1
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG
KORMÁNYA
J/3291.. sz.
T Á J É K O Z T A T Ó
a Kormány szabadkereskedelmi politikájáról
Elõadó: ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter
Budapest, 1996. október hó
Az Országgyûlés ez év július 3-i ülésén hozott, 61/1996. (VII.9.) OGY számú
határozatával felkérte a Kormányt, hogy 1996-ban, majd azt követõen évente
tájékoztassa az Országgyûlést szabadkereskedelmi politikájáról.
I.
A kereskedelem liberalizálása, és a regionális kereskedelmi megállapodások
jelentõsége
A 90-es évek világgazdaságának, ezen belül a világkereskedelemnek meghatározó
vonása a globalizáció, az egységes világpiac kialakulása, a kereskedelem elõtt
álló akadályok lebontása útján. Az általános tendenciának nem mond ellent az a
tény, hogy esetenként megjelennek korlátozó törekvések is. A nemzetközi
kereskedelem multilaterális szabályrendszerének kibõvülése az ilyen törekvések
érvényesítését egyre inkább korlátok közé szorítja. E folyamat multilaterális
kereteit 1947-tõl az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény /a
továbbiakban: GATT/, illetve ennek utódjaként az 1995-ben létrejött
Kereskedelmi Világszervezet /WTO/ adja. A GATT/WTO szabályai lehetõvé teszik,
hogy meghatározott feltételek mellett egyes országok, illetve országcsoportok
a GATT/WTO-ban rögzítettnél gyorsabban és szélesebb körben liberalizálják
egymás közötti kereskedelmüket. Ezt a célt szolgálják az un. regionális
kereskedelmi /szabadkereskedelmi, vámuniós és egyéb preferenciális/
megállapodások. A regionális integráció folyamata a 90-es évek elején
különösen felgyorsult; a GATT hatálybalépése, 1947. óta a GATT/WTO-nál
bejelentett valamivel több, mint száz megállapodás mintegy egyharmadát ebben
az évtizedben írták alá.
A kereskedelem akadályainak lebontásával fokozatosan növekvõ piacokon javul a
gazdasági erõforrások felhasználásának hatékonysága. Az egyes országokban a
fokozódó gazdasági verseny eredményeként kialakulnak a hosszabb távon
versenyképes iparágak és optimális sorozatnagyságok. Mindez meghatározó
jelentõségû az export-vezérelt gazdasági növekedés szempontjából. Ugyanakkor a
kívülmaradók jelentõs versenyhátránnyal indulnak az egységesülõ exportpiacokra
jutásért, illetve a piacok megtartásáért folyó küzdelemben.
Három hatalmas gazdasági - kereskedelmi blokk van kialakulóban: az Európai
Unió, az USA körül, valamint az Ázsiai - Csendes-óceáni térségben. E nagy
egységeken belül az áruk, szolgáltatások, a tõke és a munkaerõ szabad áramlása
válik jellemzõvé.
A regionális kereskedelmi megállapodásokra vonatkozó fontosabb szabályok
A regionális kereskedelmi megállapodások alapvetõ formái a szabadkereskedelmi
övezet, illetve a vámunió létrehozását célzó megállapodások. A
szabadkereskedelmi övezetekben fokozatosan felszámolják a kereskedelem elött
álló vám- és nem vámjellegû akadályokat, de azok résztvevõi megõrzik a
harmadik országgal szemben alkalmazott kereskedelempolitika kialakítására
vonatkozó autonóm döntési jogukat.
A kereskedelmi integráció fejlettebb formáját jelenti a vámunió, amelyben az
egymás közötti kereskedelem liberalizálása mellett a tagországok a harmadik
országokra vonatkozó kereskedelempolitikájukat közösen alakítják ki és azt
egységesen alkalmazzák. /Ebbe a szakaszba eddig csak az Európai Unió /EU/
jutott el./
A GATT/WTO minden tagországra nézve kötelezõ multilaterális
szabályrendszerének egyik alappillére az un. legnagyobb kedvezményes elbánás
(LNK) elve. Ennek értelmében bármely ország által egy másik országból származó
bármely árunak biztosított kedvezményt azonnal és feltétel nélkül meg kell
adni minden más WTO tagországból származó hasonló termék számára is. Az LNK
elv alkalmazása alól kivételt jelentenek a regionális kereskedelmi
megállapodások. Az ezekre alkalmazandó szabályokat az árukereskedelemre
vonatkozóan a GATT XXIV. cikkelye /a fejlõdõ országok vonatkozásában a GATT
IV. része/ a szolgáltatás-kereskedelem estében a WTO keretében létrejött
Általános Szolgáltatáskereskedelmi Egyezmény /angol rövidítése: GATS/ V.
cikkelye tartalmazza. A megállapodások bejelentésére vonatkozó kötelezettségek
mellett ezek közül a legfontosabbak, hogy a szabadkereskedelmi
megállapodásoknak "lényegében a kereskedelem egészére" ki kell terjedniük,
vámunió esetében ezen kívül a vámunió eredményeként kialakult "kereskedelmi
korlátozások szintje összességében nem lehet magasabb vagy korlátozóbb", mint
a vámunió alakítása elõtt volt. A multilaterális szabályok lehetõséget
biztosítanak a szabadkereskedelmi övezet, illetve vámunió fokozatos
kialakítására is. Ebben az esetben, legfeljebb tízéves átmeneti idõszakra,
menetrendet kell készíteni a kereskedelmi akadályok leépítésének ütemezésérõl
és a WTO tagországok jóváhagyását kell kérni.
A megállapodások terjedelme
A GATT körtárgyalások eredményeként a klasszikus kereskedelmi korlátozó
eszközök az importvámok szintje világméretekben fokozatosan csökken. /A
legutóbbi körtárgyalás az un. Uruguay-i Forduló során tett nemzeti
kötelezettségvállalások teljesítésének eredményeként a fejlett országok
behozatalának 43%-a vámmentességet fog élvezni, a fennmaradó vámok átlaga
pedig csupán 6.6% lesz./ A vámcsökkentéssel egyidejûleg fokozatosan növekszik
a kereskedelem nem vámjellegû akadályainak jelentõsége. A legtöbb regionális
megállapodás ezért a vámok megszüntetésén kivül tartalmaz a nem vámjellegû
kereskedelmi akadályok leépitésére vonatkozó elemet is. Az EU Egységes Belsõ
Piacáról szóló megállapodás, az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás
/NAFTA/, az Ausztrália és Új-Zéland között létrejött Szorosabb Gazdasági
Kapcsolatokról szóló kereskedelmi megállapodás /CER/, az Argentinát,
Braziliát, Paraguay-t és Uruguay-t tömörítõ Déli Közöspiac /MERCOSUR/ például
a szolgáltatáskereskedelemre, a NAFTA a szellemi tulajdonjogokra és
környezetvédelemre, az EU és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás /EFTA/
tagjait felölelõ Európai Gazdasági Térséget /EGT/ létrehozó megállapodás a
szabványok kölcsönös elismerésére, a kormánybeszerzésekre, a gazdasági
versenyszabályok összehangolására, a fogyasztóvédelemre vonatkozó szabályokat
is tartalmaz.
Az EGT és a CER tagállamai a gazdasági versenyszabályozás összehangolásának
eredményeként olyan kötelezettségeket is vállaltak, hogy - saját övezetükön
belül - nem alkalmaznak egymással szemben antidömping eljárást. A legtöbb
szabadkereskedelmi megállapodás lehetõséget biztosít egyes "érzékeny" ágazatok
/pl. textilipar, kohászat/ - átmeneti - védelmére. Az agrárkereskedelmet
általában eltérõ módon kezelik. Sem az EFTA, sem az EGT nem irányozza elõ ezen
a téren szabadkereskedelmet és az EU sem köt
ilyen megállapodásokat csupán mennyiségileg is behatárolt, különbözõ kölcsönös
feltételekhez kötött kedvezmények nyújtására kerül sor.
A regionális megállapodások fontos elemei a származási szabályok, amelyek
meghatározzák, hogy mely termékek kereskedelmére alkalmazhatóak a
megállapodásban foglalt kedvezmények. Ezek általában a felhasznált
nyersanyagok, félkész termékek preferenciális forrásból származó minimális
arányát és/vagy a szerzõdõ országok területén végzendõ minimális feldolgozási
követelményeket határozzák meg.
II.
Magyarország a 80-as évek végéig csupán Finnországgal kötött
szabadkereskedelmi megállapodást. Ennek azonban gyakorlati kihatása a
forgalomra korlátozott volt. Csupán a rendszerváltást követõen és a
piacgazdaság feltételeinek kialakulásával vált lehetõvé, hogy hazánk nagyobb
számban kössön fejlett országokkal ilyen megállapodásokat. Kulcskérdéssé vált
ugyanis, hogy a magyar áruk piacrajutási feltételeit legfontosabb piacainkon
javítsuk, ami egyuttal a hazai piac fokozatos megnyitását is megköveteli: a
kilencvenes évek kezdetétõl elõször a Közös Piaccal sikerült társulási
megállapodást létrehozni, majd az EFTA-val kötöttük meg a szabadkereskedelmi
megállapodást. Magyar kezdeményezésre jött létre a Közép-Európai
Szabadkereskedelmi Megállapodás /általánosan használt angol rövidítése:
CEFTA/. Ezen megállapodások eredményeként külkereskedelmünk közel háromnegyede
jelenleg szabadkereskedelmi feltételek mellett folyik. A szabadkereskedelmi
megállapodások nyújtotta vám- és korlátozásmentes bejutás nagyon jelentõs
vonzerõt képvisel a külföldi mûködõtõke számára és a kedvezõ piacrajutási
feltételek bizonyára számottevõ szerepet játszottak a külföldi tõke bevonása
terén elért nemzetközileg is figyelemre méltó jó teljesítményünkben.
A vázolt nemzetközi keretekben és a fenti célkitûzések jegyében jöttek létre
Magyarország szabadkereskedelmi megállapodásai.
Az Európai Megállapodás
A Magyar Köztársaság és a Közösségek és azok tagállamai közötti társulási
szerzõdés (Európai Megállapodás) 1994. február 1-jén lépett hatályba, bár a
Megállapodás kereskedelmi rendelkezései már 1992. március 1-jétõl alkalmazásra
kerültek. Az Európai Megállapodást további szerzõdések egészítik ki, illetve
módosítják, mint a textil- és textilruházati kereskedelem mennyiségi
rendszerérõl, a borkereskedelem kedvezményes feltételeirõl, a
boreredetvédelemrõl, a piacrajutási feltételek további javításáról, a
származási szabályokat tartalmazó jegyzõkönyv módosításáról, a textil- és
textilruházati kereskedelmet szabályozó rendelkezéseknek a három volt EFTA
tagállam (Ausztria, Finnország, Svédország) csatlakozása miatti
kiigazításáról.
A mezõgazdasági termékek kedvezményes kereskedelmére vonatkozó rendelkezések
az EU új tagállamokkal történt kibõvülése és a GATT Uruguay-i Fordulója
határozatainak végrehajtása következtében módosítást igényelnek. Az erre
vonatkozó ún. adaptációs tárgyalások még nem zárultak le, ezért a felek
jelenleg autonóm, ideiglenes jelleggel nyújtanak egymásnak koncessziókat.
Az Európai Megállapodás célja, hogy elõkészítõ szakaszt biztosítson
Magyarország teljes jogú EU tagsága érdekében. Ezért a megállapodás az ipari
termékek szabadkereskedelmének megvalósításán túl számos integrációs elemet
tartalmaz, mint pl. jogi harmonizáció, különbözõ kooperációs formák. A
klasszikus szabadkereskedelmi megállapodások tartalmát meghaladóan a társulási
szerzõdés a munkaerõ, a határon átnyúló szolgáltatások, a tõke mozgása és a
letelepedés szabadsága tekintetében is tartalmaz az átmeneti idõszakban
irányadó kötelezettségeket, de nem célkitûzése az alapszabadság teljes
megvalósítása ezen területeken.
A megállapodás tartalmazza az aszimmetria elvét, vagyis a Közösség idõben
gyorsabban nyújtja a kedvezményeket, míg Magyarország felkészülési idõt nyerve
késõbb viszonozza azokat.
Az ipari termékek területén az Európai Unió és Magyarország között 2000.
december 31-ig teljes szabadkereskedelem jön létre. A magyar ipari termékek
teljes köre jelenleg is már vámmentesen és mennyiségi keretekhez nem kötötten
exportálható a Közösség tagállamaiba. (Kivétel: magyar textiltermékek,
amelyeknél a vámok 1996. december 31-én kerülnek felszámolásra, a mennyiségi
kontingensek pedig 1997. december 31-ig szûnnek meg. A textilbérmunka
vámmentes.)
A Közösségbõl származó ipari termékek esetében a 0 %-os vámkulcs általános
alkalmazása a fokozatos vámlebontás után azonban csak 2000. december 31-én
következik be.
A mennyiségi korlátozásokat, illetve ezekkel egyenértékû intézkedéseket a
Közösség - a textil- és textilruházati termékek, mint egyetlen lényeges
terület kivételével - 1992. március 1-jén eltörölte, míg a magyar fél az
1995-2001. közötti idõszakban számolja fel azokat.
A mezõgazdasági termékek importjára a két fél - Magyarország javára
aszimmetrikus módon - specifikus, preferenciális jellegû piacrajutási
kedvezményeket nyújt egymásnak, tehát a teljes szabadkereskedelem kialakítása
a mezõgazdasági politikák és az eltérõ érdekek miatt nem célja a
megállapodásnak.
A szerzõdés egyoldalúan és kölcsönösen, általánosan és szektorálisan
alkalmazható védelmi intézkedéseket is tartalmaz, mint pl. fizetési mérleg
intézkedések, a születõ iparágak, vagy szerkezeti átalakítás alatt álló
iparágak védelme, antidömping és szubvenció ellenes intézkedések.
Az Európai Megállapodás nagymértékben elõsegítette a magyar külkereskedelmi
forgalom viszonylati átalakítását, az elveszett keleti piacok helyett új
értékesítési lehetõségek megteremtését. Az EU korábban 30 % körül részesedett
a magyar külkereskedelmi forgalomban. 1991-ben a magyar export 46,8 %-a
irányult az akkor 12 országból álló Közös Piacra és 42,2 % érkezett onnan.
1995-ben ez a 12 ország esetében 51,3, illetve 47,4 %-ot tett ki, a 15-re
kibõvült kör, pedig 62,8 %-kal, illetve 61,5-kal % volt képviselve a magyar
exportban, illetve importban.
Magyar-EFTA szabadkereskedelmi megállapodás
A magyar-EFTA szabadkereskedelmi megállapodás és a kapcsolódó bilaterális
agrárkereskedelmi megállapodások 1993. március 29-én, Genfben kerültek
aláírásra és az eltérõ ratifikációs idõpontok miatt hatálybalépésük több
lépcsõben valósult meg 1993. október 1. és 1994. július 1. között.
Az EFTA országok a megállapodás életbe lépésekor a legtöbb ipari termékre
azonnal biztosították Magyarország számára a teljes szabadkereskedelmet, a
vámok és egyéb akadályok eltörlése révén. A feldolgozott élelmiszeripari
cikkeknél a termékek értékének feldolgozóipari hányadát érintõ vámokat
szüntették meg. Lassított vámlebontást elõirányzó, ún. érzékeny listát csak
néhány ország tartott fenn egyes textil-, acél- és vegyi termékekre, mennyiségi
behatárolás nélkül (mennyiségi korlátozást egyedül Norvégia tartott fenn a
textilszektorban). Magyar oldalon a vámlebontás aszimmetrikus ütemezése
megegyezik az Európai Megállapodásban szereplõ ütemezéssel, a mennyiségi
korlátozások felszámolása is azonos határidõig történik. Országonként eltérõ
mértékben, a kétoldalú mezõgazdasági megállapodások tartalmától függõen
nyújtott a magyar fél ipari fogyasztási cikkekre, élelmiszeripari és halászati
termékekre mennyiségileg behatárolt kedvezményeket. Az EFTA a mezõgazdasági
kereskedelmet nem öleli fel. Az egyes EFTA országokkal kötött bilaterális
agrárkereskedelmi megállapodások a két fél által vállalt piacnyitási
kötelezettségeket tekintve tartalmilag nagymértékben eltérnek egymástól,
tekintettel az egyes országok eltérõ adottságaira, agrárpolitikájuk
különbözõségére, illetve a tárgyalások eredményeként kialakult gazdasági
egyensúlyra.
Külkereskedelmi forgalmunkban az eredetileg hét országból álló EFTA-blokk
részaránya 14-19% volt; amely 1995-ben - Ausztria, Finnország és Svédország EU-
hoz való csatlakozásával - az exportban 1,5 %-ra, az importban pedig 2,6 %-ra
csökkent. /Az EFTA tagjai jelenleg: Izland, Lichtenstein, Norvégia, Svájc/
Az EFTA megállapodás általános feltételei megegyeznek az EU-val kötött
megállapodással, azonban attól eltérõen csak az áruforgalomra terjed ki és nem
ölel fel egyéb területeket /pl. munkaerõ, szolgáltatások stb./
A CEFTA megállapodás
A Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodást (CEFTA) az alapító országok
(Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia) 1992. december 21-én írták
alá, 1993. márciusa óta alkalmaztuk, s 1994. július 1-jétõl de jure is hatályba
lépett. Az 1995. szeptember 11-én aláírt un. Módosító Megállapodás további
európai államok csatlakozásának elvi lehetõségét biztosító cikkellyel
egészítette ki a megállapodást. Szlovénia 1996. január 1-jétõl a CEFTA tagjává
vált.
A CEFTA is kizárólag az árukereskedelem feltételeivel foglalkozik, a gazdasági
együttmûködés egyéb területeit nem érinti.
Az Egyezmény felépítése, általános rendelkezéseinek tartalma, összhangban van
az EU-val kötött megállapodásokkal. Lényeges eltérés ugyanakkor, hogy míg a
társulási megállapodás a kereskedelmi kedvezmények vonatkozásában
aszimmetrikus, addig a CEFTA alapján az adott és kapott kedvezményeknél a
globális egyensúlyt biztosító szimmetria elve érvényesült.
A CEFTA hatálya valamennyi ipari, mezõgazdasági és élelmiszeripari termékre
kiterjed, ezen belül azonban az ipari és az agrár termékek eltérõ elbírálás alá
esnek. Az ipari termékek kereskedelmében a vámok, az azokkal egyenértékû terhek
és a vámon kívüli akadályok fokozatos, az átmeneti idõszak végéig (2001. január
1.) történõ teljes mértékû felszámolását irányozta elõ. Az agrártermékeket
illetõen ugyanakkor csak egyes termékeket érintõ, többnyire mennyiségileg
korlátozott kedvezmények nyújtására került sor, s a kereskedelem teljes
liberalizációja a távlati célkitûzések között sem szerepelt.
A létrehozó országok már a megállapodás aláírásakor elkötelezték magukat a
liberalizáció fokozása, illetve az együttmûködés továbbfejlesztése
lehetõségeinek vizsgálata mellett. A tárgyalások eredményeként a kedvezmények
módosításra kerültek. Az 1996. január 1-jétõl érvényes feltételek szerint az
ipari termék-kereskedelemben a forgalom közel 80 %-a már 0 %-os vámkulccsal
valósul meg, s 1997-tõl további 10 %-ánál szûnnek meg a vámok.
A fennmaradó rész esetében a vámokat az eredetileg rögzített határidõnél egy
évvel korábban, 2000. január 1-jétõl számoljuk fel. (Ez alól a lengyel
viszonylat a kivétel, ahol - alapvetõen a gépjármûveket érintõen - a vámok csak
2001-2002-ben szûnnek meg.)
Az agrárkereskedelemben is lényeges elõrelépésre került sor, s a jelenleg
érvényes feltételek szerint a Csehországgal, Lengyelországgal, Szlovákiával
megvalósított agrárforgalom mintegy 80 %-át érinti már valamilyen mértékû
kedvezmény. A jelenlegi megállapodás ugyanakkor a teljes liberalizációt
változatlanul nem irányozza elõ ezen a területen.
A CEFTA alkalmazásának köszönhetõen a CEFTA-országokkal megvalósult
külkereskedelmünk az elmúlt években dinamikusan fejlõdött. 1995-ben az export
és az import összértéke az elõzõ évinél 20 %-kal többet tett ki. Ezen belül a
kivitel 33 %-kal nõtt. A növekedés üteme meghaladta a teljes magyar
külkereskedelemét, amelynek következtében CEFTA országok részesedése a teljes
magyar külkereskedelembõl kismértékben tovább növekedett, s jelenleg
megközelíti a 8 %-ot.
Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy a CEFTA-országok kormányfõi minden
évben találkoznak, hogy áttekintsék a CEFTA keretében folyó együttmûködés
helyzetét és körülhatárolják azokat a területeket, amelyeken a továbblépés
lehetõségei kiemelten vizsgálandók. Az ez évi, szeptember 13-i, a szlovákiai
Jasnában megrendezett találkozó alkalmával a miniszterelnökök - üdvözölve a
CEFTA származási szabályainak korszerûsítését jelentõ, valamint az ipari
termék kereskedelemben érvényes koncessziók aktualizálását tartalmazó
dokumentumok aláírását - elõirányozták
a szlovén agrár-megállapodások többi CEFTA-ország között érvényes
feltételrendszerrel való összhangjának megteremtését célzó tárgyalások
felgyorsítását, illetve 1996. végéig történõ befejezését;
a minõségi tanúsítványok, illetve a vizsgálati eredmények kölcsönös elis-
merésérõl folytatott konzultációk meggyorsítását;
a szolgáltatáskereskedelem és a tõkeáramlás liberalizálásának lehetõségeit
vizsgáló együttmûködés folytatását;
a CEFTA szervezeti-mûködési rendjének korszerûsítési lehetõségeinek
vizsgálatát.
A fenti kérdések vizsgálata a külgazdaságért felelõs minisztériumok irányítása
mellett szakértõi szinten folyik. A szlovén agrártárgyalások várhatóan még
ebben az évben befejezõdnek. A többi témakört illetõen -tekintettel a kérdések
bonyolultságára, összetettségére - a konzultációk hosszabb idõt vesznek
igénybe, s ennek megfelelõen rövid távon nem lehet az egyeztetések
befejezésével számolni.
A szabadkereskedelmi egyezményekkel szemben általános elvárás, hogy
ösztönözzék a partnerek közötti gazdasági kapcsolatokat, elõsegítsék a
külkereskedelmi forgalom bõvülését. A megállapodások természetesen csak
keretfeltételeket teremtenek, az elvi elõnyök gyakorlati realizálása nagyban
függ a részes országok általános gazdasági helyzetétõl, illetve a piaci
szereplõk magatartásától. Mindezt elõrebocsátva, EU, EFTA és CEFTA
megállapodásaink mûködésének eddigi tapasztalatai összességében kedvezõek.
Elmondható, hogy a piacrajutási feltételek javulása a magyar külkereskedelem
meghatározó részét jelentõ nyugat- és közép-európai régióban jelentõsen járult
hozzá a piacgazdasági átalakulás folyamatában felmerülõ nehézségek
enyhítéséhez. Az érintett országkör részaránya az 1992. évi 50 %-ról
fokozatosan nõtt és jelenleg a teljes magyar kivitel háromnegyedét teszi ki.
Hasonló mértékû változás mutatkozik a behozatal terén. A szabadkereskedelmi
egyezmények nemcsak forgalomterelõ, hanem bõvítõ hatással is jártak, amit
mutat, hogy a szabadkereskedelmi partnerországokba irányuló exportunk
növekedési üteme meghaladta az összkivitelét.
Az ipari termelésen belül az utóbbi években folyamatosan növekszik az
exportcélú gyártás részaránya és már meghaladja a 30 %-ot. A belföldi kereslet
visszaesésének idõszakában különösen fontos, hogy az ipari termékek külpiaci
értékesítésének akadályai mérséklõdjenek, illetve megszünjenek. A gépipar
1993. óta tartó termelésbõvülését is az export értékesítések növekedése
határozta meg. Különösen dinamikus volt az iroda- és számítógépek, a
közszükségleti híradástechnikai termékek, valamint a közúti jármûvek
kivitelének emelkedése. A textil és ruházati cikkek esetében a jelentõs súlyt
képviselõ bérmunka exportunk vámmentessége a nyugat-európai piacokon fontos
stabilizáló tényezõ.
Az agrárgazdasági termékeknél a megállapodások nem irányozzák elõ a teljes
szabadkereskedelmet, így az elért és nyújtott koncessziók összhatása is
kisebb. Ezzel együtt több termékcsoportban jelentõsen sikerült fokozni nyugat-
és közép-európai exportunk volumenét (pl. baromfi, zöldség-gyümölcs) az utóbbi
évek során. Fontos elem, hogy az agrárgazdaság külkereskedelmi aktívumképzõ
szerepe fennmaradt.
Szabadkereskedelmi egyezményeink áttételesen azzal is hozzájárulnak a hazai
termelés és kivitel fejlõdéséhez, hogy a külpiaci akadályok lebomlásával
kedvezõbbé váló exportlehetõségek a külföldi befektetõk számára több ágazatban
is vonzó célországgá tették Magyarországot. Ezt példázza a személygépkocsi és
jármûalkatrész ipar különösen dinamikus fejlõdése. Az exportbevételek mellett
a termelõ beruházások foglalkoztatási szempontból is jelentõsek és a gazdaság
strukturális alkalmazkodási folyamatában komoly szerepet játszanak.
Tárgyalások új megállapodásokról
Európában kibontakozóban van egy olyan új szabadkereskedelmi zóna, amelynek
magja az EU és magába foglalja az EFTA-t és a CEFTA-t, továbbá azokat az
országokat, amelyekkel az EU-nak társulási megállapodása van. Ez utóbbiak közé
tartozik például Románia, Bulgária, Törökország, Izrael.
Az elmúlt idõszakban, figyelembe véve a magyar gazdasági érdekeket, közülük
egyesekkel tárgyalás kezdõdött vagy elõrehaladott stádiumba jutott
szabadkereskedelmi megállapodás megkötésérõl. Érdeklõdés mutatkozik olyan
országok részérõl is, amelyek az EU-val várhatóan hosszabb távon is más tipusú
együttmûködést alakítanak ki mint az elõbbiek.
A további egyezmények létrehozásakor abból indulunk ki, hogy azok, azon kívül,
hogy nyújtsanak érdemi segítséget a magyar áruk piacrajutási feltételeinek
javításához, ne hátráltassák törekvéseinket, hogy az EU kibõvítésének már az
elsõ hullámban részesei lehessünk. Így a potenciális partnerek kiválasztásakor
egyrészt figyelembe kell venni a piacgazdaság kiépítésében tett elõrehaladást,
másrészt, hogy az adott országnak van-e szabadkereskedelmi megállapodása az
EU-val. A partnerországok kiválasztásakor az is tekintetbe veendõ, hogy
Európában egységes szabadkereskedelmi övezet jöjjön létre, amelyen belül az
áruk szabad áramlásának semmilyen akadálya nem lenne. Ilyen módon az övezeten
belül a különbözõ eredetû részegységek szabadon lennének felhasználhatók a
késztermékek gyártásához. Az aláírandó szerzõdés szövegének e megfontolásokat
tükröznie kell.
Törökország 1963-ban kötött az Európai Közösséggel /EK/ társulási
megállapodást, az EFTA-val pedig 1991-ben szabadkereskedelmi megállapodást. A
magyar-török szabadkereskedelmi tárgyalások megkezdését 1992-ben a török
kormány javasolta és a magyar kormány 1993. végén adott felhatalmazást a
tárgyalások megkezdésére. Az EU-török vámunióról folytatott tárgyalások
lelassulása miatt megállapodtunk tárgyalásaink felfüggesztésében a vámunió
hatálybalépéséig, ami végül is 1996. január 1-én következett be. A
közelmúltban a török iparcikkimportra vonatkozó érzékeny listák végleges
összetételére és vámlebontásának ütemezésére is létrejött a megegyezés. Az
egyezmény aláírására a közeljövõben sor kerülhet.
A megállapodásban a Felek biztosítják egymásnak a más preferenciális
partnereiknek - döntõen az EU-nak - nyújtott elbánást. Így a magyar ipari
termékek döntõ többségére, a fent említett érzékeny listák kivételével, amely
azonban nem érint volumenhordozó magyar exporttermékeket, vámmentes bevitelt
tesz lehetõvé. A török iparcikkek tekintetében pedig fenntartja - a
Magyarországra irányuló iparcikkexportjuk 60%-át érintõ - az EU-val szemben
alkalmazott ún. lassítólistát és az abban foglalt termékek 2001-ig fokozatosan
megszûnõ vámvédelmét. A megállapodás egyéb tekintetben is -
általános
szabályrendszer, származási szabályok - az EU-val létrejött megállapodáson
alapul.
Nem tartoznak a megállapodás hatálya alá a mezõgazdasági termékek. A
mezõgazdaság terén a egyéb szabadkereskedelmi megállapodásokhoz hasonlóan
kiegyensúlyozott kölcsönös koncessziók nyújtására került sor.
Izraelnek az EK-val 1975-óta társulási megállapodása van, amelyet 1995-tõl a
közép- és kelet-európai országokéhoz hasonló megállapodás váltott fel, az
EFTA-val pedig szabadkereskedelmi megállapodás alapján folyik a kereskedelem.
A magyar kormány 1993. elején adott felhatalmazást tárgyalások
kezdeményezésére Izraellel esetleges szabadkereskedelmi megállapodás
kötésérõl. /Hasonló tárgyalásokat folytatnak az izraeliekkel a CEFTA többi
tagországai is./ A részletes tárgyalások 1995. januárjában kezdõdtek a
következõ célkitûzésekkel:
hagyományos árukereskedelemre vonatkozó szabadkereskedelmi megállapodás
létrehozása, amely az ipari termékek esetében a vámok és nem vámjellegû
akadályok lebontásának olyan ütemezését jelenti, amely a felek által az EU-
nak adott piacrajutási lehetõségeket kiterjeszti egymás felé;
a mezõgazdasági termékeknél olyan kölcsönös piacrajutási könnyítéseket
jelent, amely figyelembe veszi a hazai termelõk szükséges védelmét és az
exportlehetõségek növelését is.
A tárgyalások befejezés elõtt állnak a legtöbb területen. Az ipari termékekrõl
a két fél lényegében megegyezett.
A mezõgazdasági termékekre adandó koncessziók tárgyában még szükséges a felek
álláspontjának közelítése. A tárgyalások várhatóan októberben befejezõdhetnek
a magyar és izraeli fél között.
A különbözõ magasabb szintû fórumokon megfogalmazott szándék szerint a CEFTA
további tagokkal való bõvítése is változatlanul napirenden szerepel. A többi
CEFTA-országgal közös állásfoglalás szerint az újonnan belépni szándékozó
európai országgal szemben támasztott alapvetõ követelmény, hogy tagja legyen a
WTO-nak és rendelkezzen társulási megállapodással az EU-val, továbbá vállalja a
tagok által már egymás között kialakított feltételeket. E feltételeket a
csatlakozási szándékát ez év tavaszán hivatalosan is bejelentõ Románia
teljesítette, így a közeljövõben megkezdõdnek vele a csatlakozási tárgyalások.
Bulgária ugyancsak hivatalosan kérte felvételét a CEFTA-ba. Tekintettel azonban
arra, hogy az említett alapfeltételeket egyelõre még nem teljesíti, a
csatlakozási tárgyalások megkezdésére az ország WTO-ba történt felvételét
követõen kerülhet sor. Más országok részérõl is mutatkozik érdeklõdés a CEFTA-
hoz való csatlakozásra, de egyrészt ilyen értelmû hivatalos kérelmet még nem
terjesztettek elõ, másrészt a csatlakozással járó követelményeknek nem tudnak
eleget tenni (Litvánia, illetve Horvátország, Jugoszlávia, Macedónia), így ezen
országokkal a csatlakozási tárgyalások nincsenek napirenden. A CEFTA-ba való
felvételüket nem kérõ, illetve a követelményeket nem teljesítõ országok
esetében kölcsönös gazdasági érdekek alapján vizsgáljuk kétoldalú
szabadkereskedelmi megállapodás lehetõségét. Magyar részérõl ebben a
vonatkozásban is alapvetõen a CEFTA csatlakozási feltételek teljesítését
tekintjük irányadónak.
A szovjet utódállamok közül ukrán részrõl vetõdött fel szabadkereskedelmi
megállapodás létrehozása, ezzel kapcsolatban pozitív elvi választ adtunk az
ország WTO tagsága és a fent említett általános szempontok függvényében.
Hasonló felvetés várható orosz relációban, továbbá moldáv részrõl jeleztek
szabadkereskedelmi tárgyalási igényt.
Összefoglalva, a Kormány szabadkereskedelmi politikáját egyrészt a magyar
külgazdasági érdekek, másrészt a nemzetközi összefüggések - különös tekintettel
az európai integrációs szempontokra - határozzák meg. Az egyes
partnerországokkal a tárgyalások megkezdésérõl, illetve a létrehozandó
megállapodások tartalmáról, feltételeirõl e megfontolásokat figyelembe véve
alakítja ki a Kormány állásfoglalását.