ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ
Fidesz-Magyar Polgári Párt
Képviselõcsoport
Dr. Gál Zoltán
az Országgyûlés elnöke részére
H e l y b e n
Tisztelt Elnök Úr!
Kérdést kívánok benyújtani Dr. Suchmann Tamás privatizációs miniszter úrhoz
"Visszatérés az IKARUS és a Pillér1 korábban benyújtott interpellációira"
tárgyában.
Tisztelt Miniszter Úr!
1995. április 6-án interpelláltam az IKARUS székesfehérvári (és természetesen
mátyásföldi) gyárának jövõje érdekében. Ugyancsak interpelláltam 1995. március
17-én a Pillér1 15 ezer károsultja érdekében. Minkét esetben Miniszter úr
interpellációra adott korrekt válaszát elfogadtam azzal, hogy Ön további
tájékoztatást ad . A Pillér1 esetében az Ön levelébõl azt is megtudtam, hogy
a Kormány Ellenõrzési Hivatala vizsgálatot indított a Prudent Invest Kft.
állampolgárok tömegeit megtévesztõ eljárása ellen. Az IKARUS ügyében pedig
arról kaptam tájékoztatást, hogy az érdekelt parlamenti képviselõk
bevonásával képviselõtáraimmal együtt részese lehetek a koncepció
kialakításának a több száz ember sorsa formálásának és az ezt meghatározó
privatizációnak. Azóta mindkét esettel kapcsolatban a sajtóból értesültem
olyan fejleményekrõl, amelyek nem csak engem foglalkoztatnak, hanem a
kárpótlásban érdekelt 15 ezer ember, illetve az IKARUS esetében több ezer
dolgozót.
Kérem Miniszter úr válaszát a tervezett intézkedésekrõl és kérem az érdekelt
országgyûlési képviselõk bevonását ezen intézkedésekbe.
Az összetett interpelláció indokaként elmondom, hogy a közel két hónapos nyári
szünetben megoldást kell találni mindkét ügyben. A Pillér1 kárvallottjai
esetében 60-80 éves, idõs és nagyon sok sérült emberrõl van szó. Az IKARUS
ügye pedig a mátyásföldi és a székesfehérvári dolgozókon túlmenõen közel 100
ezer fõt érint a beszállítók családtagjaival együtt.
Várom Miniszter úr írásbeli válaszát.
Budapest, 1995. június 29.
Balsay István