DR. ANDRÁSFALVY BERTALAN művelődési és közoktatási miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Az interpelláció az ország és a művelődési tárca egyik legnagyobb gondjára világít rá, azonban a kérdések pontatlanok, két különböző dologról van szó. Először az elsőről. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium, illetve elődje, a Művelődési Minisztérium nem kezdeményezte, csak az illető állam engedélyéhez kötött, korábbi korlátozó rendelkezés hatályon kívül helyezésével 1989 decemberében lehetővé tette külföldi fiatalok egyéni indíttatású önköltséges továbbtanulását hazánkban. 1989-ben felfüggesztette azt a rendelkezést, hogy ezekből a szomszédos államokból csak az ottani állam hozzájárulásával jöhetnek tanulni Magyarországra. A szomszédos országokban zajló demokratikus változások mindannyiunkat reménnyel töltöttek el, és bíztunk abban - a román kormányzat ígéretében is -, hogy még ez évben ismét megnyitja kapuit a magyar tannyelvű Bolyai Tudományegyetem Kolozsvárott, és később felmerült a Jókai Egyetem létesítése Komáromban. A magyar felsőoktatási intézmények ezért nagy számban fogadtak felvételi előkészítő tanfolyamaikra környező országbeli diákokat, akik a márciusi marosvásárhelyi véres események hatására inkább magyarországi egyetemeken és főiskolákon kívántak továbbtanulni; ebben az egyetemek maguk jártak el. A minisztérium e rendkívüli helyzetben rendkívüli támogatást kért intézményei részére - akkor még a Németh-kormánytól -, de határozat nem született. Közel háromezren jelentkeztek és tettek felvételi vizsgát ebben a tavaszi időben - tehát még az új kormányzat belépése előtt -, mintegy ezret vettek fel különböző felsőoktatási intézményekbe. Nem tudjuk pontosan, hogy hányan kezdik majd meg itt a tanulmányaikat, mivel a minisztérium még márciusban, áprilisban minden fórumon és írásban is arra kérte a jelentkezőket - itt léptünk be ebbe a megindult folyamatba -, hogy odahaza is pályázzanak magyar tannyelvű felsőfokú tanulmányokra, és akiket felvesznek, lehetőleg odahaza folytassák tanulmányaikat. Azt is meghirdettük különböző magyarországi és Romániában is megjelenő írásokban, hogy csak azokat vizsgáztassák felvételi vizsgával az itteni felsőoktatási intézmények, akik igazolni tudják, hogy a román felsőoktatási intézményekbe már jelentkeztek, de onnan elutasíttattak. A minisztérium egyidejűleg még áprilisban értesítette a felsőoktatási intézményeket, hogy a Kemény Zsigmond Alapítványból összesen 200 ösztöndíjra tud lehetőséget biztosítani, és azt intézménytípusonként fel is osztotta, figyelmeztette az intézményeket, hogy a felvételiztetéseknél ezzel számoljanak. Tehát ebben az esetben a minisztérium még nem osztott el férőhelyeket, nem hirdetett meg felvételi lehetőséget, csak igyekezett intézményesen segíteni a határon túli, továbbtanulni szándékozó fiatalokra rázúduló problémák megoldásában. Ez ügyben valamennyi intézmény képviselőjének meghívásával három koordináló értekezletet tartott, megbeszélést folytatott bankok, alapítványok, társaságok képviselőivel, hogy segítsék az önköltségesen felvett fiatalokat ösztöndíjakkal, mivel jelenleg a környező országok pénzének forintra való átváltását pénzügyi korlátok is lehetetlenítik. Intézményeink maguk is hoztak létre alapítványokat, amellett gondot okoz a kollégiumi férőhelyek hiánya is. Álláspontunk az, hogy amíg hazájukban diszkriminatív intézkedésekkel korlátozzák a magyar fiatalok anyanyelvi oktatását és továbbtanulását, segítsünk a teljes képzésben, de a magyar felsőoktatás főleg részképzéssel és posztgraduális képzéssel támogassa a környező országokban élő magyarság értelmiségének képzését. Ha ehhez a társadalmi és a minisztériumi források kevésnek bizonyulnak, ismét kormányzati támogatásért kell folyamodnunk. Jövőre szeretnénk elkerülni a továbbtanulni szándékozók tömeges idevándorlását, ezért kértük a környező országok oktatási, kulturális érdekképviseleti szervezeteit, segítsenek intézményeink gondjának megoldásában. Mérlegelve az anyanyelvi továbbtanulás lehetőségeit és a magyarok arányát, meghatározott keretszámot biztosítottunk számukra a Nemzetközi Előkészítő Intézetben. Itt egyéves egyetemi, főiskolai előkészítő tanfolyamot rendezünk, összesen 200 környező országbeli fiatal vehet ezen részt, és tehet a magyarországi diákokkal együtt felvételi vizsgát. A minisztérium csak a most induló előkészítő tanfolyamoknál határozott meg számot, 200-at, és ezeket nagyjából a külföldön élő, a szomszédos országokban élő magyarság arányában is megpróbáltam meghatározni: 120-at Romániából, 30-at Csehszlovákiából, 25-öt Kárpátaljából és 25-öt a Vajdaságból. Némileg többet Kárpátaljáról, de ez azért történt, mert ott először van alkalmunk ilyen kontaktust felvenni. Képviselőtársam kérdései valószínűleg tehát ezekre vonatkoznak, erre a 200 helyre, amit már a minisztérium hirdetett meg, és aminek keretszámait már meghatározta. Az előbb említett mintegy ezrek teljesen spontán jöttek át, mi inkább arra biztattuk őket, ezért korlátoztuk átjövetelüket, csak akkor fogadtuk be őket, illetve akkor engedtük, hogy felvételi vizsgát tegyenek a különböző intézményekben, ha igazolni tudták, hogy ott már megkísérelték, de elutasították. Ez a 200 előfelvételi, amely korábban elsősorban harmadik világból származó diákok nyelvi előkészítését szolgálta; ezekbe vettünk fel 200, szomszédos országból származó magyar hallgatót. Őket kérésünkre a szomszédos országok magyar kulturális és oktatási szervezetei, illetve képviselői válogatták ki. A romániaiakat az RMDSZ, illetve a Bolyai Társaság, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség pedagógus szekciója, a Csehszlovákiai Pedagógus Szövetség és a Vajdasági Demokratikus Magyarok Szövetsége. Tehát nem pártalapon történt. A kiválasztást ezekre a szervezetekre bíztuk, mert gondoltuk, hogy a pedagógus szövetségek a leghivatottabbak arra, hogy a továbbtanulókat kiválasszák. Az egész kiválasztási folyamatban éppen a határon túli magyarság szervezetlensége miatt lehettek és lehetnek is hibák, amit segítünk korrigálni. Arra kérem képviselőtársamat és a tisztelt Országgyűlést, hogy mérlegelje, vajon mit tehettünk volna addig, mindaddig, míg ilyen mértékben megoldatlan a környező országbeli magyarság fiainak anyanyelvi képzése és továbbtanulása hazájukban. Befejezésül hadd tegyem hozzá, hogy valóban hosszabb távon nem a teljes képzésben, hanem a részképzésben van realitás, hogy az ott megkezdett tanulmányaikat Magyarországon egy-két félévvel vagy posztgraduális fokon folytassák, mert ha teljes képzést adunk, akkor nem tudjuk biztosítani azt, hogy ez a képzés valóban a kisebbségi magyarság értelmiségének utánpótlását szolgálja. Itt teszem hozzá azt is, hogy mindenképpen azon kell lennünk, hogy a magyar egyetemeken ezek után ne csak a szomszédos magyar kisebbség fiai tanuljanak, hanem a szomszédos országok fiai is, csehek, románok, vajdasági szerbek és horvátok, kárpátaljaiak, mert ennek az együttműködésnek, a kölcsönös előítélet leépítésének ez lesz az igazi eszköze. Kérem válaszom elfogadását. (Taps jobbról és középről.)