DR. HORVÁTH BALÁZS belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár nem feladatom és nem is kötelességem, hogy bármit is, bárkit is minősítsek, de viszont nagyon jól tudom, hogy a stílus maga az ember, ezért a jövőre nézve azt szeretném kérni, hogy interpellációk során ilyen súlyos és ilyen horderejű kérdésekben ex catedra senki ne jelentsen ki, és ne így szóljon egy interpelláció, mint ahogy én szeretném, és ha nem így teszek, kérem figyelmeztessenek erre, ha ettől eltérek, nem fogok ex catedra semmit kijelenteni, mert tudom azt, hogy mi a véleményem, és tudom azt, hogy tévedhet az ember. Ezért kifogásolom a stílust önmagában - és ez a válaszom első része, amikor a televízió nyilvánossága, egy Parlament előtt ex catedra kijelentések hangzanak el: törvénysértő, jogszabálysértő, alkotmánysértő. Egy szó hiányzik innen, az, hogy a "véleményem szerint". Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Az interpelláció kifogásolja az önvédelmi lőfegyverek használatával kapcsolatos 60/90. BM számú utasítást, ugyanis véleménye szerint megsérti a jogalkotásról szóló 87-es törvényt. Az én véleményem szerint nem sérti meg a jogszabályi hierarchiát az alábbiak szerint. Idézem a 49. § (1) bekezdését: "A miniszter és az országos hatáskörű szerv vezetője jogszabályban meghatározott irányítási jogkörében a közvetlen irányítása alá tartozó szervek tevékenységét szabályozó utasítást ad ki". Ha valaki elolvassa a belügyminiszter által kiadott utasítást, nem kell szövegelemzés hozzá, hogy megállapítsa, hogy én az országos rendőrfőkapitányt utasítottam és nem az állampolgárokat. Ehhez nem kell szövegelemzés. (Zaj. Jobb oldalról szórványos taps.) Ez esetben pontosan az történt, a rendőrhatóság részére biztosított jogosítvány érdekében - amely a 49. § (1) bekezdésére utal vissza - hoztam meg ezt a belügyminiszteri utasítást a 2/1975-ös BM számú rendeletre hivatkozva. A Magyar Közlönyben megjelent a 2/75. IV. 16-i belügyminiszteri rendelet, amelynek a 7. §-ának (3) bekezdése - szó szerint idézem - a következőt mondja ki: "Ha a közrend és a közbiztonság védelmének érdeke szükségessé teszi, a rendőrhatóság a lőfegyver és a lőszer forgalombahozatalát, használatát korlátozhatja, illetőleg megtilthatja." Az országos rendőrfőkapitány a belügyminiszteri utasítás alapján hozott ilyen egyedi határozatokat, amelyben minden állampolgárnak biztosította a jogorvoslati lehetőséget, és nem kétséges, hogy indokolást is tartalmaz, generális indokolást. Az állampolgári jogot, nevezetesen a lőfegyver használatának korlátozását - mint ahogy a fentebb idézett jogszabályból is kiderül - kihirdetett, nyilvános jogszabály teszi lehetővé akár birtoklás megvonása útján, és nem az interpellációban említett utasítás formájában. Ahogy az imént kifejtettem, az utasítás nem az állampolgároknak szólt, hanem az országos rendőrfőkapitánynak. Ugyanakkor megjegyzem azt, hogy a tulajdonjog továbbra is fennmarad ebben az esetben, hiszen a lőfegyverek sorsáról a hamarosan beterjesztésre kerülő lőfegyverekről, lőszerekről szóló törvény fog gondoskodni, és annak a szellemében történik döntés. Ennek a döntésnek az előkészítésére fontosnak tartottam a fegyverek gyors, biztonságos rendőri letétbe helyezését, elkerülve azok nagyszámú elvesztését, nagyon nagy számú elvesztését és a törvényi rendelkezés végrehajtásának különböző ügyeskedésekkel történő kijátszását vagy megnehezítését. Ez volt a hirtelen gyors intézkedés és annak végrehajtásának az indítéka. Ha ezzel kapcsolatban bővebb indoklásra kíváncsi bárki, akkor elárulhatom - és nyilván kiváncsi rá az interpelláló képviselő úr -, számomra meglepő módon vesztek el egy éjszaka és órák alatt fegyverek. Olyan fegyverek egyébként, amelyek a rendőrség mint bűnüldöző hatóság szerv megítélése szerint rendkívül lényeges lett volna, hogy megkerüljenek. Nem árulok el nagy titkot, de a belügyminiszter, illetve az Országos Rendőrfőkapitányság rendelkezésére áll olyan gyanú - tehát nem alapos gyanú, csak gyanú -, hogy önvédelmi fegyverrel bűncselekményt is követtek el. Egyszerűen szükségesnek tartottuk ezen önvédelmi fegyvereknek ez okból, de számos egyéb okból is történő begyűjtését. Mindemellett még egy indok: az önvédelmi fegyver megkapásának három konjunktív feltétele volt: az egyik a bűntetlen előélet, a másik, hogy a fegyvert kérelmező ne legyen cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt, és a harmadik az úgynevezett feddhetetlenség beszerzése. Volt még egy nem publikus: a politikai megbízhatóság, de ezt lefedte a feddhetetlenség. A feddhetetlenséggel kapcsolatos törvényi rendelkezést a jogszabályalkotók deregulálták. Így egy olyan társadalmi feszültség keletkezett, hogy a deregulált jogszabály alapján tart a társadalom aránylag nagy tömegű része birtokában fegyvert, és most elméletileg mindenki más is kaphatna fegyvert. Hogy ezt miért szerettük volna megakadályozni, arra a későbbiek során kitérek. Kifogásolja az interpelláció azt is, hogy az állampolgároknak kézbesített határozat tartalma nem felel meg az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1981. évi 1-nek, mert nem tartalmaz személyre szóló indoklást. A határozat azonnali végrehajtásának oka nem derül ki a határozatból. Véleményem szerint az utasítás, sem a határozat tartalma nem sérti az eljárásról szóló törvényt a következők miatt: "Az önvédelmi fegyverek ideiglenes letétbe helyezésének elrendelését a megromlott közrend következményeinek a részbeni elhárítása és a közbiztonság fokozott védelmének általános érdeke tette szükségessé". Itt lenne az a ténybeli indokolás, amit nyilvánvaló dolog, hogy minden határozatban egyedileg leírni nem kell és nem is szükséges. Hogyha ennek a társadalmi nyomásnak engednék - és ha nem kötnének bizonyos személyiségi jogok, amiket viszont én be szoktam tartani -, akkor megmondanám azt, hogy hány képviselő kért a belügyminisztertől önvédelmi fegyver tartására engedélyt vagy a rendőrhatóságtól. Meg tudnám mondani azt, hogy hány ezer ember kért egyébként önvédelmi fegyver tartására engedélyt. Két út állt a belügyminiszter előtt: ismerve a Parlament folyamatos működését néha akadályozó tényezőket, nagyon jól tudom, hogy villámgyorsasággal - ahogy egyébként ez a jogszabály valóban megkívánná - nem lehet, nem képes elfogadni a Parlament a lőfegyver, lőszer tartására vonatkozó törvényt. Ezek után a lehetséges megoldás az - én úgy gondoltam -, hogy a társadalmi egyenlőséget elérve, bevonatjuk a fegyvereket ideiglenesen, biztonsági letétbe helyezzük, vagy azon az alanyi jogon, ami lassan ebben az országban alanyi jog lesz, mindenkinek kiadjuk az önvédelmi fegyvert. Ezt nem lehet megakadályozni, hiszen így szól a pillanatnyi jogszabályi rendelkezés. Azt szerettem volna elkerülni, amit riasztó képként elénk festett a képviselő úr, hogy az utcán az emberek az önvédelmi fegyverrel vesznek elégtételt maguknak, azzal kezdenek el lövöldözni. Nem szerettem volna ezt a helyzetet előidézni. Megvizsgáltattam, egy rendkívül alapos előkészítő munka előzte meg az utasítás kibocsátását. Legjobb emlékezetem szerint 1962 óta önvédelmi fegyvert nem használtak rendeltetésének megfelelően. Elsült viszont önvédelmi fegyver akkor, amikor az akkor elítélt, de már szabadult elkövető a feleségét és a gyerekeit agyon akarta lőni, illetve amikor véletlenül a gyerek kezébe került az önvédelmi fegyver. Ezt szerettem volna elkerülni. Diszkriminálnom kellett volna az állampolgárok és a rendőrhatóságok között az állampolgárok komoly terhére, mely beláthatatlan következményekkel járt volna. Nem vitás, hogy a közrend és a közbiztonság az utóbbi időben ijesztő mértékben romlik. Ez egy pillanatig sem lehet kétséges. Azonban azt hiszem - és ezt az álláspontomat fönn is tartom -, hogy a közrend és a közbiztonság megszilárdításának nem az az útja-módja, hogy géppisztolyokkal és önvédelmi fegyverekkel a magyar állampolgárokat 18 év fölött halálukig fölfegyverezzük. Akkor Magyarországon vadnyugat lesz. Ezt mindenféleképpen el szeretném kerülni. Ennek érdekében munkálkodik a Belügyminisztérium. Az illegális fegyverek begyűjtésével kapcsolatban hadd mondjam el, hogy a Belügyminisztérium komoly fölkérésére az Országos Rendőrfőkapitányság komoly és rendszeres akciókat szervez. Meg kell Önöknek mondanom, hogy a legutóbbi, általam ismert statisztikai adatok - persze ezek megbízhatatlanok, mert nem áll hiteles bázis a rendelkezésünkre - közelről sem árulkodnak olyan riasztó számokról a fegyverek, az illegális fegyverek állampolgári tulajdonban létéről, mint ami a közhiedelemben és a köztudatban forog. Tört része - bár ez nagyon felületes és becsült statisztikai adat - van állami tulajdonban az illegális fegyverek közül annak, amiről az emberek beszélnek. Szeretném közölni Önökkel azt, hogy minden egyes alkalommal a rendőrség eljár minden állampolgári bejelentést követően, ahol fegyverrejtegetésről, fegyverrel kapcsolatos bármilyen illegitim ügyletről van szó. Eddig - amióta belügyminiszter vagyok - minden ilyen aktát megnéztem. Az állampolgári bejelentés két alkalommal vezetett eredményre. Egyik alkalommal meg is lett a fegyver, egy alkalommal még keresik. A bizonyosság szintjéig lehet állítani, hogy volt fegyverügylet, de keressük. Hihetetlenül nagy a bejelentés ezzel kapcsolatban. Ezeknek a bejelentéseknek a döntő többsége nem megalapozott, de most kérem - bár nem a tévéhez beszélek - a téve hallgatóit és a parlamenti képviselőket is, hogy jelezzenek minden alkalmat, és a rendőrség azonnal, minden alkalommal megteszi a szükséges intézkedéseket. Tisztelt Ház! Rendkívüli jelentősége van annak, hogy őrzik az önvédelmi fegyvereket. Az elmúlt napokban az önvédelmi fegyverek begyűjtése során megállapíthattuk azt, hogy a szakszerűségi előírásoknak sem tesznek eleget. Így fordulhatott elő, hogy több mint száz önvédelmi fegyver tűnt el furcsa és gyanús körülmények között. Volt, amelyik másfél óra alatt, volt, amelyik egy éjszaka alatt. A Belügyminisztériumnak nem állt szándékában egy pillanatig sem az, hogy bárkit kereső foglalkozásától megfosszon azzal, hogy az önvédelmi fegyverét bevonja. Itt a különböző személyvédő, vagyonvédő társaságokra gondolok. Szeretném ennek a filozófiai alapját, dogmatikai alapját elmondani. Az önvédelmi fegyver nem arra rendeltetett, hogy bárki azzal pénzt - a becsült fölmérések szerint rendkívül nagy összegű pénzeket - keressen. Olyan összegű pénzeket keressenek, amelyek a képviselői fizetéshez képest is riasztóan nagyok. Ezek az emberek tulajdonképpen ezekhez az összegekhez úgy jutottak hozzá, hogy a volt rendszerben, az Önök által leváltott rendszerben a feddhetetlenség beszerzése eredményeként hozzájutottak önvédelmi fegyverhez, és ezt most mint gazdasági eszközt kamatoztatják. A törvény és a jogszabályok lehetőséget adnak arra, hogy minden vállalat, amely erre a célra alakul, igényeljen ilyen fegyvert. Közölhetem a képviselő úrral, hogy az ismereteim szerint - higgye el, hitelesek az ismereteim - egyetlenegy ilyen vállalat, gazdasági társulat elutasító választ még nem kapott, akkor, amikor a vállalat, a cég kért ilyen célra, vagyonvédelem, személyi védelem stb. célra önvédelmi fegyvert. Viszont azt megelőzően, hogy ezt az utasítást kibocsátottam, amellyel fölkértem az országos rendőrfőkapitányt, hogy vonja be az önvédelmi fegyvereket - és ez Hack Péter képviselő úrnak is válasz -, indirekt módon a törvénytervezetet megnézettem. 1990. január 1-je és július 9-e között a legnagyobb számban - 90 darabot - a III/III. osztálytól leszerelt munkatársak kértek. Ők kértek önvédelmi fegyvert. Még 17 gazdasági vezető kért, az Országos Rendőrfőkapitányság állományába tartozó 61 ember - a sok tízezer rendőrhöz képest. Ehhez tudni kell, hogy most bocsátottuk ki a főiskoláról, az altisztképzőről az embereket, amikor már jogosultak önvédelmi fegyvert kérni. Feleannyian kértek fegyvert, mint a III/III. ügyosztálytól leszerelt emberek, akik közül 90 ember kért. Nem akartunk abba a hibába esni, amit gyakran a szemünkre hánynak, hogy nem készítünk elő egy törvényjavaslatot, akár egy belügyminiszteri utasítást. Azt is megnéztük, hogy ezek az emberek milyen célra kérték az önvédelmi fegyvert. Nem véletlenül mondtam az imént azt, hogy az önvédelmi fegyvert kérő emberek nagy része - itt nem kell számot mondanom - az önvédelmi fegyvert gazdasági célra használja föl. Úgy vélem, ezek voltak azok a körülmények, politikai indítékok, amelyek az önvédelmi fegyverek fölötti rendelkezést indukálták. Álláspontom szerint nem az állampolgárnak szól az utasításunk, hanem az országos rendőrfőkapitánynak. Az államigazgatási eljárást nem sérti azért, mert biztosítottuk a fellebbezési jogot, és a generális indokolás szerepel benne. Köszönöm szépen. (Taps.)