ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ
Fidesz-Magyar Polgári Párt
dr. Gál Zoltán
az Országgyûlés elnöke részére
Helyben
Tisztelt Elnök Úr!
A Házszabály 90. §-a alapján "Még egyszer a vízdíjakról" címmel a vízdíjak
megállapítása tárgyában interpellációt kívánok benyújtani Lotz Károlyhoz az
ágazatért felelõs Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Miniszterhez.
Tisztelt Miniszter Úr!
1994 november 24.-én azonnali kérdést intéztem Kovács Kálmánhoz, a tárca
politikai államtitkárához.
Kérdésemben egyebekben arra is utaltam, hogy Magyarországon az állampolgárok
- különösen a nyugdíjasok - számára az egyre növekvõ vízdíj jelentõs
megterhelést jelent, hiszen az erre szánt összeg a havi kiadásuk 10-12
százalékát is elérheti, míg nyugat-Európában ez az arány mindössze 1-2
százalék.
A lakosság - hála az "ösztönzõ" áraknak - mára már megtanult takarékoskodni a
vízzel, (és itt megemlíteném hogy pl. az elmúlt években rohamosan terjedtek a
vízfogyasztást mérõ almérõk) - de az a tapasztalat, hogy a takarékosság miatt
kiesõ bevételeit (és persze nyereségét) a vízmûvek egyre növekvõ áremeléssel
próbálja kompenzálni. A lakosság vízzel való takarékossága így végül is
szélmalomharcnak tûnik, hiszen egyre kisebb vízfogyasztás mellett sem
csökkenek az ezzel kapcsolatos kiadásaik.
Ebben a "szélmalomharcban" a lakosság eséllyel vehetne részt, ha végre
bevezetésre kerülne egy többsávos árrendszer, ahol a vízdíjak értéke úgy
kerülne megállapításra, hogy az emberi fogyasztás esetén egy minimális
értéket állampolgári jogon, utána pedig progresszíven emelkedõ módon kapna a
lakosság.
Az államtitkár úr, korábbi válaszában ígéretet tett arra, hogy az általa
"kéttényezõs díjrendszer"-nek nevezett - és a fenti elveknek megfelelõ -
rendszerre történõ átállás ügyében a tárca 1995 év elején készít
elõterjesztést a Kormány számára. Azóta eltelt az 1995-ös év, de a kéttényezõs
díjrendszer azóta sem került bevezetésre, és az ezzel kapcsolatos kormány-
elõterjesztésrõl sem kaptunk új híreket.
Kérdezem ezért a Miniszter Urat, hogy mi történt az ígéretében jelzett
kormány-elõterjesztéssel? Elõfordulhat e, hogy "elveszett" a minisztériumban
mielõtt a Kormány elé kerülhetett volna?
Tud-e valami biztatót üzenni a Miniszter úr azoknak az állampolgároknak,
akiknek jelenleg a "közép-európai" életkörülményekhez szükséges minimális
vízfogyasztás is jelentõs anyagi megterhelést jelent, de egy sávos díjazás
bevezetése esetén életkörülményeik úgy javulhatnának, hogy eközben kiadásaik
sem növekednek.
Budapest, 1996 február " "
Balsay István