Elnök Tartalom Elõzõ Következõ

ELNÖK: Nagyon boldog vagyok, mert így hamarabb tudunk dolgozni. Szívesen hallgattam volna fiatal vezérkari tiszttársam szavait, de hát nem tisztel meg vele. (Derültség.) Legyen szabad Önöket emlékeztetni mélyen tisztelt képviselõtársaim, hogy föl lett olvasva már korábban ¾ a napirend elején ¾ két nyilatkozat. Miután már felesküdött képviselõk, most kell szavazzanak, hogy azokat elfogadják-e, vagy nem. Tehát mindenekelõtt kérdem a következõt: elfogadja-e az Országgyûlés a Belügyminisztérium megbízott vezetõjének beszámolóját. Visszaemlékeznek még rá? (Felkiáltások: Igen.) Most kérek errõl szavazást! (Megtörténik.) Az eredmény 332 "igen", azaz 97%, "nem": egy, tartózkodott: hét. Miután a tábla mutatja a számarányt, úgy vélem, hogy elfogadtuk. Az Országos Választási Bizottság beszámolójára is kérem a szavazatokat. Tessék szavazni. (Megtörténik.) Az újabb eredmény: 335 "igen", azaz 94 %, 3 "nem", tartózkodott: 17, azt hiszem ez is elfogadottnak tekinthetõ. Ezek után bejelentem, hogy a parlamenti pártok megalakították képviselõcsoportjaikat. Ismertetem a képviselõcsoportok vezetõinek nevét, hálás volnék ha nevet említek majd, felállnának, hogy mindannyian lássuk õket. Magyar Demokrata Fórum: dr. Antall József, (dr. Antall József. Parancs! - Derültség és taps.) Szabad Demokraták Szövetsége: dr. Tölgyessy Péter (Taps.) Független Kisgazdapárt: dr. Torgyán József Magyar Szocialista Párt: Pozsgay Imre (Taps.) Fiatal Demokraták Szövetsége: dr. Orbán Viktor (Taps.) Kereszténydemokrata Néppárt: dr. Füzessy Tibor (Taps.) Bejelentem továbbá hogy a független képviselõ megbízottja dr. Fodor István. Rátérünk a következõ napirendi pontunkra, az Országgyûlés elnökének, alelnökeinek és jegyzõinek megválasztására. Az Országgyûlés Házszabályai szerint az alelnökök és jegyzõk számát az Országgyûlés határozza meg. A parlamenti pártok frakcióvezetõinek és a független képviselõk megbízottjának megállapodása alapján javasolom a tisztelt Országgyûlésnek, hogy három alelnököt és nyolc jegyzõt válasszon meg. Kérdem az Országgyûlést: egyetért-e azzal, hogy három alelnököt megszavazzunk? Kérem, szavazzunk! (Megtörténik.) Igennel szavazott: 359 fõ, 99 %. Uraim! Régi ismert szám! (Taps) Nemmel szavazott: kettõ, tartózkodott: kettõ. Kimondom hát a határozatot, az Országgyûlés 359 szavazattal 2 ellenszavazattal, 2 tartózkodással úgy határozott, hogy három alelnököt választ. Nyolc jegyzõrõl szavazzunk! Tessék! (Megtörténik.) Mélyen tisztelt képviselõtársaim! Megmaradt a magas szám! (361 ¡igen¡, 99 %, nem: 0, tartózkodott: 3.) Kimondom a határozatot: az Országgyûlés úgy határozott, hogy nyolc jegyzõt választ. Most egy kicsit hosszabb felolvasás jön, kérem türelmüket! A parlamenti pártcsoportok vezetõi és a független képviselõk megbízottja az alakuló ülést elõkészítõ megállapodásában rögzítette az Országgyûlés tisztségviselõire történt jelölés elveit. Eszerint a legnagyobb parlamenti párt, a Magyar Demokrata Fórum jelöli az Országgyûlés elnökét, aki az ideiglenes köztársasági elnöki teendõket is ellátja. Az Országgyûlés alelnökeit az erõsorrendben a következõ pártok, így a Szabad Demokraták Szövetsége, a Független Kisgazdapárt és a Magyar Szocialista Párt jelöli. A megállapodás lehetõvé teszi, hogy két párt egymással megegyezhet a fentiektõl eltérõen is. De ez más párt pozícióját nem sértheti. E lehetõségeket kihasználva a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége egymással olyan egyezséget kötött, hogy az Országgyûlés elnökét a Szabad Demokraták Szövetsége, az egyik alelnököt pedig a Magyar Demokrata Fórum jelöli. Az eredeti megállapodás értelmében a nyolc jegyzõi helyre a FIDESZ és a Kereszténydemokrata Néppárt két-két jelöltet jelöl, állít, míg a többi párt egy-egy személyt jelöl ki. Az elmondottak alapján a parlamenti pártcsoportok vezetõinek és a független képviselõk megbízottjának felhatalmazásából ismertetem a jelöltek névsorát: Az Országgyûlés elnökének személyére Göncz Árpád a Szabad Demokraták Szövetsége képviselõje. Az Országgyûlés alelnökeinek személyére dr. Szabad György, Magyar Demokrata Fórum képviselõje, Vörös Vince a Független Kisgazdapárt képviselõje, dr. Szûrös Mátyás, a Magyar Szocialista Párt képviselõje. Az Országgyûlés jegyzõi személyére: dr. Balás István, Magyar Demokrata Fórum, Kóródi Mária, Szabad Demokraták Szövetsége, Bárdos Balázs, Független Kisgazdapárt, Bossányi Katalin Magyar Szocialista Párt, Glattfelder Béla, FIDESZ, Trombitás Zoltán FIDESZ Balogh Gábor, Kereszténydemokrata Néppárt és Tóth Sándor, ugyancsak Kereszténydemokrata Néppárt képviselõje. Tájékoztatom a tisztelt Országgyûlést, hogy a Házszabályok szerint jelölésre csak a parlamenti pártok frakcióvezetõi és a független képviselõk megbízottja jogosultak. Ezért az ismertetett jelölõlista lezártnak tekintendõ. Ha valamelyik képviselõ jelentkezik hozzászólásra, megadom neki a szót, tessék! A Házszabályaink szerint a tisztségviselõk választása titkos szavazással történik. A szavazás során a korelnök, mármint én, és a korjegyzõk szavazatszedõ bizottságként járnak el. Engedjék meg, hogy ismertessem a titkos szavazás menetét. A szavazás egy szavazólapon történik majd. A szavazólapot képviselõtársaim a Duna-parti folyosón vehetik át a hivatali munkatársaktól. A képviselõk nevük szerint ábécében, hat csoportban szavaznak. Megkérem képviselõtársaimat, hogy nevük kezdõbetûjének megfelelõ táblával jelzett asztalhoz szíveskedjenek majd fáradni. A szavazás céljára a folyosó végén két szavazófülke szolgál, szíveskedjék majd azokat igénybe venni. Tájékoztatom a Tisztelt Országgyûlést még, hogy a jelöltre nevének érintetlenül hagyásával ellene szavazni nevének áthúzásával lehet. Érvénytelen az a szavazat, amelybõl nem állapítható meg egyértelmûen, hogy a képviselõ kire adta szavazatát. Megválasztottnak az a jelölt tekintendõ, aki az érvényes szavazatok több mint felét elnyerte, feltéve, hogy a képviselõk több mint fele szavazott. Kérem a tisztelt jelenlevõket, hogy a szavazási idõ alatt az ülésterem Duna-parti folyosóján csak képviselõk és hivatali dolgozók tartózkodjanak. Szeretném tájékoztatni Önöket, tisztelt Képviselõtársak, a következõkrõl. A mai nap folyamán a képviselõcsoport-ülések megtartására a következõ termek állnak erre rendelkezésre: Magyar Demokrata Fórum: Kongresszusi terem, Magyar Szocialista Párt: fõemelet 55., Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt: fõemelet 64., Fiatal Demokraták Szövetsége: fõemelet 11., Kereszténydemokrata Néppárt: földszint 6., Szabad Demokraták Szövetsége pedig: fõemelet 37-38. Engedjék meg, hogy a titkos szavazás idejére szünetet rendeljek el. (Szünet: 13.30 órától 14.22 óráig - elnök: Kéri Kálmán)

Eleje Homepage