DR. ANDRÁSFALVY BERTALAN, művelődési és közoktatási miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A minisztériumot is aggodalommal tölti el mindaz, amit interpellációjukban Önök is leírnak, az a sok veszély, ami a helyi és területi művelődési intézmények létét fenyegeti. Tudjuk valamennyien, hogy a közművelődés fórumainak és intézményeinek ma gyökeresen meg kell újulnia, ehhez azonban - akárhogy és akármilyen céllal jött is létre - meg kell őriznünk azt az egyébként nagy vagyontömeget a nemzet műveltségének felemeléséért. Az ország különböző részeiből érkezett jelzések alapján a Művelődési és Közoktatási Minisztérium felmérette, hogy hány művelődési otthon és közművelődési intézmény eladására vagy nem kulturális célú bérbeadására került sor az elmúlt időszakban. A visszajelzések azt igazolják, hogy a korábbi intézkedéseinket - nevezetesen a minisztérium agusztus 9-én napvilágot látott állásfoglalását - nagyjából megfogadták, és az Önök által is említett székesfehérvári példát s még egy-két települést kivéve, nem került sor indokolatlan eladásra és bérbeadásra. A Minisztertanács 1979-ben ugyanis rendelettel előírta, hogy a művelődési intézmények nem kulturális célra történő eladásához, bérbeadásához a megyei szakigazgatási szerv előzetes hozzájárulása szükséges. Ahol korábban tényleges eladásokra, bérbeadásokra került sor - például a Bács megyei Szentkirályon, a Tolna megyei Bölcskén, a Vas megyei Oszkón -, ott mindenütt jobb körülményeket biztosítottak vagy biztosítanak a művelődésnek. Ami a bérbeadásokat illeti, a bérlők egy része kft. vagy magánszemély. Az természetes, hogy ezek a szervezetek elsősorban jó üzlet reményében bérelték ki az intézményt, az általuk bérbe vett művelődési házakban - például Bátonyterenye, Demecser, Szabolcs megye, Ecséd, Heves megye - elsősorban vendéglátó és más egyéb, pénzt hozó tevékenységet folytatnak. De hangsúlyozni szeretném, hogy mindegyikük szerződésben vállalta, hogy a közművelődési tevékenységet anyagilag is támogatja. A lakossági közösségek, a társadalmi szervezetek, a pártok és közéleti személyiségek folyamatos figyelme elősegítheti a szerződések betartását. A tanácsok kezelésében lévő művelődési otthonok mellett igen nagy gondot jelent számunkra a különböző szakszervezeti, vállalati és egyéb fenntartású intézmények jövője, melyekbe a minisztériumnak már nincs beleszólása, csak tanácsadási vagy figyelmeztető jogköre. A bátonyterenyei példa is azt mutatja, hogy a gazdasági okok miatt felszámolásra, megszüntetésre vagy nagyobb takarékosságra késztetett vállalatok, szövetkezetek kényszerítő körülmények miatt be kell, hogy zárják művelődési intézményeiket. S ebben az esetben mit sem ér az 1979-es rendelet feltételekhez kötő előírása, mert a vállalatoknak pénzre és megint csak pénzre van szüksége, és ebbe a kormányzat nem szólhat bele. A helyi tanácsok pedig az esetek döntő többségében csak könyvjóváírással tudnák átvenni az intézményeket, de pénzük nekik sincs arra, hogy megvegyék az épületeket. Sajnos a legrosszabb helyzetben a Budapesten működő szakszervezeti intézmények vannak. Csak a nagyobbak közül: a Gyapjúfonó Vállalat Dallos Ida Művelődési Házát, a HVDSZ Jókai Művelődési Házát, a Láng Gépgyár Művelődési Házát fenyegeti bezárás vagy átalakulás, eladás veszélye. Már csak lezárt tényként említhetem a Salgótarjáni Bányák Művelődési Háza, a tatabányai Erkel Művelődési Ház nem kulturális célú értékesítését. Olyan információnk is van, hogy az inotai, illetve a pétfürdői vállalati intézmények léte is veszélyben forog. Ami a lakosság, a társadalom segítségének kérdését illeti, úgy gondolom, hogy a művelődési otthonok nagy részét eddig is a társadalom tartotta fenn. A művelődési otthonokra jutó egy főre vetített tanácsi támogatás nagysága 1989- ben 0-tól 5-600 forintig terjedt településenként. S ott, ahol ezen intézmények kínálata találkozott a helyi lakosság igényeivel, a közösség jegyvásárlásaival, tanfolyamok díjaival megduplázta az állam által nyújtott támogatást. Ez a támogatás a települések éves költségvetésének 0,2 százalékától 3-4 százalékig terjedhetett. A demokrácia elképzelhetetlen kiművelt emberfők sokasága nélkül, ezért a művelődni vágyó ember megsegítése az állam elemi kötelessége. Ezt sokkal ösztönzőbben és hatékonyabban kell megtennünk, a pazarlás eddig volt minden formáját megszüntetve. Innen kérem Önöket, képviselőtársaim, és általuk az egyházak, társadalmi szervezetek képviselőit, hogy vállaljanak döntő szerepet egy-egy régió települése kulturális életének, művelődési intézményeinek gyarapításában, megőrzésében, s így a lakosság életminőségének javításában. És jelezzék, hogy ha az interpellációjukban jelzett jelenségekhez hasonlóval találkoznak, tegyék nyilvánvalóvá a sajtóban is. A kulturális intézmények, egyéb kulturális szervezetek vagyonának tulajdonjogi rendezése, illeve hasznosítása a kulturális tevékenységek gazdasági helyzetének stabilizálását, javítását kell, hogy szolgálja. Tisztelt Országgyűlés! Véleményünket összefoglalva javasoljuk, hogy a Parlament tárgyalja meg a művelődési otthonokra és könytárakra, levéltárakra és azok anyagaira kiterjedő moratórium elrendelésének szükségességét a törvényes szabályozásig. A moratóriumot a közművelődési, közgyűjteményi avagy múzeumi, könyvtári, levéltári törvény hatályba lépéséig javasoljuk fenntartani. Kérem válaszom elfogadását. (Taps.)