ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ
Kérdés: Az egészségügyi törvény dilemmái
Dr. Gál Zoltán úrnak,
a Magyar Országgyûlés elnökének!
Helyben
Tisztelt Elnök úr!
A Házszabály 91. §-a alapján Dr. Kökény Mihály népjóléti miniszter úrhoz
az egészségügyi törvény dilemmái
címmel
kérdést
kívánok intézni.
A választ írásban kérem.
Tisztelt Miniszter úr!
Az alábbi levél érkezett hozzám számos kérdéssel egy orvosigazgatótól, amit
rövidítve közlök.
"Orvosigagatói ismereteim és tapasztalataim alapján az egészségügyi
törvénytervezet Kormány elé terjesztett tervezetérõl összefoglalóan a
következõket jegyzem meg és nyújtom át Önnek.
A tervezet, jellemzõen az MSZP önkényes döntéseire, az egyik illetékes
testületet, a Magyar Orvosi Kamarát az utolsó pillanatokban tájékoztatta, és
így az csak egy sebtiben összeállított véleményt tudott kialakítani. Ezt a
tervezetet a MOK nem tudta, de valószínû, nem is akarta megjelentetni az
elõterjesztésben.
Szerintem, a tervezet eléggé általános, olyan részeket tárgyal terjengõsen,
melyek alig vannak összefüggésben a mindennapos orvosi gyakorlattal, az elmúlt
idõszakban sok hiányossággal küzdõ orvosi ellátással, mint az alapellátás,
betegápolás, gyógyszer-ellátás, stb.
Véleményem szerint, pl. a tervezet 2. oldalán, nem az itt megállapított
összefüggés az oka a magas halálozás arányának és a lélekszám fogyásának,
hanem az egészségügyi ellátás három tényezõje között - promotio, preventio,
medicatio - az elsõ, teljes figyelmen kívül hagyása. Ennek biztosítása,
javítása az egyik legfontosabb és legdrágább egészséges állapotot biztosító
tényezõ. Errõl és a sokat emlegetett preventioról - különösen olyan örökölt
társadalmi háttér után, mint a 40 éves pártidõszak, nem elsõsorban a
társadalom tagjainak kell gondoskodni, hanem a mindenkori kormánynak, a
megfelelõ pénzösszeg biztosításával.
A tervezet csak megállapítja azt a súlyos helyzetet, hogy a megelõzõ és
gyógyító tevékenység hatékonysága alacsony, de nem fejti ki a módját annak,
hogy miként kíván ezen változtatni...
A megállapítások rendre a betegségek eluralkodása, az ellátás hatékonyságának
hiánya körül csúcsosodnak, mégis a genetikai, szervátültetési problémák
tárgyalásának jut nagyobb tér. Ugyanekkor nincs szó arról, hogy miként kellene
kezelni az eutanáziát, a drogfogyasztók és drogfüggõk kezelése az
önkéntességre hagyatkozzék-e továbbra is? Valóban jó-e - ön-, vagy
közveszélyességtõl függõen - a kényszerkezelések mellõzése éppúgy, mint a
drogok minõsítése alapján annak megengedhetõsége, vagy a teljes tiltás?
Véleményem szerint igen nagyok az egészségügyi ellátás területi és
strukturális egyenlõtlenségei és erre nincs terv az elõterjesztett
törvényjavaslatban.
Ha már a prevenció és rehabilitáció elõtérbe helyezésérõl tesz említést a
tervezet, miért nincs szó arról, hogy ezt milyen módon, milyen eszközök
biztosításával és mibõl kellene megvalósítani. A magas járulék, a kiegészítõ
járulék logikus következtetés szerint ezeket biztosítaná és nem a
költségvetést, s ezen keresztül a bank-konszolidációkat, a tetemes adósságokat
halmozó még állami vállalatokat, stb.
A pénz odakerüljön, ahol szükség van rá, az egészségügy alapja a járadék-
befizetés. Az utolsó fillérig ezt a pénzt erre kellene használni és a
nyereségekbõl kiegészíteni, ha szükség van rá! Nem fordítva.
Egy szó nem esik az un. paraszolvencia kérdésérõl. Ez a Kormány változatlanul
tartja magát elõdje felfogásához: a hallgatólagosan elismert, de minden
tisztességes egészségügyben dolgozó szerint megalázó borravalózás elnézéséhez.
A világon nincs ilyen, tõlünk nyugatra!
A tervezet mellõzi a testületek szerepét a szakmai felügyelet és ellenõrzés
körében. Tisztázatlan, hogy milyen funkciót adna át az állam a MOK-nak. A jog
szerepe az egészségügyi kérdésekben insufficiens. Az orvos-beteg kapcsolatának
túlszabályozása romboló, nem alakulhat ki eszerint a szükséges bizalom, így
károsulhat a beteg.
Nincs szabatosan meghatározva, milyen beavatkozás minõsül mûtétnek.
Határozottan meg kell fogalmazni, hogy a beteg fizetõképessége nem
befolyásolhatja az ellátást (a fogászati ellátásban ez igen ellentmondó).
Különösnek tartom, hogy az orvos csak katasztrófa-helyzetben, mentés során
tekinthetõ hivatalos személynek. Háziorvosi és egyéb munkája is megérdemli a
hivatalos személy megkülönböztetésben járó védelmet és biztonságot. Az
egészségügyben dolgozók általában kevés védelmet élvezhetnek a tervezet
alapján.
A népegészségügyi szabályok, rendelkezések kijátszására eddig is sok mód
adódott, a jövõben sincs ennek a szigorú betartatására olyan lehetõség, amely
a személyes kapcsolatok kizárását biztosítaná és megfelelõ végrehajtási esély
biztosítható lenne.
A szervkivételek esetén nem lehetne vitatéma, hogy az határozná meg egy
halottból a szerv kivételét, ha az életben erre írásbeli nyilatkozat történt.
Ha valaki nem nyilatkozik, nem követhetõ el az a kegyeletsértés, hogy bármely
szervét - árgus szemmel figyelve a klinikai halál beálltát - a holttestbõl
eltávolítsák. A közeli hozzátartozó kategóriáját a jog határozza meg. Ez nem
bízható az egészségügyre.
Véleményem szerint az egészségügyi tevékenységet laikus testületek kényszere
nem befolyásolhatja, pl. települési önkormányzatok, ha a MOK ezzel
veszélyeztetve látja az orvos hivatásának gyakorlását, a munkatársak
tevékenységét. Valamennyi hasonló esetben szükséges legyen a MOK értesítése,
véleményének megkérése és figyelembe vétele.
Szabályozni szükséges azt is, hogy az egészségügyi célra, a betegek
ellátására, még az un. közgyógyászati ellátásra is az önkormányzatok
rendelkezésére bocsátott pénzt, csak ezekre a célokra lehessen felhasználni.
Itt nincs helye annak, hogy az önkormányzat az ilyen célra kapott összeget,
saját belátása szerint, másra is felhasználja.
Nincsenek kellõen szabályozva - a tervezetben fel sem merül -, hogy a
társadalombiztosítás MEP-jei, de már az OEP is milyen orvosi és népességi
megbetegedési ráta szerint gyakorolja a kezelési támogatásokat, a
gyógyszereket. Különös figyelmet érdemelne, hogy pl. külföldi gyógyszergyártó
cégek áremeléseinek és reklám céljára fordított pénzösszegeknek milyen
kapcsolatuk van. Ismeretes, hogy külföldi cégek unos-untalan ugyan azokat a
gyógyszereket az ország különbözõ részein reklámozva, óriási összeget költenek
a felkért nevesebb elõadók díjazására. Majd az un. fogadások kiadásaira és a
saját munkatársaik luxus-szállásaira. Ha bizonyítható, hogy nincs összefüggés
a gyógyszerárak meghatározásában, el lehet tekinteni a fenti tapasztalattól.
Annak ellenére, hogy nem szerepel a tervezetben az orvosképzés, mint a jövõ
egészségügyének egyik alapja, szükségesnek tartottam volna legalább a jövõkép
felvetését. Ma azok az orvosok képezik a hivatás gyakorlóinak többségét, akik
abban az idõben végezték az egyetemi tanulmányaikat, amikor deklarálták ugyan
az általános orvosképzést, de jelentõs volt a ki nem forrott elméletek
oktatása (pl. szovjet áltudományok), alkalmassá tétele arra, hogy a
"szocialista embertípus" mérvadó legyen, mintsem az, hogy az egyetemrõl
kikerült orvosok bárhol gond nélkül állják meg helyüket a beteg mellett. Nem
is volt fontos az alapos képzettség, mint elterjedt a körzeti orvosnak elég
annyit tudni, hogy hová irányítsa a beteget, s addig felírjon valamit. Ez erõs
kritika, de szemlélteti a rendszer felfogását a képzésben.
Alig esik szó a tisztiorvosi valós feladatokról, hatósági szerepükrõl és
arról, hogy ennek a hatóságnak legyen megfelelõ a súlya. Szóba hozható lett
volna az egészségügyiek egyszer s mindenkorra elfogadható bérmegállapítása. Ez
nem verseny-szféra, ezért nem kell az embereket versenyeztetni, ezért joggal
elvárható a nyugati gyakorlathoz való felzárkózás.
Nem esett még szó arról, hogy az egészségügy mûvelésének vállalkozási formái
miként szabályozandók, pl. lehetetlen, hogy bár érvényes (törvény hiányában
is) az un. nonprofit mûködtetési forma, de pl. a jelenlegi visszaállamosítási
erõszakhullám során alakuló egészségügyi KHT-k alapító levelében szerepel,
hogy bármilyen gazdasági társasággá átalakulhat és megszûnhet jogutód nélkül!
Ez megcsúfolása a hivatásnak!
Az egészségügyi törvénytervezet ismert, a megírt vélemény ismereteim alapján
készült. Várható ettõl eltérés, de valószínû egyezik bármely véleménnyel
abban, hogy elkészítésének diktátum formája és az orvosi testület nem túlzott
figyelembe vétele nyilvánvaló."
Ezek a gyakran pesszimista hangvételû vélemények és kérdések többségében
jellemzik az egész orvostársadalmat. Hogy megnyugtathassam fórumaimon a
kérdések feltevõit, kérném Miniszter úr autentikus válaszát ebben az anonym
levélben felvetett kérdésekre.
Budapest, 1997. május 16.
( Dr. Gyõriványi Sándor )
FKGP