- 1 -
Magyar Országgyûlés
vizsgáló bizottsága az adós-
és bankkonszolidáció
körülményeinek tisztázására
_________________
ossze925.doc
Az adós- és bankkonszolidáció körülményeinek tisztázására alakult
vizsgáló bizottság
részjelentése
1996. május 15.
I.
B E V E Z E T É S
Az alábbi dokumentum az 1995. júliusában, a bank- és adóskonszolidáció
körülményeinek vizsgálatára alakult parlamenti bizottság elsõ részjelentését
foglalja össze a Parlament számára. Az anyag a munka közbensõ állapotát
tükrözi. A Bizottság azért döntött mégis a tájékoztató kiadása mellett, hogy
bemutassa a hatalmas dokumentációs háttérre támaszkodó, hosszadalmas vizsgálat
eddigi eredményeit és beszámoljon a további munka lépéseirõl.
A csatolt vizsgálati tematika jól tükrözi, hogy a bizottság a
bankkonszolidáció felülvizsgálatát több szakaszban végzi el. Ezt a
munkamódszert indokolja az a körülmény, hogy a bankkonszolidáció folyamata
maga is több lépcsõben és az egyes szakaszokban erõsen eltérõ elvek,
módszerek mentén zajlott le.
Magának a vizsgálati tematikának az összeállításánál a Bizottság abból indult
ki, hogy figyelmét nem a részletkérdések aprólékos feltárására kell
összpontosítania, hanem a folyamat mindenkori kormányzati irányításának
módjára, megalapozottságára. Ennek során mindenekelõtt azokra a kérdésekre
keressük a választ, hogy:
- mennyire volt körültekintõ a hatalmas költségkihatással járó döntések
kormányzati elõkészítése, milyen információk alapján születtek a döntések, és
milyen volt azok szakmai megalapozottsága?
- mennyire volt összehangolt és késedelem nélküli a szükségesnek itélt lépések
végrehajtása?
Ugyancsak kiemelt figyelmet szentel a bizottság annak is, hogy:
- feltárták- e a konszolidáció során a banki veszteség- képzõdés okait,
körülményeit,
- milyen követelményeket támasztottak a konszolidált bankok vezetésével
szemben a további veszteség képzõdés megelõzése érdekében,
- mennyire érvényesül szigorú tulajdonosi ellenõrzés a konszolidált állami
többségi tulajdonú bankok mûködése, vezetésének tevékenysége felett?
II.
Az 1992-es hitelkonszolidáció és elõzményei
1. A problémás hitelek nagyságrendje a nemzetgazdaságban
Magyarországon a GDP reálértéke 1990-1992 között - a cserearányromlás
figyelembevétele nélkül - 19 %-kal csökkent. A vállalati szektor 1992-es
adóbevalláson alapuló vesztesége 380 MdFt volt, ami a GDP 13 %-át érte el. A
veszteségek igen széles körûek, a vállalatok mintegy fele veszteséges, a
veszteségek egyformán oszlanak meg a többségi állami tulajdonú cégek és az
egyéb cégek között. A veszteséges cégek adóssága 385 MdFt, ami a banki hitelek
csaknem 60 %-át teszi ki. A vállalati szektor tartozásainak sorrendje: banki
tartozások (644 MdFt), köztartozások (415 MdFt), szállítói tartozások (415
MdFt).
A kétes és rossz követelések összege és aránya a teljes bankrendszerben
(takarékszövetkezetekkel együtt) 1992. szeptemberében 193,2 MdFt, az összes
követelés 21,7 %-a.
Ebben a közgazdasági környezetben az állami tulajdonú bankok többsége
technikailag inszolvenssé vált, azaz a saját tõkéjük nem fedezi a hitelezési
veszteségeket, csak a betétesek pénze. (Az egyes bankok forráshiányát mutatja
be az 1 sz. melléklet.)
A bankok tõkehelyzetét tovább súlyosbította, hogy az adószabályok
sokmilliárdos összegben olyan jövedelmeket is megadóztattak, amelyek be sem
folytak a bankokhoz (pl. a be nem folyt kamat utáni fiktív eredményt), vagy
olyan forrásokat, amelyeket a jövõbeli kockázatok fedezésére kellett volna
fordítani. Nem volt lehetõség az adózatlan nyereség terhére céltartalékot
képezni a nem kamatozó eszközök (pl. befektetések), a függõ kötelezettségek
(pl. bankgarancia), valamint az árfolyamkockázatok után, és nem volt mód a
kamatozó kinnlevõségek közül a még le nem járt hányadok utáni céltartalék-
képzésre sem. A fentiek miatt a magyar bankrendszer több száz MdFt-os
kockázatos kötelezettségre nem készült fel fedezettel.
A banki veszteségek nyomán csökkentek a vállalkozási szféra felé nyújtott
hitelek, magasak a hitelkamatlábak, a pénzügyi rendszer nem képes
finanszírozni a piacgazdasági átmenetet. 1992-ben a bankok aktivitása
reálértéken 12 %-kal szûkült, a külföldi bankoké nominálisan sem bõvült.
2. A bankok mûködési jellemzõi
Az állami bankfelügyeleti ellenõrzések tapasztalatai szerint a problémás hitel
állomány kialakulásában a magyar gazdaság piacvesztésén túl szerepet
játszottak a hitelezési gyakorlat hiányosságai, a banki vezetõk és ügyintézõk
tapasztalatlansága is. Egyes bankok 1992-ben még nem rendelkeztek hitelezési
szabályzattal, nem volt a hitel életét végigkísérõ hiteldokumentáció, nincs
dokumentálva a hitelbiztosítékok megléte, nincsenek megalapozott
adósminõsítési, fedezetértékelési szabályzatok, a döntéselõkészítés rendje nem
tárja fel a hitelnyújtásban rejlõ kockázatokat.
3. Az 1992-es hitelkonszolidáció indokai
A konszolidáció révén a kormány egyszerre kívánta elõsegíteni az érintett
bankok fizetésképtelenségének elhárítását, a banki céltartalék hiányok
megszüntetését (1992. év végén a megképzett céltartalék 77,7 MdFt, a becsült
hiányzó céltartalék 92,3 MdFt), és a bankok alkalmassá tételét a
privatizációra.
A konszolidáció legfontosabb deklarált célja a bankok megszabadítása a
problémás követelések egy részétõl, de egyúttal megfogalmazódott a követelések
további piacszerû kezelésének, valamint az adósok reorganizációjának igénye
is.
4. Az 1992-es hitelkonszolidáció lebonyolítása
A hitelkonszolidáció elsõ szakaszának koncepcionális vitái fõleg a bankoktól
kivásárolt rossz hitelek elhelyezésének és kezelésének módja körül forogtak.
A privatizációért felelõs tárca nélküli miniszter tanácsadója egy újonnan
létrehozandó, központi állami reorganizációs szervezethez javasolta átadni a
bankoktól a kormány által kivásárolt hiteleket, mert ebben látott megfelelõ
garanciákat arra, hogy a bankkonszolidáció során a vállalatok reorganizációja
ne szoruljon háttérbe. A PM és az MNB szakértõi nem értettek egyet a
javaslattal, mert az ÁVÜ, ÁVRt után egy újabb bürokratikus állami intézmény
létrehozásának szándékát látták benne, amelyet nem tartottak alkalmasnak arra,
hogy a vállalatok tartozásainak sorsáról döntsön.
A kormány végül is úgy döntött, hogy alakuljon szakértõi bizottság egy új
javaslat kidolgozására. Ez a bizottság arra az álláspontra helyezkedett. hogy
a bankok portfolió tisztítása piaci alapokon, decentralizált intézményrendszer
kialakításával történjen. A piaci szervezetek piaci áron megvásárolják a
bankoktól a szóban forgó követelésállományt, míg az állam megtéríti az eladó
bankoknak a követelések névértéke és piaci értéke közötti veszteség egy
részét. Mivel azonban a piaci intézményrendszer kiépítése idõt igényelt, a
döntéshozatal viszont elhúzódott, átmeneti megoldásként a kormány vette meg a
problémás követeléseket, majd azokat az MBF Rt.-re ruházta át a követelések
nyilvántartása és adminisztrálása végett. A piaci intézményrendszer
kiépülésének elõsegítése a késõbbiekben elsikkadt, így a megvásárolt portfolió
aktív kezelése csak abban a viszonylag szûk körben valósult meg, amelynek
megvásárlására maga az MBF Rt. tett vételi ajánlatot.
A hitelkonszolidációban történõ részvétel feltételeit a kormány a következõk
szerint szabta meg:
- az adott bankban legyen állami tulajdonrész
- bank tõke-megfelelési mutatója 7,25 alatt van
- a konszolidáció az 1992. október 1. elõtt nyújtott rossz hitelekre
terjedhet ki
- szükséges az adós tartozást elismerõ nyilatkozata
- az adós által elismert követeléseknek csak azon hányada képezheti a
hitelkonszolidáció tárgyát, amely az adós részvényeinek a tartozás
törlesztésébe való bevonását követõen fennmarad
- a bank auditora igazolja a hitel minõsítésének helyességét
(a banki hitelportfólió könyvvizsgálói átvizsgálását tehát a bank
auditora végzi, de szempontjait a PM adja meg, a munka költségeit
az érintett bank viseli)
Az érintett vállalatok adósságai közül, az 1991 végéig rossznak minõsített
hitelek a névérték 50 %-áért, a késõbbi rossz minõsítésû hitelek a névérték 80
%-áért kerülnek megvételre. A vételár kifizetése 1993. I. negyedévében
esedékes államkötvénnyel történik, amely 20 éves lejáratú, a futamidõ végén
lejáró, kamata évente egyszer fizetendõ. Az államkötvények átadása fejében a
bank köteles a jövõbeli jövedelmei terhére folyamatos befizetést teljesíteni a
PM javára (az állam tehát olyan kamatozó értékpapírt ad a bankoknak, amelyek
azt több év alatt a nyereségük terhére visszaszolgáltatják az államnak).1
Az értékpapírok átadásáig a bankok jelképes árért és részesedésért (1,5 %)
kezelik a hiteleket. Az eredetileg egynegyedévre tervezett átmeneti banki
követeléskezelés ideje végül is 2 évig tartott. Egy 1993. februárjában
született megállapodás szerint az MBFB vételi joggal rendelkezik a kezelésébe
adott követelések tekintetében, ahol a vételár az MBFB tevékenysége nyomán
befolyt összeg 30 %-a. Az MBFB, az általa kezelt, de nem megvásárolt
követelések után sikerdíjban részesül, amelynek összege a nettó befolyás 2 5
%-a.
5. Az 1992-es hitelkonszolidáció mérlege
A hitelkonszolidációban 14 bank és 68 takarékszövetkezet vett részt. A kormány
98,4 MdFt értékû Hitelkonszolidációs államkötvényért 125,8 MdFt értékû
követelést vásárolt meg, a kivásárolt követelések kezelése az MBFB-hez került.
A konszolidációban érintett bankok, adósok és követelések nagyságrendjét
mutatja a 2 sz. melléklet.
Az 1992-es hitelkonszolidáció nyomán a konszolidációt megelõzõ állapothoz
képest a problémamentes hitelek aránya 90 %-ra emelkedett, a kéteseké 3,7 %-
ra, a rosszaké 4,8 %-ra csökkent.
____________________
1 Az államkötvény-átadás visszterhességét 1993 közepén eltörölték.
Javult az érintett bankok tõkepoziciója és tõke-megfelelési mutatója a
lecsökkent céltartalékképzési kötelezettség miatt. Nem javult azonban a
nyereségpozició, a 14 bank együttesen -9,8 MdFt veszteséget mutatott ki.
Összességében a hitelkonszolidáció után a megképzett céltartalék állomány a
szükséges 2/3-át sem érte el.2
Nagyrészt kimaradtak a konszolidációból a többségi állami tulajdonú
veszteséges nagyvállatok adósságai. Az ÁVÜ és az ÁV Rt által a konszolidációba
javasolt 370, ill. 150 vállat közül csak 39 ( azaz 7,5 %) szerepel a banki
listákon 22,5 MdFt-os összegben, ami 22,3 %-át teszi ki a teljes
konszolidációs hitelállománynak.
Az IKM által kiemelt 12+1 cég közül egyet sem tartalmaztak a banki listák.
Az így kialakult helyzet ellensúlyozására a kormány 1993 végén újabb
hitelkonszolidációt készít elõ, néhány (12) ipari nagyvállalat és a MÁV
adósságrendezése érdekében.
6. Az 1993-as konszolidációs szakasz elõkészítése
Az elõzõek szerint az már 1993 elején is világos volt, hogy a
bankkonszolidáció nem állhat meg az 1992-es hitelkonszolidációnál. 1993.
márciusa és szeptembere között még a korábbi - lazább -
minõsítési szabályok szerint is további 50 MdFt -tal nõtt a bankok problémás
hitelállománya. Az 1992. évi csõdtörvény (kötelezõ öncsõd a 90 napon túli
lejárt tartozások után) alapján 1993. februárjában 4 478 csõd és 11 408
felszámolás kezdeményezésére került sor. A fejlett piacgazdaságokban szokásos
csõd-felszámolási ráta 5-10 %, a Magyarországi 23 %-ra szökött fel.
1993 elején az ÁV. Rt. a bankprivatizációk koordinálása érdekében
Bankprivatizációs munkacsoportot hozott létre. A bankkonszolidáció
folytatásának kormányzati elõkészítése e munkacsoport kompetenciájába került.
____________________
2 A bankok a Pénzintézeti törvény elõirása szerint 1994.december 31-ig kaptak
haladékot a céltartalékképzési kötelezettség maradéktalan teljesitésére.
III.
Az 1992-évi hitelkonszolidáció problematikus kérdései
A döntések elõkészítésének megalapozottsága
1. A bankok tõke- és jövedelmi helyzetének felmérése
Az állami költségvetés a bankok javára 1991-ben 50 %-os mértékig kezességet
vállalat a kétszíntû bankrendszer létrehozásakor az MNB-tõl átvett, majd
kétessé, illetve rosszá vált követelésekre. A bankok portfoliójának minõsége
1992-ben és 1993-ban tovább rosszabbodott, ekkor már nagyrészt függetlenül az
ún. öröklött hitelektõl. Az 1992-tõl életbe lépõ Pénzintézeti törvénynek a
kinnlevõségek minõsítésére vonatkozó besorolási elõírásai a korábbiaknál
egyértelmûbben jelezték a várható veszteségek nagyságrendjét.
A hivatalban levõ kormány 1992-ben helyesen ismerte fel, hogy a bankrendszer
stabilitása - a bekövetkezett veszteségek nagyságrendje miatt - kormányzati
beavatkozást igényel. A kormányzati anyagok azonban a banki eszközök valós
állapotát jelentõs - több milliárdos összegû - hibával becsülték meg, a
becslési hiba 1992 után 1993-ban is megismétlõdött. A téves becslések fõ oka a
banki eszközök minõsítési és a banki jövedelmek adózási szabályainak és
szabály-értelmezéseinek idõközi változásaira vezethetõ vissza.
A kétszintû bankrendszer létrehozásától kezdve a mindenkori állami
költségvetés a bankrendszerbõl olyan jövedelmeket szívott ki adó formájában,
amellyel a bankok tõkéjét emésztették fel. Ennek a folyamatnak csak az 1991-
ben elfogadott új Pénzintézeti Törvény életbe lépése vetett véget, de még
1992-ben is éles belsõ viták folytak a kormányban a bankok adóköteles
jövedelmének meghatározásáról. A bankfelügyelet állandó konfliktusban állt az
adózási-számviteli apparátussal a banki jövedelmek valós mértékérõl és a banki
eszközök jövõbeli megtérülésének értékelésérõl. A fiktív (nem realizált)
banki kamatjövedelmek 1991-92-es megadóztatásával a banki forráshiány
mesterséges felduzzasztása következett be. A céltartalék-képzési elõírások
költségvetési (adóbevételi) érdekek miatti gyengítése laza banki minõsítési
és szabályozási elõírások alkalmazását segítette elõ. A banki befektetések
kihagyása a konszolidálható eszközök közül, valamint a céltartalék képzési
kötelezettség alóli kivonásuk hozzájárult a banki portfoliók romlásához és a
banki portfolió-tisztítási mozgástér beszûküléséhez. Bár a bankkonszolidációt
vezénylõ szervezet a Pénzügyminisztériumban székelt, a Pénzügyminisztérium
költségvetési (adózási) érdekekbõl hibás jelzéseket adott a bankok felé,
esetenként informális módon késztetve a bankvezetõket a céltartalékképzés
visszafogására.
A banki céltartalékhiányok feltárásának objektivitását megkérdõjelezte az a
körülmény, hogy a munka elvégzésével a bankok auditorait bízták meg. Az
auditor ugyan jogállását tekintve a banktól független, de érdekeltségét
tekintve nem teljesen az, hiszen kiválasztásuk, alkalmazásuk, honorálásuk
erõsen függ a vizsgált bank operatív menedzsmentjétõl.
A konszolidáció elsõ szakaszában inkább a tényleges veszteségek elrejtése, a
második szakaszban azok felnagyítása válhatott az érintett bankok érdekévé.
Ennek magyarázata abban rejlik, hogy az elsõ - hitelkonszolidációs -
szakaszban a kormány viszonylag kedvezõtlenebb feltételekkel tett vételi
ajánlatot a bankoknak, így a cserében kapott értékpapírok nagysága és nettó
hozama nem kompenzálta volna teljesen a követelések kiemelése nyomán elõálló
veszteséget. A banki eszközök minõsítésének megszigorítását a problémás
portfolióval súlyosan terhelt bankok mindaddig általában igyekeztek elkerülni,
amíg nem vált egyértelmûvé, hogy a kormány hajlandó lesz az így felszínre
kerülõ veszteségek kompenzálására.
Az 1992-es hitelkonszolidáció anyagi ráfordításainak és technikai
kivitelezésének tervezésénél a kormányzat arra számított, hogy a tartós
mûködõképesség biztosításához, a kívánatos tõke-megfelelési mutatók eléréséhez
szükséges pótlólagos források a privatizáció során, a szakmai befektetõktõl
reálisan elérhetõk lesznek. E felfogás jegyében vette át 1992 közepén az ÁV.
Rt. akkori vezérigazgatója a bankprivatizációs bizottság vezetését, amelynek
keretében folyt a bankkonszolidáció lebonyolításával kapcsolatos teendõk
elõkészítése is. A bankok valós tõkehelyzetének feltárása nyomán azonban utóbb
illúziónak bizonyult az elképzelés, mely szerint a bankok konszolidációjának
anyagi terheit sikerül majd a költségvetés helyett a befektetõkre hárítani. A
bankok tõkehelyzetének rendezése a privatizáció elõfeltételévé vált.
2. A döntés-elõkészítés menedzselése
A konszolidációs folyamat kormányzati menedzselése nehezen követhetõ nyomon a
megküldött dokumentumokból. Az elsõ javaslatok kormánybiztosi szintû
irányítást tartalmaztak, végül jóval alacsonyabb színtre (fõosztályvezetõi
színtre) delegálták a folyamat operatív menedzselését.
Az 1991-92-ben ténykedõ hitelkonszolidációs munkacsoport ugyan lényeges
kérdésekben (pl. a kivásárolt követelések további kezelésének intézményi
rendszere) konszenzusra jutott, a kormány mégis lassan és idõzavarba kerülve
hozta meg döntését.
A szakmai viták a bankokon kivûli intézményi kérdésekre (pl. a kivásárolt
követelések kezelése) összpontosultak, kevesebb figyelmet kapott a banki
veszteségek körültekintõ felmérése, a bankok mûködésének felülvizsgálata, a
banki vezetõk minõsítése, a veszteségrendezés alternatív megoldásainak
keresése (a banki felszámolások, összevonások, átstrukturálások lehetõségei és
következményei). A bankok belsõ mûködésének, menedzsmentjének és szervezeti-
döntési rendszerének felülvizsgálata az elsõ konszolidációs szakaszban (1992-
ben) nem történt meg. Független szakértõ cég, a KPMG, csak késõn, 1993 végén
és igen rövid teljesítési határidõvel kapott megbízást a konszolidálandó
bankok átvilágítására. A banki vezetõ testületekbe az állami tulajdonos által
delegált tagok nem jelezték idõben a súlyos belsõ mûködési, irányítási
problémákat és az állami tulajdonosi szervezetek sem számoltatták be a
felügyelõ-bizottsági, igazgatósági tagokat a bankoknál végzett munkájukról,
nem közölték velük milyen célokat kell elérniük és milyen feladatokat kell
megoldaniuk a vezetõ testületekben. Kritikával illethetõ a banki testületekbe
történt delegálás kritériumrendszere, mert a konszolidálásra került bankok
tulajdonosi testületeibe az indokoltnál és szükségesnél kevesebb felkészült,
banki tapasztalatokkal, gyakorlattal rendelkezõ szakember került.
Az Állami Bankfelügyelet a feltárt problémák súlyossága ellenére sem
rendelkezett azokkal a szakmai, és anyagi erõforrásokkal, amelyek a szükséges
gyakoriságú és alaposságú helyszíni vizsgálathoz indokoltak lettek volna.
IV.
A meghozott döntések konzisztenciája, következményei
1. A hitel és adóskonszolidáció összekapcsolódása
Az adósok reorganizációját a kormányzati elõterjesztések a még kezdetleges
tõkepiacra próbálták bízni, keveset tettek ugyanakkor a piaci intézmények
létrejöttének támogatásáért, a reorganizációhoz szükséges tõkeemelési források
megteremtéséért, illetve az azt folyósító intézmények kiépítéséért. A kormány
nem dolgozott ki világos kritériumokat az exportpotenciáljuk, foglalkoztatási
súlyuk, regionális szerepkörük, vertikális-horizontális kapcsolatrendszerük,
stb.- miatt stratégiai fontosságú, ám eladósodott állami tulajdonban levõ
cégcsoport további sorsának eldöntésére. Az állami privatizációs ügynökségek
sem rendelkeztek elképzelésekkel a csõdhelyzetbe került állami vállalatok
privatizációjának módjáról, vagy éppen privatizáció elõtti pénzügyi
stabilizálásáról. Az adósok helyzetének rendezetlensége visszaütött a
bankkonszolidációra. A reálgazdaság mûködési feltételeinek változatlansága, a
legnagyobb veszteségtermelõ, illetve a legsúlyosabban eladósodott cégek
sorsának bizonytalansága újratermelte a rossz kölcsönök tetemes részét, ezzel
tovább rontotta a bankok tartalékképzési, likviditási és tõkemutatóit.
2. A konszolidált követelések sorsa
A kormány által közel 100 MdFt összegû államkötvény fejében kivásárolt
követelések, biztosítékok és adósok szisztematikus felülvizsgálata elmaradt,
ennek következtében nem történt meg az elvárható adósság-behajtási minimumok
meghatározása sem. Az adósságok értékesítésének, kezelésének, behajtásának
ellenõrzésére hivatott Hitelkonszolidációs Alap létrehozása elsikkadt. A
tervezetek a követelésbehajtások hatékonyságát a piaci versenyhelyzet
kiépülésétõl várták. A behajtási piac aktivizálása érdekében azonban kevés
történt, hiányoztak az egyébként életre hivható versenyeztetési-,
finanszírozási-érdekeltségi konstrukciók. A piac csak késve (érdemben 1994-
tõl) kezdett kiépülni, addig a piacon az MBFB egyedül ténykedett. Miközben a
konszolidált hitelek kezelésében az MBFB Rt-t a követelésbeszedési
megállapodások kedvezõ helyzetbe hozták (halasztott fizetési konstrukciók
relatíve magas sikerdijkulcs mellett), az MBFB által érdektelennek
nyilvánitott nagy tömegû kivásárolt követelés kezelését a korábban ezeket
kihelyezõ bankokra bízták, ahol viszont már nem érvényesült érdemi behajtási
érdekeltség, még kevésbé felelõsség a megtérülés maximalizálása irányában.
3. A konszolidációs költségek idõbeli terítése
A hitelkonszolidációra használt kötvénykonstrukció eredetileg pusztán
technikai eszközként funkcionált volna, mivel a bankoktól már rövid távon és
folyamatosan vissza kívánták szedni a kötvénykamatokat, sõt a tõketörlesztést
szolgáló forrásokat is. A valóságban a banki veszteségek már említett, téves
becslése és az infláció megemelkedése miatt a kötvénykonstrukció a
tervezetthez képest jelentõs költségnövekedéssel járt, ami egyaránt
megnyilvánult a kötvénykibocsátások értékében, és a költségvetés által
fizetendõ kamatok nagyságrendjében.
4. A banki mûködési mechanizmusok felülvizsgálata
Mivel az 1992-es hitelkonszolidáció alig foglalkozott a banki mûködési
rendszerek, belsõ szabályzatok és a vezetés felülvizsgálatával, ezért nem
érvényesült erõs kényszer a banki veszteségek újratermelõdésének lefékezésére.
Ugyancsak megkerülik a dokumentumok a "nem prudens" (értsd felelõtlen) módon
kiadott hitel döntésekért viselendõ felelõsség kérdését, egyoldalúan a
gazdasági környezet negatív hatásait hibáztatva a tömegessé váló
hitelcsõdökért. E megközelítés demoralizáló hatása az érintett bankokban nem
kíván bizonyítást.
5. A konszolidáció jogi környezete
A nem pénzintézeti vállalkozások körében a tulajdonosok és a menedzsment
felelõsségét, anyagi kockázatviselését erõsíti a csõd-felszámolási helyzet
bekövetkezésének veszélye. A bankszektorban ezt az esélyt jelentõsen tompítja
az állami mentõ akciók kikényszerülése, amit az összgazdasági kockázatok és
veszteségek elkerülése indokol. Hiányoztak ugyanakkor azok a törvényi
feltételek, amelyek az állami beavatkozás kikényszerülése esetén rendkívüli
jogosultságot biztosítanának az állami szervek számára a tulajdonosok és a
menedzsment felett. A hiányzó jogosultságok miatt a kormány még olyan alapvetõ
kérdésekben is alkukba kényszerült a bank- tulajdonosi és vezetõi
csoportokkal, mint a valós helyzet feltárásához szükséges információk
megszerzése és elemezhetõsége. Ezek a tényezõk nagyban hozzájárultak ahhoz,
hogy a döntések végül is a kellõ információs háttér nélkül és jelentõs idõbeli
késedelemmel születtek meg.
A Magyar Országgyûlés
az adós- és bankkonszolidáció körülményeinek
tisztázására létrehozott vizsgáló bizottsága