HALÁSZ ISTVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem gondoltam, hogy második hozzászólóként Áder János után kapok szót az általános vitában, de nagyon szerencsés ez a sorrend, mert nagyon sok mindenben egyetértek az előttem szóló Áder Jánossal. Én ezt a törvényt trójai falónak neveztem el magam akkor, amikor elkezdtem olvasni, mert az általa említett 40 törvényhelyből nagyon sok olyan törvényt próbál módosítani, amire a jelen pillanatban semmi szükség nincs. Csak utalnék arra, hogy nemrégen, december elején fogadtuk el az építési törvénynek a módosítását, akkor nagy vitát kavart az a kérdés, hogy mélyebben belemenjünk az építési törvénybe, vagy csak egy időpontot változtassunk meg. Ez a törvényjavaslat egy olyan csomag, amely az önkormányzatok, a köztársasági megbízottak, egyes hatóságok feladat- és hatásköreit választja szét, vagy megpróbálja szétválasztani. Két kérdéskört érintenék a hozzászólásomban igen röviden, majd a részletes vitában fogok visszatérni ezekre. Az építési tilalom kisajátítás, kártalanítás kérdésköre és az építésügyi hatósági feladatokat ellátók kérdése. 1990 márciusában az előző parlament elmondta a deregulációnak nevezett törvénycsomagot, ami nagyon hasonlít ahhoz, ami most előttünk fekszik, abban el volt helyezve néhány időzített bomba a talpunk alá, amit csak később sikerült hatástalanítani. Ilyen volt az előbb már utalt építési törvény. Mit jelentett volna, ha ez a bomba felrobban? Azt jelentette volna, hogy 1991. január elsejétől vagy az összes építési tilalmat fel kellett volna oldani, vagy pedig az összes rendezési terv hatályát veszítette volna. Ezt sikerült az utolsó pillanatban hatástalanítani, és 1992. január 1-jére eltolni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az előző törvénymódosítással szinte egy időben benyújtott ezen törvény által megkísérelt szabályozásra most egy hónap elteltével visszatérjünk. Az építési törvényt nem lehet egy paragrafussal toldozva-foldozva megoldani, ez egy sokkal komplexebb kérdés, az építési kisajátítás vagy a hatósági kérdéskör. Mivel az új önkormányzatok csak 1990 késő őszén jöttek létre, ezért nem volt senki, aki ezekre a kérdésekre figyelhetett volna. A régi tanács már nem figyelt, az új önkormányzatoknak pedig más gondjuk is volt. Építész lévén én csak erről a két kérdéskörről szeretnék beszélni, mások majd nyilván más kérdést is érintenek. Örök dilemmája az építészeknek, az építőknek, hogy építési tilalommal, kisajátítással, korlátozási kártalanítással vagy egyéb módon biztosítsák-e a közösség érdekeinek a védelmét. Nem egyszerű kérdés ez. Példázza az is, hogy az Alkotmány két paragrafusa is foglalkozik ezzel: a 9. § (1) bekezdése a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesítéséről szól, míg a 13. § (2) bekezdése szerint a kisajátítás, a tulajdonkisajátítás csak kivételes esetben, közérdekből, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehetséges. Amikor az önkormányzatokról elfogadtuk az európai mértékkel mérve korszerű, liberális és önkormányzatbarát törvényt, akkor olyan utat választottunk, amelyik hosszú időre meghatározza cselekvési irányunkat. Ebbe a rendszerbe nem illeszkedik az építési tilalom intézménye. Mert mi is az építési tilalom? Feladata elsősorban a területbiztosítás közérdekű építésekhez, például út-, vasútépítéshez vagy nagyberuházáshoz, továbbá a közösség érdekeinek védelme, mint például egy térségben elrendelt építési tilalom - Balaton környéki tilalmakra gondolok -, vagy az egyén megvédése, amikor megtiltjuk az egyénnek, hogy egy veszélyes üzem mellé lakóházat építsen. Minden tiltó központi irányítású rendszerben, ahol a tulajdonnak nincs szerepe, senkinek nem tűnt föl, hogy mennyire antidemokratikus intézmény az építési tilalom. Évtizedekig tartották fenn egyes ingatlanokon teljesen indokolatlanul. A tanácsokat törvény kötelezte, hogy időről időre - úgymond - korszerűsítsék a rendezési terveket. Nemrég városomban, Szolnokon járt testvérvárosunk küldöttsége, és amikor az építési tilalmak felől érdeklődtem a polgármestertől, körülbelül ötször kellett megkérdezni, hogy náluk hogy állnak az építési tilalmakkal, mert nem értette ezt az intézményt, nem értette a kérdést. És amikor elkezdte a válaszát, akkor jöttem rá, hogy miért nem érti. Azzal kezdte, hogy nálunk 1928 óta van érvényben a rendezési terv. Megdöbbentem. Szolnokon, mióta én ott vagyok, tíz éve, két általános rendezési terv készült és számos részletes. Mindegyik teljesen fölösleges a mai változás után, meggyőződésem szerint. Tehát teljesen új szemléletre, új koncepcióra van szükség. Olaszországban hogy szabályozzák az építési tilalmakat? Nem úgy szabályozzák, hogy elrendelnek egy építési tilalmat egy területre, hanem megengedik az építést, csak éppen helyi adóban, nagyon magas adóban vagy biztosítási díjtételekben állapítják meg a korlátozást, vagyis mindenkinek lehetősége van egy veszélyes üzem mellett lakóépületet építeni, de tudomásul kell vennie, hogy amíg az épület fennáll, addig, teszem azt, tízszeres adót fizet. Ugyanez vonatkozik az engedély nélküli építésekre is. Nem kell agyonszabályozni. Meg kell engedni, akár engedély nélkül is építsen valaki, csak ne tudhassa le egyszeri 50 ezer forintos büntetéssel, hanem amíg az építmény fönnáll, addig akár tízszeres adót fizessen. Azt hiszem, hogy ezzel könnyebben lehetne szabályozni ezt a kérdést. Miért mondom mindezt el? Azért, mert meggyőződésem szerint nem tilalommal, hanem anyagi érdekeltséggel kell szabályozni. Tehát el kell dönteni - és ez koncepcionális kérdés -, hogy tiltani, vagy feltételekkel, de megengedni akarjuk az építést. Ha tiltani, akkor elég egy új építési törvényt hozni még ez évben, de nem most, módosítva az építési törvény egy paragrafusát, ha megengedni, akkor mint már utaltam rá, hogy a kötelező biztosítás rendszerén át a helyi adóig komplexen kell a kérdést kezelni. A második kérdéskör, amire utaltam az elején: az építésügyi hatósági feladatokat ki lássa el. Mint már mondtam, az önkormányzati törvény vállalkozói önkormányzatokat hozott létre, amelyek az állampolgárral szemben különösebb erőfeszítés nélkül képesek jogtalan előnyöket szerezni, ha saját maguknak kiadhatják az építési engedélyt. Ebből a szempontból lényegtelen, hogy a szomszéd településnek adom át az én ügyeimet, és én intézem az övéit, kéz kezet mos alapon, ismerjük, hogy idáig hogy működött ugyanez a rendszer. A demokrácia oltárán nem lehet föláldozni a szakszerűséget. Ha saját magát ellenőrzi egy szervezet, az előbb-utóbb oda vezet, hogy a szakszerűséggel szemben a gazdaságosság "győz". Vannak olyan szabályok, amik műszaki normákat állapítanak meg: állékonyságot, hőszigetelést például. Amennyiben az önkormányzat pénzszűkében szenved, és mégis meg kellene építeni egy szomszéd ingatlant, például az enyémet megvédő támfalat, gyanítom, hogy a szakszerűség vagy a törvényesség oltárán - úgymond - a gazdaságosság fel lesz áldozva. Az alkotmányügyi bizottságban a Belügyminisztérium vezetője a múltkori ülésen, ahol eldöntöttük, hogy általános vitára alkalmas ez a törvény, a következőt mondta szó szerint: az önkormányzat önmagát nem ellenőrizheti. Példaként megemlítette a tisztiorvosi decentralizált rendszert. Ezzel akarván indokolni egyes centrális szervezetek létjogosultságát. Nem említette meg ugyanakkor államtitkár úr az építési engedélyezési eljárást, érthető okból, mivel ez kilóg a sorból, és gyöngíti a megállapítását. Befejezésül, összefoglalva tehát mondanivalómat, megismétlem, hogy az építési tilalmak, rendezési tervek kérdéskörét nem ebben a törvényben kell hevenyészve megkísérelni megoldani. Továbbá az építésügyi hatósági feladatokat összeférhetetlenség miatt nem láthatja el a vállalkozó önkormányzat. A részletes vitában alaposabban fejtem majd ki megoldási javaslataimat. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)