NÉMETH MIKLÓS miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Mintegy tizenhat hónappal ezelõtt ebben a teremben, de egy másik Országgyûléstõl kaptam a feladatot és a bizalmat, hogy a történelemben minden bizonnyal ritkaságnak számító folyamatban vezessem a kormányt. Ezt a folyamatot ma már közhelyszerûen békés átmenetnek nevezzük. Csaknem el is koptattuk ezt a fogalmat, holott hihetetlen érték, hogy az nem maradt elvont fogalom, hanem a szemünk láttára vált valósággá. Sokan voltak, akik ennek az útnak nem adtak esélyt, és még ma is vannak, akik nem hisznek benne. Az általam vezetett kormány és személy szerint én is hittem abban, hogy ez megvalósítható. Ezért azon dolgozom, hogy az esély valóra váljon. Vállaltuk, hogy ennek az átmenetnek legyünk a kormánya, egy percig sem gondolva arra, hogy szerepünk, de fõleg a felelõsségünk átmeneti. Ami munkánk gyümölcsének tekintem, ezért nem keserû a szám íze, hogy ma Önök elõtt benyújthatom Önöknek kormányom lemondását. Ez volt ugyanis hosszú évtizedek óta az elsõ kormány, mely közvetlenül és valóban a Parlamentnek, és nem egy pártnak volt felelõs, és ugyancsak hosszú évtizedek óta ez az elsõ kormány, amely egy teljesen szabad és demokratikus választás eredményeként létrejött parlamentnek nyújthatja be lemondását. Büszkék vagyunk arra, hogy kormányzásunk hozzájárult ennek a pillanatnak az eljöveteléhez. Jó partnerünk volt ebben a korábbi Parlament, s partnereink voltak az új Parlamentben helyet foglaló pártok. Partnernek tekintettük õket akkor is, ha sokan közülük nemegyszer inkább ádáz ellenfélnek mutatkoztak, mert tudtuk, hogy mi a mi célunk és ismertük az övékét is. Mi, a Kormány tagjai tudtuk, hogy milyen szerepet kapott el a Kormány a rendszer békés átalakításában, és minden erõnkkel meg akartunk felelni e szerepnek. Ezért az elmúlt közel másfél esztendõt kemény munkával töltöttük. Sokan úgy tartották, hogy politikai öngyilkosságot követtünk el, hisz a régi hatalmi rendszer lebontásáért folytatott küzdelmünk gyümölcseként mi magunk végül is kiszorultunk a végrehajtó hatalomból. Én azt mondom, ez mindennél jobban bizonyítja, hogy a rendszerváltásért, nem azért dolgoztunk, hogy más formában átmentsük saját hatalmunkat, hanem azért, hogy egy parlamenti demokráciában éljünk. Alkotmányos forradalmunkat úgy vívtuk meg, hogy nemcsak a tömegek nem akartak régi módon élni, de a hatalom sem akart a régi módon kormányozni. Önzetlenül dolgoztunk a változásokon. Ezt a munkát a nemzetközi közvélemény és a világ politikusai is ismerték és elismerték. Nekünk kellett a régi bûnökért megkövetni a népet, nekünk adatott a rehabilitáció feladata és lehetõsége, az emberi lelkek felszabadítása, és nekünk kellett cipelni a múlt terhes örökségét. A politikait is, meg a társadalmi és gazdasági örökséget is. A politikai örökség az új Kormányt nem fogja terhelni, de a társadalmi és gazdasági örökséget tovább kell cipelni. Nem dobhatja el, miként mi sem tehettük, és félek, nem is oldhatja meg egyik évrõl a másikra, miként mi sem vállalkozhattunk erre. Mindenesetre elmondhatjuk, a népszerûtlen intézkedéseket is vállalva, mûködõképes országot hagyunk hátra. Remélem és kívánom, hogy a hosszabb távon megoldható feladatokhoz - és csakis azokhoz - a következõ Kormánynak sikerül nagyobb türelmet nyernie a társadalomtól, mint amit a mi Kormányunk kapott a hatalomba, a harcba indulóktól. Most ugyanis már nem egy választást kell megnyerni valakik ellenében hanem egy társadalmat, gazdaságot kell átformálni sokak együttmûködésében. Még nem tudtunk a választások utáni idõkre készülni, mert energiánkat az kötötte le ,hogy elvezessük az országot a választásokig. Mindkét kezünk munkával volt teli, ezért ha támadtak, nem volt mivel védekezni. Most új helyzet lesz, felszabadul kezünk. Ki-ki a maga helyén, mi azt most mégsem ütésre, támadásra fogjuk használni, hanem a nép érdekeinek védelmére, tiszta politikai eszközökkel folytatott parlamenti küzdelemre. Hiszek benne, hogy azok a tömegek akik csendben kísérték figyelemmel alkotmányos forradalmunk megvívásában folytatott küzdelmünket, értékelni fogják, hogy mi nem valakik ellen, hanem valakikért és valamiért dolgoztunk. Õértük. És szeretném megköszönni mindazok támogatását, akik megértették törekvéseinket és segítettek annak megvalósításában. Szeretném hinni, hogy a rendszerváltásért folytatott politikai küzdelem jelszavaiból mind több valóra válik. Ha követeltük a szavak és tettek egységét, most valósítsuk meg. Ha kárhoztattuk a régi rendet, hogy a népre tartozó döntéseket a nép feje felett hozták meg mások, most ne engedjünk a kísértésnek, hogy az egypárt döntései után pártok alkuja lépjen a nép döntései helyére. A történelem során az emberek között állandóan ott leselkedik a világ végleges elrendezésének kísértése, ami abból a szilárd meggyõzõdésbõl fakad, hogy az egész korábbi történelem tévedés volt. Nem sok országnak sikerült megvédenie magát azoktól a vezetõktõl, akikben fel sem merült a kétség, hogy az igazi történelem nem velük kezdõdik. Nekünk ez eddig már többször nem sikerült. Most megint újra kezdjük. Az újrakezdés egyik formális feltételeként, az Alkotmány elõírásainak megfelelõen, ezennel benyújtom kormányom lemondását. Kívánom, hogy új Parlamentünk és a megalakuló Kormány minden erejével és energiájával a hõn óhajtott európai Magyarország megteremtésén tudjon munkálkodni, attól ne vonja el a figyelmét semmiféle áldatlan belsõ politikai harc. Mivel az új Kormány megválasztásának feltétele a kormányprogram egyidejû benyújtása, ezúttal is kifejezésre kívánom juttatni, hogy az általam vezetett Minisztertanács minden olyan segítséget megad a kormányprogram kidolgozóinak, amelyet a központi kormányzati szervektõl igényelnek. Bejelentem, hogy az új kormány hivatalbalépéséig a Minisztertanács természetesen eleget tesz az alkotmányos kötelezettségének, amelyhez kérem a tisztelt Országgyûlés támogatását. Végezetül engedjék meg, hogy a jelenlegi Kormány és a magam nevében az új Parlament minden képviselõjének sok sikert, jó egészséget kívánjak. Köszönöm. (Hosszan tartó nagy taps.)