ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ
Képviselöi önálló indítvány!
Törvényjavaslat
az országgyülési képviselök tiszteletdíjáról, költségtérítéséröl és
kedvezményeiröl szóló 1990. évi LVI. törvény módosítása
1.§ A KT törvény 1.§-a (3) bekezdése a következök szerint módosul:
(3) A képviselö legfeljebb (két) egy országgyülési bizottság tagjaként
részesülhet pótdíjban. A Házbizottság elnöke és tagjai e bizottságban
kifejtett munkájukért pótdíjban nem részesülnek.
2.§ Ez a törvény a kihirdetését követö hónap elsö napján lép hatályba.
INDOKOLÁS
Tanulmányoztuk az Országgyülés müködésének mintegy másfél éves
idötartamára vonatkozó statisztikai adatokat. Ebböl megállapítható,
hogy feltételezhetöen a bizottsági ülések azonos idöpontban történö
megtartása miatt a kettös bizottsági tagsággal rendelkezö képviselök
megjelenési aránya - legalább az egyik bizottságban - igen rossz.
Javaslatunk célja az is, hogy az Országgyülés müködési költségeiben
több tíz millió forintos megtakarítás jelentkezzen. Egy képviselö 80
%-os pótlékának megtakarítása éves szinten közel 1 millió forint.
A rendelkezésre álló adatokból megállapítható, hogy olyan képviselö is
van, aki a vizsgálat idöszakban egyetlen alkalommal sem vett részt
személyesen az egyik bizottság ülésein. Javaslatunk nem zárja ki, hogy
tiszteletdíj halmozódás nélkül bárkinek több bizottsági tagsága is
legyen és így a kis frakció is megfelelöen reprezentálható.
Budapest, 1996. április 2.
Boros László Hidasi Rezsö Vancsik Zoltán
MSZP MSZP MSZP