ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ
Képviselöi önálló indítvány!
Országgyülési határozati javaslat
Tibet ügyében
Az Országgyülés
- tekintettel arra, hogy Tibet etnikai, vallási identitását,
történetileg kialakult sajátosságait az emberiség közös kulturális
örökségnek tekinti;
- látva azt a konfliktust, amely a Kínai Népköztársaság Tibetben
folytatott politikája következtében a hatóságok és a helyi lakosság között
kialakult;
különös tekintettel a betelepítésekre, az etnikai arányok tudatos
megváltoztatására, az identitás eröszakos megváltoztatásának
kísérleteire, az ottani politikai mozgalmakkal szemben alkalmazott
eröszakra, a gyermekként azonosított pancsen láma elhurcolására és fogva
tartására és ezáltal a tibeti egyház belügyeibe való beavatkozásra;
- a Tibetben az elöbb említett történéseket csak példaként sorolva az
ottani államhatalmi gyakorlatot joggal általánosítható is az egyetemes emberi
jogokba ütközönek tekintve;
- hivatkozva az önrendelkezés nemzetközileg elfogadott általános
elvére;
- elismerve a tibeti népnek az önrendelkezésért, sajátos világnak
megörzéséért folytatott küzdelmét;
- folytatva azt a magyar hagyományt, amely Körösi Csoma Sándorral
kezdödöen a tibeti világ megismerését és megismertetését az identitás
megörzésének óhajával kapcsolja egybe;
- saját népének történelméböl is tudatosítva ez alkalommal azt, hogy a
külsö civilizátorok által hirdetett és megvalósított eröszakos
változtatások több kárral, mint haszonnal járnak;
- emlékeztetve a magyar 1956-os forradalom és az 1959-es tibeti
népfelkelés közötti párhuzamokra, kinyilvánítja álláspontját, amely szerint
kivánatos, hogy
- a Kínai Népkötársaság tagja tiszteletbeli a nemzetközileg elismert
emberi jogokat és vessen véget az eröszak alkalmazásának
- a KNK kormánya hagyjon fel azon politikai és gyakorlati lépésekkel,
amelyek célja a tibeti kultúra tönkretétele, akár nagyarányú
betelepítésekkel, akár a tibeti kultúra reprezentánsainak, az ottani
autonómia hirdetöinek üldözésével, nök sterilizálásával vagy bármi más módont
történjék is,
- tartsák tiszteletben a tibeti nép önrendelkezésen alapuló gazdasági,
szociális, kulturális jogait
- kezdjenek tárgyalásokat a dalai láma által képviselt tibeti
mozgalmakkal, különös tekintettel arra, hogy a tibeti emigránsok nem az
elszakadás, hanem a KNK-n belüli autonómia álláspontját vallják,
- bocsássák szabadon a politikai foglyokat,
- hagyjanak fel a tibeti vallási ügyekbe való beavatkozással, az erre
egyedül hivatott tibeti egyház álláspontja alapján rendezzék a pancsen láma
helyzetét.
Ez a határozat a kihirdetés napján lép életbe.
INDOKOLÁS:
Szükségesnek tartjuk, hogy az Országgyülés Tibet ügyében is állást
foglaljon. 1956-ban a szabadságáért küzdö magyar nép is elvárta, és a világ
sok országától meg is kapta azt a szolidaritást, amely eröt adott harcához.
Igy gondoljuk, hogy most miután elnyertük szabadságunkat, nekünk is
kötelességünk kifejezni együttérzésünket a megértésünket egy másik nép
szabadságküzdelme iránt. Erre a kötelességre az 56-os forradalom és
szabadságharc 40. évfordulója is figyelmeztet bennünket.
Szükségesnek tartjuk a Tibet ügyében történö állásfoglalást azért is, mert
erre már példát mutatott a közelmúltban több európai demokratikus ország is,
így Németország és Belgium.
A közeljövöben hazánkba látogat öszentsége a Dalai Láma, e határozati
javaslattal a látogatást kivánjuk köszönteni.
Budapest, 1996. október 4.
dr. Szabó Iván
MDNP