SPEIDL ZOLTÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Bennünk visszhangzanak még Pál József képviselőtársunk drámai szavai, amelyek az 1956. december 8-i salgótarjáni vérengzés 131 halottjának állítottak méltó emléket. Természetes tehát, hogy nem tekinthetem feladatomnak az események újbóli felidézését, ám a salgótarjáni, de említhetném Mosonmagyaróvárt és az ország számos más helységét is, a tragédiák kapcsán két kérdést fel kell tennem. Ismeretes, hogy a politikai okokból jogtalanul bebörtönzöttek kárpótlásáról már történtek intézkedések, olyanok, amelyek az ország teherbíró képességének megfelelően anyagi elégtételt adnak a sokat szenvedetteknek. Tudom, hogy pénzzel semmiféle testi-lelki kín, semmilyen törvénytelenség nem váltható meg. Mégis úgy vélem, hogy a jóvátételben részesülők körét bővíteni kell. Mégpedig azoknak kellene legalább gesztusértékkel nyújtani valamit, akik közvetett kárvallottjai voltak az említett tragédiáknak. Gondolok azokra, akiknek házastársuk halt meg, vagy lett nyomorék az embertelen megtorlás következtében. Azokra gondolok, akik az áldozattá lett férjek, feleségek, gyermekek miatt hosszú ideig tengődni kényszerültek, mert nem jutottak álláshoz, akik a tragikus sorsú szülő miatt nem vagy csak nagy nehézségek árán tanulhattak, érvényesülhettek; gondolok mindazokra, akiknek személyes, egyszersmind nemzeti tragédiáját a megtorlás egy másik, nem fizikai formája tette még nagyobbá. Példaként említem csak, hogy a Salgótarjáni Vasöntőde- és Tűzhelygyárban közel másfélszáz embert helyeztek alacsonyabb beosztásba vagy bocsátottak el 1956 miatt. Kérdem tehát a tisztelt Miniszter Urat, lát-e lehetőséget arra, hogy az anyagi jóvátételt az említett körre is kiterjesszék. A mondottakkal szoros összefüggésben egy másik, immáron a legfőbb ügyész úrhoz intézett kérdés sem kerülhető meg - előrebocsátva, hogy semmiféle megtorlást, büntetőjogi felelősségrevonást nem áll szándékomban kezdeményezni, de tekintettel a közvélemény jól érezhető nyomására, mondhatni követelésére, meg kell kérdeznem, miként lehet elérni, hogy a még köztünk lévő gyilkosok, akik szerepüket önként vállalták, hiszen pufajkásnak lenni azért nem volt kötelező, megneveztessenek, kilétük nyilvánosságra kerüljön és tettükért legalább a megszégyenülést viseljék el. Hangsúlyozom, hogy csupán azokra gondolok, akik a vérengzések kiagyalói és végrehajtói voltak. Tisztelt Ház! Sokakkal egybehangzóan mondom: ennyi elégtétellel még tartozunk az áldozatoknak. Végül engedtessék meg egy felvetés, amire itt és most választ nem várok. Véleményem szerint az 1956-os vérengzések kivizsgálására a Kossuth tértől Salgótarjánig egy parlamenti bizottságot kellene létrehozni, amelynek feladata a felelősség végleges tisztázása lenne. Kérem a tisztelt Házat, fontolja meg javaslatom jogosságát. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)