ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ
Képviselõi önálló indítvány!
1996. évi ........... törvény
Nagy Imre mártírhalált halt magyar miniszterelnök emlékének törvénybe
iktatásáról *
Az Országgyûlés magasztos feladatának tartja, hogy Nagy Imrének, az 1956-
os októberi forradalom és szabadságharc miniszterelnökének emlékét -
születésének 100. évfordulója alkalmából - törvénybe iktassa.
Az elsõ szabadon választott Országgyûlés legelsõ és halaszthatatlan
feladatának tartotta az 1956-os októberi forradalom és szabadságharc
jelentõségének törvénybe foglalását. A többi között kinyilvánította: a haza
függetlenségéért semmilyen áldozat nem hiábavaló.
Nagy Imre 1956 október 24-ei miniszterelnöki kinevezése a forradalom
akaratát feezte ki. Mint miniszterelnök, a nemzet szándékához hûen igyekezett
véget vetni a fegyveres harcnak, meghatározó lépéseket tett a politikai
intézményrendszer demokratizálásáért, valamint az ország függetlenségének
megteremtéséért. Társadalmi eszményeihez, a nemzeti szuveneritás
követelményéhez mindvégig hû maradt. Meg nem alkuvása, mártírhalála jelentõs
mértékben hozzájárult az 1956-os forradalom és szabadságharc szellemiségének
megõrzéséhez.
A második szabadon választott Országgyûlés Nagy Imrét a nemzet
mártírjának, a magyar történelem kimagasló személyiségének tekinti, ezért
emlékére történyt alkot:
1. §
Az Országgyûlés Nagy Imre 1958-ban mártírhalált halt magyar
miniszterelnök emlékét törvényben örökíti meg.
2. §
Az Országgyûlés kinyilvánítja, hogy Nagy Imre személyisége, államférfiúi
magatartása, erkölcsi helytállása elválaszthatatlan az 1956-os forradalomtól
és szabadságharctól, a demokrácia és a nemzeti függetlenség eszméjétõl.
____________________
* A törvényt az Országgyûlés az 1996. ............-i ülésnapján fogadta el.
Indoklás
Nagy Imre 1896. június 7-én született. Alakja a jelenkori magyar
történelem kimagasló államférfiainak sorában - fõleg egy történelmi pillanat
vezéralakjaként - különleges helyet foglal el. Élete - ellentmondásosan is -
kitörölhetetlen nyomokat hagyott a történelemben.
Nagy Imre nagyívû pályája során, munkássága valamennyi területén vállalva
a számára hátrányt hozó nyílt összeütközéseket, személyes szándéka szerint
mindenkor a szocialista humanizmus eszméit kívánta szolgálni. 1953-tól, elsõ
miniszterelnökségérõl kezdve a zsarnoki rendszer megreformálását tûzte ki
célul. Harcolt a törvénytelenségek, a kuláklista, a kitelepítések, az
internálások megszüntetéséért, az erõszakos kollektivizálás, a begyûjtési
rendszer felszámolásáért, a törvény elõtti egyenlõségért, az életszínvonal
emeléséért, az ifjúság mûvelõdéséért, a népek egyenjoguságáért, a más államok
ügyeibe való be nem avatkozás elvének érvényesüléséért, a parlamentáris
demokráciáért, a nemzeti függetlenségért. 1945 végétõl szovjet nyomásra a
miniszterelnökségrõl lemondva, minden tisztségtõl megfosztva, a pártjából
kitaszítva, megalkuvás nélkül, személyes fenyegetettségnek kitéve sem hátrált
meg a rákosista represszíóval szemben, ellenkezõleg: elemzõ tanulmányaival,
elvi és emberi helytállásával, személyes bátorságával, 1955-tõl a magyar
nemzet reménységének jelképévé magasodott.
A forradalom és szabadságharc leverése után társadalmi eszményeihez, a
nemzeti szuverenitás követelményéhez elhurcolása és bebörtönzése idején is
mindvégig hû maradt. Meg nem alkuvása, mártírhalála nemcsak itthon, hanem
világszerte hozzájárult az 1956-os forradalom és szabadságharc
szellemiségének, mozgósító erejének megõrzéséhez, a jövõbe vetett hit
gyõzelméhez.
Budapest, 1996. április 30.
Donáth László
MSZP
Vitányi Iván
MSZP
Mécs Imre
SZDSZ
Zwack Péter
független
Rajk László
SZDSZ
dr. Szekeres Imre
MSZP