1
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA
T/3850.. számú
T Ö R V É N Y J A V A S L A T
az életüktõl és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak
kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény
módosításáról
Elõadó:
Dr. Vastagh Pál
igazságügy-miniszter
B u d a p e s t, 1997. február
1997. évi . . . .
törvény
az életüktõl és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak
kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény módosításáról
Az életüktõl és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak
kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Tv.)
módosítására az Országgyûlés a következõ törvényt alkotja:
Módosító rendelkezések
1. §
A Tv. 2. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép:
" Tv. 2. § (1) Egyösszegû kárpótlás jár az élet elvesztéséért, ha
a) a magyar bíróság törvénysértõ vagy semmissé nyilvánított ítélete
alapján hajtották végre a halálos ítéletet, vagy
b) a sérelmet elszenvedõ a büntetõeljárás vagy a büntetõ ügyben hozott
ítélet végrehajtása során olyan módon vesztette életét, hogy a halál
bekövetkezésének kétséget kizáró oka az eljáró magyar hatóság szándékos
közremûködése volt,
c) a sérelmet szenvedett kétségkívül a magyar hatóság vagy hatósági
személy politikai indíttatású önkénye miatt vesztette életét,
d) a sérelmet szenvedett a deportálás (2/A.§) vagy a kényszermunka
(2/B.§) ideje alatt halt meg.
(2) A kárpótlás összegérõl, a kifizetés rendjérõl, határidejérõl,
ütemezésérõl külön törvény rendelkezik.
(3) A kárpótlásra az élõ özvegy, a sérelmet elszenvedõ élõ gyermeke és az
élõ szülõ, ezek hiányában - a kárpótlás összegének felére - az élõ testvér
jogosult.
(4) Több jogosult esetén a kárpótlás összegét az özvegy, a gyermekek és a
szülõk között csoportonként és a csoporton belül egyenlõ arányban kell
felosztani. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni arra az esetre is, ha a
kárpótlásra több testvér jogosult.
(5) Házassági tilalom alá esõ egyházi személy esetén, ha a (3)
bekezdésben említett élõ jogosult nincs, a kárpótlásra - a kárpótlás
összegének felével - az az egyházmegye, illetõleg szerzetesrend jogosult, ahol
a sérelmet elszenvedõ utoljára szolgálatot teljesített, illetõleg rendtag
volt. Ha a szerzetesrend Magyarországon már nem mûködik, a kárpótlást a Magyar
Katolikus Egyház részére kell kifizetni, amely gondoskodik a szerzetesrendi
célokra történõ felhasználásáról.
(6) A kárpótlásra jogosultság feltétele, hogy a sérelmet elszenvedõ
megfeleljen a 4.§-ban foglaltaknak.
(7) Ha az egyösszegû kárpótlást az (1) bekezdés d) pontja alapján vagy
olyan sérelem miatt állapítják meg, amely a szabadságelvonás alatt (3. §)
történt, a túlélõ házastársat (özvegyet) választása szerint illeti meg vagy az
egyösszegû kárpótlás, vagy a sérelmet elszenvedõ deportálása, kényszermunkára
hurcolása, szabadságelvonása miatt járó kárpótlás, feltéve hogy a
jogosultságot mindkét jogcímen jogerõsen megállapították. A túlélõ házastárs a
választását a második jogcímet megállapító jogerõs határozat kézhezvételét,
illetõleg - ha ez késõbb történik - a (2) bekezdésben említett törvény
hatálybalépését követõ 30 napon belül jelentheti be írásban az Országos
Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalnak. Ha a túlélõ házastárs bejelentést nem
tesz, a korábban jogerõre emelkedett határozat alapján jár a kárpótlás.
(8) Az özvegyet a többi jogosultnak járó egyösszegû kárpótlás
megállapításakor - a (7) bekezdés szerinti választására való tekintet nélkül -
figyelembe kell venni."
2.§
A Tv. a következõ címekkel, valamint új 2/A. és 2/B. §-sal egészül ki:
" Kárpótlás a deportálásért
2/A. § (1) Kárpótlás jár a II. világháború alatt faji, vallási vagy
politikai okból külföldre történt deportálásért.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott sérelemért a szabadságelvonás miatt
megállapítható kárpótlásnál 10 %-kal több kárpótlás jár.
(3) Ha a sérelmet szenvedett a deportálás ideje alatt meghalt, és a
túlélõ házastárs hosszabb idõt nem bizonyít, a kárpótlás kiszámításánál 8
hónapot kell figyelembe venni.
(4) A deportálás esetére egyebekben a 4-8. § rendelkezéseit kell
megfelelõen alkalmazni.
Kárpótlás a szovjet kényszermunkára hurcolásért
2/B.§ (1) Kárpótlás jár a szovjet szervek által történt
kényszermunkára hurcolásért, a szovjet bíróság politikai indítékú ítélete vagy
más szovjet hatóság intézkedése alapján végrehajtott szabadságelvonásért (a
továbbiakban együtt: kényszermunka).
(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a szovjet hadifogságba esett katonát
1945. augusztus 1-jétõl kényszermunkára hurcoltnak kell tekinteni.
(3) Ha a sérelmet szenvedett a kényszermunka ideje alatt meghalt, és a
túlélõ házastárs hosszabb idõt nem bizonyít, a kárpótlás kiszámításánál az
alábbi idõtartamokat kell figyelembe venni:
a) a szovjet szervek által történt kényszermunkára hurcolás esetén 3
évet,
b) a szovjet bíróság ítélete vagy más szovjet hatóság intézkedése alapján
végrehajtott szabadságelvonás esetén azt az idõtartamot, amelyre ítélték
/kötelezték/, ha pedig ez nem bizonyítható, 8 évet.
(4) A kényszermunka esetére egyebekben a 2/A. § (2) bekezdését és a 4-8.
§ rendelkezéseit kell megfelelõen alkalmazni."
3.§
A Tv. 3. §-a (1) bekezdésének c) pontja helyébe a következõ rendelkezés
lép:
(A 6-8. §-ban meghatározott kárpótlás jár a személyes szabadságot
súlyosan, 30 napot meghaladóan korlátozó következõ sérelmekért:)
"c) a II. világháború alatt (1941. június 27-1945. május 9.) faji,
vallási vagy politikai okból teljesített munkaszolgálat;" .
4.§
A Tv. 10. §-ában a "2. és 3. §-ban meghatározott" szövegrész helyébe a
"2., 2/A., 2/B. és 3. §-ban meghatározott" szövegrész lép.
5.§
A Tv. 12. §-a a következõ (4) és (5) bekezdéssel egészül ki:
"(4) Nem kaphat kárpótlást élet elvesztése címén az, aki a sérelmet
szenvedett után külföldi államtól ugyanezen sérelemért kártalanításban,
kárpótlásban vagy bármilyen jóvátételben részesült. Ha az erre vonatkozó adat
beszerzése szükségessé teszi, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal
az adott ügyben rendelkezésére álló adatokat külföldre továbbíthatja.
(5) Nem illeti meg kárpótlás élet elvesztése címén azt, akinek igényét
nemzetközi szerzõdés rendezte."
6.§
A Tv. a következõ 20/A. §-sal egészül ki:
"20/A.§ (1) A pénzben fizetendõ kárpótlás kifizetésérõl - az Országos
Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal határozata alapján - a Nyugdíjfolyósító
Igazgatóság gondoskodik.
(2) A kifizetéshez szükséges pénzügyi fedezetet a központi
költségvetésben tervezni kell, és azt az Országos Nyugdíjbiztosítási
Fõigazgatóság (ONYF) részére havonta - a Pénzügyminisztériummal és a Magyar
Államkincstárral kötött megállapodás szerint - át kell utalni. A pénzbeli
kárpótlás fizetésének (egyszeri kifizetés, illetõleg életjáradék folyósítás)
költségeit a központi költségvetés biztosítja.
(3) Az ONYF a (2) bekezdés szerint rendelkezésre bocsátott összeget
elkülönítetten kezeli és tartja nyilván, azt egyéb célokra nem használhatja
fel."
Eljárási szabályok
7. §
(1) A Tv. 2.§-a (1) bekezdésének c) és d) pontja, továbbá 3. §-a (1)
bekezdésének c) pontja alapján lefolytatásra kerülõ eljárásra az 1991. évi
XXV. törvény 10-12. §-ában foglaltak az irányadók a (2)-(8) bekezdésben
meghatározott eltérésekkel.
(2) Aki a Tv. 2. §-a (1) bekezdésének c) és d) pontja, illetõleg 3. §-a
(1) bekezdésének c) pontja alapján jogosult kárpótlásra, e törvény
hatálybalépésétõl számított 4 hónapon belül a lakóhelye szerint illetékes
megyei (fõvárosi) kárrendezési hivatalhoz vagy az Országos Kárrendezési és
Kárpótlási Hivatalhoz (a továbbiakban: OKKH) nyújthatja be kárpótlás iránti
kérelmét. A kérelmet elsõ fokon az OKKH bírálja el.
(3) Ha a Tv. 3. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján kárpótlásra
jogosult 1992. július 2-át követõen meghalt, mielõtt e törvény szerint
kérelmét benyújthatta volna, a jogosultnak járó kárpótlás megállapítását - a
sérelmet szenvedett halála esetén túlélõ házastárs (Tv. 5. §) hiányában -
bármelyik örökös kérheti a (2) bekezdésben meghatározott határidõn belül.
(4) A (2) bekezdésben meghatározott határidõ elmulasztása jogvesztéssel
jár, a mulasztás miatt igazolásnak nincs helye.
(5) A Tv. 2/A. §-ának (1) bekezdésében és 2/B. §-ának (1) bekezdésében
meghatározott sérelem miatt e törvény hatálybalépése elõtt szabadságelvonás
címén megállapított kárpótlásnak a Tv. 2/A. § (2) bekezdése szerinti emelése
ügyében az OKKH hivatalból jár el.
(6) A Tv. 3. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján kárpótlásra
jogosultnak nem kell új kérelmet elõterjesztenie, ha az e törvény
hatálybalépése elõtt benyújtott kérelmét az OKKH részben vagy egészben azért
utasította el, mert a jogosult a munkaszolgálatot nem harcoló alakulat
kötelékében teljesítette. Ez esetben az OKKH hivatalból indított új eljárása
során az elutasított kérelemrõl, illetõleg az elutasított részérõl - e törvény
alapján - új határozatot hoz.
(7) A hivatalból indult eljárás ügyintézési határideje azonos a kérelemre
indult eljáráséval, a határidõ kezdete e törvény hatálybalépésének napja.
(8) Az OKKH határozatának felülvizsgálata során eljáró bíróság
illetékességére a Tv. 14. §-ának d) pontját kell alkalmazni.
Egyéb rendelkezések
8. §
(1) Az OKKH a 7. § (5) bekezdése szerint hozott határozatában a
kiegészítõ kárpótlást a korábbi határozattal azonos módon állapítja meg
kárpótlási jegy vagy életjáradék formájában. A jogosult legkésõbb a határozat
kézhezvételét követõ 30 napon belül kérheti, hogy a kárpótlási jegy helyett
életjáradékot állapítsanak meg, amely - a 12.§ (2) bekezdésének megfelelõen -
e törvény hatálybalépését követõ hónap elsõ napjától jár.
(2) A 7. § (6) bekezdése alapján folyó eljárásban az OKKH a korábban már
elbírált kérelemre figyelemmel állapítja meg a kárpótlást kárpótlási jegyben
vagy életjáradékban. A jogosult azonban legkésõbb a határozat kézhezvételét
követõ 30 napon belül élhet választási jogával a két kárpótlási forma között,
a kárpótlási jogcímként újonnan elismert idõszakot illetõen.
(3) Ha a jogosult meghalt, a neki haláláig visszamenõlegesen (14. § (2)
bek.) járó kárpótlást - a 9. § (2) bekezdésében említett kivétellel -
kárpótlási jegyben kell megállapítani.
9. §
(1) A megállapított kárpótlás a (2) bekezdésben foglalt kivétellel a
hagyaték részét képezi.
(2) Ha a sérelmet szenvedett meghalt, a részére a 7.§ (5) és (6)
bekezdése alkalmazásával megállapított kárpótlás - életjáradék esetén a
sérelmet szenvedettnek haláláig járó életjáradék - a túlélõ házastársat
illeti meg.
(3) Az özvegynek megállapított egyösszegû kárpótlás annyiban képezi a
hagyaték részét, amennyiben az - a 11. § (4) bekezdésének figyelembevételével
- meghaladja a neki mint túlélõ házastársnak szabadságelvonás, deportálás vagy
kényszermunka miatt adott kárpótlást, ideértve az élete végéig kapott
életjáradékot is.
10. §
Ha a Tv. 3. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott sérelem miatt a
sérelmet szenvedett elhunyt után a túlélõ házastárs - a 7. § (2) bekezdésében
megállapított határidõn belül - maga nyújtotta be a kárpótlási igényét, akkor
a sérelmet szenvedett számára ugyanezen okból a 7. § (6) bekezdés
alkalmazásával kárpótlás nem állapítható meg, és így a 9.§ (2) bekezdése nem
alkalmazható.
11.§
(1) Ha a túlélõ házastárs a Tv. 2. § (7) bekezdése alapján az egyösszegû
kárpótlást választja, de a választást megelõzõen már kárpótlást kapott azért a
szabadságelvonásért, deportálásért, kényszermunkára hurcolásért, amely alatt a
sérelmet szenvedett meghalt, a (2)-(6) bekezdést kell alkalmazni.
(2) Ha a túlélõ házastárs (özvegy) a részére megállapított egyösszegû
kárpótlás összegét elérõ címletértékû kárpótlási jegyet, kisösszegû kárpótlást
(Tv. 8. § (1) és (2) bek.) kapott, az egyösszegû kárpótlást teljesítettnek
kell tekinteni. Ha az egyösszegû kárpótlást az elõbb említettek nem érik el, a
különbözetet ki kell fizetni.
(3) Ha a túlélõ házastárs a kárpótlási jegyeit az OKKH-nak
visszaszolgáltatta, akkor a neki megállapított egyösszegû kárpótlást részére
ki kell fizetni, a kárpótlási jegyek egy részének visszaszolgáltatása esetén
az egyösszegû kárpótlás arányos része jár.
(4) Az egyösszegû kárpótlást teljesítettnek kell tekinteni, ha a túlélõ
házastársnak (özvegynek) kárpótlásként életjáradékot állapítottak meg.
(5) Ha a kifizetett életjáradék a túlélõ házastársnak (özvegynek) járó
egyösszegû kárpótlás összegét nem éri el, akkor - a (4) bekezdésben
foglaltaktól eltérõen - részére a különbözetet ki kell fizetni, feltéve hogy a
választásra vonatkozó bejelentésében ezt kéri. Ez esetben az életjáradék
további folyósítását meg kell szüntetni.
(6) E § alkalmazásában - a (4) bekezdés kivételével - csak azt a
kárpótlást lehet figyelembe venni, amelyet azért a sérelemért állapítottak
meg, amely során a sérelmet szenvedett meghalt.
Kárpótlási jegy helyett
életjáradék ismételt választása
12. §
(1) Az a kárpótlásra jogosult, akinek a kárpótlását a Tv. 6. §-a (1)
bekezdésének alkalmazásával kárpótlási jegyben e törvény hatálybalépése elõtt
megállapították, a részére kiadott és még fel nem használt kárpótlási jegy
visszaszolgáltatása mellett 1997. szeptember 1-je és december 31-e között
igényelheti az OKKH-tól az életjáradék megállapítását. E határidõ jogvesztõ,
elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye.
(2) A havi életjáradékot a Tv. szerint kell kiszámítani. Ha a
visszaszolgáltatott kárpótlási jegy címletértéke kevesebb, mint a kárpótlást
megállapító határozatban megjelölt érték, az életjáradék havi összegét
arányosan csökkenteni kell. Az életjáradék e törvény hatálybalépését követõ
hónap elsõ napjától jár.
13. §
(1) Az életjáradék megállapításáról az OKKH az igénylés benyújtásától
számított 4 hónapon belül dönt. Határozatát a bíróság a felülvizsgálat során
megváltoztathatja. A bíróság illetékességének megállapítására a Tv. 14.§-ának
d) pontját kell alkalmazni.
(2) Az életjáradék folyósítására a Tv. 20/A. §-át kell alkalmazni.
(3) Az életjáradék legkorábban 1997. december 1-jétõl folyósítható.
Záró rendelkezések
14. §
(1) E törvény a kihirdetését követõ 30. napon lép hatályba,
rendelkezéseit a folyamatban lévõ ügyekben is alkalmazni kell.
(2) A Tv. 2/A. §-ának (2) bekezdése és 3. §-a (1) bekezdésének c) pontja
alapján, az e törvény 7. §-ában szabályozott eljárás során, életjáradékban
megállapított kárpótlás - a Tv. 16. §-ának (1) bekezdése szerint - 1992.
január 1-jétõl jár.
(3) A (2) bekezdés értelmében visszamenõlegesen fizetendõ életjáradéknak
1992. január 1-je és az e törvény hatálybalépése hónapjának utolsó napja
közötti idõre járó összegét 1998. január 1-jétõl számítva 3 év alatt kell
kifizetni.
(4) A Tv. 2. §-a alapján járó kárpótlás teljesítésére a költségvetésrõl
szóló törvényben 1998. évre kell 3 milliárd forintot biztosítani.
(5) A Tv. 2. §-a alapján megállapított egyösszegû kárpótlásra, valamint a
12. § szerint folyósításra kerülõ életjáradékra a Tv. 6. §-ának (2) bekezdését
alkalmazni kell.
(6) E törvény hatálybalépésével egyidejûleg hatályát veszti a Tv. 3. §-a
(1) bekezdésének d), e) pontja és (2) bekezdése, 8. §-ának (4) bekezdése, 9.
§-ának d) - f) pontja, 20. §-ának (2) és (3) bekezdése, egyúttal a 20. § (1)
bekezdésének számozása 20. §-ra változik.
(7) A Tv. 2. §-ának (2) bekezdésében említett törvényre vonatkozó
javaslatot a Kormánynak a kárpótlási igény bejelentésére szolgáló határidõ (7.
§ (2) bek.) elteltét követõ 3 hónapon belül kell az Országgyûlés elé
terjesztenie.
(8) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az 7-13. § végrehajtására
vonatkozó eljárási szabályokat - ideértve a kárpótlási jegy helyett az
életjáradék ismételt választásának részletes szabályait - megállapítsa,
továbbá hogy a visszamenõlegesen járó életjáradék kifizetésének rendjét,
ütemezését szabályozza.
I N D O K O L Á S
az életüktõl és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak
kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvényt módosító törvényjavaslathoz
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS
Az Alkotmánybíróság az 1/1995. (II. 8.) AB határozatában (a továbbiakban:
1. AB határozat) az életüktõl és szabadságuktól politikai okból jogtalanul
megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény (a továbbiakban:
Tv.) néhány rendelkezését alkotmánysértõnek ítélte, továbbá mulasztásban
megnyilvánuló alkotmánysértést állapított meg. Felhívta az Országgyûlést, hogy
törvényhozási feladatának 1995. szeptember 30-ig tegyen eleget. A Kormány
ennek nyomán a Parlament elé terjesztette a T/1268.. számú törvényjavaslatot,
melyben az 1. AB határozatban foglaltak alapján szükséges törvényalkotást
indítványozta. A Parlament szavazott a T/1268.. számú törvényjavaslathoz
benyújtott módosító indítványokról. A zárószavazás elõtt az Emberi jogi,
kisebbségi és vallásügyi bizottság az Alkotmánybírósághoz fordult a
törvényjavaslat elõzetes normakontrollját kérve. Az Alkotmánybíróság a
22/1996. (VI. 25.) AB határozatában (a továbbiakban: 2. AB határozat) döntött
a bizottság indítványáról. A Javaslat az 1. és 2. AB határozatokban foglaltak
alapján szükséges módosításokat tartalmazza, valamint lehetõséget kíván
teremteni arra, hogy a kárpótlásra jogosultak ismét választhassák az
életjáradéki formát a kárpótlási jegy helyett.
RÉSZLETES INDOKOLÁS
Módosító rendelkezések
Az 1. §-hoz
1. A Javaslat a Tv. 2.§-a helyébe új rendelkezést iktat be, a már korábban
egyösszegû kárpótlásra jogosultak körét kibõvíti, az élet elvesztéséért járó
kárpótlás körébe beemeli azoknak a személyeknek a hozzátartozóit, akik a
magyar hatóság vagy hatósági személy politikai indíttatású önkénye
következtében vesztették életüket, valamint azokat, akiknek a hozzátartozója a
deportálás és a kényszermunka ideje alatt halt meg.
A javasolt megoldáshoz a következõ jogi és ténybeli körülmények
mérlegelése vezetett:
A Tv. 20. §-ának (2) bekezdése értelmében annak a személynek a
hozzátartozója, "aki olyan bûncselekménynek esett áldozatul, amellyel
kapcsolatban az állam elmulasztotta érvényesíteni büntetõ igényét, és ezzel
akadályozta a hozzátartozók polgári jogi igényének érvényesítését - a nemzeti
gondozáson túlmenõen - külön törvény alapján lesz kárpótlásra jogosult."
A Tv. e rendelkezését az 1. AB határozat részben alkotmányellenesnek
minõsítette, mert álláspontja szerint önkényes a bûncselekmények áldozataként
elszenvedett személyi sérelemokozások miatt keletkezett polgári jogi igények
megnyitásának ahhoz a feltételhez kapcsolása, hogy az állam elmulasztotta a
bûncselekmények elkövetõivel szembeni büntetõ igénye érvényesítését.
Az 1. AB határozat szerint a 20. § (2) bekezdésén alapuló mulasztás
folytán a törvényhozónak gondoskodnia kell mindazok kárpótlási jogosultságának
a megállapításáról, akik az akkori törvények szerint bûncselekménynek minõsülõ
hatósági magatartás áldozatai voltak, és hozzátartozóik a bûncselekmények
miatt polgári jogi igényt bármilyen okból nem érvényesíthettek.
A Tv. 20. §-ának (2) és (3) bekezdése, illetõleg az 1. AB határozat
következetes végrehajtása azt igényelné, hogy egy külön eljárásban és
valamilyen e célra létrehozott állami szerv állapítsa meg az állami önkény,
állami szerv, hatóság képviselõje által a jogosult hozzátartozójának sérelmére
elkövetett bûncselekmény tényét. Az alkotmányos jogrendbe egy ilyen típusú
eljárás nem illeszthetõ be.
Van azonban jogrendszerünkben egy, az 1992-es törvényhozói szándékhoz,
illetõleg az alkotmánybírósági állásponthoz hasonló tényállás, nevezetesen a
nemzeti gondozásról szóló 1992. évi LII. törvény 2. § (1) bekezdésének a)
pontja, amelynek alapján jelenleg is van lehetõség arra, hogy "a magyar vagy
idegen állam hatósága, vagy hatósági személye, illetõleg más személy politikai
indíttatású önkénye következtében" életüket vesztettek törvényben
meghatározott hozzátartozói nemzeti gondozási díjban részesüljenek, ha az
önkény (szándékos és jogellenes közrehatás) bizonyítást nyer.
A Javaslat 1.§-a az új kárpótlási jogcímet a Tv. 2. § (1) bekezdés c)
pontjaként az említett törvényhelyben foglalt feltételek szerint fogalmazza
meg, az idegen államra és a más személyre vonatkozó utalás kivételével.
A Tv. 2. § (1) bekezdés c) pontja alkalmazható arra az esetre is, ha a
halál a szabadságelvonás (Tv. 3. §) során elszenvedett önkény miatt
következett be, mert most a Javaslatból kimaradt a 2. AB határozat 4.
pontjában alkotmányellenesnek minõsített az a rendelkezés, amely ezeket az
eseteket az életelvesztés kárpótlási jogcím körébõl kizárta volna, még akkor
is, ha az adott esetben az életelvesztés e pontban meghatározott oka
kétségkívül megállapítható lett volna.
A Javaslat 1. §-a - tekintettel a 2. AB határozatban foglaltakra -, a
Tv. 2. §-ába, az élet elvesztésért megállapított kárpótlás körébe beemeli a
deportálás és a kényszermunka során bekövetkezett halált. (2. § (1) bek. d)
pontja) A Javaslat azért rendelkezik külön csoportként errõl, mert - amint azt
az Alkotmánybíróság határozatának indokolása is megállapítja - a halállal
fenyegetettség e csoportban rendkívül nagy volt és az igényérvényesítés számos
gyakorlati oka is indokolja, hogy itt - eltérõen a 2. § (1) bekezdés c)
pontjában foglaltaktól - a Javaslat nem írja elõ a szándékos, önkényes
halálokozás ismérveit. Ettõl eltérõen önmagában az, hogy a halál a
szabadságelvonás során következik be, nem alapozza meg az életelvesztés
jogcímet a 2. § (1) bekezdés c) pontja szerint, hanem csak az, ha a halált
kétségkívül a magyar hatóság, hatósági személy politikai indíttatású önkénye
(szándékos és jogellenes magatartása) okozta.(Ld: a 2. AB határozat
indokolásának V. rész 3. pont utolsó bekezdését, 5/b pontját.)
2. Nem változott a Tv. 2.§-ának az a rendelkezése, hogy az élet elvesztéséért
a kárpótlás egy összegben, készpénzben jár. Ez az összeg - a 2. AB határozat
3. pontja alapján - az életelvesztés jogcím minden csoportjában ugyanannyi, de
az összeget - a Tv. 2. § (2) bekezdése értelmében - külön törvényben kell
meghatározni. Ennek az az oka, hogy az életelvesztés miatt járó kárpótlást
olyan körben kell nyújtani (a sérelmet szenvedettek özvegyei, gyermekei,
szülei, testvérei), amelynek nagysága megalapozottan nem becsülhetõ. Az
bizonyos, hogy a sérelmet szenvedettek száma a többszöröse lesz annak, amire a
jogalkotó a 3. Kpt. 20. § (2) bekezdésének elfogadásakor - a további
kárpótlásra tett ígéretekor - számított, de még a visszavont T/1268.. számú
törvényjavaslatban figyelembe vett körhöz képest is jóval több. Abban ugyanis
a deportálás és a kényszermunka során elhalt sérelmet szenvedett után csak a
túlélõ házastárs részesült volna egyösszegû kárpótlásban, és nyilvánvaló, hogy
ez a szám sokkal nagyobb lesz, ha olyan áldozat után is jár majd a kárpótlás,
akinek nem a volt házastársa él, hanem a gyermeke, szülõje, testvére. A
jogosultságot az is megalapozza, ha valaki 1945. augusztus 1-je után a
Szovjetunióban hadifogolyként halt meg. De a hozzátartozói kör bõvülése a
szülõ jogosultsága esetén más csoportokat is érinthet (pl. az 1956-os sortûz
áldozatai esetén). Már ezekbõl a tényekbõl is következik, hogy bármilyen
becslés csak nagyon nagy hibaszázalékú lehet és ezért a kárpótlásra jogosultak
számára sem lenne elfogadható, mert a hibás becslés indokolatlanul alacsony
kárpótláshoz vezethet. Ezért javasoljuk azt a konstrukciót, hogy elõször az
igényléseket kell benyújtani, és ezt követõen kell az összeget törvényben
meghatározni.
Ezt a megoldást támasztja alá a 2. AB határozat 6. pontja is, amely
szerint: "Ha annak érdekében, hogy a törvény megfeleljen az alkotmányossági
követelményeknek, a kárpótolandók körét lényegesen - többszörösére, sõt
nagyságrenddel - meg kell növelni, nem ellentétes az alkotmánnyal, ha a
törvényhozó a kárpótlásra szánt összeget újra megállapítja és újra elosztja, s
ennek következtében ugyanazért a sérelemért járó kárpótlás nagysága lényegesen
kevesebb lesz, mint az eredetileg megállapított kárpótlási összeg. Az
arányosság fenntartása érdekében ilyen esetben akár az összes jogosulti körnek
járó kárpótlás is megfelelõen megváltoztatható."
A határozat indokolása továbbá az alkotmányellenesség orvoslási
lehetõségeinek körében a következõkre mutat rá: "Nem alkotmányossági probléma,
ha a törvényhozó a kárpótlásra szánt összeg nagyságát az ország teherbíró
képességével összhangban, és más anyagi kötelezettségeire és feladataira
tekintettel határozza meg. Ezt a keretet tekintetbe véve az egyes
kárpótoltaknak megállapított összeg nagysága természetszerûen függ a
jogosultak feltételezhetõ számától." /Indokolás V. rész 6/c. pont/
A kárpótlás összegének külön törvényben való meghatározása nem húzza el
az eljárást jelentõsen, ha az igénybejelentési határidõ lejárta után rövid
idõn belül sor kerül a törvényhozásra. Ez idõ alatt ugyanis megtörténhet a
jogosultságra vonatkozó határozat kiadása, és folyhat az esetleges
jogorvoslati eljárás. Az összegrõl szóló külön törvény hatálybalépése után a
kárpótlás kifizetése minden további eljárás nélkül megtörténhet. /Az eljárás
így, a külön törvénnyel sem lesz hosszabb, mint az a hatályos eljárási
szabályok szerint lehetséges lenne./
3. A Tv. 2. §-ának (7) bekezdése azt az alkotmánybírósági álláspontot
érvényesíti, mely szerint : nincs indoka annak, hogy a halálért járó kárpótlás
mellett e csoportokban a szabadságelvonásért külön összeg járjon. De minthogy
a Tv. még nem módosított szövege már végrehajtásra került, azaz a
szabadságelvonás /ideértve a deportálást, kényszermunkára hurcolást is/ miatt
a kárpótlás teljesítése már megtörtént, ezért csak azt lehet tenni, hogy ezt a
tényt az életelvesztés miatt megállapításra kerülõ kárpótlásnál vesszük
figyelembe úgy, hogy az ne legyen méltánytalan. A jogosult ezért választhat a
neki kétféle jogcímen járó kárpótlás között. Erre annál inkább szükség van,
mert pl. a szovjetunióbeli kényszermunka után járó kárpótlás összege
(különösen életjáradékban) jóval kedvezõbb lehet a túlélõ házastárs számára,
mint az életelvesztés miatti egyösszegû kárpótlás (pl. egy évre kaphat 100 000
- 300 000 forint életjáradékot). Ezt a választási jogot azonban nem lehet
gyakorolni akkor, ha a túlélõ házastárs korábban - az arra nyitva álló, de már
közel 3 éve lejárt határidõben - a kárpótlást szabadságelvonás címén nem
kérte, illetõleg azt számára jogerõsen nem állapították meg.
A § egyéb rendelkezései változatlanul tartalmazzák a hatályos
szabályokat, a gyakorlatnak megfelelõ kisebb kiegészítéssel (szerzetesrendek,
állampolgársági szabály).
A 2. §-hoz
Az 1. AB határozat megállapította, hogy "a második világháború alatt
faji, vallási vagy politikai okból külföldre történõ deportálások és a
kényszermunkára hurcolások puszta szabadságelvonásnak minõsítése önkényes
csoportbasorolásnak minõsül, ezért alkotmányellenes". Az Alkotmánybíróság
ezért a jövõre nézve megsemmisítette a Tv. 3. §-a (1) bekezdésének d) és e)
pontját, valamint a 9. §-a e) és f) pontját azzal, hogy a törvényhozónak az
alkotmányos követelményeknek megfelelõ új szabályt kell hoznia, és az érintett
kárpótlási kör jogosultságát visszamenõlegesen kell rendeznie. Az
Alkotmánybíróság szerint a sérelem súlya, nagysága olyan volt e sértettek
esetében, amely alkotmányosan nem azonosítható a szabadságuktól jogtalanul
megfosztottak kárpótlására jogosultak csoportjával. A csoportképzési szempont
az, hogy a deportálás és a szovjet kényszermunkára hurcolás ténylegesen a
hazából való számûzetést jelentette; a deportáltak, kényszermunkára hurcoltak
feletti rendelkezés kikerült a magyar állam szférájából, és a idegen szuverén
hatalmi szférájába ment át.
A Javaslat 2. §-a erre való tekintettel a deportálás és a kényszermunkára
hurcolás sérelmet mint kárpótlási jogcímet a szabadságelvonás jogcímbõl
kiemelve az életelvesztés és a szabadságelvonás között külön jogcímként
helyezi el. Az e csoportba tartozó sérelmet szenvedettek kárpótlását pedig a
szabadságelvonáshoz képest magasabb összegben határozza meg, amiben
kifejezésre jut az Alkotmánybíróság által meghatározott, már említett többlet
tényállási elem. A 2. AB határozat a T/1268.. számú törvényjavaslatnak a
deportáltakra, kényszermunkára hurcoltakra vonatkozó új szabályozását - ami a
mértéktõl eltekintve azonos a javaslatban foglaltakkal - alkotmányosnak
ítélte.
A Javaslat szerint a deportálás, kényszermunka sérelem miatt a
szabadságelvonásért megállapítható kárpótlásnál 10%-kal jár több kárpótlás
(Tv. 2/A. § (2) bek.). A T/1268.. számú törvényjavaslatban ez 20% volt, de a 2.
AB határozat már idézett 6. pontja alapján - a jogosulti kör lényeges
kiterjesztése folytán - a sokkal nagyobb teher miatt és az arányosság
fenntartása érdekében az összes jogosulti körnek járó kárpótlás megfelelõen
megváltoztatható. Ez a 10%-os emelés évente mintegy 1,4 milliárd forint (1997.
évben várhatóan 0,8 milliárd forint) költségvetési terhet jelent,
figyelembevéve, hogy a deportálás miatt 38 200, a szovjetunióbeli
kényszermunka miatt 210 000 fõ kapott kárpótlást, és számítani lehet arra,
hogy az emelést életjáradékban kérik.
Változatlanul szükséges fenntartani a deportálás vagy kényszermunka
során meghalt személy szabadságelvonásának idõtartamára vonatkozó megdönthetõ
vélelmet (2/A. § (3) bek. és 2/B. § (3) bek.). A túlélõ házastársak ugyanis
már e szabályok szerint kaptak kárpótlást, és minthogy nem kötelezõ az új
jogcím, az életelvesztés miatt igényt érvényesíteniük, ezért a 10 %-al
magasabb kárpótlás (emelés) ténybeli alapját (idõtartam) jelentõ vélelmet a
Javaslat változatlanul tartalmazza.
A sérelemmel kapcsolatban egyebekben a szabadságelvonásra vonatkozó
szabályokat kell alkalmazni (jogosultság, kiszámítás módja stb.)
A 3. §-hoz
Az 1. AB határozat megsemmisítette a Tv. 3. §-a (1) bekezdésének c)
pontjából a "harcoló alakulat kötelékében teljesített" szövegrészt, mivel az
Alkotmánybíróság szerint "nincs alkotmányos alap arra, hogy a törvényhozó a
nem hadmûveleti területen teljesített munkaszolgálatot a kárpótlásra jogot adó
alanyi körbõl kirekessze".
Az Alkotmánybíróság vizsgálódása a munkaszolgálat vonatkozásában csak az
eredeti törvényszövegre terjedt ki, tehát csak a II. világháború során
elszenvedett munkaszolgálat körülményeit vizsgálta. Az általa - az említett
szövegrész megsemmisítésével - megállapított törvényszöveg így értelemszerûen
a II. világháború idõszakára vonatkozik. A Javaslat ezt fejezi ki
szövegszerûen is, hogy ezzel elejét vegye az értelmezés esetleges
bizonytalanságának, segítse a jogalkalmazást.
Más munkaszolgálatnak a Tv. hatálya alá vonását a Javaslat nem
tartalmazza, mert - amint arra az 1. AB határozat indokolása is rámutat - ha
nem eleve jogosultak megkülönböztetésérõl van szó, akkor alkotmányosan csak az
követelhetõ meg, hogy a nem egyenlõ kezelésnek ésszerû oka legyen.
Márpedig köztudott, hogy a II. világháború során teljesített
munkaszolgálat lényegesen különbözik a késõbbi munkaszolgálattól, és a
törvényhozó eredeti szándéka ezért nem irányult az 50-es években teljesített
munkaszolgálat miatti kárpótlásra, amint az a Tv. megalkotása során folyt
parlamenti vitából is kitûnik. (Megemlítjük, hogy az 1951-56 közötti
idõszakban politikai okból hátrányos megkülönböztetéssel járó katonai
munkaszolgálatot teljesített személyek társadalombiztosítási és munkajogi
helyzetét a 174/1992. (XII.29.) Korm. rendelet szabályozza.)
Nem tartozik a Tv. hatálya alá az a munkaszolgálat sem, amelyet ugyan a
II. világháború alatt teljesítettek, de nem faji, vallási vagy politikai okból
(pl. egyetemi diák, mezõgazdasági munkás).
A munkaszolgálat jogosulti körének bõvítése a jogerõsen el nem bírált, az
elutasított és a még várható kérelmek (összesen kb. 40 000) alapján
becsülhetõen mintegy évi 1,5 milliárd forint költségvetési kiadással jár,
1997. évre ez a törvénymódosítás hatálybalépésétõl függõen várhatóan 0,9
milliárd forint.
A 4.§-hoz
A javasolt kiegészítés - a Tv. 2.§-a, új 2/A. és 2/B. §-a - szükségessé
teszi a 10.§-ban az új §-ok felsorolását, hiszen ezek a jogcímek - a Tv. 2.§
(1) bek. c), d) pontja kivételével - eddig is a vagyoni kárpótlás alapjai
voltak, csak a szabadságelvonás cím alatt szerepeltek.
Az 5. §-hoz
A Németországi Szövetségi Köztársaság kárpótlást adott a II. világháború
során életüket vesztett hozzátartozóik sérelme miatt a törvény hatálya alá
tartozó nem Magyarországon élõknek, a Magyarországon élõknek viszont nem.
Indokolt, hogy az egyösszegû kárpótlás fizetésekor a törvény ezt figyelembe
vegye. Az adatvédelemrõl szóló 1992. évi LXIII. törvény 9.§-a szerint a
külföldre való adattovábbításhoz törvényi rendelkezés kell.
A II. világháborút követõen Magyarország olyan egyezményeket kötött egyes
országokkal, amelyek alapján a Párizsi Békeszerzõdés elõírásainak megfelelõen
a háborús megszállás által okozott károkat megtérítette, és ezt a másik fél
károsult polgárai nevében is elfogadta. Ez esetben a további kárpótlás nem
indokolt.
A 6.§-hoz
A törvény hatálybalépését követõen lépett hatályba a társadalombiztosítás
pénzügyi alapjairól szóló 1992. évi LXXXIV. törvény. Ennek értelmében
törvényi rendelkezés szükséges ahhoz, hogy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság
végezze a kifizetéseket, és arról is rendelkezni kell, hogy a fedezetet a
költségvetés biztosítsa.
Eljárási szabályok
A 7. §-hoz
A Javaslat a legegyszerûbb és a jogosultak számára legkedvezõbb eljárást
szabályozza.
Hivatalból történik az eljárás mindazokban az ügyekben, ahol ez
lehetséges. Ilyen a deportálás és a kényszermunkára hurcolás miatt korábban
már megállapított kárpótlás emelése, a kiegészítésrõl határozat kiadása (7. §
(5) bek.). Ez abban az esetben is megtörténik, ha a kárpótlást korábban olyan
ügyben állapították meg, amikor a sérelmet szenvedett a deportálás vagy a
kényszermunka ideje alatt halt meg. A deportálás, kényszermunka miatt
kárpótlásra jogosult túlélõ házastárs ugyanis nem köteles életelvesztés címén
igényt érvényesíteni, de ha ezt teszi, akkor is - az egyösszegû kárpótlás
összegének megállapítása után - választhat a két jogcímen járó kárpótlás
között. Erre a választásra pedig már a javaslat szerint megemelt kárpótlás és
az egyösszegû kárpótlás között kerülhet sor.
Ugyancsak hivatalból jár el az OKKH, ha a jogosult már korábban (a Tv. és
az 1994. évi II. törvény szerint) nyújtott be munkaszolgálat miatt kárpótlási
igényt, de azt részben vagy egészben azért utasították el, mert - bár a
munkaszolgálat a II. világháborúban történt - azt nem harcoló alakulatnál
teljesítette a sérelmet szenvedett (7. § (6) bek.). Ez esetben az elutasított
hónapokra is meg kell állapítani a kárpótlást a Tv. módosított 3. § c) pontja
szerint.
A Javaslat nem engedi meg a kárpótlási kérelmek új beadását (nem "nyitja
meg" a már lezárt határidõt). Ez alól két kivétel van. Az életelvesztés új
jogcímei: az állami önkény és a deportálás, kényszermunka áldozatainak
hozzátartozói nyújthatnak be igényt; továbbá a II. világháború alatt
munkaszolgálatot teljesítõk (7. § (2) bek.).
Külön rendezni kell azt az esetet, ha a munkaszolgálati jogcím
kiterjesztése folytán jogosulttá vált személy a Tv. hatálybalépését követõen
(1992. július 2.) meghalt, és ezért már nem tudja a pótlólagos igényt
elõterjeszteni. Ilyenkor a kérelmet bármelyik örökös elõterjesztheti, a
jogosult részére megállapított kárpótlás viszont a hagyaték részeként (9. §
(1) bek.) valamennyi örököst illeti. Ha a Tv. szerint kérelem benyújtására
jogosult két személy: a sérelmet szenvedett vagy túlélõ házastársa közül csak
a sérelmet szenvedett halt meg, akkor ez a szabály nem alkalmazható, mert a
túlélõ házastárs "saját jogán" (nem örökösként) nyújthatja be a kérelmet (7.§
(3) bek.).
Természetesen az örökös által történõ kérelmezésre nincs lehetõség abban az
esetben, amikor nem visszamenõleges hatállyal megállapított jogosultságról van
szó, nevezetesen az életelvesztés új jogcímeirõl (Tv. 2.§ (1) bek. c), d)
pont). Ezekben az esetekben csak maguk a jogosultak: a sérelmet elszenvedõ
özvegye, gyermeke, szülõje és testvére nyújthat be kérelmet, az õ örököseik
nem.
A kárpótlási folyamat mielõbbi lezárása miatt a javaslat 7. § (4)
bekezdése szerint nincs lehetõség az elmulasztott kérelmezési határidõ esetén
igazolási kérelem benyújtására. (A jogcímek bõvítésével érintettek egyébként
már hosszú ideje készülhettek az igény érvényesítésére, a jogvesztõ határidõ
már ezért sem jelenthet számukra gondot.)
Az ügyintézési határidõt a Javaslatban hivatkozott 1991. évi XXV. törvény
meghatározza (6 hónap), ezért itt csak arról kellett rendelkezni, hogy a
hivatalból folyó eljárásnál is ugyanennyi a határidõ. (7. § (8) bek.)
Egyéb rendelkezések
A 8. §-hoz
Az alkotmánybírósági döntés értelmében a kárpótlást - az életelvesztés
jogcím kivételével - visszamenõlegesen kell megállapítani, ezért rendelkezik a
Javaslat arról, hogy a jogosult idõközben bekövetkezett halála esetén ki és
milyen formában jogosult a visszamenõleges kárpótlásra.
Rendelkezni kell arról, hogy ha a OKKH hivatalból jár el, akkor milyen
formában (kárpótlási jegyben vagy életjáradékban) állapítsák meg a kárpótlást
(8. §). Az elv az, hogy ugyanabban, amiben már korábban megállapították,
illetve amiben korábban kérték. Tekintettel azonban arra, hogy a Javaslat
szerint (12. §) lehetõség lesz a korábban kapott kárpótlási jegy helyett
életjáradék ismételt választására, ésszerû ha a jogosult a deportálás,
kényszermunka miatt neki kárpótlási jegyben járó kiegészítõ kárpótlását már ez
eljárás során életjáradékban kérheti (8. § (1) bek.), elkerülve azt, hogy a
kiegészítésként kapott jegyekre is a 12. § szerinti eljárást folytassák le.
Az elutasított munkaszolgálati idõszakra hivatalból megállapított
kárpótlás esetén a jogosult választhat a két forma között (8. § (2) bek.). A
munkaszolgálat miatt ugyanis új igény is benyújtható, mert itt nem csak a már
megállapított kárpótlás emelésérõl van szó, eltérõen a deportálás és
kényszermunka miatt adott többletkárpótlástól.
Ha a jogosultnak az OKKH hivatalból megállapította a kárpótlást, de õ már
meghalt (pl. 1994-ben), akkor számára már nem életjáradékot kell fizetni,
hanem a visszamenõleges kárpótlást jegyben kell adni. Ugyanez vonatkozik arra
az esetre is, amikor a jogosult már szintén meghalt, de az eljárás nem
hivatalból, hanem kérelemre folyik, nevezetesen a munkaszolgálat jogcím
esetén. (8. § (3) bek.)
A 9. §-hoz
A Javaslat rendelkezik arról, hogy az OKKH vagy a bíróság által jogerõsen
megállapított kárpótlás a jogosult hagyatékának része; visszamenõleges
kárpótlás esetén ez kárpótlási jegy, az életelvesztés miatt a jogosultnak
megállapított egyösszegû kárpótlás (9. § (1) bek.)
Ettõl az általános szabálytól - a személyi kárpótlás elvei szerint -
eltérõ szabályt kell alkalmazni, ha a sérelmet szenvedett (és nem a túlélõ
házastárs) volt az a jogosult, aki számára hivatalból állapítottak meg további
kárpótlást. Ilyenkor a túlélõ házastárs kapja meg a kárpótlást. Ez esetben
nemcsak kárpótlási jegyet, hanem a visszamenõleg járó életjáradékot, ha a
sérelmet szenvedett számára a 8. § szerint azt állapították meg. (9. § (2)
bek.)
Ha az özvegy - aki a Javaslat 7. § (2) bekezdése szerint házastársa
életének elvesztése miatt kárpótlási kérelmet nyújtott be, és az egyösszegû
kárpótlást számára megállapították - a Tv. 2. § (7) bekezdésében szabályozott
választási jogát nem tudja gyakorolni, mert idõközben meghalt, ez a jog nem
illeti meg az õ örököseit. A megállapított egyösszegû kárpótlás viszont a
hagyaték részét képezi annyiban, amennyiben meghaladja a túlélõ házastársként
az özvegynek már adott kárpótlást. (9. § (3) bek.)
A 10. §-hoz
A visszamenõlegesség meglehetõsen bonyolult helyzeteket teremt, amit a
szabályozáskor nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ha a sérelmet szenvedett
munkaszolgálatos kérelmét részben vagy egészben elutasították a Tv. korábbi
szövege miatt, akkor most számára az OKKH hivatalból megállapítja az
elutasított idõszakra a kárpótlást. Ha idõközben õ elhunyt, akkor a 9. §-t
alkalmazva túlélõ házastársa kaphatja azt meg. Életjáradékra vonatkozó
határozat esetén természetesen az életjáradék csak a sérelmet szenvedett
haláláig jár, annak folyósítása nem folytatható a túlélõ házastárs részére (50
%-ban sem), minthogy erre jogszabályi rendelkezés nincs. Ugyanakkor mivel a
Javaslat 7.§ (2) bekezdése a munkaszolgálat esetén lehetõvé teszi az új
kérelem benyújtását is a Tv. szerint jogosult számára, ezzel a joggal a
sérelmet szenvedett túlélõ házastársa élhet, hiszen idõközben (az elutasított
kérelmének benyújtása és a Javaslat szerinti törvény hatálybalépése között) a
sérelmet szenvedett jogosult meghalt. Ha a túlélõ házastárs e saját kérelme
szerint megkapja a kárpótlást (ami a sérelmet szenvedettnek megállapítható
kárpótlás 50 %-a), akkor életjáradék esetén az természetesen már az õ élete
végéig jár, nemcsak a sérelmet szenvedett házastárs haláláig. De ezzel együtt
nyilvánvalóan nem kaphatja meg azt a kárpótlást, ami házastársának
visszamenõleg járna. E bonyolult helyzetet rendezi a 10. §.
A 11. §-hoz
A Javaslat 2. § (7) bekezdése rendelkezik arról, hogy a kétféle jogcím:
szabadságelvonás, deportálás, kényszermunka, illetõleg az életelvesztés közül
a túlélõ házastárs választhat. A 11. § azt rendezi, hogy hogyan történhet ez,
ha már az egyik jogcímen a túlélõ házastárs kárpótlást kapott. A szabályok a
legméltányosabb megoldást tartalmazzák.
Ha a kárpótlási jegyben vagy pénzben un. kisösszegû kárpótlásként kapott
kárpótlás eléri azt az összeget, amit életelvesztés címén a túlélõ házastárs
(özvegy) kapna, akkor további kifizetés nincs, de az esetleges többlet a
jogosultnál marad. Ha viszont az életelvesztés miatt több jár, mint amit eddig
kapott a túlélõ házastárs, a különbözetet számára ki kell fizetni. (11. § (2)
bek.)
A meglévõ kárpótlási jegy visszaadása esetén a készpénz kárpótlást
megkaphatja a túlélõ házastárs, ha pedig már csak a kárpótlási jegy egy részét
tudja visszaadni, akkor a készpénz kárpótlást arányosan csökkentetten kell
kifizetni. (11. § (3) bek.)
A legbonyolultabb az életjáradékban megállapított kárpótlásnál a
választás megoldása, hiszen azt nem lehet tudni, hogy élete végéig a jogosult
többet vagy kevesebbet kapna járadékban, mint az egyösszegû kárpótlás. A
fõszabály az, hogy ha életjáradékot állapítottak meg, akkor az egyösszegû
kárpótlást teljesítettnek kell tekinteni, függetlenül az életjáradék konkrét
jogcímeitõl (11. § (4) bek.). Ha viszont az egyösszegû kárpótlásra jogosult
személyes körülményei miatt úgy látja, hogy inkább egyszerre szeretne
készpénzt kapni, akkor kérheti az egyösszegû kárpótlás és az addig kapott
életjáradék különbözetének kifizetését. A kifizetéssel egyidejûleg az
életjáradék, illetõleg a § (6) bekezdése értelmében az életjáradék egy
részének folyósítását meg kell szüntetni (11. § (5) bek.).
Természetesen a (3) és (5) bekezdésben meghatározott választási joggal a
Tv. 2.§ (7) bekezdése értelmében csak akkor kell élnie a jogosultnak, ha már
tudja, hogy jár neki egyösszegû kárpótlás, és azt is, hogy az mennyi.
Fontos, hogy - a 11. § (4) bekezdésénél említett kivétellel - csak annak
a szabadságelvonásnak a kárpótlási összegét kell beszámítani, amely alatt a
sérelmet szenvedett meghalt, pl. az 1956-os sortûz áldozatának az internálás
szabadságelvonás miatt a túlélõ házastársnak megállapított kárpótlását nem.
Kárpótlási jegy helyett
életjáradék ismételt választása
A 12. és 13. §-hoz
A vagyoni kárpótlásban részesültek esetében a kárpótlási jegyek
életjáradékra váltásáról szóló 1992. évi XXXI. törvény módosításáról
rendelkezõ 1995. évi XIV. törvény ismételten lehetõvé tette, hogy az
érintettek a kárpótlási jegyeiket utólagosan életjáradékra válthassák.
Különös tekintettel a jogosulti körhöz tartozók túlnyomó részének magas
korára, indokolt lehetõvé tenni, hogy az életüktõl és szabadságuktól politikai
okból jogellenesen megfosztottak, illetve túlélõ házastársaik ismételten
választhassanak a kárpótlás két lehetséges formája között, és korábbi
választásukat megváltoztatva életjáradékot kérjenek a még meglévõ kárpótlási
jegyeik alapján.
A Javaslat a szabályozásnál tekintetbe veszi, hogy a Tv. más elvek
szerint állapítja meg az életjáradékot, mint a vagyoni kárpótlásként kapott
kárpótlási jegyek átváltásáról rendelkezõ törvény. Ez az oka annak, hogy az
életjáradék kiszámítása is a Tv. szabályain alapul úgy, hogy az életjáradékot
csak a jövõre nézve, a módosító törvény hatálybalépését követõ hónap elsõ
napjától jár, éspedig a kapott és visszaadott kárpótlási jegy arányának
megfelelõ mértékben, tehát esetleg csökkentve.
Az életjáradék megállapításánál kizárólag a Tv. alapján, az élet
elvesztéséért vagy a szabadságelvonásért a jogosult (a sérelmet elszenvedett,
a túlélõ házastárs) részére kiadott kárpótlási jegy vehetõ figyelembe, tehát a
Tv. 10. és 11. §-a szerint kapott kárpótlási jegy nem. Az a személy sem
használhatja fel a kárpótlási jegyet, aki ahhoz öröklés útján jutott.
A Tv. alapján kiadott kárpótlási jegy címletértéke 50,2 milliárd forint,
amelyet 210 000 jogosult kapott. Becslésünk szerint a kárpótlásra
jogosultaknál mintegy 14-15 milliárd forint címletértékû kárpótlási jegy
lehet, így az életjáradék költségvetési kihatása egy évre 3 milliárd forintra
tehetõ (50 000 fõ átlagosan 5 ezer forint havi járadékkal), ami a jogosultak
életkorát figyelembe véve évenként csökkenõ tendenciát fog mutatni, de ezt az
alapösszeg szokásos emelése kiegyenlíti.
Az ismételt választásra vonatkozó kérelmek 1997. szeptemberétõl
nyújthatók be figyelemmel arra, hogy elsõbbséget kell adni a kárpótlással
kapcsolatos alkotmányossági kifogásokat rendezõ eljárásoknak, amelyekben közel
300 000 határozatot kell az OKKH-nak meghoznia.
Az életjáradék igénylésére vonatkozó eljárás alapvetõ rendelkezéseit
tartalmazza a Javaslat, a részletes rendelkezésre kormányrendeletben kerül
sor.
A folyósítás legkorábbi idõpontjának meghatározása nem érinti a
járadékra való jogosultság kezdõidõpontját (12. § (2) bek.). Tehát az 1997.
december 1-je után kezdõdõ folyósításkor is a törvény hatálybalépését követõ
hónaptól járó életjáradékot kell kifizetni.
Záró rendelkezések
A 14. §-hoz
A Javaslat 14. §-ának (1) bekezdése rendezi a hatálybalépéssel
összefüggésben, hogy a törvény rendelkezéseit a folyamatban levõ ügyekben is
alkalmazni kell. Ilyen ügyek a jogorvoslati szakban levõ munkaszolgálat miatti
kárpótlási ügyek, illetve más jogcímû ügyek (deportálás, kényszermunka stb.).
Lehetõség van arra így, hogy a bíróság a deportálás, kényszermunka miatt
folyó eljárásban maga is már az emelt összegû kárpótlást állapítsa meg.
Vannak folyamatban levõ ügyek az életelvesztésnek a hatályos törvényben
meghatározott eseteiben, azaz a törvénysértõ, vagy semmissé nyilvánított
ítélet alapján végrehajtott halálos ítélet, illetõleg a büntetõeljárás vagy
ítélet végrehajtása során történt életelvesztés miatt (Tv. 2. § (1) bek. a) és
b) pont).
Tekintettel arra, hogy a sokkal nagyobb jogosulti kör miatt szinte
biztosan kevesebb lesz az egy sérelmet szenvedett után megállapítható
kárpótlási összeg, mint egymillió forint, bonyolult alkotmányossági kérdéseket
vet fel,hogy a módosítás hatálybalépése elõtt benyújtott kérelmek esetén
alkalmazható legyen-e az új szabály. Az Alkotmánybíróság több határozatában
foglalkozott a visszaható hatály problémájával, s a jogbiztonság elve alapján
általában a jog megvonását vagy csökkentését az Alkotmánnyal nem tartja
összhangban állónak (kellõ "felkészülési idõ" nélkül). A konkrét esetben
azonban a 2. AB határozatnak az 1. § indokolásánál már idézett 6. pontja
azzal zárul, hogy: "az újraelosztásnak nincs hatása a korábbi rendelkezések
szerint kifizetett kárpótlásokra". A határozat indokolása ezt meg is erõsíti
úgy, hogy csak "a lezárt jogviszonyok" maradnak érintetlenül. Ez tehát azt
jelenti, hogy amiben nincs jogerõs döntés, azok a jogviszonyok bevonhatók az
újraelosztásba. Ez egyébként következhet abból, hogy a 2. AB határozat 3.
pontja szerint az életelvesztés miatt jogosultak körének valamennyi jogcím-
fajta esetén hasonló mértékû kárpótlás járna, és - figyelemmel a pénzügyi,
nemzetgazdasági korlátra - már az eddigi két csoportban sem állapíthatott
volna meg egymillió forintot a jogalkotó, ha akkor helyesen ítéli meg az
alkotmányosan megengedhetõ megkülönböztetést. A hasonló mértékû kárpótlás
követelményével lenne nehezen összeegyeztethetõ, ha pl. már a
törvénymódosítást követõen hozhatna olyan döntést az OKKH (vagy jogorvoslat
során a bíróság), amelyben egy millió forint kárpótlást állapít meg, mert a
kérelmet még a módosítás elõtt nyújtották be. Ez a különleges helyzet
vezethetett az Alkotmánybíróság valóban kivételes álláspontjához.
A Javaslatba az a megoldás került, amely a "korábbi", még folyamatban
levõ ügyekben érintettek számára kedvezõtlenebb, és a jövõbeli ügyekre,
csoportokra van tekintettel a kárpótlás mértékének egy szintre hozását
illetõen. Ez annyit jelent, hogy a módosító törvény hatálybalépését követõen
a folyamatban lévõ ügyben a döntést csak a jogosultságról kell és lehet
meghozni, az összeg megállapítása ugyanúgy történik majd, mint a Tv. 2. § (1)
bek. c) és d) pontjában említett esetekben. Ha viszont a hatálybalépés elõtt
az ügy már jogerõsen lezárult (jogorvoslat esetén a kárpótlás összegét
megállapító jogerõs ítélet van), akkor a kárpótlást már a döntés szerint kell
kifizetni.
A 14. § (2) bekezdése arra utal, hogy a visszamenõlegesség életjáradékban
megállapított kárpótlás esetén azt jelenti, hogy a járadék 1992. január 1-
jétõl jár, mert az 1992. július 2-án hatályba lépett Tv. 16. § (1) bekezdése
szerint a kárpótlás esedékességének napja ez a nap.
A T/1268.. számú visszavont törvényjavaslat parlamenti vitájában
elhangzott (módosító javaslatként is megjelent), hogy mivel az 1. AB határozat
alapján a deportálás, kényszermunka, továbbá a nem harcoló alakulatnál
teljesített munkaszolgálat esetén 1992. január 1-jéig visszamenõleg kell
rendezni a kárpótlást, ezért felmerülhet a jogosultak részérõl a kamatigény,
amit a törvénynek ki kellene zárnia. Ez azonban felesleges, mert ez esetben a
Ptk. szabályai nem alkalmazhatók. Az Alkotmánybíróság határozata ugyanis
közvetlenül nem keletkeztet pénzfizetési kötelezettséget, mert nem jogszabály.
A határozat jogszabály-alkotási kötelezettséget keletkeztet, amely a közjog
körébe tartozik, és arra nem vonatkozhatnak a polgári jog szabályai még
közvetve sem.
A 14. § (3) bekezdése a visszamenõleg járó kárpótlás szakaszos
teljesítésérõl rendelkezik, hiszen a költségvetés más feladatok sérelme nélkül
ezt egyszerre nem tudja biztosítani. Ez az összeg a 10 %-os emelés
(deportálás, kényszermunka) és a munkaszolgálat kárpótlása miatt összesen
mintegy 6 milliárd forint.
A 14. § (4) bekezdése arról rendelkezik, hogy az életelvesztés jogcímre
mennyit kell az 1998. évi költségvetésbe tervezni, meghatározva az e célra
szánt kárpótlási összeget.
A 14. § (5) bekezdése rendelkezik arról, hogy az egyösszegû kárpótlásra
és a 12. § szerint adott életjáradékra is alkalmazni kell a Tv. 6. §-ának (2)
bekezdését, azaz az ilyen kárpótlás - ugyanúgy mint az életjáradék - külföldi
pénznemre nem váltható át.
A 14. § (6) bekezdés a Javaslatban új címszavak alatt (2/A. és 2/B. §)
szabályozásra kerülõ rendelkezéseknek a Tv. jelenlegi helyén történõ hatályon
kívül helyezését tartalmazza. Javasolja továbbá a kisösszegû kárpótlások két
részletben való kifizetésének megszüntetését, mert ez a gyakorlatban nem volt
szükséges (8. § (4) bek.). A Tv. 20. § (2) és (3) bekezdésének hatályon kívül
helyezésével a külön törvényalkotási kötelezettséget szünteti meg a Javaslat,
mivel az új kárpótlási jogcímet a Tv. módosítása tartalmazza.
A 14. § (7) bekezdése az életelvesztés miatt járó kárpótlás összegét
meghatározó törvényjavaslat benyújtására kötelezi a Kormányt, e § (8)
bekezdése pedig felhatalmazást ad a Kormánynak egyes részletszabályok
megállapítására.