DR. DEBRECZENI JÓZSEF, a nyomtatott és elektronikus sajtó privatizációs eljársait vizsgáló bizottság elnöke: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, ott folytatom, ahol az elmúlt ülés végén abbahagytam, hogy bizonyos körülmények folytán kissé felemás helyzetbe került a bizottság, a bizottsági jelentés. Tudniillik június 27-i dátum van a jelentés alján, és ez a szöveg csakugyan egy akkori állapotnak a rögzülése. Ma július 23-a van, tehát csaknem egy hónap telt el közben. Időközben ez a jelentés napirendre került olyan fórumokon, mint a 168 óra vagy a Hét vagy a Magyar Hírlap vagy a Mai Nap és még sorolhatnám, és örülök, hogy most végre a Parlament plénuma elé is kerül ez a jelentés. Ezt - félreértés ne essék - semmiképpen nem panaszként mondom vagy gúnyos megjegyzésnek szánom, csak hát ez tény, meg kell említenem, amit figyelembe kell hogy vegyünk, hogy ez a jelentés, amely 158-as számon szerepel a képviselők asztalán, ha őrzik még, ez egy egy hónappal ezelőtti állapotot tükröz. Attól való félelemtől is hajtva, hogy esetleg nincs ott már mindenkinek az asztalán ez a 158-as számú jelentés, az előterjesztésben igyekszem ennek a jelentésnek a lényegesebb pontjaira rámutatni, illetve bizonyos megállapításait értelmezni. Ennek előtte azonban két tartalmi kiigazítást szeretnék tenni. A jelentés első oldalán az I-es utáni 1-es pontban a második francia bekezdés után van egy mondat: ezen túlmenően a fent nevezett országgyűlési határozat és nem tudom, milyen pontja értelmében - kihagyás van. A helyes szöveg úgy hangzik, hogy "a fent nevezett országgyűlési határozat 2. pontja értelmében". És a 6-os számú mellékletben is történt egy sajnálatos elütés, amire a MUOSZ-főtitkár levélben figyelmeztetett, ahol a Szabad Föld tulajdonosai közé géphiba folytán került be a MOSZ - a TOT, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa jogutódja - helyett a MUOSZ, és Bencsik Gábor tiltakozott az ellen, hogy az ő szervezete a Szabad Föld résztulajdonosa lenne. Csakugyan nincs erről szó, géphiba történt, elütés történt. Nos, ez a jelentés öt római számmal ellátott részből, öt pontból áll, van tehát egy szerkezete. Az I-es pont a bizottság tevékenységét meghatározó tényezőket összegezi, a II-es pont a bizottsági vizsgálat eddigi menetét, annak szempontjait és irányait a) pont alatt, b) pont alatt pedig a bizottsági vizsgálat konkrét lépéseit ismerteti. A III. tartalmazza a megállapításokat, az eddigi vizsgálati eredményeket, azaz részeredményeket; a IV. az e megállapítá- sok után megfogalmazható javaslatokat; az V. pedig igyekszik kijelölni a vizsgálat jelenleg, illetve egy hónappal ezelőtt láthatónak tűnő további irányait. Csak a legfontosabb tényezőkre szeretnék utalni. Az I-ben, amely a bizottság tevékenységét meghatározó tényezőket tartalmazza, döntő jelentőségű az a bizonyos országgyűlési határozat, amelyik a bizottságot felállította. Rendkívül fontosnak tartom szóban is leszögezni: a bizottság természetesen mindvégig ezt tekintette kiindulási alapjának. Szó sincs arról, hogy mintegy kiterjesztette volna a maga vizsgálódását menet közben. Ez az országgyűlési határozat teljes körű vizsgálatra kötelezi a bizottságot: a teljes nyomtatott és elektronikus sajtó privatizációs eljárásait, illetve egyáltalán a sajtóviszonyokat, amelyek között ezek a privatizációk zajlanak, kötelessége a bizottságnak vizsgálni. Az Axel Springer-ügy külön meg sincs említve a határozat szövegében. Nem arról van tehát szó, hogy a bizottság kiterjesztette volna a maga hatáskörét, legfeljebb arról lehet szó, hogy a kisebbségi jelentés megfogalmazói szűkíteni akarták. A II. pontban, az eddigi vizsgálattal foglalkozó fejezetben, a vizsgálat egyik nagyon fontos szempontjaként szeretném kiemelni, hogy nagyon sajátos helyzetben állt fel a bizottság: a Springer-lapszerzések utáni különleges, botrányszagú helyzetben, olyan helyzetben, amikor úgy tűnt - és tulajdonképpen még ma is úgy tűnik -, semmi nem garantálja azt, hogy hasonló, nemkívánatos akciók nem történhetnek meg akár másnap. Túl azon, hogy ezeket az eseteket vizsgáltuk, igyekeztünk gyorsan tájékozódni, és amenynyire ehhez eszközök álltak a rendelkezésünkre, jogi eszközök híján igyekeztünk gátat vetni vagy elejét venni a hasonló eseményeknek. Ezért a gyors áttekintés érdekében nyilvános meghallgatásokat rendeztünk, hogy a nyilvánosság előtt késztessük nyilatkozatra esetleg a lapkiadó vállalatokat, főszerkesztőket arról, vannak-e hasonló szándékaik privatizációs ügyben. Itt szeretném megjegyezni, hogy immáron nyolc ülést tartott a bizottság, amiből hat volt nyilvános, és mindössze kettő zárt. Ezzel utalok arra a vitára, amelyik a sajtóban és itt, a ház falai között is lezajlott ez ügyben: hogy ez a bizottság zárt ajtók mögött működött. Ez nyilvánvalóan nem így van. A II. fejezet b) pontjában a konkrét vizsgálati tevékenységet ismerteti a jelentés nyolc pontban - ehhez felesleges lenne bármit is hozzáfűzni. A jelentés legfontosabb része a III., "Megállapítások" című fejezet. Mindenekelőtt leszögezi a bizottsági jelentés, hogy a szűk időhatár - amelyik az első időközi jelentés megtételére kötelezte a bizottságot - sietésre kényszerített bennünket, nyilvánvalóan megakadályozott abban, hogy végigvitt, lezárt vizsgálati eredményeket lehessen produkálni. Ezek kifejezetten részeredmények, a vizsgálat jelenlegi, illetve egy hónappal ezelőtti állásáról tudósítanak, nem végső ténymegállapítások. A megállapítások között rendkívül fontos elmondani, hogy egy általános helyzetképet alakított ki a bizottság a magyar sajtó állapotairól és az ezen állapotok között zajló privatizációs tevékenységről. Ennek az állapotnak a leglényegesebb jellemzője, hogy a sajtó területén - mint Magyarországon az élet szinte minden területén - is óriási változás következett be. Szétesett egy sajtóstruktúra, szétesett egy állampárti sajtó, amelyik kizárólag a politikai eszköz szerepét töltötte be az elmúlt időszakban, egy állampárti szócső szerepét. Ennek a szétesése, fölbomlása nagyon sajátos: többféle dimenzióban is válságállapotot idézett elő, először is gazdasági értelemben. Ez az állampárti sajtó nyilvánvalóan egy piacképtelen struktúra volt, nem arra hozták létre, hogy piaci körülmények között működjön. Nyilvánvalóan elmaradott és alkalmatlan technikai körülmények között leledzik, és azt hiszem, nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy azok a kiadóvállalati igazgatók, és azok az emberek, akik ebben az apparátus-jellegű struktúrában ezt a sajtót működtették, semmiképpen nem arra készültek, nem olyan működést kívántak tőlük, hogy piaci viszonyok között üzleti tárgyalásokat folytassanak, piaci viszonyok között működtessék ezt a sajtót, hanem politikai utasítások végrehajtói voltak. Azok a személyek sem eléggé fölkészültek erre az új helyzetre, ami előállt. A gazdasági válság mellett kétségtelenül jogi válságról is lehet beszélni - így látja a bizottság. Valóságos ex lex állapot alakult ki a sajtó területén. Az utolsó szabályozás 1986-ban történt, akkor született meg a sajtótörvény, amit ugyan lényegtelen pontokon módosítottak azóta, de semmiképpen nem alkalmas ez az állapot a mostani helyzetnek az irányítására. Egy jogi dresszúra volt, amely csupán arra szolgált, hogy a párt a kezében tudja tartani ezt a sajtót; és a piaci viszonyok közötti működés jogi szabályozására teljességgel elégtelen. Hogy csak egy példát mondjak, a legkirívóbbat: nyilván ez tette többek között lehetővé a Springer-féle lapszerzéseket is. A harmadik ilyen válságot a jelentés szakmai-etikai-politikai válságként írja le. Egész egyszerűen arról van szó, hogy ez a sajtó, ennek a sajtónak a munkatársai, politikai feladatot kellett hogy teljesítsenek, és a politikai feladatok mögött a szakmai szempontok nyilvánvalóan másodlagosak voltak. A politikai rendszerváltozás következtében identitászavar keletkezett az újságírók, a szerkesztőségek egy részénél. Ez adott esetben - megkockáztatom, hogy általam ismert néhány megyei lap esetében - politikai természetű félelemként is megfogalmazható. Egy egzisztenciális válság képében is jelentkezik az érintett személyeknél, amennyiben társul az előbb említett gazdasági válsággal. Tudniillik, nyilvánvaló, hogy ezek a lapok gazdasági tekintetben lehetetlenné válnak, váltak már régen, és fognak válni a közeljövőben - annál is inkább, hiszen a nyugati tőke megjelent. Ebben a helyzetben, ebben a - háromféle szempontból is - válságosnak ítélt helyzetben jelent meg aztán csakugyan a professzionista nyugati sajtótőke, és ebben a helyzetben történtek azok a jelenségek, amelyek arra ösztönözték a magyar Országgyűlést, hogy egy ilyen vizsgálóbizottságot állítson fel. Ez egyrészt óvatosságra készteti a nyugati tőkét, nagyon sok tárgyalás elakadt a szándéknyilatkozat szintjén. Tudniillik a zavaros helyzetben a nyugati fél sem lát lehetőséget korrekt, tartós, biztos üzletek kötésére. Ez a dolog egyik oldala. A másik oldala pedig - megint csak a Springerre vagyok kénytelen utalni -, amikor gyors lapszerzésekre ösztönözte a nyugati tőkét ez a zűrzavaros állapot. A bizottság jelentése megállapítja, hogy a privatizáció mindenképpen létkérdés a magyar sajtó számára, csakhogy ezek között a kaotikus viszonyok között mindenféle veszélyeket rejt magában. A jogi szabályozatlanság miatt kialakulhat egy olyan torz struktúra, amelyben nemkívánatos monopolhelyzetek állnak elő, amit utólag már rendkívül problematikus vagy lehetetlen korrigálni, lehetetlen egészséges, monopoliummentes viszonyokat kialakítani. Pillanatnyi érdekek, esetleg pillanatnyi félelmek munkálnak azokban a személyekben, akik ezeket az eladási ügyeket lebonyolítják, ami megint csak nyugtalanító. A bizottság jelentése azt is megállapítja, hogy ezeket a privatizációs folyamatokat a régi vezetők a saját pozicióik átmentésére is föltétlenül kihasználják. E megállapítások után fogalmazza meg a IV. pontban a bizottság a javaslatait, amelyek nagyon egyszerűen összegezhetők. Leszögezi a bizottság jelentése, hogy mielőbb föltétlenül fontos az új sajtó- és médiatörvénynek a meghozatala, ami a szükséges jogi szabályozást elvégzi ezen a területen. Második pontként azonban lehetetlen nem tudomásul vennünk, hogy ez az új sajtó- és médiatörvény a közeljövőben, a közeli hetekben nem születhet meg - egyszerűen technikai okokból. Ebben az átmeneti időszakban, amíg nincs jogi szabályozás, ezekre a viszonyokra alkalmas, ezeknek a viszonyoknak a szabályozására alkalmas jogi rend, addig valamilyen átmeneti koordinációra, valamilyen átmeneti ellenőrzésre van szükség. A bizottság úgy véli, természetéből adódóan erre a szabályozásra a törvényhozó hatalom nagyon kevéssé alkalmas, sokkal inkább a végrehajtó hatalom. Ezért fogalmaz úgy a jelentés, hogy a Kormány valamilyen formában, valamilyen szerv útján gyakoroljon felügyeletet. Az V. pont a további irányokat állapítja meg - semmiképpen nem önkényesek ezek a további irányok, az országgyűlési határozat szellemében és betűjének megfelelőek. Tovább folytatni a vizsgálatot a privatizációs ügyekben, ezt kiterjeszteni az elektronikus sajtó területére, amire kötelezi a bizottságot az országgyűlési határozat, és végül eleget tenni annak a feladatnak is, amelyet a határozat ránk szab, amelynek értelmében ez a bizottság egyben törvény-előkészítő bizottság is, hiszen a majdani monopolellenes rendelkezésekre kell, hogy a vizsgálat eredményeképpen javaslatokat tegyen az új sajtó- és médiatörvény számára ez a bizottság. Ehhez egyrészt nyilvánvalóan szükség van a nyugati minták, a nyugati tapasztalatok tanulmányozására, azonban semmiképpen nem elegendő, semmiképpen nem lehet egy az egyben átvenni az amerikai vagy a finn monopolellenes szabályozást, hiszen ott réges-régen szervesen kialakult struktúrát szabályoznak ezek a törvények. A magyarországi monopolellenes szabályozáshoz a másik oldalról ezeknek a viszonyoknak a tüzetes vizsgálata szükséges; hogy adaptálni tudjuk a nyugati módszereket, mindenképpen folytatni kell a hazai viszonyok vizsgálatát is. Befejezésül a kisebbségi véleményről engedjenek meg egy pár szót. Semmiképpen nem érzi feladatának a bizottság elnöke, hogy a kisebbségi véleménnyel vitázzon vagy azt ismertesse, ezt nem is teszem, csupán egy kis félreértést elkerülendően vagy megelőzendően mondom el, hogy itt nem a többségi és a kisebbségi vélemény került a képviselők elé, hanem a bizottság véleménye, tudniillik a bizottság javaslata oly módon nyerte el ezt a formáját, hogy egy rendkívül hosszú, csaknem éjfélig tartó ülésen az egyes pontokon végigmenve, végigvitázva, több módosító javaslatot is beépítve, a kompromisszumig eljutva - az más kérdés, hogy a kisebbség nyilván kevesli ezeket a kompromisszumokat -, de a kisebbségi indítványokat is figyelembe véve alakult ki ez a szöveg, amelyet aztán 5:2 arányban fogadott vagy nem fogadott el a bizottság akkor jelen lévő hét tagja. A kisebbségi vélemény egészen más módon alakult, a két "nem"-mel szavazó bizottsági tag megfogalmazta a maga különvéleményét. Nekik még arra is volt lehetőségük, hogy azt időközben újrafogalmazzák és javított kisebbségi véleményt terjesszenek a Ház elé. Nyilván a bizottsági vélemény esetében ilyen lehetőség nincs. Ehhez a két "nem"-mel szavazó képviselőtárshoz társult még a szavazáson jelen nem lévő harmadik képviselőtársunk, aki aláírta ezt a kisebbségi véleményt. Egyetlen dolgot még szükségesnek tartok megemlíteni, hogy a bizottsági jelentés óta egy ülése volt a vizsgáló bizottságnak, ahova 24 személyt hívtunk meg meghallgatásra. Kifejezetten és egyedül a Springer lapszerzési akciókat volt hivatva ez a bizottsági ülés megtárgyalni a kisebbségi jelentés előterjesztői által a bizottság elé hozott szakértői jelentés alapján és azt is ki kell jelentenem, hogy ez a meghallgatás sem hozott olyan értelemben eredményt, hogy bizonyítani sikerült volna, hogy a Springer-féle lapszerzések jogellenesek, illetve az MSZP-vel való összejátszás révén jöttek volna létre. Köszönöm a türelmüket. (Taps.)