A képviselõ által benyújtott irományok
![]() |
|
Pusztai Csaba (MSZP) Pest megye 13. sz., Ráckeve központú választókerület 1961. június 21-én született Budapesten. Apai nagyapja, Szabó József sváb származású, de már magyar anyanyelvû nagygazda volt Somogyban. Mint a Független Kisgazdapárt tagja 1949-1950-ben országgyûlési képviselõ. Földjük a téeszbe került, a nagyszülõk is tagjai lettek a szövetkezetnek. Édesapja, Pusztai József (1935) faipari dolgozó és villanyszerelõ volt nyugdíjba vonulásáig. Anyai nagyszülei szintén sváb származású somogyi középparasztok voltak, földjük a termelõszövetkezet része lett. Édesanyja, Réder Erzsébet (1940) a faiparban, majd az egészségügyben dolgozott, õ is nyugdíjas. Testvére, Csilla (1962) Párizsban él, számítástechnikus. 1991 óta nõs, felesége Rudolf Angéla közgazdász, az APEH könyvvizsgálója. Gyermekük Norbert (1992). Az általános iskolát Gyálon, középiskolai tanulmányait Ócsán végezte, 1979-ben érettségizett a Bolyai János Gimnáziumban. Az 1979-1980-ban Kiskõrösön letöltött sorkatonai szolgálat után a Gödöllõi Agrártudományi Egyetem Mezõgazdasági Karának a hallgatója. 1985-ben üzemszervezõ agrármérnök és könyvelõi oklevelet kapott, 1991-ben adószakértõi, 1994-ben könyvvizsgálói szakképesítést szerzett. 1985 és 1987 között Belgiumban és Dániában dolgozott: elõször mezõgazdasági fizikai munkás, majd egy élelmiszer-ipari cég alkalmazottja. 1987-tõl két évig a gyáli Szabadság Mgtsz üzemgazdásza, illetve számítástechnikai osztályvezetõje. Munkája mellett elvégezte a Számalk számítástechnikai rendszerszervezõ tanfolyamát. 1989 óta vállalkozó. Négy évig társtulajdonosa és ügyvezetõ igazgatója a Fertig Könyvelõ és Tanácsadó Kft.-nek. 1993 óta az Advert könyvelõ, tanácsadó és kereskedelmi szolgáltató kft. egyik tulajdonosa és ügyvezetõje. Tagja az Adótanácsadók Klubjának (1992), a Könyvvizsgálók Klubjának (1995) és néhány vállalkozói egyesületnek. 1984-tõl tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak, 1989-ben, az átalakuló kongresszuson átlépett a Magyar Szocialista Pártba, azóta a gyáli szervezet vezetõségi tagja. Az 1994. évi országgyûlési választásokon Pest megye 13. sz., Ráckeve központú választókerületében indult, illetve szerepelt az MSZP Pest megyei területi listáján (13.) is. Mandátumát mint egyéni jelölt a választások második fordulójában - Vona Ferenc (MDF) volt képviselõt is megelõzve - 43,87 százalékkal szerezte. 1996. május 15-ig az Országgyûlés külügyi állandó bizottságának tagja, azóta az európai integrációs ügyek állandó bizottság munkájában vesz részt. Az IPU magyar csoportja magyar-afrikai és magyar-dél-afrikai baráti tagozatának az alelnöke, a magyar-algériai, magyar-arab, magyar-belga, magyar-dán, magyar-egyiptomi, magyar-finn, magyar-francia, magyar-holland, magyar-iraki, magyar-izraeli, magyar-jemeni, magyar-kuvaiti, magyar-líbiai, magyar-luxemburgi, magyar-marokkói, magyar-német, magyar-norvég, magyar-osztrák, magyar-svájci, magyar-svéd, magyar-szíriai és magyar-tunéziai baráti tagozatok tagja. Az MSZP- frakcióban a külügyi és európai integrációs munkacsoportban dolgozik. Fogadóórája: a választókerülethez tartozó tizennyolc településen rendszeresen tart a sajtóban meghirdetett közmeghallgatásokat, képviselõi beszámolókat és fogadóórákat. Hivatali címe: Ráckeve, MSZP-iroda; Gyál, Pf. 3.; Képviselõi Irodaház, 233. szoba. Lezárva: 1996. május 15.