1
1
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA
H/915.. számú
HATÁROZATI JAVASLAT
A FELSIOKTATAS FEJLESZTESENEK IRANYELVEIRIL SZOLO
ORSZAGGYûLESI HATAROZATROL
Elõadó:
Dr. Fodor Gábor
mûvelõdési és közoktatási miniszter
Budapest, 1995. április
Az Országgyûlés
......./1995. (......) OGY. határozata
a felsõoktatás fejlesztésének irányelveirõl
Az Országgyûlés abból a felismerésbõl kiindulva, hogy a felsõoktatás a
magyar polgárosodásnak és gazdasági modernizációs folyamatoknak az egyik
legfõbb tényezõje, a felsõoktatás fejlesztésének irányelveirõl a következõ
határozatot hozza.
1. Az Országgyûlés az e határozat mellékletében megfogalmazott
fejlesztési irányelveket, a fejlesztés kitüntetett értékeit elfogadja.
2. Az irányelvekben megfogalmazott célok rövid távon megvalósítható
elemeit a felsõoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 1995. december 31-
ig történõ módosításával és a hozzá kapcsolódó jogszabályok megalkotásával
kell elérni. A fejlesztési célkitûzések további elemeinek megvalósulására
az Országgyûlés a 2005. évet jelöli meg határidõként.
3. A fejlesztési célok ütemezett megvalósításához együttesen szolgálnak
forrásul a felsõoktatási rendszer hatékonyságának növelésébõl származó
megtakarítások, a tandíjbevételek, az államháztartás eszközei - az
egyensúlyi követelményekre figyelemmel -, valamint egyéb, a központi
költségvetésen kívüli hazai és külföldi források.
4. Az Országgyûlés felhívja a Kormányt, hogy az irányelvekben
megfogalmazottakat kormányzati munkája során tartsa szem elõtt és
érvényesítse; a fejlesztési célkitûzések megvalósítása érdekében a
határozat kihirdetésétõl számított 60 napon belül dolgozza ki erre
vonatkozó feladattervét és jogalkotási programját.
5. Az Országgyûlés felkéri a Kormányt, hogy az irányelvekben foglaltak
megvalósulásáról kétévenként, elsõ ízben 1997. december 31-ig számoljon be.
Az ......./1995. (......) OGY. határozat melléklete
A felsõoktatás fejlesztésének irányelvei
I.
A felsõoktatás fejlesztésének szüksége a fejlett országok azon általános
tapasztalatából ered, hogy a felsõoktatásban folyó képzés, kutatás és fej-
lesztés magas színvonala és hatékonysága elengedhetetlen a gazdaság
stabilizálása és növekedési pályára állítása, a piacgazdaság kiépítése, az
európai integráció és a nemzetközi gazdasági verseny kihívásaira adandó
válaszok megfogalmazása érdekében.
A felsõoktatás az a társadalmi szervezetrendszer, amely egyszerre képes a
nemzeti és egyetemes mûveltség hagyományait megõrizni, átörökíteni és
gazdagítani, a legkorszerûbb nemzetközi követelményeknek megfelelni s
ugyanakkor azokat a társadalom és a gazdaság számára közvetíteni. A
képzettség szintjének és minõségének kiemelt a szerepe a felnövekvõ
generációk munkaerõpiaci esélyeinek növelésében. Ugyancsak meghatározó az
egyetemek és fõiskolák szerepe, szellemiségük kisugárzó hatása az ország, a
regionális és a helyi társadalmak szervezõdésében, kulturális életében,
értékvilágának alakulásában, valamint az ország nemzetközi tekintélyének
formálásában, gazdasági, kulturális és diplomáciai kapcsolataiban. A
felsõoktatás hagyományosan az egyik legfõbb letéteményese a tudomány
mûvelésének, amelyben hazánk nemzetközi viszonylatban számottevõ sikereket
ért el eddig is.
Az Országgyûlés elengedhetetlennek tartja, hogy a felsõoktatás
fejlesztésében összhang legyen a társadalmi értékek, célok és igények, a
szakmai érdekek, valamint az ország anyagi lehetõségei, a központi
költségvetés tehervállalási képessége között. Ennek alapján a felsõoktatás
fejlesztésének kitüntetett értékei a következõk:
minõség - mind a képzési rend és a mûködési modellek átalakítása, mind az
intézmények szervezetének fejlesztése, mind pedig a finanszírozás
módjának megváltoztatása a felsõoktatásban folyó oktatás, mûvészeti
képzés és tudományos tevékenység színvonalának megõrzését, lehetõség
szerinti emelését szolgálja;
nyitottság - a képzés nyílttá válik, a továbbtanulni vágyó polgárok számára
esélyt adva a tudásszerzésre, a pályára való felkészülésre, a
továbbképzésre és a pálya módosításra;
szabad választás - egy rugalmas szerkezetû, átjárható és a tudás folyamatos
bõvítését lehetõvé tevõ képzési rendszer keretében a felsõoktatási
intézmények oktatási kínálata megteremti a feltételeit annak, hogy a
hallgatók saját igényeik szerint tervezzék és alakítsák tanulmányaikat;
az esélyek kiegyenlítõdése - a felsõoktatás nyitottá válása a szociális
helyzetük miatt hátrányban lévõ fiatalok számára is lehetõvé teszi a
felsõfokú képzésben való részvételt, ha a hallgatói juttatások és a
tandíjkedvezmények igazságosan és célzottan elosztva támogatják õket;
méltányos tehermegosztás - a felsõoktatás hallgatói (a tandíj-kötelezettség
keretében) és az adófizetõ polgárok közösen járulnak hozzá a képzés
költségeihez;
elszámoltathatóság és hatékonyság - a felsõoktatás átláthatóvá,
alakíthatóvá és ellenõrizhetõvé válik a hallgatók, az adófizetõk és a
munkaadók számára egyaránt, a rendelkezésre álló feltételek ésszerû
hasznosításával növelhetõ a hatékonyság;
autonómia - a tudománymûvelés és a mûvészi tevékenység sajátossága a
szakmai munka autonómiája, ami egyszerre hatja át az oktatás, a kutatás
folyamatát, valamint az ennek keretet adó intézmények szervezõdését;
versenysemlegesség - a felsõoktatás intézményrendszerében, a költségvetési
és pályázati források elnyerésének lehetõségében a fenntartó
személyétõl függetlenül a minõség szempontjai érvényesülnek szakmai és
gazdálkodási követelmények teljesülése esetén.
Az Országgyûlés jelen határozatával, a kapcsolódó törvénymódosítások és a
kormányzati munkaprogram megvalósításával kifejezi elkötelezettségét a
felsõoktatás fejlesztése, a szellemi erõforrások összpontosítása,
rendszerének minõségelvû átalakítása és az ifjúság szakmai és társadalmi
érvényesülése mellett.
II.
Az 1993-ban elfogadott a felsõoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény (a
továbbiakban: Ftv.) megteremtette a magyar felsõoktatás átalakulásának
legfontosabb feltételeit. Létrehozta az autonóm felsõoktatás alapvetõ
testületeit, az Országos Akkreditációs Bizottságot és a Felsõoktatási és
Tudományos Tanácsot. Megszüntette a felsõoktatásnak szaktárcák szerinti
széttagoltságát, és egy tárca felelõsségévé tette az állami feladatok
ellátását. Megõrizte azonban a katonai és rendészeti felsõoktatási
intézmények tekintetében azok sajátosságait. A doktori és mesterképzés
törvényi és anyagi feltételeinek megteremtésével lehetõvé vált a tudományos
és a mûvészi tevékenység kereteinek kibõvítése, s a nemzetközi folyamatokba
való kapcsolódás újabb formái alakultak ki.
Az Ftv. hatálybalépése ugyanakkor nem oldott föl több, a korábbi
kedvezõtlen folyamatok továbbélésébõl származó ellentmondást.
Az elmúlt évek pozitív változásai ellenére még mindig viszonylag
alacsonyak a hallgatói létszámok: a megfelelõ korosztálynak mindössze 17%-a
vesz részt felsõoktatási képzésben, szemben az európai 30%-os átlaggal.
1994-ben 50.873 jelentkezõ nem jutott be a felsõoktatásba, és - határozott
azonnali intézkedés hiányában - hasonló helyzet várható 1995-ben is. Ezek
az arányok oktatáspolitikailag akkor sem vállalhatók, ha az adatok nem
választhatók el egy demográfiai csúcstól, és ha az alacsony lemorzsolódási
százalék miatt a diplomások és az egy évben kiadott diplomák számának a
munkaképes lakosság létszámához viszonyított aránya még közel áll az
európai átlagokhoz. Szükséges tehát a képzés folyamán a minõségi szelekció
erõsítése, biztosítva összességében a diploma-kibocsátás szinten tartását.
A felsõfokú szakképzésben továbbtanulók száma a piaci szférában
folyamatosan emelkedik. Azonban e képzések - jogi és tartalmi szempontból -
esetlegesen kapcsolódnak a felsõoktatási intézményekhez, s a hallgatók
jogállása is sok esetben rendezetlen.
Továbbra is megmaradt az intézményrendszer széttagoltsága, ami alacsony
hatékonyságú és gazdaságtalan mûködést, felesleges párhuzamos
kapacitásokat, túlszakosodást, szegényes oktatási kínálatot eredményez, és
szûkíti az átjárhatóságot. Az oktatók és az egyéb dolgozók aránya a
hallgatólétszámhoz képest több területen magas - erre utalnak az Állami
Számvevõszék, az OECD, a Világbank és más intézmények, testületek
jelentései. Érintetlen maradt a bázisfinanszírozás, és a merev központi
pénzügyi szabályozás. Nem alakult ki széles körben hatékony intézményi
menedzsment. A központi források kiegészítésére kevéssé sikerült bevonni
jelentõs külsõ, nem állami forrásokat az intézményi gazdálkodásba.
A fejlesztés során a szakterületi sajátosságokat szem elõtt kell tartani,
különös tekintettel a katonai és rendészeti felsõoktatási intézményekre.
III.
1. A fejlesztés célja a hallgatói létszám jelentõs, de szakterületenként
és képzési szintenként eltérõ mértékû növelése. A felsõoktatásba bejutók
országos arányának el kell érnie a fejlett demokratikus társadalmakban
elért szintet, mely általában nem alacsonyabb a korosztály 30 %-ánál.
Jelentõs létszámnövelést különösen a rövidebb idejû képzési formákban
valamint az általános alapozást nyújtó egyetemi képzésekben kell elérni,
rövid távon különösen a jogász, a bölcsész és a gazdasági szakterületeken.
Nem növelhetõ a hallgatószám az agrár- és az orvosképzésben. Biztosítani
kell a közoktatásból a felsõoktatásba való átkerülés egyszerûsítésével a
felsõoktatás és a közoktatás harmóniáját, a felvételi vizsgák szerepének
visszaszorítását - figyelemmel a szakterületi sajátosságokra .
A pályakezdõ munkanélküliség mérséklésének egyik leghatékonyabb módja az
oktatás, mely egyúttal a benne résztvevõk munkaerõpiaci esélyeit is növeli.
Bármely képzési szinten, illetve képzési formában résztvevõ hallgatóknak
hallgatói jogviszonyt kell biztosítani.
2. Cél az átjárható, rugalmas képzési szintek kialakítása. A felsõoktatás
befogadóképességének növelését szolgálja a piramisszerûen felépülõ
többszintû képzési szerkezet kialakítása. Az Ftv. módosításával meg kell
határozni az egymáshoz illesztett képzési szintek rendszerét, mely a fõis-
kolai és az egyetemi képzés eltérõ jellegének megtartásával tartalmazza az
egyszintû fõiskolai és a többszintû egyetemi alapképzést, az egyetemi és
fõiskolai posztgraduális továbbképzéseket, valamint a doktori (PhD) kép-
zést. A fõiskolai és az egyetemi jellegû képzés nem kötõdik szükségszerûen
intézménytípushoz, ki kell ezért alakítani a szakok és programok
akkreditációjának egységes követelményrendszerét, valamint a különbözõ
szakok és programok átjárhatóságának szabályozott feltételeit. A képzés
lehetõségeinek bõvítése mellett el kell kerülni az egyetemi alapképzési
szakok és a PhD-programok túlszakosodását. A rövidebb idejû képzések körét
bõvíteni, arányát növelni kell, csökkentve ezzel az átlagos képzési idõt,
összességében fajlagosan olcsóbbá téve a képzést. Ez biztosíthatja a
minõségi kiválasztódás lehetõségét is a magasabb képzési szintek számára.
3. A korszerû felsõoktatási rendszerekben a nappali képzési formák
mellett, azokat kiegészítve az esti, levelezõ (a továbbiakban: részidõs) és
távoktatási formák szerepe folyamatosan növekszik, takarékosabbá téve a
képzést, növelve a hallgatólétszámot és szabadabbá téve a tanulás és
továbbképzés folyamatát. A felsõoktatás fejlesztésének egyik célja e
folyamat erõsítése. Ennek érdekében ki kell alakítani a nappalitól eltérõ
oktatási formák módszertani egységesítését és minõségbiztosításának
akkreditációs rendjét is. A délutáni, a vakációs és a hétvégi idõ
kitöltésével a részidõs és a távoktatási formák komoly lehetõséget
nyújtanak a személyi és tárgyi feltételek gazdaságosabb felhasználására. Az
új képzési formák keretében kialakulhat a programkihelyezés rendszere, mely
lehetõvé teszi a kisebb intézmények számára is a gyors és olcsó
kínálatnövelést.
4. A felsõoktatási képzés hatékonyságának, egyszersmind a szerzett tudás
alkalmazhatóságának záloga az önálló hallgatói munka szerepének és súlyának
növekedése az oktatási folyamatban. A jelenlegi, gyorsan vál-tozó
körülmények között nagy szükség van a különben jó felkészültségû diplomások
nagyobb önállóságára, problémafelismerõ és -megoldó, döntés-vállaló
képességük növekedésére. Ehhez az oktatási módok szervezeti kereteinek
átalakítása vezethet, ami együtt jár a heti kötött óraszámok csökkentésével
és az önálló hallgatói munka- és feladatmegoldás növe-lésével. Az oktatói
munkában új szemléletet kíván, és új feladatot jelent a magasabb képzési
szinteken az egyéni foglalkozás rendszerének (az ún. tutor-rendszernek) a
kialakítása. Az intézmények oktatást és tanulást segítõ
háttérszolgáltatásait és infrastruktúráját az erõforrások célirányos
felhasz-nálásával úgy kell fejleszteni, hogy ezen szolgáltatások minél
szélesebb körben és idõsávban legyenek elérhetõek a hallgatók számára.
5. A hallgatószám növelésének és a felsõoktatás kiegyenlített
színvonalának alapfeltétele az átjárhatóság és a tanulmányok
folytathatóságának megteremtése. Így a képzési szintek között idõveszteség
nélkül is lehetõvé válik a hallgatóknak, hogy tanulmányaikat - a következõ
szinten - folytathassák. E cél elérését az egységes országos kreditrendszer
kidolgozása és bevezetése biztosítja. Az állami támogatás igénybevételének
feltétele az országos kreditrendszerhez való csatlakozás kell hogy legyen.
Az országos kreditrendszer kialakításában az ECTS (European Credit Transfer
System) ajánlásait kell figyelembe venni, biztosítva ezzel a hallgatók
nemzetközi mobilitásának jobb esélyeit és erõsítve Magyarország haladását
az európai integráció felé.
6. A minõségi fejlesztés eszköze a felsõoktatás szakmai autonómiájának és
a felhasználói érdekeknek az együttes érvényesítése az akkreditáció
folyamatában, valamint a programakkreditáció és az intézményi akkreditáció
elvi elválasztása. A minõséget tanúsító akkreditáció mellett ki kell
építeni a felsõoktatáson belül autonóm módon mûködõ minõségbiztosítási
rendszereket, az eljárásokat a nemzetközi követelményekhez igazítva.
Az akkreditációs szervezetekbe be kell vonni a szakmai testületeket (a
kamarákat, a tudományos és mûvészeti társaságokat) és a munkaadói szféra
képviseleteit. A szakmai testületek bevonásával képzési területenként kell
kialakítani a programakkreditációban alkalmazott egységes standardokat
(képesítési követelményeket) és az intézményi akkreditáció országos
minõsítési követelményeit.
7. A finanszírozás rendszerében a normativitás elemeinek kell uralkodóvá
válnia, kiegészítve a feladat- és intézményfinanszírozás elemeivel. Fõ
követelmény, hogy a modell a meglévõ kereteknek az intézmények közötti
teljesítményarányos újraelosztást valósítsa meg, elõzetesen értékelt és
elfogadott költségszintek szerint. A modell bevezetésének üzemgazdasági
értékelésre, oktatásszervezési, költségeket befolyásoló, ésszerûsítõ
intézkedésekre kell épülnie. Teljesítmény-növekedéskor ugyanilyen
követelményeket kell érvényesíteni. Az állami felsõoktatás-finanszírozásnak
olyan intézményrendszerét kell kialakítani, amely a hatékonyságnövelés
állami elsõdlegességének közvetítésén túl képes a költségvetés változó
támogatását is rugalmasan kezelni.
A tandíjnak, ami a hallgatók hozzájárulása a képzés költségeihez,
összefüggésben kell állnia a szakirányok fajlagos költségigényével és a
tanulmányok késõbbi "megtérülésével" is. A tandíjbevétel részben központi,
részben intézményi forráskezelés és döntések alapján az intézmények számára
biztosít kiegészítõ fejlesztési forrást. A tandíjrendszer bevezetésével és
mindenkori módosításával egyidejûleg a hallgatói juttatások rendszerét is
úgy kell alakítani, hogy segítse az esélyegyenlõséget. A támogatásra
jogosultság folyamatos követésére a felvételi adatbázisra ráépülõ teljes
hallgatói adatbázis kiépítése szükséges.
8. A versenysemlegesség szempontjából a nem állami intézmények körében
elengedhetetlen az intézményalapítás és a képzés szabadságának biztosítása,
a versenyösztönzõ és piacépítõ állami szerepvállalás. Ki kell dolgozni az
intézményi mûködési engedélyek kiadásának nyilvános feltételrendszerét és
folyamatát. A normatív finanszírozás kialakításakor, az egységes
minõségbiztosításon nyugvó szak- és programindításban, valamint a pályázati
források elosztásában egyenlõ feltételeket kell biztosítani az állam által
elismert nem állami intézményeknek is.
9. Hatékonysági vizsgálatok elvégzése mellett bõvíteni kell az intéz-
ményirányítás és -mûködtetés jelenlegi formáit, hogy mód nyíljék a ráfor-
dításigény mérséklésére és központi költségvetési támogatáson túli források
fokozottabb bevonására. Biztosítani kell a lehetõséget arra, hogy a képzési
kínálatot a munkaadói csoportok és a helyi társadalom igényei is be-
folyásolhassák.
10. A felesleges párhuzamosságok elkerülése érdekében olyan elsõdleges
állami szempontokat kell megfogalmazni, amelyek a fejlesztést a
munkaerõpiac által a jövõben leginkább elismert területekre irányítják. A
felsõoktatási intézmények integrációs törekvéseivel kapcsolatban bõvíteni
kell az Ftv. módosítása során a jogi kereteket, lehetõvé téve a szorosabb
helyi együttmûködést. A fejlesztési források elosztásánál meg kell
követelni az integrációs törekvéseket, mint amilyen az egységes vezetés és
stratégiai tervezés, a közös gazdálkodási rendszer és pénzügyi menedzs-
ment, a közös infrastruktúra-felhasználás, az ingatlan-átcsoportosítás, a
szak- és programintegráció, az átjárhatóság. A meglévõ mûködési és a
többletforrásokat az eltúlzott mértékû eszközbeszerzések helyett szervezési
és információs jellegû infrastrukturális beruházásokra (intézményvezetés,
-szervezés, gazdasági, tanulmányi, adminisztrációs osztályok korszerû-
sítése, intézményi információs, minõségbiztosító rendszerek, oktatástech-
nológia stb.), valamint a tudományos munka lehetõségeit javító beruhá-
zásokra (könyvtárak, mûszerek, laboratóriumok) kell fordítani.
11. A közoktatás fejlõdése szükségessé teszi a tanító- és tanárképzés
korábbi szerkezetének átalakítását. Az egységes tanárképzés kialakításnak
biztosítania kell a fõiskolai intézményrendszer értékeinek megõrzését és a
szakmai követelmények magasabb színvonalra emelését, valamint a megfelelõ
színvonal folyamatos fenntartását. A kétszintû egyetemi szakmai képesítés
mellett a tanári képesítés megszerzésének egységes modulját kell
kialakítani.
A tudományegyetemeken a tanárképzéssel és -továbbképzéssel kapcsolatos
megnövekedett feladatokra nagyobb szervezeti egységet, tanárképzõ intézetet
(kart) kell létrehozni, mely a sajátos szakmai és szervezési feladatok
megfelelõ színvonalú ellátását, valamint az összes tanárszakon az egységes
követelmények érvényesítését tudja biztosítani. A többi, tanárképzéssel is
foglalkozó intézményben a tanárképzés hagyományos szervezeti kereteinek
megtartásával egyidejûleg gondoskodni kell a kívánatos szakmai színvonal
fenntartásáról.
A tananyagban és az oktatásszervezésben végbement változások alapján ki
kell alakítani a pedagógusok általános és kötelezõ továbbképzését és az
ezzel összefüggõ minõsítési rendszert. A kialakítandó országos hálózatban a
képzés és a minõsítés tartalmi feladataiért az egyetemek (tanárképzõ
intézetek) felelõsek, a szervezését pedig a közoktatási törvény keretei
szabályozzák.
12. Az Ftv. módosításával a felsõoktatás és a felsõoktatási intézmények
mûködésének szerves részévé kell tenni az iskolarendszerû felsõfokú
szakképzés egyes programjait. A gazdag piaci kínálatból azok a programok
kapcsolódhatnak a felsõoktatáshoz, amelyek ismeretanyagának egy részét
valamely felsõoktatási szak vagy program részeként akkreditálják. E
felsõfokú szakképzési programok kettõs feltételeknek kell hogy meg-
feleljenek: egyrészt az Országos Képzési Jegyzék elõírásai szerinti szakmai
követelményeknek, másrészt - valamely felsõoktatási intézmény erre
vonatkozó befogadó nyilatkozata alapján - a felsõoktatási akkreditációs
követelményeknek.
13. A tudományos kutatómunka intézményi bázisát, közremûködõit és
eszközrendszerét ma nagyobbrészt a felsõoktatás biztosítja. Az akadémiai és
a csökkenõ számú ágazati kutatóintézetek tudományos munkatársai
nélkülözhetetlen intellektuális kapacitást jelenthetnek a felsõoktatás
számára. Cél, hogy a kutatóintézeti munkatársak - a szabad
intézményválasztás figyelembevételével és az intézmény befogadó szándékának
függvényében - fokozottabban kapcsolódjanak be a felsõoktatásba, és e
tevékenységük legyen intézeti munkájuk értékelt része.
Támogatni kell a felsõoktatási intézmények és a kutatóintézmények közötti
kutatási-oktatási együttmûködést, a szervezeti kapcsolódást közös tanszék
létesítésével, vagy oly módon is, hogy újabb önálló kutatócsoportok,
intézetek váljanak egyetemi támogatott kutatóhellyé, illetõleg egyetemi
szervezeti egységgé.
14. A felsõoktatás biztosítja az ország számára létfontosságú
tudományágakban a kutatói utánpótlást. A tudományos doktori fokozat (PhD)
értékét meg kell óvni, s ennek érdekében a korábbi egyetemi doktori fokozat
(cím) PhD-vé történõ átminõsítését józan keretek közé kell szorítani, s
minden korábbinál igényesebb vizsgarendszert kell mûködtetni a képzés
folyamán biztosítva az elbírálás színvonalát és függetlenségét.
A doktorjelölteknek részt kell venniük az oktatási feladatok ellátásában,
ez szakmailag elõrevivõ, ugyanakkor az intézményrendszer szempontjából
gazdaságos, kapacitásnövelõ tényezõ, és hozzájárul az oktatói mobilitáshoz.
15. A felsõoktatási intézményekben az oktatók körében jelentkezõ
kontraszelekciónak, illetõleg az oktatói kapacitás intézmények közötti
szétaprózódásának egyik legfõbb oka az oktatók bérének alacsony volta. A
foglalkoztatási formákat rugalmasabbá kell tenni és oktatói követelmény-
rendszert kell érvényre juttatni. Az oktatói munkaterhelés országos
standardjainak kidolgozása és bevezetése mellett felül kell vizsgálni a
közalkalmazottak elõmeneteli és illetményrendszerét. Az oktatói köve-
telményrendszer elemét kell képezze a - csökkenõ óraszámmal összefüggésben
- a hallgatói konzultációs igény kielégítése. Az oktatói lét-számot - a
hallgatói létszám emelkedését is figyelembevéve - a nyugat-európai fajlagos
szintekhez kell néhány éven belül igazítani.
Az egyetemi, fõiskolai vezetõ oktatók kiválásában kulcsfontosságú az Ftv.
által bevezetett habilitáció intézménye, amely nemcsak az elõadókészség
elbírálásán, hanem az egyéni tudományos tevékenységen is alapul. A
habilitációval kapcsolatban el kell kerülni az intézményi belterjesség
veszélyét, ott, ahol erre lehetõség van, az elbírálásba be kell vonni a
nemzetközi tudományos közvélemény képviselõit.
A katonai és rendészeti felsõoktatás intézményei esetében tekintettel
kell lenni az Ftv. 115. §-a alapján megjelenõ külön törvényekre is.
1
1
Indokolás
A Kormány programjának megfogalmazásakor abból a felismerésbõl indult ki,
hogy a felsõoktatás aktív szerepe nélkülözhetetlen a piacgazdaság és a
politikai demokrácia magyarországi kiépítéséhez, az európai felzárkózáshoz.
A cél eléréséhez feladatként határozta meg, hogy kidolgozza és az
Országgyûlés elé terjeszti a felsõoktatás mennyiségi, tartalmi
fejlesztésének fõ irányait. A fejlesztési célkitûzések hosszabb és rövidebb
távon belül megvalósítandó elemeket tartalmaznak. Az egyes elemek részletes
költségvetési hatáselemzésére akkor kerülhet sor, amikor a Kormány a
megvalósításra vonatkozó munkálatai keretében a jogszabályalkotási
programját végrehajtja. A fejlesztés elemei nem kizárólagosan a központi
költségvetés és más eszközök többletforrásaira támaszkodnak, hanem nagy
mértékben figyelembe veszik a felsõoktatás hatékonyabbá tételével
felszabaduló megtakarításokat is.
A koncepció kialakítása a korábbi években megkezdett elõkészítõ, feltáró
munkálatokra támaszkodva, az abban meghatározott irányok szerves
folytatásaként történt meg. A felsõoktatásról szóló 1993. évi LXXX.
törvény, a felsõoktatás fejlesztésének terveit törvényi formában kívánta
rögzíteni. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény alapján azonban nem
a kötött törvényi forma alkalmas a hosszú távú elképzelések kijelölésére,
hanem az Országgyûlés által kibocsátott határozat, mely irányelvek
megfogalmazásával több évre elõremutatóan határozza meg a fejlesztési
elképzeléseket. E forma lehetõvé teszi, hogy az Országgyûlés folyamatosan
kérje számon a Kormánytól a fejlesztési program megvalósítását.
A fejlesztési elképzelések a Kormány programjának megfelelõen célul
tûzik ki
- a felsõoktatás minõségének megõrzését, sõt lehetõség szerinti
emelését;
- a nyitottság biztosítását, lehetõséget teremtve a pályára való
felkészülésre, továbbképzésre és a pálya módosítására is;
- a szabad választás érdekében a rugalmas szerkezetû, "átjárható"
képzési rendszer kialakítását;
- a méltányos tehermegosztást és az esélyek kiegyenlítõdését;
- a hatékonyság növelését, a versenysemlegességet.
Ennek érdekében jelentõs, de szakterületenként és képzési szintenként
eltérõ hallgatói létszámnövelés szükséges. Az emelt hallgatói létszám
befogadásának érdekében ki kell dolgozni a piramisszerûen felépülõ képzési
szerkezetet úgy, hogy az egyes szintek rugalmasan és átjárhatóan
kapcsolódjanak egymáshoz, kerülve a túlszakosodást. A nappali képzési
formák mellett - szabaddá téve a tanulás és továbbképzés folyamatát -
növelni kell más képzési formák (az esti, levelezõ képzés és a távoktatás)
szerepét, lehetõvé téve ezzel is a hallgatói létszám növekedését. A
szerzett tudás minél hatékonyabb alkalmazhatóságának érdekében meg kell
teremteni az önálló hallgatói munka növelésének feltételeit. A
kreditrendszer kimunkálásával erõsíteni kell az európai integráció
lehetõségét. A szakmai testületek bevonásával, a munkaadói képviselet
lehetõ-ségeinek kimunkálásával ki kell alakítani a minõségbiztosítást
szolgáló autonóm rendszert.
Az állami felsõoktatás finanszírozásának olyan normatív rendszerét kell
kialakítani, amely képes a költségvetés változó támogatását rugalmasan
kezelni az ezen túli források fokozottabb bevonásával is, s biztosítja hogy
a tandíjbevétel az intézmények számára kiegészítõ fejlesztési forrást
jelentsen. A felsõoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 10. § (4)
bekezdése szerint "a nem állami felsõoktatási intézményekben folyó képzés
mûködési költségeire az Országgyûlés az éves központi költségvetés
jóváhagyásakor meghatározza az állami hozzájárulás módját és mértékét". A
nem állami felsõoktatási intézmények költségvetési támogatása ma mind
elosztási rendjében, mind összegében eltér az államiakétól, holott például
az egyházi felsõoktatás azonos mértékû finanszírozásának kívánalmára utal a
lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990.
évi IV. törvény 19. § (1) bekezdésének megfogalmazása is.
Az országgyûlési határozat melléklete III. fejezetének 8. pontja az
állami és az állam által elismert nem állami intézmények finanszírozása
tekintetében a fenntartó személyétõl független, egységes finanszírozás
megvalósítását tûzi ki célul. E pont vonatkozásában is különösen indokolt
az Országgyûlés elvi döntése.
A közoktatás fejlõdésére figyelemmel indokolt a tanító- és tanárképzés
korábbi szerkezetének átalakítása. Az egységes tanárképzés kialakításának
egyszerre kell megõrizni a meglévõ értékeket és biztosítani a szakmai
követelmények magasabb színvonalát. Támogatni kell a kutatás-oktatás
együttmûködését és szervezeti kapcsolódását, a kutatói utánpótlás képzését.
Az oktatás színvonalának emelését szolgálja az oktatók megfelelõ anyagi
megbecsülését szolgáló intézkedések kidolgozása is.
A fejlesztési programot már az elõmunkálatok során is megismerték a
Világbank képviselõi, az abban megfogalmazott elképzeléseket jelentõs
hitelekkel támogatandónak értékelik.