JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ugye itt különböző modorban és különböző értékek mentén a miniszter úr is, Vona Ferenc úr is és Lakos úr is elmondotta, hogy átmeneti a helyzet, valami törvény akkor is kell, hát itt van ez. Na mostan, az ügy rendben, ez tény, és nem tudunk mit tenni ezzel a ténnyel, minthogy a helyzet átmeneti. Most az is biztos, hogy ez a törvény nem lép sehová, a miniszter úr nem is állított ilyesmit, minthogy ez csupán az indokolásában van benne, mert egyszerűen csak azt teszi, amit már többen hangsúlyoztak, de én még szeretnék egy érvet hozzátenni, hogy a megyei tanácsok mezőgazdasági osztályai végül is eddig is miniszteriális irányítás alatt voltak, most nyíltan lesznek azok, illetőleg azt hiszem, a törvény nagyon tisztességes, ami eddig elkenve volt, azt most világossá teszi, és ezen nincs mit kifogásolni. Az is belátható, hogy a helyzet átmenetisége sajnos közel sem olyan egyszerű, hogy csupán a kormányzati szándékkal meghaladható lett volna. Ilyen értelemben úgy érzem, hogy Lakos úr kritikája túlzó és méltánytalan elemeket is tartalmazott, egyszerűen azért, mert az átmenetiség két teljesen különböző dologból következik. Az egyik: egy történelmi folyamatból, amit úgy lehet mondani, hogy a mezőgazdaság számára feltétlenül biztosítandó közszolgáltatási rendszerek átalakulóban vannak, egyszerűen azért, mert a tervgazdaság és a területileg illetékes nagyüzemek monopolizált rendszerében a közszolgáltatások nem piackonform módon léteztek. Nagyon sok belőlük nem területi közigazgatási feladatként jelent meg, hanem nagyüzemi feladatként jelent meg, egy olyan furcsa összeszövődési rendszerben létezett, ahol a gazdaságirányítás, a közszolgálat, közigazgatás szerepei nem voltak különválasztva, azok egymás számára voltak ide-oda tolva. Na most nyilvánvaló, hogy egy ilyen rendszerben, ahol a területileg a mezőgazdaságban illetékes vállalatok rendszerint lefedték területileg az országot, más szerep hárult az államilag kézben tartott közszolgálatokra, mint egy olyan rendszerben, amelynek alapelve az antimonopolista szervezési mód lett, vagyis nemcsak hogy nem lettek területileg illetékes vállalatok, hanem mindent meg kell majd tenni, hogy ne is tudjanak ilyenek lenni és képződni. Nyilvánvaló, hogy olyan viszonyok között majdan egészen másképp fog fölmerülni, hogy mik azok a közszolgáltatások, amikről az államigazgatás közbejöttével, segítségével kell gondoskodnunk. Nyilvánvaló, hogy az átalakulás nem fog megtörténni egy év alatt, ezért azt sem lehet megtenni, hogy egy év alatt előre lássuk a szerepcserét. Ami nem mond ellent Lakos úr elveinek, van, amit előre lehet látni, és nyilván lehet efelé lépéseket tenni, és van, amit nem. Csupán annak az elvnek mond ellent, hogy ezen év végére már egy végleges újat lehessen produkálni. A történelmet nem tudjuk logikailag megelőzni, ilyenfajta önfélrevezetéseket azért ne csináljunk. Átmeneti más szempontból is ez a helyzet, és ez megint csak nagyon nehézzé teszi speciálisan az agrárigazgatásról szóló törvény készítőit, hiszen ahogy Vona úr előadásából is kiderült, nyilvánvaló, hogy az agrár-közszolgáltatások jelentős része nem kell, hogy államigazgatási feladat legyen, de mindenképen az államnak normákat kell rá alkotni. Mindenképpen az állam dolga, hogy kijelölje a szereplőket, akikre aztán rá tudja bízni, a jogosítványokat megadja, a részvételi módokat megcsinálja. Tehát az államnak ott kell lennie egy olyan rendszer kialakításában, amelynek a végső döntési jogú szereplője majd nem ő lesz, hanem valakik újak, akik ezután fognak megszületni. Ezeknek egyik lehetséges új szereplője körét az Agrárkamara címszóval jelölte Vona úr, de ezt szeretném mondani, hogy csupán egyik lehetséges modell, amely felé mehet, sok egyéb modell is lehetséges. A másik dolog, aminek ki kell itt tisztulnia ahhoz, hogy az agrárigazgatás rendszerétől az államigazgatási kötelezettségvállalást világossá lehessen tenni, az , hogy mi az, amire az önkormányzatok, mi az, amire a gazdasági szerveződések, mi az, amire az állampolgári szerveződések mozdulnak, kezükbe vesznek, és mi az, amire - mivel ők nem mozdulnak - kénytelen az állami igazgatás mozdulni. Csak ezt a maradékelvet figyelve lehet aztán a végleges rendszert kialakítani. Körülbelül tehát azt mondhatnánk erre a törvényre, hogy mit tegyünk a Kormány oldaláról, hogy az igazgatás addig is működjék, amíg kiderül az, hogy hogyan kell igazgatni, és ma még ez nem derült ki. Jó lenne, ha a Kormány ebből többet kiderített volna már, mint amennyit eddig tett, ezt kifogásolhatjuk, de hát nem tette ezt, ezért azt mondjuk, hogy nem a mi dolgunk, tartózkodjunk a szavazástól, javasolnám én, oldják meg a dolgokat addig is, amíg majd kitalálják, hogy hogyan lesz később. Figyelmeztetnék azonban egy csomó veszélyre, ami ebben az átmenetiségben benne rejlik. Itt én azon a nyomvonalon megyek végig, amit már Lakos úr elmondott, tehát nem kell, hogy részletes legyen. A veszélyek nyilván abban vannak, hogy mind a területi, mind a munkamegosztási elmozdulási irányokat többnyire akadályozza az, hogy az eddigi rendszert rögzítjük meg ezzel a törvénnyel. Mindazt az elmozdulást akadályozza, amit Lakos úr is hangsúlyozott, hogy a közszolgálatok egy része kisebb piaci keretben szervezhető, kisebb földrajzi és társadalmi közösségekben szervezhető, mint a megye, más részét sokkal tágasabb léptékben kell szervezni, de ha egyszer van egy megye, amely illetékes, az meg fogja találni, hogy a jelenségek úgy merüljenek fel, amely indokolja, hogy éppen a megye szintjén kell szervezni, holott egész biztosak lehetünk benne, hogy sem piaci, sem szociológiai oka nincs annak, hogy a megyét mi társadalom-, vagy gazdaságszervező egységnek tekintsük. Ennek csak az az oka, hogy mert így volt eddig, egyéb értelmes oka nincs. A másik irányban pedig ott lesz a nagy probléma, hogy az eddigi bizonytalan kezelésben, tehát amikor ezek a megyei tanácshoz tartoztak, benne volt az a lehetőség, hogy az önkormányzatok - hát amenynyire a tanácsok önkormányzatok voltak, az önkormányzatok - és az állami igazgatás közti munkamegosztás mozogni tudjon. Tehát mi az, amit a minisztériumi direktívák szerint lát el a hivatal, és mi az, amit az önkormányzati jellegű meggondolás alapján lát el. Ha lerögzítem úgy különválasztva a két hivatali ágat, akkor ezek a dolgok doktriner módon megmerevedhetnek. Azért mondom csupán, hogy megmerevedhetnek, hiszen a játékszabályokról, jogosítványokról semmit nem mond a törvény. Így azokkal a játékszabályokkal kapcsolatban sem, ahogy a kamarákkal kapcsolatba léphet, vagy a kamarák katalizálásában részt vehet, vagy ahogyan különböző önkormányzati társulásokkal, vagy a megyei önkormányzattal kapcsolatba léphet, mint ahogy arról sem mond semmit, hogy az egyéb mezőgazdasági és nem mezőgazdasági szakszolgálatokkal hogyan tud ez az új hivatallal kapcsolatba lépni. De szeretném a majdani minisztériumi, illetve kormányszabályozás előkészítőit figyelmeztetni arra, hogy itt mennyire gondosan és aggályosan kell eljárni, mert minden indirektív meghatározottság éppen a jövendő elmozdulás gátjává válhat, annak gátjává, hogy más természetűvé tudjon alakulni ez a rendszer. Köszönöm a türelmet. (Taps.)