SZABAD GYÖRGY, DR. (MDF): Tisztelt Országgyűlés! Röviden szeretnék szólni a délelőtti fejleményekről, megindokolni néhány döntésemet és állást foglalni a vele kapcsolatban keletkezett vitáról.

Nem először – reméljük, ilyen hevességgel utoljára – támadt vita valóban idejétmúlt házszabályaink értelmezése tekintetében. A magam részéről a Házszabály értelmezésében a 45. § (2) bekezdésével összhangban levőnek tekintem eljárásomat.

Legyen szabad ennek a paragrafusnak a (2) bekezdését, amely két mondatból áll, s ezek a mondatok folyamatosan következnek egymás után, szövegükben felidézni:

45. § (2) bekezdés: A tárgyalt napirendet érintő ügyrendi kérdésben bármelyik képviselő bármikor szót kérhet. Az ügyrendi javaslatok felett az Országgyűlés vita nélkül határoz.

Két egymás mellé rendelt mondat, amely között – nyilván az, hogy közös bekezdésbe kerültek és folyamatosan egymást követik – már formailag is logikai kapcsolat áll fenn.

Amikor az előterjesztett ügyben, tudniillik, hogy az önkormányzati törvényjavaslatokat milyen tárgyalási rendben vitassa az Országgyűlés, nekem mint elnöknek a feladatot vázolnom kellett, akkor úgy gondoltam, az a legvilágosabb eljárás, hogy az előterjesztők egymást követik. Ennek megfelelően az írásban megküldött és mindenkihez eljutott szöveg előterjesztésére felkértem – miután a Kormány a maga külön előterjesztését visszavonta –, felkértem az egyik előterjesztő felet, személy szerint Tölgyessy Pétert, majd a másik előterjesztő félként az erre vállalkozó Kónya Imrét. Utána a monitoron jelzések mutatták, hogy szót kért Orbán Viktor, majd Torgyán József, és Önök előtt lezajlott egy vita.

A vita során – előadásomat jegyzőkönyv támasztja alá – összesen két ízben megadtam Orbán Viktornak a szót, noha a vita az ügyrend területéről – amint ezt én, majd egy felszólaló jelezte – már tartalmi kérdésekhez kanyarodott.

Harmadik felszólalásra valóban nem adtam szót Orbán Viktornak, és a vitát az erre buzdító közbeszólások – majd felszólalás is elhangzott – hatására megszakítani kívántam, s az ügyrendi indíttatású vitában az ügyrendi kérdésben döntési lehetőséget igyekeztem a Háznak biztosítani. Ezzel kapcsolatban az a vád hangzott el, hogy az elnök – az egyik legsúlyosabbat, valóban, amit elkövethet, elkövetett – megfosztotta a felszólalni akarót a felszólalás jogától.

Én – noha harmadszor nem adtam meg Orbán Viktornak a szót – nem érzem indokoltnak ezt a vádat, mert ebben az esetben nem alkalmazható a 44. § (2) bekezdése, mely így szól: "A vita közben újabb felszólalónak vagy ismételt felszólalásra az elnök adhat engedélyt. Ha az elnök az engedélyt megtagadja, a képviselő az Országgyűléstől kérheti a felszólalás engedélyezését." Ez a 44. § (2) bekezdése azonban teljesen világosan és vitathatatlanul ez nem ügyrendi vitára, hanem szokványos vitákra vonatkozik, mert hiszen – s most legyen szabad analitikusan idéznem azt, amit az előbb összefüggéseiben idéztem – ettől világosan elkülönítve szól az ügyrendi kérdésről a 45. §, mégpedig felbontva. Előbb kijelenti, hogy a tárgyalt napirendet érintő ügyrendi kérdésben bármelyik képviselő bármikor szót kérhet – tehát bármelyik bármikor az ügyrendi kérdésben –, nem mondja ki azonban, hogy ha az ügyrendi kérdéshez tartalmi vita kapcsolódik, akkor ebben külön szót kérhet a képviselő, illetve nem mondja azt ki, hogy egyetlen ügyrendi vitában korlátlan számú felszólalása lehet ugyanannak a képviselőnek.

Orbán Viktor – a jegyzőkönyv tanúsága szerint – két ízben kapott szót az ügyrendi vita kapcsán, a harmadik esetben, amikor az ügyrendi vita már átlépte az ügyrendi vita szoros körét, nem kapott szót, különös tekintettel arra, hogy a következő mondatban ezzel egy bekezdésben és folyamatos tárgyalásban azt mondja ugyanez a Házszabály, hogy az ügyrendi javaslatokról az Országgyűlés vita nélkül határoz.

Ha tehát az elnök valóban – mint amivel megvádolták – korlátozni akarta volna szabályellenesen, de akár még a szabályok nagyon szoros alkalmazásával az egész ügyrendi kérdést, megelégedhetett volna azzal, hogy a két előterjesztőnek ad szót. De továbbmenve, szót adott az egyik frakcióvezetőnek még kétszer, de a Házszabályból nehezen tudja kikövetkeztetni azt, hogy kötelessége lett volna már az ügyrendi vitából tartalmi vitává szélesedő tárgyalásban harmadszor is szót adni akkor, amikor e tekintetben a Házszabály világosan azt mondja, hogy ügyrendi javaslat felett az Országgyűlés vita nélkül határoz.

Két megjegyzést és egy javaslatot szeretnék tenni. Az egyik megjegyzés, annak ellenére, hogy sokan vagy többen megpróbálják egy despota pozíciójába szorítani az elnököt történelmi hivatkozásokkal vagy gúnyos megjegyzésekkel, kitűnő alkalmat szolgáltatva azoknak, akik egy-egy szót szeretnek felkapni, remélem, sajtónk többsége nem ilyen, s eljut a lényeghez.

A másik megjegyzésem, hogy az Országgyűlés jelenlegi megbízott elnöke megbízatását nem kereste, hanem vállalta, és teszi addig, amíg a megbízatás számára szolgálatot jelenthet, és nem mást, mégis azt mondja, hogy a Ház szabályai olyanok, hogy valóban lehet – úgy gondolom – az enyémnél sokkal bonyolultabb úton talán mást is levezetni ezekből a szabályokból, mint amit pillanatokra szorított döntési helyzetekben az elnök megtehetett. Pillanatokra volt szorítva a döntési helyzete, de utólag is úgy érzi, hogy nem járt el szabályellenesen, nem járt el erkölcstelenül, nem járt el despotikus módon.

Az elnök – ismétlem – nem keresi senkinek a szavazatát, nem ragaszkodik megbízatásához, azt megkívánja, hogy aki másként látja, az ne csak itt emeljen hangzatos vádat az elnök ellen, hanem vállalja, hogy az illetékes országgyűlési bizottság előtt megfelelő formák mellett ezt ugyancsak megtegye. A megbízott elnök tisztelettel és demokratikus döntés reményében vállalja az ellene emelendő vádat és a lefolytatandó vizsgálatot. Más mondanivalóm nincs. (Taps a jobb oldalról.)