JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): Visszavonom. Valóban nem butaság volt, csak a helyzet félreértelmezésén alapuló megnyilvánulás. Elnézést kérek, igazuk van. A félreértelmezés itt természetesen két dologból is fakadhat. Az egyik abból, hogy létezett egy prekoncepciójuk, miszerint a szabad demokraták vagy az ellenzék - mindegy, hogy nézzük - nyilván nagyobb obstrukcióra fog törni, csak az volt a kérdés, hogy miben lássák meg ennek a jegyét. A félreértelmezés másrészt abból fakad, hogy nem elég közelről ismerik az önkormányzati törvényről folyó húszéves vitákat, az elmúlt másfél év pártközi tárgyalásain megnyilvánuló álláspontokat. Mindezek a szép elvek, amiket például Roszík Gábor képviselő úr elmondott a múltkor, ezek a szép elvek ott voltak végig ezek fölött a viták fölött, az összes álláspont fölött többé-kevésbé. Mi az ellentörvényben éppen azt kívántuk megfogalmazni, hogy lehet ezeket a szép elveket teljesen következetesen is végigvinni. Nem más elveket, azokat, amelyeket az Alkotmányba átemelni szándékozik a kormányjavaslat - már egy részét -, azokat, amelyeket a kormányzat szükségesnek látott bizonyos kompromiszszumos mértékig érvényesíteni a saját törvényjavaslatában. Mi azonban megpróbáltuk kidolgozni, hogy néz ki egy olyan törvény, amelyik teljes egészében végigviszi azokat az elveket, amelyeket meghirdettek. Visszatérve a dolog történetéhez. Valóban egy nagyon sok munkával készült törvényjavaslat a Kormányé; pontosan olyan sok munkával készült a mi ellentörvényünk, és a közben lévő két módosító javaslatfüzér is. Hiszen a kormány-előterjesztés és a módosító csomagban nálunk vitt két vonal, az mind- mind-mind kimunkálódott abban az elmúlt fél év vitáiban, ahol éppen azért munkálódtak ki azok alternatívaként, mert a korábbi Kormány apparátusából indult centralisztikus kezdeményezésekkel szemben - amelyek szintén az új elvekre hivatkoztak, és nyugati példákra hivatkoztak - az akkori ellenzék megpróbált alternatívákat keresni, amelyik az önkormányzatnak több autonómiát ad, az önkormányzati feladatokat és a Kormány által végzett feladatokat szigorúbban választja szét. Tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy a kormány-előterjesztés és a mi módosításunkban foglalt két koncepció meglehetősen kényszerű volt, amikor ez az egész vita itt elkezdődött, amikor egyáltalán lehetett volna tudni, hogy a Kormány melyik alternatívát fogja kiválasztani ebből a csomagból. Elmondhatjuk, hogy az előkészítő munkára, annak komolyságára, szakszerűségére, nemzetközi áttekintésére vonatkozó összes dicséret pontosan úgy illeti a mi alternatíváinkat is, mert pontosan abban az előkészítő munkában készültek. Miért vártunk mégis három hetet a beterjesztéssel? Ennek egyszerű oka volt. Nagyon jól tudja mindenki, aki ilyen munkában részt vesz, hogy egy-egy koncepció és a koncepcióban egymással ütköző szempontok és közben a harmónia megteremtése jogszabály-technikailag többféleképpen lehetséges. Semmiképpen sem tudtuk a konkrét reakciót addig megformálni, amíg nem tudtuk, hogy ők a csomagból melyiket választják; azt a kompromisszumot-é, amelyik felé már valóban törve, még tavasszal mentünk, amelyikre vonatkozott Demszky Gábor levele, és amelyikben erősen részt vett szegény Gábor, aki bennünket képviselt ezeken a tárgyalásokon, avagy el fognak szakadni ettől a kompromisszumtól és egy másikat terjesztenek elő. Elszakadtak ettől a kompromisszumtól, és egy másikat, egy centralisztikus formát terjesztettek elő. Ez történt technikailag. Nos, miért kell három hét a reakcióra? Egyszerűen azért kell három hét a reakcióra, mert egyedi törvényjavaslatokkal nem lehet - hogy mondjam? - értelmesen a koncepcióban lévő elvek arányát megváltoztatni. Törvényt csak összefüggően lehet írni. A legnagyobb slendriánság lett volna, ha egyedi javaslatokkal bombázzuk, ahelyett, hogy összefüggő füzérekbe szedtük volna a módosító javaslatokat. Ez pedig egyszerűen fizikailag időt, nagyon sok munkát, hozzáértést és azt a jóhiszeműséget is feltételezi, hogy a másik fél oda fog figyelni arra, amit írunk. Belátom: tévedtünk. Rátérek a dolgok tartalmára, mert ennyi elég ebből. (Nagy taps.) Ugye, most előttünk áll, illetve a tisztelt Ház előtt áll - ha a dolog tartalmát nézzük - két élesen végigfogalmazott törvény és két darab javaslatfüzér, amelyik elfogadja a kormány-előterjesztésnek a szerkezetét, tárgyait és hasonlókat, illetve próbál különböző területeken érvényesíteni valamit, valóban a kormányzat liberálisabb jogfelfogásából. A vita tulajdonképpen nem olyan nagyon nehéz, mint ahogy a mennyiségi kérdésből tetszik, hiszen elég pontosan megfogalmazhatók azok az elvek, amelyek közösek bennük, s amelyekben eltérnek, ahol ezek az elvek kompromisszumra kényszerültek bizonyos dolgokban, s hogy hol vannak ezek a csomópontok. Igazából nem a szakaszok vitája az érdekes, hanem ezeknek a logikai vázaknak a végigkövetése. Nekem nagyjából a helyzetemből következik, hogy a felvázolt koncepciók közül melyikkel értsek egyet. Abból a helyzetemből például, hogy Zemplén megyei képviselő vagyok, engem a választóim is arra biztattak, hogy Zemplén megye autonómiájáért lépjek föl. Nyilvánvaló, hogy minden olyan törvényjavaslat szimpatikusabb nekem, ahol az akár a területi társuláson alapszik, akár a társulásos megyén alapszik; tehát minden olyan koncepció szimpatikusabb nekem, mint Zemplén megyei képviselőnek, amelyben a Zemplén megyei közösségek maguk aktívan el tudják végezni azt az eljárást, amelyben ők elszakadnak Borsod-Abaúj-Zemplén megyétől, és nem szorulnak egy megyei önkormányzat és egy kormányapparátus közreműködésére.Egyszerűen azért, mert borzasztó nehéz úgy szervezkedni egy új felállásra, hogy közben függésben vagyok a régi megye vezetésétől. Mivelhogy faluszociológus vagyok, az is természetes, hogy ezekben a húsz éve folyó vitákban, amelyeket főleg a tanácstörvény módosítása kapcsán kezdtünk iszonyú keményen, ezekben én a faluvédők hangulatára mentem rá, és a faluvédők hangulata szerinti érzelmi viszonyt alakítottam ki a különböző törvénykoncepciókkal kapcsolatban. És ebben a húszéves vitában mindig azonos oldalon voltam. Ebből következik, hogy a falu közvetett érdekképviseletét - amit a megyerendszer jelent az ezzel lehetséges helyzeti védekezési formákkal szemben (?), a falvak saját társulásai, szövetségi rétegződésével szemben, valamint azt a fajta rendszert, ahol a hatósági munka ürügyén a falu örökké egy megzavart helyzetben van, mert nem láthatja világosan, miben van neki a döntési köre és miben másnak, illetve ezt a fajta helyzetet - én mindig ellenszenvvel kezeltem, és nyilvánvalóan azt kellett keresnem az új törvényjavaslatok között, és azt kellett keresnem a Kormány törvényjavaslatában, hogy mennyiben szakad el tőle. Amikor mi úgy fogalmaztunk, hogy itt a tanácsrendszer aranysujtásos és nemzeti színű átfestéséről van szó, valóban részben igazságtalanok voltunk. Igazságtalanok voltunk akkor, ha a jogelveket nézzük, amelynek alapján az új szervezetrendszer meg lett téve. Ezek valóban nem a régi jogelvek. Igaziból azok a jogelvek vannak itt explicitté téve, amelyek már a tanácsrendszer 71-es módosítói fejében is ott jártak, csak leírni nem merték, végigvitatni nem lehetett, mert ugye a demokratikus-centralizmus uralkodó doktrínája lefojtotta a mögötte lévő meggondolásokat. De annyiban mégis a régi rendszer folytatása, hogy borzasztóan figyel két szempontra, ami érthető, hogy figyel rá, csak ennek másik oldalról nagyon kemény következményei lesznek. Egyrészt figyel arra a szempontra, hogy a kialakuló új rendszer, függetlenül attól, hogy a benne lévők jogosítványai különböznek, az azonnal megélhető, azonnal folytatható legyen. Tehát ugye, figyel erre. Tehát ami történelmileg részben a korábbi vármegyében, részben a szociálizmusban kialakult és ránk hagyományozódott - magatartás-szervezet, közszolgálati rendszer -, az azonnal továbbfolytatható legyen. Figyel erre. Másrészt pedig figyel arra nagyon erősen a kormány-előterjesztés - és ezt megint előnyének is mondom, miközben a hátránya is fakad belőle -, hogy mivel a következő időszak pénzügyileg is zűrös lesz, vagyonjogilag is zűrös lesz - nem lehet tudni, hogy kinek miért -, ezért a Kormánynak szélesebb körben legyen balanszírozási lehetősége, ne legyen kemény játékszabályokkal és különleges játékszabályokkal megkötve a keze. Hisz nem lehet tudni, hogy a rendszer miért kerül válságba. Ezek a pozitív elvek, az azonnali folytathatósága az intézményrendszernek és a Kormány rugalmas beavatkozási lehetőségének a kérdése - megfordíthatóan - azt jelenti, hogy szentesíti ezt a történelmileg vegyes intézmény- és közszolgáltatási rendszert, amely eddig kialakult, meg is "ragasztja" ezt, s megfordíthatóan az is mondható, hogy különösen a gazdasági, de egyéb közszolgálati területeken is az önkormányzatokat végül is a Kormány kegyétől vagy elnyomásától teszi függővé, s ki is építi - a belügyminiszter, főispán, jegyző stb.- a maga technikai apparátusát. Ha úgy tetszik, lehet paranoid módon nemcsak a mi módosító javaslatainkat látni ellenségesen, lehet paranoid módon a Kormány beterjesztett javaslatát éppolyan ellenségesnek látni. Mindkettő paranoiássá lesz. Teljesen komolytalan dolog ezeket a kérdéseket úgy nézni, hogy ne tegyük pártharcok kérdésévé az önkormányzati kérdést. Nyilvánvalóan ezt a kérdést pártharcok kérdésévé kell tenni, azért vagyunk megválasztva. A Parlament dolga az ország berendezkedésének eldöntése, erre a pártok kaptak megbízást. Egyébként ugyanazt mondjuk, mint a régi demokratikus centralisták: aki akadályozza a gyors megoldást, az a nép ellensége. Nem a nép ellensége, hanem a kormánypárt ellenfele. (Ellenzéki taps.) Félreértés ne essék, nem igaz, hogy nem a kompromisszumot keressük. Azokon a tárgyalásokon, amelyeken a kompromisszumokat kerestük két javaslatfüzérünkben, azokon a tárgyalásokon, amikor még nem lehetett tudni, ki lesz a kormányon, és milyen kormánnyal szemben kell az ellenzéknek harcolnia, akkor még nagyon gyakran az MDF-es ellenzéknek is védenie kellett magát, azokat a kompromisszumokat máig hajlandók vagyunk elfogadni, amelyek ott kialakultak. Ahhoz azonban, hogy ezeket a kompromisszumokat meg lehessen kötni, világosan meg kellett fogalmazni az induló álláspontokat. Induló álláspontként az egyik felét megfogalmazta a kormány-előterjesztésként az egyik oldal, az ellenzéki megközelítésnek a másik felét az ellenfél nevében megfogalmaztuk mi. Nagyon jól tudjuk, hogy az országnak élnie kell, nagyon jól tudjuk, hogy elvekből nem tudnak hétköznapok kijönni. Azt azonban nagyon fontosnak tartjuk, hogy úgy fogalmazzuk meg a kompromisszumokat, hogy elismervén annak technikai szükségességét - a közszolgálati, iletve hivatali rendszernek működnie kell a jövő hónapban is -, ne legyen a szabályrendszernek ez a megrögzítése. Igenis a megyei funkciók kiváltásának könynyebb technikái legyenek, igenis az állami és önkormányzati feladatok szétválasztásának szigorúbb rendje jöjjön létre, igenis az önkormányzatok végső felügyelete ne a Kormány, hanem a bíróság, illetve a Parlament kezében legyen, mert egyébként történelmi érvekkel ugyan alátámasztható, de minden demokrata gondolkodó és önkormányzati jogász által szidott valamelyik, történelemben létezett, Nyugat-Európában feltalálható rendszerhez jutunk. Sajnos, itt nem segít rajtunk sem a történelembe, sem a világba való kitekintés, hiszen az önkormányzati rendszerekhez fűződő ideológiák többé- kevésbé sodródás, mindenféle politikai felhalmozódás termékei. Már annak idején, amikor az akkori kormánynyal nagyon kemény háborúban álltunk a településfejlesztési koncepció, a tanácsi, az intézményi összevonások miatt, már akkor ebben a vitában előszeretettel hangzott el a francia, belga önkormányzati rendszerre és regionalizmusra való hivatkozás. Mi már akkor szembefordultunk vele. Könnyen megtehettük ezt, mert ugyanebben a francia-belga kultúrkörben, ahol valóban Napóleonig visszanyúló rendezése van a dolognak, s abból mindig kimozdult valami, ennek a berendezkedésnek nagyon eleven, harsány kritikája él az ottani demokratikus erők részéről, s természetesen addig, amíg az általában vett ellenzék erre az általános demokratikus kritikára figyel az akkori kormányerőkkel szemben, az is érthető, hogy a felelősség változik, hogyha az ember a Kormányba kerül. Az az igazság, hogy országonként, sőt a szövetségi jellegű országokban - Ausztriában és NSZK-ban egyértelműen, máshol kevésbé - tartományonként eltérő jog van. Tartományonként eltérő a körülötte levő intézményrendszer is. Borzasztó nehéz a létező jogból kihámozható jogelvek alapján újrarekonstruálni a játékot, egyszerűen azért,mivel a részletek mások, másféle egészségügyi rendszer van mellette, másként definiált iskolarendszer van mellette stb. Amit az önkormányzati törvényhozás és jog szintjén ki tudunk nézni egy nemzetközi példából, az nagyon feltételesen általánosítható csak, hiszen másra reagál, mint ami nálunk van érvényben. Ezért van, hogy a mi szakmai hitünk szerint igazából csak úgy lehet megközelíteni a vitakérdést, ha leszögezzük azokat az elveket, amelyeket érvényesíteni akarunk, amelyek tekintetében érdekes módon valóban nagy a közösség a kormánypárt és közöttünk, ezt egyáltalán nem olyan nehéz leszögezni, azt vetítjük rá részben a szociológiai valóságra, hogy melyek a megélhetési szabályok, és arra a kívánságra, hogy ne csupán hatalomváltás legyen Magyarországon, hanem rendszerváltozás is. A játékszabályok kialakításában igenis a rendszerváltozás folyamatos lehetőségének biztosítását tartjuk fontosnak. Erre törekednek a módosító javaslataink is. (Taps az ellenzéki oldalon.)