ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ
Interpelláció!
Dr. Gál Zoltán úr
az Országgyûlés elnöke részére
Helyben
Tisztelt Elnök Úr!
Az alábbiakban interpellációt kívánok intézni Kökény Mihály Népjóléti
Miniszter Úrhoz "Újabb észrevételek a Nyugdíjbiztosító vagyongazdálkodásában
és beruházási ügyeiben" címen.
1997. február 18-án interpelláltam Kökény Mihály népjóléti miniszter
úrhoz, amelynek során a Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság vagyongazdálkodásával
és beruházási tevékenységével összefüggésben két témában kértem választ.
Az elsõ kérdés során - utalva Szabó Iván képviselõ úr 1996. szeptember
eleji interpellációjára - emlékeztettem miniszter urat - a vizsgálatot
elvégezni hivatott albizottság felállításán túl azon ígéretére, hogy az
Önkormányzatot is felkéri a beruházási gyakorlat felülvizsgálatára. Öt hónap
eltelte után, eredmény ismeretének hiányában kértem miniszteri tájékoztatását.
E kérdésre Miniszter úr határozott, egyértelmû választ adott azzal, hogy a
szóban forgó beruházás vizsgálata befejezéshez közeledik, az eredményre nézve
nincs ok aggodalomra.
Figyelemmel kísérve azonban az eseményeket a következõ tényeket kell, hogy
megállapítsam:
1. A nyugdijbiztosítási önkormányzat Felügyelõ Bizottsága 1996. november 5-i
29.sz. határozatában a biztosító 1995-ös beruházási tevékenységét értékelve
"megállapította, hogy az ONYF belsõ ellenõrzése során összeállított anyag
elfogadhatatlan".
2. Az ONYF fõigazgatója a BHG épületével összefüggésben, egy Kft-vel kötött -
több mint 100 milliós kötelezettséggel járó -szerzõdéskötés elõtt nem szerezte
be az elnökség és a közgyûlés hozzájárulását. A Népszabadság április 28-i
számának cikke kapcsán, amelyben miniszter úr az OEP Wesselényi utcai
székházánál (a versenyeztetés hiánya miatt) megállapította a törvénysértést -
felhívom a figyelmet arra, a BHG szerzõdés esetében a törvénysértés
kétszeresen igaz, mert testületi egyeztetés sem volt.
3. Egy másik ügyben, a Röntgen utcai épület megvásárlása ügyében Major Mária -
aki jelenleg az Ön helyettes államtitkára - azt nyilatkozta, hogy a tranzakció
külsõ nyomásra bonyolódott. Az irodaházi szükséglet tényét nem vitatva
felmerül a kérdés, hogy célszerû volt-e éppen ezt az épületet rendkívüli
magas áron megvásárolni, versenyeztetés nélkül.
4. A Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat úgy adott a Postabank 12 milliárdos
állami garanciavállalására - mint csaknem 25 %-os tulajdonos -
viszontbiztosítási garanciát, hogy erre az illetékes önkormányzat
képviselõtestülete elõzetesen nem hozott határozatot.
Érdeklõdéssel várom a felvetett ügyekben Miniszter Úr véleményét.
Budapest, 1997. május 27.
Mádi László
Fidesz-Magyar Polgári Párt