1

1

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA

H/915.. számú

HATÁROZATI JAVASLAT

A FELSIOKTATAS FEJLESZTESENEK IRANYELVEIRIL SZOLO

ORSZAGGYûLESI HATAROZATROL

Elõadó:

Dr. Fodor Gábor

mûvelõdési és közoktatási miniszter

Budapest, 1995. április

Az Országgyûlés

......./1995. (......) OGY. határozata

a felsõoktatás fejlesztésének irányelveirõl

Az Országgyûlés abból a felismerésbõl kiindulva, hogy a felsõoktatás a

magyar polgárosodásnak és gazdasági modernizációs folyamatoknak az egyik

legfõbb tényezõje, a felsõoktatás fejlesztésének irányelveirõl a következõ

határozatot hozza.

1. Az Országgyûlés az e határozat mellékletében megfogalmazott

fejlesztési irányelveket, a fejlesztés kitüntetett értékeit elfogadja.

2. Az irányelvekben megfogalmazott célok rövid távon megvalósítható

elemeit a felsõoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 1995. december 31-

ig történõ módosításával és a hozzá kapcsolódó jogszabályok megalkotásával

kell elérni. A fejlesztési célkitûzések további elemeinek megvalósulására

az Országgyûlés a 2005. évet jelöli meg határidõként.

3. A fejlesztési célok ütemezett megvalósításához együttesen szolgálnak

forrásul a felsõoktatási rendszer hatékonyságának növelésébõl származó

megtakarítások, a tandíjbevételek, az államháztartás eszközei - az

egyensúlyi követelményekre figyelemmel -, valamint egyéb, a központi

költségvetésen kívüli hazai és külföldi források.

4. Az Országgyûlés felhívja a Kormányt, hogy az irányelvekben

megfogalmazottakat kormányzati munkája során tartsa szem elõtt és

érvényesítse; a fejlesztési célkitûzések megvalósítása érdekében a

határozat kihirdetésétõl számított 60 napon belül dolgozza ki erre

vonatkozó feladattervét és jogalkotási programját.

5. Az Országgyûlés felkéri a Kormányt, hogy az irányelvekben foglaltak

megvalósulásáról kétévenként, elsõ ízben 1997. december 31-ig számoljon be.

Az ......./1995. (......) OGY. határozat melléklete

A felsõoktatás fejlesztésének irányelvei

I.

A felsõoktatás fejlesztésének szüksége a fejlett országok azon általános

tapasztalatából ered, hogy a felsõoktatásban folyó képzés, kutatás és fej-

lesztés magas színvonala és hatékonysága elengedhetetlen a gazdaság

stabilizálása és növekedési pályára állítása, a piacgazdaság kiépítése, az

európai integráció és a nemzetközi gazdasági verseny kihívásaira adandó

válaszok megfogalmazása érdekében.

A felsõoktatás az a társadalmi szervezetrendszer, amely egyszerre képes a

nemzeti és egyetemes mûveltség hagyományait megõrizni, átörökíteni és

gazdagítani, a legkorszerûbb nemzetközi követelményeknek megfelelni s

ugyanakkor azokat a társadalom és a gazdaság számára közvetíteni. A

képzettség szintjének és minõségének kiemelt a szerepe a felnövekvõ

generációk munkaerõpiaci esélyeinek növelésében. Ugyancsak meghatározó az

egyetemek és fõiskolák szerepe, szellemiségük kisugárzó hatása az ország, a

regionális és a helyi társadalmak szervezõdésében, kulturális életében,

értékvilágának alakulásában, valamint az ország nemzetközi tekintélyének

formálásában, gazdasági, kulturális és diplomáciai kapcsolataiban. A

felsõoktatás hagyományosan az egyik legfõbb letéteményese a tudomány

mûvelésének, amelyben hazánk nemzetközi viszonylatban számottevõ sikereket

ért el eddig is.

Az Országgyûlés elengedhetetlennek tartja, hogy a felsõoktatás

fejlesztésében összhang legyen a társadalmi értékek, célok és igények, a

szakmai érdekek, valamint az ország anyagi lehetõségei, a központi

költségvetés tehervállalási képessége között. Ennek alapján a felsõoktatás

fejlesztésének kitüntetett értékei a következõk:

minõség - mind a képzési rend és a mûködési modellek átalakítása, mind az

intézmények szervezetének fejlesztése, mind pedig a finanszírozás

módjának megváltoztatása a felsõoktatásban folyó oktatás, mûvészeti

képzés és tudományos tevékenység színvonalának megõrzését, lehetõség

szerinti emelését szolgálja;

nyitottság - a képzés nyílttá válik, a továbbtanulni vágyó polgárok számára

esélyt adva a tudásszerzésre, a pályára való felkészülésre, a

továbbképzésre és a pálya módosításra;

szabad választás - egy rugalmas szerkezetû, átjárható és a tudás folyamatos

bõvítését lehetõvé tevõ képzési rendszer keretében a felsõoktatási

intézmények oktatási kínálata megteremti a feltételeit annak, hogy a

hallgatók saját igényeik szerint tervezzék és alakítsák tanulmányaikat;

az esélyek kiegyenlítõdése - a felsõoktatás nyitottá válása a szociális

helyzetük miatt hátrányban lévõ fiatalok számára is lehetõvé teszi a

felsõfokú képzésben való részvételt, ha a hallgatói juttatások és a

tandíjkedvezmények igazságosan és célzottan elosztva támogatják õket;

méltányos tehermegosztás - a felsõoktatás hallgatói (a tandíj-kötelezettség

keretében) és az adófizetõ polgárok közösen járulnak hozzá a képzés

költségeihez;

elszámoltathatóság és hatékonyság - a felsõoktatás átláthatóvá,

alakíthatóvá és ellenõrizhetõvé válik a hallgatók, az adófizetõk és a

munkaadók számára egyaránt, a rendelkezésre álló feltételek ésszerû

hasznosításával növelhetõ a hatékonyság;

autonómia - a tudománymûvelés és a mûvészi tevékenység sajátossága a

szakmai munka autonómiája, ami egyszerre hatja át az oktatás, a kutatás

folyamatát, valamint az ennek keretet adó intézmények szervezõdését;

versenysemlegesség - a felsõoktatás intézményrendszerében, a költségvetési

és pályázati források elnyerésének lehetõségében a fenntartó

személyétõl függetlenül a minõség szempontjai érvényesülnek szakmai és

gazdálkodási követelmények teljesülése esetén.

Az Országgyûlés jelen határozatával, a kapcsolódó törvénymódosítások és a

kormányzati munkaprogram megvalósításával kifejezi elkötelezettségét a

felsõoktatás fejlesztése, a szellemi erõforrások összpontosítása,

rendszerének minõségelvû átalakítása és az ifjúság szakmai és társadalmi

érvényesülése mellett.

II.

Az 1993-ban elfogadott a felsõoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény (a

továbbiakban: Ftv.) megteremtette a magyar felsõoktatás átalakulásának

legfontosabb feltételeit. Létrehozta az autonóm felsõoktatás alapvetõ

testületeit, az Országos Akkreditációs Bizottságot és a Felsõoktatási és

Tudományos Tanácsot. Megszüntette a felsõoktatásnak szaktárcák szerinti

széttagoltságát, és egy tárca felelõsségévé tette az állami feladatok

ellátását. Megõrizte azonban a katonai és rendészeti felsõoktatási

intézmények tekintetében azok sajátosságait. A doktori és mesterképzés

törvényi és anyagi feltételeinek megteremtésével lehetõvé vált a tudományos

és a mûvészi tevékenység kereteinek kibõvítése, s a nemzetközi folyamatokba

való kapcsolódás újabb formái alakultak ki.

Az Ftv. hatálybalépése ugyanakkor nem oldott föl több, a korábbi

kedvezõtlen folyamatok továbbélésébõl származó ellentmondást.

Az elmúlt évek pozitív változásai ellenére még mindig viszonylag

alacsonyak a hallgatói létszámok: a megfelelõ korosztálynak mindössze 17%-a

vesz részt felsõoktatási képzésben, szemben az európai 30%-os átlaggal.

1994-ben 50.873 jelentkezõ nem jutott be a felsõoktatásba, és - határozott

azonnali intézkedés hiányában - hasonló helyzet várható 1995-ben is. Ezek

az arányok oktatáspolitikailag akkor sem vállalhatók, ha az adatok nem

választhatók el egy demográfiai csúcstól, és ha az alacsony lemorzsolódási

százalék miatt a diplomások és az egy évben kiadott diplomák számának a

munkaképes lakosság létszámához viszonyított aránya még közel áll az

európai átlagokhoz. Szükséges tehát a képzés folyamán a minõségi szelekció

erõsítése, biztosítva összességében a diploma-kibocsátás szinten tartását.

A felsõfokú szakképzésben továbbtanulók száma a piaci szférában

folyamatosan emelkedik. Azonban e képzések - jogi és tartalmi szempontból -

esetlegesen kapcsolódnak a felsõoktatási intézményekhez, s a hallgatók

jogállása is sok esetben rendezetlen.

Továbbra is megmaradt az intézményrendszer széttagoltsága, ami alacsony

hatékonyságú és gazdaságtalan mûködést, felesleges párhuzamos

kapacitásokat, túlszakosodást, szegényes oktatási kínálatot eredményez, és

szûkíti az átjárhatóságot. Az oktatók és az egyéb dolgozók aránya a

hallgatólétszámhoz képest több területen magas - erre utalnak az Állami

Számvevõszék, az OECD, a Világbank és más intézmények, testületek

jelentései. Érintetlen maradt a bázisfinanszírozás, és a merev központi

pénzügyi szabályozás. Nem alakult ki széles körben hatékony intézményi

menedzsment. A központi források kiegészítésére kevéssé sikerült bevonni

jelentõs külsõ, nem állami forrásokat az intézményi gazdálkodásba.

A fejlesztés során a szakterületi sajátosságokat szem elõtt kell tartani,

különös tekintettel a katonai és rendészeti felsõoktatási intézményekre.

III.

1. A fejlesztés célja a hallgatói létszám jelentõs, de szakterületenként

és képzési szintenként eltérõ mértékû növelése. A felsõoktatásba bejutók

országos arányának el kell érnie a fejlett demokratikus társadalmakban

elért szintet, mely általában nem alacsonyabb a korosztály 30 %-ánál.

Jelentõs létszámnövelést különösen a rövidebb idejû képzési formákban

valamint az általános alapozást nyújtó egyetemi képzésekben kell elérni,

rövid távon különösen a jogász, a bölcsész és a gazdasági szakterületeken.

Nem növelhetõ a hallgatószám az agrár- és az orvosképzésben. Biztosítani

kell a közoktatásból a felsõoktatásba való átkerülés egyszerûsítésével a

felsõoktatás és a közoktatás harmóniáját, a felvételi vizsgák szerepének

visszaszorítását - figyelemmel a szakterületi sajátosságokra .

A pályakezdõ munkanélküliség mérséklésének egyik leghatékonyabb módja az

oktatás, mely egyúttal a benne résztvevõk munkaerõpiaci esélyeit is növeli.

Bármely képzési szinten, illetve képzési formában résztvevõ hallgatóknak

hallgatói jogviszonyt kell biztosítani.

2. Cél az átjárható, rugalmas képzési szintek kialakítása. A felsõoktatás

befogadóképességének növelését szolgálja a piramisszerûen felépülõ

többszintû képzési szerkezet kialakítása. Az Ftv. módosításával meg kell

határozni az egymáshoz illesztett képzési szintek rendszerét, mely a fõis-

kolai és az egyetemi képzés eltérõ jellegének megtartásával tartalmazza az

egyszintû fõiskolai és a többszintû egyetemi alapképzést, az egyetemi és

fõiskolai posztgraduális továbbképzéseket, valamint a doktori (PhD) kép-

zést. A fõiskolai és az egyetemi jellegû képzés nem kötõdik szükségszerûen

intézménytípushoz, ki kell ezért alakítani a szakok és programok

akkreditációjának egységes követelményrendszerét, valamint a különbözõ

szakok és programok átjárhatóságának szabályozott feltételeit. A képzés

lehetõségeinek bõvítése mellett el kell kerülni az egyetemi alapképzési

szakok és a PhD-programok túlszakosodását. A rövidebb idejû képzések körét

bõvíteni, arányát növelni kell, csökkentve ezzel az átlagos képzési idõt,

összességében fajlagosan olcsóbbá téve a képzést. Ez biztosíthatja a

minõségi kiválasztódás lehetõségét is a magasabb képzési szintek számára.

3. A korszerû felsõoktatási rendszerekben a nappali képzési formák

mellett, azokat kiegészítve az esti, levelezõ (a továbbiakban: részidõs) és

távoktatási formák szerepe folyamatosan növekszik, takarékosabbá téve a

képzést, növelve a hallgatólétszámot és szabadabbá téve a tanulás és

továbbképzés folyamatát. A felsõoktatás fejlesztésének egyik célja e

folyamat erõsítése. Ennek érdekében ki kell alakítani a nappalitól eltérõ

oktatási formák módszertani egységesítését és minõségbiztosításának

akkreditációs rendjét is. A délutáni, a vakációs és a hétvégi idõ

kitöltésével a részidõs és a távoktatási formák komoly lehetõséget

nyújtanak a személyi és tárgyi feltételek gazdaságosabb felhasználására. Az

új képzési formák keretében kialakulhat a programkihelyezés rendszere, mely

lehetõvé teszi a kisebb intézmények számára is a gyors és olcsó

kínálatnövelést.

4. A felsõoktatási képzés hatékonyságának, egyszersmind a szerzett tudás

alkalmazhatóságának záloga az önálló hallgatói munka szerepének és súlyának

növekedése az oktatási folyamatban. A jelenlegi, gyorsan vál-tozó

körülmények között nagy szükség van a különben jó felkészültségû diplomások

nagyobb önállóságára, problémafelismerõ és -megoldó, döntés-vállaló

képességük növekedésére. Ehhez az oktatási módok szervezeti kereteinek

átalakítása vezethet, ami együtt jár a heti kötött óraszámok csökkentésével

és az önálló hallgatói munka- és feladatmegoldás növe-lésével. Az oktatói

munkában új szemléletet kíván, és új feladatot jelent a magasabb képzési

szinteken az egyéni foglalkozás rendszerének (az ún. tutor-rendszernek) a

kialakítása. Az intézmények oktatást és tanulást segítõ

háttérszolgáltatásait és infrastruktúráját az erõforrások célirányos

felhasz-nálásával úgy kell fejleszteni, hogy ezen szolgáltatások minél

szélesebb körben és idõsávban legyenek elérhetõek a hallgatók számára.

5. A hallgatószám növelésének és a felsõoktatás kiegyenlített

színvonalának alapfeltétele az átjárhatóság és a tanulmányok

folytathatóságának megteremtése. Így a képzési szintek között idõveszteség

nélkül is lehetõvé válik a hallgatóknak, hogy tanulmányaikat - a következõ

szinten - folytathassák. E cél elérését az egységes országos kreditrendszer

kidolgozása és bevezetése biztosítja. Az állami támogatás igénybevételének

feltétele az országos kreditrendszerhez való csatlakozás kell hogy legyen.

Az országos kreditrendszer kialakításában az ECTS (European Credit Transfer

System) ajánlásait kell figyelembe venni, biztosítva ezzel a hallgatók

nemzetközi mobilitásának jobb esélyeit és erõsítve Magyarország haladását

az európai integráció felé.

6. A minõségi fejlesztés eszköze a felsõoktatás szakmai autonómiájának és

a felhasználói érdekeknek az együttes érvényesítése az akkreditáció

folyamatában, valamint a programakkreditáció és az intézményi akkreditáció

elvi elválasztása. A minõséget tanúsító akkreditáció mellett ki kell

építeni a felsõoktatáson belül autonóm módon mûködõ minõségbiztosítási

rendszereket, az eljárásokat a nemzetközi követelményekhez igazítva.

Az akkreditációs szervezetekbe be kell vonni a szakmai testületeket (a

kamarákat, a tudományos és mûvészeti társaságokat) és a munkaadói szféra

képviseleteit. A szakmai testületek bevonásával képzési területenként kell

kialakítani a programakkreditációban alkalmazott egységes standardokat

(képesítési követelményeket) és az intézményi akkreditáció országos

minõsítési követelményeit.

7. A finanszírozás rendszerében a normativitás elemeinek kell uralkodóvá

válnia, kiegészítve a feladat- és intézményfinanszírozás elemeivel. Fõ

követelmény, hogy a modell a meglévõ kereteknek az intézmények közötti

teljesítményarányos újraelosztást valósítsa meg, elõzetesen értékelt és

elfogadott költségszintek szerint. A modell bevezetésének üzemgazdasági

értékelésre, oktatásszervezési, költségeket befolyásoló, ésszerûsítõ

intézkedésekre kell épülnie. Teljesítmény-növekedéskor ugyanilyen

követelményeket kell érvényesíteni. Az állami felsõoktatás-finanszírozásnak

olyan intézményrendszerét kell kialakítani, amely a hatékonyságnövelés

állami elsõdlegességének közvetítésén túl képes a költségvetés változó

támogatását is rugalmasan kezelni.

A tandíjnak, ami a hallgatók hozzájárulása a képzés költségeihez,

összefüggésben kell állnia a szakirányok fajlagos költségigényével és a

tanulmányok késõbbi "megtérülésével" is. A tandíjbevétel részben központi,

részben intézményi forráskezelés és döntések alapján az intézmények számára

biztosít kiegészítõ fejlesztési forrást. A tandíjrendszer bevezetésével és

mindenkori módosításával egyidejûleg a hallgatói juttatások rendszerét is

úgy kell alakítani, hogy segítse az esélyegyenlõséget. A támogatásra

jogosultság folyamatos követésére a felvételi adatbázisra ráépülõ teljes

hallgatói adatbázis kiépítése szükséges.

8. A versenysemlegesség szempontjából a nem állami intézmények körében

elengedhetetlen az intézményalapítás és a képzés szabadságának biztosítása,

a versenyösztönzõ és piacépítõ állami szerepvállalás. Ki kell dolgozni az

intézményi mûködési engedélyek kiadásának nyilvános feltételrendszerét és

folyamatát. A normatív finanszírozás kialakításakor, az egységes

minõségbiztosításon nyugvó szak- és programindításban, valamint a pályázati

források elosztásában egyenlõ feltételeket kell biztosítani az állam által

elismert nem állami intézményeknek is.

9. Hatékonysági vizsgálatok elvégzése mellett bõvíteni kell az intéz-

ményirányítás és -mûködtetés jelenlegi formáit, hogy mód nyíljék a ráfor-

dításigény mérséklésére és központi költségvetési támogatáson túli források

fokozottabb bevonására. Biztosítani kell a lehetõséget arra, hogy a képzési

kínálatot a munkaadói csoportok és a helyi társadalom igényei is be-

folyásolhassák.

10. A felesleges párhuzamosságok elkerülése érdekében olyan elsõdleges

állami szempontokat kell megfogalmazni, amelyek a fejlesztést a

munkaerõpiac által a jövõben leginkább elismert területekre irányítják. A

felsõoktatási intézmények integrációs törekvéseivel kapcsolatban bõvíteni

kell az Ftv. módosítása során a jogi kereteket, lehetõvé téve a szorosabb

helyi együttmûködést. A fejlesztési források elosztásánál meg kell

követelni az integrációs törekvéseket, mint amilyen az egységes vezetés és

stratégiai tervezés, a közös gazdálkodási rendszer és pénzügyi menedzs-

ment, a közös infrastruktúra-felhasználás, az ingatlan-átcsoportosítás, a

szak- és programintegráció, az átjárhatóság. A meglévõ mûködési és a

többletforrásokat az eltúlzott mértékû eszközbeszerzések helyett szervezési

és információs jellegû infrastrukturális beruházásokra (intézményvezetés,

-szervezés, gazdasági, tanulmányi, adminisztrációs osztályok korszerû-

sítése, intézményi információs, minõségbiztosító rendszerek, oktatástech-

nológia stb.), valamint a tudományos munka lehetõségeit javító beruhá-

zásokra (könyvtárak, mûszerek, laboratóriumok) kell fordítani.

11. A közoktatás fejlõdése szükségessé teszi a tanító- és tanárképzés

korábbi szerkezetének átalakítását. Az egységes tanárképzés kialakításnak

biztosítania kell a fõiskolai intézményrendszer értékeinek megõrzését és a

szakmai követelmények magasabb színvonalra emelését, valamint a megfelelõ

színvonal folyamatos fenntartását. A kétszintû egyetemi szakmai képesítés

mellett a tanári képesítés megszerzésének egységes modulját kell

kialakítani.

A tudományegyetemeken a tanárképzéssel és -továbbképzéssel kapcsolatos

megnövekedett feladatokra nagyobb szervezeti egységet, tanárképzõ intézetet

(kart) kell létrehozni, mely a sajátos szakmai és szervezési feladatok

megfelelõ színvonalú ellátását, valamint az összes tanárszakon az egységes

követelmények érvényesítését tudja biztosítani. A többi, tanárképzéssel is

foglalkozó intézményben a tanárképzés hagyományos szervezeti kereteinek

megtartásával egyidejûleg gondoskodni kell a kívánatos szakmai színvonal

fenntartásáról.

A tananyagban és az oktatásszervezésben végbement változások alapján ki

kell alakítani a pedagógusok általános és kötelezõ továbbképzését és az

ezzel összefüggõ minõsítési rendszert. A kialakítandó országos hálózatban a

képzés és a minõsítés tartalmi feladataiért az egyetemek (tanárképzõ

intézetek) felelõsek, a szervezését pedig a közoktatási törvény keretei

szabályozzák.

12. Az Ftv. módosításával a felsõoktatás és a felsõoktatási intézmények

mûködésének szerves részévé kell tenni az iskolarendszerû felsõfokú

szakképzés egyes programjait. A gazdag piaci kínálatból azok a programok

kapcsolódhatnak a felsõoktatáshoz, amelyek ismeretanyagának egy részét

valamely felsõoktatási szak vagy program részeként akkreditálják. E

felsõfokú szakképzési programok kettõs feltételeknek kell hogy meg-

feleljenek: egyrészt az Országos Képzési Jegyzék elõírásai szerinti szakmai

követelményeknek, másrészt - valamely felsõoktatási intézmény erre

vonatkozó befogadó nyilatkozata alapján - a felsõoktatási akkreditációs

követelményeknek.

13. A tudományos kutatómunka intézményi bázisát, közremûködõit és

eszközrendszerét ma nagyobbrészt a felsõoktatás biztosítja. Az akadémiai és

a csökkenõ számú ágazati kutatóintézetek tudományos munkatársai

nélkülözhetetlen intellektuális kapacitást jelenthetnek a felsõoktatás

számára. Cél, hogy a kutatóintézeti munkatársak - a szabad

intézményválasztás figyelembevételével és az intézmény befogadó szándékának

függvényében - fokozottabban kapcsolódjanak be a felsõoktatásba, és e

tevékenységük legyen intézeti munkájuk értékelt része.

Támogatni kell a felsõoktatási intézmények és a kutatóintézmények közötti

kutatási-oktatási együttmûködést, a szervezeti kapcsolódást közös tanszék

létesítésével, vagy oly módon is, hogy újabb önálló kutatócsoportok,

intézetek váljanak egyetemi támogatott kutatóhellyé, illetõleg egyetemi

szervezeti egységgé.

14. A felsõoktatás biztosítja az ország számára létfontosságú

tudományágakban a kutatói utánpótlást. A tudományos doktori fokozat (PhD)

értékét meg kell óvni, s ennek érdekében a korábbi egyetemi doktori fokozat

(cím) PhD-vé történõ átminõsítését józan keretek közé kell szorítani, s

minden korábbinál igényesebb vizsgarendszert kell mûködtetni a képzés

folyamán biztosítva az elbírálás színvonalát és függetlenségét.

A doktorjelölteknek részt kell venniük az oktatási feladatok ellátásában,

ez szakmailag elõrevivõ, ugyanakkor az intézményrendszer szempontjából

gazdaságos, kapacitásnövelõ tényezõ, és hozzájárul az oktatói mobilitáshoz.

15. A felsõoktatási intézményekben az oktatók körében jelentkezõ

kontraszelekciónak, illetõleg az oktatói kapacitás intézmények közötti

szétaprózódásának egyik legfõbb oka az oktatók bérének alacsony volta. A

foglalkoztatási formákat rugalmasabbá kell tenni és oktatói követelmény-

rendszert kell érvényre juttatni. Az oktatói munkaterhelés országos

standardjainak kidolgozása és bevezetése mellett felül kell vizsgálni a

közalkalmazottak elõmeneteli és illetményrendszerét. Az oktatói köve-

telményrendszer elemét kell képezze a - csökkenõ óraszámmal összefüggésben

- a hallgatói konzultációs igény kielégítése. Az oktatói lét-számot - a

hallgatói létszám emelkedését is figyelembevéve - a nyugat-európai fajlagos

szintekhez kell néhány éven belül igazítani.

Az egyetemi, fõiskolai vezetõ oktatók kiválásában kulcsfontosságú az Ftv.

által bevezetett habilitáció intézménye, amely nemcsak az elõadókészség

elbírálásán, hanem az egyéni tudományos tevékenységen is alapul. A

habilitációval kapcsolatban el kell kerülni az intézményi belterjesség

veszélyét, ott, ahol erre lehetõség van, az elbírálásba be kell vonni a

nemzetközi tudományos közvélemény képviselõit.

A katonai és rendészeti felsõoktatás intézményei esetében tekintettel

kell lenni az Ftv. 115. §-a alapján megjelenõ külön törvényekre is.

1

1

Indokolás

A Kormány programjának megfogalmazásakor abból a felismerésbõl indult ki,

hogy a felsõoktatás aktív szerepe nélkülözhetetlen a piacgazdaság és a

politikai demokrácia magyarországi kiépítéséhez, az európai felzárkózáshoz.

A cél eléréséhez feladatként határozta meg, hogy kidolgozza és az

Országgyûlés elé terjeszti a felsõoktatás mennyiségi, tartalmi

fejlesztésének fõ irányait. A fejlesztési célkitûzések hosszabb és rövidebb

távon belül megvalósítandó elemeket tartalmaznak. Az egyes elemek részletes

költségvetési hatáselemzésére akkor kerülhet sor, amikor a Kormány a

megvalósításra vonatkozó munkálatai keretében a jogszabályalkotási

programját végrehajtja. A fejlesztés elemei nem kizárólagosan a központi

költségvetés és más eszközök többletforrásaira támaszkodnak, hanem nagy

mértékben figyelembe veszik a felsõoktatás hatékonyabbá tételével

felszabaduló megtakarításokat is.

A koncepció kialakítása a korábbi években megkezdett elõkészítõ, feltáró

munkálatokra támaszkodva, az abban meghatározott irányok szerves

folytatásaként történt meg. A felsõoktatásról szóló 1993. évi LXXX.

törvény, a felsõoktatás fejlesztésének terveit törvényi formában kívánta

rögzíteni. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény alapján azonban nem

a kötött törvényi forma alkalmas a hosszú távú elképzelések kijelölésére,

hanem az Országgyûlés által kibocsátott határozat, mely irányelvek

megfogalmazásával több évre elõremutatóan határozza meg a fejlesztési

elképzeléseket. E forma lehetõvé teszi, hogy az Országgyûlés folyamatosan

kérje számon a Kormánytól a fejlesztési program megvalósítását.

A fejlesztési elképzelések a Kormány programjának megfelelõen célul

tûzik ki

- a felsõoktatás minõségének megõrzését, sõt lehetõség szerinti

emelését;

- a nyitottság biztosítását, lehetõséget teremtve a pályára való

felkészülésre, továbbképzésre és a pálya módosítására is;

- a szabad választás érdekében a rugalmas szerkezetû, "átjárható"

képzési rendszer kialakítását;

- a méltányos tehermegosztást és az esélyek kiegyenlítõdését;

- a hatékonyság növelését, a versenysemlegességet.

Ennek érdekében jelentõs, de szakterületenként és képzési szintenként

eltérõ hallgatói létszámnövelés szükséges. Az emelt hallgatói létszám

befogadásának érdekében ki kell dolgozni a piramisszerûen felépülõ képzési

szerkezetet úgy, hogy az egyes szintek rugalmasan és átjárhatóan

kapcsolódjanak egymáshoz, kerülve a túlszakosodást. A nappali képzési

formák mellett - szabaddá téve a tanulás és továbbképzés folyamatát -

növelni kell más képzési formák (az esti, levelezõ képzés és a távoktatás)

szerepét, lehetõvé téve ezzel is a hallgatói létszám növekedését. A

szerzett tudás minél hatékonyabb alkalmazhatóságának érdekében meg kell

teremteni az önálló hallgatói munka növelésének feltételeit. A

kreditrendszer kimunkálásával erõsíteni kell az európai integráció

lehetõségét. A szakmai testületek bevonásával, a munkaadói képviselet

lehetõ-ségeinek kimunkálásával ki kell alakítani a minõségbiztosítást

szolgáló autonóm rendszert.

Az állami felsõoktatás finanszírozásának olyan normatív rendszerét kell

kialakítani, amely képes a költségvetés változó támogatását rugalmasan

kezelni az ezen túli források fokozottabb bevonásával is, s biztosítja hogy

a tandíjbevétel az intézmények számára kiegészítõ fejlesztési forrást

jelentsen. A felsõoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 10. § (4)

bekezdése szerint "a nem állami felsõoktatási intézményekben folyó képzés

mûködési költségeire az Országgyûlés az éves központi költségvetés

jóváhagyásakor meghatározza az állami hozzájárulás módját és mértékét". A

nem állami felsõoktatási intézmények költségvetési támogatása ma mind

elosztási rendjében, mind összegében eltér az államiakétól, holott például

az egyházi felsõoktatás azonos mértékû finanszírozásának kívánalmára utal a

lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990.

évi IV. törvény 19. § (1) bekezdésének megfogalmazása is.

Az országgyûlési határozat melléklete III. fejezetének 8. pontja az

állami és az állam által elismert nem állami intézmények finanszírozása

tekintetében a fenntartó személyétõl független, egységes finanszírozás

megvalósítását tûzi ki célul. E pont vonatkozásában is különösen indokolt

az Országgyûlés elvi döntése.

A közoktatás fejlõdésére figyelemmel indokolt a tanító- és tanárképzés

korábbi szerkezetének átalakítása. Az egységes tanárképzés kialakításának

egyszerre kell megõrizni a meglévõ értékeket és biztosítani a szakmai

követelmények magasabb színvonalát. Támogatni kell a kutatás-oktatás

együttmûködését és szervezeti kapcsolódását, a kutatói utánpótlás képzését.

Az oktatás színvonalának emelését szolgálja az oktatók megfelelõ anyagi

megbecsülését szolgáló intézkedések kidolgozása is.

A fejlesztési programot már az elõmunkálatok során is megismerték a

Világbank képviselõi, az abban megfogalmazott elképzeléseket jelentõs

hitelekkel támogatandónak értékelik.

Eleje Honlap