ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ
Tárgy: Interpelláció "Miért engedi a kormány menekülni, illetve
meddig kuncoghat még a VEKTOR Rt.?"
T.
Kunncze Gábor
Belügyminiszter Úr
részére
HELYBEN
Tisztelt Miniszter Úr!
Az Alkotmány 27.§-a és a Házszabály 90.§-a, valamint a 115.§./2/.
bekezdése alapján az alábbi
interpellációt
terjesztem elõ:
Köztudomású, hogy Tocsik Márta 804 milliós sikerdiának két és félszeresét,
mintegy két milliárd forintot vágott zsebre eddig a VEKTOR Rt sikerdíjként,
aki az önkormányzatokat csalárd módon "képviselve" megcsapolta a közvagyont,
illetve az önkormányzatok járandóságát. Az önkormányzatok "képviseletének"
eredményeként mintegy 18 milliárd forint birtokába juthatott, anélkül, hogy az
elvégzett munka valódiságát, illetve a végfelhasználást bárki ellenõrizte
volna. Áldásos tevékenységét a VEKTOR az Önkormáyzatokkal ma is tovább
folytatja.
Köztudott, hogy a VEKTOR volt az a cég, amely kiváló kapcsolatai révén
kivételes bánásmódot kapott az ÁPV Rt-tõl. Monopolhelyzetét maximálisan
kihasználva sok önkormányzatot, illetve polgármestert hálózott be változatos
eszközökkel.
Amikor képviselõi önkormányzati megbízásokért furakodtak módszerei között
a gátlástalan blöffölés és hazudozás is helyet kapott. Az is elõfordult, hogy
a polgármesterrel suba alatt együttmûködve tévesztettek meg a
képviselõtestületet, de becsapták a polgármestert is,
mert még akkor is engedett követeléseikbõl,
amikor azt jogerõs ítélet alapozta meg, mint például a XVI. kerület esetében.
A vizsgálatok eddig csak érintõlegesen foglalkoztak a VEKTOR-al, mondván, hogy
magáncég és nem az ÁPV Rt-t, hanem az önkormányzatokat képviselte. Ez nem
állja meg a helyét. Az önkormányzatok is az államháztartás részei, és az õket
felügyelõ belügyminiszter és a kormány farizeus módon tûri a megkárosításukat!
A VEKTOR csak az egyik az önkormányzatokat megkárosító botrányhõsök
közül, a másik maga a Kormány! Mégpedig az 1125/1996. számú kormány határozat
segítségével. Ennek elsõ pontjában súlyos ellentmondás van: a./ ha egy
átalakult vállalat részvényei megvannak, akkor azokat természetben kell
kiadni. b./ viszont, ha az ÁPV Rt már idõközben suttyomban eladta az
önkormányzati részvényeket, akkor a névértéket kell kifizetni 20 %-os
kamattal.
Vannak olyan erõs tõzsdei részvények, mint pl. az EGIS, amely most a névérték
11-szeresét éri. A polgári jog szabályai szerint a késedelmes adós, így az ÁPV
Rt a teljes kárt és a késedelembõl adódó elmaradt hasznot egyaránt köteles
megfizetni. Így az árfolyam-emelkedésbõl származó elmaradt nyereség is jár az
önkormányzatoknak!
Amennyiben idõben kiadják a részvényeiket, akkor ezt a tõzsdén megszerezhették
volna.
A Kormány határozata egyrészt törvénysértõ, másrészt egyenesen buzdítja az
ÁPV Rt-t arra, hogy az értékes részvényeket ne adja ki az önkormányzatoknak,
hanem inkább adja el!
1. a Kormány tett e intézkedéseket, így pl. büntetõ feljelentést a VEKTOR
több milliárdos sikerdiának elszámoltatására? A kedvezményezettek
körének felderítése és az önkormányzatok pénzének visszaadása
céljából?
2. Kíván e intézkedéseket tenni, annak érdekében, hogy ne maga a Kormány
fossza meg a helyhatóságokat jogos követeléseik elmaradt hasznától?
Hanem a Ptk. szabályai alapján az ÁPV Rt teljes anyagi felelõsséget
vállaljon eddigi mulasztásaiért?
Budapest,1997. február 8.
Tisztelettel:
Dr. Homoki János
FKGP
1.
T.
Dr. Gál Zoltán Úr
a Magyar Országgyûlés Elnöke
részére
HELYBEN
Tisztelt Elnök Úr!
Az Alkotmány 27.§-a és a Házszabály 90.§-a, valamint a 115.§./2/.
bekezdése alapján
interpellációt
terjesztek elõ a belügyminiszter úrhoz
"Miért engedi a Kormány menekülni,
illetve meddig kuncoghat még a VEKTOR Rt?"
címmel.
Kérem, hogy az interpelláció besorolásáról intézkedni szíveskedjenek.
Budapest,1997. február 8.
Tisztelettel:
Dr. Homoki János
FKGP