ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ
INTERPELLÁCIÓ
dr. Gál Zoltán úrnak,
az Országgyûlés elnöke
H e l y b e n
Tisztelt Elnök úr!
A nagy múltú IKARUS tönkremenetele megakadályozásának van-e más megoldása mint
1500 ember elbocsájtása? címmel interpellációt kívánok benyújtani dr. Pál
László ipari és kereskedelmi, valamint dr. Suchman Tamás privatizációs
miniszter urakhoz.
Tisztelt Miniszter Urak!
Az IKARUS székesfehérvári, budapesti, és különbözõ településeken lévõ
gyáregységei nem is olyan rég - az 1980-as évek végén - a magyar ipar
büszkeségének és stratégiai ágazat reprezentásainak számítottak. Európai
viszonylatban páratlanul 12-13 ezer darab autóbusz gördült le a
gáyrtósorairól, legalábbis csúcsidõszakban volt erre példa. 1991. augusztus
30-án Rt-vé alakult az IKARUS 11,5 milliárd alaptõkével, amelybõl több mint 60
% az államé és több mint 30 % - a további megrendelés reményében - a volt
Szovjetunió utódállamainak tulajdonába került. 1995-ben az eladott buszok
száma várhatóan alig haladja meg az 1500 darabot. Ennek egyenes következménye
- legalábbis egyesek szerint -, hogy az évtizedeken keresztül kiváló
teljesítményt nyújtó konstuktõröket, munkásokat, mérnököket, kereskedõket
ebben az évben bejelentettt módon, 1500 fõt az utcára tesznek. Ennyire vagyunk
képesek? Csak azt tudjuk kincepicóként az embereknek mondani, hogy átmenetileg
beszûkültek az értékesítés lehetõségei és ezért nem tudunk munkát adni nekik?
Ez nem megoldás. Különösen nem megoldás ez a székesfehérvári jelenségnél
abban a térségben, ahol a kormányzat (a korábbi is) a városi önkormányzat, a
hazai és külföldi befektetõk megtalálták a kilábalás lehetõségét a nagy állami
monopóliumok összeomlása és átalakulása után. MIért nincs mindenki számára
átlátható koncepció az állam több mint 60 %-os tulajdonában lévõ vállalat
számára? MIért nem eredményesek a legfelsõ szinten végzett tárgyalások
kooperációs partner keresésére, közepes és kistársaságok létrehozására és
bevonulására, helye-e, hogy két végermék-kibocsátó van, mit tart minimális
termékmennyiségnek, amely még önköltségében finanszírozható? Milyen sors vár
az IKARUS beszállítóira, hiszen ehhez az 1500 fõhöz további ezrek, tízezrek
kapcsolódnak. Magyar viszonylatban miért nem mûködik legalább a barter-
kereskedelem az energiahordozók importjának terehmentesítésére? És sorolhatnám
azokat a kérdéseket, amelyek egy interpellációben nemcsak fel sem tehetõk, de
meg sem válaszolhatók. A kérdés tehát kettõs: mi a jövõje az IKARUS-nak és az
ott dolgozóknak, és milyen privatizációs stratégiáõt tûzött maga elé a
többségi tulajdonos képviseletében a kormány? Vagy lássuk be csak ennyire
vagyunk képesek?
Budapest, 1995. április 5.
Balsay István
FIDESZ