Fekete György
Email: nincsA képviselõ által benyújtott irományok
 |
|
Életrajz
Fekete György (KDNP) Budapest 18. sz. (XII. ker.) választókerület 1932. szeptember 28-án született Zalaegerszegen (Zala vármegye). Édesapja, Fekete Károly (1900-1957) református lelkész volt Zalaegerszegen. Édesanyja, Rácz Katalin (1910-1993) 1965. évi nyugdíjba vonulásáig tanítónõként dolgozott Komádiban, majd Budapesten. Bátyja, Károly (1930) a debreceni Református Hittudományi Akadémia dékánja, öccse, Tamás (1935) nyugdíjas könyvkereskedõ. Elsõ felesége Bihari Ibolya (1930-1993) mûszaki könyvgrafikus. 1994-ben ismét megnõsült, felesége Sunyovszky Szilvia színésznõ, 1989 óta kultúrdiplomata. Gyermeke, Zsolt (1958) közlekedési építõmérnök. Az általános és a középiskolát Budapesten végezte, 1952- ben érettségizett a Bánki Donát Kohóipari Technikumban. A Magyar Iparmûvészeti Fõiskola Belsõépítész Karán folytatta tanulmányait, 1957-ben szerzett belsõépítészi oklevelet. 1958-tól hat éven át az Általános Épülettervezõ Vállalatnál dolgozott, tervezõ, mûteremvezetõ, majd irányító tervezõ beosztásban. 1964- ben a tervezõk közül elsõként lépett ki az állami alkalmazotti szférából, s lett magántervezõ. 1980 és 1983 között a Képzõ- és Iparmûvészeti Szakközépiskola igazgatója. Állásából politikai okokból bocsátották el, ezután három éven át az Idea Iparmûvészeti Vállalat mûvészeti vezetõje. 1986-tól ismét magántervezõ. 1990. június 1-jétõl 1994. február 1-jéig, nyugdíjba vonulásáig a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztériumban a kulturális területet felügyelõ helyettes államtitkár. Szakmai tevékenységét számos épület, kiállítás õrzi itthon és külföldön, munkái a világ ötvenegy országába jutottak el. 1961 óta külföldi kiállításokat tervezett és rendezet, száztizenhét magyar pavilont épített fel. Többször dolgozott Lipcsében, Moszkvában, Damaszkuszban, Prágában, Bécsben, Párizsban, de részt vett tokiói, torontói, chicagói, kuvaiti, athéni stb. kiállításokon is. Magyarország legtöbb múzeumában és kiállítótermében dolgozott, így többek között tervezõje volt a Néprajzi Múzeum állandó kiállításának és a Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának. Számos épület belsõépítésze; iskolák, mûvelõdési házak, templomok, múzeumok, színházak, áruházak, bankok és egyéb épületek tervezõje. Tervei alapján készült például a pécsi Agrobank-fiók (mûemlék, 1990), a szegedi Agrobank-fiók (Roeck-palota, mûemlék, 1991), a zuglói (1992) és a farkasréti (1995) református templom, az esztergomi bazilika kincstára. A Magyar Televízió külsõ munkatársaként tizennégy éven át hat sorozatban hatvankilenc környezetkultúrával kapcsolatos film forgatókönyvét írta meg, illetve volt a mûsorok házigazdája. Számos írása jelent meg hivatásával és a kulturális élettel kapcsolatosan, 1993-ban Székfoglaló címmel adta ki válogatott írásait tartalmazó esszékötetét. Munkáját 1964-ben Munkácsy Mihály-díjjal, 1984-ben Érdemes Mûvész kitüntetõ címmel, 1987-ben televíziós nívódíjjal ismerték el. Két alkalommal nyert kiállítási aranyérmet: 1981-ben Erfurtban, 1982-ben Újvidéken. 1961 óta tagja a Magyar Képzõ- és Iparmûvészek Szövetségének, tíz éven át a szervezet szaktitkára, 1986 és 1989 között alelnöke. A Magyar Iparmûvészet címû folyóirat alapítója és szerkesztõbizottsági elnöke (1993). 1995-tõl részt vesz a Magyar Mûvészeti Akadémia munkájában, a Magyarországért Alapítvány kuratóriumának a tagja, a Magyar Örökségeket Megnevezõ Bizottság társelnöke. A rendszerváltozással párhuzamosan kapcsolódott be a politikai életbe. 1988 õszétõl tagja az MDF-nek, a párt Budapest XII. kerületi szervezetének egyik alapítója. 1993 áprilisában helyettes államtitkárként alapítója, illetve 1994 júniusáig elsõ elnöke a Nemzeti Kulturális Alapnak. A párton belül kulturális, közmûvelõdési és mûvészeti kérdésekkel foglalkozott. 1994-1995-ben az MDF Budapesti Választmányának, 1994. decembertõl 1995. szeptemberig az MDF Országos Elnökségének a tagja. Az 1990. évi országgyûlési választásokon az MDF budapesti területi listáján (14.) szerepelt, akkor nem jutott mandátumhoz. 1994. februárban, az Antall József miniszterelnök halálával megüresedett mandátumot megkapva, lett tagja az Országgyûlésnek; a kulturális és sajtó állandó bizottságban dolgozott. Az 1994. évi országgyûlési választásokon Budapest 18. sz. (XII. ker.) választókerületében indult, illetve szerepelt az MDF budapesti (6.) és országos (57.) listáján is. Mandátumát mint egyéni jelölt a választások második fordulójában, Gál Zoltánt (MSZP) és Szent-Iványi Istvánt (SZDSZ) megelõzve, 41,09 százalékkal szerezte. Ismét az Országgyûlés kulturális és sajtó állandó bizottságának lett a tagja, ezen belül az ellenõrzési és az 1988 és 1994 között, nem nyilvános határozattal létrehozott alapítványokkal kapcsolatos kérdéseket vizsgáló albizottságok munkájában vett részt. Bizottsági tagsága 1995. szeptember 30-án megszûnt, mivel kilépett a pártból és a frakcióból. 1995. október 1-jétõl független képviselõként látta el képviselõi munkáját. 1996. január 29-én belépett a KDNP-be, 1996. április 1-jétõl a KDNP frakciójának a tagja. Április 2-tól ismét részt vesz a kulturális és sajtó állandó bizottság munkájában, az ellenõrzési, a millecentenáriumi, illetve millenniumi, és az 1988-1994 között, nem nyilvános határozattal létrehozott alapítványokat vizsgáló, a gazdasági bizottsággal közös albizottságok, továbbá a médiatörvény megalkotása érdekében kötött politikai megállapodás alapján megalakított hatpárti média-albizottság tagja. Fogadóórája: havonta egy alkalommal, csütörtökön 14-18 óra között a XII. kerületi KDNP-irodában. Hivatali címe: Budapest XII. kerületi KDNP-iroda; Képviselõi Irodaház, 425. szoba. Lezárva: 1996. december 20.