A képviselõ által benyújtott irományok
|
Lotz Károly (SZDSZ) - Országos lista 1937. április 30-án született Budapesten. Édesapja Lotz Antal (1900-1977) jogtanácsos. Tagja volt Budapest Székesfõváros Tanácsának, és betöltötte a Magyar Katolikus Diákszövetség elnöki tisztét is. Édesanyja, Waigand Emília (1908-1961) háztartásbeliként a népes családot gondozta, hat gyermekét nevelte. Õ is jogászcsaládból származott, édesapja munkája mellett a Ferencvárost képviselte Budapest Székesfõváros Tanácsában. Testvérei közül Antal (1930) teológiai tanár, Gábor (1933) orvos, Tamás (1943) mérnök, Mónika (1945) asszisztens, Beáta (1947) közgazdász. A családi légkört áthatották a katolikus valláserkölcsi elvek és a polgári- értelmiségi értékrend. 1951-ben kitelepítették õket Budapestrõl, 1953-ig a kényszerlakhelyül kijelölt Gyöngyösorosziban éltek, majd Szentendrén telepedtek le. 1963 óta nõs, felesége, Keresztes Jolán közgazdász, számítástechnikus. Három gyermekük született, Károly (1964) kutatómérnök, Péter (1966) banki közgazdász, Ágota (1969) tanár. Az általános iskolát Budapesten végezte. A kitelepítés alatt kõbányai segédmunkával és kubikolással járult hozzá a család megélhetéséhez. Késõbb folytathatta tanulmányait, 1957-ben a szentendrei Ferences Gimnáziumban érettségizett. Ezután finommechanikai mûszerésznek tanult, 1959-ben tette le a szakmunkásvizsgát. Felvették a Marx Károly Közgazdaság- tudományi Egyetemre, 1963-ban szerzett diplomát. 1963-1964-ben elemzõ közgazdász volt a Vegyianyag Nagykereskedelmi Vállalatnál, utána az Anyagmozgatási és Csomagolási Intézet fejlesztõ közgazdásza. 1985-1990 között az intézetbõl átalakult mûszaki fejlesztõvállalat gazdasági igazgatóhelyettese. 1976-ban egyetemi doktori címet szerzett közgazdaságtanból. 1970-ben ENSZ- ösztöndíjasként Nagy-Britanniában tanult, illetve dolgozott. 1975-tõl az ENSZ iparfejlesztési szervezete (UNIDO) keretében fejlesztési szakértõi munkát végzett Brazíliában, Mexikóban, Kubában és a bécsi UNIDO- központban. 1977-tõl 1990-ig óraadó volt az MKKE-n. 1987-1990 között a Világbank egyes hazai beruházásainak a tanácsadója. Számos kül- és belföldi elõadás, tanulmány, könyv szerzõje. Egyetemistaként aktívan sportolt, válogatott kardvívó, tagja volt az 1960-as római olimpiára készülõ válogatott keretnek. Sportpályafutását a Budapesti Honvéddal nyert Európa Kupa-gyõzelem után hagyta abba. Semmilyen pártnak nem volt tagja. Az 1990. évi országgyûlési választások második fordulójában lakóhelyén, Budapest 31. sz., csepeli választókerületében az SZDSZ jelöltjeként választották képviselõvé. 1990. május 3-tól az Országgyûlés gazdasági állandó bizottságában dolgozott, 1992. február 19-tõl alelnökként; a fogyasztóvédelmi albizottság elnöke volt. 1990. júliustól az SZDSZ-frakció tudománypolitikai- mûszaki fejlesztési szakmai szóvivõje, 1992. februártól az ipari-kereskedelmi ügyek szóvivõje. 1991. január 1- jétõl az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlésébe delegált magyar küldöttség tagjaként bekerült a gazdasági és fejlesztési, valamint a tudományos és technológiai állandó bizottságokba, elõbbinek 1992. májustól alelnöke. 1993. februárban a képviselõcsoport vezetõségi tagjává választották. Mint a csepeli városrész képviselõje 1992 decemberében interpellációval fordult a kormányhoz A Csepel Mûvek gyászos centenáriuma címmel, amelyben a nagy múltú gyártelep újraélesztését, átalakítását és innovációs parkká fejlesztését sürgette; javaslatai bekerültek a kormány 1993 folyamán elkészített válságkezelõ tervébe. 1993 júniusában egyik témafelelõse és szervezõje volt az Európa Tanács által A gazdasági reform elõrehaladása Közép- és Kelet-Európában - tanulságok és kilátások címmel Helsinkiben rendezett nemzetközi konferenciának. Ugyancsak témafelelõsként vett részt az OECD és az Európa Tanács 1993. októberi közös kibõvített ülésén. Az 1994. évi országgyûlési választásokon újra Budapest 31. sz. választókerületében indult. Támogató pártja a budapesti területi (10.), valamint az országos (15.) listán is jelölte. A második fordulóban - az 50 százalék feletti eredményt elért Avarkeszi Dezsõ mögött - 36,55 százalékkal a második helyen végzett, mandátumát az SZDSZ országos listájáról szerezte. A koalíciós tárgyalásokon Magyar Bálint kampányfõnök és Petõ Iván pártelnök ajánlotta a szocialista-liberális kormány miniszterének. 1994. július 15-tõl a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium vezetõje. Az egyik elsõ feladat, amellyel szembesült, a MÁV válsága volt. A szükséges átalakítást az 1994. decemberi vasutassztrájk sem akadályozta meg, azóta több szerzõdés is szabályozza az egyik legnagyobb állami vállalat modernizálását. Az általa kidolgozott koncepció jegyében részint koncesszióban, részint állami beruházásból folytatódik az autópálya-építési program. A regionális, kistérségi távbeszélõ-szolgáltatásban a korábbi koncessziós szerzõdések hibáit kijavították, 1996-ra a minisztérium valamennyi koncessziós telefontársasággal megkötötte a szerzõdést. Az elfogadott vízügyi törvény szerint a vízmûvállalatok is átalakultak, az állami tulajdon ezekben is 20 százalék alá csökkent. Hivatali címe: Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium. Lezárva: 1996. május 6.