A reformkori Magyarországon az oktatás és nevelés ügye kiemelt jelentőségű téma volt a hazai politikai életben. Az értelmiség számos tagja fejtette ki nézeteit a kérdésben, hiszen abban mindenki egyetértett, hogy a területet akkoriban szabályozó, a Habsburg abszolutizmus elveit tükröző II. Ratio Educationis számos ponton kiigazításra, megújításra szorul. A témában írott esszék sorába illeszkedik Joó János (Szeged, 1807. febr. 14. – Eger, 1874. nov. 29.) rajz- és építészettanár, publicista itt bemutatott műve. Joó Győrben és Egerben működött tanárként, mindeközben pedig lelkesen harcot vívott a magyar műveltség színvonalának emeléséért. Számos jelentős lapban publikálta gondolatait, miközben tanári hivatása mellett szerepet vállalt az egri képviselő testület munkájában. Ő dolgozta ki a Magyar Athenaeum tanárképző, tudós társaság és politechnikum tervét is, amely később a tudományos és művészeti élet fontos központja lett. Az intézettel kapcsolatos működtetési elképzeléseit eme – Gróf széki Teleki József Szabolcs vármegyei főispánnak, a Magyar Tudós Társaság elölülőjének ajánlott – írásában tárta először részletekbe menően a publikum elé.
Az Athenaeum ugyanakkor a kötetben csak kisebb szeletet képvisel. A mű jelentős részben azokat az elveket, eszközöket és intézményi feltételeket taglalja, amelyek a magyar oktatás és technikai fejlettség adottságai mellett (vagy ellenére) hozzájárulhatnak a hazai lakosság műveltségének emeléséhez. Joó a magyar földműves réteg műveltségi elmaradottságában látja a technológiai fejlődés legnagyobb akadályát, hiszen az iskolázottságból eredő fogyasztói igények nélkül a minőségi kézműves és a gyáripari termékre (így az azokat készítő mesterekre) sincs kereslet. Ezért sok más kortársához hasonlóan javasolja egy olyan népiskolai rendszer felállítását, amely egységes „kormányi” (nem felekezeti) fenntartás és felügyelet alatt áll, elsődleges oktatási nyelve pedig a magyar. Ez alapján oktatási-nevelési szintenként fogalmazza meg reformjavaslatait, nem feledkezve meg a tanár- és mesterképzés intézményi feltételeinek megteremtéséről sem. Elképzelései közül nem egy visszaköszön Eötvös József 1848. július 24-i, a népoktatás rendezéséről szóló törvényjavaslatában, melynek passzusai végül csak a kiegyezés után emelkedhettek törvényerőre.
PV
