DR. ANTALL JÓZSEF kijelölt miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Honfitársaim! Végére értünk e kétnapos vitának, amelyet Önök - a beterjesztett kormányprogram részleteivel és egészével kapcsolatban álláspontjukat kifejtve megvitattak. Sok minden elhangzott a parlamentben, sok mindent elmondtak mellette és ellene. Szeretném kifejezésre juttatni, hogy ennek a vitának a legnagyobb jelentősége az - és ezt egyáltalán nem valamiféle szónoki fogásból mondom -, hogy Önök ellene szóltak. Ez a legnagyobb történelmi tett és a legnagyobb történelmi élmény, hogy ezt a programot nem fejbólintással, nem dicsérő szavakkal fogadták, hanem kritikával, vitriolos megfogalmazásokkal, olyan megjegyzésekkel is, amelyek sokakban akár visszatetszést keltettek, vagy egyesekből akár felháborodást váltottak ki. Én magam nem tartozom ezek közé. Én őszintén örültem annak, hogy végre megértük azt a napot, amikor egy kormányprogramot így vitattak meg és így szóltak le. "A politikában az, hogy gazember, csak annyit jelent, hogy eltér a véleményünk" - mondják a franciák. (Derültség, általános taps.) Éppen ezért számomra keserűséget okozott volna, és meg is kerestem volna Orbán Viktor képviselőtársamat, ha nem ilyen hozzászólással fogadta volna a programot, aggódtam volna egészségi állapota miatt (derültség, nagy taps), annál inkább, mert hónapokon keresztül ültünk egymás mellett az Ellenzéki Kerekasztal alkotmányjogi bizottságában, vagy ültünk akár egymással szemben, és újra ültünk egymás mellett, amikor a másik oldallal tárgyaltunk, amelyiknek ugyan két oldala volt. (Derültség.) Éppen ezért sem akkor, sem most, sem azóta soha rossznéven nem vettem, és biztosíthatom Orbán Viktort, hogy semmi körülmények között nem fogom zokon venni a kritikáját, akár élesen is fogalmazza meg, hiszen az ellenzéknek valóban az a dolga, hogy kifejtse ellenvéleményét, elemzését, kritikáját adja, és a parlamentarizmusban az szép, hogy részben az előadóművészet körébe is tartozik, és fontos az, hogy ehhez megfelelő formát is találjon. Mindenki olyan formát talál, amilyet gondol érvei alátámasztására, vagy egyszerűen egy kialakult salusnak, kialakult politikai magatartásnak kíván eleget tenni. Azért kezdtem az elején, és ezzel a megjegyzéssel mert a Fidesz teljes következetességgel szállt szembe minden pontjával a programnak, beleértve a formáját, tartalmát, és úgy gondolom, hogy erre a Fidesz-nek feltétlenül szüksége volt és lesz is a jövőben, hiszen a szókimondás politikai pártjaként alakult meg. A szókimondás az az identitástudata a Fidesznek, amivel a magyar politikai palettán helyet kívánt magának szerezni, és nemzetközi viszonylatban is különleges magyar produkcióként, a fiatalok pártjaként, de felnőtt pártként kívánta kifejteni a működését. Winston Churchill mondta azt, hogy "nincs komikusabb, mint egy ifjú konzervatív vagy egy öreg radikális." (Általános taps.) Örülök, hogy mindezt elmondták. Hivatkozhatnék Bebelre is - már csak azért is, mert szociáldemokrata barátaink kívülmaradtak a Parlamenten. Bebel azt mondta: "Mindig megijedek, ha ellenfeleim dícsérők, hogy valami szamárságot mondtam." (Derültség.) Azt hiszem, dicséretes a programunk, mert politikai ellenfeleink és ellenzékünk egyértelműen megkritizálta, sőt - nyugodtan mondhatom -, szembe is szállt vele. Ezt ne vegyük rossz néven, természetesnek kell tartanunk, mert ez a dolguk - mondom másodszor. Ennek jegyében néhány kérdésre fogok válaszolni, de nem akarok részletekbe bocsátkozni, mert így is embert próbáló órákat éltünk át. Kollégáim, barátaim, akik a program előkészítésében is részt vettek, nagy adag papírral láttak el a válaszadáshoz - ezt megrettentésükre mutattam most meg. Tárgyilagos pontokba szedve ismertethetném újra a válaszokat, de nem hiszem, hogy az megoldás lenne vagy előbbre vinne. Én sokkal inkább arról szeretnék szólni, amit ma fontosnak tartok. A fontos az, hogy az ünnepi megnyitó, majd az eddigi viták után most valóban igazi parlamenti vita zajlott. Ez az igazi parlamenti vita, ha sok parlamenttel összehasonlítjuk, még mindig nagyon is békés volt, nagyon is fegyelmezettek voltak a tisztelt képviselőtársak, hiszen egy olyan Parlamentben ülünk most - nem ijesztgetni akarom nagyrabecsült elnökünket -, ahol már lőttek is az elnöki pulpitusra. Már ebben a Parlamentben is volt verekedés, és számos fejlett nyugat-európai ország Parlamentjében került hasonló eseményre sor. Továbbá: aki végighallgatott már nyugat-európai Parlamenteket, zöldek és más politikai szervezetek hozzászólásait és bekiabálásait, azok csak elismerésüket fejezhetik ki az ellenzéknek, és külön a Fidesznek, akik úgy viselkedtek, mint ha a francia akadémián ülnének, hatvanon felül. (Derültség, taps.) Ha ezt a színfoltot a magyar Parlament magáénak tudhatja, akkor fogjuk ezt úgy fel a jövőben is ha bizalmat kapunk -, a Fidesznek egyik feladata, hogy fiatalos lelkesedéssel, szaktudással bennünket élénkítsen, és Cavinton helyett is őket fogjuk "szedni"... (Derültség.) ...mert a szklerózis felé haladva akár mindenkor frissítőleg hat, ha bennünket szellemi tornára és reagálásra kényszerítenek. Ezért külön is köszönöm a szavaikat, és köszönöm, amit elmondtak. A műfajhoz, amit érintettek: hogy program-e vagy nem program. Ez az első és természetes ellenzéki megfogalmazás. Biztosan én is így mondtam volna a másik oldalon - és néhány évtizeddel ezelőtt. Azonban, mivel öreg róka vagyok, a Házbizottságban megkérdeztem, az Alkotmány azon rendelkezése, hogy "program", amit be kell terjeszteni, tulajdonképpen mit jelent. A Házbizottság úgy foglalt állást, hogy nem lehet átfogó, részletes programot várni tárgyilag, hanem a programnak irányelveket kell tartalmaznia, és az átfogó koncepciót. Amikor az alkotmánymódosításra került sor, az alkotmányjogi bizottság előadója azt mondta: "A javaslat a jelenlegi szabályozáshoz hasonlóan tartalmazza azt, hogy a miniszterelnök megválasztásáról és a Kormány programjának elfogadásáról az Országgyűlés egyszerre határoz. A kormányprogram így természetszerűleg nem jelent, nem is jelenthet részletes programot. Azt jelenti csupán, hogy a miniszterelnöknek rendelkeznie kell a teendőkre vonatkozóan egy általános elképzeléssel: tudnia kell, hogy mit akar csinálni, stb." Ez hangzott el itt. Sem a Házbizottságban, sem itt nem tiltakoztak az igen tisztelt megjelentek, úgyhogy a műfaji kérdésről és arról a jogos szerénységről, hogy irányelvet írtunk, azt hiszem, nem érdemes szólni, hiszen a Parlament hagyta jóvá ezt a felfogást. Nem fogok minden pontra kitérni, hiszen a felszólalók a kormánypártban, a kormánypártokban egyaránt említést tettek olyan kérdésekről amelyek már válaszok voltak az ellenzéknek is. Ezért néhány ponton fogok csak reagálni az elhangzottakra, éppen azért, hogy haladjunk és hogy eleget tegyünk az első ellenzéki szónoknak - akit, joggal, "vezérszónoknak" nevezett elnökünk -, Tölgyessy Péternek. Ő tegnap reggel azt mondta, hogy most már kezdjük el a hatalom gyakorlását. Sajnos, ebben megakadályoztak bennünket, úgyhogy mi még most sem tudjuk gyakorolni, hiszen két napra nyúlt - amiért egyáltalán nem haragszunk, legalább, ha nem is fáradtságmentes, de szabad két napot kaptunk. Inkább arról szólnék éppen ezért, hogy mit jelent a koalíció, mit jelent, ami sokszor elhangzott, és nem egyszer - jogos vagy nem jogos - kacajra derítette az ellenzéket. Örüljünk ennek, hiszen a Parlamentben csak akkor fogjuk tudni elviselni a hosszú üléseket, ha közben lesznek olyan pillanatok, amik derűre is okot adnak. Meggyőződésem szerint - pártállástól függetlenül - a szórakoztató szónokok lesznek a legnépszerűbbek (Derültség.) Torgyán képviselőtársam... (Derültség.) ... máris élen jár. (Derültség, taps.) A koalíció tulajdonképpen három olyan politikai pártnak az együttes kormányzását jelenti, amelyik három politikai párt közös irányvonalat is jelent, de más-más társadalmi, politikai csoportokat képes mozgósítani, más rétegekhez is tud nyúlni - de az átfogó stratégiai célja azonos. Azt sem titkoljuk egymás közt is megállapíthattuk -, hogy nemegyszer pártjainkon belül is van annyi ellentét, mint egymás között, hiszen nézetkülönbségek hogyne lennének ennyi évtized után ily hírtelenül összekerült politikai szervezetekben. Az alapvető kérdésekben, abban, hogy mi hová tartozunk, mit akarunk, egyetértünk. Annak a bizonyos centrumpolitikai irányzatnak amint már elmondták - semmi köze nincs semmiféle korábban aposztrofált keresztény kurzushoz vagy egyébhez. Mi egy olyan politikai pártot jelentünk és velünk együtt a három politikai párt -, amelyik nemcsak itt alkot koalíciót, hanem együttes részvételre kapott jogot az Európai Demokrata Pártok Uniójában, ahol együtt van ez a három párt, s a kereszténydemokraták, valamint az európai demokrata pártok együttesen foglalnak helyet - és ezt a három pártot közösen akceptálják. Mi tehát ezt jelentjük. Szeretném azt is hangsúlyozni, hogy sokszor generációk ütköznek. Ennek a magyar Országgyűlésnek egyik sajátossága az, hogy fiatalok, akik részt vettek az elmúlt esztendők küzdelmeiben, együtt vannak olyan idősebb emberekkel, akik nem itt öregedtek meg ebben a Parlamentben; nem az egykori korelnökhöz, Madarász Józsefhez hasonlóan, aki világrekorder volt képviselői mandátuma birtoklásában és a 100 évet meghaladó életkorával, hanem a Parlamenten kívül töltötték ezeket az évtizedeket, és legyenek türelmesek a Parlament fiatalabb tagjai is, amikor régi fájdalmakat, régi sebeket tárnak fel, és amikor egy nemzet sok évtizeddel ezelőtti és az elmúlt esztendőkig viselt sorsát, fájdalmát kívánják egyszer kibeszélni, és ezt is elmondják Önöknek. Ez ennek a Parlamentnek a sajátossága, és akkor tudjuk ezt az országot, ha ki tudjuk emelni ebből a válságból, ha fiatalok és öregek együttesen képesek erre. Mi ezért megbecsüléssel kívánjuk hallgatni őket és azokat a kérdéseket, amelyek igen gyakran részletkérdéseknek tűnnek, a mindennapi élet apró eseményeinek, nem magas intellektuális élményekből fakadó megállapításoknak, hanem a hétköznapi egyszerű ember fájdalmából, nehézségeiből táplálkoznak, akkor azt érezzük fontosnak, hogy ebben az Országgyűlésben elhangozzanak. Egészen más történelmi körülmények között, de a századelőtől kezdve voltak a magyar Parlamentnek olyan képviselői, mint Nagyatády Szabó István és mások - csak örülhetünk annak, hogy a dédunokája is köztünk van például -, aki az első parasztképviselők egyike volt e Házban, és igenis szükség van arra, hogy minden réteg akaratát, ismeretét tolmácsolja az, aki itt képviselő. Én ezért mindig egyforma figyelemmel fogom hallgatni azt, aki a legegyszerűbb kérdésekről is akar szólni, vagy pedig a legmagasabb röptű dolgokról. És meg fogjuk tudni különböztetni a rozsot a búzától. A másik, amit itt még el kell mondanom, hogy a koalíciónak vannak belső nehézségei, mint ahogy az ellenzék sem egységes - miért is lenne? -, de az ellenzékben is vannak egyetértések és vannak különbségek. A koalíció majd meg fogja oldani ezeket a problémákat, és a Kormány tulajdonképpen azt teheti, hogy megkísérli a kormányzás érdekében összeegyeztetni a három párt politikai programját. És egyet nem felejthet el senki, amire történt már utalás: mi nemcsak azért vagyunk itt, mert hiszünk abban, hogy vagy megkapjuk a szavazatokat, vagy nem, hanem azért, mert ez a három politikai párt a magyar néptől az elmúlt választáson felhatalmazást kapott arra, hogy ha többséget tud alkotni, akkor kormányt alakítson. Ez a magyar Országgyűlésnek azt a politikai erejét jelenti, amely a parlamenti képviseletben pontosan ugyanazt a számot jelenti, mint az 1945-ös választásokon az akkori Független Kisgazda Párt szerzett más, köztük kereszténydemokrata politikusok listájára való felvételével. Ez azt jelenti, hogy ez a politikai erő Magyarország történetében állandó tényező! Én hiszem azt, hogy lesznek választások, amikor más koalíciók fogják ezt az országot kormányozni, vagy akár más politikai pártok kapnak abszolút többséget, és ha ezt itt fogom megérni, akkor nagyon jó ellenzéki beszédeket szeretnék tartani. (Derültség.) Őszintén irigyeltem és már a választás éjszakáján tele voltam aggállyal és szorongással, hogy nekem esetleg a kormányzópárt padsoraiban kell ülni, és milyen jó beszédeket tarthat majd Tölgyessy Péter és Orbán Viktor velünk szemben, és milyen könnyű lesz - legalább lelkileg - mindezt megtenni, hiszen a felelősség kormányzati súlya reánk hárul! Éppen ezért az ellenzéki felelősség más, de nem kisebb, csak könnyebb; mint ahogy mindig könnyebb kritizálni, mindig könnyebb tanácsokat adni, mint azt végrehajtani. Ez vonatkozik nemcsak reánk, ez vonatkozik az előző kormányzatra is. Amit szeretnék először a külpolitikával kapcsolatban tett megjegyzésekre elmondani, az az, hogy örülök annak, hogy a külpolitika kérdésében hasonló álláspontot foglalt el a Ház majdnem valamennyi vezető pártja, de legalábbis az alapcélokban. Természetesen a módszerekben, a tempóban, a megközelítésben lehet különbség. Legyenek meggyőződve arról, hogy a Kormány külpolitikája nem lesz egyirányú, hanem valamennyi, az ország nagyságához képest sokfelé tekintő és sokféle országgal kapcsolatot tartó Kormány lesz. De a programban nem az volt a dolgunk, hogy földrajzórát tartsunk a Tűzföldtől Alaszkáig, hanem az, hogy megjelöljük a főbb pontokat, hogy mely országcsoportokat kell elsősorban figyelembe venni! És azt is elmondhatom, hogy szóltunk éppúgy a regionális szempontokról, szóltunk a kisebbségi kérdésekről, de mindenesetre mindig meg fogjuk köszönni, ha ráirányítják a figyelmünket egy-egy elhanyagolt kérdésre. A varsói paktum kérdésében is világosan állást foglaltunk. Abban, hogy a varsói paktumból Magyarország ki kíván lépni, mert ma a varsói paktumot nem tartja alkalmasnak ara, hogy egyáltalán bármit garantáljon a számára. Az elmúlt évtizedek történetében pedig megmutatta szándékával 1956-ban, akkor, amikor az osztrák államszerződés megkötésével egyidejűleg született meg a varsói paktum, mintegy ezzel adva legalábbis félig-meddig jogi alapot ahhoz, hogy a szovjet csapatok az osztrák államszerződés megkötése után is itt tartózkodhassanak. De tudjuk azt, hogy ennek ellenére 1955 és 1957 között nem volt semmiféle jogi alapja. Azonban a szerződéseket általában nem lehet egyoldalúan felrúgni, és nekünk az az érdekünk, hogy következetesen megfontolva, nemzetközi jogilag, diplomáciailag, katonailag megegyezéssel és a világ rokonszenvétől kísérve, egyeztetve, teljes felelősséggel tegyük meg ezt a lépést, nem pedig egyoldalú deklarációkkal vagy sürgősségi alapon. De az elszántságban és elhatározottságban teljes egészében egyetértünk. Amit szeretnék még ezzel kapcsolatban megemlíteni, az az, hogy mi nem kívánunk a diplomáciai életbe pártpolitikát vinni. Elhangzott már elnöki figyelmeztetésben, hogy ne gyanúsítsa senki a koalíció pártjait, hogy saját maguknak ki akarják sajátítani a külszolgálatot. Örülni fogunk, ha megfelelő tehetségek fognak erre a pályára jönni, és nem titkolom, hogy a Fidesz képzett, erre alkalmas tagjaira éppúgy számítunk, mint minden más szervezet és minden más politikai csoport tagjaira, de természetesen - és azt hiszem ebben egyetértünk - van politikai hovatartozás pártpolitikai alapon, és van kormánylojalitás. Amikor valaki egy kormányt képvisel a diplomáciai testületben, akit az adott kormányhoz köti a lojalitás. Őszintén () sajnálom, hogy nincs jelen a kritikát megtevő Hegedűs István, mert különben a kijelölt külügyminiszterrel egyetértésben mindjárt kerestem volna neki egy szép diplomáciai feladatot. Nem biztos, hogy rögtön nagykövetséget, de valamilyen megoldást biztos, bár akkor nélkülöznünk kellene a képviselők sorából. Ami pedig az egyéb kérdéseket illeti, szeretném általánosságban elmondani azt, hogy az elhangzott vélemények között nagyon sok olyan figyelmeztetés, nagyon sok olyan kiegészítés volt, amit mi a három hónap alatt kidolgozandó kormányprogramban hasznosítani fogunk, azért, mert felhívták a figyelmet, vagy annak jelentőségére esetleg jobban mutattak rá. De azért szeretném azt is elmondani, hogy ha a kormányprogram egészét vizsgálják, akkor minden kérdés valahol érintve volt. Arra azonban természetesen nem volt lehetőség és főleg nem az előadói beszédben, így is elég hosszú volt, hogy mindazokról szóljunk, amit a tisztelt ellenzék elmondott. Ha azt mind beledolgoztuk volna, akkor még ma is az előadói beszéd lett volna, amit egyenként kifogásoltak vagy egyenként tartottak volna beveendőnek. Azt is el kell mondanom, hogy nem kevésbé lett volna eklektikus, ha azokat a külön kritikákat és külön előterjesztéseket mind beépítettük volna. Én tudomásul veszem azt, hogy az ellenzéknek az a dolga, hogy kritizálja a hallottakat és kritizálja az előterjesztett szöveget. Ez megtörtént. De úgy gondolom, hogy olyan tanácsot, olyan ötletet, olyan javaslatot egyet sem kapott a kormánykoalíció, amelyiket gyakorlati hasznosításra, a kormányprogramban foglalt irányelveket meghaladóan, a gazdasági problémák kezelésére vonatkozóan vagy egyébként konkrét technikai megoldásként mondtak volna. Hangsúlyoztam, nem ez volt a dolguk, az volt a dolguk, hogy kritizáljanak. Őszintén fogunk örülni, hogyha a bizottsági munkában, a Parlament további munkájában, amikor a Kormánynak nagyon nehéz és felelősségteljes döntéseket kell majd hoznia, és a Parlament elé terjesztenie, akkor nem csak kritizálni fogják, hanem őszintén fogunk örülni, és kérjük arra az ellenzéket, hogy ha megtaláljuk azokat a szakértői fórumokat, megtaláljuk azokat a szakértői együttműködési lehetőségeket, mondják el szakértőként is és a bizottságokban mutassanak rá, hogy ők hogy gondolják és mit javasolnak, és az értékes gondolataikat, nagyszerű javaslataikat ne helyezzék fridzsiderbe a legközelebbi választásokig, mert akkor esetleg már nem lesznek hasznosíthatók. Ha birtokukban van a bölcsek köve, akkor nagyon fogunk örülni, ha nem titkolják el előlünk. Eddig ez sajnos még nem vált előttünk ismeretessé. Természetesen joguk volt hozzá, de nagyon őszintén reméljük, hogyha vannak ilyen javaslataik és vannak ilyen elgondolásaik, akár a Parlament soraiban, akár a parlamenti bizottságokban, akár szakértői konferenciákon vagy a sajtóban, mondják el és ezt a konstruktív ellenzék pozíciójába illőnek fogjuk tartani. Eddig ez nem történt meg. Ezért természetesen súlyosabb kisebbségi érzés nem terhel bennünket. Amit szeretnék még elmondani: a válaszok közül néhányra. Nem fogom a neveket mindenütt megemlíteni, hiszen többen szóltak ugyanarról, és azt hiszem, egy-két gondolattal lezárhatjuk. Kifogásolták többen, hogy a program túl szép, túl rózsaszínbe festi a jövőt, és hiányolták, hogy nem eléggé mutat rá arra, ami súlyos és válságos. Úgy gondolom, ez nem felel meg a valóságnak, mert elhangzott a beszédben mindaz, ami ma Magyarországon válságot és Magyarországon súlyos körülményeket jelent, és ezt sohasem titkoltuk el. Benne van a programban az is, hogy ahhoz, hogy ezt megoldjuk, ahhoz áldozatokra van szükség. De azt hiszem, hogy igazságtalanok azok a megállapítások, amelyek egyszerűen az egész programot úgy ítélik meg, hogy ez akár hasonló, akár azonos az előző korszak nem egy kormányának programstílusával, s nem kívántuk megmutatni a bajokat. De úgy gondoljuk, minden szemfényvesztés nélkül alapvető fontosságú, hogy a magyar nép ne csak azt érezze, itt válság van, életszínvonalcsökkenés és keserű intézkedések, keserű lépések következhessenek be, hanem azt is meg kívántuk mutatni, hogy igenis van esély a kilábolásra, és ehhez hitre van szükség, arra, hogy az ország képes legyen kilábalni. Erre mutatott pontosan rá nem egy kormányzópárti koalíciós szónok, hogy igenis ezt az utat kívántuk jelezni, mert a magyar nép akarata, elszántsága és hite az, ami kiemelhet bennünket. Egyszerűen legalább olyan hangulatot kellene ebben az országban teremteni, mint 1867 után volt, és nem 48-at mondtam még. De azt, hogy az abszolutizmus korszakának pesszimizmusa, letörtsége után igenis éreznie kell ennek a nemzetnek, hogy egy olyan közjogi fordulathoz érkezett, amikor megnyílik a tér arra, ha akar, akkor cselekedhet, és van esély arra, hogy az ország magára találjon, s elinduljon. Ennyiben adtunk optimista hangszerelést, és azt hiszem, enélkül egy kormányprogram semmit sem ér, s ezt igenis nyugodt szívvel és felelősséggel mondjuk, hogy igenis van esély, de az esély záloga a magyar nép, és ha a magyar nép nem fog hinni, nem fog lelkesedni azért, hogy egy változás lehetősége áll fenn, akkor reménytelen a kilábolásunk. Ez igaz. Sem a külföld, sem a legokosabb elméleti programok nem alkalmasak arra, hogy kivezessék a népet ebből a helyzetből, ha önmaga nem hisz. Éppen ezért bizalomra és hitre van szükség, ezt hangsúlyoztuk. (Erőteljes taps!) Elmondták többen az ellentmondásokról a véleményüket. Az ellentmondások természetesen kiélezhetők, hiszen egyszerre gazdasági megszorításokat kell alkalmazni, s egyszerre kell szociális :intézkedéseket, egyszerre környezetvédelmi és egyszerre kulturális felemelkedést. Ez mind kijátszható számszerűen egymás ellen, _ összeadható. De ahogy hallgattam az igen tisztelt ellenzék szónokait, az ő kívánságlistájuk legalább ilyen ellentmondásos volt, mert ők is pontosan elmondták, hogy mit kellene tenni nemcsak a gazdaságban, tudományban, sportban, egyéb intézkedésekben. Nem vettük rossznéven, félreértés ne essék, hiszen az a dolguk, ők az ellenzék, nagyrabecsülés érte. Csak megjegyzem válaszként, ugyanolyan ellentmondás jött volna abból is ki, ha az ő kívánságlistájukat raktuk volna össze. Itt arról van szó, hogy mi megfelelő intézkedésekkel - ahogy Bod Péter képviselőtársam rámutatott már - meg akarjuk élénkíteni a gazdaságot, olyan politikát követünk, amelyben a fennmaradás kényszere jobb teljesítményre sarkall, ennek végén a növekedés a gazdaság természetes állapotává válik, s amikor a mai kisvállalkozói szektor 20-20 százalékos növekedést ér el évente, amikorra vegyesvállalatok évi 1_20 százalékkal bővítik teljesítményüket, akkor egy gyorsan ebbe az irányba átalakuló gazdaság képes lehet az európai átlagos növekedés elérésére. Programunk súlyos örökségről is beszél, munkanélküliségről és más szociális problémákról. Nem titkoltuk, de egyidejűleg a segítés szándékát is kifejezésre juttattuk, és ennek a megszervezésére éppen ezért az első, amit kértünk ettől az Országgyűléstől, hogy a kormányzati munkát is elősegítendő állítsunk fel újra Munkaügyi Minisztériumot, hogy ezt a válságot kezelni tudja, és támogatni kívánjuk az érdekképviseleti szerveket, de nem úgy, ahogy egy-egy felszólaló szinte megkérdőjelezte, hogy mit akarunk a szakszervezetekkel. A szakszervezetek legalább annyira függetlenek kell hogy legyenek, mint ahogy az egyházakról mondták el, nem a Kormány feladata a szakszervezetek megszervezése, de a szakszervezetek szerepe alapvető fontosságú lesz az egyensúly fenntartásában és megteremtésében. A 100 nap intézkedései konkrétak voltak akkor is, ha Önök nem mindennel értenek egyet, és ez a két-három hónapban kizárólag erre vonatkozott. A pénzügyi fonásokról ugyancsak szólt Bod Péter, ezek nyilvánvalóan több szempontból is vizsgálhatók, részben egyes olyan intézményi átalakításokkal, amelyekhez külön nem kell pénzfonásokat biztosítani, és a másik pedig, ahol mi számszerű mértékekről nem szóltunk. Azért tettük, mert nem szólhatunk a pontos ismeretek nélkül. Ez a program az ezt követő esztendőnek a három esztendejéről szólt, és ezt az időszakot, amikor a program fő irányvonalát mondtuk el, nem kívántuk még szakaszokra, esztendőkre lebontani, mégis azt mondhatom, hogy a program költségvetési része világosan tagolható abból a szempontból, hogy az idei év költségvetése tételesen meghatározott, s miután az IMF-megállapodások is kötnek, igen kevés játékteret ad az új kormánynak. A jövő évi költségvetésben már képesek lehetünk átcsoportosításokat végrehajtani a legsürgősebb teendők végrehajtására. Ezeknek a prioritását a forráslehetőségek feltárása után meg fogjuk határozni. A második év után a növekvő gazdaság, és ebben bíznunk kell, új fonásokat fog rendelkezésünkre bocsátani. Olyan kérdéseknek, mint a világkiállítás, mi is pontosan ismerjük a nehézségeit, és ismerjük az ezzel összefüggő hangulatot. Mégis úgy gondoljuk, ha sikerül a külső erőfonás- bevonással ezt megteremteni, a világkiállítást meg kell rendezni, mert ennek elmulasztása, akár anyagi, akár infrastrukturális, akár presztízs szempontból ártana az országnak. Ha viszont jól rendezzük meg, akkor haszna lehet az országnak ebből. Mindenesetre - erről legyenek meggyőződve fogunk felelőtlenül lépni. Ami pedig az infláció megfékezését érintő intézkedéseket illeti, erről is szóltak előttem a kormánypárt padsoraiból is, ezt kínálati, többletet létrehozó versennyel kívánjuk elősegíteni, aminek természetesen megvannak nemcsak az intézményei, hanem a technikája. Bős-Nagymarosról is szóltunk, s ugyanerről elmondták véleményüket a kormánykoalíció képviselői. Szeretnék még egy kérdésről szólni, nem azért, mert pontosan ezt a kérdést érezném a legkisebb mértékben sérelmesnek, sőt ellenkezőleg ,Lotz Károly képviselőtársunk körültekintően, nagyon is mérsékelten, nagyon is korrekten mondta el álláspontját, s nem kifogásként ismétlem, csak arra, hogy nemegyszer tapasztaltunk hasonlót az elmúlt két nap során, amikor az alkotó embert hiányolták a mai programunkból, holott éppen a programunkban beszélünk hosszan, s beszéltem magam is, a belsőleg megújult, felszabadult emberről, s arról is, hogy mit jelent ez az alkotó ember. De engedjék meg arról szólnom, hogy elhanyagoltam-e a tudománypolitikát azon a szűk körön belül, amit ez lehetővé tett. Mit mondtam el a beszédben, engedjék meg, hogy ismételjem: "A Kormány biztosítani fogja a tudományos kutatás szabadságához szükséges feltételek létrejöttét, ettől elválaszthatatlan a Kormány megítélése szerint a kutató, a fejlesztő és az egyetemi felsőoktatási intézmények, a tudományos műhelyek autonómiájának helyreállítása. A tudomány a modern társadalomban kulcsszerepet játszik, ezért a Kormány a kutatásra korszerű, alapvetően pályázati formában, a korunkban szükséges mértékben kíván költeni." A Kormány serkenteni kívánja az egyetemi kutatás fejlődését, a kutatás egészségtelen szerkezetének átalakítását. Az egyetemeket egyben más, tudományos és ipari kutatást szolgáló intézmények mellett a technológiai tudományos központok és valódi universitasok szervezőjévé kívánja tenni. Nem sorolom tovább. Lehet erről vitatkozni, lehet azt mondani, hogy hangsúlyban még többet kellett volna mondani, de azt hiszem, minden elemét tartalmazta arányaiban ez a beszéd, amiben erről a kérdésről kellett szólnom. A hazai nemzetiségek és etnikai kisebbségek képviseletét is feltették kérdésként. Úgy gondolom, hogy álláspontunkat ebben a kérdésben pontosan rögzíti a Szabad Demokraták Szövetségével kötött megállapodás, amelyeket a két koalíciós párt is elfogadott, aminek lényeges eleme az, hogy nem értünk egyet azzal, hogy a Parlament kooptálja a nemzetiségi képviselőket Annál kevésbé lenne ez jó módszer, mert maguk a nemzetiségi képviselők sem értenek egyet az alkotmánymódosításban foglalt megoldással, és ezért az a véleményünk, és azt hiszem, ebben egyetértünk, hogy a választójogi törvényt kell módosítani abba az irányba, hogy a hazai nemzetiségek megfelelő képviseletet kapjanak, valódi számarányuknak megfelelően, és aszerint, hogy a valódi számarányuknak mindazok, akik magukat nemzetiségeknek tekintik, tényleg olyan arányban itt ülhessenek közöttünk. A másik, hogy akik nem jutottak be most, hiszen sorainkban is vannak a nemzetiségeknek és az etnikai kisebbségeknek is képviselői, egészében a nemzetiségek védelmét a nemzetiségi szószólók mintegy biztosként képviseljék, és úgy gondoljuk, hogy ez sokkal nagyobb erőt és befolyást jelent a nemzetiségek számára, mint ha egy-egy képviselőjüket az európai alkotmányjogi fejlődéstől teljesen eltérő és szokatlan formában kooptálná a magyar Parlament. A kooptálásra egy példát mondhatok csak. Volt, ebben a házban ültek már kooptált képviselők kétszer is. Egyszer éppen a felsőház hiánya következtében a háború után kompromisszumként közéleti kiválóságokat kooptáltak, akkor is kifogás alá esett, és volt egy kevésbé kooptálható, bár nem éppen könnyű és szerencsés politikai, történelmi körülmények között került rá sor, de mégis több közjogi alappal, amikor a második világháború elindulásakor, illetve nekünk még békés időszakban, 39-40-ben olyan képviselőket kooptált a magyar Országgyűlés, akik az elcsatolt területen voltak korábban képviselők, akár Romániában, akár Csehszlovákia területén. Annak még volt valamilyen közjogi indoka, hogy azokat a képviselőket a magyar Országgyűlés kooptálta. De itt és ebben a formában nincs, ezért a nemzetiségek és etnikai kisebbségek megbecsüléseként külön ennek megfelelő megoldást keresve szeretnénk így biztosítani. Végül még ehhez a kérdéshez szeretnék szólni, Hága Antónia kérdésére. Úgy gondolom, hogy félreértette, de lehet, még azt is akár megkockáztatom, hogy nem teljesen volt talán világos az a szöveg, de a szándékát illetően legyen az világos, hogy amikor az etnikumra utal a jelző, az egyéb természetes szöveg mellett, vagyis a saját etnikumot érinti a gyermek nevelésénél, akkor nem arról van szó, ha figyelmesen elolvassa bárki ezt a szöveget, hogy ki akarná bárki emelni a saját etnikai vagy családi környezetéből azt a gyermeket, hanem ellenkezőleg, csak utal arra, hogy ha akár családja körében, vagy etnikai környezetében van hátrányos helyzetben, akkor, ha onnan kiemelik, akkor a jogait is biztosítani kell. Ha figyelmesen olvassa e talán nem elég szabatos szöveget, akkor éppen arra utal, hogy ha egy etnikai környezetből emelik ki ezt a gyermeket hátrányos helyzete mellett, továbbra is biztosítani kell kisebbségi és nemzetiségi jogait. Kérem, hogy így értelmezze ezt a szöveget. Ennek következtében egyáltalán nem lenne helyénvaló az ismert Mária Terézia-féle példát említeni, amikor valóban újmagyarnak szánva és az asszimiláció érdekében a felvilágosult abszolutizmus korlátoltsága következtében azt hitték, hogy ki lehet emelni a cigánygyerekeket, és a családtól távol lehet őket nevelni és asszimilálni. Biztosan nálam jobban tudja Hága Antónia, hogy a cigánygyerekek egy héten belül mindenhonnan visszaszöktek Mária Terézia idejében is a családjukhoz. Ezt a módszert tehát senki sem akarja a XX. században követni, a legkevésbé mi. A kormányprogram igazságügyi részét is tartalmazó részekkel kapcsolatban szeretném külön megemlíteni, hogy a tájékoztatási törvény kulcsfontosságú, ahogy erre Tölgyessy Péter is rámutatott. Ha úgy tetszik, a tájékoztatási és a sajtótörvény hiánya az valahol a parlamentben itt ülőknek közös hibája. Az Ellenzéki Kerekasztal és az akkori kormánypárt kerekasztal-tárgyalásain sajnos ez a sarkalatosnak szánható törvényjavaslat nem készült el. Tulajdonképpen mindnyájan itt ülünk, akik ezért felelősek vagyunk. Kérem, hogy együttesen vállaljuk ezt a hibát, mert ebben a kormánykoalíció egyetlen pártját sem terheli nagyobb felelősség, mint az egykori kormánypárt jelenleg ellenzékben ülő tagjait vagy igen tisztelt egykori kerekasztal-partnereinket. Azt is mondhatom, hogy a szakmai előkészítés legjobb erői is itt ülnek sorainkban. Elmulasztottuk, elhalasztottuk, és az a bizonyos szeptember 18-i nap, amikor egy fordulat történt különböző módon ítéljük meg, de mi úgy gondoljuk, hogy hasznos fordulat volt; az ellenzék úgy ítéli meg, hogy nem volt hasznos abban a formában; ez régi vita, ezen túl vagyunk -, hozzájárult ahhoz, hogy elsiklott ennek a tájékoztatási és sajtótörvénynek a megalkotása, ezért ez most ránk vár. Bízunk benne, hogy a Parlament ezt gyorsan fogja végrehajtani. Ez nélkülözhetetlen, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor Magyarországon az a bizonyos, a hatalom hármas megoszlását, a montesquieu-i elméletet felidézők tudatában is megjelent sajtó nem tud igazi negyedik hatalmi ágazattá válni, mert egyelőre nem igazán körülhatárolt és közjogilag meghatározható ágazat. Az önkormányzatok kérdéséről éppúgy, mint az igazságügy egyéb kérdéseiről - szintén szóltak a felszólalók. Azt hiszem, hogy az önkormányzatnak, az önkormányzati megye és a települések önkormányzatának a kérdése olyan, amelyről az önkormányzati törvényjavaslat előterjesztésekor kell majd döntenünk. Ez kétharmados többséget igénylő törvényjavaslat, illetve törvény lesz. Úgy gondolom, hogy e pillanatban a Parlament egészében e kérdés tekintetében komoly véleménykülönbségek vannak, de abban egységes mindenki, hogy az önkormányzatnak a valódi településből - a faluból, a városból - kell kiindulnia, és a megye szerepét erre építve kell keresnünk. A végleges megoldás tekintetében lehetnek különbségek, de óvnék attól, hogy most, 1990- ben a magyar társadalom, a magyar politika jelen fejlődési szakaszában, a jelen strukturális átalakulás igényeinek az időszakában úgy verjünk szét egy intézményrendszert, hogy az ne legyen működőképes és hogy az rosszabb helyzetet teremtsen az igazgatásban és az irányításban, mint a korábbi. Teljesen egyetértek azzal, hogy a valódi, a közigazgatásban elsősorban községi rendszemek nevezett formát előnyben részesítjük, annál is inkább, mert ennek számos előharcosa volt Magyarországon már a múlt században. Nem kell Csengeryre és másokra utalni, és arra sem, hogy a bizonyos megyei autonómia és a megyei uralom mennyi vitát váltott ki Magyarországon, de azért ne legyenek afelől illúzióink, hogy ha most egyszerűen valamit csak úgy megszűntetünk, vagy valamit olyan mértékben építünk le, akkor valamilyen csodaszert fogunk felfedezni. Azt hiszem, itt is a józan mértéket kell pontosan látnunk. Hiszem, hogy ebben megállapodásra tudunk jutni, és kétharmados többségű önkormányzati törvényünk fogja biztosítani azt, hogy mielőbb sor kerülhet a helyhatósági választásokra. Ez nem egyszerű jogi kérdés, hanem alapvető politikai kérdés lesz, mert Magyarország népe a fordulatot három lépcsőben tudja megítélni. 1. Abban, hogy megszületett az új Parlament, és megalakul az új kormányzat. 2. A második az lesz, ha megváltoznak a helyhatóságok, megváltozik a tanácsrendszer, és a pártállamnak ez a bázisa megszűnik, s végre egy európai modernizációval egybekötött magyar önkormányzati rendszer lép a helyébe új arcokkal és új emberekkel. Akkor fogják elhinni a falvakban is, hogy megtörtént a változás. 3. A harmadik lépcsőnek a vállalatoknál, a nagyüzemekben, az állami gazdaságokban és a termelőszövetkezetekben végbemenő változásnak, átalakulásnak kell lennie. Éppen ezért ezek azok a főirányok amely irányokban nekünk haladnunk kell ahhoz, hogy a magyar nép tudja és érezze azt, hogy megtörtént _: változás, és mindent végre tudunk hajtani. Ha elfogadják válaszomat, és elfogadják azt az elvet, hogy mi mindent, amit önök elmondanak, figyelembe fogunk venni - akár kritika, akár dicséret, akár figyelemfelhívás, akár vitriolos vélemény -, akkor nem fogom tovább részletezni, és nem teszem tovább próbára az Önök türelmét. Úgy gondolom, hogy a kormányzat ígéretet tehet arra, hogy ezt a kormányprogramot, amelyet mi irányelvnek, önmagunk és a Parlament számára is útmutatásnak szántunk, három hónapon belül kidolgozott, részletes programként az adatok ismeretében, a kormányzati apparátus birtokában kidolgozott formában fogjuk az ország elé tárni, és az ország képviselete, Önök elé. Én ebben a tudatban hallgattam végig az Önök megjegyzéseit, felszólalásait. Azt kérem, hogy a kormányzó pártok, amelyek itt koalícióra vállalkoztak, adják meg a bizalmat szavazatukkal rajtam keresztül a Kormánynak, és annak a többségnek, amely a választók akaratából most erre elszánta magát. A Kormány lehet egyenetlen abban. hogy nem mindenki egyformán ismeri a szakterületét, vagy kormányzati ágazatát. Lehet, hogy ilyen tapasztalatokat szereztek a bizottsági meghallgatások alkalmával de a Kormányzat egységes testületként fog dolgozni, azoknak a politikai kérdéseknek az egységes döntésével, amelyek itt elhangzottak és felmerültek. A Kormányzat koalíciót alkot, de a Kormányzatot, ameddig működik - kormányként és koalíciós kormányként működik -, pártoktól függetlenül egymás iránt lojalitás kötelezi. És ennek a leendő Kormánynak egymás iránt lojális Kormánynak kell lenni mindabban, amit többségi szavazattal el fog a Kormány dönteni, és amit ki fog alakítani. A koalíciós Kormánynak természetesen nem olyan egyszerű ez, mint egy egypárti kormánynak, de meggyőződésem, hogy erre mód lesz. Ugyanígy az ellenzéktől azt kérjük, hogy kritikáját ne rejtse véka alá, de azért kérjük azt is, hogy ahogy Európában és a világban mindenütt megadják azt a bizonyos első száz napot, azt adják meg nekünk is arra, hogy erre az emberfeletti feladatra, amire vállalkoztunk, igazából ezekben a hetekben felkészülhessünk, és megtehessük azokat az intézkedéseket, amelyeket szükségesnek és jónak tartunk. Ez kijár minden civilizált országban a kormányoknak, még akkor is, ha csak az egyik oldalról, az ellenzék padsoraiból ülnek be a másik helyre, nem pedig nekünk, akik több, mint négy évtized után vállalkozunk erre a feladatra. Biztos vagyok benne, hogy fogunk hibákat elkövetni, fogunk tévedéseket is elkövetni, és biztos vagyok abban, hogy sok lépésünkben fog visszakísérni az amatőrség, és sok lépésünket fognak akár dilettánsnak is minősíteni. De meggyőződésem az, hogy ez nem hiányoznék egyik ellenzéki párt kormányra kerülése esetén sem, mert honnan és hol tanulhattuk volna meg. És hogy ha arra gondolunk, hogy az egypárti kormányzás, ahol igazán volt idő rutint szerezni az elmúlt évtizedekben, hová vezette az országot, akkor igazi kisebbségi érzésünk e téren se lesz. Köszönöm a figyelmüket, és kérem a bizalmukat, és kérem azt, hogy adják meg a lehetőséget annak a csapatnak, amelyik szorongásokkal de becsületes felelősségtudattal vállalja azt a feladatot, amit reánk mért a sors. Köszönöm a figyelmüket. (Hosszantartó nagy taps.)

Eleje Homepage