ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ
Képviselõi önálló indítvány!
Dr. Gál Zoltán úrnak
az Országgyûlés elnöke
Tisztelt Elnök Úr!
A Házszabály 84.§ (1) bekezdés b.) pontja alapján a mellékelt önálló
képviselõi indítványt tesszük, a Magyar Köztársaság Országgyûlésének
Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosítása tárgyában.
Az indítvány szövege azonos azzal, amit a hét parlamenti képviselõcsoport
frakcióvezetõje H/2615.. szám alatt 1996. június 3-án nyújtott be és amelyrõl a
Ház korábban eredménytelenül szavazott.
A rendkívüli ülésszak napirendjére vételéhez szükséges képviselõi támogató
aláírásokat a holnapi napon csatoljuk.
Azt, hogy a T. Ház a hét frakció egyetértésével megszületett javaslatnak
megfelelõ Házszabály módosítást még a rendkívüli ülésszakon, tehát a lehetõ
legrövidebb idõn belül elfogadja, az alábbi indokok támasztják alá.
1. Alapvetõ követelmény, hogy az új alkotmány a politikai erõk lehetõ
legszélesebb egyetértése alapján jöjjön létre, ezért feltétlenül szükséges,
hogy az elõkészítésben az Országgyûlés valamennyi képviselõcsoportja részt
vegyen. (az Alkotmányelõkészítõ bizottság valószínûleg a nyári szünetben is
folytatja tevékenységét)
2. A hétpárti megállapodások mielõbbi érvényesülése szintén alapvetõ
követelmény. A rendkívüli ülésszak utolsó napján július 3-án, amikor az
alkotmánykoncepció végszavazása miatt a képviselõk túlnyomó többsége
várhatóan megjelenik a Parlamentben, van esély arra, hogy a képviselõk 4/5-öd
részének támogatását igénylõ szavazás eredményes legyen.
Budapest, 1996. június 24.
Tisztelettel:
Dr. Szabad György Dr Pusztai Erzsébet
Néppárt-MDNP Néppárt-MDNP
Képviselõi önálló indítvány!
O r s z á g g y û l é s i h a t á r o z a t i j a v a s l a t
a Magyar Köztársaság Országgyûlésének Házsszabályáról szóló
46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
1.§
(1) A Magyar Köztársaság Országgyûlésének Házszabályáról szóló - a
62/1995. (VI. 17.) OGY határozattal módosított - 46/1994. (IX.30.) OGY
határozat (a továbbiakban: Házszabály) 134/C.§-ának (1) bekezdése helyébe a
következõ rendelkezés lép:
"(1) Az Alkotmányelõkészítõ bizottság munkájában a Magyar Szocialista
Párt, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Független Kisgazda-, Földmunkás és
Polgári Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Fidesz-Magyar Polgári
Párt képviselõcsoportjából négy-négy, a Magyar Demokrata Fórum és a Magyar
Demokrata Néppárt képviselõcsoportjából három-három képviselõ vesz részt."
"(2) A Házszabály 134/D. §-ának (2) bekezdése helyébe a következõ
rendelkezés lép:
"(2) Az Alkotmányelõkészítõ bizottság akkor határozatképes, ha legalább öt
képviselõcsoport egy-egy tagja jelen van."
2. §
(1) E határozat a közzététele napján lép hatályba, s ezzel egyidejûleg a
Házszabály 134/F. §-ának (6) bekezdése, továbbá a Magyar Köztársaság
Országgyûlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30) OGY határozat
módosításáról rendelkezõ 62/1995. (VI.17.) OGY határozat 1. §-ának a
Házszabály 134/C. §-a (1) bekezedésének, 134/D. §-a (2) bekezdésének és 134/F.
§-a (6) bekezdésének szövegét megállapító rendelkezése hatályát veszti.
(2) E határozat az új alkotmány hatálybalépésének napján, legkésõbb az
1994-ben megválasztott Országgyûlés megbízatásának megszûnésekor hatályát
veszti.
Budapest, 1996. június 24.
Dr. Szabad György Dr. Pusztai Erzsébet
Néppárt-MDNP Néppárt-MDNP