DR. KÓNYA IMRE (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Való igaz, egy olyan időszakhoz érkeztünk el, amikor különösen fontos, hogy mindenki összpontosítson a munkára. Ennyiben teljesen helyeslően vettem tudomásul az elnök úr hozzáfűzését. Azt hiszem, hogy ezzel az adótörvényvitával tulajdonképpen megkezdődik egy olyan időszak, amelynek a végén - feltehetően és reményeink szerint valamikor karácsony és újév között - a tisztelt Ház elfogadja a Magyar Köztársaság 1991. évi költségvetését. Nem kétséges, hogy ez az időszak rendkívül felelősségteljes magatartást kíván meg a Ház minden egyes tagjától. Ugyanakkor bizonyos veszélyeket is magában rejt ez az időszak. Ami a felelősségteljes munkát illeti, azt hiszem, hogy ezt különösebben indokolni nem kell. A veszélyekről szeretnék egészen röviden beszélni. Úgy gondolom, hogy már az adótörvények tárgyalása is és különösen a költségvetés tárgyalása rendkívül csábító lehetőségeket kínál a képviselőknek, hiszen itt csekély utánajárással és kis felkészüléssel fel lehet lépni olyan népszerű javaslatokkal, amelyek egy-egy réteg érdekeit képviselve népszerűséget hozhatnak a képviselő számára, anélkül, hogy esetleg figyelemmel lennének arra, hogy az összességre, illetőleg a kedvezményekkel nem érintett társadalmi rétegekre milyen hatással van az a javaslat. Ugyancsak lehetőség nyílik már az adótörvények körében népszerű, jól érthető és világos javaslatokkal előállni, és ezzel megint csak népszerűségre szert tenni, függetlenül attól, hogy ezek a javaslatok esetleg a mai körülmények között még nem végrehajthatóak, nem megvalósíthatóak azért, mert következményeik nincsenek megfelelően felmérve, és beláthatatlan következményekre vezetne, ha az ilyen népszerű és jól érthető, világos javaslatokat a tisztelt Ház elfogadva, az amúgy is rendkívül kiélezett társadalmi helyzetben, amikor a jövedelmek nem növekvő, hanem csökkenő tendenciát mutatnak, további társadalmi konfliktusokat idéznének elő. Meg kell mondani, hogy még a kormánytagság sem mentesít, nem tesz immunissá ettől a kísértéstől, hogy tetszetős elképzeléseket vázoljunk mint megvalósítható elképzeléseket, anélkül, hogy annak következményeit minden vonatkozásban felmérnénk. A magam részéről bízom abban, hogy az országgyűlési képviselők megfelelő önmegtartóztatást fognak tanúsítani a vita során és majd a szavazás során, és csak olyan javaslatokat fognak tenni, illetőleg elfogadni, amelyek valóban átgondoltak, megfontoltak, amelyeknek a feltételei adottak és amelyek már most megvalósíthatóak. Tudom, hogy nagyon nehéz a kísértésnek ellenállni, mert azt is tudom, hogy jelenlegi adórendszerünk rendkívül rossz, tökéletlen, alkalmatlan arra, hogy egy fejlett gazdaság viszonyait szabályozza, és arra is kevéssé alkalmas, hogy az adópolitika eszközeivel a gazdaság növekedését, illetőleg a vállalkozás élénkítését elősegítse. Nagyon jól tudom, hogy a kormányprogramban és a három évre tervezett tendenciát illetően egy ettől a jelenlegitől lényegesen eltérő adópolitika körvonalai rajzolódnak meg, és azt is tudom, hogy minden párt programjában, a Magyar Demokrata Fórum programjában is ennek az adórendszernek a gyökeres átalakítása szerepel. Ugyanakkor azonban a Magyar Demokrata Fórum programjában a szociális piacgazdaság megvalósítása szerepel elsődlegesen, tehát minden körülmények között figyelemmel kell lenni a szociális szempontokra, a társadalom tűrőképességére, és nem sokkhatásokkal kell előidézni a változást, hanem viszonylagos kis megrázkódtatással kell a lehető legnagyobb hatást előidézni. Ez alapvető tétele a Magyar Demokrata Fórumnak, és úgy gondolom, hogy ettől eltérni semmilyen körülmények között nem szabad. Tehát igenis át kell alakítani gyökeresen az adórendszert, a modern gazdasággal összhangba kell hozni, de ezt a legkörültekintőbb előkészítést követően kell megtennünk, és akkor kell meglépnünk, amikor erre a lehetőség már adott, ha kidolgozott, és világosan látjuk minden összefüggését és következményeit lépésünknek. Az adópolitikában az alapvető változás, amelyet el kell érni - hangsúlyozom, nem holnap és nem jövőre, hanem három év alatt -, az az, hogy alapvetően az adóbevételek, az adótömeg, az adóterhek csökkentésével próbáljuk elérni a gazdaság élénkítését. Ennek az a következménye, hogy tulajdonképpen a gazdaság élénkítésének következményeképpen többek között az adóbevételek volumene is növekedni fog. Látnunk kell azonban, hogy ez egy hosszú távú hatása az adóterhek csökkentésének, rövid távú hatása nem vitásan az, hogy az adóterhek csökkentése következtében rövid távon az adóbevételek csökkennek. Ezt az adópolitikai követelményt tehát csak hosszú távon lehet megvalósítani, és nagy figyelemmel kell lenni arra az alapvető ellentmondásra, amely ma mutatkozik ezen a téren. Nyilvánvaló ugyanis, hogy akkor, amikor kimondhatjuk, hogy a gazdaság fellendítése érdekében szükség lenne az adóterhek csökkentésére, ez egy általános alapelv, ami teljesen természetes és mindannyian osztjuk. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a jelenlegi körülmények között mindenekelőtt az örökölt adósságteher milliárdos nagyságrendje az, amit jövőre ki kell fizetni dollárban, az adósságszolgálat, azon kívül a 40 éves KGST-reláció teljes összeomlása, a Szovjetunióval való kereskedelemben a rubelről a dollárelszámolásra való áttérés, az ezzel kapcsolatos 60 milliárd forintos extra bevétel-kiesés a fő probléma. Hatvan milliárd forintról van itt szó, ez óriási összeg. A nem várt csapások - az öbölválságra utalok itt és az annyiszor emlegetett aszályra, valamint az ellátási oldalon jelentkező indokolt igényekre - nem kétséges és nem vitás módon a bevétel növelése irányában hatnak, és bizony-bizony a bevétel növelését kell, hogy előidézzék. Tehát egy részről a gazdaság élénkítése igényelné az adóbevételek csökkentését, másrészről pedig a kiadások területén jelentkező igények pedig az adóbevételek növelése irányában hatnak. Itt a deficit csak korlátozott mértékű lehet; korlátozott mértékű lehet azért, mert tudomásul kell venni, hogy a deficitet csak újabb külföldi kölcsönökből tudjuk fedezni. Az újabb külföldi kölcsönöknek pedig megvannak a határai, nemcsak azok a természetes határai, hogy nem kapunk minden további nélkül megfelelő menynyiségben, hanem az is, hogy ez jövőre és azután az adósságszolgálatunkat növeli. Ezért teljesen természetes, hogy a Nemzetközi Valutaalap is bizonyos határokat szab és a Valutaalap által szabott határok betartása alapfeltétele annak, hogy újabb kölcsönöket kapjunk a Valutaalappal kötött megállapodásra tekintettel. És a kör itt tulajdonképpen bezárul. Nyilvánvaló, hogy a deficit csak meghatározott mértékű lehet, és nyilvánvaló, hogyha nem kapunk megfelelő mennyiségű külföldi kölcsönt a fedezésére, akkor csak további pénzkibocsátással lehet a deficit-problémát megoldani, ami inflációhoz vezet, és elszabadul egy olyan folyamat, amelyet semmiképpen nem akarunk elszabadítani. Ezek a körülmények tehát arra intenek bennünket, hogy az adópolitika gyökeres változásával várni kell még, rendkívül csínján kell vele bánni. A másik körülmény: az adószerkezeten belül is jelentős változást kell előidézni. Megint csak hároméves távlatban. Ennek a változásnak az a lényege, hogy a jövedelem típusú adókról a súlypontot át kell helyezni a fogyasztási típusú forgalmi adóra, mert ez stabilabb bevételt biztosít, ugyanakkor a forgalmi adókon belül is egy átcsoportosítást kell végrehajtani, márcsak az Európához való igazodás érdekében is. A jelenlegi nullszázalékos adókulcsot meg kell szüntetni, ugyanakkor a három fokozatú rendszert meg kell változtatni kétfokozatúvá, úgy, hogy a nullszázalékost is megszüntetjük és a 25 0st is, egymáshoz közelebb hozzuk, valószínűleg egy 10 és 20 0s kétfokozatú rendszer képzelhető el a forgalmi adó terén. Ez felel meg az európai viszonyoknak és egy fejlett gazdaság körülményeinek. De gondoljuk csak végig! Amikor a nullszázalékos adókulcs megszüntetése mit jelent? Áremelkedést! Áremelkedést! Kiszámították, hogy körülbelül 6 százalékos a csupán ebből folyó inflációnövekedés, ez még talán a kisebb baj lenne. A nagyobb baj az, hogy a nullszázalékos adókulcs azoknak a termékeknek a körét érinti - ide értve az alapvető élelmiszereket, a gyógyszerárukat, a tüzelőanyagokat -, amelyeket a legjobban sújtott rétegek fogyasztanak nagy tömegben. És ez mivel járna? Nyilvánvalóan azzal járna, hogy az amúgy is egészségtelen jövedelemviszonyok további egészségtelen belső átrendeződéseken mennek keresztül, és azokat sújtanánk, akik már amúgy is alig bírják viselni a terheket. Hosszú távon meg kell lépni ezeket a változtatásokat. Meg kell tenni, de csakis úgy, hogy a szociálpolitikai alrendszerek kidolgozásával és átdolgozásával egyidejűleg kell ezeket meglépni. Hosszú-hosszú hónapokon keresztül kell kikísérletezni pontosan a legmegfelelőbb hatást, és miközben a szociálpolitikai alrendszereket, a társadalombiztosítást, egészségügyet, oktatást stb-t átdolgoztuk, és ebben érvényesíteni tudjuk azokat a szociálpolitikai szempontokat, amelyek ezeket a kedvezőtlen hatásokat kiküszöbölik, akkor be lehet ezeket vezetni. Tisztelt Országgyűlés! Én tudom, hogy az az előterjesztés, amelyet itt olvashattunk, nagyon-nagyon keveset valósít meg ezekből a célkitűzésekből. Az államtitkár asszony itt az expozéjában elmondta, hogy most csak egy ilyen sovány előterjesztésre volt lehetőség, amelyből csak néhány olyan tétel van, amely már a hosszú távú elképzelések megvalósítása irányában hat. Ha ezt nem mondta volna el egyébként, akkor is láttuk volna, hogy ez az elképzelés bizony nem olyan, hogy azzal lehetne a Kormányt vádolni, hogy légvárakat épít, és megalapozatlan előterjesztéseket tesz. Én el tudom képzelni, és biztos vagyok abban, hogy a tisztelt Országgyűlés tagjai által előterjesztett javaslatok között lesznek olyanok, amelyek tökéletesíthetik ezt az előterjesztést, amelyek további ötleteket, további elmozdulásokat - bár nem áttöréseket, de kisebb-nagyobb elmozdulásokat - jelentenek az adórendszer megváltoztatása irányában. De abban nagyon bízom, hogy nem azzal fog eltelni ez a vita, hogy megvalósíthatatlan elképzelésünkkel fogunk itt pompázni, hogy megvalósíthatatlan és egyes rétegeknek előnyöket biztosító és ezért egyes rétegek körében népszerű elképzelésekkel próbálunk itt fellépni, hanem valóban tökéletesíteni kívánjuk ezt a javaslatot. És hogy ebben bízhatom, arra egyébként a tegnapi nap is valamiféle biztatást adott. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom, hogy megfigyelték-e, tegnap egy különleges és rendhagyó dolog történt ebben az országgyűlésben. Rendhagyó tapsviharnak voltunk részesei, nemcsak tanúi. A kormánykoalíció pártjai tapssal üdvözölték az ellenzék egyik prominens képviselőjét, amikor hosszabb időt követően újra elfoglalta közöttünk a helyét. Én azt hiszem, hogy ez a taps valami újnak a jele. Nemcsak annak a jele, nemcsak annak a természetes emberi együttérzésnek a jele, amelyet elsődlegesen kifejezett, hanem ennél lényegesen többnek. Egy meggyőződésnek a jele, annak a meggyőződésnek a jele - amelyet egyébként Tölgyessy Péter itteni megjelenése és szombathelyi beszédéből kitűnően szintén magáévá tesz immár, legalábbis nekem úgy tűnik, hogy így értékelhetem ezt a két jelenséget, annak a meggyőződésnek a jele -, hogy igenis csinálni kell, tenni kell, amire vállalkoztunk, tenni kell mindenkinek a feladatát, és itt teljesen mindegy, hogy itt valaki frakcióvezető, vagy - mint ahogy egyik képviselőtársunk mondta - "mezítlábas" képviselő. Teljesen mindegy, hogy valaki a Kormánynak a tagja, vagy idézőjelben "csak" a Parlamentnek, és teljesen mindegy az is, hogy a direkt politikában működik- e, vagy a tömegtájékoztatásban, sajtóban, de még az is mindegy, hogy valaki a közérdeklődés reklektorfényében vagy pedig egy munkahelyen teljesíti kötelességét. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, közös felismerésünk, hogy itt egy hajóban evezünk. Itt nem lehet különböző utakon járni. Itt nem lehet egyéni politikai célokat követni, itt nem lehet egyéni karriervágyból, de még csak pártpolitikai célokból sem eltérni a közös útról, úgy gondolom, hogy ez a felismerés nemcsak egyes képviselőké, hanem az egész Ház osztja ezt, és remélem, hogy ez a felismerés fogja meghatározni december végéig az elkövetkező munkánkat. Köszönöm szépen. (Taps.)