A képviselõ által benyújtott irományok
|
Tokaji Ferenc (MSZP) Békés megye 2. sz., Gyula központú választókerület 1957. február 17-én született Gyulán (Békés megye). Családi származása révén többgenerációs kötõdése van térségéhez. Nagyszülei gazdasági cselédek voltak, édesapja, Tokaji Ferenc (1926) fizikai munkás, édesanyja, Kopcsák Julianna (1934) gondozónõ. Testvére, Mária (1963) jogász, Svájcban él. Nõs, felesége Kliszek Katalin, az eleki általános iskola tanára. Gyermekük, Katalin (1982) tanuló. Általános és középiskolai tanulmányait Gyulán végezte, 1975-ben érettségizett az Erkel Ferenc Gimnáziumban. Egy évig Gyulán, a járási hivatal igazgatási osztályán dolgozott, majd a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán folytatta tanulmányait, ahol 1982-ben jogászoklevelet szerzett. 1982 és 1989 között Eleken, a Lenin Mgtsz-ben dolgozott jogtanácsosként, illetve a jogsegélyszolgálat vezetõjeként. Közben 1985- ben jogtanácsosi szakvizsgát tett, 1988-ban Olaszországban sportdiplomát szerzett. 1989-tõl az ország második legnagyobb üdülõszövetkezetének, a gyulai "Hõforrás"-nak az ügyvezetõ igazgatója. Munkája mellett számos országos és regionális társadalmi megbízatást lát el az idegenforgalom, az érdekvédelem, valamint a sport területén, így az idegenforgalmi kamara elnöke, 1994-tõl a Lakásszövetkezetek Országos Szövetsége elnökhelyettese. Meghatározó szerepet játszott életében a sport. Atletizált, 1972-ben gátfutásban megyei és vidékbajnokságot nyert. Tizenkilenc éves korában történt sportbalesetéig igazolt labdarúgó Gyulán. Pártnak nem volt tagja. Az 1994. évi országgyûlési választásokon a Magyar Szocialista Párt támogatásával, Békés megye 2. sz., Gyula központú választókerületében indult, s szerepelt a párt Békés megyei területi listáján (5.) is. Mandátumát mint egyéni jelölt a választások második fordulójában három jelölt közül abszolút többséget elérve szerezte. 1996. október 29-ig az Országgyûlés környezetvédelmi állandó bizottságában, ezen belül az idegenforgalmi és turisztikai albizottságban dolgozott. Az MSZP-frakcióban az ifjúsági és modernizációs munkacsoport tagja. Az IPU magyar csoportja magyar-olasz baráti tagozatának az elnöke. Fogadóórája: minden második pénteken a választókerület különbözõ településein, a helyi sajtóban elõre meghirdetett idõpontokban. Hivatali címe: Gyula, Vásárhelyi Pál út 2.; Képviselõi Irodaház, 323. szoba. Lezárva: 1996. október 29.