DR. FODOR ISTVÁN (független képviselõ): Tisztelt Ház! Elnök Úr! Képviselõtársaim! A kormányprogram vitájában elhangzott hozzászólások eddigi sorrendjének logikája szerint most ellenzéki csoportosulás véleményét kellene meghallgatniuk. A független képviselõk valóban nem tagjai a most alakuló kormány-koalíciónak, mint ahogy várhatóan a késõbbiek folyamán is - a többpárti parlamenti demokráciák szokásainak megfelelõen - a kivételek közé kell sorolni azt a lehetõséget, hogy független képviselõt felkérjenek kormányzati tisztségek betöltésére. Mi a függetlenségünket mindezek tudatában vállaltuk. Függetlenek vagyunk, ami a parlamenti frakciókat illeti, de ez talán a legerõsebb függõ helyzet. Idézõjelbe téve mondom: csak választóinknak vagyunk felelõsek. Ez arra kötelez minket, hogy erõnkhöz mérten tevõlegesen és alkotó módon részt vegyünk a Ház munkájában, akár közösen kialakított állásfoglalás, akár egyéni elképzelés alapján, akár a törvényhozói munkában vagy a Parlament más irányú tevékenységében, és akár a bizottságokban a plenáris üléseken vagy más fórumokon, más alkalmakkor. Az egyes konkrét kérdésekben kialakított álláspontjainkat szavazataink majd tükrözni fogják: a dolgok természetébõl adódóan olykor a kormány-koalícióval, olykor pedig az ellenzéki pártokkal fogunk azonosan szavazni. E tekintetben elõzetesen nem is tudjuk és nem is kívánjuk elkötelezni magunkat egyik oldalra sem, de hozzáállásunkat, a parlament elé döntéshozatalra kerülõ elõterjesztések megközelítését illetõen azt mondhatom - és ennek kinyílvánítására a csoport tagjai egyhangúlag felhatalmaztak -, nem áll érdekünkben politikai versenytársként fellépni a parlament egyetlen koalíciós vagy ellenzéki pártjával szemben sem. Ezzel a megközelítéssel olvastuk a nemzeti megújhodás programját, s a független képviselõk csoportja nevében ebben a felfogásban teszem meg nagyon rövid észrevételeimet. Tisztelt Országgyûlés! A "Nemzeti megújhodás programja" politikai szempontból kiegyensúlyozott, szélsõségektõl mentes program. Célkitûzéseit illetõen ötvözi a nemzet többsége által elfogadott értékeket, reálisan veszi számba a kormánykoalícióban lévõ pártok által eddig megismerhetõvé vált kiindulási helyzetet, valamint eszközrendszert, és a részleteket illetõen hagyatkozik egy olyan felmérõ és helyzetelemzõ munkára, amelyre a kormányzó pártoknak csak kormányzati pozícióból lesz lehetõsége. Úgy gondolom, ez utóbbi ok folytán helyénvaló, hogy ma, a kormány bemutatásának idõpontjában, Antall József kijelölt miniszterelnök kizárólag koncepciók, irányelvek elõterjesztésére szorítkozik. Éppen ezért, mert csupán irányelvekrõl van szó, túlzottan elméleti értékû volna a program egyes téziseivel érdemben vitába szállni, vagy azokkal szemben kifogásokat emelni. Kifogásolható lenne elvi alapon, hogy a program párhuzamosan gondolkodik a gazdaság stabilitását és a társadalom fejlõdését megalapozó célokról - nem állítja szembe ezeket egymással. Ez társadalompolitikai, lélektani szempontból megnyugtató, ugyanakkor szakmai szempontból vitatható, mert a politika, a gazdaságpolitika olyan térségben kénytelen mozogni, ahol a különbözõ célok - gazdasági megélénkülés, szociális biztonság, infláció, munkanélküliség - egymással ellentétes irányban hatnak. A politikai döntés tudománya abban rejlik - és ezt az anyag készítõi érezhetõen tudják -, hogy felismerve a társadalom reális érdekviszonyait, meghatározza az ellentétes célok azon kompromisszumos halmazát, amely mellett a politikai stabilitás létrehozható, illetve fenntartható. Ez a program egyidejûleg igéri meg a gazdaság megélénkülését, és a szociális biztonság erõsödését. Ez a szociális piacgazdaság lényege, amely - ma már úgy tûnik - a gazdaságilag stabilabb, a szociális ellátási rendszerüket illetõen fejlettebb országokban mûködõképes, és úgy gondoljuk, hogy a távlatokat tekintve számunkra is elfogadható. Vitatkozni lehetne - még mindíg elvi alapon - azokkal az elképzelésekkel, amelyek az infláció belátható idõn - három éven belüli - letörését helyezik kilátásba, olyan intézkedések egyidejû meghozatala mellett, amelyek az inflációt gerjesztik. Vitatkozni lehetne - akár praktikus érvek felsorakoztatásával - azokkal, a költségvetés számára többletterhet jelentõ kiadásokkal, amelyeknek forrását ugyancsak nem jelölik meg az irányelvek. A program legfontosabb értékének azt tekintjük; egyértelmûen érzékelteti velünk - és ezzel vita nélkül egyet is értünk -, hogy a közelgõ hónapokban és a gazdasági rendszerváltás éveiben a legnehezebben megoldható feszültségeket olyan intézkedések fogják kiváltani, amelyek egyik oldalról éppen az átalakítás érdekében szükségesek, a másik oldalról a társadalom jelentõs részének, és különösen a roszszabb helyzetben lévõknek a szociális biztonságát veszélyezteti. Kedves Képviselõtársaim! Az április 8-a óta eltelt események azt mutatják, hogy a kormányozhatóság a társadalmi-gazdasági stabilitás a már megtörtént politikai rendszerváltás alapján a gazdasági rendszerváltás végrehajtása kompromisszum-készséget követel meg az ország hatalmi tényezõitõl. A jó kompromisszumok feltétele az egymástól eltérõ véleményen álló felek konstruktivitása, és örvendetes, hogy ez a feltétel, legalábbis a nyilatkozatok alapján, adottnak látszik. Mi most miniszterelnököt készülünk választani, amihez bizalom kell. Mi független képviselõk ezt a bizalmat megszavazzuk, és a kormányprogram alapirányait tartalmazó koncepciót nem vitatjuk. De tekintsék természetesnek, hogy végleges álláspontunkat a konkrét részletek kidolgozásának menetében alakítjuk majd ki. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)