Dr. Bihari Mihály
Email: nincsA képviselõ által benyújtott irományok
 |
|
Életrajz
Bihari Mihály (MSZP)
Budapest 17. sz. (XI. ker.) választókerület
1943. február 24-én született Budapesten. Apai ágon
egyfelõl az elsõ világháború utáni menekülthullámmal
Magyarországra érkezett erdélyi szászok leszármazottja,
másrészt nagykunsági földmûvesek utóda. Édesapja, Bihari
Mihály (1923-1985) eredetileg kereskedõsegédként
dolgozott. A második világháború után BSZKRT-, majd BKV-
kalauz volt. 1953-ban, még Nagy Imre kormányra kerülése
elõtt kizárták az MDP-bõl. 1956-ban az üzemi munkástanács
elnökévé választották. Ennek következményeként 1957-ben
letartóztatták, vizsgálati fogságba került, a
Gyûjtõfogházban õrizték. Végül vádemelés nélkül
elengedték, de a munkahelyérõl elbocsátották. Ezt
követõen kitanulta a bádogosszakmát, s a továbbiakban
ebbõl élt, az IKV alkalmazásában. Anyai ági õsei a
Felvidékrõl az Alföldre települt, elmagyarosodott szlovák
gazdálkodók. Édesanyja, Pató Zsuzsanna (1920)
villamoskalauz, majd ruhatáros volt, jelenleg nyugdíjas.
Szülei 1949-ben elváltak, édesanyja egyedül nevelte.
Testvérei: Éva (1944) ápolónõ és Ferenc Jenõ (1958)
autóbusz-vezetõ a BKV-nál. 1977 óta nõs, felesége Varga
Zsuzsanna jogász. Gyermekeik: Mihály (1980), Levente
(1982) és Zsuzsanna (1988).
A Szinyei-Merse Pál Utcai Általános Iskola befejezését
követõen kárpitostanuló lett, a szakmát egy Baross utcai
mester mûhelyében tanulta. A szakmunkásvizsgát követõen
rövid ideig kárpitos a Fõvárosi Javító-Szerelõ
Vállalatnál. 1963-ban két évre bevonult katonának. Még
munka mellett beiratkozott az Eötvös József Gimnázium
esti tagozatára, katonai szolgálatának második évében
engedélyezték, hogy levelezõ tagozaton folytathassa
gimnáziumi tanulmányait, így 1966-ban leérettségizhetett.
Sikeres felvételi vizsga után ugyanettõl az évtõl ez
Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi
Karának hallgatója, 1971-ben szerzett jogi diplomát.
Ezután beiratkozott az ELTE Bölcsészettudományi Karának
elõször indult szociológia kiegészítõ szakára. Bölcsész-
szociológusi oklevelét 1974-ben kapta kézhez, késõbb
elvégezte a filozófia szakosítót is. Már diplomájának
megszerzése elõtt, 1970. szeptember közepétõl tudományos
gyakornokként alkalmazták a jogi karon. 1973-tól
tanársegéd, 1975-tõl adjunktus, állam- és jogelméletet,
valamint szociológiát oktatott. Hat éven át részt vett az
ÁJTK kari tanácsának munkájában, majd 1980-tól egy évig
az ELTE egyetemi tanácsának volt a tagja. Egyetemi
oktatói és közéleti pályafutását az 1980-as évek elsõ
felében egy "hivatalnoki" kitérõ szakította meg: 1981
októberétõl három éven át a Mûvelõdési Minisztérium
egyetemi és fõiskolai fõosztályának vezetõje, fõ feladata
a felsõoktatási reform elõkészítése volt. 1984
októberében visszatért a jogi karra, és szintén 1984-ben
megvédte kandidátusi értekezését. Az egyetemen
politikaelméleti kurzusokat tartott, a politikatudományi
kutatások intenzívebb mûvelését, és egy új tudományos
mûhely létrehozását szorgalmazta. Ennek eredményeként
jött létre 1984 õszén a politikatudományi csoport, amely
öt év múlva önálló egyetemi tanszékké vált. 1984-tõl
docensként, 1993-tól egyetemi tanárként vezeti a
csoportot, illetve a tanszéket. 1994-ben újabb öt évre
tanszékvezetõi megbízatást kapott. Tíz éven keresztül
politikai szociológiát is oktatott az ELTE BTK
szociológia szakán, és az 1980-as évek végétõl
politikaelméletet is tanított a Marx Károly Közgazdaság-
tudományi Egyetemen. 1993 decemberében A politikai
rendszer fogalma, funkciói, elemei címû értekezésével
megszerezte a politikatudomány doktora fokozatot. 1995-
tõl az ELTE ÁJTK Gyõrbe kihelyezett tagozatának az
igazgatója. A Politológia címû, Pokol Bélával közösen
írott egyetemi tankönyvét országszerte használják a
felsõoktatásban. Pedagógusi, kutató munkásságát több
kitüntetéssel, köztük az 1984-ben adományozott Munka
Érdemrend arany fokozatával ismerték el. 1992-ben Demény
Pál-emlékérmet kapott.
Egyetemi oktatói és kutatói tevékenysége mellett
kutatásszervezõi, szerkesztõi tevékenysége is kiterjedt.
1972-tõl Pozsgay Imre fõszerkesztõ-helyettes hívására egy
évig a Társadalmi Szemle fõállású jogi és államelméleti
szerkesztõje, majd külsõ munkatársként még egy évtizedet
töltött a szerkesztõségben. 1977-tõl Schmidt Péter
mellett dolgozott másodállásban az MSZMP
Társadalomtudományi Intézetében, a politikai rendszert
vizsgáló kutatócsoportban. 1985-tõl két éven át az MTA
Szociológiai Intézetének mellékállású igazgatóhelyettese,
1987-tõl ugyanitt önálló kutatási program
csoportvezetõje. 1989 és 1994 között az MTA Politikai
Tudományok Intézetének tudományos osztályvezetõje, a
magyarországi többpártrendszert elemzõ OTKA-program
vezetõje volt. Számtalan akadémiai és tudományos
bizottság, testület tagjaként vagy vezetõjeként vesz
részt a magyar felsõoktatás és tudományos élet
szervezésében. Alelnöke az MTA IX. osztálya mellett
mûködõ politikatudományi bizottságnak. A tudományok
doktorai közül 1995-ben a Magyar Tudományos Akadémia
közgyûlésének tagjává választották. Tagja a Magyar
Szociológiai Társaságnak. Alapító tagja, alelnöke, 1992-
tõl elnöke a Magyar Politikatudományi Társaságnak. 1990
óta fõszerkesztõje a Társadalmi Szemle címû folyóiratnak.
Több mint húsz könyvet, több száz cikket, tanulmányt
publikált és szerkesztett. Elméleti és szociológiai
konferenciák, nyilvános politikai viták állandó
meghívottja.
Közéleti pályája, a "homo politicus"-sá válás inkább
szakmai munkássága, semmint politikai ambícióinak
következménye. Az 1960-as évek második felében
egyetemistaként ahhoz az törpe kisebbséghez tartozott,
amely nem volt tagja a KISZ-nek. 1972-ben fiatal egyetemi
oktatóként mégis belépett az MSZMP-be. Az 1970-es évekre
tehetõ szakmai felkészülés évtizede után fokozatosan
fordult a közélet felé; jogfilozófiai, államelméleti
témájú tanulmányait az 1970- 1980-as évek fordulójától
kezdték felváltani a szocialista rendszert elemzõ
szociológiai és politológiai írásai. Az egyes
minisztériumok mûködési és döntési rendjét, a döntések
belsõ érdekkörnyezetét elemzõ írásai már közvetlenebbül
érintették a napi politikát. Politikai rendszer és
szocialista demokrácia címen 1989-ben közzétett könyve
zárórészében elméletileg vetette fel a pluralizmus
szükségességét és a demokratikus szocializmus igényét.
Egy az 1980-as évek közepérõl való, országszerte
stencilezett formában, féllegálisan terjesztett írásában
átfogó, kritikai elemzést adott az országot csõdbe vivõ
diktatórikus szocializmusról. Hangsúlyozta, hogy a
centralizált bürokratikus reformok ideje lejárt.
Gondolkodása, nyilvánosságot kapó elemzései növekvõ
figyelmet keltettek iránta az MSZMP védekezésbe szorult
vezetésében és a reformokat vagy radikális átalakulást
szorgalmazó, az állampárton belül és kívül egyaránt
létrejött, laza értelmiségi tömörülésekben. 1987-1988
fordulójától valódi politikai személyiséggé lépett elõ:
az MSZMP reformköreiben éppúgy otthonos volt, mint ahogy
alapító tagja lett az 1987-ben zászlót bontott Magyar
Demokrata Fórumnak és az ugyanezen idõszakban
szervezõdött demokratikus baloldali politikai
tömörülésnek, az Új Márciusi Frontnak. Alapító tagja az
elsõ független szakszervezetnek, a Tudományos Dolgozók
Demokratikus Szakszervezetének. 1987-ben önálló
törvénytervezetet dolgozott ki a köztársasági elnöki
intézmény létrehozására. 1988 tavaszán, az országos
pártértekezlet elõtti idõszakban a pártközpont
utóvédharcot folytató konzervatív hatalmi szárnyának
tagjai igyekeztek megfélemlíteni a reformtábort, ezért a
központi ellenõrzõ bizottság konstruált pártvizsgálatot
rendezett. Az eljárás eredményeként 1988 áprilisában
három másik közismert és radikálisan reformelkötelezett
személyiséggel - Bíró Zoltánnal, Király Zoltánnal és
Lengyel Lászlóval - együtt kizárták az MSZMP-bõl. Az
eljárás és a kiszabott pártbüntetés országos
felháborodást váltott ki; az akkor történtekrõl szól a
Kizárt a párt (1988) címmel kiadott riportkönyv.
1988 õszén az újra önálló párttá alakult
szociáldemokraták ideiglenes vezetõsége õt kérte fel a
történelmi párt programtervezetének kidolgozására és a
fõtitkári tisztségre. A belsõ viszályokba bonyolódott
pártszervezõk alkalmi értekezlete azonban nem fogadta el
program-elõterjesztését, így azt azonnal visszavonta. (A
programtervezet késõbb, 1990-ben a Demokratikus út a
szabadsághoz címû könyvében jelent meg.) Nyilatkozataiban
a német szociáldemokraták Bad-Godesberg-i programját
elfogadó demokratikus szocialistaként helyezte el magát a
magyar politikai színképen. Elnökségi tagja volt a pártok
melletti tömörülésként 1989-ben életre hívott, Pozsgay
Imre által vezetett Demokratikus Magyarországért
Mozgalomnak. Az elsõ évben tagja volt a Nyilvánosság Klub
ügyvivõ tanácsának is. Megalakulásától feloszlatásáig
tagja a Társulás filmstúdiónak. Mint dramaturg vett részt
az Én is jártam Isonzónál címû Gulyás János-Gulyás Gyula-
film munkálataiban; emellett számos dokumentumfilm
létrehozásában vállalt szerepet. Ügyvezetõ elnöke a
Magyar Mozgókép Alapítvány kuratóriumának. 1988-1989-ben
részt vett az alkotmány módosítását elõkészítõ
igazságügyi minisztériumi munkálatokban. Németh Miklós
miniszterelnök felkérésére 1989-1990-ben részt vett a
kormány tanácsadó testületének munkájában. 1990-ben, az
országgyûlési választások elõtt több párt felajánlotta
neki, hogy listáján, mandátumot jelentõ helyen indítja,
akár pártonkívüliként is. Végül sem pártlistán, sem
független egyéni jelöltként nem indult. 1993-tól 1994-ig
a Nyugdíj-biztosítási Önkormányzat MSZOSZ-listán
megválasztott képviselõje volt.
Az 1994. évi országgyûlési választásokon
pártonkívüliként, az MSZP támogatásával indult.
Lakóhelyén, a XI. kerületben (Budapest 17. sz.
választókerület) a második fordulóban, Hack Pétert
(SZDSZ) és a választókerület volt képviselõjét, Kátay
Zoltánt (MDF) megelõzve, 36,72 százalékkal szerezte
mandátumát. A szocialisták országos listájuk
huszonegyedik helyén is jelölték. Az alkotmány- és
igazságügyi állandó bizottság alelnöke. A szocialista
képviselõcsoport közjogi és ügyrendi munkacsoportjának
vezetõje, és tagja a frakció elnökségének. 1994-ben részt
vett a házszabály-módosítására irányuló munkában.
Elõkészítõje és kidolgozója a képviselõi
összeférhetetlenségre vonatkozó törvényjavaslatnak. Az
MSZP frakcióján belül elõkészíti és irányítja a
népszavazásról és népi kezdeményezésrõl, továbbá a
választójogról szóló törvények módosítását célzó munkát.
Az alkotmány-elõkészítõ állandó bizottság tagjaként
részese az új alkotmány szakmai-politikai kidolgozásának.
Fogadóórája: kéthetente pénteken 17 órától a sajtóban
elõre meghirdetett helyszínen.
Hivatali címe: Képviselõi Irodaház, 358. szoba.
Lezárva: 1996. május 6.