ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ
Írásbeli kérdés
Dr. Gál Zoltán úrnak
az Országgyûlés elnöke
Helyben!
Tisztelt Elnök Úr!
"Kik és miért vonták kétségbe az Egyesült Államokban Magyarország külpolitikai
megbízhatóságát az Ön elsõ miniszteri látogatása során?" címmel.
Kérdésemre írásban kérem a választ.
Tisztelt Miniszter Úr!
Honfitársaim jelentõs részével együtt rokonszenvezõ figyelemmel kísértem ez év
március elején az Egyesült Államokban tett látogatását, tárgyalásait. Örömmel
olvastam és hallottam, hány külpolitikussal, szenátorral és szakértõvel
sikerült találkoznia, és hogy egybehangzóan kedvezõen nyilatkoztak hazánkról,
NATO-tagságunk esélyeirõl. Annak is õszintén örültem, hogy érvelésében
fellelni véltem olyan fogalmazásokat, amelyeket tudomásom szerint én kezdtem
használni 1993-ban, amikor a késlekedés veszélyeire hívtam föl a figyelmet,
arra, hogy azt inkább erõsíteni, semmint gyöngíteni fogja az oroszországi
szélsõséges, "vörösbarna" erõket. Ezek az aggodalmak azóta sajnos
beigazolódtak.
Csodálkozva és értetlenül hallottam azonban a Kossuth Rádió "Világóra" c.
mûsorában március 9-én mondott szavait. (Azóta tudom, hogy a beszélgetés a
március 7-i "Esti Króniká"-ban elhangzottak kibõvített ismétlése volt.)
Korábbi, inkább adomázó jellegû hasonló megjegyzéseihez képest jóval
konkrétabban és élesebben fogalmazva Miniszter Úr azt állította, hogy két és
fél évvel korábban azt kérdezték Öntõl: "A most hivatalba lépett szocialista-
liberális koalíció végre hajlandó lesz-e elismerni a fennálló határokat Közép-
Európában?" Nem feltételezem, hogy Albright asszony jelenlegi
külügyminiszternek tulajdonítja az idézett mondatot, de a szövegösszefüggésben
a hallgatóban olyan képzet alakult ki (ezt ismerõseim megerõsítették), hogy az
Egyesült Államok akkori ENSZ-nagykövete tett föl ilyen kérdést. Ön azzal
folytatta a beszámolót, hogy korábban beszélgetõpartnerei legalább olyan
mértékben tartották hibásnak Magyarországot a szomszédsági kapcsolatokban
jelentkezõ feszültségekért, mint egyes szomszédait. Mindezt betetõzte a
"Magyarország destabilizáló szerepet játszik a térségben" állítás és az ebbõl
levont következtetés: e feszültségekbõl könnyen második Bosznia válhat.
Mivel ismétlõdõ, sõt terebélyesedõ állításokról van szó, felkérem Miniszter
Urat, nevezze meg, ki, illetve kik állították Magyarországról az Ön
interjújában említett képtelenségeket. Felelõs politikusoktól és
munkatársaiktól már csak azért sem eredhetettek az idézett állítások, mert
1994. március 1-2-i, majd 1994. júniusi washingtoni tárgyalásaimon és
találkozóim során semmi hasonló kijelentés, vélemény nem hangzott el- ahogy az
akkor készült jelentésekbõl is kitûnik. A ma is állományban lévõ diplomaták is
megerõsíthetik a föntieket. Ön tudja, hogy az elõzõ kormánynak mi volt az
álláspontja a határkérdésben. Idõnként szóban, nyilvános vitáinkban is
elismerte, hogy politikánkkal szemben soha nem lehetett fölhozni megalapozott
kételyeket. Albright asszonyt és 1989 óta személyesen ismerem, Bollobás Enikõ
követtanácsos pedig kifejezetten baráti viszonyba került vele washingtoni
tartózkodása alatt. Albright mutatta be Antall Józsefet a Külpolitikai
Tanácsban Washingtonban 1991 õszén, a miniszterelnök halála után Budapesten
járva fölidézte, milyen nagy benyomást gyakorolt rá Antall József. Thomas
nagykövet is kitûnõen informált volt, tõle a State Department nem kaphatott
olyan információkat, amelyekbõl a fönti kijelentések levonhatók lettek volna.
Mindezek alapján nehezen tudom megmagyarázni Miniszter Úr szavait, amelyek nem
értelmezhetõk másként, mint az elõzõ kormány külpolitikájával szembeni
indokolatlan bírálatnak.
Amennyiben egyesek - tájékozatlanságból, esetleg félretájékoztatás
áldozataként - az interjúban elhangzottakhoz hasonló véleménynek adtak hangot,
akkor föltételezem, hogy Ön azokat megfelelõ válaszban részesítette. Errõl
azonban nem szólt az interjúban. Az igazságnak, Magyarország nemzeti
érdekeinek, de Önnek személyesen is az tesz jót, ha külpolitikánk fõbb
vonásaiban mindig egyformán, közös hangon szólalunk meg.
Várom Miniszter Úr tájékoztatását az elhangzottak hátterérõl.
Budapest, 1997. március 19.
Jeszenszky Géza
MDNP