Irínyi József: Az 1790/1-ki 26-ik vallásügyi törvény keletkezésének történelme: közjogi észrevételekkel a bécsi és linczi békekötések alapján. Pest: Kilián, 1857. [4], 230, [1] p. Irinyi József (Albis, 1822. március 13. – Pest, 1859. február 20.) jogász, hírlapíró, műfordító, országgyűlési képviselő, az 1848-as forradalom kiemelkedő személyisége, a 12 pont szerzője. Tanulmányait Nagyváradon kezdte, majd a debreceni Református Kollégiumban tanult tovább, végül pedig a jogi pályát választotta. A joggyakorlat után Pestre költözött, hogy ügyvédi vizsgát tegyen. Pesten, a kulturális, tudományos élet virágtó központjában megismerkedett a kortárs magyar irodalom akkori vezető személyiségével is. Az 1848. június 26-án tartott országos képviselőválasztáson a Hosszúpályi körzetben képviselőnek választották. A szabadságharc bukása után halálra ítélték, azonban Haynau megkegyelmezett neki és a visszavonult Irinyi ettől kezdve haláláig a szépirodalommal foglalkozott.
A protestáns egyház tagjaként és tisztviselőjeként mélyen foglalkoztatta a vallásügy helyzete is. 1856. október 28-án a Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlése megválasztotta a zsinati előkészületekkel foglalkozó bizottmányba, majd 1858-ban az egyházkerület tiszteletbeli főjegyzőjévé választották. 1857-ben látott napvilágot az a kiváló munka, amelyben a szerző az evangélikus és református egyház önkormányzatát legitimáló, a vallás ügyéről szóló 1790-1791. évi XXVI. törvénycikk megalkotásának folyamatát mutatja be. A monográfia első részében a törvénycikk keletkezésének előzményeit, a vallásszabadság ügyét felkaroló rendelkezéseket ismerhetjük meg. A Bocskai-szabadságharcot lezáró bécsi béke (1606) már biztosította a hitbéli szabadságot, de csak a földtulajdonnal bíró rendek (fő- és köznemesség, királyi városok) számára. A reformált vallású jobbágyok szabad vallásgyakorlását csak később, az 1645. évi linzi békét követően iktatták törvénybe. A polgári értelmű vallásszabadság felé az első lépést II. József (1780-1790) türelmi rendelete tette meg, és bár II. József „már sokat könnyített az evangyéliomi vallás sorsán, mely az őt megelőzött egy egész század alatt a legmostohább volt; de a magyarországi evangélikusok sérelmei a „türelmi“ parancs által nem orvosoltattak meg, „jogaik“ nem állíttattak viszsza teljesen.” Az evangélikus és református egyház önkormányzatát a türelmi rendelet nyomán az 1790-1791-es országgyűlés legitimálta. A „magyarországi mind két hitvallású evangélikusok egyház-rendezésének talpkövéül” szolgáló 1790-1791. évi XXVI. törvénycikk 17 pontja rendelkezik többek között a nyilvános vallásgyakorlás biztosításáról, az egyházi alapítványok önálló kezeléséről, valamint arról is, hogy „Az evangélikusok házassági ügyei felett az ő egyházi és világi tagokból álló egyházi székeiket illeti a bíróság”. A szerző a mű második részében végig kíséri a törvényjavaslatnak az 1790-1791-ki országgyűlés ideje alatt, a kerületi, a bizottmányi és az országos ülésekben folyt tárgyalását.
VT
