MAGYAR ORSZÁGGYÛLÉS
Oktatási, Tudományos, Ifjúsági és
Sportbizottság
ÚJ VÁLTOZAT A H/3543.. SZÁMÚ HELYETT
Bizottsági önálló indítvány
Országgyûlési határozati javaslat
a magyar tudomány helyzetérõl szóló beszámolóból adódó következtetésekrõl és
feladatokról.
1. Az Országgyûlés elfogadja a Magyar Tudományos Akadémia elnökének a
magyar tudomány helyzetérõl benyújtott áttekintését. Az Országgyûlés a
beszámolásnak ezt a módját eredményesnek tartja, ugyanakkor a
beszámolás technikájának, elõkészítésének továbbfejlesztését javasolja.
2. Az Országgyûlés úgy ítéli meg, hogy a tudománynak Magyarországon
kiemelt jelentõsége van. Különösen fontos a tudomány szerepe a
polgárosulás, a modernizáció és az európai integráció korában. Az
Országgyûlés fontosnak tartja, hogy a törvényhozás és a kormányzat
ennek megfelelõen kiemelt módon kezelje a tudományos kutatás
feltételeinek biztosítását, ezen belül külön is szükségesnek ítéli a
tudományos kutatók és a tudományos utánpótlás fokozott anyagi
megbeszélését.
3. Az Országgyûlés egyetért azzal, hogy a magyar tudományosság
vállalkozik az állam és a nemzet elõtt álló stratégiai kérdések
megfogalmazására, a válasz-alternatívák kidolgozására, valamint azzal,
hogy a feladatvállalás koordinálását a magyar tudósok köztestülete, a
Magyar Tudományos Akadémia végezze.
4. Az Országgyûlés szükségesnek látja, hogy a jelen országgyûlési
ciklusban a magyar tudomány helyzetét és lehetõségeit rögzítõ részletes
elemzés készüljön el. Ennek elõkészítésére az Országgyûlés felkéri a
Magyar Tudományos Akadémia elnökét.
5. Az Országgyûlés fontosnak ítéli, hogy a felsõoktatásról szóló 1993.
évi LXXX. törvény módosításáról szóló 1996. évi LXI. törvény
végrehajtása során a tudományos kutatás és az egyetemi oktatás
intézményeinek funkcionális közelítésére kerüljön sor.
6. Az Akadémia elnöke beszámolási kötelezettségének eredményesebbé
tétele, a tudomány autonómiájának erõsítése, a felsõoktatás és a
tudományos kutatás közelítése céljából az Országgyûlés szükségesnek
tartja a tudományt érintõ - mindenekelõtt a Magyar Tudományos
Akadémiára és az Országos Tudományos Kutatási Alapra vonatkozó -
törtvények módosítását.
INDOKOLÁS
A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvény beszámolási
kötelezettséget ír elõ az Akadémia elnöke számára. A benyújtott
beszámoló megvitatása során az Országgyûlés Oktatási, Tudományos,
Ifjúsági és Sportbizottsága arra az álláspontra jutott, hogy a
beszámolóban megfogalmazott egyes kérdések kapcsán célszerû a
lehetséges következtetéseket és feladatokat Országgyûlési határozatban
rögzíteni.
Budapest, 1996. december 11.
Dr. Jánosi György
a bizottság elnöke