A képviselõ által benyújtott irományok
![]() |
|
Vadász István (MSZP) Borsod-Abaúj-Zemplén megye 9. sz., Encs központú választókerület 1951. február 20-án született Felsõcécén (Borsod-Abaúj- Zemplén megye). Apai nagyszülei Abaúj és Zemplén területén éltek, mezõgazdasági munkások - urasági cselédek, gazdálkodók, majd téesztagok - voltak. Édesapja, Vadász István (1929) fogatosként kezdett dolgozni, majd a felsõcécei és a vizsolyi termelõszövetkezet brigád-, illetve üzemegység-vezetõje volt; 1979 óta nyugdíjas. Anyai nagyszülei felsõcécei mezõgazdasági munkások voltak, édesanyja, Hajdu Margit (1927) háztartásbeli. Testvérei: László (1953) gyümölcskertész, Erzsébet (1955) könyvelõ. 1975 óta nõs, felesége, Zsiga Jolán az Abaúj Bútoripari Rt. pénzügyi elõadója. Két gyermekük született, Andrea (1977) egyetemi hallgató, István (1979) gimnazista. Az általános iskolát szülõfalujában, a közben megváltozott nevû Hernádcécén, középiskolai tanulmányait Sárospatakon végezte, 1969-ben érettségizett a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban. Egy évig sorkatonai szolgálatát töltötte Kalocsán, majd a debreceni Agrártudományi Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1975-ben általános agrármérnöki oklevelet szerzett. Két évig az aszalói, 1977-1978-ban pedig a szikszói termelõszövetkezet ágazatvezetõje. 1978 óta munkahelye a novajidrányi téesz, illetve a jogutód Novajidrányi Mezõgazdasági Szolgáltató Szövetkezet: 1978 és 1982 között fõagronómus, azóta elnök és az igazgatótanács tagja. 1987-tõl az Abaúji Településszövetség választmányi tagja. 1978-ban belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. 1989. októberben a térség küldötteként részt vett az átalakulási kongresszuson, és átlépett a Magyar Szocialista Pártba. 1990-tõl a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szövetségi tanács tagja. Az 1994. évi országgyûlési választásokon Borsod-Abaúj-Zemplén megye 9. sz., Encs központú választókerületében indult, s szerepelt az MSZP megyei listáján (14.) is. Mandátumát a választások második fordulójában három jelölt közül abszolút többséggel, 56,93 százalékkal szerezte. Ebben a választókerületben indult G. Nagyné Maczó Ágnes (FKGP) képviselõ is. Az IPU magyar csoportja magyar-francia, magyar- holland és magyar-kanadai baráti tagozatának a tagja. Az MSZP- frakcióban a mezõgazdasági munkacsoportban dolgozik. Fogadóórája: csütörtökönként 17 és 19 óra között Encsen, a választókerület községeiben igény szerint vagy a helyi sajtóban elõre meghirdetett idõpontokban. Hivatali címe: Polgármesteri Hivatal, Képviselõi Iroda (Encs, Petõfi út 75.); Képviselõi Irodaház, 332. szoba. Lezárva: 1996. május 6.