DR. SZABÓ LAJOS (FKgP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Balsai István igazságügy-miniszter Úr! Tekintettel arra, hogy interpellációmat egy konkrét ügy kapcsán teszem, de nem éppen erről az ügyről, hanem annak az általánosításáról, azért választottam az 1945 és 1962 közötti időszakot, azonban ezt mondhattam volna az 1938 és 1985 közötti időszakra is, mert hisz koncepciós perek, koncepciós perek áldozatai 1945 előtt és 1962 után is bőséggel voltak. Miután az interpellációra adott idő korlátozott, és egy-egy ügy nem ölelhet fel mindent, ezért a koncepciós perek és azok áldozatainak a problémájából ezt az időszakot ragadtam ki, azzal a megjegyzéssel, hogy tanulságul szolgáljon ez előtte is, és az utána következő időszakra is. Az 1990. március 31-én hatályba lépett 1990. évi XXVI. törvény semmisnek nyilvánította az emberi jogot, igazságot és szabadságot megcsúfoló, ártatlan állampolgárok százezreit halálba küldő, börtönökbe és internálótáborokba záró bírósági ítéleteket. A törvény megállapította, hogy a törvénysértések áldozatai nem követtek el bűncselekményt. Az Országgyűlés ezt a törvényt a nemzeti megbékélés előmozdítására és az elmúlt évtizedek bűneinek jóvátételére alkotta. Ugyanakkor az említett törvény 1. §-ához fűzött indoklás rámutat arra, hogy az elítélések semmisnek tekintése nem jelenti az elítélések büntetőeljárás-jogi értelemben történt hatályon kívül helyezését, hanem az ítélet jogi, erkölcsi és politikai rehabilitálását juttatja kifejezésre, és az ártatlan, bűnt el nem követő áldozatok az általában rendkívül súlyos ítéletnek minden eljárásjogi következményeit ma is szenvedik. A fentiekből következik, hogy jelenleg e törvény alapján nincs lehetőség a büntetőeljárásban kimondott vagyonelkobzás semmissé tételére, és az elkobzott ingatlanok visszaadására. Ezt a hatályos büntetőeljárás-jogi törvény alapján csak egyedi felülvizsgálat alapján, perújítás vagy törvényességi óvás útján lehet elérni. Ezekben az ügyekben azonban ma már nagyon nehéz olyan új bizonyítékokat fellelni, amelyek a perújítást megalapoznák, és a gyakran hiányos periratok nem mindig elégségesek arra, hogy törvényességi óvás alapjául szolgáljanak. Az 1990. évi XXVI. törvény 6. §-ának (2) bekezdése szerint a törvény alapján semmisnek tekintendő elítéléssel érintett személyek kárpótlásáról külön törvény rendelkezik. A nemzetközi és hazai jogelvek szerint ezekben az esetekben nem lehet szó kárpótlásról, hanem csak az eredeti állapot helyreállításáról. Ezeket az embereket ugyanis a koncepciós perekben elkobzott vagyonukért nem kárpótolni kell, hanem a semmissé nyilvánított ítélet alapján az elkobzott vagyontárgyakat eredetiben vissza kell nekik adni. Az eltelt 40 év nem olyan nagy idő, ami indokolná az eredeti állapot helyreállításának nagyvonalú, de inkább cinikus mellőzését. Tisztelt Igazságügy-miniszter Úr! Magam és választóim nevében tudni szeretném, hogy az interpellációmban említett körben mikor és milyen formában kerül sor a rehabilitációra. Ezek az emberek mikor és milyen törvény alapján fogják visszakapni a törvénytelenül elkobzott vagyonukat? Bejelentem, hogy interpellációm benyújtására egy jelenleg is folyamatban lévő ügy alapján kerül sor. Amiért nem ezt az ügyet részleteztem - egyébként kérésre az ügyiratait szívesen a miniszter úr rendelkezésére bocsátom -, hanem általánosságban közelítettem meg ezt a kérdéskört annak az az oka, hogy úgy vélem, ennek az esetnek a konkrét ügyön jóval túlmutató jelentősége van. Megítélésem szerint ezeket a problémákat, vagyis a jogi, erkölcsi és politikai rehabilitáció mellett a teljes vagyoni rehabilitációt törvényi szinten kellene mielőbb, valamennyi érdekeltre kiterjedően rendezni. Várom a miniszter úr válaszát. (Taps.)