kisajátítás esetére irányadó szabályokat
kell alkalmazni. Ebben az esetben tehát olymódon kell eljárni, mintha a
kisajátítás - a 4. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelõen - kötelezõ
lenne. Az említett 90 napos határidõ elmulasztása esetén a tulajdonos a
kisajátítás választására irányuló igényét többé nem érvényesítheti.
A tulajdonos által kért kisajátítás - annak megtörténtéig - a területre
megállapított korlátozásokat és a kártalanítás kötelezettségét nem érinti. A
kisajátítás mellõzését azonban - a teljesítés igényével - a tulajdonos akkor
sem követelheti, ha egyébként a mellõzés e törvényben foglalt feltételei
fennállnak.
Az 5. §-hoz
A földalapokba ki nem jelölt földterületek tekintetében (Ámt. 15. § (1)
bekezdés i) pont) a javaslat - az Ámt. 19. §-ában foglaltakat pontosítva, és
a végrehajtásra alkalmasabbá téve - ugyancsak kötelezõ kisajátítást ír elõ, a
4. §-ban szabályozott kisajátításhoz képest azonban azzal az eltéréssel, hogy
a) a kisajátítás mellõzésére csak akkor kerülhet sor, ha a kisajátítás
idõpontjában az érintett földterület védettsége már megszûnt, vagy védelmi
igénye olyan szintre csökkent, amelyre tekintettel a kisajátítás nem kötelezõ,
b) a kisajátítást a magántulajdonba került földterületek kisajátítását
megelõzõen kell végrehajtani, és
c) azt legkésõbb a törvény hatályba lépésétõl számított 5 éven belül be
kell fejezni.
E földterületek kisajátításának az idõbeli sorrendet illetõ elõnyben
részesítését az a körülmény indokolja, hogy a magasabb védettségi szintû,
illetve a természetvédelmi szempontból kiemelkedõbb jelentõségû földterületek
az Ámt - alkotmányellenesnek minõsített - rendelkezéseinek alkalmazásával sem
voltak kijelölhetõk, ezért magántulajdonba is - az esetek többségében - csak
olyan területek kerülhettek, amelyeket a természetvédelmi szervek védelmi
szempontból már eleve csekélyebb jelentõségûnek minõsítettek (ez okból
járultak hozzá a földalapokba történõ kijelölésükhöz is). A védett és
védelemre tervezett azokra a földterületekre azonban, amelyek az Ámt. 19. §-
ának hatályon kívül helyezése folytán (az alkotmánybírósági határozat
kihirdetéséig terjedõ idõszakban), mint földalapba ki nem jelölt területek
kerültek magántulajdonba, értelemszerûen a 4. § kisajátítási rendelkezései az
irányadók.
A 6-8. §-hoz
A törvényben elõírt kötelezõ kisajátításokat 5, illetõleg 10 éven belül -
az éves költségvetésben e célra elkülönített pénzügyi keret felhasználásával -
megfelelõ ütemezés mellett kell végrehajtani. A javaslat ezért elõírja, hogy a
kisajátítások pénzügyi fedezetét az éves költségvetési törvényekben kell
biztosítani, és felhatalmazást ad a környezetvédelmi és területfejlesztési
miniszter részére, hogy a pénzügyminiszterrel egyetértésben a kisajátítások
éves ütemezését, illetõleg - az említett záros idõtartamokon belül - az egyes
kisajátításra kerülõ földterületek kisajátításának konkrét idõpontját
rendeletben határozza meg.
A kisajátítások idõbeni elhúzódása természetesen nem mentesíti az államot
az alól az alkotmányos kötelezettsége alól, hogy a kisajátítások megtörténtéig
is gondoskodjék a természeti károk megelõzésérõl. Ezért a javaslat elõírja,
hogy az említett körben szükséges átmeneti - a kisajátítás idõpontjáig tartó -
intézkedéseket (adott esetben korlátozások elõírását) a környezetvédelmi és
területfejlesztési miniszter az igazgatóságok útján köteles megtenni.
Korlátozás elõírása esetén megfelelõen alkalmazni kell a 4. § (4) bekezdésében
foglaltakat is. A törvényes feltételek fennállása esetén megállapított
kártalanítás ebben az esetben természetesen nem ad jogot a kisajátítás
követelésére, hiszen a kisajátítás a most tárgyalt esetben enélkül is
kötelezõ.
A javaslat meghatározza azt is, hogy az általa használt egyes fogalmaknak
a törvény alkalmazása során milyen értelmet kell tulajdonítani. Ebben a
vonatkozásban a javaslat egyaránt tekintettel volt mind az alkotmánybírósági
határozat, mind pedig az Ámt. és az Fbt. fogalomhasználatára. Ennek
megfelelõen a magántulajdonba kerülés fogalmán e törvény alkalmazása
szempontjából a vagyonnevesítés szabályai szerinti részaránytulajdon
megállapításánál (Ámt. 25-26. §) többet, a magántulajdon ingatlan-
nyilvántartási bejegyzésénél viszont kevesebbet kell érteni. Magántulajdonba
kerültnek tehát a részaránytulajdonnak megfelelõen kiadott, vagy annak helye
szerint meghatározott földterület (Ámt. 27. § és Fbt. 5-11. §) tekinthetõ.
Az Ámt. 19. §-át hatályon kívül helyezõ rendelkezés - hatálybalépése
napjára visszamenõleges - alkotmánybírósági megsemmisítésével olyan jogi hely-
zet állt elõ, mintha az említett szabály hatályon kívül helyezésére nem is
került volna sor. A javaslat 5. §-a azonban - amint arról az 5. §-hoz fûzõdõ
indokolásban már volt szó - az Ámt 19. §-ában foglalt kérdéskört
újraszabályozta, ezért az Ámt. említett - most már valóban (alkotmányosan is)
feleslegessé vált - rendelkezését a javaslat hatályon kívül helyezi.