MAGYAR KÖZTÁRSASÁG

KORMÁNYA

J/5451.. számú

T Á J É K O Z T A T Ó

a fogyatékos és az egészségkárosodott emberek esélyegyenlõségérõl

(feltételeinek kialakításáról) szóló törvény koncepciójáról

Budapest, 1998. február

Magyarországon több százezer, a társadalmi együttélésben jelentõs mértékben

akadályozott fogyatékos és egészségkárosodott (a továbbiakban együtt:

fogyatékos) ember él. Közöttük több tízezres nagyságrendben vannak olyanok,

akiknek veleszületett vagy szerzett fogyatékossága súlyos. A mindennapi

életben kevesekkel lehet találkozni közülük, mert otthonukban, vagy

intézetekben élnek, az utcára -lehetõségek hiányában és egyedül - ki sem

jutnak. Vakok és nem tudnak tájékozódni; értelmi fogyatékosok és a társadalom,

melybe születtek nem fogadja be õket, mozgáskorlátozottak és kerekesszéket

használnak, de azzal nem tudnak az utcákon, a boltokban közlekedni, siketek,

vagy súlyos beszédfogyatékosok: nem tudnak kommunikálni, olyan

egészségkárosodottak, akiknek állapota ma jelentõs mértékben korlátozza

részvételüket a társadalomban. Az a tény, hogy a valóságban nem tudnak élni

számos jogukkal a fogyatékos emberek, nem csak õket érinti, hanem egy

szélesebb személyi kör - hozzátartozóik, családjuk - életlehetõségeit is

messzemenõen korlátozza. Életminõségük javítása pedig messze túlmutat

közvetlen környezetükön, mert pl. az akadálymentes környezet az érintetteken

túl kedvezõbb feltételeket teremt a gyermekes családoknak, idõs embereknek

egyaránt.

Ezeknek az amúgy is rendkívüli nehézségekkel birkózó embereknek további

gondokat okoz, hogy a foglalkoztatás, a tömegkommunikáció, a közlekedés, a

tanulás, az egészségügyi szolgáltatások, a sport, a pihenés területén gyakran

csak korlátozottan képesek jogaikat érvényesíteni. Ez azt is jelenti, hogy úgy

érzik a társadalom hátrányos megkülönböztetésben részesíti õket.

1./ A törvény célja

A Magyar Köztársaság Alkotmánya szerint minden állampolgárnak joga van emberi

méltósága tiszteletben tartásához, a többi állampolgárhoz hasonlóan az önmeg-

határozásra, a lakhatásra, az oktatásra, a közintézmények használatára, a

nyílt munkaerõpiacon való munkavállalásra, szórakozásra, kultúrára, kommu-

nikációra, egészségügyi ellátásra, a jövedelmi biztonságra, a szociális

védelemre, az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére, a

vallásgyakorlásra, a számára szükséges javakhoz és szolgáltatásokhoz való

hozzáférésre és a részvételre az õt érintõ mindenfajta döntések

elõkészítésében. A fogyatékos állampolgárokat ugyanazok a civil és politikai

jogok, gazdasági, szociális és kulturális jogok illetik meg, mint bármely más

állampolgárt. E jogok érvényesítése azonban a valóságban esetükben nem

gyakorolhatók. jelentõs akadályokba ütközik.

Az emberi jogok és az állampolgári jogegyenlõség (a jogok természetszerû

korlátozottságok ellenére történõ érvényesülési lehetõségének speciális,

normatív feltételbiztosítása) megvalósulásának alapvetõ feltétele a

jogérvényesülés feltételeinek megléte az egyes egyének esetében és az egyes

társadalmi csoportokéban.

Az emberi és állampolgári jogok absztrakciós szintjén ez kizárólag a

jogérvényesülés feltételeinek természetszerûen objektív különbözõségére -

életkor, nemek, fogyatékosság, betegség - vonatkozik. E természetszerû

különbözõségeket a jogképesség (a jogokhoz és kötelezettségekhez való

személyes jog általában) és cselekvõképesség (a jogok gyakorlásának és

kötelezettségek teljesítésének személyes jogi képessége) jogi kategóriái nem-

vagy csak részben fedik le. Nem csak, és nem elsõsorban arról van ugyanis szó,

hogy a jogok érvényesítéséhez szükséges cselekvõképesség állandó vagy

ideiglenes, illetve teljes vagy részleges hiánya esetén milyen képviseleti és

gondnoki technikákkal biztosítható a jogok gyakorlása, hanem arról is és

elsõsorban arról van szó, hogy a jogegyenlõség alapján mindenkit megilletõ

jogok érvényesülése - speciális módszerek, eljárások (jogok és

kötelezettségek) alkalmazása nélkül - természetszerûen lehetetlen bizonyos

korlátozott jogérvényesítési adottságokkal rendelkezõ társadalmi csoportoknál

A fogyatékos ember szabad mûvelõdéshez, oktatáshoz, közlekedéshez, stb. való

joga csak akkor tud megvalósulni a deklarált jogegyenlõség és õt megilletõ

jogképesség valamint cselekvõképesség tényétõl függetlenül, ha a társadalom a

számára mint jogai érvényesítésében objektíve korlátozott állampolgár számára

az õ speciális joggyakorlásához szükséges feltételeket biztosítja.

A joghátrányok jelentõs mértékben a korlátozott jogérvényesítési képességbõl

erednek: a jogok érvényesítésének személyes körülmények és adottságok által

meghatározott lehetõsége és valósága, amelyet a társadalom a hátrányos

megkülönböztetés tilalmával és a pozitív diszkrimináció eszközeivel enyhíthet

vagy kompenzálhat. Ezek nélkül a deklarált állampolgári jogok a fogyetékos

ember esetében sérelmet szenvednek, mert õ - élethelyzete miatt -

természetszerûen korlátozott bizonyos alapvetõ, Alkotmányban rögzített

jogainak gyakorlásában.

A jogaik érvényesítésében természetszerûleg korlátozott társadalmi csoportok

(fogyatékos emberek, gyerekek, etnikai kisebbségi csoportok és bizonyos

értelemben a nõk) esetében nem csak a gazdasági-szocális jogok szférájáról van

szó, hanem az emberi-állampolgári jogok teljes palettájáról. A jogok

érvényesülésének speciális feltételek szerinti biztosítását jogi eszközökkel

kell elsõsorban megalapozni.

A fentiekbõl adódóan e törvény elkészítését az országban élõ, különféle

típusú, illetve halmozott fogyatékossággal élõ magyar állampolgárok

rendezetlen helyzete teszi szükségessé. Ez összhangban van nemzetközi

szerzõdésekben vállalt kötelezettségeinkkel és az Európához közeledés igé-

nyével.

A fogyatékossággal élõ emberek ellátása és a számukra elérhetõ szolgáltatások

nyújtása az állam feladata. Ennek megvalósítását a megyei és a helyi

önkormányzatokhoz és civil szervezetekhez kell telepíteni, lehetõség szerint

megfelelõ, de csak erre a célra fordítható fokozatosan biztosított financiális

háttér mellett.

A törvénynek elsõsorban az alábbi célt kell szolgálnia:

A törvény célja tehát a minden magyar állampolgár számára az Alkotmányban

biztosított jogok tényleges gyakorlása feltételeinek mind teljesebb

megteremtése a fogyatékos emberek számára.

Ennek módszerei a törvény eszközeivel a következõk:

- a jogok tényleges tartalmának meghatározása,

- ezek érvényesülése érdekében kötelezettségek elõírása,

- a fogyatékos emberekkel szembeni diszkrimináció tilalmának megfogal

mazása,

- e tilalom megszegésének szankcionálhatóvá tétele,

- szolgáltatások meghatározása, , személyi támogatások esetén hozzáfér

hetõségi eljárások, módszerek meghatározása, segédeszközök biztosítása, elh

elyezési megoldások köre,

- az esélyegyenlõsítést szolgáló pénzbeli támogatások meghatározása.

A törvény célja

E célok megvalósításához egyfelõl e törvény megalkotása és az abban foglalt

alábbi eszközök alkalmazása nyújt segítséget:

- a törvény az Alkotmányhoz kapcsolódva részletesebben meghatározza az állam

feladatait és céljait,

- támogató szolgálatot hoz létre az érintettek rehabilitációjának

eredményesebb megvalósítása érdekében,

- az intézményesített érdekegyeztetés a létrejövõ országos rehabilitációs

tanács keretében valósul meg,

- az állam és a szociális partnerek együttmûködése, a rehabilitációs célok

hosszútávon koordinált megvalósítása érdekében országos rehabilitációs program

készül,

- megkezdõdik a széttagolt, funkciójában ellentmondásos és sok esetben nem

kellõen hatékony szociális védõháló átalakítása és új, a súlyos

fogyatékossággal élõ állampolgárok élethelyzetét segítõ támogatás kerül

bevezetésre.

A kitûzött célok az Alkotmányban foglalt kötelezettségek valóra váltását

szolgálják: "A Magyar Köztársaság a jogegyenlõség megvalósulását az

esélyegyenlõtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti".

A másik, szintén jelentõs feladat A törvény célja a fogyatékos

személyekhezkel kapcsolatos való viszonyban új szemlélet kialakítása,

(illetve a ma már e téren jelentkezõ változások rögzítése, felerõsítése),

amely várhatóan más területekre is kihat majd. Ennek lényege, hogy a

fogyatékos személy ne passzív alanya legyen az állam által számára nyújtott

ellátásoknak, hanem aktív, önellátásra, társadalmi beilleszkedésre ösztönözzön

az ellátás. képes, minél teljesebb életet élõ tagja a társadalomnak.

A törvény messze túlmutat a mai társadalmi attitûdön, az évtizedek,

évszázadok során kialakult és megcsontosodott sztereotípiákon. A fogyatékos

személyek problémái kezelésének megszokott módjai helyett személyre szabott

programokat, új megoldásokat biztosít. E törvény nemcsak az elfogadott és

megszokott jogok kikristályosítására szolgál, hanem arra is hivatott, hogy a

jövõben kívánatos magatartásforma kialakulását elõsegítse. Ebben az értelemben

ez a törvény valóban már a jövõ évezred gondolatait hordozza.

A törvény megfelel a világ és benne Európa fejlett országaiban elfogadott és a

fogyatékos személyekkel kapcsolatban megszületett törvények szemléletének,

amelyek híven tükrözik az évtizedek folyamán világszerte lezajlott

rehabilitációs modellváltást is.

2.) A rehabilitáció kapcsolata az esélyegyenlõséggel és a rokkantsággal

A rehabilitáció új irányzata a passzív segélyezésre szoruló, kiszolgáltatott,

sérült fogyatékos személy helyébe a saját életérõl dönteni képes, a

társadalomba hasznos munkája révén integrálódó fogyatékos személyt helyezi.

Hangsúlyozni szükséges, hogy az érintettekkel foglalkozó, rehabilitációjukat

elõsegítõ és kiegészítõ szolgáltatásokat elsõsorban a ma mûködõ

intézményrendszer megfelelõ átalakításával és alkalmassá tételével javasoljuk

megoldani, teljes összhangban a rokkantság-rehabilitáció folyamatban lévõ

átalakításával és a társadalmi integráció követelményeivel. A fejlett

társadalmak sem csupán humanitárius indíttatásból érkeztek el a fejlõdésnek

erre az állomására, hanem azért is, mert ez a megoldás felel meg a legjobban a

közgazdasági logikának is. A sérülés következtében képességeiben korlátozott

személy akkor válik csak fogyatékossá, ha a társadalom azzá teszi, és ezt

követõen a fogyatékosság társadalmi kezelése valóban mérhetetlen anyagi

eszközöket igényel már. Ezt a folyamatot írja le a WHO kategória rendszere a

sérülés, károsodás - fogyatékosság, társadalmi hátrány - rokkantság

fogalmainak meghatározásával.

Az esélyegyenlõségrõl szóló törvény, illetve a rokkantak, a megváltozott

munkaképességûek ellátásairól szóló törvények elõkészítésével összefüggõen

természetes követelmény, hogy ezek egymásra épülõ, egymást kiegészítõ,

egymással összehangolt intézményrendszerre, támogatási formákra épüljenek. E

követelményeknek az eddigi elõkészítõ munkák alapján kidolgozott koncepciók

teljes mértékben megfelelnek. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy

- az esélyegyenlõségrõl szóló törvény az állampolgári jogok gyakorlási

feltételeinek megteremtését illetõen valamennyi érintett személyre kiterjed,

a rokkantsággal foglalkozó új szabályok feltételeznek minimális mértékû

társadalombiztosítási elõéletet,

- mindkét terület alapvetõen épít a rehabilitációra, az esélyegyenlõségi

törvény keretében azonban alapvetõ fontossággal bír az orvosi egészségügyi

rehabilitáció, a gyermek-, illetve fiatalkorúak képességfejlesztõ

habilitációja-rehabilitációja, minõségi értelemben nõ a foglalkozási

rehabilitáció jelentõsége.

Az elsõ két esetben többé-kevésbé kiépült intézményrendszerrõl van szó, de

jelentõs fejlesztésekkel kell számolni a tudományos fejlõdés, a gyakorlati

tapasztalatok érvényrejuttatása érdekében, továbbá azért is, mert ezen

rehabilitációs formák, illetve szakaszok nagymértékben meghatározzák a

foglalkozási rehabilitáció eredményességét; a harmadik eset a megváltozott

munkaképességû rétegek számára is alapvetõ, de a két terület számára egyazon

intézményrendszer fejlesztése a feladat.

Az ellátásukat illetõen az esélyegyenlõségrõl szóló törvény egységes

kompenzációs jellegû támogatási formát kíván mûködtetni; azon

költségtöbbletekhez való hozzájárulás érdekében, ami az egyén

fogyatékosságának következménye. Ennek mértéke azonban nem elégséges az önálló

életvitelhez, a rokkantsági ellátások erre a kompenzációra épülnek rá, az

egyén számára ezek a kiegészítések - társadalombiztosítási jogviszony

hiányában - nem állnak rendelkezésre, a megélhetést a szociális kiegészítések

biztosítják.

A megváltozott munkaképességûek ellátását szolgáló új intézményrendszer

elsõsorban a még eredményesen rehabilitálható, a munkaerõpiacon potenciálisan

elhelyezkedni képes, tehát fogyatékossági szempontból az enyhébb kategóriákkal

foglalkozik. A megváltozott munkaképességûek által igényelhetõ rehabilitációs

szolgáltatásokat a fogyatékos személyek is jogosultak igénybe venni, azonban a

közlekedés, épített környezet stb. átalakítására vonatkozó szükségleteik miatt

a rokkantsági rendszer átalakításán túlmutató feladatok jelentkeznek, amely e

törvényben kerül megfogalmazásra.

Szükség van továbbá a súlyos fogyatékos személyek esetében a jelenleg még

hiányzó intézményes segítségnyújtást megjelenítõ szervezet kialakítására és a

súlyos fogyatékossághoz kötõdõ munkavégzéstõl, helyzettõl független új

pénzbeli támogatás bevezetésére.

II.

A törvény koncepciójának részletes bemutatása

1.) A törvény hatálya

A törvény hatálya kiterjed a súlyos egészségkárosodott és fogyatékos emberekre

egyaránt, ami igazodik a WHO kategóriarendszeréhez.

A törvényben megfogalmazott különbözõ segítségnyújtás leírásánál azonban

értelemszerûen szükségessé válik a törvény hatályának szûkítettebb

értelmezése, melyre a kodifikáció során, nem utolsósorroban a

hatásrszámításokra és a gazdasági lehetõségekre figyelemmel, kell részletes

javaslatot megfogalmazni.

A törvény tartalma

A törvény

- magas szinten deklarálja a fogyatékos személyek jogait,

- a deklarált jogok érvényesülése érdekében kötelezettségeket ír elõ,

- a fogyatékos személy jogainak gyakorlását a jogvédelem eszközével is

biztosítja,

- ahol a hátrányok másképpen nem kiküszöbölhetõk, azokon a területeken

hátránykompenzációs céllal pozitív diszkriminációt alkalmaz.

A törvény megfogalmazza a fogyatékos személyek jogait

A fogyatékos személyek jogainak érvényesítéséhez szükséges feladatok törvényi

szintû megfogalmazására azért van szükség, hogy esetükben az Alkotmány

biztosította jogok éppúgy érvényesülhessenek, mint a nem fogyatékos

állampolgárok esetében. A fogyatékos személyekkel kapcsolatos feladatok

jogainak megfogalmazása különösképpen a környezet, a kommunikáció, a

közlekedés és a támogató szolgálatok, illetõleg a segédeszközök terén

történik meg. indokolt.

2.) A fogyatékos és az egészségkárosodott emberek érdekérvényesítését,

jogegyenlõségét, társadalmi integrációját biztosító eszközök

A törvény deklarálja a hatálya alá tartozó személyek

jogegyenlõségétazonosjogúságát a társadalmi élet minden területén és

megerõsíti megtiltja a magyar jogrendben érvényesülõ, velük szembeni

hátrányos megkülönböztetést, tiltását, illetve, ahol feltétlenül szükséges,

alkalmazza a hátrányok kiküszöböléséhez szükséges pozitív diszkriminációt.

Ennek érdekében a törvényben megjelenik:

- a fogyatékos emberek esélyegyenlõsége feltételeinek megteremtése, az,

hogy a fogyatékos emberek a társadalom egyenrangú, önálló tagjaiként

élhessenek és cselekedhessenek, létfeltételeik javuljanak, fogyatékosságukból

eredõ társadalmi hátrányaik csökkenjenek.

- a fogyatékos emberek teljes és aktív részvételének elõsegítése minden

szintû, õket érintõ döntés elõkészítése során és meghozatalakor is, és rész-

vételük lehetõvé tétele a közösség életében.

A fogyatékosság ténye önmagában senkit nem zárhat el attól, hogy szociális,

egészségügyi, mûvelõdési, kulturális szükségletei és igényei szerint a

társadalom többi tagjával azonos módon vehessen részt a társadalom életében.

A fogyatékosságból eredõ hátrányokat korszerû és az állapotuknak megfelelõ

segédeszközök biztosításával, továbbá a közlekedésben, az épített környezet

vonatkozásában az akadályok megszüntetésével, a foglalkoztatás, valamint a

kommunikáció elõsegítése terén teendõ intézkedésekkel kell kiküszöbölni.

A feladatokat és megoldásokat a törvény három megközelítésben tárgyalja:

- a társadalmi élet különbözõ színterei szerint,

- a fogyatékos személyek érdekérvényesítését és mind teljesebb társadalmi

integrációját szolgáló intézményrendszer szerint,

- a pénzbeni ellátások területén indokolt változtatások

szempontjából.

A megalkotásra kerülõ törvény tehát keretbe foglalja a már megvalósult

törvényeket, intézkedéseket és meghatározza a következõ évek legfontosabb

feladatait.

a.) A társadalmi élet különbözõ színterei

Épített környezet, középületek, közterületek

Az akadálymentes épített környezet kialakítására vonatkozó követelményeket már

"Az épített környezet alakításáról és védelmérõl szóló 1997. évi LXXVIII. tv.,

továbbá az Országos Településrendezési és Építési Követelményekrõl szóló

253/1997. (XII.20.) Kormányrendelet megfogalmazza.

Környezet

A törvény elõsegíti, hogy mMinden fogyatékos embernek lehetõsége legyen joga

van az akadálymentes, számára is hozzáférhetõ, megközelíthetõ, elérhetõ,

kezelhetõ, felismerhetõ és biztonságos környezetre. Az esélyegyenlõségrõl

szóló törvényben e célok megvalósítását szolgáló feladatokat az országos

program fogja részletesen meghatározni.

A törvény végrehajtása során kidolgozott országos program biztosítja, hogy aAz

akadálymentes környezet, az információk, a kommunikációs lehetõségek, az

eszközök és a személyi feltételek hiánya hosszútávon egyetlen fogyatékos

embert sem gátoljonhat meg abban, hogy mindennapi életét önállóan élje,

ügyeit önállóan intézze, hogy a neki megfelelõ oktatásban részesüljön,

eljusson a neki megfelelõ munkahelyre.

Épített környezet, középületek, közterületek

A fogyatékos személyek társadalomban történõ esélyegyenlõsítése, integrálása

szempontjából az egyik életfontosságú jog az akadálymentes, felismerhetõ és

biztonságos, épített környezethez fûzõdik.

Ez lehet egy-egy épület, de vonatkoztathatjuk egy városrészre, vagy akár egy

egész városra, tágabban arra, hogy az országban egyik helyrõl a másikra,

hogyan lehet eljutni. A cél az adaptált, mindenki számára önállóan használható

épített környezet.

Akadálymentes, vagy adaptált környezet az, ahol a különbözõ fogyatékossággal

élõ emberek könnyen, biztonságosan, önállóan, szabadon mozoghatnak.

Amennyiben önállóan, szabadon tud mozogni a fogyatékos személy, természetesen

önállósága növekszik, ezzel együtt kevesebb segítséget, szolgáltatást kell

igénybe vennie. Az akadálymentesség alapvetõ szempontjai:

1. hely a vízszintes közlekedéshez

2. bejáratok (szélesség, magasság, elegendõ tér a nyitáshoz, záráshoz)

3. függõleges közlekedést segítõ eszközök (lift, lejtõ)

4. tér a rendeltetésszerû használathoz

5. könnyû kezelhetõség

Az "akadály" fogalma alatt értendõ:

a) mozgássérült, fogyatékos személy esetében kerekes szék, mankó, bot

használatakor: szintkülönbség, helyszûke, keskeny átjáró, bejárat kerekes

székbõl el nem érhetõ kezelõ szerkezet, (kilincs, lift gomb, vízcsap, stb.);

b) vak, gyengénlátó fogyatékos személy esetében szintkülönbség jelzés

nélkül, átjáró jelzés nélkül, falból kiemelkedõ tárgyak jelzés nélkül, nem

állandó kültéri, beltéri eszközök (pl. hirdetés), tájékozódási lehetõségek

hiánya;

c) siket személyek esetében a megfelelõen elhelyezett és látható

információk hiánya a közterületeken, épületekben, közlekedést kiszolgáló

helyiségekben.

A már meglévõ középületek átalakításával, az akadálymentesítés további

feladataival a törvény hatálybalépését követõen kidolgozásra kerülõ országos

program hivatott megvalósítható javaslatokat megfogalmazni. E törvény hatályba

lépésétõl kezdve csak akadálymentes középületek (közcélú épületek) épülhetnek.

Kommunikáció

Siket, vagy bármely más okból beszédében súlyosan akadályozott, súlyos

kommunikációs nehézséggel élõ személyek számára nemcsak bíróságokon, hanem az

önkormányzatok ügyfélszolgálati irodáján és az ügyészségeken is - szükség

esetén -megfelelõ kommunikációs eszköz használatának lehetõvé tételét, vagy

ingyenes jeltolmács-szolgáltatást kell biztosítani az említett intézmények

költségvetése terhére.

A törvényben a kommunikáció terén megfogalmazott feladatok elsõsorban a

kommunikációban gátolt fogyatékos személyek szempontjából kiemelt jelentõségû

területekre koncentrálva fogalmazódnak meg. Az érintett fogyatékos személy

nehezebben jut információkhoz, vagy a mások számára hozzáférhetõ információ

számára nem értelmezhetõ. Ezért kell kiemelni a közérdekû és a mindennapi

életet szolgáló információkhoz való hozzájutás biztosítását, mert ennek

hiányában jogaiban korlátozott lesz. Mindennapi információhoz való hozzájutást

segíti pl. a babasírás jelzõ, a telefax, a fénycsengõ, a tapintható vagy

hangosan beszélõ óra, a liftben fényjelzés, hangjelzés, valamint a közérdekû

információkat eljuttató információ hordozók, így különösen a képújság,

feliratozott filmek, jeltolmács által fordított hírek. Ennek a megvalósítását

szintén az országos program keretei között, a szükséges intézkedések és

források meghatározásával lehet elõsegíteni.

Közlekedés

A közlekedés helyzete - fõleg nemzetközi összehasonlításban - jelentõs

fejlesztésekre szorul, figyelemmel arra, hogy a megfelelõ infrastruktúra

alapvetõ feltétele, a gazdasági kibontakozásnak és a fejlõdésnek. A lemaradás

tükrözõdik a mozgásukban állapotuk miatt korlátozott személyek

esélyegyenlõségének biztosítása területén is.

A mozgáskorlátozottak biztonságos közlekedését könnyítõ feltételek

megteremtése a közlekedéspolitika részét képezi, amelynek megvalósítása

fokozatosan, a nemzetgazdaság teherbíró képességének függvényében lehetséges.

A szabályozás, építés és jármûbeszerzés során fontos szempontként azt a

távlati célt kell figyelembe venni, amely a mozgáskorlátozottak közlekedésében

az egészséges emberek által használt tömegközlekedési módokhoz való

hozzáférést jelenti.

Az Európai Unió gyakorlatához hasonló módon szükséges a közlekedéspolitikában

definiált "távlati célt" továbbgondolni, kiterjesztve rá az akadálymentesség

európai eszméjét, amely hosszabb távon a közlekedési rendszer teljes körû

átalakítását jelentheti. (A konkrét intézkedéseket a koncepció vitája

tapasztalatainak felhasználásával a törvényjavaslathoz készülõ hatásvizsgálat

alapján, a megvalósításuk anyagi feltételeit is tartalmazó programjavaslatban

kell meghatározni.)

A törvény általános követelményeket fogalmaz meg. A közlekedési rendszerek

átalakítását, fejlesztését 2005-ig kell olyan mértékben fejleszteni, hogy az e

törvényben meghatározott jogot biztosítsa az Európai normák mértékének

megfelelõen (pl. vasút vonalak 33%-a). Nemzetközi gyakorlatban elfogadott,

hogy az új létesítményeket az akadálymentesség követelményrendszerének

megfelelõen tervezik, a már mûködõ egységeket pedig fokozatosan teszik

alkalmassá.

Támogató szolgálatok, segédeszközök

A támogató szolgálat és a segédeszköz a fogyatékos személy önállóságát teszi

lehetõvé.

Amennyiben a fogyatékos személy nem jut hozzá a számára szükséges eszközökhöz,

támogató szolgálathoz, úgy jogait nem tudja gyakorolni, jogfosztottá válik,

sarkítottan fogalmazva a napi élete válik lehetetlenné, elviselhetetlenné,

emberi méltósága sérül.

Bizonyos szolgáltatások, amelyek kevesebb szakértelmet kívánnak szervezhetõk

önkénteseket foglalkoztató szervezetek által (pl. bevásárlás, kulturális

programok, sportolás).

A fogyatékos személyek jogait érvényesíteni, biztosítani kell az egészségügy,

az oktatás, a foglalkoztatás, a lakóhely, illetõleg a kultúra és a sport

területén. Az említett területek rendelkezései megfelelnek mind az ENSZ

"Általános szabályok a fogyatékos emberek esélyegyenlõsítése érdekében", mind

pedig az Európa Tanács "Átfogó politika a fogyatékos személyek

rehabilitációjára" címû dokumentumaiban megfogalmazottaknak.

Egészségügy

Az általános szabályozáson túl e területen is szükség van a pozitív

diszkriminációra, a többletfeltételek biztosítására annak érdekében, hogy az

állampolgári jogokban megfogalmazott egészségügyi ellátás a fogyatékos

személyek számára hozzáférhetõbb legyen.

A törvény kitér majd arra, hogy át kell tekinteni a szakmai szabályokat annak

érdekében, hogy mely esetekben indokolt a fogyatékosság miatt az érintett

személyt más kezelésben, ellátásban részesíteni. (pl. epilepsziás értelmi

fogyatékos gyerek fogászati ellátása).

Összhangban az egészségbiztosítási rendszer fejlesztésével a törvény

megerõsíti, hogy a fogyatékos személyt esetleg élete végéig elkísérõ betegség

se jelentse azt, hogy õt betegként az indokoltnál hosszabb ideig kórházban

kezeljék. Kerülni kell a hospitalizációt, a betegségtudattal rögzülõ

önállótlanság kialakulását.

Az egészségügyi dolgozók képzése során biztosítani kell a fogyatékos személy

egészségügyi ellátásával kapcsolatos speciális ismereteket, ezért a törvény

szakmai követelményt fogalmaz majd meg az egészségügyi dolgozók képzésével,

képesítésével kapcsolatban is.

Ezek a javaslatok összhangban vannak az elfogadott egészségbiztosítási és az

egészségügyi törvénnyel.

Oktatás

Az oktatás, képzés célja a fogyatékos személy jogainak kiteljesítése. Az

oktatás, képzés a rehabilitációs folyamat fontos meghatározó eleme.

Elsõdleges cél az integrált oktatás lehetõségének, a pedagógiai fejlesztés

feltételeinek biztosítása. Ennek a szemléletmódnak a hatályos törvények

megfelelnek.

A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény tartalmazza mindazokat a jogi

szabályokat, amelyek a testi, érzékszervi, értelmi, beszéd és más fogyatékos

gyermekek közoktatási ellátásával függnek össze.

A közoktatásról szóló törvény lényegében a gyermek születésétõl kezdõdõen a

tanköteles kor végéig és ezen túl is mindaddig, ameddig iskolába járnak,

biztosítja a megfelelõ ellátást. A közoktatásról szóló törvény 1996. évi

átfogó módosítása egyértelmûvé és világossá teszi, hogy az érintett gyermeki

kör részére meg kell találni azt a lehetõ legjobb megoldást, amelyik ahhoz

szükséges, hogy képességét kifejlessze. A közoktatásról szóló törvényben az

érintett gyermeki, tanulói kör részére biztosított szolgáltatások attól

függõen kerültek szabályozásra, hogy a gyermek képes-e, tud-e részt venni az

óvodai nevelésben, iskolai nevelésben és oktatásban.

1993. óta megszûnt a korábbi jogi szabályozásban található diszkrimináció,

nevezetesen annak lehetõvé tétele, hogy egy gyermekrõl kimondják, hogy

képezhetetlen. Az a gyermek ugyanis, aki állapotánál fogva nem képes óvodába,

illetõleg iskolába járni, korai fejlesztésben és gondozásban, ezt követõen

fejlesztõ felkészítésben vesz részt.

E feladatok ellátásában közremûködnek az egészségügyi ágazatba tartozó

intézmények is. A feladat ellátásához a szükséges költségvetési támogatás évek

óta biztosított. Akár a közoktatás rendszere, akár az egészségügy bentlakásos

intézményi rendszere látja el e feladatokat, az éves költségvetésrõl szóló

törvény az e célra rendelt normatív költségvetési hozzájárulást biztosítja. A

korai fejlesztésben és gondozásban résztvevõ gyermek után ez az összeg 94.000

Ft, míg az óvodai nevelésben, iskolai nevelésben és oktatásban, fejlesztõ

felkészítésben részt vevõ gyermek után 130.000 Ft.

A fogyatékos gyermekekkel, tanulókkal összefüggõ feladatok ellátásának

segítése céljából hozta létre a Kormány a 164/1997. (IX. 30.) Korm.

rendeletével a Fogyatékos Gyermekek, Tanulók Felzárkóztatásáért Országos

Közalapítványt. A Közalapítvány induló vagyona 200 millió forint, melyet ebben

az évben is biztosított az éves költségvetésrõl szóló törvény.

A fogyatékos gyermeket, illetve szüleit megilleti az a jog, hogy a

közoktatásról szóló törvényben meghatározottak szerint megválasszák az oktatás

formáját (integrált oktatás, magántanulás, speciális iskolai oktatás).

A védõnõi rendszert gyógypedagógus szakemberrel is ki kell egészíteni, hogy

képes legyen a fogyatékos gyermeket gondozók számára már a tanköteles kort

megelõzõ idõszakban folyamatos tanácsadást biztosítani.

A tanköteles korú fogyatékos gyermekek érdekében mindenekelõtt arra kell

törekedni, hogy a fogyatékos gyermekek oktatásban vegyenek részt. Integrált

nevelés esetén is biztosítani kell a gyógypedagógiai szaksegítséget és a

speciális nevelés összes feltételét.

Az integrált képzésben részt venni nem tudó fogyatékos gyermek számára

biztosítani kell a fogyatékosságának megfelelõ gyógypedagógiai intézmény-

hálózat keretei között történõ képzését.

A gyógypedagógiai intézményhálózatot fenntartó állami és önkormányzati szerv a

szakképzésben az intézményeket köteles ellátni azokkal az eszközökkel, amelyek

lehetõvé teszik a fogyatékos tanuló munkára való felkészítését és a tanuló

számára a képességek általános fejlesztését, valamint szakma megszerzését.

Fogyatékos gyermekek részére biztosítani kell:

- az egyéni vagy kiscsoportos fejlesztést,

- a gyermek állapotához igazodó gyógypedagógiai szaksegítéssel

társuló fejlesztõ foglalkozást.

A fogyatékos fiataloknak a felsõoktatásba való bekerülését korlátozó,

hátrányos megkülönböztetéssel járó "szakmai alkalmassági vizsgálat" negatív

hatásait a minimálisra kell csökkenteni, annak érdekében, hogy ne szoruljanak

ki azon szakmák megszerzésének lehetõségébõl, melyek elvégzését képességeik

lehetõvé teszik.

A felsõoktatási intézményben tovább tanuló szociálisan rászoruló fogyatékos

fiatal képzését ingyenes segédeszközökkel, tandíjmentességgel és ingyenes kol-

légiumi elhelyezéssel, továbbá szükséges speciális támogató szolgáltatásokkal

(pl. napi 4 órás fel-olvasószolgálat vak hallgatók, jeltolmács siket hallgatók

számára) kell támogatni. E kötelezettség a felsõoktatási intézményt mûködtetõ

szervezetet terheli.

A sikeres rehabilitáció érdekében - különös tekintettel a korai, születéstõl

kezdõdõ fejlesztésre - szükséges a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX.

törvényben megjelölt szervezetek és a késõbb ismertetendõ területi segítõ

szolgálatok együttmûködése. A pedagógiai szolgálatok által szervezett

fejlesztések mellett szükséges a rehabilitációt segítõ szolgáltatások

megszervezése, különös tekintettel a családban maradás feltételeit,

körülményeit biztosító szolgáltatásokra.

Foglalkoztatás

A társadalmi munkamegosztásban való részvétel az érintett réteg

esélyegyenlõsége szempontjából meghatározó tényezõ. Mindenek elõtt le kell

szögezni, hogy a fogyatékos emberek munka-erõpiaci esélyegyenlõsége érdekében

olyan pozitív diszkriminációt szolgáló eszközrendszerre van szükség, amely

megteremti a munkaadók érdekeltségét a foglalkoztatásban. Ilyen eszköz

rendszer: a munkahelyteremtést segítõ támogatás (Munkaerõpiaci Alap

rehabilitációs alaprésze) és a rehabilitációs foglalkoztatást segítõ állami

támogatás.

E két támogatási rendszert úgy kell átalakítani, hogy az a nyílt

munkaerõpiacon történõ integrált foglalkoztatást erõsítse (pl. adaptációs

támogatás). Ezzel párhuzamosan bõvíteni kell a védett foglalkoztatás

lehetõségeit is. Természetesen hasonló pozitív hatást vált ki a foglalkozási

rehabilitáció szervezetrendszerének mind teljesebb kiépítése és a

munkaerõpiaci képzések, átképzések szervezésénél a fogyatékosok

megkülönböztetett kezelése.

A foglalkoztatás helyzetének javítása alapvetõen igényli, hogy az elõbb

felsorolt tárgyi környezet, egészségügy, oktatás akadálymentes és a

foglalkoztatást elõsegítõ mûködése megvalósuljon.

Az integrált foglalkoztatás feltételeinek szélesebb körben történõ kialakítása

érdekében

- a munkáltatói érdekeltség rendszerét felül kell vizsgálni és ennek

keretében az általános feltételek közötti foglalkoztatás esetén is

érvényesíteni kell a munkavállaló munkaképesség változásával arányosan

növekvõ támogatást (dotáció, illetve dotációra nem jogosult vállalkozói

körben adó-alapcsökkentés),

- a foglalkoztatási kötelezettséggel összhangban valamennyi érintett

munkáltatóra kiterjedõen biztosítani kell a megváltozott munkaképességûek

foglalkoztatásának támogatását,

- el kell érni, hogy a Munkaerõpiaci Alap Rehabilitációs Alap részébõl

legalább 50%-ot a normál foglalkoztatás keretében történõ rehabilitációs

foglalkoztatás bõvítésére, megõrzésére használjanak fel,

- ki kell dolgozni a munkahelyet (munkakörülményeket) a fogyatékos

munkavállaló számára egyedileg átalakító munkáltató adaptációs költségeire

vonatkozó támogatás rendszerét, mely egyik fontos feladata lehet a késõbb

ismertetett közalapítványnak.

Annak érdekében, hogy a fogyatékos és súlyos egészségkárosodott emberek is

igénybevehessék a munkaerõpiaci szolgáltatásokat, a megyei munkaügyi központok

és kirendeltségek mindegyikében biztosítani kell az akadálymentesített

megközelítés feltételeit.

Ehhez a jelenlegi számítások szerint összesen mintegy 0,45 milliárd Ft lenne

szükséges. 1998-ban a Munkaerõpiaci Alap saját forrásai mintegy 50-60

kirendeltségen teszik lehetõvé a feladat megoldását. Az összes építmény száma

196, ezek között bérelt, vagy rossz állapotú, kiváltandó létesítmények is

vannak, tehát a jelenlegi ütemben mintegy 3-4 év szükséges az elemi bejutás

feltételeinek biztosításához.

A rehabilitáció teljes körû szolgáltatássá fejlesztése a személyi feltételek

vonatkozásában is további fejlesztést igényel.

A munkavállalási esélyek növelése érdekében meg kell teremteni a

védõmunkahelyek és a nonprofit foglalkoztatási formák széleskörû

létrehozásának feltételeit és ösztönzésének lehetõségeit is.

A rehabilitációs foglalkoztatás feltételeinek folyamatos bõvítése érdekében a

Munkaerõpiaci Alap rehabilitációs célú alaprészének forrásait az átlagos

munkaerõköltségek növekedését követõ mértékben növelni kell.

A hátrányos megkülönböztetés tilalma itt különösen azt jelenti, hogy a

munkáltató nem diszkriminálhat azonos képzettségû fogyatékos személyt

fogyatékossága miatt munkára jelentkezésekor, az alkalmazás, a munkahelyi

elõmenetel, díjazás, elbocsátás, munkavállalás tekintetében.

E tilalom érvényesülését jogi eszközökkel és különbözõ elõnyben részesítési

kötelezettség elõírásával kívánja a jogalkotó elõsegíteni. Alapelvként az

integrációt szolgáló rendszer kiépülését kívánja e szabályokkal elõsegíteni.

Az Alkotmány rögzíti a munkához való jogot, azonban a fogyatékos személyek

esetében ezt a jogot az integrált, nem elkülönített munkahelyen való

munkavállalásra vonatkozó joggal kell kiegészíteni. Továbbá szükséges

rögzíteni, a munkáltató adaptációs kötelezettségét is a fogyatékos személy

szükségleteinek megfelelõen. Ezzel biztosítható hogy a fogyatékos személy

foglalkoztatása, munkaerõ-piaci rehabilitációja valóban megtörténjen. Ez a

tevékenységi kör illeszkedik a megvalósítás alatt álló rokkantsági-

rehabilitáció megkezdett átalakításához, az állapotfelmérés, minõsítés és

foglalkozás-egészségügyi ellátás új, rehabilitációs szemléletû

továbbfejlesztéséhez.

A rehabilitáció

A fogyatékos személyek - állapotából adódó - egyik legfontosabb joga a

rehabilitációhoz fûzõdik.

A társadalom érdeke, hogy a fogyatékos emberek integrálódni tudjanak a

társadalomba.

Ennek érdekében a törvény által megfogalmazott állami kötelezettség, hogy az

állam rehabilitációs szolgáltatásokat biztosítson számukra.

A hazai rehabilitáció komplex rendszerré alakítása valójában sohasem történt

meg. A korábbi, ezirányú rendelkezéseknek lehetetlen érvényt szerezni a

rendszerváltozást követõen alapjaiban átrendezõdött viszonyok között.

Az ellátások gyakran átfedõek, igazságtalanul kialakítottak, vagy idõközben, a

mûködés során váltak, a rehabilitáció, integráció céljából alkalmatlanná. A

támogatások jelenleg túlzottan sokrétûek, indokolatlanul szerteágazóak és nem

egymásra épülõek. Ennek oka, hogy a különféle támogatások az elmúlt évtizedek

során eltérõ idõpontokban és különbözõ szemléletben, különféle társadalmi-

gazdasági környezetben keletkezett jogszabályok alapján jöttek létre.

A jelenlegi ellátórendszer elemei nincsenek összhangban egymással, egyes

csoportok támogatásai sokrétûek, másokéi pedig homogének, illetve igen csekély

mértékûek.

A jelenlegi ellátást végzõ - nagy létszámú, tárgyi és személyi adottságaiban

kedvezõtlen - szociális intézményhálózat már jelenleg is alkalmatlan feladata

elvégzésére.

Mindezek miatt szükséges a rugalmatlan ellátó intézményrendszer, az egész

rehabilitáció, illetve az ellátások újragondolására.

A legfontosabb feladatok a fogyatékosság tényének és mértékének orvosi

megállapítása után a fogyatékos személy meglévõ, illetõleg fejleszthetõ

képességeinek megfelelõ, személyre szóló rehabilitációs program megtervezése

és ehhez kapcsolódó szolgáltatások megszervezése. Ezt a tevékenységet egy új,

önálló jogi személyiséggel felruházott - a Kormány által létrehozandó

közalapítvány szerveként mûködõ - területi segítõ szolgálatok koordinálják.

A területi segítõ szolgálat legfontosabb feladata, hogy a meglevõ

szolgáltatásokat a fogyatékos személy rehabilitációja érdekében koordinálja,

szervezze.

A rehabilitáció megújítása így elsõsorban nem új intézmények létesítését

kívánja, hanem egy olyan szervezõ koordináló, a rehabilitáció szakmai

követelményének megfelelõ interdiszciplináris együtt mûködést biztosító,

szakmai irányító csoport létrehívását teszi szükségessé. Ezzel elkerülhetõek a

felesleges párhuzamosságok a szolgáltatások területén.

Ebben a tevékenységi körben együtt mûködik a tény megállapítást, minõsítést

végzõ Országos Orvosszakértõi Intézettel (továbbiakban OOSZI). Ahhoz, hogy e

szervezet megfelelhessen az e törvényben megfogalmazott elvárásoknak,

összhangban a 75/1977. Országgyûlési Határozatban megjelölt feladatokkal az

OOSZI szervezetét, eljárási módját és döntéshozatalban résztvevõ szakemberek

összetételét módosítani szükséges. Az így alkalmassá tett szervezet állapítja

meg a fogyatékosság mértékét, és adja ki a fogyatékosság igazolására szolgáló

igazolványt, továbbá állapítja meg a fogyatékossági támogatásra szóló

jogosultságot.

A rendszernek képesnek kell lennie a szükséges szolgáltatásoknak és fejlesztõ

programoknak - korai fejlesztés, a tankötelezett fogyatékos gyermek szükség

szerinti gyógypedagógiai, a szocializációt elõsegítõ támogatása, a

fogyatékossággal összefüggõ családgondozás, önálló életvitelt segítõ tréningek

szervezése, az önálló életvitelre már alkalmas személyeknek szükséges személyi

szolgáltatások megtervezése, megszervezése, a már önállóan élõ személyek

sorsának nyomon követése, illetve a régión belüli lokális, lakóközösségre

alapozott rehabilitációs modellnek mint szolgáltatásnak - a fogyatékos

személyekhez történõ eljuttatására.

b. Az esélyegyenlõséget segítõ új intézményrendszer

Az Országos Rehabilitációs Tanács

A Tanács a Kormány fogyatékos és egészségkárosodott személyekkel kapcsolatos

feladatainak ellátását segíti. Kialakításával a jelenlegi rehabilitációs

rendszer egyik régóta hiányzó, az érintett érdekképviseletek által már

kezdeményezett és az ENSZ által különféle ajánlásokban évtizedek óta minden

tagállam számára javasolt eleme teremtõdik meg.

A Tanács nemcsak a leginkább érintett szaktárcák képviselõit foglalja magába,

hanem a fogyatékos személyek országos érdekképviseleti szervezetei és a

fogyatékos és egészségkárosodott személyekkel foglalkozó non-profit

szervezetek képviselõit, az önkormányzatok országos érdekképviseleteit,

valamint a védett foglalkoztatást megvalósító munkahelyeket is. Így alkalmas

egy kiegyensúlyozott, szakmailag megfelelõ módon megalapozott, országos szintû

tevékenység koordinálására.

A Tanács a kormányzati szintû, a fogyatékosságügyet érintõ döntések

végrehajtásának folyamatában ellenõrzõ, elemzõ és értékelõ tevékenységet

végez. Véleményezi a fogyatékos személyeket érintõ jogszabályok tervezeteit,

koordinálja a minisztériumok fogyatékos és egészségkárosodott személyek ügyeit

érintõ tevékenységét, rendszeresen tájékoztatja a Kormányt a fogyatékos

személyek élethelyzetének alakulásáról, és közremûködik az Országos

Rehabilitációs Program kialakításában és végrehajtásában.

Az Országos Rehabilitációs Program

A Program elsõdleges funkciója a fogyatékos személyek esélyegyenlõségének

megteremtéséhez elengedhetetlen kormányzati intézkedések tervezett formában

történõ megalapozása. Így a törvényjavaslat szellemének megfelelõen a jövõbeli

középtávú intézkedések szakmai hátterét szolgálja. Ezen belül különös

fontossággal bír a fogyatékossággal élõ népesség társadalmi helyzetének alapos

feltárása, a rehabilitáció fejlesztéséhez kapcsolódó középtávú célok

meghatározása, a fogyatékos személyek és családjuk életminõségének javításához

szükséges feltételrendszer kialakulásának elõkészítése.

Az önálló életvitel

A helyes szemléletnek a törvény számos rendelkezésében megjelenõ intézkedései

mellett e program azt is eredményezné, hogy

- a fogyatékos személyek lehetséges önálló életvitelhez segítésével egyre

kisebb terhet jelentenének a társadalomnak;

- valóságos arányok alakulnának ki a támogatandók között: aki olyan súlyos

fogyatékossággal bír, bõvebb ellátásban részesülhetne, akitõl viszont joggal

elvárható az öngondoskodás, annak személyes gondjai ne terhelõdjenek a

szükséges mértéken túl a közösségre;

- mind a fogyatékos személyek környezete (családja, szomszédsága, stb.),

mind a civil területen meglévõ lehetõségek (anyagiak, szakmaiak, a non-profit

szervezetek és az önkéntesek) mozgósíthatókká válnának nem esetleges, hanem

tervezett és kiegyensúlyozott módon;

- a szükséges szemléletváltozás egyik fõ megvalósítójává válna.

Az érintettek egyes csoportjainak a minõségileg jobb életkörülmények

megvalósulásához speciális lakásra, lakókörnyezetre és foglalkoztatásra is

szüksége van.

A kiscsoportos lakóotthonok létesítése, a jelenlegi intézményrendszer

megtartása mellett rásegít az országban már megindult lassú szerves

fejlõdésre, amelynek eredményeként hosszú távon felnyílnak és normalizálódnak

a nagy létszámú intézmények is. Az ellátórendszer ezzel egy magasabb

életminõséget lehetõvé tevõ és hosszú távon költséghatékonyabb irányba

mozdulhat el.

Az ellátó intézményekkel kapcsolatos alapelv a fogyatékos gyermek lehetõleg

családban tartásának, vagy, ha erre nincsen lehetõség, befogadó családba

kerülésének elõnyben részesítése. Szükséges a jelenlegi bentlakásos

intézményrendszer mellett a kis létszámú, családias lakóotthon-hálózat már

megindult kiépülésének az integráció és a normalizáció elvei alapján történõ

támogatása.

Az Országos Rehabilitációs Program így magába foglalná a lakóotthonok

fejlesztésére, a hiányzó szolgáltatások kialakítására vonatkozó alprogramokat

is.

A program végrehajtása során a támogató szolgálatok kialakítása, fejlesztése

során a jövõben egyes, súlyos fogyatékossággal élõ személyek esetében a

legégetõbb problémák megoldására kell összpontosítani (pl. a speciális

jeltolmács igénybevétele nélkül teljesen kommunikáció-képtelen siketvakok

esete). Emellett szükséges az önálló életvitelre képessé tehetõ személyek

számára a legszükségesebb ilyen irányú szolgáltatások nyújtása, amely országos

szinten, hosszabb távon költségcsökkentõ és a rendszert modernizáló tényezõ

(személyi segítõ szolgálat súlyos mozgássérültek számára).

A habilitáció, rehabilitáció speciális intézményei

A fogyatékos személyek - állapotukból adódó - egyik legfontosabb igénye a

rehabilitációhoz fûzõdik. A társadalom érdeke, hogy a fogyatékos emberek

integrálódni tudjanak a társadalomba. Ennek érdekében a törvény által

megfogalmazott állami kötelezettség, hogy az állam rehabilitációs

szolgáltatásokat biztosítson számukra.

A legfontosabb feladatok a fogyatékosság tényének és mértékének orvosi

megállapítása után a fogyatékos személy meglévõ, illetõleg fejleszthetõ

képességeinek megfelelõ, személyre szóló rehabilitációs program megtervezése

és ehhez kapcsolódó szolgáltatások megszervezése. Ennek érdekében létrehozott

új, területi segítõ szolgálat legfontosabb feladata, hogy a meglevõ

szolgáltatásokat a fogyatékos személy rehabilitációja érdekében koordinálja,

szervezze, vagyis a rokkantsági rendszer átalakítása során kialakuló (szûkebb)

rehabilitációs programot kiegészítse a tárgyi környezet átalakításához, az

egyén által igényelt speciális (nem gyógyászati) segédeszközök hozzáféréséhez

szükséges intézkedésekkel, egyedi munkahelyi adaptációval, testreszabott

segítségnyújtással.

Ezt a tevékenységet akkor tudja ez a hálózat jól megszervezni, ha a szükséges

források is biztosítottak. Ezért lehetséges az intézményrendszert - bár állami

feladatot lát el - nonprofit intézményként is mûködtetni. Ebben az esetben egy

új, önálló jogi személyiséggel felruházott területi segítõ szolgálat jönne

létre. Annak eldöntéséhez, hogy ez a szervezet mekkora legyen, teljes

mélységében a szükséges információk nem állnak rendelkezésre. Ezért

indulásként minimális szinten történõ létrehozása javasolható. A területi

segítõközpontok mûködésének, a hiányzó szolgáltatások - forrástól függõ

mértéken történõ - megszervezésének szervezeti keretét tovább kell vizsgálni.

Ennek keretében lehet bemutatni az egyes lehetséges formák várható elõnyeit.

A rehabilitáció megújítása így elsõsorban nem új intézmények létesítését

kívánja, hanem egy szervezõ, koordináló, interdiszciplináris együttmûködést

biztosító, szakmai irányító csoport létrehívását. Ezzel elkerülhetõek a