KÁLLAY KRISTÓF (független): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ország életében meghatározó jelentőségű az éves költségvetés, ezért ennek megalapozásához elengedhetetlen egy reális és tételesen kidolgozott és az Országgyűlés által is megtárgyalt gazdaságpolitikai koncepció. Ez pedig ma hiányzik, és meg is látszik a benyújtott anyagon. A költségvetésnek arra is alkalmasnak kell lennie, hogy ha van koncepció, ha ennek legalább van meghatározott irányvonala, akkor a gazdaság szereplői a termelőket és a fogyasztókat egyaránt ebbe az irányba tereljék. Így aztán koncepció hiányában igen nehezen kezelhető ez az anyag, hiszen nem olvasható ki belőle, hogy a Kormány milyen prioritásokat alkalmaz. Úgy tűnik, a szükséges információk hiányában, pusztán az idei költségvetés számait próbálták egy kicsit átpofozni. Kétségtelen pozitívumként értékelendő viszont, hogy ez a költségvetés már tartalmazza a Magyar Köztársaság összes bevételét és kiadását, nem hagy ki tehát olyan, külföldi kapcsolatokból eredő tételeket, amelyek ugyancsak egyensúlyrontóak, de a korábbi költségvetésben nem szerepeltek. Az is igaz, hogy ebből is adódik látszólagos, tehát a számokban szereplő, a valós helyzetet azonban nem érintő egyenlegromlás. Azt is el kell ismerni, hogy a Kormány a költségvetésben megkísérel néhány olyan területen javítani, ahol már halmozódtak a problémák, gondolok itt az oktatásra és az egészségügyre, de ezt sem oldja meg elfogadható szinten. Ennyi bevezető után vizsgáljuk meg, milyen bevételekre is számít a Kormány a következő esztendőben. Hiszen minden tervezés a forrásokon alapul, bár a teljes anyagot áttekintve, kétségeim vannak afelől, hogy így s nem éppen fordítva, a kiadások oldaláról kezdték összeállítani a törvényt. Ami elsőként szemet szúr, a csökkenő termelés mellett vajon biztosak lehetünk-e abban, hogy az itt leírt, közel 17%-kal fog növekedni a vállalkozási nyereségadóból befolyó összeg. Ugyanígy megkérdőjelezhető az ÁFA összege is, hiszen várható, hogy a lakossági fogyasztás jelentős mértékben csökken. A költségvetés forrásai közül a legjelentősebb mértékben a lakossági jövedelemadó-bevételeket szándékoznak növelni az idei, várható közel 130 milliárd forintról közel 180 milliárd forintra oly módon, hogy a központi költségvetésbe az idei 50 milliárd forint helyett 132,5 milliárd folyjon be. S ezt egy olyan időszakra tervezik, amikor a jövedelemadó fizetésére kötelezhető lakosság aránya demográfiai okból csökken, nő ugyanis a nyugdíjkorhatáron felüliek aránya, ami 1986-ban még 21,7 százalék volt, 1990 elejére már 23 százalék körüli, és közben nőtt a korkedvezményes nyugdíjasok száma is, s ugyancsak nő a munkanélküliek száma. Tehát az ugrásszerűen növekvő jövedelemadó-növelést kisebb létszámú körből várják, akik terheit a helyi adók még tovább is növelhetik. Bár nincs módom a tételes adatok hiánya miatt annak ellenőrzésére, hogy az indokolásban szereplő 8-10%-os reálbércsökkenés és a körülbelül 4%-os reáljövedelem visszaesés valószínűsíthető-e, de ha feltételezzük is azt, hogy ez átlagosan reális, akkor is jó eséllyel előre jelezhető, hogy a jövedelemadó-bevételek ugrásszerű növekedése, a fogyasztási cikkekben még meglévő ártámogatások csökkentése, amelyben a háztartási energia ártámogatása, a helyi közlekedésé és más tételeké együttesen 40,1 milliárd forintról 30,5-re való mérséklést jelent, ez az aktív kis- és közepes jövedelmű családokat fogja a legérzékenyebben érinteni. Ebben a körben tehát az életszínvonal drasztikus csökkenése várható. A másik nem elhanyagolható eleme ennek az intézkedéssorozatnak az, hogy óhatatlanul az illegális szférába tereli azokat a lakossági bevételeket, amelyek képesek elkerülni az adózási kört. S ezek mértéke már ma sem elhanyagolható. Például a magánjellegű idegenforgalmi szolgáltatások a kisvállalkozók számára végzett munkák területén. Mindezek tudatában azt kell mondanom, hogy ezek a számok csak akkor igazak, ha az infláció nem annyi, amennyit az előterjesztés állít, hanem annál magasabb. E költségvetés előkészítése kapcsán sem történt meg az államigazgatási tevékenységek köreinek objektív, tételes felülvizsgálata, prioritási sorrendek felállítása s a nem feltétlenül indokolt tevékenységek leépítése. Tevékenységet hangsúlyozok s nem kiadási tételeket. Az ugyanis évek óta ismert, hogy ha nem vagy csak kevéssé változik az igazgatási tevékenységek köre, akkor a költségek mérséklése csak látszatmegoldás. Nem mondhatom, hogy a prioritások érvényesítése terén nem történt semmi. Hiszen az oktatás és az egészségügy támogatásának kiemelt jelentőségét tükrözi a költségvetés, a mértékekkel azonban már van probléma. Számos nemzetközi példa jelzi, ezek közül közismert Dél-Korea példája, hogy a gazdasági kibontakozás alapja a képzés, továbbképzés kiemelt állami támogatása. E téren tett már valamit a költségvetés, de nem eleget, hiszen a Művelődési és Közoktatási Minisztérium beruházásainak központi támogatása az idei 2,7 milliárd forintról 2,3-ra csökken. S ehhez még az is társul, hogy a jövő évben induló új beruházásokra ebből az összegből mindössze 130 millió forint jut, míg gépekre, műszerekre is csak alig 280 millió forint. Kétségtelen, nehéz abban állást foglalni, mi felesleges a költségvetésben, ezért csak néhány, számomra feltűnő tételre hívom fel a figyelmet. Vajon mi indokolja a biztonsági szolgálatok közel 5 és fél milliárdos kiadását? Szükség van-e 200 millió forintért új kormányhivatalok felállítására, a meglevők átszervezésére? Még nem tudni, lesz-e Budapesten Világkiállítás, de már 1991- ben 120 millió forintot akarnak költeni a Világkiállítási Programiroda dologi kiadásaira. Igen fontosnak tartom viszont a rendőrség megerősítését, hiszen a demokráciát sokan összetévesztik az anarchiával. Mára a rendőrök tekintélye olyan csekély, hogy például körzetem egyik településén, név szerint Érpatakon a december 1-jén odaköltöző két rendőr udvaron tartott szolgálati autójának már 3-án lelopták az első kerekeit, amit újabb két nap múlva brutális gyilkosság követett. Sajnos az anyag alapján nem tudom megmondani, vajon várható-e a közbiztonság megerősítése. Összességében az egész kiadási oldalt a részérdekek feszítik szét. A központi szervek dúskálnak, nem látszik rajtuk a krízisállapot. A kiadások finanszírozásánál nyilván külső és belső hitelforrásokat kell találni. A külföldi kölcsön ma még valós lehetőség, de figyelembe véve az ország eladósodottságát az itt írt körülbelül egy-másfél milliárd dollárnál többre aligha számíthatunk. A belső forrásként feltüntetett 15 milliárd forint értékű államkötvény összege alighanem erősen túlzott. Gondoljunk bele, ha 1982-től 1990-ig 12,6 milliárd forint értékű kincstárjegy kelt el, akkor most mitől és miből nőne meg a vásárlókedv. Vagy esetleg ez is olyan szabadon választott lesz, mint a békekölcsön volt? És itt megjegyzem, a hároméves gazdasági program tájékoztatójában leírtak közül megkérdőjelezem a lakossági nettó megtakarítások értékét, amely az idei 70 milliárdról 90-100 milliárdra nőne. Hihető ez? Úgy gondolom, aligha. Ezenkívül meg kell kérdeznem, mit jelent a törvényjavaslat 32. §-ában szereplő, az államadósság növelését eredményező 40 milliárd forintos hitel. Ezt a pontot mindenképpen ki kell egészíteni azzal, hogy ez a hitel 1991. december 31-éig visszafizetendő. Összefoglalásként tehát az egész törvény a bevételek és a belső források, megtakarítások bizonytalansága miatt újabb adósságnövekedési robbanást, a fedezetlen kiáramlás inflációgerjesztése mellett pedig jelentős forintleértékelést gerjeszthet. Kérdés, mi a jobb az országnak: ha elfogadunk egy rossz költségvetést, s ezt jövő tavasztól rendszeresen módosítgatjuk, vagy visszaküldjük a Kormánynak, és akkor lehet, hogy fél évig nem lesz költségvetésünk. Vajon mit csinál ilyenkor például az a falu, amelynek a megyei tanács még két éve 35 millió forintot ígért az idei évre iskolaépítésre? Hogyan fogják kifizetni a januárban esedékes összeget? Netán hitelt vesznek fel, ami újabb tízmillió forint mínuszt jelentene nekik? Mindenesetre a korábban említett kérdés megválaszolására mindnyájunknak van még két-három hetünk. Azt viszont mindenképpen meg kell követelnünk a Kormánytól, hogy tegye le még a jövő év első negyedében az államháztartási törvényt, hiszen már úgyis két évet csúsztunk ezzel, és az ország nem veszíthet még egy évet. Mert azt látnunk kell, hogy az államháztartási törvény kidolgozása hiányában, anélkül, hogy meg tudnák mondani, merre is haladunk, nem kérhetünk még több áldozatot a lakosságtól. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)