HORVÁTH BALÁZS, DR. belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Hölgyeim és Uraim! A Kormány a hivatalba lépésétől kezdve, első pillanattól kezdve kiemelt figyelmet fordított az önkormányzati rendszer mielőbbi bevezetésére. Meggyőződése, hogy az ország nem kormányozható hosszú ideig úgy, hogy egy szabad választásokon létrejött, a nép akaratát tükröző, a nemzet önkormányzatát megvalósító parlamentje, ugyanakkor a községekben, városokban, megyékben még a régi rendszerben megválasztott és annak logikája szerint építkező tanácsok működnek.

A Parlamentben helyet foglaló minden párt választási programja ígérte az önkormányzatok megteremtését, egyes kérdésekben eltérő megközelítési súlypontokkal, mégis a fő irányokban találkozó célokkal.

A kormányzó és az ellenzéki pártok programjai – nagyon remélem – egyaránt érzékeltetik a lakosság jogos és sürgető igényét a helyi önkormányzás megteremtésére; arra tehát, hogy szabad és demokratikus választásokkal a lakosság hozhassa létre az akaratát valóban kifejező, önálló helyi hatalmi szervezeteket.

Közösen bízunk abban, hogy a rendszerváltoztatás azzal válik majd befejezetté és visszafordíthatatlanná, ha az Országgyűlés lehetővé teszi, ha Önök lehetővé teszik, hogy a településeken és a megyékben is végbemenjen a hatalomváltás. A kormányt tehát a történelmi helyzet, a nemzetért érzett közös felelőssége sürgette, hogy mielőbb elvégezze és az Országgyűlés elé terjessze az új, alkotmányos rendünkbe illeszthető önkormányzati tárgyú törvényjavaslatot, majd a törvényjavaslatokat.

A tanácsrendszer helyébe lépő önkormányzat típusú helyi rendszerváltoztatás politikai szükségessége szerencsés módon találkozott az e témakörben több éve megkezdett hazai és nemzetközi méretű szakmai munkálatokkal. A Kormány több alkalommal áttekintette a pártok, a hazai és nemzetközi szakértők közreműködésével készült önkormányzati koncepciótervezeteket, szakmai alternatívákat. Tekintve, hogy az új önkormányzati koncepció szakmai előkészítése széles nyilvánosságot kapott, sokszínű és sokszor egymástól eltérő logikájú véleményekkel kellett szembesülnünk.

Voltak, akik a tanácsrendszerben nevelkedve és dolgozva, annak logikáját és szempontjait kívánták számon kérni egy teljesen új, más típusú önkormányzati rendszertől, míg mások az önkormányzati rendszerben gondolkodva javasoltak különböző eltérő megoldásokat. Megkíséreltünk – tiszteletben tartva a tudományos, szakmai vélemények sokféleségét, és esetenként azok jogosságát el is ismerve – mindig csak az egyféle, önmagában egységet alkotó törvényjavaslatot összehozni, és a tisztelt Országgyűlés elé benyújtani.

A most beterjesztett önkormányzati törvényjavaslat lényege, hogy teljes egészében elveti a tanácsrendszert, ehelyett az önkormányzati hagyományokra és történelmi értékeire épít. A törvényjavaslatba azok a döntési változatok kerültek be, amelyek a koncepció fő irányvonalán belül jelentenek Önök számára választási lehetőségeket. A javaslat követi azokat az alapvető követelményeket, amelyeket az Európa Tanács 1985-ben elfogadott önkormányzati chartája tartalmaz, és amelyek mostani elfogadása fontos lépés lehet az Európa tanácsi tagságunk elnyeréséhez, az európai demokráciákhoz való felzárkózásunkhoz.

Az európai önkormányzati rendszerek közös érdekeit szem előtt tartva, történelmi hagyományainknak és gazdasági-társadalmi viszonyainknak megfelelő magyar önkormányzatok megteremtése volt és lehet kizárólag a célunk.

Tisztelt országgyűlési képviselők! Először arra kell és szükséges választ adnunk, hogy miért javasoljuk elvetni a többször javított formában, de – sajnos – még a mai napig működő tanácsrendszert. Ismeretes, hogy 1949–1950-ben az Alkotmány, majd az első tanácstörvény a szovjet modellt másolva, a magyar viszonyoktól teljesen idegen tanácsrendszert vezetett be. Ennek a rendszernek kezdettől fogva fő feladata az volt, hogy kevés helyi önállósággal hajtsa végre a társadalmat és a gazdaságot főként államigazgatási módszerekkel átalakítani kívánó proletárdiktatúra központi döntéseit.

Emlékeztetni kell arra a helyi végrehajtó szerepre, amelyet a tanácsok kaptak olyan központi programok adminisztratív eszközökkel való helyi végrehajtásában, mint például a kulákok elleni harc, a kötelező begyűjtés támogatása, a téeszek későbbi megszervezése és irányítása. Ugyancsak központi programok kötelezték a tanácsi hivatalnokokat a kisipar, kiskereskedelem felszámolására. De szólhatnánk az egyházak elleni harcba bevetett tanácsi módszerekről, az egyetlen, szerintük – szerintük! – helyesnek tekintett világnézet, az ateista világnézet terjesztéséről, a tanácsi fenntartású iskolákban és egyéb intézményekben.

Az 1954-ben elfogadott második tanácstörvény – hasonlóan az első tanácstörvényhez – szintén elutasította a helyi önkormányzás – önkormányzás! – gondolatát. Részben csökkentek a tanácsok hatósági, adminisztratív terhei, és valamelyest növekedtek a tanácsok területi és településfejlesztési feladatai. De a tanácsrendszer alapjellemzői megmaradtak, nem változtak.

A tanácsokat a monolit pártcentrum által kivezérelt, kézivezérelt központi állami szervek helyi meghosszabbított karjaként kezelték. Az úgynevezett kettős alárendeltségben elsőbbségi eszközeivel irányította a központ a megyét, a megye a járásokat és a városok többségét, a járási tanácsok pedig a községeket. A helyi önállótlanság együtt járt a helyi demokratizmus súlyos hiányaival, a valóban szabad választásokat mellőző helyi szavazásokkal, választásokkal – névleges választások voltak.

A túlfűtött centralizáció alig adott teret a demokratikus helyi önszerveződéseknek. A tanácstestületek politikailag súlytalanok voltak, a tanácsi vezetők, a szűkebb körű vezetői értekezletek, a zárt végrehajtó bizottsági ülések előzetesen döntöttek a lényeges kérdésekről, és a tanácsüléseken jórészt csak szentesítették a döntéseket.

A hatvanas években felgyorsult a községek közös tanácsba kényszerítésének folyamata – sajnos! A tanácsrendszer keretein belüli korszerűsítés legnagyobb kísérletére 1971-ben a harmadik tanácstörvény megalkotásakor került sor. Ez a törvény a tanácsrendszerben már valamivel több demokratikus és az önkormányzatiság felé mutató megoldást épített be, de nem változtatott a centralizált tanácsrendszer alapjellemzőin.

A szervezeti konstrukcióban megmaradt a kettős alárendeltség, a tanácsi vezetőket nem a saját testületük, hanem a felsőbb tanácsszint vezetése mozgatta és bérezte, esetenként béreztette, a helyi önállóság jogszabályi keretei lényegesen nem tágultak. A tanácsrendszer kényszerű végrehajtója volt olyan központi programoknak, és ez esetben szükségszerű végrehajtója volt, amelyek a nagyvárosok erőltetett ütemű fejlesztését célozták meg, de egyben a szerepkör nélkülivé tett kis községek sorvadásához vezettek.

Központból ösztönzött intézménykörzetesítésekkel a társközségek szellemileg és gazdaságilag egyaránt elszegényedtek, megrokkantak.

A tanácsok szerepkörének kiegészítő, másodlagos jellemzője, az önkormányzati jelleg nem tudott kibontakozni – nemhogy a kívánatos mértékben, de egyáltalán! Napjainkra világossá vált, hogy az ötvenes évek óta többször korrigált tanácsrendszer kimerítette a tartalékait, ha volt egyáltalán. A tanácsrendszert az attól gyökeresen eltérő helyi önkormányzati rendszerekkel szükséges felváltani.

Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! A Kormány által beterjesztett törvényjavaslat elismeri a helyi közösségek természetes jogát az önállósághoz, és a demokratikus helyi hatalomgyakorláshoz. A javaslat garanciákat teremt az önkormányzati jogok érvényesüléséhez, és magától értetődően védelméhez. A helyi önkormányzatokról szóló törvényjavaslatot beterjesztő Kormány a szabadság kormánya kíván lenni! Ez csak úgy lehet, ha azt javasolja, hogy vegyék el a megyék települések feletti hatalmát, és adják meg az önálló cselekvés lehetőségeit minden önkormányzatnak, települési önkormányzatnak.

Ezzel összefüggésben idézni szeretném Eötvös József ma is időszerű kormányzati gondolatát: "Akarjuk, hogy az egyéni szabadság sérthetetlenül fenntartassék; akarjuk, hogy az ügyek elhatározása, amelyek csak a polgárok bizonyos részét, például egy várost vagy egy megye lakóit érdeklik, nem mások, hanem épp azok által rendeztessen el, kiket érdekelnek!"

Sommás, nagyon lényeges megállapítása, előrebocsátva, a későbbi vitákra gondolva.

A bevezetendő önkormányzati rendszer fontos alapkövetelménye, az önkormányzás lelke: az önkormányzati önállóság. A javaslat szerint a helyi önkormányzat a törvény keretei között önállóan szabályozhatja, illetőleg egyedi ügyekben szabadon igazgathatja a helyi közügyeket.

Alapelvként fogalmazza meg a törvényjavaslat, hogy az önkormányzat a helyi közügyekben mindent megtehet, amivel jogszabályt nem sért.

Az önállóság védelmét szolgálja az a rendelkezés, hogy az önkormányzat döntése csak jogszabálysértés esetén vizsgálható felül.

Az önkormányzat a lakosság akaratából szabadon vállalhatja bármelyik helyi közügy megoldását.

További garancia, hogy az önkormányzatoknak csak a törvény állapíthat meg kötelező önkormányzati feladatokat. Ezzel megszűnik a lehetősége annak, hogy minisztertanácsi vagy éppen miniszteri intézkedések végrehajtója legyen az önkormányzat. A törvényekben előírt kötelező feladatok végrehajtásában, a végrehajtás módjának a megszervezésében azonban szabad teret kell engedni az önkormányzati önállóságnak annak érdekében, hogy valóban érvényesüljenek a helyi sajátosságok.

A helyi önállóság törvényi követelménye és annak garanciái önmagukban természetesen nem elégségesek. A Kormány ennek tudatában határozottan folytatni kívánja a ma még korántsem önkormányzatbarát jogszabálydzsungel felülvizsgálatát, és ez év végére befejezi a korábban megígért nagytakarítást a helyi önállóságot béklyókba kötöző központi jogszabálytömegben. (Taps.)

Az önkormányzati önállósághoz megfelelő gazdasági alapokra van szükség. A javaslat elismeri az önkormányzatok vagyonát, tulajdonát, és az állami tulajdoni körből átad meghatározott részt az önkormányzatoknak.

A tulajdonost megillető jogokat a képviselőtestületek gyakorolják. A javaslat meghatározza az önkormányzati tulajdon lehetséges és egy bizonyos aspektusban szükséges körét. Ezek egy része a törvény erejénél fogva kerül az önkormányzatok tulajdonába, más része pedig külön törvény alapján a vagyonátadó bizottságok döntéseivel.

Az önkormányzatok tulajdonossá tétele nemcsak nagyobb önállóságukat szolgálja, hanem a ma még alanytalan állami tulajdon bizonyos körének önkormányzatosítása garancia lehet arra, hogy a tulajdonossá vált önkormányzatok a jó gazda gondosságával óvják, gyarapítsák az ő és a közösség vagyonát.

A tulajdonosi szerepből következik, hogy az önkormányzat vállalkozhat is, bár ez nem alapfunkciója értelemszerűen az önkormányzatoknak.

A törvényjavaslat két korlátot szab a helyi önkormányzatok vállalkozásai elé. Egyfelől a vállalkozás nem veszélyeztetheti az önkormányzat kötelező feladatainak ellátását, másfelől csak olyan vállalkozásban vehet részt az önkormányzat, amelyben a felelőssége nem haladhatja meg a vagyoni hozzájárulás mértékét.

Vita volt, kérem, nem tagadom, még a Kormány ülésén is arról, hogy az önkormányzatokról szóló törvény milyen mértékben szabályozza az önkormányzatok konkrét, pontos bevételeit, költségvetési támogatását.

A Kormány, a mi álláspontunk az, hogy már az önkormányzatokról szóló törvényben, ha kell, keretjelleggel is, de rendelkezni kell a gazdálkodás több alapvető kérdéséről.

A Kormány stratégiai kérdésnek tekinti a helyi önkormányzatok anyagi forrásai körének törvényi meghatározását. A javaslat garanciális szabályként írja elő, hogy a kötelezően ellátandó önkormányzati feladat- és hatáskörök meghatározásával egyidejűleg az Országgyűlés dönteni köteles az ezek ellátásához szükséges anyagi feltételekről, ezen belül a költségvetési hozzájárulás mértékéről és módjáról. Ugyancsak fontos, ezért a javaslat kimondja azt, hogy kiegészítő állami támogatásra jogosult az önhibáján kívül hátrányos pénzügyi helyzetben lévő települési önkormányzat.

A Kormány ugyanakkor tudatában van annak, hogy az önkormányzatok anyagi eszközeinek konkrét mértékét elsősorban a későbbi országgyűlési döntések, így az előkészületben lévő államháztartási törvény, valamint az éves költségvetési törvények állapítják meg.

Az anyagi eszközök konkrét mértéke természetesen nem függetleníthető az ország mindenkori teherbíró képességétől. A pénzösszeg konkrét mennyisége előre nem garantálható, de az már igen, hogy az elosztás igazságos és kiszámítható, főleg kiszámítható legyen.

A biztonságos önkormányzati gazdálkodás érdekében az államháztartási törvényjavaslat vonatkozó fejezeténél többek között kezdeményezni fogjuk majd olyan rendelkezés fölvételét, miszerint az önkormányzatoknak adott költségvetési hozzájárulás év közben nem csökkenthető, és a következő évi esetleges csökkentésnél is bizonyos szempontokat be kell és szükséges tartani.

Tisztelt országgyűlési képviselők! A helyi önkormányzás fontos jellemzője és közvetkezménye a demokratikus helyi hatalomgyakorlás. Ezt a követelményt szolgálja mindenekelőtt az önkormányzati testületek megalakításáról szóló helyi választójogi törvényjavaslat, amelyet a Kormány szintén erre az ülésszakra terjesztett be.

A helyi önkormányzatokról szóló törvényről szóló jelen javaslat szerint az önkormányzati képviselőtestületek és bizottságaik működésének demokratikus szabályait, illetőleg a helyi népszavazás és népi kezdeményezés garanciáit foglalja magában.

A helyi önkormányzat a helyi közügyekben érvényre juttatja a népfelség elvét, kifejezi és megvalósítja a valódi helyi közakaratot. Önkormányzati döntést csak a választott képviselőtestület, vagy annak felhatalmazása alapján a képviselőtestület választott bizottsága, illetőleg az általa választott személy, valamint helyi népszavazás hozhat.

A helyi hatalom gyakorlásához – demokratikus gyakorlásához – köztudottan nem elég a helyi képviselőtestületek megválasztása és működése. Szükséges lesz a helyi társadalom egészének demokratikus átalakulása is. Ennek érdekében le kell bontani a helyi gazdasági és más monopóliumokat, összefonódásokat.

A közösség demokratikus együttélése feltételezi továbbá a pártok, egyesületek, a vallási közösségek, a gazdakörök, a lakossági rétegcsoportok és más önszerveződő közösségek újraéledését.

Szeretném külön felhívni a tisztelt képviselő urak és hölgyek figyelmét arra, hogy a törvényjavaslat elfogadása esetén megszűnnek a közös tanácsok. Ismert, hogy nem kevés kényszerrel, be nem váltott ígéretekkel a mintegy 3000 magyar község kétharmadát közös tanácsba szervezték a hatvanas és hetvenes évtizedekben. A közös tanács totális integrációt jelentett.

A törvényjavaslat minden községnek megadja az alapvető önkormányzati jogokat. Többen óvtak attól, hogy a kisközségek önkormányzata nem lesz életképes, községeinknek azonban előbb vissza kell kapniuk önkormányzati jogállásukat azért, hogy ennek birtokában – feltéve, ha akarják – a saját elhatározásukból jussanak fel a társulás gondolatához olyan ügyekben, ami olcsóbban, szakszerűbben, színvonalasabban csak így oldható meg.

A javaslat a községek önkormányzatát elismerve, a társulás általános szabadságának elvét vallja, és a szabad választásra három társulásos formát ajánl: társulást az igazgatási feladatokra, társulást intézmények közös fenntartására, ugyanakkor, és lehetővé teszi a képviselőtestület társulását is azzal, hogy minden településnek megmarad a saját képviselőtestülete. Közös képviselőtestület esetleges létrehozásakor azokban az ügyekben, amelyek kizárólag csak az adott települést érintik, az egyes települések képviselőtestületei önállóan, maguk döntenek.

A Kormány álláspontja szerint gazdasági ösztönzőkkel is célszerű lesz majd elősegíteni egyes közszolgáltatások társulásban történő megteremtését.

A községi és a városi polgármester megválasztásának a módjáról több éve vitatkozunk. Széles körben volt tapasztalható olyan igény, hogy a polgármestert a lakosság közvetlenül válassza. Ez az általános igény még a pártállam idejéből származik, legalábbis úgy vélem. Ez a választási mód látszott ugyanis egyetlen garanciának, hogy ne az egy párt által kézben tartott helyi tanácstestület döntse el, hogy ki legyen a tanácselnök.

A szabad és demokratikus önkormányzati választásokon megalakult képviselőtestület viszont már valóban kifejezi a választók akaratát. Ilyenképpen a polgármester megválasztása – az európai önkormányzatok legtöbbjéhez hasonló módon – a képviselőtestület hatáskörébe is adható.

A Kormány ezt a két alternatívát választva, ezek között döntésre kéri a tisztelt Országgyűlést. Ha az Országgyűlés a 32. § A/ változatát elutasítaná, akkor a B/ változatot, a polgármester közvetlen választásának a szabályait az önkormányzati választásról szóló törvényjavaslat tárgyalásakor kell majd megvitatnunk.

A polgármester megválasztási módjának a fontosságát nem vitatva, szeretném tisztelt képviselőtársaim figyelmét ráirányítani arra a szerepre, amelyet a javaslat 36. §-a alapján a polgármester betölt. A polgármester a jegyző útján irányítja a képviselőtestület hivatalát. A hivatal alapvető feladata, hogy előkészíti és végrehajtja a képviselőtestület önkormányzati döntéseit. Ugyanakkor a polgármester kiegészítő feladatként bekapcsolható a nem önkormányzati, hanem államigazgatási ügyek intézésébe is, amelyek körét külön törvények, miniszteri, minisztertanácsi rendeletek állapítják meg.

Lehetővé teszi továbbá a javaslat, hogy a törvény a szakképesítést igénylő államigazgatási ügyek intézésével kifejezetten a hivatalvezető jegyzőt, esetleg a hivatali ügyintézőt bízza meg. Az ágazati jogalkotásra vár az a feladat, hogy e személyekre az ügy jelentőségétől függően differenciáltan állapítsa meg az igazgatási feladatkört vagy az igazgatási hatósági hatáskört.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat minden önkormányzatot egyenjogúnak, egyenrangúnak tekint. Bár a külön ágazati törvényekben meghatározott közszolgáltatások esetében – például a kórház vagy a szakközépiskola működése – a törvény a nagyobb lakosságszámú önkormányzatokra több kötelező feladatot és hatáskört állapíthat meg. A nagyobb lakosságú önkormányzat többletkötelezettsége azonban nem jelent kizárólagosságot, mivel a nála kisebb lakosságszámú település saját működési területén önként vállalhatja bármelyik közszolgáltatás megteremtését. Ha azonban ezt nem teszi, akkor mindig van olyan önkormányzat, amelyik a törvényben előírt közszolgáltatás megszervezéséről köteles gondoskodni.

Tisztelt Képviselők! Az előkészítés során az egyik legnagyobb vitát a megyékre kidolgozott alternatív elképzelések váltották ki. A Kormány álláspontja szerint a fő kérdés nem a megye, hanem a települési önkormányzat. A községek általában szükségesnek tartották; a városok, különösen a nagyvárosok egy része viszont feleslegesnek ítélte a tanácsrendszerben megismert megyét, joggal féltette saját önállóságát. Többen legfeljebb csak egy megyei hivatal működését tudnák elfogadni, amelyet nem irányít döntési jogú képviselő-testület.

A megyeellenesség, az ellenérzés a mai vagy még inkább a néhány évvel ezelőtti megyei szerep jogos tagadásából táplálkozik; abból, hogy a tanácsrendszerbeli megye a központi akarat kemény végrehajtója volt, uralta a helyi tanácsokat, elosztotta a pénzeket, és a helyi szint mindenben a megyétől függött.

A törvényjavaslat minden tekintetben megszünteti a megyéknek ezt a hatalmi helyzetét. A megyei önkormányzatra – az európai tapasztalatokat is figyelembe véve – csupán azoknak a közszolgáltatásoknak a megszervezését bízza, amelyek vagy a megye egész területére, vagy nagy részére terjednek ki, illetve a szolgáltatás nagyobb részét nem az intézmény székhelyén lakók veszik igénybe. Ha ezeket a szolgáltatásokat kizárólag azoknak a városoknak a hatáskörében hagynák, ahol ezeknek az intézményeknek a székhelye van, akkor kirekesztenők – és itt a lényeg – a községek, a kis- és középvárosok adófizető polgárait abból, hogy az őket is érintő szolgáltatások szervezésébe beleszóljanak, érdekeiket érvényesítsék, mivel köztudott, hogy a városi képviselőtestületekben nincs községi képviselő.

A Kormány a javaslatban szereplő megyei önkormányzat létrehozását támogatja. A közgyűlés megválasztásának több módja lehet. Lényeges azonban, hogy alulról építkező, demokratikusan megválasztott megyei önkormányzati testület alakuljon. Az ilyen megyei önkormányzat semmilyen tekintetben nem felettese a települési önkormányzatoknak; ellenkezőleg, hatékonyan képviseli és védi a települési önkormányzatok érdekeit, valamint a községek és a városok lakóinak közös akaratából szervezheti az egy város határát jóval meghaladó körzeti közszolgáltatásokat.

Külön szeretnék szólni a fővárosról. Budapest az ország fővárosaként az önkormányzati rendszerben sajátos szabályozást igényel. A fővárosban kétszintű önkormányzat szükséges, ám e két szint közötti munkamegosztást e törvénynek és más jogszabályoknak kell szabályozniok. A munkamegosztás optimális elve – véleményünk és álláspontunk szerint – az lehet, hogy a fővárosi kerületek a törvény alapján rendelkeznek a városi önkormányzatokat megillető jogokkal és hatáskörökkel, a fővárosi közgyűlés pedig a főváros egészét vagy annak egy részét érintő ügyekben gyakorol önkormányzati jogokat, de a kerületek érdekének sérelme nélkül.

A Kormány nem támogatta azt a javaslatot, amely arra irányult, hogy egyes fővárosi kerületek önálló városokká alakuljanak, és akár ki is váljanak a főváros területéből. Ugyanakkor az álláspont szerint a fővárosi kerületeknek hasonló önkormányzati önállóságot kell adni, mint a városi önkormányzatoknak. Az ehhez szükséges anyagi és hatásköri garanciákat a későbbi jogszabályoknak kell megteremteniök a fővárosi kerületek számára.

A fővárosi kerületeknek és a fővárosnak is – éppen sajátos helyzetük figyelembevételével – tágabb teret indokolt adni arra, hogy a részleteket a saját statútumukban maguk alakítsák ki.

A nagyvárosok helyzetének a rendezése is a sokat vitatott kérdések közé tartozott. A Kormány álláspontja az, hogy a nagyvárosokat megyei jogú városokká indokolt nyilvánítani. A törvényjavaslat a lehetséges méretre vonatkozóan két változatot – 60 000-es, illetve 100 000-es lélekszámot – tartalmaz. A nagyobb városok jellemzője, hogy rendelkeznek azokkal az intézményekkel és egyéb feltételekkel, amelyek révén saját területükön elláthatják a megyei önkormányzati feladatokat is.

A megyei önkormányzat viszont a községek, a kis- és középvárosok tekintetében gondoskodhat a középfokú szolgáltatások megszervezéséről. A megyei jogú város együttműködhet a megyei önkormányzattal, együtt működhet a megyei önkormányzattal! Képviselőt azonban a megyei jogú város nem küld a megyei közgyűlésbe. A megye figyelme így mindenben a községekre, valamint a kis- és középvárosokra irányulhat.

Tisztelt Ház! Mint korábban már említettem, a helyi önkormányzatoknak csak az Országgyűlés állapíthat meg feladat- és hatáskört, ugyanakkor a javaslat 7. § (1) bekezdése szerint az önkormányzat választott vezetőjét vagy kinevezett köztisztviselőjét minisztertanácsi rendelet államigazgatási hatáskörrel ruházhatja fel, illetve a polgármestert országos államigazgatási feladatok helyi végrehajtására kötelezi. Ebben az ügykörben és ezen személyek eljárása esetén a Kormány a javaslat 92. § b. pontjának megfelelően irányítja a törvényben és rendeletében meghatározott módon ezen ügyek helyi ellátását.

A javaslat abból az Európára jellemző megoldásból indul ki, hogy az önkormányzat meghatározott dolgozói az önkormányzati közigazgatási feladatok megoldása mellett jogszabályban előírt államigazgatási feladat- és hatásköröket is elláthatnak.

Ugyanakkor a javaslat indokolása jelzi azt a teendőt is, hogy a mai eklektikus tanácsi feladat- és hatáskörök mielőbbi revízióra szorulnak, ennek során az önkormányzattól független állami szakhatósághoz indokolt utalni a tanácsi hatóságok által ma intézett hatósági ügyek számottevő és komoly százalékát. Azzal azonban, hogy az önkormányzat helyi hivatalának jogszabályok ezen ügyekben is adhatnak irattovábbító, előkészítő, illetve végrehajtási feladatokat, – pusztán.

Külön kell szólnom a főispáni, illetőleg más elnevezés esetén a kormánymegbízotti intézményről. A javaslatból nyilvánvaló, hogy nem olyan főispánról, kormánymegbízottról van szó, aki bármely módon rátelepedhetne a helyi önkormányzatokra. A törvény a főispán feladatkörét egyértelműen körülhatárolja. Nem felügyelheti a helyi önkormányzatokat, még a törvényesség tekintetében is csak ellenőrzést végez, jelző, kezdeményező lépéseket tehet – ám a döntés mindig a bíróság hatáskörébe tartozik. A kormánymegbízott, a főispán, hivatala segítségével csak az arra rászoruló önkormányzat kifejezett kérésére nyújthat szakmai, módszertani segítséget. A javaslat kizárja a kormánymegbízott esetleges gyámkodó tevékenységének minden lehetőségét.

Befejezésül tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést arról, hogy a Kormány meghatározta a helyi önkormányzatokról szóló törvényhez kapcsolódó további jogszabályok előkészítésének a feladatait.

A nyári és a kora őszi időszakban ez feszített ütemű, összehangolt előkészítő munkát igényel a minisztériumoktól. A Kormány elvi jelentőséget tulajdonít annak, hogy a Parlament előbb alkossa meg a helyi önkormányzatokról szóló törvényt. Ebben az alaptörvényben jelölje ki az önkormányzatok helyét és szerepét. Kiépítendő demokratikus jogállamunkban döntse el a helyi önkormányzatok alapkérdéseit.

Az önkormányzatok teljes kiépülése természetesen további törvényalkotást igényel. Ezek azonban nem dolgozhatók ki az önkormányzati alapkérdések eldöntése nélkül. A helyi önkormányzatokról szóló törvény rendelkezéseinek, az abban foglalt elveknek megfelelően készülhetnek el a hozzá kapcsolódó, a működtető jogszabályok. A Kormány által megszabott ütemezés alapján a javaslatok benyújthatók a tisztelt Országgyűlésnek az őszi időszakon, amikor – várhatóan ez év novemberében – érdemben működni kezdenek az új önkormányzati képviselői testületek, addigra rendelkeznek majd a munkájukhoz feltétlenül szükséges jogszabályokkal, ismerni fogják az 199l. évi anyagi lehetőségeiket és megkezdhetik végre a valódi önkormányzást.

Amikor a Kormány az önkormányzati törvényjavaslatot megvitatásra ajánlja és ennek megvitatását kéri Önöktől, engedjék meg, hogy Goethe kérdését és örökérvényű tanácsát idézzem: "Melyik Kormány a legjobb? Az, amelyik arra tanít meg bennünket, hogyan kormányozzuk önmagunkat." Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)