Nedeczky Károly (Lesencetomaj, 1766. december 14. – Veszprém, 1823. november 15.) az ősi – XIII. századig visszavezethető – Nedeczky család sarja. Filozófiát és teológiát tanult, előbbit Győrben, utóbbit Pozsonyban. 1789. december 16-án szentelik pappá. Hahóton, Tapolcán, majd Keszthelyen lát el papi szolgálatot, míg 1801. május 30-án veszprémi kanonokká választják. Emellett Zala vármegye főesperese, egresi címzetes apát, pápai főjegyző és Zala vármegye táblabírája is volt. Anyagilag támogatta Révai Miklóst, ezért Révai az Elaboratior Grammatica Hungarica I. kötetét (Pest, 1803) neki és kanonoktársainak (Zsolnai Dávid és Hertelendy Gáspár) ajánlotta. De Nedeczkky költségén jelent meg Kovachich Márton György Astraea című munkája is.
Ismertetett beszédét 1804. Kisboldogasszony, azaz augusztus hónap 19-én mondta el a bécsi kapucinus templomban. A kolduló rendnek ezt a templomát 1622-1633 között építették. A templom jelentőségét az adja, hogy az alatta található kriptarendszer a Habsburgok temetkezési helye.
A beszéd apropója „az esztendőnként elő forduló Nemzeti Ünnep”. Szónoklatának bevezetőjében Nedeczky párhuzamot von Szent István és Mózes között. Leírja István istenszeretetét és azt is láthatjuk, hogy Isten is szerette első királyunkat. (szerelmes volt Istennél). Megemlékezik azokról az érsekségekről, püspökségekről és apátságokról, melyek István uralkodása alatt születtek. Kiemeli István törvényeit, amelyekkel „az ítélőszékeknek visszaadá az igazságot, a feslett erkölcsöknek a szemérmetességet az Oltároknak a Papokat és az Áldozatot”.
Végül István fejedelmi közbenjárását kéri, hiszen mint írja: „Ö Mennyben érettünk esedezni, ’s e’földön oltalmazni fog, ha hasonló szeretettel viseltetünk az Isten és az emberekhez, mellynek Ö példáját adta.”
HE
